Lelki válság

Sziasztok!

Azért született meg ez a bejegyzés, mert szeretnék magyarázatot adni rá – nagyjából –, olyat, ami mindenkihez eljut, hogy miért is nincs már jó ideje friss fejezet bármiből is az oldalon.

Nagy vonalakban: történtek dolgok az életemben, és képtelen vagyok írni jelenleg.

Minden nap gondolok rá: a történeteimre, arra, hogy írni kellene, még ha csak pár sort is, a szereplőim is folyamatosan zizegnek odabent, illetve éjszakánként elalvás előtt újabb és újabb jelenetek villannak be, amiket ha tudok, még fel is jegyzek, hogy el ne vesszenek, DE egyszerűen nem megy.

A magánéleti dolgaimról, ha megengeditek, akkor nem nyilatkoznék, ez nagyon személyes és belső dolog, nehezen is beszélnék róla. Lényegében lelkileg nagyon nehéz volt az elmúlt pár hónap (ráadásul az egész családomnak, nem csak nekem, ami plusz teher), és talán beleláttok annyira a dolgok mögé, hogy megértsétek, lelki erő hiányába nem, hogy nem tud senki sem írni, de talán jobb is. Nem valószínű, hogy olyan mélységű, mennyiségű és élvezhető írást kapnátok, amit ilyen állapotban ír az ember, mint amilyet vártok, elvártok.

Nem szeretnék ígérni, bár az továbbra sem kétséges, hogy valamikor úgy is befejezem a New Sunt, már csak magam miatt is. Úgy értem: igazi lelkifurdalást okoz így is, amikor nincs friss, nem tudnám megtenni se veletek, se magammal, hogy nem teszek egyszer pontot a történet végére (ami egyébként majdnem teljes egészében ki van már dolgozva a fejemben).

Ahogyan a másik történetemet is meg fogom írni egyszer, a Hazug mosolyt. Ugyanis ítéljetek el, de oda vagyok a történetért, amit kitaláltam, amit egy egész nyáron át tartott, de majdhogy teljes egészében sikerült kidolgoznom.

És még utána (vagy épp közben, ha úgy alakul) se szeretnék lazítani, semmit se abbahagyni, hisz egy harmadik történetet is szándékozom még ebben az életben megírni – végig! A címe (Félelem nélkül szeretni) és a borítója még cseppet se fix, de nem is ez számít. Csupán egykötetes lenne, tehát nem egy túl hosszú történet, de nem épp könnyed olvasmány, lévén, hogy egy mostanság eléggé népszerű műfaj képviselője, a New Adulté*, ami "kemény" témákkal foglalkozik tanulságosan, mégis izgalmasan, szerelmi szállal átkötve természetesen. :)

És talán egyszer egy kisebb regényt is sikerül megírnom (Emlékeim címmel, fiktív történetet), egy amolyan naplószerű-bejegyzésekből állót, ami viszont humoros, de tartalmaz drámai elemeket is.

Lényegében ennyit szerettem volna mondani: némi rossz hír, de legalább nem akkora bizonytalanság, illetve némi reménysugár. Egyetlen egy ígéretet merek megtenni, mégpedig, hogy még Újév előtt nagyerőkkel megpróbálok megírni és frisselni nektek egy új New Sun fejezetet! (A Hazug mosolyt viszont egy ideig ne várjátok – őszintén sajnálom! :( )

Tényleg őszintén sajnálom! Valamint ne higgyétek, hogy mindez idő közben felétek se néztem, láttam minden chatben leírt szót, minden régi bejegyzéshez megírt kommentet, e-mailt, minden új követőt az oldalon és Facebookon, csak épp az elmúlt időszakban nem sűrűn voltam net közelében, így nem tudtam azonnal és mindenre reagálni, de mindent köszönök! :)

Remélem, kérhetem a megértéseteket és türelmeteket…

Előre is köszönöm!

Millió Puszi, Krisz

a kép IDE kattintva tekinthető meg legnagyobb és legjobb minőségében

_____________________________

*Mi a jellemző a New Adult műfajra?

– A 20-25 éves korosztályról szól, de nem csak nekik íródik.

– Leginkább olyan fiatalok a főszereplői a műfajnak, akik lelkileg, vagy testileg sérültek, nemi erőszak, vagy gyermekkori bántalmazás áldozatai voltak, vagyis a komoly témákat is feszegeti.

– Gyakran áll középpontban a lelki szabadság, nyugalom, sőt önmaguk megtalálása.

– Az igaz szerelem, a testi vágyak beteljesülése, a problémás kapcsolatok boncolgatása sem áll messze a műfajtól, valamint az igazi rosszfiúk jóvá tétele. :)

– Szex, drogok, alkohol, bulizások, és főleg a tabu témákat feszegető történetek is gyakoriak a műfajon belül.

(forrás: http://kristinablogja.blogspot.hu)

Életjel (és egy kis ajánlás)

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon eltűntem, és sajnálom, hogy már hosszú ideje nincs semmiből új fejezet. Nem fogok mentegetőzni, nincs is értelme – attól nem lesz jobb se nektek, se nekem –, és nem is igazán tudnék. Az a helyzet, hogy nem tudom megmagyarázni, még magamnak sem, hogy miért nem tudok mostanság írni, merthogy ez a helyzet, nem megy az írás. :(

Próbáltam pihenni: szellemileg meg lelkileg is, és összeszedni a gondolataimat, de csak teltek a napok, és alig jött össze pár sor. Pedig az írás még mindig része az életemnek, szinte hetente jut eszembe újabbnál újabb történetötlet, amikhez lassan egy élet is kevés lenne, hogy megírjam. No, de ez nem számít…

Tudom, hogy vártok rám (a fejezetekre), hogy nem szép dolog tőlem így eltűnni, és legfőképp nem lenne az félbehagyni két történetet is. Bűntudatom is van miatta, úgyhogy igyekezni fogok most már tényleg kezdeni magammal valamit! (Hogy ez ígéret lenne? Nos, inkább ez magamnak egy ígéret, miszerint nem hagyom, hogy bármi is legyőzzön és cserbenhagyjalak titeket.)

No, de tényleg nem akarok megpróbálni magyarázkodni, inkább engedjétek meg addig is, míg vártok (még egy kicsit), hogy a figyelmetekbe ajánljak pár történetet, amik nem csak segítenek nekem ihlet terén, de egytől-egyig fantasztikusak, és szerintem kihagyhatatlan élményt nyújtóak. :)

Kezdjük a New Sunnal, azon belül is Andrew – a legifjabb Cullen – karakterét mostanság igencsak ihleti kedvenc írónőnk, Stephenie Meyer másik nagysikerű regényének, A buroknak egyik főhőse, Jared Howe, akit a filmváltozatban nem más játszik, mint az általam Andrew-nak választott Max Irons. :D

Ha van köztetek esetleg olyan, aki hozzám hasonlóan félt belekezdeni Meyer eme történetébe, annak csak azt tudom javasolni, hogy ne várjon tovább! A történet mély és elgondolkodtató, egyedi és lenyűgöző. Igaz, az első, mondjuk 100 oldal nem egyszerű, de csak azért, mert meg- illetve hozzá kell szokni a dolgokhoz, amikkel eddig még sose találkozott az ember más könyvekben, filmekben. A Lelkek nagyon érdekes lények, főleg egy közülük, aki a történetet meséli el nekünk. Úgyhogy azok is vegyék (újra) elő, akik esetleg régebben már belekezdtek, de félbehagyták, és ne álljatok le az olvasással az első pár fejezet után, mert később rá fogtok jönni, hogy milyen csodás egy történet, és hogy kár lett volna lemaradni az élményről, amit nyújt, csak azért, mert kellett egy kis idő ahhoz, hogy belerázódjatok abba a világba, ami ugyan olyan csodás és rejtélyes, mint a Twilight világa.

