New Sun - Sunrise - 18. fejezet

A fejezet enyhén 16-os korhatárú, olvasása csak saját felelősségre!

18. GYAKORLÁS, AVAGY HOGYAN FESZEGESSÜK ÖNURALMUNK HATÁRAIT

– EDWARD NE! – üvöltöttem Szerelmem után, mikor rájöttem, hova igyekszik és persze miért, majd kivágva a székem utána iramodtam, amilyen gyorsan csak tudtam.

– Te aljas mocsadék! – morogta Kedvesem megállva az egyik asztalnál, amelynek túlsó felén gyűlöletem – és jelenleg övének is – tárgya, Matt ült.

– Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim, csak nem a jövendőbeli boldog apukát? – hahotázott Matt a társaival, én pedig azonnal megértettem, hogy ő volt az, aki kitalálta ezt az aljas pletykát a nem létező terhességemről.

– Jól tudom, hogy te vagy ennek az egész rágalmazó pletykának a kitalálója, és nehogy azt hidd, hogy ennyiben hagyom ezt a dolgot. Most azonnal kérj bocsánatot Bellstől, itt mindenki előtt! – utasította erélyesen, mire Matt felkelt a székéről.

– Ez nem pletyka, vagy esetleg nem igaz, hogy miután két napig kimaradtatok az iskolából, Bells ma reggel minden előzmény nélkül rosszul lett az udvaron? – vigyorgott a galád, ami Szerelmemet önkéntelen morgásra késztette. Erre persze már azok is felénk kapták a fejüket, akik addig még nem tették meg, míg én Kedvesem karjába csimpaszkodva próbáltam őt lenyugtatni.

– Edward hagyd, nem éri meg! – próbáltam jobb belátásra bírni, mert tudtam, ha ezek ketten egymásnak esnek, abból semmi jó nem sülhet ki.

– Igen Edward, hallgass „anyucira” – nevettek, mire két kézzel kellett a karjánál fogva visszatartanom Szerelmem, hogy nekik ne ugorjon. Ám a következő percben Edward egy pár pillanatra megdermedt, amit követően nyugodtan, de elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja, ismét Matthez intézte a szavakat.

– Ez már nem az első ilyen húzásod, nincs igazam? – vonta fel szemöldökét, mire Matt hahotázása elhalt, ádámcsutkája pedig jól láthatón nagyot ugrott. – Vajon tudják a haverjaid, hogy miért csaptak ki az előző iskoládból több, mint két éve? – tette fel az újabb kérdést Edward, ami a nagy csendből ítélve, mely az ebédlőben uralkodott, nem csak engem lepett meg és érdekelt egyszerre. – Úgy látom, nem dicsekedtél el azzal, hogy az egykori barátnődről, Jennyről, aki miután jobban megismert és rájött, milyen is vagy valójából, és ezért nem akart veled lefeküdni, elterjesztetted… – egy pillanatra megtorpant mondandójában, majd ugyanolyan határozottsággal folytatta – …pontosabban elterjesztettétek az egyik volt haveroddal, hogy állapotos. Persze ez és, hogy fogalma sincs, ki a gyereke apja hamar a fülébe jutott, de arra nem számítottatok, hogy nem hagyja magát, és bevádol titeket az igazgatónál. Ha valakit erőszakoskodással vádolnak, az súlyos, bár nem volt bizonyítható. Ám Jenny azt is tudta, hogy nem friss levegőt szívni mentek ki szünetekben az iskola épülete mögé. Ez viszont már bizonyítható volt, amiért egyből ki is csaptak. Nem igaz, Matt? – kérdezte cinikusan Kedvesem, és Matten látszott, hogy lassan átveszi Edward falfehér színét.

– Ez… ez rágalom! – csattant Matt, miután már elindultunk Kedvesemmel vissza az asztalunkhoz. – Szánalmas, ahogyan megpróbálsz bemocskolni a többiek előtt – lépett elénk, miután visszafordultunk, és a haverjai is mind felálltak. A teremben ezzel egy időben a pusmogás is megindult, mégpedig Mattről, aminek köszönhetően elterelődött rólam a figyelem.

– Egyfelől ez bizonyítható tény, bárki utána tud járni, másfelől nincs szükségem arra, hogy bepiszkítsalak, hiszen mocskos vagy te magadtól is – köpte oda Edward, majd átkarolva derekam ismét elindultunk.

– Rohadt szemét! – morogta Matt, melyet hangos trappolás kísért, majd az események felgyorsultak. Éreztem, ahogyan Szerelmem finoman, de határozottan eltaszított magától, ám én reflexszerűen utánanyúlva kapaszkodtam belé még erősebben, miközben megpördült tengelye körül. A szemem sarkából láttam még a vészesen felém lendülő öklöt, de tenni ellene vagy kivédeni már nem volt időm. Hangos csattanás… majd elhalt minden…

– Bells! – visszhangzott nevem. Edwarddal egyszerre kaptunk arcom bal oldalához, és bár mikor először hozzáért az égő, zsibogó részhez, felszisszentem, végül én magam szorítottam oda hideg kezét, hogy hűtse, és ezzel enyhítse a fájdalmam.

– Bells… – nyögte elfúló hangon Matt, és láttam rajta tényleg megijedt.

– Te nyomorult! – mordult fel hangosan Szerelmem, és már épp kétségbe kezdtem esni, mert tudtam, képtelen leszek lefogni, hogy rá ne vesse magát bántalmazómra, mikor is megjelent Alice pár tanár kíséretében, valamint a másik Edward, aki fiát kezdte nyugtatni.

– Nem tört el, de kicsit feldagad és belilul majd – állapította meg a diagnózist a parkolóban az idősebbik Edward, miután egész óvatosan végigtapogatta állkapcsomat, mely fél oldalra fordított fejemnek köszönhetően felfogta az ütés nagyját.

– Honnan tudtál a lányról, meg a többiről? – néztem fel értetlenül Kedvesemre, aki épp Alice-szel beszélgetett arról, hogy ha nem is rúgják ki Mattet, akkor is egy jó időre felfüggesztik.

– Apám olvasta ki a gondolataiból, ugyanis egy pillanat alatt lepergett Matt lelki szemei előtte minden ezzel kapcsolatos, nekem pedig csak el kellett ismételnem, amit apám suttogott – kacsintott cinkosul.

– Oh! – hőköltem kissé hátra a megilletődöttségtől az anyós ülésen, amin ültem, lábaimat kifelé lógatva a kocsiból, majd az előttem guggoló másik Edwardra néztem ismét. – Köszönöm! – szóltam hálásan.

– Tegyetek rá azért jeget – eresztett meg egy kedves mosolyt, és ez mindenféle válasznál többet ért.

Kedvesem ezután váltott még pár szót az apjával, míg én Nessie-t győzködtem arról, hogy bár igaz, Edwarddal összejöttünk, de nem a megbeszélt határidő alatt, így igen is én nyertem azt a fogadást, ezért neki kötelessége elfogadnia a ruhák árát. Nem akartam vele vitatkozni, csak állni a szavam és megadni a tartozásom. Végül a szópárbajnak Alice vetett véget egy alku felajánlásával. A lényeg az volt, hogy kifizethetek mindent, amennyiben holnap elmegyek velük vásárolni. Ez persze épp kapóra jött, és bár nem épp velük – pontosabban nem társaságban – terveztem megvenni a legintimebb ruhaneműimet, mégiscsak rábólintottam az ajánlatra. Miután gyorsan megbeszéltük, hogy holnap suli után egyből indulunk is, elköszöntünk, majd Szerelmem hazavitt.

Szerencsére szüleim ilyentájt még javában dolgoztak, így maradásra biztattam Kedvesem. Ezután az állkapcsomnak köszönhetően lassan, de megebédeltem, majd egy törölközőbe csavart jégakkuval az arcomon a nappaliba vonultunk, ahol is romantika helyett csak egy romantikus filmet kaptam vigaszként. Dúltam-fúltam egész idő alatt magamban, és már-már arra gondoltam, hogy nem érte meg megveretnem magam ezért. Ám mikor a filmnek vége lett a főhősnőhöz hasonlóan én is gyengéd, apró csókokban részesültem. Azonban pár perc után Edward megszakította ténykedésünk, majd, mint aki megkergült, fel-alá kezdett rohangálni a szobában. A kanapén ülve néztem, hogyan cseréli ki pillanatok alatt a lejátszóban lévő DVD-t egy másikra, amit a közepére tekerve indít el, majd húzza el kissé a függönyöket, ezzel némi fényt engedve az eddig besötétített szobába. Már épp meg akartam kérdezni, hogy mégis mit csinál, főként, hogy miért bugyolált be nyakig a takaróval – amire már egyszer kijelentettem, hogy nincs szükségem, mert melegem van –, mikor is meghallottam a bejárati ajtó nyikorgását, majd a tűsarkak visszaverődésének hangját a padlóról.

