Blog születésnap & Bella és Edward novella - Álom, álom, édes álom

Sziasztok! Hát ez a nap is eljött. :D

29 New Sun fejezet, 2 Prológus, 1 Epilógus, 7 Pillanatképek fejezet, 2 kiegészítő novella, 898 oldal, számtalan olvasó és komment, mindez 1 év termése! Hálásan köszönöm mindezt nektek! ♥

A sok megértést és türelmet, véleményt és támogatást. :)

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még… KÖSZÖNÖM nektek ezt a csodás 1 évet!!! ♥

Na, és akkor pár szó erről-arról…

Először is ahogyan azt a blog féléves születésnapjakor, most is kitettem egy közvélemény-kutatást, mégpedig azért, hogy nagyjából megtudhassam, hányan és milyen korosztályból olvassátok a történetemet. :)

(A közvélemény-kutatást az oldalsáv legtetején találjátok! Nem és életkor választási lehetőségekkel.)

Ami a frisseket illeti, szombaton felkerül a New Sun Shine 1. fejezete – azért nem most, mert le kell még bétáztatnom. A blog születésnapja alkalmából vasárnap egy Érdekességekkel is jelentkezem majd. Valamint ha sikerül megvalósítanom a tervem, akkor írok egy novellát vagy szösszenetet Naomi életéről. (Mivel a leányzó mostanában elég sokat nyaggat emiatt, zsong is tőle rendesen a fejem. :P)

Most viszont az a novella került fel, amit néhányan már olvashattatok a játék nyereményeként. Remélem, tetszeni fog. Jó olvasást kívánok hozzá! :)

Mindezen felül amint tudom, felteszem a New Sun Sunrise részét letölthető formában, és lecserélem pár Cullen szereplő képét. Szívesen megmagyaráznám, hogy erre miért van szükség, de egyszerűen képtelen vagyok megmagyarázni. Annyi biztos, hogy miközben írok, a fejemben lévő szereplők nem épp úgy néznek ki, mint amilyen kép most kint vannak róluk. Esme (Elizabeth Reaser) nekem pl. az Alkonyatban volt igazán Esmés. Rosalie (Nikki Reed) viszont, bár csak egy hivatalos képet láttam még róla, de a Breaking Dawnban néz ki úgy, ahogyan én elképzelem őt, főleg majd a 3. részében a New Sunnak. Edy és Bells viszont a képzeletemben mások. Nem nagyon, de azért máshogy néznek ki, mint a képeken. De gondolom olvasás közben ti is elképzelitek a szereplőket, és ha nem is mindenki, de sokan másként látjátok őket. :)

Na, de kanyarodjunk vissza!

A fent említett Érdekességekben (ami vasárnap kerül majd fel) lesz játék és "élő" kérdezz-felelek is. (Jelzem, Jacobról nem árulok el semmit, de minden mást illetően, ha mertek kérdezni, válaszolni fogok szinte azonnal, vagy legalábbis másnap. :) Viszont poéngyilkos így sem leszek, így ne kérdezzétek meg mondjuk, hogy Bellsből mi lesz, mert arra nem válaszolhatok!)

Nos, azt hiszem így elsőre ennyi lenne, ha még eszembe jut valami jelzem. :)

Jó olvasást kívánok még egyszer a novellához, és akkor figyeljétek hétvégén a blogot, mert jönnek a beígért dolgok! ;)

Pusza, Krisz

Bella és Edward novella

Álom, álom, édes álom

A Twilight Saga Breaking Dawn kötetéből már jól ismert
6. Zavaró tényezők fejezetének kibővített változata…
részlet.

„Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom!
Hadd álmodjam Helviláról,
Szép szeméről, szép karjáról,
S ékes arca hajnaláról.

Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom!
Ah, csak míg te altatsz engem,
Addig nem gyötör szerelmem;
Addig érzem őt ölemben,
Addig állok véle szemben,
(…)

Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom,
Légy halála életemnek
S élte haldokló szivemnek.”

/Vörösmarty Mihály: Helvila halálán/

ESME SZIGETÉN AZ ÉN SZÓRAKOZTATÁSOM LETT A FŐ PROGRAM. Könnyűbúvárkodtunk (vagyis én búvárkodtam, Edward pedig azt a képességét fitogtatta, hogy végtelen sokáig bírja oxigén nélkül). Felfedeztük a sziklás csúcsot körülvevő aprócska dzsungelt. Meglátogattuk a sziget déli végében, a fák koronájában lakó papagájokat. Megcsodáltuk a naplementét a sziklás nyugati öbölből. Úsztunk a meleg, sekély vízben játszó delfinekkel. Legalábbis én úsztam, mert amikor Edward is a vízben volt, a delfinek eltűntek, mintha cápa ólálkodna a közelben.

Tudtam, mi folyik. Igyekezett lefoglalni, elterelni a figyelmemet, hogy ne szekáljam a szex miatt. Amikor csak megpróbáltam beszélni a fejével, hogy hagyja már a nagyképernyős plazmatévé alatt sorakozó kismillió DVD-k valamelyikét, olyan varázslatos szavakkal csalogatott ki a házból, mint korallzátony és víz alatti barlangok, meg tengeri teknősök. Csak jártunk-keltünk egész álló nap, így mire a nap végül lenyugodott, majd éhen haltam, és teljesen kimerültem.

Minden este, miután végeztem a vacsorával, már a tányér fölött lecsukódott a szemem. Egyszer tényleg el is aludtam az asztalnál, és Edward kénytelen volt a karjában bevinni az ágyba. Ez részben amiatt volt, hogy mindig túl sokat főzött, de az egész napos úszás és mászás után olyan éhes voltam, hogy a nagy részét megettem. Aztán tele gyomorral és kimerülten alig tudtam nyitva tartani a szememet. Az egész kétségtelenül a terv része volt.

A kimerültség nem sokat segített, amikor győzködni próbáltam. De nem adtam fel. Megpróbáltam érvelni, könyörögni és zsörtölődni, de hiába. Legtöbbször beájultam az ágyba, még mielőtt dűlőre juthattam volna vele. Aztán az álmaim annyira valósnak érződtek – leginkább rémálmok voltak, amiket valószínűleg a sziget túlságosan is élénk színei tettek még erőteljesebbé –, amikből fáradtan ébredtem, bármilyen sokáig aludtam is.

Úgy egy héttel a szigetre való érkezésünk után úgy döntöttem, megpróbálok kompromisszumot kötni, elvégre ez máskor is bejött már.

Most a kék szobában aludtam. A takarítókat csak másnapra vártuk, ezért a fehér szobát még mindig csupa pihetakaró borította. A kék szoba kisebb volt, az ágy szokványosabb méretű. A falak sötétek, teakfával borítottak, a textíliák mind pazar, kék selyemből készültek.

Rászoktam, hogy éjszaka Alice fehérnemű-kollekciójának néhány olyan darabját viseljem, amely nem annyira kihívó, mint a becsomagolt, parányi bikinik. Eltűnődtem, vajon volt-e arról valamiféle víziója, hogy miért is akarnék ilyesmiket, s beleborzongtam a gondolatba.

Fokozatosan, ártatlan elefántcsontszínű szaténokkal kezdtem, aggódva, hogy ha többet mutatok meg, azzal éppen az ellenkezőjét érem el annak, amit szeretnék, de felkészültem rá, hogy mindent bevessek. Edward mintha semmit sem vett volna észre, mintha ugyanazokat a vacak, elnyűtt joggingokat hordanám, mint otthon.

A véraláfutások már sokat javultak – helyenként besárgultak, máshol el is tűntek teljesen –, így hát ma este a faborításos fürdőszobában készülődve előszedtem az egyik félelmetesebb darabomat. A fekete, csipkés holmira már ránézni is zavarba ejtő volt. Vigyáztam, hogy bele se pislantsak a tükörbe, mielőtt visszamentem a hálószobába. Nem akartam elveszteni a fejemet.

Elégedetten láttam, hogy egy pillanatra kocsányon lóg a szeme, aztán meg igyekszik visszanyerni a vonásai felett az uralmat.