Én sose gondoltam volna, hogy Meyer még egyszer, bármivel is be tud hülyíteni, de most már kijelenthetem, sikerült neki! :)

Figyelem, először inkább a könyvet ajánlom, mivel a történet eléggé összetett, a film pedig ennek a több mint 500 oldalas könyvnek a kétórás (összefoglaló) változata.

Ami a Hazug mosolyt illeti, az általam Alex Cartwrightnak választott Henry Cavill már a Halhatatlanok című filmben is nagyot alakít (amiben egyébként feltűnik Kellan Lutz is), és bármennyire is romantikus alkat vagyok, be kell látnom, hogy a mindennemű romantikát mellőző Az igazság nyomában című filmben is igazán odatette magát (Bruce Willis oldalán). Egy igazán jó akciófilm, amiben garantálom, hogy az izgalom és élvezet mellett nem fogjátok hiányolni a romantikát. ;)

Oh, és tegye fel a kezét, aki kiskorában szerelmes volt Supermanbe. Én feltettem, ezért is várom annyira a Júniust 20.-át, mikor is Henryvel a főszerepben bemutatásra kerül Az acélember. Szerintem ne hagyjátok ki. :)

Végezetül, mit vált ki belőletek az, ha azt halljátok: zombi? Ismeritek a romzomkom, azaz a romantikus-zombi-komédia műfajának legújabb képviselőjét? Nem? Akkor úgy hiszem, itt az ideje, hogy félretegyétek a félelmeiteket, az ellenszenvetek és minden undiságról meg bizarrságról szóló gondolataitok, és ellátogassatok a moziban és a könyvesboltba. Isaac Marion - Eleven testek című történetét immáron filmen is láthatjátok. Egy zombi, aki nem is olyan ijesztő, egy emberlány, aki újra megdobogtatja halott szívét, és aki ezzel talán mindent megváltoztat egy olyan Amerikában, amit jelenleg a zombik uralnak. És nem mellesleg, mondhatni kivételesen, ezt a történetet nem a lány, hanem R, a zombisrác szemén és gondolatain keresztül ismerhetjük meg. A romantika mellett az izgalom és a nevetés is garantált, ne hagyjátok ki, és a végén rájöttök, hogy a halottak közül nem csak a vámpírokba lehet belezúgni. ;)

Legyetek továbbra is nagyon rosszak! ;)

Pusz, Krisz

Mi van most?? (NS friss tájékoztató)

Sziasztok!

Mint a címből is láthatjátok, ez egy amolyan tájékoztató. Nem láttam jobb módját elmondani, és talán egyidejűleg megnyugtatni titeket a jövőt illetőleg, mint azt, hogy írok egy ilyen bejegyzést.

Mi is van most?? Jó kérdés! :S

Őszinte leszek veletek, ahogyan eddig is: Mondtam már, nem egyszer, hogy nálam vannak dolgok, amik nem fellángolások, ilyen a Twilight is (hisz sok mindent adott nekem). Viszont bármennyire is szeretem még mindig, kicsit kiégtem, kicsit belefáradtam. De remélhetőleg, ez nem huzamosabb állapot. (le is kopogom babonából!) Habár talán érthető ez a jelenlegi állapot annak fényében, hogy már közel két és fél éve írom, hosszabb megszakítás nélkül. Nem rövid idő, és ez alatt szinte tényleg nem foglalkoztam mással, csak a New Sunnal.

Azonban mivel ez a történet nekem olyan, mintha a gyermekem lenne, ha már „megszültem” végigcsinálom a nevelését. Tehát a New Sun – Sunset kötete is meg lesz írva, minden száll el lesz varrva, majd jöhet a Happy vagy épp a Deppy End (ahogy kedves barátném, Pupi mondaná). Csak épp azt nem tudom megmondani (se megígérni), hogy milyen gyakran lesz belőle friss.

Elhihetitek, ez nekem sem kellemes állapot, de sajnos nem úgy jön már az ihlet hozzá, mint rég, épp a fentebb említett dolgok miatt. Nehéz 4 kötetnyi Tw és 2 kötetnyi NS után újat, izgalmasat, érdekeset minduntalan kitalálni és megírni. De eddig is igyekeztem, ezután is csak ezt ígérhetem – többet nem, hiszen becsapni, áltatni nem akarlak titeket, akik még ebben a nehéz időkben is megértésetekkel és türelmetekkel támogattok! ♥

Amit még tudni lehet:

Jelenleg megakadtam a New Sunnal, de a bétáimmal/segítőimmel/barátaimmal igyekszünk kitalálni valamit. Karácsony környékén közben elkaptam valami nyavalyát, közel két hétig nyomtam az ágyat elég intenzíven, és sajnos még mindig nem sikerült felépülnöm belőle teljesen. Valamint még egy gyógyszer (kiderült, allergiás vagyok rá) szívritmuszavarokat is okozott, így tényleg nem voltam jó állapotban az elmúlt időszakban, de most azt tervezem, előveszem az első két kötetet, átolvasom, hátha az segít. Közben pedig átbétázom még egyszer és előkészítem letölthető formába őket. :)

Ugyancsak tervbe van, hogy hamarosan felkerül egy újabb Hazug mosoly fejezet, szám szerint a második – szól ez persze inkább csak azoknak, akiket ez a történetem is érdekel.

Ezt a történetemet 23.-án lesz két éve, hogy kitaláltam, és miután most nyáron (végre!) sikerült kicsit ezzel foglalatoskodnom, így jelenleg ehhez akadnak ötleteim, bár ennek sincs minden momentuma kőbe vésve, így persze elkel ehhez is olykor az ihlet. :)

Ezen felül egy sereg történetötlet kering a fejemben, vannak, amik évek óta, vannak, amik csak hetek, vagy épp még csak napok óta. Ezekkel is jó lenne, és szeretnék is kicsit foglalkozni, hiszen ahogyan nektek is unalmas csak egy adott dolgot, adott műfajt olvasni minduntalan, úgy nekem is az mindig ugyan azt, ugyan abban írni, még ha szeretem is.

Van itt a fejemben fantasy számos, Macskaszemmel címmel, ami egy „tini” sztori, egy lányról szól, vagy épp egy angyalos történet, de szeretnék írni a hét főbűn lányairól is. Meg persze olyat, aminek semmi köze a fantasztikus irodalomhoz, mint Aston Joham fon Dewroy kalandjai, amit az egyik kedvencem, Agatha Christie híres történetei ihlettek, nem beszélve egy-egy olyan novelláról, amik az élet egy csöpp igazságát mesélik el. Remélem, egyszer mindegyikre sort tudok keríteni, és hogy többeteknek tetszeni fognak. :)

OH, és míg el nem felejtem, többetek kérdésére válaszolva: nem tervezek a New Sun után újabb Twilight fanfictiont, esetleg pár novellát, valamint RobSten történetet sem szándékozom írni.