– Sziasztok! – állt meg anyám a nappali boltíves ajtajában, és sűrűn pislogva figyelte kettősünk. – Veled meg mégis mi történt, kicsim? – figyelt fel egy fél pillanattal később az Edward által eddig arcomhoz tartott borogatásra, majd mikor meglátta a valószínűleg már belilult helyet, rémülten lépett közelebb.

– Csak egy kis baleset, nem komoly – próbáltam mosolyogni, de ez rossz ötlet volt, felszisszentem. Végül Edward elmesélte anyámnak a már jó előre kitalált sztorit, hogy ez egy harci sérülés, melyet tornaórán szereztem, mégpedig egy labda miatt. Elég viccesen adta elő Szerelmem az áltörténetet, így nem csodáltam, hogy anyám jót nevetett rajta. Miután Edward távozott – akit bár anyám nagy erőkkel próbált marasztalni vacsorára, de ő ügyesen kivágta magát – ettem egy kicsit az elkészült ételből, majd miután apámmal is elhitettem a labdás esetet, a fájdalom miatt korai lefekvésre hivatkozva a szobámba vonultam.

Mivel volt még legalább egy órám Edward érkezéséig, így kapkodás nélkül, nyugodtan tudtam készülődni, azonban szétszórtságomnak köszönhetően a ruháimat kint hagytam. Bosszankodva léptem ki a fürdőből, mert rájöttem, nem csak ezt felejtettem el, de azt is, hogy mára terveztem egy új hálóing beszerzését is, aminek a segítségével fel akartam kelteni a vágyat Kedvesemben. Azonban mikor az ágy felé tekintetve megláttam Edwardot – minthogy nem számítottam még rá – egy pillanatra megijedtem, és csak a lélekjelenlétemnek volt köszönhető, hogy a már így is egyre lejjebb csúszó törülköző körülöttem nem esett le végül rólam.

– Edward! – vettem szaporán a levegőt.

– Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. Tessék! – nyújtotta felém a hálóingemet és ezzel egy időben tekintetét elfordította rólam. Nálam viszont itt betelt az a bizonyos pohár, mert bár nem lehettem benne biztos, de az előző estével ellentétben most volt egy olyan érzésem, hogy csak megjátssza közömbösségét irányomba, amit sűrűn megugró ádámcsutkája mondhatni alá is támasztott.

– Köszi, de nem azért jöttem. – Ezzel a fehérneműs szekrényhez léptem, majd kutakodni kezdtem benne. Abból kellett gazdálkodnom, amim volt. Végül elégedetten vonultam vissza a fürdőbe egy fekete topszerű hálóinggel, melynek mellrésze alatt egy halványkék szalag húzódott masniban végződve, és egy ugyancsak sötét, francia csipke bugyival. A hirtelen párosítás nem volt rossz, de az már egy másik lapra tartozott, hogy úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya, míg végül mégiscsak összeszedtem minden maradék bátorságom és ismét beléptem a szobába. Edward most az ágy szélén ült, mégpedig a tegnap esti felállás szerint az én oldalamon. Mikor meglátott, egyből lesunyta fejét, amitől a kétségbeesés elemi erővel tört rám. Legszívesebben zokogva rohantam volna vissza a fürdőbe, de végül csak az ágyhoz léptem, felkaptam róla a köntösöm és belebújtam. Mert bár eddig se éreztem kényelmesen magam szerelésemben, de jelenleg olyan érzetem volt, mintha pőrén álltam volna a rémálmok birodalmának közepén, ahonnan nincs kiút.

– Neked meg mégis mi bajod? – fakadtam ki, miközben amennyire csak tudtam, összevontam magam előtt a köntöst, majd görcsösen szorongatni kezdtem. – Ha nem kellek neked, ha nem kívánsz, akkor inkább mondd a szemembe, csak ne légy ilyen közönyös, mert ez mindennél jobban fáj! – töröltem ki a könnyeket szememből, mert nem akartam, hogy sírni lásson. – Sose árultam zsákbamacskát, jól tudtad, mit kapsz, ha engem választasz! – vállaim már a néma zokogás rázta.

– Szóval ez a baj? – gyúlt fény szemeiben, bár nem tudtam mi végett. – Oh, kis butám! Gyere ide – nyúlt ki értem, majd derekamra simítva kezeit közelebb húzott magához.

– Tényleg ennyire borzalmasan nézek ki? – pillantottam le rá, könnyeimet visszafojtva.

– Mi? Nem, nem dehogyis! Bells, te – csúsztatta csípőmre kezeit – szívszorítóan gyönyörű vagy! Minden egyes mozdulatoddal, lélegzeteddel egyre jobban vonzol – nézett rám áhítattal.

– Akkor nem értem – összezavarodtam, de ugyanakkor meg is könnyebbültem a hallottaktól.

– Csüccs, és elmagyarázom! – húzott le és ültetett a térdeire. – Bells, én kívánlak téged úgy, mint nőt, de azt hiszem, ezt már bebizonyítottam neked egy párszor. Hiszen csak rád kell nézni, és bárki megmondhatja, milyen szép vagy, azonban épp ez az, ami az önfegyelmezésemen csak ront, és nem segít. – Tudtam, mire gondol, hiszen engem is folyton megrészegített tökéletessége. Akárcsak ma matekóra közben, mikor is legszívesebben berángattam volna a szertárba, hogy ott folytathassa a pad alatti ténykedését. – Beszéltem a minap apámmal – kezdte, mialatt combomat simogatta, amit ujjainak köszönhetően már nem fedett köntösöm.

– A… zongorás eset után? – kérdeztem rá bátortalanul, és önkéntelenül is újra elszégyelltem magam a történtek miatt.

– Igen, akkor. Amolyan igazi apa-fia beszélgetés volt, ha érted, mire gondolok – szegezte tekintetét a lábamra, amire épp csigavonalakat rajzolt ujjával. Édes volt, amikor zavarba jött, majd mikor eljutott tudatomig mit is jelent, amit mondott, felnyögtem. – Pontosan – bólogatott helyeslőn, mert nem kellett gondolatolvasónak lennie, hogy tudja, rájöttem, hogy az apjával a testi szerelemről beszélgettek akkor. – És én megígértem neki, de legfőképp magamnak, hogy sose foglak bántani. Hogy nem teszek semmi olyat, ami bajba sodorhatna, és hát ezen a listán jelenleg az első helyen a vágyaim állnak, melyek most még igencsak feszegetik önuralmam határait – sóhajtott fájdalmasan.

– Szóval ezért vettél vissza a tempóbál, igaz? Ezért voltál olyan „rideg” az este. Én meg azt hittem, hogy így – mutattam öltözékemre – már nem is kellek neked. Aztán amikor megsejtettem, hogy a közönyöd lehet, csak megjátszod, meg akartalak leckéztetni… felhúzni, hogy bevalld az igazat – rándult meg szám szeglete, és csak most restelltem magam igazán. – Sajnálom, én nem akartalak letámadni – néztem aranyszín szemeibe bocsánatkérőn.

– Tudom, ahogy azt is, hogy csak érezni akartad, hogy kívánatos nő vagy a számomra, ami így is van, ebben száz, ha nem ezer százalékig biztos lehetsz. Nem akartam megbántani a női önbecsülésed, csak úgy hittem, így jobb… könnyebb lesz, de látom tévedtem – sóhajtott fel ismét.

– Nem gondolod, hogy ahogy az önuralmadon, ezen is segíthetne a gyakorlás? Hisz azt te se hiheted, hogy majd egyik napról a másikra csak úgy megváltozik magától minden, és majd azt mondhatod, hogy igen drágám, most már képes vagyok rá és kész. Ha sose próbálkozunk, nem tudhatjuk meg, hogyan működne, hogy min kéne változtatni, hogy egyszer… együtt lehessünk – vezettem elő észérveimet, hogy beláttassam vele, ha enged néha a vágyainak, abból hosszú távon csak jó sülhet ki. Tudtam, hogy fél, félt engem, hiszen nem szeretne bántani, és épp ezért sem akar elkapkodni semmit. Azonban én viszont azt nem akartam, hogy folyton aggodalmaskodjon mellettem, ahogy persze azt is, hogy ne élvezhessük ki egymás társaságát úgy, mint bármely szerelmes pár. – Már ha te is szeretnéd – tettem hozzá végül pironkodva.