– Mit szólsz? – kérdeztem megperdülve, hogy minden szögből jól láthasson.

Megköszörülte a torkát.

– Szép vagy. Mint mindig.

– Kösz – feleltem egy kissé savanyúan.

Túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy ne akarjak gyorsan bebújni a puha ágyba. Átölelt és odahúzott a mellkasához, de csak rutinból tette – túl nagy volt a meleg ahhoz, hogy hűs teste közelsége nélkül elaludjak.

– Egyezzünk meg! – mondtam álomittasan.

– Nem tárgyalok veled – közölte.

– Még nem is hallottad az ajánlatomat.

– Nem számít.

Felsóhajtottam.

– A fenébe! Pedig annyira azt akartam, hogy… na mindegy.

Edward a szemét forgatta.

Lehunytam az enyémet, és hagytam, hogy bekapja a csalit. Ásítottam egyet.

– Na jó. Mit akarsz?

Egy pillanatig a fogamat csikorgattam, hogy leküzdjek egy mosolyt. Ha valaminek, hát annak képtelen ellenállni, hogy adhat nekem valamit.

– Hát, az jutott eszembe… Tudom, az egész Dartmouth dolog csak álca, de őszintén szólva egy félév erejéig valószínűleg nem halnék bele a főiskolába – mondtam visszhangozva régen elhangzott szavait, amikor megpróbált rábeszélni, hogy halasszam el a vámpírrá válást. – Fogadni mernék, hogy Charlie imádná a Dartmouthos sztorikat. Na, persze kínos lesz, ha nem tudok lépést tartani azzal a sok észkombájnnal. De akkor is… tizennyolc, tizenkilenc. Az valójában nem nagy különbség. Csak nem lesz még szarkaláb a szemem alatt egy év múlva.

Hosszú ideig hallgatott, majd így szólt halkan:

– Várnál. Ember maradnál.

Tartottam a számat, s vártam, hogy megeméssze az ajánlatot.

– Miért csinálod ezt velem? – kérdezte a foga között szűrve a szót, egyszeriben dühösen. – Nem elég nehéz anélkül is? – Azzal megmarkolt egy darabka csipkét, ami összegyűrődött a combomon. Egy másodpercig azt hittem, el fogja tépni a varrásnál, de aztán lazított a szorításán. – Nem számít. Nem egyezkedem veled.

– Főiskolára akarok járni.

– Nem akarsz. És nincs semmi, amiért érdemes volna újra kockára tenni az életedet. Ami miatt megérné, hogy fájdalmat okozzak neked.

– De menni akarok. Nem is annyira a fősuli miatt, hanem azért, hogy még egy kis ideig ember maradhassak.

Lehunyta a szemét, és az orrán át fújta ki a levegőt.

– Megőrjítesz, Bella. Nem folytattuk már le ezt a vitát vagy egymilliószor? Nem könyörögtél eleget, hogy azonnal tegyelek vámpírrá?

– Igen, de… most van egy olyan okom, hogy ember legyek, ami eddig nem volt..

– Éspedig?

– Találd ki! – Felkászálódtam a párnákról, hogy megcsókoljam.

Visszacsókolt, de nem úgy, hogy azt éreztem volna, hogy nyerésben lennék. Inkább mintha vigyázna, nehogy megbántson. Tökéletesen, őrjítően ura volt önmagának. Kis idő múlva finoman eltolt, és a mellére tette a fejemet.

– Bella, te annyira emberi vagy. Annyira uralkodnak rajtad a hormonok – heherészett.

– Épp ez a lényeg, Edward. Ez tetszik abban, hogy ember vagyok. Még nem akarok lemondani róla. Nem akarok vérszomjas újszülöttként évekig várni, hogy ennek egy része visszatérjen.

Ásítottam, ő pedig elmosolyodott.

– Fáradt vagy. Aludj, szerelmem! – Dúdolni kezdte az altatót, amit nekem komponált, amikor megismerkedtünk.

– Nem is tudom, mitől vagyok ennyire fáradt – motyogtam szarkasztikusan. – Ez nem lehet a mesterkedésed része.

Ez egyszer felnevetett, majd folytatta a dúdolást.

– Amilyen fáradt vagyok, az ember azt hinné, jobban alszom.

A dal elhallgatott.

– Úgy alszol, mint a bunda, Bella. Egy szót sem beszéltél álmodban, amióta itt vagyunk. Ha nem horkolnál, aggódnék, hogy esetleg kómába esel.

Elengedtem a fülem mellett a horkolásról szóló rágalmat. Nem horkolok.

– Nem is dobáltam magam? Ez fura. Általában, ha rémálmaim vannak, összevissza forgolódom az ágyban. És kiabálok.

– Rémálmaid vannak?

– Élénkek. Az merít ki annyira. – Ásítottam. – Hihetetlen, hogy nem járt a szám egész éjjel.

– Miről szólnak?

– Különböző dolgokról, de tudod, a színek miatt mégis ugyanarról.

– A színek miatt?

– Minden olyan élénk és valós. Általában tudom, hogy álmodom. De most nem. Ettől félelmetesebb is.

Nyugtalannak hangzott, amikor újra megszólalt.

– Mitől félsz?

Egy kissé megborzongtam.

– Legtöbbször… – kezdtem bizonytalanul.

– Legtöbbször? – kérdezett vissza.

Nem tudom, miért, de nem akartam beszélni neki a visszatérő rémálmomban szereplő gyerekről; volt valami személyes abban a rettenetben. Így hát ahelyett, hogy részletesen beszámoltam volna róla, csak egy töredékét mondtam el. De az is garantáltan elég, hogy megijesszen engem vagy bárki mást.

– A Volturi – suttogtam.

Szorosabban ölelt.

– Nem fognak bántani bennünket többé. Hamarosan halhatatlan leszel, és nem lesz rá okuk.

Hagytam, hogy vigasztaljon, bár egy kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, amiért félreértett. A rémálmok nem csak a Volturiról szóltak. Nem saját magam miatt féltem – a kisfiút féltettem.

Nem ugyanaz a fiú volt, mint az első álmomban – a vámpírgyermek a vérvörös szemekkel, aki ott ült halott szeretteim halmán. Ez a kisfiú, akiről a múlt héten négyszer álmodtam, egyértelműen embergyerek volt; az arca kipirult, tágra nyílt szeme halványzöld. De csakúgy, mint a másik gyerek, ő is remegett a félelemtől és rettegéstől, amikor a Volturi emberei bekerítettek bennünket.

Ebben az álomban, ami egyszerre volt új és régi, egyszerűen muszáj volt megvédenem az ismeretlen gyermeket. Nem tehettem mást. Ugyanakkor tudtam, hogy kudarcot fogok vallani.

Edward látta az arcomon az elkeseredést.

– Hogyan segíthetnék?

Nem kaptam az ajánlatán.

– Ezek csak álmok, Edward.

– Akarod, hogy énekeljek neked? Ha az távol tartja a rossz álmokat, énekelhetek egész éjjel.

– Nem mindegyik álom rossz. Van, amelyik kellemes. Olyan… színpompás. A víz alatt a halakkal és a korallal. Olyan, mintha valóban megtörténne. Nem is tudom, hogy álmodom. Talán ezzel a szigettel van baj. Annyira vakító itt a fény.

– Haza akarsz menni?

– Nem. Még nem. Nem maradhatunk még egy kicsit?

– Addig maradhatunk, ameddig csak akarsz, Bella – ígérte.

– Mikor kezdődik a félév? Erre nem figyeltem oda.

Felsóhajtott. Talán újra dúdolni is kezdett, de távol jártam, mielőtt megbizonyosodhattam volna róla.

A nap már magasan járt, mikor felébredtem. Az üvegajtókon tódult be a fény, tikkasztó forróságot varázsolva ezzel a kis kék szobába. Csak Edward hűvös teste volt az most is, mely megakadályozta, hogy hőgutát kapjak – ahogyan minden reggel.