Ennyi duma után zárom soraimat, mert úgy hiszem, mindent elmondtam, amit csak el lehetett és kellett ahhoz, hogy tisztán lássatok.

Remélem, nem haragszotok, és ha mégis, sajnálom, de nekem az írás hobbi, szeretetből és élvezetből csinálom, nem pedig munka és nem tudom erőltetni (már próbáltam nem egyszer, de nem ment, vagy épp semmi jó nem sült ki belőle).

Még egyszer köszönöm a türelmet és a bizalmat, igyekszem meghálálni! És természetesen továbbra is nyugodtan forduljatok hozzám bármilyen kérdésetek vagy észrevételetek van.

Legyetek jók, vagy épp nagyon rosszak! ;)

Pusz, Krisz

Hazug mosoly, és ami vele jár…

Sziasztok!

Nem, ez nem az újabb friss, az ezen a héten (főleg vasárnap este lévén) már nem várható, és igen, így már megint egy hét kimarad. Hogy ez miért van? Nos, erre elég nehéz lenne egy szóval válaszolni, ezért is született meg ez a bejegyzés. Szóval csapjunk is a közepébe, minthogy a Lecsóban sem a rizsa a lényeg. :P

Mint minden író(palánta) társamnak, nekem is egy saját, egyedi történet az álmom. Persze nagyon szeretem a New Sunt, jó írni, élvezetes elmerülni a világában, de teljesen más olyat és olyanokról írni, amit, és akiket mi magunk teremtettünk teljesen egészében. Nagyobb kihívást, de úgy hiszem, egy írónak éppen a kihívások jelentik az élvezetet. Na, meg persze a műfaji különbség sem elhanyagolható szempont – legalábbis azoknál, akik nem egész életükben egyetlen műfajban írnak. (Ami szerintem durva lenne, és igazából nem is tudok megnevezni egyetlen ilyen írót sem.)

A lényeg a lényeg…

Egy évvel az után, hogy felötlött bennem egy saját történet gondolata (2011. január 23.), nem bírtam magammal és nekifogtam a megírásának.

Hogy miért húztam, halasztottam, hogy miért ennyi idő után álltam csak neki? A válasz: Mert nem akartam elhanyagolni a New Sunt! Szeretek alapos lenni, nem csak összecsapni egy fejezetet, ami ráadásul csak 7-8 oldalas, de ezt észrevehettétek már. Viszont az új történet és annak szereplői egyre inkább nem hagytak békén. Folyton képeket vetítettek elém, beszéltek a fejemben, amikor éppen Edynek vagy Bellsnek kellett volna.

Tudom, mondták már, hogy bolond vagyok, de mit tegyek, ha ez az igazság. :P Nekem így jönnek az ötletek. Megsúgják, vagy levetítik előttem a jeleneteket – mint egy vásznon a filmet – a szereplők. ;)

No, de elég a „paprikából”, mert mostanra már biztosan kiélezett figyelemmel várjátok, hogy megtudjátok, mi lesz a New Sunnal… Így tehát félig meddig jó hírként tálalom elétek a tényt (nevezzük így), hogy továbbra is lesz friss, ráadásul még mindig szándékomban áll megírni a 3. részét is, a Sunsetet, azonban azt nem ígérem, hogy továbbra is hetente lesz friss. Inkább azt mondanám, hogy kéthetente várható új fejezet, ami persze nem egy életbiztosítás, de terveim és reményeim szerint ez megoldható lesz…

Tudom, most az jönne, hogy „sajnálom”, de ez elcsépelt lenne.

Nem hagyom félbe a New Sunt, ettől senkinek nem kell félnie! Csupán annyi történt, hogy a gondolataimat és a figyelmemet nem tudom már csak erre a történetre lekorlátozni. És, hogy elébe menjek annak, hogy napokat töltsek el úgy a gép előtt ülve, a monitort bámulva – amin egy üres Word dokumentum van megnyitva, aminek a címe a következő fejezeté –, hogy nem tudok bele írni semmit, mert egy másik történet uralja a gondolataimat, annak semmi értelme. Ezért inkább igyekszem egyik héten az egyikkel, a másikon pedig a másikkal foglalatoskodni, hogy egyik se legyen elhanyagolva. Főleg a ti szempontotokból a New Sun.

Nem mondom, hogy sajnálom, vagy bocsánat, mert nem érzem úgy, hogy vétkeznék ezzel a tettemmel, lépésemmel. Azért is írtam le mindezt nektek, hogy tudjátok mi is a konkrét helyzet most. Úgy gondoltam ennyivel tartozom nektek azok után, amit tőletek kapok. A sok kedves szót, a türelmet és megértést, és még oly sok mindent, amit az jelent nekem, hogy olvastok. :) De ezt tudjátok szerintem. Éppen ezért nem akartam csak annyit írni folyton, hogy mással foglalatoskodom éppen – ahelyett, hogy a New Sunt írnám -, vagy éppen akkor is a magánjellegű problémákra fogni a friss hiányát, ha az nem igaz.

Őszinte akartam veletek lenni, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül kérhessem a megértéseteket a megritkuló frissek tekintetében. De még egyszer hangsúlyozom, kéthetente lesz új fejezet, hiszen Bells és Edy ugyanúgy a „gyermekeim”, azokat pedig ugyanúgy szeretjük és törődünk velük. :)

No, és akkor, akit érdekel persze, annak itt egy kis betekintő a saját történetembe, a Hazug mosolyba. :)

Jó olvasást kívánok hozzá! Viszont azt szeretném előre jelezni, hogy ameddig legalább az első könyv nincs kész, addig biztosan nem publikálom a történetet. Ne haragudjatok!

„Te meg tudod különböztetni az igazit, a hazug mosolytól?”

Mirabella Corello súlyos titokra jön rá. Olyan dolgot tud meg, amit talán jobb lett volna, ha örökre homály fed. Veszélybe kerül az élete, amely már így is darabokra hullott a hazugságok és kegyetlen tettek súlya alatt. Az egyetlen kiutat végül az öngyilkosságban látja, ám a sors mást szán neki…

Alexander Cartwright imádja az életét. Az agglegények bibliájának első parancsa szerint él: Egy életünk van, élvezzük hát ki minden percét, míg lehet. Amikor azonban a legjobb barátját megölik, bosszút esküszik. A megtorlás felé vezető út viszont rögös, és már az első lépésnél elakad. Ám a sors ekkor az útjába vezérli Mirabellát, és Alex lelkében felcsillan a remény. Úgy gondolja, barátja utolsó szavai ellenére, épp egy Corello lehet az, aki a gyilkos nyomára vezeti…

Tudtukon kívül mindkettőnek szüksége van a másikra, miközben a maguk bosszújára várnak. Hogy céljukat elérjék, képesek lennének átgázolni egymáson, és bármit megtenni hazug mosolyuk álarca mögött. Miközben egyetlen őszinte mosolyuk akaratukon kívül gyógyír a másiknak.