– Sose kételkedj abban, hogy szeretném-e! – nézett mélyen szemeimbe, hogy jól láthassam, nagyon is komolyan gondolja, majd egy apró puszit nyomott számra. – Tudod, elsősorban nem az eszed miatt szerettem beléd, de az is igaz, hogy nem az utolsó erényeid közé tartozik, amit kedvelek benned – nevetett, majd miközben gyengéden csókolni kezdett, lassan hanyatt döntött az ágyon. – Most már hozzám tartozol, ahogyan én hozzád! Szeretnék neked mindent megadni, de persze csak a biztonságos keretek közt – görnyedt fölém teljes valójával, majd miután egyetértően bólintottam, hozzálátott a javasolt próbálkozáshoz.

Lassú mozdulatokkal bontotta ki köntösöm kötőjét, majd félresöpörve a fekete anyagot először hideg ujjait vezette végig nyakam tövétől, a vékony szaténselymen keresztül, egészen a köldökömig, majd ugyan ezt az utat ajkai követték. Térdeim remegni kezdtek, a szívem vadul döngette bordáim, vérem pedig pillanatok alatt tüzes lávává változva kezdett száguldozni ereimben. Be kellett harapnom ajkam, hogy vissza tudjam fojtani kéjes nyögésem, mikor is jobb kezével végigsimított bal lábamon, majd azt egy határozott mozdulattal derekára emelte. Tisztán érezhető volt, hogy egyre szűkösebb odalent a helyzet, melytől minden kétségem – ha eddig volt is bennem bármi ilyesmi azt illetőleg, hogy akar-e engem úgy is – most egyetlen szempillantás alatt tovaszállt.

– Szeretlek! – suttogta kavargó méz tekintetét mélyen enyémbe fúrva, azonban én jelenleg nyöszörgésen kívül képtelen voltam bármilyen más hangot kiadni magamból.

Apró csókokkal kezdte behinteni arcom egészét, míg keze felderítő útra indult testemen. Homlokomat halántékom követte, majd két orcám után kínzó lassúsággal haladt végig orrom vonalán, hogy végül elérje szám, melyre, mint éhező egy falat kenyérre, úgy csapott le. Ennek ellenére mégis tisztán érezhető volt, hogy most az egyszer nem adta át magát teljesen ösztöneinek. Boldog voltam, amiért belement a próbálkozásba, pedig tisztába volt vele, nem lesz könnyű menet.

Percekig csak szenvedélyesen csókoltuk egymást, majd mikor édes nyelve finoman elnyílt ajkaimtól kért bebocsátást, melyet megkapva kutakodón beljebb kalandozott, lassabb tempóra váltottunk. Nyelveink édes táncot lejtve ízlelgették egymást, mialatt vigyáztunk az Edward szájában lévő méregre is. Egész óvatosan simítottam végig nyelvemmel Kedvesem pengeéles fogain, és meglepődtem, mikor rájöttem nincsenek szemfogai, mint ahogyan azt az ember képzelte volna. Még a méreg alig érezhető keserű íze sem volt kellemetlen.

Miután Kedvesem szinte észrevétlenül lesimogatta rólam a köntöst, karjaim nyakába fűztem, míg ő hol számat, hol nyakamat halmozta el csókjaival. Jobb keze eközben lágyan végigsimított dereka köré kulcsolt lábamon, majd mielőtt elérte volna felsőm, hogy aztán aláférkőzve folytathassa útját, még előtte finoman belemarkolt fenekembe, hogy aztán jót kacarászhasson azon, hogy belenyögök csókunkba. Ujjai gyöngéden cirógatva haladtak felfelé oldalamon, míg másik keze valamit piszmogott ruhámmal. Aztán néhány pillanattal később egy apró reccsenésre lettem figyelmes, de még mielőtt rájöhettem volna, mi adta ki ezt a hangot, megéreztem Szerelmem kezét mellemen, melyet óvatos gyengédséggel kezdett becézgetni.

Lélegzetem menten elakadt, testem pedig kétszeresére forrósodott az új, ismeretlen, de nagyon is kellemesen bizsergető érzéstől. Kezeim Edward fürtjeibe és a hátán az ingébe, míg lábujjaim az ágyneműbe kapaszkodtak görcsösen, majd végül újabb kapaszkodó után nézve mindkét lábam csípője köré fontam. Azt hittem, menten felrobbanok a testemben uralkodó kínzó vágytól. Ágyéka keményen feszült ölemnek és én önkéntelenül is mozgatni kezdtem csípőm, miközben folyamatosan nyöszörögve meg-megvonaglottam Szerelmem alatt. Aztán Edward torkából váratlanul egy morgásszerű nyögés tört elő, melynek erőteljes hangját kulcscsontomba rejtett arccal tompította, majd miután mindkét kezével szorosan lefogta csípőm, szemeimbe nézett.

– Bells, ez… – kezdte elfúló hangon, majd egy pillanatra lehunyta szemét és nagyot nyelt. – Semmi baj – nyomott egy gyors csókot ajkaimra, majd kibújva ölelésemből a fürdőbe sietett. Pihegve hevertem az ágyon hosszú perceken keresztül, és el sem tudtam képzelni, milyen lehet Edwarddal szerelmeskedni, ha már a gyakorlások ilyen eszméletlenek. – Minden rendben? – lépett ki a mosdóból Kedvesem egy kis idő elteltével, majd miután biccentettem, helyet foglalt az ágyon.

– Tudtad, hogy ennek a ruhának a kötőjét nem is lehet kioldani? – emeltem meg a szerencsére egyben maradt felső megrongált halványkék szalagját, melynek egykor odavarrt masnijának helyét – és Szerelmem hevességét – most egy apró szakadás jelezte hálóingemen. Kuncogva figyeltem, ahogyan eljutott tudatáig, hogy épp most tette használhatatlanná a ruhám.

– Veszek neked másikat, de szerintem így sokkal jobb – csúsztatta tekintetét melleimre – melyeket már nem tartott a topom feszes, felső része –, mire a nemrég történtek ellenére lányos zavaromban gyorsan összefontam karjaim mellkasom előtt.

– Aha, persze! – forgattam meg szemeim. – Amúgy holnap vásárolni megyünk a lányokkal, veszek valamit… ehelyett – mutattam a megrongált hálóingre, ami nem épp keserű szusszantást váltott ki belőle.

– Vedd meg, amelyik csak tetszik, kifizetem! – ajánlotta fel.

– Szó sem lehet róla! – csattantam fel nyomban. – Vagy már elfelejtetted, miben állapodtunk meg az ajándékozást illetőleg? – emlékeztettem a nyakék elfogadásának egyességére, miszerint nem költ többet rám.

– De hisz most már a barátnőm vagy, nem tagadhatod meg tőlem, hogy elkényeztesselek – tiltakozott.

– De megtagadhatom, mégpedig mert nem a pénzedért szeretlek, másfelől pedig nincs is rá szükségem.

– Egyetlen percig se feltételeztem ennek ellenkezőjét, és igen, tudom, hogy jó anyagi körülmények között éltek, de én akkor is el szeretnélek, sőt mi több, el is foglak kényeztetni! – makacskodott, de én is akaratos természet voltam.

– Pedig nem fogsz, és erről nem nyitok vitát! – öltöttem ki rá a nyelvem, mire bosszúsan felmordult, majd elkapva fogócskára hívta pimasz nyelvem. – Hé! – méltatlankodtam, mikor pár perccel később megszakította csókunk.

– A gyakorlásnak mára vége, és amúgy is későre jár már, ideje lesz aludnod – kelt fel mellőlem, megkerülte az ágyat, majd miután levetette cipőjét bebújt a takaró alá és csábítón hívogatott. Képtelenség volt neki ellentmondani, így gyorsan mellé bújva befészkeltem magam karjába.

– Szerinted mennyi idő? – bukott ki a kérdés belőlem.

– Nem tudom. Ha így haladunk, talán egy hónap is elég, de ki tudja, az is lehet, hogy kettő… vagy még több – húzta keserű fintorra ajkát.

– Kérdezhetek valamit?

– Kérlek, Bells, hanyagoljuk egyelőre ezt a szex témát – futott ráncba homloka. – Szeretlek, ebben sose kételkedj, és ha úgy érzem… úgy érezzük – helyesbített –, készen állunk megtenni a következő nagy lépést a kapcsolatunkban, akkor elhiheted, hogy egyetlen percig sem fogok habozni – nézett mélyen, jelentőségteljesen szemeimbe. – Hisz már most annyira kívánlak, hogy azt el sem tudom mondani – simított végig orrával arcomon, úgy suttogva el vallomását. – Csak nem zavarban vagy? – kérdezte arcom pírját látván, majd állam alá nyúlva feljebb emelte fejem.