Egy ideig csak lustán hevertünk a puha, fényárban úszó ágyon, majd míg én lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam, addig Edward elkészítette a szokásossá vált reggeli omlettemet. Ki tudja, miért, de mióta itt voltunk a szigeten egészen rászoktam a tojásból készült étkekre. Ráadásul mivel Edward úgy vélte, nem etet eléggé, mindig több adagot készített, aminek nagyobb részét mindig meg is ettem. Féltem is, hogy annyira elhízom, hogy nem fogok beleférni a ruháimba.

Mikor Edward a reggelit követően előállt a mai napra tervezett programmal déjà vu érzés kerített hatalmába.

Ma valahogy a szokásosnál is melegebb volt az idő. Már-már tényleg elviselhetetlen volt ez a nagy meleg (talán a negyven fokot is elérte a hőmérséklet), így nehéz volt ellen állni a tervezett úszásnak és barlangfelfedezésnek.

Nem okozott meglepetést, hogy mikor a választható programok helyett egy sokkal izgalmasabb (és egyben izgatóbb) időtöltést ajánlottam fel, rögvest azzal jött, hogy a hormonjaim a melegtől megbolondultak. Én persze tudtam, hogy erről szó sincs, csupán keresett valamit, amire ráfoghatja azt az egyszerű és természetes tényt, hogy kívánom és nagyon is akarom a férjemet – férjem, még mindig furcsa volt, hogy így gondoljak rá és nevezzem őt. Viccesen meg is kérdeztem tőle, hogy az ő hormonjaival mi lett, mivel érthetetlen volt számomra, hogyan képes továbbra is az önmegtartóztatásra azok után, hogy már megízleltük a „gyönyör országát”.

Végül makacskodásom eredményeképp, annyit sikerült elérnem, hogy nem mentünk el túrázni, de a partra akkor is ki kellett mennem. Távol a háztól, és még messzebb az ágytól, épp ahogyan Edward terve diktálta (amit napokkal ezelőtt azért talált ki furmányosan, hogy megakadályozza életem legszebb éjszakájának megismétlését).

Semmi kedvem nem volt úszni, már csak dacból sem, de a melegre való tekintettel a parányi bikinik egyikét öltöttem magamra. Ám mivel a tört fehér ruhanemű alig takart valamit a testemből így, hogy ne feszítsem a húrt még jobban Edwardnál, magamra kaptam még egy sötétkék ruhapólót, és kiültem a fövenyre leterített pokrócra. Edward ezt követően megtette a szokásos óvintézkedéseket és bekente fedetlen bőrömet egy ultraerős napolajjal, majd míg ő elment vadászni én olvastam.

Esmééknek itt is tömérdek könyvük volt, így volt mi közül választanom. Elsőként egy romantikus lányregényt sikeredett leemelnem a zsúfolásig telt polcról, amit aztán megfontolatlanul nem tettem azon nyomban vissza. Ez persze cseppet sem segített azon, hogy megfeledkezzem arról az „aprócska” tényről, hogy nászúton vagyok, és a férjem nem akar „hozzámérni”.

Edward megközelítőleg fél – talán egy – óráig lehetett távol, és mikor visszatért egy sakktáblát tartott a kezében. Időm és értelme sem lett volna a tiltakozásnak. Előbb egy gyors szabályzat magyarázás következett – mivelhogy soha sem játszottam még sakkot –, majd kezdetét vette a kiegyensúlyozatlan mérkőzés.

Egyszer sem nyertem, de ez nem volt meglepő, pedig Edward hol leplezve – igaz nem sok sikerrel –, de igyekezte elveszteni a szetteket, hol a legkülönbféle ügyeskedésekkel próbált segíteni, nyerni. Ám így sem ment, meg is untam hamar a játékot, helyette inkább férjem elcsábításán kezdtem törni a fejemet. Nem tétlenkedtem, bevetettem jó pár női praktikát – hajdobálás, comb érzéki simogatása, ruha aljával való legyezgetés, és ami csak eszembe jutott –, de úgy tűnt akarata épp oly kemény, mint márványsima bőre. Makacs volt, de rettenetesen!

– Még egy játszmát? – kérdezte már sokadjára, de meg sem várva a válaszomat már pakolta is vissza a bábukat a táblán lévő helyükre. Ellenben én mostanra már annyira meguntam, és dühített is ez a buta játék, na meg az ellenállása, hogy egyetlen durva mozdulattal félresöpörtem a kis vörös és fehér fabábukat. – Bella?! – horkant fel. Szemöldökét összevonva meglepetten, értetlenül meredt rám.

– Nem akarok többet játszani! – mondtam ellentmondást nem tűrően, és karjaimat a nyakába fűztem. Egy terv kezdett körvonalazódni bennem. Számat az övére nyomtam. Ujjaimmal görcsösen markoltam bele fürtjeibe, majd míg ajkait becézgettem, lassan, óvatosan hanyatt döntöttem a vörös pokrócon.

Nem igen ellenkezett, hagyta, hogy lovagló ülésben elhelyezkedjek csípőjén. Buja gondolataim menten cikázni kezdtek elmémben. Ám bármennyire is szerettem volna most együtt lenni Edwarddal, rájöttem, hogy nem támadhatom le ily módon – már-már erőszaknak minősült volna tettem –, de ostromolni nem volt akkora bűn. Játszadozni kezdtem vele. Ingerelni, hogy végül könyörögjön azért, hogy most azonnal legyek az övé.

Tekintetemet mélyre fúrtam aranyló szemeiben, majd egyetlen, határozott mozdulattal áthúztam fejemen a pólót, melyet kissé arrébb dobtam le. Arcomat elöntötte a forróság, ahogy Edward végignézett rajtam. Beharaptam alsó ajkamat, úgy álltam tekintetét. Elégedettséggel töltött el, hogy szeme ismét kocsányon lógott látványomtól, ám még mindig tökéletesen ura volt önmagának. Folytattam hát a tervemet.

A fürdőruha melltartójának kapcsa halk kattanással engedelmeskedett akaratomnak. Lassan, felváltva simogattam le hol az egyik, hol a másik vállamról a pántot, ügyelve rá, nehogy idő előtt felfedjem bájaimat.

Mikor az apró anyag végül lekerült rólam, Edward nagyot nyelt, de még mielőtt azt hihettem volna, hogy nyert ügyem van, vonásait ismét megkeményítette.

A francba! – morogtam magamban. Ha neked ez kell Edward Cullen, akkor megkaphatod! – És ezzel még elszántabban folytattam tovább a játszadozást.

Ujjaimmal fésűként túrtam bele és simítottam végig hajamon. Apró mozdulatokkal dobálni kezdtem, mint aki nem tudja, mit is kezdjen vele. Először egyik, majd másik vállamra söpörtem, végül csavarintva rajta egyet hátradobtam. Ezután fejemet kissé hátrahajtottam, hogy államtól elindulva végigsimíthassak nyakam ívén át egészen kulcscsontomig, majd elidőzve melleimnél, hasam után az egyetlen megmaradt ruhadarabomhoz érve folytathassam tovább önnön kényeztetésemet. Azonban Edward ezt már nem hagyta (épp ahogy terveztem). Megragadta a csuklómat, miközben torkából gyér morgások törtek a felszínre.

– Bella… – szólított és elcsuklott hangja. Biztos voltam benne, hogy ha eddig nem is, most már biztosan tudja, mire megy ki ez az egész.

– Sssh! – Intettem hallgatásra, miközben felgyűrtem a rajta lévő vékony, fehér trikót, amit némi segítséggel ugyan, de sikeresen levarázsoltam róla.

Végignéztem férjemen. A világ legszebb és legtökéletesebb teste volt az övé, ehhez kétség sem férhetett. Ráadásul nekem megadatott, hogy ne csak nézhessem, megérinthessem, de birtokba is vehessem.

Előrehajolva egy könnyed, gyors csókot váltottam Edwarddal, hogy aztán felfedezhessem teste minden egyes porcikáját.