Este volt. A sötét égboltot füst és felhő tarkította. A haloványan pislákoló ostorlámpák alig világították meg az utat. Csend honolt, kihalt az utca, csak cipőnk kopogása keltett némi zajt, ahogy a macskakövekről és a házfalakról visszaverődött.

Figyelmemet az előttünk kúszó árnyékunk tartotta fogva. Anya kezemet fogva haladt a jobbomon, míg apa a balomon lépkedett, kikerülve a pocsolyákat. Hazafelé tartottunk a szokásos esti sétánkról. Mindig könnyebben elaludtam, ha előtte leróhattam ezeket a köröket, és legalább ilyenkor is a szüleimmel lehettem. Napközben keveset voltunk együtt, apu sokat dolgozott. Bankár volt.

Éppen a születésnapomról beszélgettünk, arról, hogy mit szeretnék a tizedikre, amikor lövés zaja hasított az éjszakába. Olyan gyorsan történt minden, hogy fel sem fogtam a körülöttem zajló eseményeket. Csak a hideget észleltem, ami anyám mindent betöltő sikolyától futott végig a hátamon. Azután oldalra pillantva láttam magam mellett a földre zuhanni az apámat. Meg sem tudtam nyikkanni a rémülettől.

Anyám szakított ki a sokktól ledermedt állapotból. Megragadta a kezemet és beperdített a legközelebbi kapualjba. Nem akartam elereszteni, és a félelemtől, hogy őt is elveszíthetem, könnyek gördültek le az arcomon, de ő durván ellökött magától. Ekkor eldörrent egy újabb lövés. Anyám finom, krémszínű szövetkabátja bemocskolódott az eső áztatta talajon. Könnyeim patakokban hullottak, de a sokk megakadályozta, hogy hangos zokogásban törjek ki.

Két sötét alak lépett hozzám, az egyiknél fegyver volt. A ruhájuk fekete; kabátjuk felhajtott gallérja és kalapjuk széles karimája árnyékot vetett az arcukra. Beleolvadtak az éjszakába.

A pisztolyt tartó alak rám emelte a fegyverét, de megtorpant, mielőtt a mutatóujja meghúzhatta volna a ravaszt. Ki tudja miért, de habozott. Vérem hangos lüktetésén túl fülemben még mindig ott visszhangzott anyám sikolya. Biztos voltam benne, hamarosan újra találkozunk.

Nem mertem felnézni, reszkettem a félelemtől, azonban amikor a fegyver markolatát szorongató kézre egy másik kulcsolódott, akaratlanul is feljebb emeltem tekintetem. A felcsúszott kabátujj alól kivillanó mezítelen alkaron egy sötéten tekergőző kígyó tűnt fel. Lopva felpillantottam, a fegyver ekkorra már gazdát cserélt, új birtoklója pedig elszántnak tűnt. A rémület elemi erővel lett még inkább úrrá rajtam. Hiába próbáltam erőltetni a szememet, hogy kivehessem a vonásaikat, de csak arctalan alakok néztek vissza rám a rejtélyes homály ködén át.

Egy sziréna visított fel az éjszakába, és lassan minden elsötétült előttem…

Hirtelen riadtam fel. A hálóing verejtéktől nedvesen tapadt a testemre, a tüdőm sípolva követelőzött levegőért. Az óra hajnali hármat mutatott. Már megint ugyanazt álmodtam. Idestova tizenegy éve visszatérő álom formájában kísértett szüleim halálának éjszakája.

Csakhogy egy ideje egyre sűrűbben látogatott meg az emlék, de ezt betudtam annak, hogy nemrégiben újra gyászolnunk kellett. A nagypapám közel egy évvel ezelőtti halála feltépte bennem a régmúlt sebeit. Még kicsi voltam, amikor elvesztettem azokat, akik a világon a legtöbbet jelentették nekem, mégis tisztán emlékeztem a részletekre, kivéve egyvalamire. A gyilkosaik arcát nem tudtam felidézni.

– Minden rendben, Mira? – kérdezte a mellettem ébredező férfi.

– Persze, ne aggódj – feleltem.

– Akkor aludj tovább! – ragadta meg kissé durván az államat, hogy egy csókot nyomhasson a számra, majd visszahajtotta a fejét a párnára.

Megdörzsöltem az arcom enyhén zsibogó részét, és én is visszafeküdtem. Sosem meséltem senkinek az álmaimról. Pontosabban egyvalaki tudott róluk. A nagymamám volt az én egyetlen igaz bizalmasom és támaszom. Neki beszéltem a tetoválásról is először, ami azon a borzalmas estén az elmémbe égett.

Tudtam, hogy a mi családunkban a szemet-szemért elvet komolyan veszik, és hogy a bűnös a tettéért ugyancsak az életével fizet majd, de én épp ezt akartam. Végül a jellegzetes tetoválás nyomra vezette nagyapám unokaöccsét, aki nem habozott pokolra küldeni a mocskot. Azonban se a társáról, se a megbízójukról – már ha volt – nem sikerült kiderítenie semmit. Persze akadtak sejtések, hogy kik állhatnak az ügy mögött, de bizonyíték híján nem sokat tehettünk. Ennek ellenére megesküdtem a szüleim sírja felett, hogy bosszút állok értük. Hogy mindenki megfizet, akinek csak köze volt a halálukhoz.

– Ezen a számon bármikor elérsz. – A szőke cicababa kikattintotta a tollat, és az éjjeliszekrényre helyezte a papírfecnit. – Ha megtaláltad a bugyimat, hívj fel! – kacsintott rám, majd kiriszálta formás fenekét a szobából.

Amikor a bejárati ajtó hangos csapódással becsukódott, hasra fordultam és a fejemre húztam a párnát. Úgy éreztem, mindjárt szétrobban. Még emlékeztem a negyedik felesre, amit a második körben gurítottam le, a ginnel és a méregerős törköllyel karöltve, de utána mintha elvágták volna a filmszalagot. Nem emlékeztem rá, hogyan kerültem haza, sem arra, ki volt az a nőcske, aki az előbb távozott. Totál szétcsúsztam.

A másnaposság okozta hasogató fejfájást a mobil éktelen rikácsolása súlyosbította. Megpróbáltam kizárni a visító hangot a fejemből, de mindhiába. Aztán vártam, hátha abbahagyja, de ez sem jött be – kíméletlenül ordított. Végül kinyúltam és kitapogattam a kis készüléket.

A párna alól kilesve néztem a kijelzőre, és egy pillanatra kihagyott a lélegzetem. A valódi hívó, és a gondolt személy nevének kezdőbetűi egyeztek, megtévesztve ezzel. Pedig jól tudtam, hogy Ő nem hívhat, hogy Ő már soha többé nem fog felhívni. Lenyomva a „fogadás” gombot a telefont a párna alatt a fülemhez emeltem.

– Mégis hol a fészkes fenében vagy?! – ordította az ideges hang a vonal másik végén.

– Neked is jó reggelt, Jon! – feleltem nagyot ásítva.

– Ne mondj semmit, csak legyél a cégnél húsz perc múlva! – utasított. – És öcskös! Jobb, ha kitalálsz valami elfogadható magyarázatot, máskülönben ne csodálkozz, ha apánk leüvölti a fejedet. Ma szabadnapos vagyok, szóval nincs kedvem száz méternél közelebb menni a kórházhoz, még a te kedvedért sem – közölte, és bontotta is a vonalat.