– Nem értem, hogyan bírod kimondani ilyen nyíltan, kívánsz, mikor én már attól is elszégyellem maga néha, hogy egyáltalán ilyenekre merek gondolni – vallottam be az igazat.

– Ne butáskodj! Kérlek, Bells, ne légy zavarban, főleg ne előttem. Hiszen az igazságban nincs semmi szégyellnivaló – simított végig finoman sérült orcámon, majd egy percnyi csöndet követőn, ismét beszélni kezdet. – Bells… te ugye még… szűz vagy? – bökte ki nagy nehezen a kérdést, amitől még ő maga is zavarba jött.

– Igen! – feleltem nemes egyszerűséggel, és bár én ezt nem szégyelltem, a Kedvesem száját elhagyó mély sóhaj mégiscsak nyugtalankodásra adott okot. – Mi az? Csak nincs valami baj ezzel? – kérdeztem értetlenül és aggodalmaskodva.

– Nem, nem dehogyis! Már miért lenne bajom azzal, hogy még érintetlen vagy? – mosolygott nyugtatón.

– Az igazat megvallva nem tudom, csak úgy felsóhajtottál, hogy azt hittem, valami gond van vele – gyűrögettem ingét zavaromban, és arcom most már lángolt a forróságtól, mely pírba futtatta.

– Nem, erről szó sincs, hisz még én sem voltam senkivel, csak épp eszembe jutott, hogy nálatok, embernőknél az első együttlét vérzéssel is járhat – rándult meg szája szeglete, míg én önkéntelenül is felnyögtem. – De ne aggódj, sosem bántanálak és különben is, mire ez bekövetkezik, már rég túl leszek a véred okozta csábításon, így nem jelent majd gondot a képességed nélkül sem. Hisz érzem, hogy minden nappal, amit veled töltők, egyre könnyebb lesz – igyekezett megnyugtatni, majd a jó éjt csókom után halk dúdolással próbált meg álomba ringatni. Azonban a békés öntudatlanság nem akart eljönni.

Mélyen belélegezve Szerelmem édeskés illatát próbáltam meg elhessegetni a ma képeit szemeim elől, míg végül gondolataim közt ismét felötlött kérdésem, melyet Edward nem hagyott elmondani. Tudni szerettem volna, hogy az önfegyelmét leszámítva, készen áll-e, ugyanis bár én is mérhetetlen vágyat éreztem, azért volt bennem némi kétely is. De nem a vér vagy az ereje miatt, hiszen azok folyamatosan fennálltak, és ha történtek is dolgok, komolyabban nem bántott. Tizenhét éves lány voltam, felvilágosult, modern gondolkodással, egészséges aggályokkal az intimitást illetőleg és persze nagyon szerelmes. Ám a barátom egy vámpír volt, aki bár túl volt már a hetedik ikszen és jó neveltetést kapott, mégiscsak ő is modern felfogással rendelkezett. Emellett szeretett, viszont arról fogalmam sem volt, ő vajon kész-e már lelkiekben a „nagy lépésre”, hogy vannak-e neki is kételyei.

Anyám még tizenkét éves koromban felvilágosított, nem voltak tabuk, de jelenleg mégsem voltam benne biztos, hogy az abból és persze könyvekből és filmekből szerzett tudás elég rálátást nyújt-e, egy vámpírral való szeretkezés mibenlétére. Tartottam tőle, nem, hiszen még ha a lényeg nem is különbözik, akkor is sokkal másabb a két eset. Ez a bizonytalanság pedig csak egyet jelentett, mégpedig, hogy mégsem állok teljesen készen, mint ahogyan azt eddig gondoltam.

Sok kérdés kavargott egyszerre a fejemben, de a válaszokat nem tudtam rájuk, ahogyan azt sem, kitől kaphatnám meg őket. Erről az egész vámpír-ember-együttlét dologról csak annyit tudtam, hogy lehetséges, de vannak veszélyei. Mint a vér és az erő, aminek következtében egyetlen gyengédnek szánt, de óvatlan mozdulattól porrá törhetnek a csontjaim. Az életem Edward kezében volt és én bíztam benne. Úgy gondoltam, hogy ha a mostaninál is fejlettebb lenne az önuralma, akkor biztosan nem lehetne gond. Azonban a terhesség ténye már más tészta volt.

A neten már olvastam az Incubus nevezetű vámpírfajról, és a körülmények valamint Szerelmem alá is támasztották sejtésem, miszerint ők is azok. Ez viszont azt jelentette, hogy akár teherbe is eshetek, amiről aztán még annyi fogalmam sem volt, mint az együttlétről. Kedvesem is csak annyit mondott, nem a szokványos lezajlású terhesség volt az édesanyjáé, egyik esetben sem. Persze azt tudtam, lehet védekezni, de azt már nem, hogy vajon elég lenne, ha óvszert használnánk, vagy esetleg nekem kéne védekeznem.

Annyi mindent nem tudtam még, és biztos voltam benne, ha anyám tudná, hogy egykori felvilágosítása felesleges volt, kitérne a hitéből. Edwardot nem kérdezhettem meg, pontosabban nem akartam, mert bár vele készültem megtenni a nagy lépést, mégis ódzkodtam tőle, hogy ilyenekről beszélgessünk. Kínos lett volna az már egyszer biztos, viszont így maradtak a kérdések és kétségek. Anyám eleve ki volt zárva, akárcsak Nessie és Bella, aki bár talán a legjobb választás lett volna – hisz elvégre ő végigcsinálta ezt egykor – mégiscsak Edward anyja volt. Maradt Alice és Esme – hiszen Rosalie-val már maga a társalgás is reménytelen volt –, valamint Carlisle, aki mint orvos, szerepelt a listámon. Alice nyílt volt, úgy gondoltam valószínűleg ebben is szívesen lenne segítségemre, akárcsak a mindig kedves, szeretnivaló Esme, és persze a bölcs doktor. Nehéz volt a döntés.

– Aludj kedvesem! – simított végig ajkaimon Edward, miután gondolatmenetem végén egy hatalmasat ásítottam. Úgy tűnt végre sikerült eléggé elfáradnom, aminek köszönhetően percekkel később álomba szenderültem.

New Sun - Sunrise - 17. fejezet

17. VÁGY ÉS VÁGYAKOZÁS

– HOGY… HOGY KERÜLSZ IDE? – kérdeztem az ágyon félig fekvő helyzetben lévő Kedvesem az ijedtségtől szaporán véve a levegőt.

– Nem is örülsz? – nézett rám bánatosan csillogó szemekkel.

– Dehogyis nem! – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Csak megrémisztettél, ennyi az egész.

– Sajnálom, nem akartalak. Idejössz? – nyújtotta ki felém kezét, mire elmosolyodtam, majd miután gondosan bezártam az ajtót – kétszer is elfordítva a zárban a kulcsot – odakucorodtam a mellkasához.

– Mégis, hogy jöttél be? És persze miért? – tettem fel a fejemben kavargó kérdéseim.

– Az első kérdésedre a válasz, az ablakodon keresztül, a másodikra pedig azt hiszem egyértelmű. – Felnéztem rá, és olvadt arany szemeiben azonnal elvesztem. – Miattad! – suttogta, majd egy apró csókot nyomott orrom hegyére.

– De hiszen az elsőn vagyunk – hitetlenkedtem, mire nevetni kezdett.

– Ne feledd, nekem az ilyenek nem jelentenek akadályt – emlékeztetett rá, hogy milyen különleges férfival is van dolgom. Amit persze cseppet sem bántam. – De inkább azt mondd, hogy ment?

– Hallhattad te magad is – feleltem, mivel biztos voltam benne, hogy kifinomult érzékeinek köszönhetően az egész beszélgetést hallotta.

– Ez igaz, de az arcukat nem láttam, valamint te jobban ismered őket.

– Nos, anyám mérhetetlenül boldog most. A kislánya végre szerelmes, méghozzá egy ilyen fiúba – pirultam el. – Vele nem is lesz gondunk, ellenben apámmal – húztam keserű fintorra szám. – Ugye azzal tisztában vagy, hogy egy eléggé kínos beszélgetés vár ránk holnap reggel? – kérdeztem félve, mire egy határozott biccentés volt a válasz. – Talán nem ártana átbeszélnünk pár dolgot, viszont előtte szükségem lenne pár emberi percre – keltem fel mellőle. – Ugye itt maradsz? – kérdeztem pironkodva.

– Ha szeretnéd, akár egész éjjel – felelte, mire szívem hevesebben kezdett verni. Edward itt, a szobámban, az én ágyamban, méghozzá egész éjjel… Ez maga lett volna a földi paradicsom, mely gondolatba épp azért féltem beleszeretni, mert annyira csodásan hihetetlenül hangzott.