Görcsösen markolászta a pokróc anyagát. Izmai feszültek voltak, mialatt végigcsókoltam állát és nyakát. Azután áttértem ugyancsak márványsima, krétafehér mellkasára, hogy nyelvemmel megízlelhessem azt. Végül a bejárt utat visszafelé apró puszikkal tettem meg, és mikor ajkaink újra találkoztak Edward izmai elernyedtek.

Egymás ajkát becézgettük hosszú perceken keresztül, gyengéden, vigyázva, mégis forró szenvedéllyel. Tenyeremmel ez idő alatt bejártam felső testét, mely aprókat remegett érintésem nyomán.

Kezemet hasa kockáin át egészen fakókék rövidnadrágjának gombjáig csúsztattam, melyet könnyeden bújtattam ki a neki szánt lyukból. Azonban a cipzárral már kissé bíbelődnöm kellett, főleg, hogy kezem közben némileg remegett. Végül közös erővel levettük, és pólóm társaságába helyeztük.

Ismételten csak elégedettség töltött el, mikor alsónadrágja vékony anyagán át megéreztem vágyát, mely nem igényelt további ténykedést, és mely reakciót én váltottam ki Edwardból. Ez önbizalmat adott. Előre hajoltam, hogy megcsókolhassam, mialatt úgy ügyeskedtem, hogy lekerüljön rólam a parányi bikini alsó is.

Összefontam tekintetünket. Mindketten elmosolyodtunk, majd végig tartva a szemkontaktust lecsúsztattam a tervemet akadályozó ruhaneműt Edwardról, amit követően csípőjére ülve óvatosan, szinte már kínzó lassúsággal magamba vezettem ágaskodó férfiasságát.

Mindkettőnk mellkasát egy elégedett, élvezettől ittas sóhaj hagyta el.

Edward kezei ökölbe szorultak maga mellett, míg én megtámaszkodtam kemény mellkasán, várva, hogy a feszítő érzés elmúljon.

Lassan kezdtem mozgatni csípőmet, majd ahogy fokozatosan enyhült, végül megszűnt a kellemetlen érzés egyre gyorsabb iramot kezdtem diktálni.

Egymás tekintetét egy percre sem eresztettük el, és ettől Edward ujjai pár perccel később ismételten kinyújtóztak, hogy aztán kalandozni kezdjenek testemen. Én is végigsimítottam felsőtestén, cirógattam, apró puszikkal hintettem be azt, mialatt ő kezeit combom és csípőm közt járatta, majd onnét áttérve melleimet vette birtokba.

Szégyentelenül nyöszörögtem. Torkunkat nyögések és sóhajok – Edwardéba morgás is vegyült – százai hagyták el, miközben hol lassú, kínzó mozdulatokkal hajtottuk magunkat a beteljesülés felé, hol hevesen, szenvedélyesen.

Éreztem, hogy már nincs sok hátra és nem is tévedtem. Az apró sikolyok után egy mindennél hangosabb hagyta el a számat. Hátam ívbe hajlott, ahogy a gyönyör hullámai átcsaptak a fejem felett. Nem sok kellett, és Edward is követett ebbe a földön túli paradicsomba.

Testem ernyedten hanyatlott le mellkasára. Vadul zihálva fúrtam fejemet a nyakába, hogy a gyönyör színes robbanásának utórengéseit legyűrve lenyugodhassak. Légzésem és szívverésem természetes ritmusát visszaállíthassam – bár ennek sikerében nem igazán reménykedtem.

Még percekkel később is lehunyt szemekkel, pihegve feküdtem Edward mellkasán, aki ki tudja milyen megfontolásból, de felhajtotta a pokróc két oldalát, hogy befedje vele testünket. Pedig nem fázhatott, ahogyan én sem, hisz a testem lángokban égett. Minden eddiginél forróbb volt testem hőmérséklete, ahogyan jelenleg Edwardé is melegebbnek hatott.

Tenyere a takaró alatt simogatásomba kezdett, hogy lenyugtasson, míg ajkai apró puszikkal kényeztették vállamat, csakhogy ez épp ellenkezőleg hatott rám. A szűnni nem akaró bizsergés újra egy helyre koncentrálódott testemben. A lángok egyre magasabbra csaptak, a vágy ismét gyötrőn ostromolt. Készen álltam és vágytam is az újabb beteljesülésre, és úgy tűnt, ezt Edward is észrevette.

Egy nem várt mozdulattal felcserélte testhelyzetünket, így most én kerültem alulra. A levegő benn rekedt a tüdőmben. Önkéntelen sikkantásomat csókja némította el.

Egész testével fölém görnyedt, és míg én tüdőm sípolását igyekeztem enyhíteni, ő bársonyos hangján a fülembe suttogott.

– Kívánlak szerelmem, enged meg, hogy most én irányítsak! – búgta érzéki hangján, majd felemelve fejét simogató tekintetét enyémbe akasztva újra eggyé olvasztotta testünket.

Később felriadtam. Olyan valószerű volt az álom, olyan eleven, olyan érzékletes…

Hangosan kapkodtam levegő után, azt sem tudtam, mi hol van a sötét szobában. Úgy tűnt, mintha csupán egy másodperccel korábban még kint lettem volna a ragyogó napsütésben.

– Bella! – suttogta Edward, aki szorosan átölelve ringatott. – Jól vagy, szerelmem?

– Hú! – kortyoltam egy nagyot a levegőből. Csak álom volt. Nem valóság. Elképedten konstatáltam, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül patakzani kezdett a könnyem, és csak ömlött végig az arcomon.

– Bella! – ismételte hangosabban, most már ijedten. – Mi a baj? – Hideg, ideges ujjaival letörölte a könnyeket forró arcomról, de újabbak jöttek.

– Csak egy álom volt. – Nem tudtam visszatartani a halk hüppögést, amitől megtört a hangom. Képtelen voltam uralkodni a gyászon, ami elragadott, és az értelmetlen könnyeken. Annyira akartam, hogy valóság legyen az álom.

– Minden rendben, szerelmem, semmi baj. Itt vagyok. – Ide-oda ringatott, egy kicsit túl gyorsan ahhoz, hogy megnyugtató legyen. – Újabb rémálom? Ne félj, nem történt semmi.

– Nem rémálom – ráztam a fejem, és kézfejemmel törölgettem a szememet. – Szép álom volt. – Megint elcsuklott a hangom.

– Akkor miért sírsz? – kérdezte zavarodottan.

– Mert felébredtem – keseregtem. Átöleltem a nyakát, és belehüppögtem.

Logikám hallatán kurtán felnevetett, de feszültnek és aggodalmasnak hangzott.

– Minden rendben, Bella. Vegyél mély lélegzetet!

– Olyan igazi volt! – sírtam. – Azt akartam, hogy valódi legyen.

– Mesélj róla! – sürgetett. – Talán az segíteni fog.

– A tengerparton voltunk… – kezdtem, de elhallgattam, hogy hátrahúzódjam, és csupa könny szemmel nézzek a sötétben homályos, aggodalmas angyalarcába. Merengve bámultam rá, ahogy a megmagyarázhatatlan gyász kezdett elülni.

– És? – buzdított.

Tépelődve pislogtam ki szememből a könnyet.

– Jaj, Edward!

– Mondd el! – könyörgött, a hangomból kihallott fájdalomtól vad pillantással.

De nem ment. Helyette újra átkaroltam a nyakát, és lázasan az ajkára tapasztottam a számat. Ez egyáltalán nem vágy volt, hanem szükség, annyira égető, hogy az már fájt. Válasza azonnal érkezett, de gyorsan követte az elutasítás.

Meglepetésében olyan finoman küzdött velem, amennyire csak tudott, eltolt magától a vállamnál fogva.

– Nem, Bella – közölte, és aggodalmasan nézett rám, mintha elment volna az eszem.

Legyőzötten eresztettem le a karomat, a bizarr könnyek új áradata ömlött az arcomon, s újra zokogásban törtem ki. Igaza van – biztosan megőrültem.

Zavarodott, gyötrődő pillantással méricskélt.

– Sss-sajnálom – motyogtam.

Ő azonban odahúzott magához, és márvány mellkasához szorított.