Magamban felhorkantam; még hogy jó indokot. Hát az nem elég jó az utóbbi napokban tanúsított hanyag viselkedésemre és a céges ügyek hanyagolására, hogy egy hete a legjobb barátom egy golyóval a mellkasában a karjaimban vérzett el?

Úgy éreztem, senki nem ért meg. Csoda, hogy az alkoholba fojtom a bánatom? Na, nem mintha máskor nem ittam volna „eleget”, és nem távoztak volna másnap reggel ismeretlen hölgyemények a lakásomról. De ez most más volt.

Végül túltettem magam a meg nem értettség keserű érzésén, és kimásztam az ágyból, hogy kezdetét vehesse egy újabb átkozott nap.

(...) 

Sajnálom... (de azért nincs vész!)

Sziasztok!

*mély sóhaj* Hol is kezdjem… Na jó, jöjjön inkább a lényeg, hisz az a fontos.

Elnézést, bocsánat és mi egyéb! Mostanság valahogy nincs ihletem, nem tudom, hogy miért lehet. :/ Hetekig próbáltam kitalálni és megírni a karácsonyi novellát, de egyszerűen a minap rá kellett jönnöm, hogy nem fog menni. Most legalábbis nem. Szép lassan, ahogy jönnek az ötletek, majd megírom, de annak semmi értelme, hogy ülök napi X órát a gép előtt és erőltetem az írást, és alig haladok pár sort. :/

Így inkább úgy döntöttem, hogy nekikezdek az új, azaz a 14. fejezetnek. Nem tudom, hogy ki mire számít, én tartom magam az eredeti elképzelésem. Remélem, lesz benne izgalom, meglepő fordulat és mi egyéb. *bizakodik*

Valamint, ha minden úgy megy, ahogy szeretném, akkor ezzel a fejezettel párhuzamosan megírok egy – még legyen meglepetés milyen – novellát, vagy egy Pillanatképeket, ami egy, esetleg két részes lesz, ez a 14. és 15. fejezettől függ.

Nos, ennyi lenne nagy vonalakban, a többi igazából csak rizsa, azt meg mindenki tud főzni. :P

Tényleg ne haragudjatok, hogy eddig várattalak titeket – és még egy kicsit foglak, mivel csak 2012-ben lesz friss –, és még csak nem is az a novella jön, amire vártatok, de az írást és az ihletet nem lehet erőltetni, én legalábbis nem tudom, és nem is igen szeretném.

Millió bocsánat, és előre is Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! :)

Pusz ♥

ui.: Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, a hátam lassan, de biztosan gyógyulgat. :)

Krisz Twilight land-ben, avagy sosem akarok felnőni!

SPOILER!!!

(Élménybeszámoló a Breaking Dawn 1. részéről, szigorúan csakis azoknak, akik már látták, a többiek ne rontsák maguknak az élményt!)

Sziasztok!

Nos, hol is kezdjem az én kis élménybeszámolómat…

Talán ott, hogy kalandos utat jártam be, míg eljutottam a moziba. Tudva illő, nem sok barátom pesti, főleg nem olyan, aki még szereti is ezt a történetet. Végül Ibolya (blogos körökben csak Bee) – akinek mostanában köszönhetitek a fejezetek tisztaságát, amit ezúton is köszönök neki – és Klaudia elhívtak, amiért ugyancsak hálás vagyok, hisz egy élmény volt velük megnézni a filmet. :)

Így lettünk hát négyen – a leányzók, egy öcsike és én – egészen indulás előttig! Ugyanis amikor készülődtem, viccesen azt mondtam Adrinak (blogos körökben QueenAnne) – akiről tudni kell, hogy a kezdetekkor még szerette a Sagát, de az óta elmondása szerint „kinőtte” –, hogy „meg sem kérdem, el akar-e jönni”, mire azt felelte, hogy nincs jegye. Ami egy nagyon rossz kifogás volt, ugyanis a Westendben nem lehet négy helyet foglalni, ha az adott sorban öt üres szék van. -.-” De tévedtem! Nem kifogás volt, így indulás előtt húsz perccel öt tagra gyarapodtunk. :)

(Adriról még csak annyit, hogy régésznek készül, és nemrég volt ásatáson, szóval az odafelé vezető úton „cuki” koponyáról meg régi vázákról és pénzérmékről hallgathattam kiselőadást. :P)

Tudjátok, valahol nem bánom, hogy nem premierre mentem. Tavaly azon voltam, és igencsak voltak „sikoltozó tini lányok”. -.-” Most viszont, ha leszámítjuk azt a két izgő-mozgó ficsúrt, akiknek épp mögém kellett ülniük, és olyankor-olykor kinyújtóztatniuk a lábukat – hogy a görcs kapta volna el azokat! –, akkor elmondhatom, hogy eddig ez volt a legjobb közönség! :D Se felesleges nevetés, beszéd, főleg nem sikoltás! Még akkor sem, amikor elég hiányos öltözetben voltak egyes jóképű fiúcskák. *húzogatja a szemöldökét kacéran*

Szóval egy hatalmas köszönet és gratula a közönségnek, hogy nem rontották az élményt, hogy ilyen szépen, fegyelmezetten viselkedtek. :)

Na, és akkor a filmről, kritikus szemmel… bármit is jelentsen ez nálam Twilight esetében XD

Mikor elkezdődött a film… Nem is tudom, olyan hirtelen történt, hogy felfogni sem volt időm, eljött a pillanat, amire több mint egy éve várok. Csak a szívem kiugró dobbanása jelezte, hogy az élmény elkezdődött! ♥

A könyvvel ellentétben a film nyitó jelenetében kopog az eső a Black ház tetején, majd kirohan Jacob kezében az esküvői meghívóval. És naná, hogy azonnal leveti a felsőjét – nem mintha zavarná az átalakulásban –, csak hát benne van a szerződésben. Végtére is nem véletlenül gyúrta ki magát Taylor. XD

Valamint ekkor már tudtam, hogy Ibolyát elvesztettük, ahogyan még jó pár lányt a nézőtéren. :P

Mikor a következő jelenetben Bella csetlik-botlik az új topánkájában, és mondja, hogy már három napja gyakorolja benne a járást, majd a lagzin már egy fehér, lapos cipőt visel, hogy kényelmesen tudjon járkálni és táncolni, nem hittem volna, hogy nem sokkal később olyan ügyesen tud majd menni abban, a szerintem nagyobb sarokkal rendelkező fekete topogóban, amiben elindul a nászútra. Furcsa, de ezek szerint a házas élet valóban megváltoztat mindent. Bénákat bénástalanít. XD (Azt hiszem, akkor nekem is ideje lenne férjhez mennem, ugyanis kissé Bella-szindrómás vagyok. XD)

Ez után, naná, hogy Alice tiltása ellenére Edward mégiscsak elmegy este Bellához. Ekkor meséli el neki, hogy egyszer régen elhagyta Carlisle-t, hogy emberek vérével oltsa szomját. Amiben csak az volt a kissé groteszk, hogy egy vámpír elmegy moziba megnézni egy vámpíros filmet. XD Amúgy meg ez a pasi (Rob, Edward, hívjuk bárhogy) még csurom véresen is szexi! Lennék svédasztal nála az már fix. XD