– Sietek! – ígértem, majd gyorsan összeszedve a szükséges dolgokat a fürdőszobába indultam, de egy kósza gondolat miatt annak ajtajában megállva még visszafordultam. – Máskor is volt már, hogy belopóztál a szobámba, míg én mondjuk aludtam? – vontam föl szemöldököm.

– Üh! Haragudnál, ha azt mondanám, igen? – tudakolta homlokráncolva.

– Milyen gyakran? – hagytam figyelmen kívül kérdését.

– Egy jó két hete majdnem minden este, előtte viszont csak kétszer – vallotta be, ami igencsak meghökkentett.

– Oh, vagy úgy! És ha szabadna tudnom, mégis mit csináltál, míg én aludtam?

– Semmi rosszat, esküszöm! Csak néztelek és gondolkodtam, ennyi. Haragszol? – hangja és vonásai nyugtalanok voltak.

– Ha kijöttem, megbeszéljük – feleltem és becsuktam magam mögött a fürdő ajtaját.

Nem tudtam, mit kéne most éreznem, talán dühöt, amiért a tudtom nélkül mászkált ki és be az én kis birodalmamban, de nem éreztem. Némi jóleső érzés viszont elfogott, amiért Edward nem bírta ki reggelig, hogy újra láthasson, ezért osont be esténként. Amiért velem volt, vigyázta álmaim, mert… szeretett! Én is szerettem, éppen ezért sem tudtam rá haragudni. Na, meg jelenleg – a mai napon történtek után – túl boldog voltam ahhoz, hogy egy ilyen kis semmiségnek mondható tény elrontsa a kedvem, idegesítsen, vagy akár Edward és közém állhasson. Ahogyan a pillanatnyilag bennem keringő félelem érzete sem tudta igazán rányomni bélyegét hangulatomra. Mert bár boldog voltam, amiért odakint a legcsodásabb ember, vagyis vámpír vár rám, aki legalább annyira szeret, mint én őt, mégis be kellett vallanom, még ha csak magamnak is, hogy tartottam az előttünk álló estétől.

Az, hogy Kedvesem itt marad éjszakára, felvetett jó pár dolgot. Először is ott volt az, hogy ő egyáltalán nem alszik, én viszont bármennyire is feldobott voltam jelenleg, tudtam, ha rám tör a fáradtság, hamar elalszom. Neki akkor marad a nézés és a gondolkodás, mint eddig, ami most, hogy már tudtam róla, zavarba hozott. Aztán ott volt az is, hogy szüleim a házban voltak, méghozzá két szobával odébb, és bár abban biztos voltam, hogy nem történne semmi olyan köztünk, ami különösebb hangzavarral járna, jelenlétükben nem akartam letesztelni a falak vastagságát. Valamint ezeken felül még volt pár apróbb tény, mint mondjuk a kinézetem. Sose voltam egy bombázó, bár az is igaz volt, hogy nőies adottságaimra nem lehetett panaszom. Edward szeretett, valamint az is biztos volt számomra – főleg a mai nap után –, hogy kíván is, de arról fogalmam sem volt, milyen hatással lesz rá, ha meglát lengébb öltözetben. Nem tudtam miért, de tartottam tőle, hogy épp az ellenkező hatást váltom majd ki belőle, mint szeretném. Ami felé jó úton haladok, ha ezt felveszem – néztem a kedvenc sötétlila, kétrészes hálóingemre, ami minden volt, csak épp szexi nem. Gyorsan meg is hoztam a döntést, miszerint még a holnapi nap folyamán beszerzek pár rendes fehérneműt, bízva benne, nem ez lesz az első és utolsó este, hogy Edward itt marad.

Miután több mint egy órán keresztül áztattam és dörzsöltem magam, míg csak ki nem hűlt teljesen a víz és már a bőröm is fájni kezdett, kiszállva a kádból elvégeztem még pár apróbb szépészeti eljárást. Izgultam. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen rajtam – már ha ez egyáltalán lehetséges. Edward kifinomult érzékekkel rendelkezett, mint megtudtam, és ez jelenleg nagyon is zavart. Miután elkészültem és felöltöztem, még egyszer alaposan szemügyre vettem magam a tükörben – amitől persze csak még jobban elbizonytalanodtam –, majd egy mély lélegzetvétel után kiléptem a fürdő ajtaján.

Szerelmem az ágy szélén ült. Mikor meglátott, alaposan szemügyre vett, de nem szólt semmit, csak megtapogatta maga mellett az ágyat, mire én engedelmesen helyet foglaltam. Gyomrom menten görcsbe rándult a gondolattól, miszerint beigazolódott félelmem, és csalódást okoztam neki. Bár tudtam, annyira rosszul mégsem nézhetek ki, ha egyszer képes volt belém szeretni, de így, hálóingben és köntösben, mégiscsak más látványt nyújtottam – még ha már látott is így, ami persze merőben másabb helyzet volt. Úgy hittem, mégsem vagyok elég kívánatos neki, ami kétségbe ejtett, hisz tisztában voltam vele, egy komolyabb kapcsolatba a testiség is beletartozik, és ha ő nem kíván engem, akkor nem is működhet a dolog.

– Szóval mi az ítélet? Haragszol? Esetleg már nem is akarod, hogy itt maradjak veled? – tért rá egyből a lényegre. Hangja nyugodt volt, de szemei bánatot tükröztek.

– Az az igazság, hogy dühösnek kéne rád lennem, hiszen a tudtom nélkül történt az egész. Mondhatni, megsértetted a magánszférám. – Szavaim hallatán még jobban letört. – Azonban képtelen vagyok haragudni rád, hisz szerelemből tetted, de javíts ki, ha nem így van.

– Az első két alkalomkor még nem voltam biztos az érzéseimben. Azért jöttem, mert reméltem, itt majd rálelek az igazságra. Utána viszont már tényleg csakis miattad jöttem – vallotta be. – Szóval? – nyelt nagyot.

– Szeretném, ha itt maradnál velem éjszakára, úgyis… – húzódtam közelebb hozzá, és csak ekkor jöttem rá, hogy nem mondhatom azt, kell, aki felmelegítsen. Egy pillanatra megakadtam, majd végül másként folytattam – …melegem van, kell, aki lehűtsön – incselkedtem, miközben magamat legyezgettem, bár a szobában egyáltalán nem volt meleg, csakis a testemben, ahol is a vágy tüze tombolt.

– Aham, persze – bazsalygott csibészesen, majd beletúrva hajamba közelebb húzott magához, hogy aztán csókba forraszthassa ajkaink. Először gyengéd volt, de ahogy én egyre többet akartam, úgy lett ő is egyre hevesebb. Tenyerem tarkóját cirógatta, mialatt feltérdelve az ágyon csúsztam közelebb hozzá, hogy még intenzívebben becézgethessük egymást. Ujjaimmal óvatosan túrtam hajába, hogy aztán tincseivel játszadozzam. Váratlanul szakadt fel torkából az erőtlen morgásszerű nyögés, amit követően belemarkolt fenekembe. Önkéntelenül is belenyögtem csókunkba a nem várt érzéstől. A következő pillanatban azonban, mint akinek lába alól kicsúszott a talaj, hirtelen zuhanni kezdtem. Két karomat reflexszerűen nyújtva előre tompítottam a becsapódást, mely az ágyon, Szerelmem hűlt helyén ért véget.

– Kérlek… ne menj! – ziháltam, miután gyorsan felmérve a terepet rájöttem, hogy Edward az ablaknál állva épp távozni készült, vagy legalábbis annak lehetőségén gondolkodott.

– Ez… ez nekem sok. Talán nem épp a legjobb ötlet itt maradnom – motyogta kifelé bámulva az éjszakába.

– Ígértem jó leszek, ha az kell, hozzád sem érek, csak kérlek… maradj! – könyörögtem Kedvesemnek, mire ő egy mély sóhajt követően hozzám lépett.

– Maradok, de kérlek, ne tedd ezt többet. Értsd meg, hogy nekem idő kell, hogy ezt megszokjam, aztán minden könnyebb lesz – magyarázkodott, és biztos voltam benne, szörnye miatt mondja, hisz mi más miatt tenné.

– Sajnálom, rendben – sóhajtottam csüggedten.

Lassan tápászkodtam fel az ágyról, majd míg megkerültem, Edward helyet foglalt annak másik oldalán. Egy percig csak ültem az ágy szélén, kezemben az ébresztőórámmal, mintha azzal bíbelődnék, pedig csak gondolataim próbáltam helyretenni, és szomorúságom leplezni. Azután gyorsan kibújtam a köntösből, majd be a takaró alá, és csak egy jó perccel később mertem Kedvesemre nézni.