– Nem tehetem, Bella, nem szabad! – nyögte kínlódva.

– Kérlek! – mondtam, de könyörgésemet tompította a bőre. – Kérlek, Edward!

Nem tudom, a hangomban remegő könnyek hatották-e meg, vagy nem volt felkészülve váratlan támadásomra, netán a vágya abban a pillanatban ugyanannyira elviselhetetlen volt, mint az enyém. De bármi volt is az ok, ajkamat újra közelebb húzta a sajátjához, és egy sóhajjal megadta magát.

És ott kezdtük, ahol az álmom abbamaradt.

Érzéseim viharként tomboltak bennem. Úgy éreztem menten szétrobbanok, ha nem lehetek azonnal az övé.

Finoman, vigyázva döntött hátra a kék selyem textíliákba felöltöztetett ágyon. Egész testével fölém görnyedt. Lábaimat automatikusan dereka köré fontam, hogy közelebb húzhassam, megszüntetve ezzel a köztünk lévő parányi távolságot is. Ujjaimmal hajába túrtam lehúzva magamhoz egy csókra.

Tisztában voltam vele, hogy az életemmel játszom, de nem érdekelt. Vele akartam lenni. Edwarddal. A férjemmel és más jelen pillanatban nem számított. Biztosan tudtam, hogy most is tombol benne a vámpír, mindennél jobban szomjazva véremre, mégsem féltem. Hisz önuralma mostanra nagyobb méreteket öltött – ebben szentül hittem –, így nem volt okom aggodalomra. És ha mégis tévednék, legalább boldogan halok meg – másra nem tudtam gondolni.

Végignéztem rajta. Arany méz szemei boldogságtól csillogtak, de vonásain látszott az erőfeszítés. Bármilyen szenvedést képes lett volna elviselni miattam, ezért sose lehetek elég hálás neki. Gyengéden végigsimítottam szépséges angyalarcán és csókra nyújtottam szám. Ajkát enyémre tapasztotta, de alig egy perc tört részéig, majd elhúzódott kissé. Értetlenül meredtem rá, mígnem a következő pillanatban megértettem mindent.

Apró puszik százaival kezdte leheletfinoman behinteni először államat, majd nyakamat. Nyelvét izgatón húzta végig a selymes bőr alatt futó, kékesen derengő ér vonalán. Először az egyik oldalt, majd a zilált tincseket kisöpörve az útból a másik oldalon is végigjárta ugyan azt az útvonalat.

Kezei eközben elkalandoztak testemen, épp ahogy álmomban. Combomat simogatta, majd tenyerét lábamra simítva lassan megindult felfelé. Most csípőmet tüntette ki figyelmével, amitől az enyhe bizsergés fokozatosan felerősödött testemben, ölemben összpontosulva. Nem sokáig bírtam így. Halk nyögések kíséretében – melyek torkomból szakadtak fel – húztam le ismét magamhoz.

Hevesen, szenvedélyesen csókolt vissza. Úgy falta ajkaim, mint akinek a létéhez szükséges oxigént csókjaim biztosítanák (pedig nem is volt szüksége levegőre). Egészen beleremegtem az érzésbe. Erre vágytam már több, mint egy hete és most végre megkaptam – talán még többet is.

A testem egészen felhevült. A vágy fűtött. Agyamból minden gondolatom kiszállt, így nem emlékeztem, hogy mikor és hogyan került le rólam a fekete, csipkés hálóing (ami alatt nem viseltem semmit, lévén, hogy az este kezdetekor csábításra adtam fejem, ahhoz pedig szükségtelen volt még több anyag), de pillanatnyilag nem is érdekelt. A lényeg az volt, hogy már nem akadályozott minket semmiben.

Percekkel később bal oldalamra feküdt, majd alkarján megtámaszkodva hajolt vissza hozzám egy újabb csókra. Másik kezét mindeközben ismét combomra helyezte, hogy aztán végigsimítva fedetlen testemen keblemre vezesse.

A lélegzetem is elakadt, mikor egy édes félmosoly után száját a mellemre nyomta, amitől mellkasom még gyorsabb ütemben emelkedett és süllyedt. Csókok egész áradatát zúdította a puha halmok egyikére, míg a másikat gyengéd cirógatásban részesítette. Végül hűvös nyelvével körkörös mozdulatokat téve becézgette felváltva őket. Olykor meg-megszívva az érzékeny bőrt, vagy épp a rózsás színben játszó, vágytól meredező bimbókat csippentette fogai közé. Sóhajaim és erőtlen sikolyaim mindez alatt szakadatlanul, és szégyenteljesen törtek fel torkomból, hogy visszaverődve a teakfával borított falakról az általunk keltett fülledt vággyal vegyülve betöltse a kis szobát.

Alkaromon megtámaszkodva, pihegve figyeltem, ahogy Edward melleim völgyén áthaladva áttért hasam kényeztetésére. Hátravetettem fejemet és felnyögve visszahanyatlottam a párnára, mikor megérintett egyik érzékenyebb pontomon. Először ajkaival, majd nyelvével járta be az utat, különös gondot fordítva a kis köldökre. Megszakítva végül játszadozását ismét visszahúztam magamhoz, hogy mialatt egy újabb, tüzes csókot váltunk, megszabadíthassam alsónadrágjától, mely beteljesülésünk útjában állt.

Ujjaimmal kapaszkodót kerestem, mikor Edwardéi combjaim közé siklottak. Nem találva mást, a lepedőt gyűrögettem görcsösen levezetve a testemben felgyülemlett feszültséget. Legérzékenyebb pontom is bőven kapott a kényeztetésből. Sikolyaim és nyögéseim még erőteljesebbek lettek. Annyira vágytam a beteljesülésre, hogy az már fájt.

– Kérlek! – nyöszörögtem kétségbeesve. Az aranyló tekintet egyenesen az enyémbe fúródott. A vágy tűzének lángjai lobogtak benne, akárcsak sajátomban. Akartam őt! Azt akartam, hogy az övé legyek végre valahára ismét. Meg akartam szüntetni a feszítő érzést, amitől majd szétrobbant testem, de most nem én irányítottam a dolgok menetét.

– Sssh! Ne légy türelmetlen, szerelmem, hagyd, hogy én irányítsak – mosolygott önelégülten, mint aki tudja álmom minden egyes részletét. Azt, mire vágyom és, hogy mire gondolok. Mégis tovább kínzott, de legnagyobb szerencsémre már nem sokáig. Pár perccel később testünk kecsesen összefonódott. Mint két összetartozó puzzle darab, illettünk mi is össze az univerzum végtelen kirakósában.

– Lélegezz szerelmem! – súgta kissé rekedtesen, bársonyos hangján fülembe, mire mellkasom ismét emelkedni és süllyedni kezdett. Arcomat Edward nyakába fúrtam, míg kezemmel hol fürtjeit markolásztam, hol az erős férfihátban kapaszkodtam meg. A feszítő érzés most hamar elmúlt, így rövid idő alatt teljesen átadhattam magam az érzéseimnek – csakis velük törődtem, rájuk figyeltem, minthogy másra amúgy sem nagyon tudtam abban a helyzetben.

Csak kábulattól ködös szemeimen át érzékeltem a világot hosszú perceken keresztül. Láttam, ahogy Edward kezei ökölbe szorulnak mellettem, még véletlenül se érve hozzám, nehogy bajom essék. Majd miként megkapaszkodik az ágykeretben a fejem felett. Meg-megrengett az ágy, miközben egyre szenvedélyesebb tempót diktálva hajtott mindkettőnket az áhított beteljesülés felé.

A gyönyör alattomos módon, váratlanul csapott le rám elárasztva minden porcikámat. Testem ívbe hajlott, majd zihálva hanyatlottam vissza a párnákra. Edward torkából mindeközben hangos morgás tört elő, és teste megremegett felettem.

Ugyancsak pihegve dőlt vissza mellém, majd pillanatokkal később könyökén megtámaszkodva arcomat kezdte fürkészni, amin ettől lángrózsák kezdték szirmaikat bontogatni.