Egyébként meg hát mit ne mondjak, ebben a jelenetben nagyon meglátszott az az egy év, ami Bella és Edward között van, úgymond. Ugyanis szegény Bella itt – és néhol máshol is – mintha kicsit öregebb lenne a koránál (Kristen koránál is). Csak, hogy valami negatívum is legyen a kritikának nem épp nevezhető beszámolómban, mivel majd meglátjátok, nekem úgy, ahogy volt nagyon tetszett a film. :D

Ezután Bella rosszat álmodik, majd másnap lesz, amikor is Alice és Rosalie segítenek neki az előkészületekben, majd jöhet az oltár, a fogadalom és az öröklét kezdete a szeretett férfi mellett! :)

Őszintén megvallanom, nekem, talán sokakkal ellentétben (a lányokéval biztos, akikkel voltam) nem az álombéli ruha tetszett jobban. Ahogyan az igazi esküvői ruhának pedig nem a merészen kivágott háta, hanem épp az a visszafogott, amolyan igazi régimódi eleje tetszett. Hisz tudjuk, milyen Edward, ez szerintem igazán az ő menyasszonyához illő ruha. :)

Azon meg, amit a fiatalok az oltárnál műveltek jót mosolyogtam. Hisz mi történt!? Edward eddig alig merte megcsókolni Bellát, szenvedő fejeket vágott – ok, elismerem, eddig minden Awardson megnyerték vele a Legjobb csóknak járó díjat –, most meg vagy öt percen keresztül mást sem tettek, ráadásul nagyközönség előtt, minthogy nyalták-falták egymást. XD

Ha gonosz akarok lenni – és miért ne –, akkor azt mondanám, hogy Edward félreértette, amit a pap mondott. A megcsókolhatja a menyasszonyt helyett, felfalhatja a menyasszonyt érhetett. XD

A pohárköszöntőkön meg azt hiszem, nem is kell mondanom, hogy sírtam a nevetéstől!

Emmett: „Remélem, Bella, hogy az elmúlt 18 évben eleget aludtál, mert most egy jó ideig nem lesz rá lehetőséged.”

Charlie: „Edwardból jó férj lesz… Én már csak tudom, zsaru vagyok. Tudok ezt-az… Tudok lőni.”

Oh, és Bella barátai, ki ne hagyjam őket, és frappáns beszólásaikat.

Mint amikor Jessica figyelmeztette Mike-ot, hogy csorog a nyála a Denali lányok látványától. Vagy amikor meglátták a hatalmas tortát, és poénkodtak, hogy nagyobbra számítottak meg, hogy Alice mennyire nem vitte túlzásba a dekorációt. :P

A gratulációk és Irina „botránya” után aztán sokak örömére Jacob is előkerül – hogy csípős legyek, megjegyzem, hogy ez a boldogság valószínűleg nem volt felhőtlen, hiszen talpig ruhában volt a kis drága. XD

Majd persze kiakad… szóval csak a szokásos. :P

Amúgy ki tudja megmondani, hogy Edward fekete, Volvo S60-asának mi volt a rendszáma?

.

.

.

149–LFN

Na jó, megvallom őszintén, hogy csak a 149-et figyeltem meg a moziban, a többit most néztem meg a neten. De ez körülbelül olyan volt és talán lesz, mint az, hogy a mai napig, ha álmomból felkeltenek, akkor is tudom annak a kocsinak a rendszámát, ami a budapesti forgatásokon hozta és vitte Robot. (JHJ–730 sötétkék Mercedes) Viszont a saját kocsinknak a rendszámát vagy pontos típusát ne kérdezzétek, mert azt már nehezebben mondanám meg. XD

A rioi nyüzsgő éjszakát elhagyva végül megérkeztek a csendes kis szigetre, majd jött, aminek jönnie kellett… khm… *vöröslik az arca*

Mint oly sokan, én is olvastam cikkeket arról, hogy újravágták ezeket a bizonyos jeleneteket, mert nem fért bele nekik a PG 13-as (nálunk 12-es korhatárú) besorolásba. Akkor én is kicsit kivoltam, hogy ha már egyszer leforgatták, akkor látni akarom Rob szeplős hátát szélesvásznon, minden mennyiségben. XD

Viszont most, bárki bármit mondjon, ha ennél több forró jelenet lett volna a filmben, vagy belefulladtam volna a nyálamba, vagy oxigénhiányban haltam volna meg. XD

Se nem volt sok – perverz énem helyeslőn bólogat –, se nem volt kevés. Nagyon szép és érzéki lett. :)

Amúgy az ágytörést egy hajszállal, de megelőzi az a jelenet, ami másnap reggel felvillan Bella lelki szemei előtt, amikor a fürdőben megérinti a nyakát. Mikor ülnek az ágyon és csókolóznak, majd fekszenek és Edward a nyakát csókolgatja. Az olyan nagyon csodaszép lett! *sóhajt*

Viszont szerintem ez még így sem PG 13-as! Habár nincs benne szex, de nagyon durva jelenetek annál is inkább! Ibolya néha már azon volt, hogy oda sem fog nézni – főleg amikor Bella hasát mutatták –, gondolkodtam is rajta, hogy eltakarom a szemét. :P

Engem is csak a kíváncsiság hajtott, na meg egyetlen percről sem akartam lemaradni. Ezért sem érdekelt, hogy kiborult a kukorica vagy, hogy a ficsúrok nyújtogatják a lábukat mögöttem. Ugyanis agresszív énem nagyon a felszínre kívánkozott, de rájöttem, hogy ha nekiállok helyretenni őket, akkor lemaradok valami fontosról, szóval csak ennek köszönhetik épségüket, és nem finom, úri hölgy mivoltomnak. XD

Na, de visszakanyarodva, nem lett pornó a filmből, de thriller annál is inkább. Ami mondjuk, nem baj, legalább jól szemléltetve lett a helyzet komolysága. Úgyhogy jó alku volt ez a filmesek és a besorolást végzők között.

Amúgy erről az alkuról eszembe jutott egy vicc:

„Mózes lejön a hegyről, és így szól a többiekhez:

– Na, fiúk, van egy jó meg egy rossz hírem.

– Kezdd a jóval!

– Lealkudtam tízre.

– És mi a rossz?

– A ne paráználkodj még mindig benne van.”

Oh, és a nevetés. Abban itt sem volt hiány! Ahogy kinézett az a szoba az első éjszaka után… És amikor a személyzet meglátta… XD

Adrival olyat nevettünk, amikor Bella megpróbálta elcsábítani Edwardot a fehérneműkkel… Bár lehet inkább azon nevettünk, ahogy Edward nevetett. :P

Nagyon örültem neki, hogy ilyen Emmett féle viccesre vették a filmet, hisz ki nem szereti Emmett – néha kissé idegtépő és persze csípős – poénjait! :D

Ami Leah-t illeti, már a könyvben is sajnáltam. Szerintem nagyon jól éreztették az ő bánatát és fájdalmát. Nem vágyik semmi másra, csak egy kis szeretetre. Be akar vésődni, hogy elfelejtse Samet és boldog lehessen. Hát nem szívbemarkoló az ő története? (Úgy érzem, novella van készülőben. :))

Oh! Na, ezt, ha akarnám, se hagyhatnám ki…

De most komolyan, valaki mondja már meg nekem, hogy azt minek kellett premier plánban végignéznünk, ahogyan Bella hány? Ez kiakasztott kissé!