– Nem jössz? – nyújtotta felém kezét. Először nem értettem ezt a hirtelen jött éles váltást viselkedésében, aztán rájöttem, hogy ez valószínűleg csak egy teszt. Egy próbatétel, hogy megbizonyosodhasson arról, tartom a szavam, így tényleg nem lesz gond abból, ha marad. – Mi az? – ráncolta össze szemöldökét, mikor meg se moccantam.

– Azt mondtad, nem szabad.

– Én csak megkértelek, hogy vegyél vissza egy kicsit az… ösztöneidből – bazsalygott. – Szerinted képes lennék arra, hogy egész éjjel itt legyek melletted és egyszer se érjek hozzád? Egyébként is a képességed csak érintés hatására aktiválódik, szóval kérlek, gyere – tárta ki karjait hívogatón, aminek ha akartam sem tudtam volna ellenállni. Miután befészkeltem magam karjaiba, egyik kezével gyengéden átölelt, míg a másikkal jobb kézfejem kezdte cirógatni, amit fejemmel együtt mellkasára helyeztem, és ami még mindig be volt kötve a minap történtek miatt. – Holnap már tényleg nem hiányozhatunk az iskolából, szóval hunyd le a szemed és aludj – utasított szelíden.

– Ugye reggel is itt leszel? – suttogtam kérdésem reménykedve.

– Ha szeretnéd az én ábrázatom elsőként látni ébredés után, akkor igen – kuncogott és én is nevetni akartam, de helyette csak egy ásításra futotta. – Aztán bemutatsz hivatalosan is a szüleidnek, majd a suliban is bejelentjük, hogy együtt vagyunk, úgy, hogy mindenki tudjon róla. Rendben?

– Már alig várom! – feleltem elégedetten. Testemet a boldogság meleg hulláma járta át egészen felmelegítve, így már ténylegesen szükségem volt arra a hűsítésre, amit Szerelmem nyújtott. – De azt ugye tudod, hogy ezentúl egyetlen lányra sem nézhetsz rá, mert különben, ahogy Emmett mondaná, előbújik belőlem a vadmacska és kikaparom azokat a gyönyörű szemeidet – néztem fel kedvesemre, de a megjátszott komolyságom nem tartott sokáig. Hangosan nevettem el magam.

– Sssh! Azt akarod, hogy a szüleid meghalljanak? – csitítgatott.

– Bocsánat – kaptam szám elé kezem.

– Nem kell aggódnod, nem szándékozom más nőre még csak gondolni sem – biztosított.

– Ajánlom is! – helyeseltem, majd csókra nyújtottam ajkaim.

– Bells! – csendült hangja figyelmeztetőn.

– Kérlek, ez csak egy csók! Csak egy ártatlan jó éjt puszi adj! – néztem rá könyörgő kiskutya szemekkel, mire egy mély sóhajt követően egy pillanatig leheletfinoman enyémhez érintette száját, majd visszavont a mellkasára.

– Most pedig aludj! – utasított újra, de most már sokkal határozottabban.

– Szeretlek! – motyogtam ingébe.

– Én is szeretlek… én kicsi Bellsem! – suttogta, engem pedig pár perccel később már a nyugodt sötétség húzott magával az álmok színes birodalmába.

– Jó reggelt! – hallottam a suttogást a fülem mellett, és éreztem a hűs leheletet, melytől libabőrözni kezdett a nyakam, de miután álmosan kiejtettem Szerelmem nevét és nem érkezett válasz, hirtelen felriadtam. – Sajnálom, nem akartalak megijeszteni – szabadkozott Kedvesem.

– Edward! – borultam a nyakába, és szorosan átöleltem.

– Csak azt ne mondd, hogy ennyire hiányoztam! – kuncogott.

– Nem, nem erről van szó. Vagyis persze, hogy hiányoztál, csak épp azt hittem, hogy mégsem te vagy itt, hanem a szüleim, és megijedtem, hogy lebuktam. Egyfelől azért, mert hogy is kerülhetnél te a szobámba, másfelől pedig mert nekem ilyenkor a matek vagy a spanyol dolgozaton kéne, hogy az eszem járjon, nem pedig rajtad – pirultam bele az igazságba.

– Ne aggódj, ha kell korrepetállak belőlük – kacsintott rám jókedvűen.

– Nem bánnám, ha inkább biológiából tennéd – szóltam vissza kihívón.

– Bells! – elkerekedett szemekkel, hitetlenül meredt rám.

– Elnézést! – restelltem magam szégyentelen megnyilvánulásom miatt, majd még mindig álmosan kikecmeregve az ágyból a fürdő felé indultam.

– És a jó reggelt csók?

– Hogyan? – fordultam vissza értetlenkedve.

– Nos, gondoltam, ha van jó éjt, akkor van jó reggelt csók is, nem? – húzta csibészes mosolyra száját, mire visszalépve hozzá, inge gallérjánál fogva húztam közelebb magamhoz arcát. – Kicsit lassabban, ha kérhetném! – szólt egész halkan.

– Amennyire csak akarod – búgtam, majd nagyon lassan és óvatosan érintettem meg ajkait enyémekkel. Minden tartalék erőm latba kellett vetnem, hogy képes legyek egy fél perccel később elszakadni tőle, de végül csak sikerült. Önuralom, emlékeztettem magam.

– Nem értelek. Ha én nem szeretném, akkor te csak azért is! De amikor akarom, akkor meg te nem. Hogy van ez? – ráncolta össze szemöldökét.

– Próbálom gyakorolni az önfegyelmet, bár még nehezen megy, de tudom, muszáj jól csinálnom, hogy segíthessek neked ezzel is minél előbb elérni saját önuralmad csúcsát, hogy aztán tovább léphessen a kapcsolatunk – feleltem teljesen komolyan.

– Azt ugye tudod, hogy az nem most lesz?

– Tudom, de várok, amíg csak kell – mosolyogtunk mindketten.

– Köszönöm. Viszont most hagylak, hogy el tudj készülni. A kocsinál találkozunk, aztán túlesünk a bemutatáson, rendben? – kérdezte és bennem csak most tudatosult, hogy teljesen más ruhában van, mint az este. Ezt persze rögvest szóvá is tettem, hisz úgy volt – megígérte –, egész éjjel velem marad. Végül azonban sikerült beláttatnia velem, hogy igenis haza kellett mennie átöltözni és a kocsit is elhozni. Ezután elköszöntünk, még ha csak egy rövidke időre is, majd a fürdőbe mentem, hogy elkészüljek, mialatt azon járt a fejem, hogy mennyire nem vagyunk átlagos pár és, hogy ezt én bizarr mód mennyire élvezem.

Egy gyors zuhany, ruhaválasztás, haj és smink – ahogy azt kell, és persze Nessie-ék tanították –, majd miután bedobáltam a tancuccaim a táskámba, lesiettem a lépcsőn, hogy aztán anélkül, hogy Edward csöngetett volna, beereszthessem.

– Gyönyörű vagy! – mért végig.

– Mehetünk?

– Essünk túl rajta – kulcsolta össze ujjaink, majd egyenesen a konyha felé vezetett. A boltíves ajtóban aztán eleresztettük egymás kezét és egy jó kétlépésnyire álltunk meg egymástól, ezzel is könnyítve a mindannyiunkra váró feszült helyzetet. Elsőként anyám vett észre minket, majd mikor felszisszent, apám is megfordult a székén, hogy aztán jó alaposan szemügyre vehesse párosunk.

– Apu! Anyu! Szeretném nektek hivatalosan is bemutatni Edwardot úgy, mint a barátomat – remegett meg kezem, de hangom szilárd maradt.

– Isten hozott a családban, Edward! – lépett hozzánk anyám, majd váratlanul arcon csókolta Kedvesem. Menten elfogott a rémület, hiszen ennél hirtelenebb mozdulatot nem is tehetett volna, mely előhozhatja Edwardból a szörnyét. Ám látva Szerelmem arcát, mely nyugodt volt, visszatértem az egyenletes légzéshez.

– Köszönöm Mrs. Sheen.

– Már mondtam, hogy szólíts csak egyszerűen Gillnek – legyintett anyám boldog mosollyal arcán.

– Hello, Edward! – lépett közelebb apám, arckifejezése komoly és rideg volt. Sose láttam még ilyennek. Szúrós tekintetével szinte felnyársalta Szerelmem, aki nem tudtam, hogy van vele, de az én lelki szemeim előtt lepergett egész eddigi életem.