– Köszönöm! – leheltem és karomat nyakába fűzve húztam közelebb magamhoz. Áhítattal nézett rám, majd ajkaim közé suttogta szerelmi vallomását. Egy édes csókot követően végül halkan szuszogva álomba szenderedtem. Hisz még volt időnk, előttünk állt az egész nap…

Amikor reggel felébredtem, mozdulatlan maradtam, és igyekeztem egyenletesen lélegezni. Féltem kinyitni a szememet.

Keresztben feküdtem Edward mellkasán, de ő sem moccant, és nem is tartott átölelve. Ez rossz jel. Féltem beismerni, hogy ébren vagyok, és szembesülni dühével – bárkire irányult is ezen a napon.

Óvatosan kikukucskáltam a szempilláimon keresztül. A sötét mennyezetet bámulta, karja a feje alatt. Felkönyököltem, hogy jobban láthassam az arcát. Sima, kifejezéstelen volt.

– Nagy bajban vagyok? – kérdeztem félénken.

– Hatalmasban – felelte, felém fordult, és huncutul rám mosolygott.

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

– Tényleg sajnálom – mondtam. – Nem akartam... Szóval nem tudom pontosan, mi jött rám az éjjel. – A képtelen gyász- és könnyáradatra gondolva csak ráztam a fejemet.

– Azt nem mondtad el, mi történt álmodban.

– Lehet, hogy nem mondtam, de mintha megmutattam volna – nevettem fel idegesen.

– Aha – nézett egy nagyot, majd pislogott. – Érdekes.

– Nagyon kellemes álom volt – motyogtam. Nem kommentálta, így hát néhány másodperc múlva megkérdeztem: – Megbocsátasz?

– Megfontolom.

Felültem, hogy megvizsgáljam magam – úgy tűnt, legalább tollas nem vagyok. De ahogy megmozdultam, hirtelen megszédültem. Meginogtam, és visszadőltem a párnákra.

– Hűha... forog velem a világ.

Ekkor már átölelt.

– Sokáig aludtál. Tizenkét órát.

– Tizenkettőt? – Milyen fura!

Közben igyekeztem feltűnés nélkül végigmérni magamat. Jól néztem ki. A karomon a véraláfutások egy héttel ezelőttről származtak, és már sárgultak. Próbaképpen nyújtóztam egyet. Úgy tűnt, jól vagyok. Vagyis tulajdonképpen a jónál jobban.

– Végeztél a leltárral?

Zavarodottan bólintottam.

– Úgy fest, az összes párna megúszta.

– Sajnos ugyanez nem mondható el a... izé... hálóingedről – biccentett az ágy vége felé, ahol számos apró csipkedarabka hevert szétszóródva a selyemlepedőn.

– Kár – sóhajtottam. – Azt szerettem.

– Én is.

– Egyéb károk? – kérdeztem félénken.

– Kénytelen leszek venni Esmének egy új ágykeretet – vallotta be a háta mögé pillantva. Követtem pillantását, és elképedve láttam, hogy jó nagy darabok törtek ki a fejtámla fájának bal feléből.

– Hmmm – ráncoltam a homlokomat. – Azt gondolná az ember, hogy ezt hallanom kellett volna.

– Rendkívül figyelmetlennek tűnsz, amikor valami másra összpontosítasz.

– El voltam foglalva egy kissé – ismertem be, sötétvörösre pirulva.

Felsóhajtva érintette meg égő arcomat.

– Ez tényleg hiányozni fog.

Az arcába bámultam, a düh vagy megbánás jelét keresve, amitől tartottam. Nyugodt, de egyébként megfejthetetlen pillantással nézett vissza.

– Te hogy vagy?

Felnevetett.

– Mi van?

– Olyan bűntudatosan festesz, mintha valami bűntényt követtél volna el.

– Bűnösnek is érzem magam – motyogtam.

– Szóval elcsábítottad a férjedet, aki egyébként túlzottan is ugyanazt akarta, amit te. Ez még nem főbenjáró bűn.

Úgy tűnt, ugrat.

Az arcom még jobban felforrósodott.

– A csábítás szó bizonyos mennyiségű előre megfontoltságra utal.

– Talán nem a megfelelő szó volt – engedte meg.

– Nem haragszol?

Szomorúan mosolygott.

– Nem haragszom.

– Miért nem?

– Hát... – kis szünetet tartott –, először is nem bántottalak. Ezúttal könnyebben tudtam uralkodni magamon, és irányítani a többletenergiát. – Újra a tönkretett ágyvégre pislantott. – Talán mert jobban tudtam, hogy mire számítsak.

Reményteljes mosoly terült szét az arcomon.

– Megmondtam, hogy csak gyakorlat kérdése.

Erre a szemét forgatta.

Megkordult a gyomrom, mire felnevetett.

– Reggelit az emberi lénynek? – kérdezte.

NS - Shine - 1. fejezet (Ízelítő) és új díj!

Sziasztok! Szánom-bánom, de nagy bűnöm van - és azt hiszem ezzel el is mondtam a lényeget. *nagyon szégyellni magát*

Nem akarom magamat mentegetni, okokat sorolni, hogy miért nem készültem el a fejezettel, mert az rajtatok úgy sem segítene. Egyszerűen meleg volt és nem volt erőm írni, na meg néha a kedvvel és az ihlettel is hadilábon álltam. :S

Szóval most csak egy kis ízelítővel tudok szolgálni - ami figyelem! mert nem teljesen egybefüggő részlet -, az egyébként jelenleg 13 oldalból álló fejezetből. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, valamint nem utáltok meg nagyon. Főleg, hogy most egy hétig nem leszek, így a friss is csak jövő héten várható, mivel itt a nagy meleg és elutazom. *behúzza a nyakát, hogy elkerülje a felé repülő téglákat*

Tényleg nagyon sajnálom, ígérem, kárpótollak majd valamivel titeket. Addig is a megértéseteket és a türelmeteket kérném. Előre is köszönöm!
Legyetek rosszak, az ízelítőhöz pedig jó olvasást kívánok! :)
Pusz ♥
ui.: A fejezet valószínűleg súrolja a 16-os korhatárú besorolás határait, így olvasása csak saját felelősségre!

1. KÉPEK A KÖZELI MÚLTBÓL

– JÓ REGGELT, SZERELMEM! – ébresztett Edward, gyengéden végigsimítva arcomon majd ajkamon, ami érintése nyomán mosolyra húzódott.

– Mondd, hogy még nem kell felkelnem! – kérleltem félve kikandikálva pilláim alól, holott nem voltam fáradt. Az elmúlt napokban eleget pihentem, viszont mivel nagyon élveztem a helyzetet, mely minden reggel fogadott, így sosem volt kedvem kikelni az ágyból.

– Nem vagy éhes? – kérdezte nevetve.

– Nos… – imitáltam gondolkodást – ami azt illeti, de! Éhes vagyok, mégpedig rád vagyok kiéhezve! – feleltem kacérul, miközben megmarkolva pólóját magamhoz húztam egy csókra.

– Habár még alig egy hete vagy itt nálunk, az már biztos, hogy Emmettnek sikerült elrontania – kuncogott. – Rossz hatással van rád.

– Emnek igaza van! – tiltakoztam elhamarkodottan, majd halkan hozzátettem. – Legalábbis ami egyes dolgokat illeti. – Be kellett ismernem, hogy néha tényleg rászolgálok a nagymedve által, rám aggatott vadmacska megnevezésre. De úgy véltem, ez ilyen pasi mellett, mint Edward, nem számít kirívó bűnnek. – Nem bújsz vissza mellém? – búgtam végül kérlelő szemeket meresztve rá.

– Mikor akarsz indulni? – terelte el a témát.

– Nem akarok hazamenni! – csattantam fel dühösen nyomban.