Amúgy számolta valaki?

Bella megkérdezte, hogy hány nap telt el az esküvő óta, mire Edward azt mondta, hogy 14. Majd amikor Jacob először találkozik újra Bellával a Cullen házban, akkor Carlisle azt mondja neki, hogy Bella már két hete itthon van. Ez után nem tudom pontosan, hogy hány nap telhetett el, így azt sem, hány napra szült Bella, viszont valahogy nagyon nem fér össze Meyer nyilatkozatával, miszerint egy hónap volt a terhesség. Hiszen 14+14+pár nap, az már jóval több, mint egy hónap.

Egyébként meg nagyon édes ahogy Rob spanyolul beszélt! ♥

„Por favor… Por favor… Me amo!” („Kérem… Kérem… Szeretem!”)

Viszont…

ad1. Minek kell egy farkasnak motor? Még emberi alakban is gyorsnak mondható.

ad2. Még mindig nem értem, hogy minek egy több mint 40°C-os testhővel rendelkező valakinek pólóra inget, plusz még rá bőrdzsekit is venni?!

De Rosalie édes volt. „Baba! Mondd ki, baba!” :D

Ami az újabb negatívumot illeti, bár ez lehet, csak a szélesvászon számlájára írható, hogy egyes jeleneteknél – mint mikor Jake rohan farkas alakban az után, hogy beszélt Bellával, aki nem akar lemondani a gyerekről – a nagyon gyorsan váltakozó képek, villanások sokszor már-már összemosódtak a szemem előtt, pedig jó hátul ültünk. :S

Egyébként ott éreztem először azt, hogy kezdem megkedvelni Jake-et, amikor rohant az erdőben, majd Sam rá akarta kényszeríteni az akaratát. A földre akarta taszítani Alfai parancsszóval, ami után ugye Jacob felemelkedik egy újabb Alfának.

Olyan cuki kutyuli volt, amolyan simogatnivaló, és ahogy szenvedett a gondolattól, hogy bántsa Belláékat… áh, igen, akkor nagyon édes volt, füle tövét vakargatni való kutyuli! :D

Oh, Istenem! Amikor Edward mérges volt, kiabál Bellával, hogy nem az ő döntése, hogy nem közös döntés volt a gyerek megtartása, hogy nem adott neki választási lehetőséget és egyebek, ott padlót fogtam a gyönyörtől… oh! *ábrándos sóhaj*

Máskülönben meg nem tudom, hogy miért nyilatkozta azt Taylor, hogy mindenki vigyen magával zsebkendőt. Én nem sírtam, egyetlen egyszer fátyolosodott el a tekintetem, amikor Edward megfogta és megpuszilta Bella pocakját, miután hallotta a lánya gondolatait. ♥

Olyan édesek voltak, ahogy boldog nagycsaládként összebújtak a díványon és nevettek. ♥

E. J. … hüm… Már a könyvben is nevetnem kellett kínomban. Mert valljuk be őszintén, Edwardnak milyen rosszul esett volna már az, hogy a fiát részben a legnagyobb ellenségéről nevezi el a felesége. Arról, aki el akarta őt venni tőle! Na, ezért lett lány a gyermekük, nem is másért! :P

Ami meg ezután jött… jesszusom! Hatalmas alakítás volt… Ahogy eltört mindene Bellának, az a fájdalom és miegymás… Hátborzongató volt, és épp ezért szép és élvezetes! :D

De az a sok vér, meg anorexiás kinézet… Arról nem is beszélve, hogy nagyon megöregítették Bellát, hogy a fájdalmat, amit a terhesség jelent, jól szemléltetni tudják.

Belegondolva, ha így haladt volna tovább a kilencedik hónap végére Bella kinézete megegyezett volna Edward valós életkorával. XD

Ezután újabb borzongások következtek… Grr…

Még nem hatott ugye a morfium, de Rosalie nem akart várni. Hallani lehetett, ahogy a szikével belevág Bella bőrébe. Nagyon durva volt! Aztán Jake leteperte a szöszit, na persze nem úgy. :P

Bella fájdalma… A bensőmig hatoltak sikolyai!

Aztán Edward kirágta Nessie-t. Oh, olyan édes volt az a baba, hogy ááá! Oda meg vissza voltam tőle! ♥

Amúgy az a kisbaba, aki a szülésnél volt jelen élő, létező kis lény, viszont akit Rosali fog a karjaiban a kandalló előtt, az már digitális – ami nagyon meglátszott. :S Ezt Rob nyilatkozta. Azt mondta, hogy nagyon élvezte a kicsivel való forgatást. Hogy bekenték művérrel és ettől mindig sírt és akkor le kellett állni és megvigasztalni. :D

Oh, bocsánat, tudom, elkalandoztam… *pirul*

Aztán jött Bella halála… *szóhoz sem jut* Ha nekem még egyszer valaki azt meri mondani, hogy Kristen nem jó színésznő, akkor azzal szívesen elbeszélgetnék kicsit személyesen. ;)

Ezután viszont, ha hiszitek, ha nem, eljött a nagy pillanat is az életemben, amit gyorsan oda is súgtam Ibolyának, miszerint; „Most kezdtem el megkedvelni Jacobot!”. :D

Igen, igen…

Mikor meglátta Nessie-t, amikor a tekintetük és a sorsuk összeforrt, majd féltérdre zuhant, na, az volt az a pillanat, amikor nem voltam képes többé „utálni” őt azért, amit Edward ellen elkövetett. :)

Ami meg Renesmee-t illeti, nos… Ez megint csak egy negatív kritikának fogható fel, mivel nekem nem tetszett a kamaszodó Nessie. :S

Mackenzie Foy szerintem szép kislány, és Christie Burke se csúnya – ő volt a kamasz Nessie „teste” –, de a két lány „keveréke”, megspékelve egy nagyon mű bronzvörös hajzuhataggal enyhén szólva nem volt szép. :S

A végén tetszett az a kis harc a farkasok és Cullenék közt, valamin, ahogy Edward megtudta, hogy Jacob bevéste a lányát. Kikerekedtek a szemei, de mégis higgadt maradt. Jó volt ezt látni, hisz a könyvből az ő reakciója kimaradt. „A lányom biztonságban van.” ♥

De azért a végén elég jelentőségteljesen összenéztek Jake-kel. XD

Bellában dolgozik a méreg, telik az idő, ami alatt felöltözteti, kisminkelik, eltűnnek a testéről a harapásnyomok, összeforrnak a csontjai, a haja élénkebb lesz és dúsabb… Mikor pedig a tüdeje újra megtelik levegővel, amitől teltebbnek tűnik, azt mi csak úgy hívtuk, „megnőtt a melle”, mivel film közben még nem igazán fogtunk fel minden gyorsan zajló eseményt. :P

Viszont ami kifejezetten rossz volt itt, az a vége-hangulat, ami körüllengte az egészet és engem is. :(

Mikor leperegtek Bella lelki szemei előtt az eltelt idő történései, olyan rossz volt arra gondolni – jelzem akaratlanul tettem –, hogy már csak egy év és vége… Persze tudom, hogy én nem fogom egykönnyen elfelejteni, hisz amit ennyire szerettem eddigi életemben, mint ezt, azt sose feledtem, azokat még most is szeretem, de akkor is rossz volt belegondolni. :(

Na, de hogy egy újabb negatív kritikát mondjak, nekem kicsit olyan érzésem volt ennél az egész átalakulásos résznél, hogy annyira látványosra, annyira jól meg akarták csinálni ezt az egészet, hogy a végén már kissé elvesztette a hitelességét. :S Bella meghal, a morfium teljesen elnyomja a reakcióit… nem is tudom, de nekem ez a túlzott mozdulatlanság nem volt hiteles – nem mintha nem tudnám, hogy a könyvben Bella küzd a méreggel és az ösztöneivel egyszerre, hogy ne okozzon a szenvedésével fájdalmat Edwardnak.