– Jó napot, Mr. Sheen! – köszöntötte Kedvesem illedelmesen. – Először is tudnia kell, hogy nagyon szeretem a lányát! Tisztelem és becsülöm őt, és soha – nyomta meg az utolsó szót, hogy nyomatékosítsa állítását –, soha sem tennék olyat, ami helytelen lenne. A szándékaim egytől-egyig tisztességesek! – közölte apámmal teljes komolysággal, úriemberhez méltóan, mely énjét még nem ismertem annyira, így sikerült engem is meglepnie vele, akárcsak láthatóan szüleimet. Örültem a mondottaknak, főként mert tudtam, apám épp ezt akarta hallani, de reméltem, azt azért nem gondolta komolyan, hogy egy ujjal sem akar hozzám érni a tisztesség kedvéért.

– Bölcs elgondolás, remélem, komolyan is gondoltad és tartani is fogod magad ezen kijelentésedhez.

– Természetesen uram! – erősítette meg Edward apámban a hitet. Na, azt már nem! – tiltakoztam magamban. Nem akartam, hogy apám ódivatú felfogása miatt ne kerülhessünk közel egymáshoz Edwarddal egészen az… esküvő utánig – futott át elmémen a gondolat és még a Nessie által mutatott kép is megjelent lelki szemeim előtt. Aztán a gondolatbuborékot végül apám acélos hangja pukkasztotta ki.

– Nos, rendben. Amíg így áll a helyzet, ám legyen – adta beleegyezését apám az ő sajátos módján.

– Köszönjük, uram!

– Jaj, Bob! Hagyd már szegényeket, még a végén elijeszted Edwardot! – mordult anyám.

– Nem hinném, hogy olyan ijedős – motyogta a bajsza alatt a megszidott.

– Na jó, akkor mi most mennénk – szólaltam meg végre én is.

– Nem is reggelizel?

– Majd bekapok valamit útközben – feleltem anyámnak.

– Nem, Bells, igaza van édesanyádnak, enned kéne valamit, nehogy rosszul légy! – kontrázott rá Szerelmem. Igaz, mindig is aggódott valami furcsamód az egészséges táplálkozásom miatt, de azt hittem érti, miért akarok most minél előbb távozni itthonról.

– Hallgass Edwardra! – szólt apám, mire a lélegzetem is elakadt a nagy egyetértést látva. Úgy véltem, talán mégsem annyira reménytelen a helyzet köztük, mint gondoltam.

– Jól van – engedtem végül a nyomásnak, majd helyet foglaltam egy kisebb adag rántottával a tányéromon.

– Szereted a baseballt? – kérdezte apám váratlanul Kedvesem.

– Igen, uram.

– Melyik a kedvenc csapatod?

– Egyértelműen a Yankees. Ők a legjobbak – felelte határozottan Edward, és egy halvány mosolyt is megejtett.

– Láttad a tegnapi meccset?

– Sajnos ki kellett hagynom, sok volt a tanulnivalóm – sandított rám szeme sarkából, és bár csak egy fél pillanat volt, épp elkaptam. Na persze, tanulnivaló. Az egyedüli, amit megtanult, hogy mivel kell engem az őrületbe vinni. De ma este nem szabadul olyan könnyen! – döntöttem el, majd nagyot haraptam a pirítósba.

– Helyes, első a tanulás! Egyébként én sem láttam, de ha gondolod, amíg Bells eszik, belenézhetünk. Azt mondják, szoros volt az állás az utolsó félideig. Szóval, velem tartasz?

– Igen, szívesen – válaszolta Szerelmem, majd mielőtt távoztak volna, még odaszólt nekem. – Csak egyél nyugodtan, addig belenézek a meccsbe – kacsintott, majd apámmal együtt átfáradtak a nappaliba, míg én köpni-nyelni nem tudtam, nemhogy legyűrni a számban lévő falatot.

– Gyorsan megtalálták a közös nevezőt – foglalt helyet mellettem anyám. – Te is tudod, apádnak csak az az egy számít, hogy valaki szeresse a baseballt, és persze az ő kedvenc csapatának szurkoljon. Egyébként meg Edward igazán jó választás volt, hiszen rendes, jóvágású, udvarias fiú, de persze ezt én már az elején megmondtam neked – könyökölt az asztalra elégedetten, mire megforgattam szemem.

– Tudom anya, te megmondtad – helyeseltem gúnyosan.

– És úgy egyébként, hogy álltok Edwarddal? Gondolom már elcsattantak az első csókok. Legalább olyan volt, mint amilyenre számítottál? – csillogott a gyermeki kíváncsiság fénye szemeiben, míg az enyémek elkerekedtek.

– De anya! – szóltam rá zavartan.

– Ugyan már, Bells! Hiszen köztünk mindig is jó anya-lánya kapcsolat volt. Ezek a dolgok természetesek, amiket nyugodt szívvel megvitathatsz velem. Nem azt mondom, hogy apádnak beszélj róluk, csak azt, hogy nekem, az édesanyádnak. Nos? – győzködött. Tudtam, válasz nélkül nem szabadulok tőle egykönnyen.

– Edward… igazán jól csókol – böktem ki végül, miközben a tányérom a mosogatóba helyeztem, aztán szélsebesen távoztam a konyhából, mielőtt előhozakodhatott volna a még kínosabb témával. Jól tudtam, hogy ő megértene, hiszen tisztában van vele, hogy ez már nem a múlt század – vagy még régebbi kor –, amikor is még mindenki várt a házasságig, mégsem akartam vele ezekről a dolgokról beszélni. Legalábbis most nem, főleg, hogy még azt sem tudom, Edward vajon akarja-e. Hiszen a szülei, főleg az édesapja eléggé régimódi, és ahogyan az imént az enyémmel beszélt tisztán kitűnt, hogy ugyanabban a neveltetésben volt neki is része.

– Szóval jól csókolok? – tört ki váratlanul a kérdés Kedvesemből, miközben már az iskola felé haladtunk az ő autójával.

– Nem ér kihallgatni! – mordultam.

– Bocsi, de tudod – mutatott a fülére, hogy emlékeztessen különlegesen kifinomult hallására. – Ám nem válaszoltál! – figyelmeztetett.

– Hogy lezártnak tekinthessük a témát ezt kellett mondanom neki.

– Mert mi az igazság? – pillantott felém sandán.

– Érdekel mi? – kérdeztem kacéran.

– Nos? – szólt sürgetőn.

– Azt azért mégsem mondhattam anyámnak, hogy olyan vérlázítón tudsz csókolni, hogy még a lábam is beleremeg – sunytam le fejem zavaromban, mire állam alá nyúlva feljebb emelte, hogy egy lágy csókot lehelhessen ajkaimra, majd kezét arcomról combomra helyezte át.

– Nem is remeg – búgta sötétarany íriszű szemeit mélyen enyémekbe fúrva, amitől a szívem ki-kihagyott.

– De… én érzem – mondtam elfúló hangon.

Az út további részét csendben tettük meg. Edward kezét végig a térdem felett, a combomon pihentette, ahonnét csak néha vette el egy fél pillanatra, hogy használni tudja a sebváltót. Most először láttam értelmét az automata sebességváltóval rendelkező kocsiknak. A forksi forgalomnak köszönhetően hamar beértünk az iskolába, ahol még csak alig néhány diák parkolt. Tudtam, zavarba fogok jönni, mégis megkértem Edwardot, várjuk meg a családját, amit persze nem ellenzett. Ellenben azon már ment egy kis vita, de persze nem komoly, hogy az édesapja jelenlétében elrejtse vagy sem a gondolataim. Végül én nyertem, így az elmém nyitott könyvként várta az idősebbik Edwardot, aki így nem gondolhatta azt, hogy eltitkolunk előle bármit is, és ezért akár megharagudhatna ránk később.

– Bells! Bells, jól vagy? – szólongatott kétségbeesetten Szerelmem, mikor is az egyik pillanatban ellépve a kocsitól váratlanul megszédültem, lábaim pedig felmondván a szolgálatot összecsuklottak. Azonban Edward menten mellettem termett és elkapott, még mielőtt a földre rogyhattam volna, majd végül a kocsija motorháztetejére ültetett.

– Jól… csak egy kicsit… megszédültem – lélegeztem mélyeket, aminek köszönhetően lassanként kitisztulni látszott minden, és az erőm is kezdett visszatérni testembe. Edward aggódón nézett rám, de pár perc elteltével már kutya bajom sem volt, csak épphogy lüktetett kissé egy ér a halántékomnál. – Minden rendben, tényleg! Édes vagy, hogy aggódsz értem – simítottam végig határozott vonású arcélén.

– Már hogyne aggódnék! – hajolt egészen közel, karjaival megtámaszkodva kétoldalt mellettem, és ajkai már majdnem enyémekhez is értek, mikor is halkan odasúgtam neki.

– Ugye nem akarod a kocsid is összetörni, mint azt a szerencsétlen zongorát? – susogtam ajkai közé, mire egy bosszús fújtatást követően felegyenesedett, kezeit pedig zsebre vágta.