– Bells, Szerelmem! – fogta két keze közé arcomat kényszerítve, hogy rá figyeljek. – Tudod, hogy én sem szeretném, hogy elmenj, hisz olyan jó így most minden – mindketten felsóhajtottunk –, de nagyapáék megígérték a szüleidnek. Egyszer úgy is beszélned kell az apáddal, ezt nem kerülheted el. Jobb előbb, mint később, és ki tudja, talán ha látja, hogy nincs mitől tartania velünk kapcsolatban, akkor megenyhül. De ha sosem mész haza, ha nem beszéled meg vele higgadtan a dolgokat, akkor a helyzet még sokáig így marad, vagy épp rosszabbodni fog – próbált hatni rám észérvekkel. Be kellett látnom, hogy igaza volt. Ám azt sehogy sem tudtam elfeledni, mennyire megbántott apám.

– Jó, rendben, majd valamikor hazamegyek – mondtam fogcsikorgatva, csak, hogy abbahagyja végre. – De előbb még… – váltottam át hirtelenjében szelíd, kacérkodó hangnembe.

Edward meglepetten figyelte, mire készülök. Miután feltápászkodtam a puha párnák közül egy határozott mozdulattal őt löktem oda, majd egyik lábamat átvetve csípőjére ültem. El akartam terelni a figyelmét az egész menetelről – nem mintha ezzel sokáig megakadályozhatnám az elkerülhetetlent –, na, meg egyébként is hiányzottak már a buja percek. Mióta náluk laktam szinte nem is voltak ilyen pillanataink, aminek persze megvolt a maga oka, de minden esetre hiányzott már. Így miközben csókoltam kigomboltam ingét, majd elválva ajkaitól apró puszikat nyomva fedetlen felsőtestére egyre lejjebb haladtam. Jóleső érzéssel töltött el a tudat, miközben egyre sűrűsödő légvételeit hallgattam, hogy képes vagyok olyan reakciókat kiváltani belőle, mint amilyeneket ő énbelőlem.

– Ha… azt hiszed, hogy… ettől majd elfelejtek mindent… akkor ki kell, hogy… ábrándítsalak. Ma akkor is hazaviszlek! – motyogta akadozó lélegzettel. Bosszúsan pillantottam fel rá. Néha átokként éltem meg azt, hogy ennyire kiismert. Máskor viszont nagyon is jó volt. Olyan, mintha ő is a fejembe látna, és így tudná minden féltett, titkolt kívánságomat. De nem adtam fel! Folytattam hát elterelő hadműveletemet, reménykedve benne, mégiscsak beválik és egy jó ideig még nem kell hazamennem.

Mialatt Edward is akaratlanul belemelegedett ajkaink hosszas, érzéki játékába, ujjaimmal végigzongoráztam kidolgozott hasfalán. Hogy aztán minden szégyen nélkül – de azért kissé remegő kezekkel – végigsimítsak ágyékán, feltüzelve ezzel még jobban vágyait. De még mielőtt kezemmel elérhettem volna alsónadrágja karimáját váratlanul ujjai csuklóm közé fonódtak.

– Bells! – szólt rám mogorván, kinyitva a szemét. Tudtam, a tervem végleg kudarcot vallott, de nem csak emiatt lettem haragos ismét. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy utasíthatja vissza a közeledésemet, azt, hogy én is kényeztethessem kicsit. Nagyon vágytam már a buja percekre, még ha én magam voltam is az, aki egy jó ideje nem kért belőlük, de Edwardnak sikerült megint csak elvennie a kedvemet az egésztől.

Megbántódva éreztem magam, hisz ez már nem az első ilyen eset volt az elmúlt pár hónapban. Kirántottam a kezemet szorításából, majd öklömmel a vállába boxoltam. Persze tudtam, hogy ez nem fáj neki, nem is az volt vele a célom. Egyszerűen csak azt akartam, ne csak lássa, de érezze is, mennyire mérges vagyok rá. Majd végül morgolódva leszálltam róla, gyorsan magamra kaptam a köntösömet, ami az ágy végében hevert, és még mielőtt Edward bármit is mondhatott volna, az én számat meggondolatlan szavak hagyták el.

– Komolyan nem értelek téged, Edward! Lassan kilenc hónapja vagyunk együtt, az éjszakákat együtt töltjük, és bár még nem feküdtünk le, a kapcsolatunk akkor sem mondható szűziesnek. Elég gyönyört kaptam már tőled, de én akárhányszor szeretnék adni neked valamit, elutasítasz. Szerinted ez mégis, hogy esik nekem? – mondtam kissé hangosabban, mint kellett volna. – Elvileg egészséges férfi vagy, akkor viszont nem értem, mégis, hogy vagy képes kibírni mellettem viszonzott kényeztetés és gyönyör nélkül? Vagy netalántán épp magad gondoskodsz róla? – köptem oda gúnyosan mérgemben, de pár pillanattal később ráébredve mit is mondtam, már meg is bántam.

– Ez nem volt szép! – mondta Szerelmem miután leküzdötte döbbenetét. Sértet volt és zavarban érezte magát, vonásai legalábbis erről árulkodtak. Na, meg szomorúságról és fájdalomról, amit mind én okoztam neki a szavaimmal.

– Edward én… – kezdtem, de nem tudtam mit mondhatnék. Egyfelől tudtam, nem volt szép, amit mondtam, csak mérgemben tettem, viszont másfelől azért igazak voltak szavaim. Hiszen az elmúlt pár hónapban gyönyört, gyönyör után kaptam, de én akárhányszor akartam neki adni valamit, nem hagyta. Éppen ezért is döntöttem úgy és mondtam meg neki, hogy ameddig én nem kényeztethetem hasonlókép, mint ő engemet, addig nem akarom és nem is engedem, hogy ő megtegye újra velem. Ami persze nem kicsit akasztotta ki, de nem érdekelt.

– Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük?! Mondtam neked nem egyszer, hogy nem kérek semmit sem viszonzáskép. A te boldogságod nekem a legfontosabb már egy jó ideje. Szeretem, ha örömet szerezhetek neked és ezért nem kérek cserébe semmit – lépet közelebb hozzám, de nem engedtem, hogy hozzám érjen. Még mindig dühös voltam rá, ráadásul utáltam, ha új beszél vagy cselekszik, mint az apja, amit Bellával rendszerint kielemeztünk.

– Én pedig már mondtam, hogy ez nem viszonzás lenne! Azért tenném, mert szeretném, de úgy tűnik, hiába jártattam a számat, még mindig nem fogtad fel – szidtam meg finoman. – Ha igazán örömet szeretnél szerezni nekem, akkor hagynád – céloztam mindennemű burkolás nélkül. – De addig is, míg nem engeded, jobb, ha tudod, továbbra sem fogom hagyni révbe érni az én örömömet szolgáló kis akcióidat. Szóval jobb, ha felszerelkezel újságokkal, vagy amivel akarsz, mert a makacsságod miatt a végén még az éjszakákat egyedül töltheted! – adtam meg a kegyelemdöfést, majd elvonulva magamra csaptam a fürdő ajtaját.

(…)

– Egyébként apámék visszajöttek – jelentette be.

– Az remek! – örültem őszintén. – És legalább jó volt az útjuk?

– Még nem beszéltem velük, előbb le akarták pakolni a csomagjaikat. De gyere, úgy hallom, már a nappaliban vannak – azzal kézen fogott és kivitt a szüleihez. Jó volt őket újra látni, bár az is igaz, alig egy hete volt, hogy elutaztak. Épp rá egy napra, hogy én „beköltöztem”. Esme szigetére mentek, amiről már annyi szépet hallottam, hogy kicsit kettesben lehessenek, főleg mivel a napokban volt az idősebb Edward születésnapja.

– Sziasztok! – üdvözöltük őket.

– Sziasztok! Odanéz, de ki vagytok virulva! – nevetett Bella, amitől éreztem, arcom teljesen felforrósodott.

– Pont te mondod, húgocskám?! Fogadjunk, hogy azért jöttetek haza, mert letöröltétek a szigetet a térképről – kacagott kitörő jókedvvel Emmett, majd, hogy nekünk se legyen jó Edwarddal hozzátette. – Ami meg őket illeti – bökött felénk – naná, hogy virulnak, mint a tejbetök. Ha tudnátok miket műveltek, míg nem voltatok itthon… – hallgatott el ravasz megfontoltsággal.