És hát a vége… Igazi kegyetlen függővég! :D

Na jó, azt azért tegyük hozzá, hogy a legkegyetlenebb az egészben az az egy év, amit a következő részre várni kell. :S

Amúgy hányan felejtettétek el, hogy beharangozták, a film végén felbukkan majd a Volturi, hogy megalapozzák a második rész cselekményvonalát és hangulatát?

Én megvallom, úgy voltam ezzel, hogy mielőtt elindultam volna itthonról a moziba még bennem volt, tudtam, hogy lesz, de ott aztán… Annyira máshol járt az agyam. Az események és az élmény feldolgozása ment bennem, így erről teljesen megfeledkeztem, de mivel amúgy is végig szoktam várni a stáblistát, így biztosan nem maradtam volna le róla akkor sem, ha Ibolya nem mondja.

De a többiek a moziban… Azt látnotok kellett volna!

Ahogy vége lett a filmnek, Bella kinyitotta vérvörösen izzó szemeit majd elsötétült a képernyő, mindenki felállt és elkezdett kivonulni. De amikor hirtelen megjelent a Volturi a vásznon, szó szerint vegyétek, hogy kővé dermedt mindenki! Nagyon vicces volt! A levegő is megfagyott a teremben, az emberek mozdulatlanná dermedtek ott ahol voltak, abban a pózban. XD

Utólagos megjegyzések, észrevételek:

A mozi után hazaérve tartottam egy kis élménybeszámolót az én drágalátos nővérkémnek, aki annyit kérdett tőlem, igaz-e, hogy nem csillogott Edward? Hát tudjátok, ezt az apróságot a film közben nem figyeltem, pedig tényleg! Mikor Edward és Bella a vízesésnél vannak, kirándulnak, de még Bella álmában is, mikor sakkoznak, Edward valóban nem csillog! (Pedig az egyik haverom még az Alkonyat idején elnevezte őt „csilli-villi vámpírnak”.)

A másik, ami utólagosan szemet szúrt az Edward szürke trikója. Van az a jelenet, amikor Bella leveti magát az ágyra egy világoskék ruciban Edward meg betakarja. Akkor rajta egy kék nadrág meg egy szürke trikószerű póló van. Azonban mikor Bella felriad a gyönyörű álmából és kérleli Edwardot, hogy legyenek együtt, akkor a mi szívtipró vámpírunkon már nincs rajta a felsője. Hüm… Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy úgy tűnik, Rob szerződésébe is beleírták a minimum fél óránkénti felsőtest villantást. *imába foglalja Bill Condon nevét*

Na, de hogy a karakterekről és színészekről is mondjak valamit…

Nekem úgy összességében tetszettek. A promóciós képekhez képest pozitívan csalódtam, kivéve egyvalakinél. Jasper néhol olyan volt, mintha jó pár plasztikai műtéten átesett volna. Valamint megint eltúlozták azoknak a kontaktlencséknek a színét. Nézzétek meg a Denalikat, mintha világító macskaszemeik lennének. :S

Az aláfestő zenékről pedig csak annyit, hogy minden évben nagyon várom az új filmalbumot, és sajnos egyre jobban csalódom benne. Az Alkonyaté volt a kedvencem, abban talán nincs is olyan szám, amit nem szeretek. Az Újholdé már kevésbé tetszik, de még mindig sok számot szeretek róla. A Napfogyatkozáséról már egyre kevesebbet, de ha nézem a filmet, akkor semmi bajom velük, elismerem, hogy illenek a jelenetekhez. Azonban! A mostani albumon lévő számok közül alig tetszik valami, és ha nézem a filmet, rájövök, hogy nagyon nem illenek a jelenetekhez, legalábbis néhány egyáltalán nem. Persze ez, és minden más, amit eddig mondtam, csak is az én személyes véleményem! :)

Amúgy az meg már szinte hagyomány, legalábbis az lesz, ha így folytatom, hogy kidobnak a moziból… Na persze ne teljesen szó szerint vegyétek! :P

Tavaly is végig szerettük volna várni a stáblistát, hogy megpillantsuk a feliratot „Breaking Dawn”, ami ugye a következő részt vetíti elő. A New Moonnál kiírták, hogy Eclipse, azonban tavaly sajna a végén az „Eclipse” felírat volt. Akkor nagy nehezen, de végig tudtuk várni a stáblistát, bár az őr meg a takarító nagyon hisztizett. :P Ám sajnos most nem tudtam, mivel ez egy sokkal mogorvább takarító és őr volt. -.-”

Na mindegy, ebben csak az a „szép” (dühítő), hogy kifizettem X összeget, és nem nézhetem meg teljes hosszában a filmet. -.-”

Ja, és míg el nem felejtem! Emlékeztek, hogy azt mondtam, Adri már nem rajong a Sagáért? Hogy igazából csak az én kedvemért jött el, amiért nagyon hálás vagyok neki, hiszen ha ez nem igaz baráti szeretet, akkor olyan nem létezik! Na, de visszakanyarodva, mindebből annyit akartam kihozni, hogy a film végén még ő is úgy állt fel a székből, hogy ez JÓ volt, tetszett neki! :D Szóval ne hallgassatok senkire, csak is a saját szívetekre, hisz az mondja a legnagyobb igazságot! :)

Nos, úgy hiszem itt az ideje, hogy zárjam soraimat.

Egy élmény volt látni ezt a részt! *még mindig csillognak a szemei*

Hatalmas és még annál is hatalmasabb köszönet illeti Meyert ezért a fantasztikus csodáért, amit megálmodott és aztán papírra vetett! ♥

Természetesen a rendezőt és minden munkást, aki részt vett ebben köszönet illeti, ahogyan ezeket a csodálatos színészeket is, akik, bárki bármit mondjon, egytől egyig nagyon tehetségesek! ♥

Köszönöm, hogy végigolvastatok. Ha esetleg ti is szeretnétek elmondani a véleményeteket, megosztani élményeiteket a filmmel kapcsolatban, akkor azokat komment formájában írjátok meg ide. Örömmel venném őket. :)

Legyetek rosszak, hisz tudjátok, jónak lenni unalmas! ;)

Pusz ♥

ui.: Ha tetszett a film, nyomjatok egy 10-est rá az IMDb hivatalos honlapján! ;)

(facebook profillal is be lehet jelentkezni)