– Ez övön aluli ütés volt – dohogta.

– Én csak nem akarom, hogy baja essen ennek a szép kocsinak – simítottam végig rajta, amiről még egyik régebbi beszélgetésünk alkalmával tudtam meg, hogy a szeme fényét képezi. Éreztem, ezzel igencsak sikerült felhúznom, de azt még mindig csak remélni mertem, hogy annyira, hogy este visszavágót követeljen. Még percekkel később is bosszúsan fújtatott, amit végül nem bírtam nézni, így kinyúlva érte ingénél fogva húztam vissza, hogy „megvigasztaljam”.

– Úgy látom, most sem zavar, hogy mindenki minket néz, ennek örülök – motyogta első nagy nyilvánosság előtt megejtett csókunkba, melynek nem kis közönsége akadt az időközben egyre benépesedett parkolóban. Aprót bólogatva helyeseltem, miszerint én is boldog vagyok, hogy egykori gátlásaim fokozatosan, de kezdem levetni. – Ezek után mindenki tudni fogja, hogy hozzám tartozol.

– Ahogy a lányok is rólad! – emlékeztettem „szabadságának” elvesztésére, amit egy szívdöglesztő félmosollyal nyugtázott.

Lassan nyolc óra lévén a többi Cullen is megérkezett, de még előtte Rebeca és Hanna jöttek oda hozzánk az udvaron, hogy gratuláljanak, hisz, ahogy sejtettük, most már mindenki számára egyértelmű volt, hogy egy párt alkotunk Edwarddal. Rebeca a jól bevált szöveggel jött, hogy ő már rég tudta, meg, hogy megmondta előre, míg Hanna kissé kelletlenül, de velem együtt örült boldogságomnak. A kétnapos hiányzásunkról azt hazudtuk, egy enyhe megfázás tehetett, aminek folytán végül azt kellett füllentenünk, hogy még a hétvégén jöttünk össze, amire Rebeca rögvest rávágta, hogy ő tudta, hiszen szombaton, mikor nálunk járt, látott minket együtt.

– Szia, Vadmacska! Milyen volt az éjszakád? – kérdezte Emmett szemtelenül vigyorogva, amitől egy percig is eltartó sokkos állapotba kerültem.

– Egyszer igazán befoghatnád, Em! – mordult Kedvesem.

– Emmett! – kontrázott rá az idősebbik Edward.

– Bocsi, Edy fiú, elfelejtettem, hogy az apád is ugyanezt tette. Na igen, a gének – vihorászott Em, miközben én értetlenkedve néztem Szerelmemre, aki csak annyit mondott; majd később.

– Ha annyira akarod tudni, Emmett, jó. Esetleg a részletekre is kíváncsi vagy? – vágtam vissza pimaszul, csak, hogy oldjam a feszültséget, ami úgy tűnt sikerült, ugyanis többen is halk kacarászásba kezdtek. Ezután még gyorsan gondolatban üzentem Szerelmem apjának, hogy teljesen biztos lehessen benne, nem történt semmi olyan, amit akárcsak az én apám, ő is helytelennek vél.

– Ez nem kérdés, de tudod – halkította lejjebb hangját, úgy suttogta oda nekem a folytatást –, nem akarom a szülők előtt – kacsintott, majd miután mindnyájan kinevettük magunkat – kivéve persze Rosalie-t, aki egész végig unottan állt a többiek mögött – az óráinkra siettünk.

Az első két órám szerencsére gyorsan eltelt – de nem eléggé –, és habár a matekdolgozatot egy cseppet sem vártam, azt annál jobban, hogy végre közös óránk legyen Edwarddal. Noha az is igaz, mellette elég nehéz volt bármire is figyelni, főleg ha az bonyolult egyenletek halmaza volt. Ám igyekeztem gyakorolni az önuralmat, bár még így is túl sűrűn sandítottam felé szemem sarkából.

Az óra már javában közeledett a vége felé, a papíromon pedig már csak néhány megoldatlan egyenlet várakozott, mikor is váratlanul egy hideg kézre lettem figyelmes, ami térdemtől kiindulva csúszott feljebb kínzó lassúsággal combomon. Mind a tíz körmöm azonnal belevéstem a pad kemény fájába, hogy levezessem a testemen végigfutó áramot, majd Edwardra kaptam tekintetem, aki mintha mi sem történne, szorgosan írogatott a lapjára.

Nem értettem, miért csinálja, mikor ez nem csak az én önuralmam határait feszegeti, méghozzá kemény acélból edzett pajszerrel, hanem az övéét is. Nehezen tudtam kontrollálni magam, legszívesebben sikítva vonaglottam volna meg, mikor ujjai combom belső részén haladtak visszafelé. Csak tesztel, ez csak egy próba, amivel még elég ingatag önuralmam teszteli, hogy láthassa, hogyan haladok annak fejlesztésével – gondoltam magamban, és mélyeket lélegezve nyugtattam magam. Most örültem csak igazán, hogy a terem végében, annak is a legutolsó padjában ültünk, és így nem láthatta senki sem, hogy Edward keze egészen a kicsöngetésig a combomat simogatta. Már az utolsó diák is elhagyta a helyiséget, mikor mi még mindig csak ültünk a helyünkön mozdulatlanul.

– Ez mégis mire volt jó? – kérdeztem a vágytól rekedtes hangon.

– Csak teszteltelek, és meg kell hagynom, lenyűgöztél az önfegyelmeddel – húzta édes mosolyra száját.

– Tudod te egyáltalán, milyen nehéz volt visszafognom magam? – kérdeztem szemrehányón.

– Legalább most már te is tudod, én mit érzek, mikor előtör belőled a „vadmacska” – felelte és végre megértettem, mennyire nehéz is lehet neki mellettem.

– Sajnálom, Edward, én csak… – sóhajtottam keserűn, mire székestül együtt közelebb húzott magához.

– Adj egy kis időt, hogy megszokjam ezt az új helyzetet és ígérem, mindent megadok neked, amire csak vágysz – susogta fülembe, mire bólintottam, de ennek ellenére nem tettem le esti terveimről.

Az óra után egyenesen a menzára mentünk, és míg a tömött sorban álltunk arról győzködtem, hogy a barátaimnak tett bejelentés után maradjon és üljön az asztalunkhoz. Persze ellenkezett mondván, biztosan nem szeretnék, így egy időre annyiban hagytam, de nem mondtam le végleg róla.

– Sziasztok! – léptünk oda az asztalhoz, ahol a barátaim már javában ettek és közben cseverésztek.

– Mizu, kiscsaj, hogy vagy? – köszöntött Andy.

– Hallottuk ám a nagy hírt – pillantott fel Ned, és bár tudtam tetszettem, vagy talán még mindig tetszek neki, mégis megleptek kemény vonásai és hűvössége.

– Ennek örülök, így legalább a felesleges köröket letudtuk – mosolyogtam erőltetetten Nedre.

– Miért nem ültök le? Igazán mesélhetnétek arról egy kicsit, hogy mégis, hogyan sikerült összejönnötök – csillogtak kíváncsian Katy szemei, majd Rebecával együtt mindketten egy székkel arrébb csusszantak, hogy helyet szorítsanak Edwardnak, aki tudta, nem utasíthatja vissza a meghívást megbántás nélkül. Így végül elfogadta, majd helyet foglaltunk.

– Vagy arról, hogy mikor fog látszani a hasad – szólalt meg gúnyosan Ned, mire fejemet menten felé kaptam és kikerekedett szemekkel, akadozó lélegzettel bámultam rá.

– Jaj, hallgass Ned! Már mondtam neked, hogy ez biztosan csak egy rosszízű pletyka. Nincs igazam, Bells? – fordult felém Rebeca, és amilyen határozott volt Neddel szemben, épp annyira bizonytalanul tette fel mégis a kérdést.

– Mi? – próbáltam felfogni a hallottakat. – Nem, nem dehogyis! Nem vagyok terhes! – fakadtam ki, majd, mint egy asztmás, zihálni kezdtem.

– Jól van, Bells, nincs semmi baj, mi hiszünk neked! – igyekezett nyugtatgatni Rebeca és a többi lány is.

– Nem tudom, ki lehet az a mocsok, aki ilyeneket kezdett el terjeszteni rólad, de ne aggódj, megtaláljuk és móresre tanítjuk –bokszolt a másik tenyerébe Stella.

– Én tudom! – szólalt meg váratlanul Szerelmem, majd miután vetett felém egy pillantást, kitolva maga alól a széket felállt, és ökölbe szorított kezekkel elindult abba az irányba, amerre addig dühtől izzó tekintettel meredt.