– Emmett, ez te is tudod, hogy nem igaz! – szólt rá Szerelmem.

– Oh, valóban? Akkor mivel magyarázod, hogy a vadonatúj ágyad úgy nyikorgott a minap is, mint valami trambulin gyereknapon? – Ott a pont, fintorogtam. De persze Emnek ennek ellenére sem volt igaza. Mióta kijelentettem Edwardnak, hogy ameddig makacskodik nem lesz semmi, nem is volt. Azt viszont be kellett ismernem, hogy az új ágy rúgóit valóban próbára tettük a minap este – amit állítólag az én kényelmem miatt vett Kedvesem, annak ellenére, hogy megmondtam, nekem a régi is tökéletes, és nagyobb sem kell –, csak épp nem úgy, ahogyan azt Emmett gondolta.

– Elég Emmett, hagyd őket, egyébként is hajlamos vagy eltúlozni a dolgokat – csitította le Szerelmem apja fogadott bátyját, majd cinkosul rám kacsintott.

– Na igen, az alma meg a fája. Gondolhattam volna, hogy ez lesz, hisz minden apa büszke a fia sikereire. Csak aztán ne gyertek hozzám vigaszért, ha fiatal nagyszülőkké váltok – mormolta orra alatt a nagymedve, mialatt a lépcső felé távozott. Megforgattam a szemem, míg a többiek halványan elmosolyodtak, majd Kedvesem apjához léptem, hogy meghúzzam a fülét.

– Boldog születésnapot… utólag is – mondtam, majd kissé félve, mivel még mindig volt köztünk két lépés távolság, egy puszit nyomtam mindig komoly arcára.

– Öh… Köszönöm – mosolygott zavartan.

– Szabad megkérdeznem, hogy…

– Száznyolcvanhat… ha jól számolom – vágta rá a választ kérdésemre, még mielőtt feltehettem volna azt teljes egészében.

– Oh! – pislogtam sűrűn a meglepettségtől. Valahogy nem erre a számra számítottam, bármennyire is tisztábban voltam vele, hogy gyermekei közel járnak már ahhoz a bizonyos tizedik ikszhez.

– Csak nem menni készültök? – kérdezte Bella megtörve a pillanatnyi csendet.

– Edward haza akar vinni – mondtam dühvel vegyült szomorúsággal hangomban. Szerelmem ettől felsóhajtott megforgatta a szemét, míg Bella csak mosolygott.

– Ugyan Bells, nem lesz semmi baj. Egyszer túl kell esni ezen a beszélgetésen is. Légy határozott és higgadt. Biztosítsd róla az édesapádat, hogy minden rendben és bízhat benned. Ne stresszelj, csak lazán – látott el jó tanácsokkal Bella. Hálásan mosolyogtam rá, majd elköszöntünk. Ezt követően gyorsan megebédeltem, ami össz-vissz pár falat volt, mivel diónyira szűkült gyomrom miatt többet nem voltam képes megenni, majd elindultunk hozzánk.

Legjobb Alkonyatos történet!!!

Ezzel a díjjal d. és Gréta Masen ajándékozták meg a New Sun fanfiction írásomat.

Nagyon szépen köszönöm!

Millió puszit és egy hatalmas Quileute ölelést küldök nekik!  :)

És akiknek szívből küldöm:

Thara – Red Moonlight
http://red-moonlight-twilight-fanfic.blogspot.com/

Freeb – Halhatatlan remény (saga)
http://freebfanfictions.blogspot.com/

Mivel nem olvasok sok ficet, így ennyi lenne, kivéve, ha Szylu és Pupi a közös és a saját történeteikért elfogadják ezt a díjat.  :)

Akkor még egyszer, avagy mi is van most a New Sunnal?

Sziasztok!

Mint az a címből is látszik ez a bejegyzés amolyan tisztázás, magyarázatféle.

Csak még egyszer összegezni akartam a dolgokat a New Sunnal kapcsolatban, mivel észrevettem, hogy még mindig akadnak olyanok, akik vagy nem látták a kiírásaimat, vagy nem teljesen értették, hogy mi is a helyzet most.

Tehát! A New Sun történetem – terveim és reményeim szerint – három részből/kötetből/"könyvből" – kinek mi tetszik :) – fog állni!
Az első ilyen rész – nevezzük most így – a Sunrise volt (azaz Virradás), aminek nemrégiben került fel a blogra az Epilógusa. (Ha megnézitek a Twilight saga könyvek végén is mindenhol volt ilyen zárás.)

A második rész a Shine címet kapta (azaz Ragyogás), aminek már olvashattátok is a Prológusát. Ez a történet szoros folytatása, és ugyancsak Bells szemszögéből olvashatjátok. (Valamint elképzelhető, hogy ehhez a részhez is fognak Pillanatképek tartozni, ahogy az előzőhöz is. Akár Edy, akár más szemszögéből. De erről ha aktuális lesz írni és szólni fogok.)

A harmadik rész pedig a Sunset lesz (azaz Napnyugta). Ami bár ugyancsak ennek a történetnek a folytatását képezi majd, SŐT, ez lesz igazából a lezáró része a New Sunnak, de egy csavar és szemszögváltás miatt akár külön is lehetne venni az első kettőtől. Bár szerintem mégsem, hiszen mint mondtam ez a történet zárása, minden addig elvarratlan szál itt kap majd értelmet. (Jó-jó, tudom, hogy ez két ellentétes állítás volt. Igazából én egynek tekintem a három részt, de egyes dolgok miatt mégis kicsit különálló. Nos... majd ti eldöntitek. :))

És mielőtt megkérditek, hogy akkor mi is lesz benne, ki mesél és ilyenek, el kell, hogy szomorítsalak benneteket, mert nem árulhatom... nem árulom el! ;) Annyit azért mondhatok, hogy ugyancsak a Cullen családról fog szólni, de minden más infó, és a mesélő kiléte csak is a Sunsetben fog kiderülni. Azaz, aki nagyon figyel majd a Shine végén, az már előre rájöhet dolgokra. ;) Na, de lakat a számon! :P

De ez persze még a jövő zenéje! Addig is remélem, sikerült mindenkit megnyugtatnom, miszerint nincs vége ennek a történetnek! :)
Kérés, kérdés, óhaj, sóhaj, panasz? Remélem, így már érthető minden, de ha mégsem, csak írjatok nyugodtan, szívesen válaszolok. :)

Szép hetet kívánok mindenkinek, legyetek rosszak! ;)
A hétvégén állítólag jön a felmelegedés. :D

(És csak halkan jegyzem meg, hogy a jövő héten pedig remélhetőleg tudok frissel jelentkezni, főleg, hogy úgy 80-90%-ban elkészültem a már említett Nessie és Jacob novellával. Így remélem, most már békén hagy Ness és Jake, hogy újra Bellsszel és Edyvel dolgozhassak. :P)

Pusz ♥

ui.: Csak gondoltam szólok, hogy a napokban lesz egy kis változtatás az oldalon. Nem kell nagydologra gondolni, csupán annyi az egész, hogy a Galériában szereplő képeket az adott fejezetek alá is beteszem, valamint régebbre posztolok dolgokat. De erről majd akkor írok, hogy ha elkészült. :)

ui.2: Estig bezárólag pedig minden kommentre válaszolni fogok, amit az elmúlt két részhez írtatok. Mindet nagyon szépen köszönöm! :)

ui.3: És végül, de nem utolsósorban szeretném megköszönni, hogy ennyien olvastok. (Természetesen nem csak a regisztrált követőkre gondolok itt!) Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ennyi embert fog érdekelni az én kis elmeszüleményem. (Még olyanokat is, akik nem rajongnak annyira a Twilightért, mégis olvasnak engem.) *fülig vörösödik miközben meghatódva elmorzsol egy könnycseppet* A sok kedves, biztató szót vagy épp kritikusat is nagyon szépen köszönöm. Hálás vagyok a támogatásotokért és még nagyon sok mindenért, amit lassan már egy éve nyújtotok nekem. ♥