New Sun - Sunrise - Epilógus

Epilógus

Új lakótárs

– BELLS? – lepődött meg Kedvesem, mikor meglátott a nappalijukban, két oldalamon egy-egy jól megtömött bőrönddel.

– Nem akarok többet hazamenni, kérlek, hadd költözzem ide – esengtem a jelenlévőknek kétségbeesetten. Hirtelen csend támadt. Mindenki kővé dermedt a helyiségben, csak a saját szapora légzésemet és halk hüppögésemet hallottam.

– Mégis mi tört…

– Hát persze, hogy ide költözhetsz Szerelmem, ez nem kérdés – vágott Edward édesapja szavába, és két lépéssel átszelve a köztünk lévő távolságot szorosan magához ölelt.

– Edward… – szólt apja Kedvesemre, de az olyan gyilkos pillantást lövellt feléje, hogy belé fojtotta a mondanivalóját.

– Fiúk! – intette le Carlisle szelíden a két Edwardot. A doktor már-már látható tiszteletet sugárzott magából, ami engedelmességre késztette a két fiút. – Először is nyugodjunk meg mindannyian, aztán szépen, higgadtan megbeszélünk mindent. Rendben lesz így, kedvesem? – kérdezte tőlem mosolyogva. Bólintottam, de Szerelmem felmordult.

– Nem, nem lesz! Ezen mégis mit kell megbeszélni? Bells itt marad és kész, erről nem nyitok vitát! – jelentette ki makacsul.

– Szerelmem, kérlek! – próbáltam lecsitítani és ezzel jobb belátásra téríteni. – Gyere, üljünk le – húztam a fotel felé.

Mindketten leültünk, én a székbe, ő annak karfájára. A doktor a velünk szemközti karosszékben foglalt helyet, Esme, Bella és a szokatlanul hallgatag Nessie a díványon, míg az idősebb Edward felesége mögé állt.

– Mégis mi történt, kedvesem? – tudakolta anyai aggódással Esme.

– Összevesztünk – sóhajtottam keserűen.

– Apáddal? – kapta fel a fejét Szerelmem.

– Ki mással!? – vontam meg a vállamat.

– Meséld el, lányom, mi történt? – kérlelt Carlisle kedvesen. – Talán tudunk segíteni.

– Azt nem hinném, nagyon csúnyán összekaptunk, ezért is jöttem el otthonról. De ha nektek gondot jelentek…

– Erről szó sincs, Bells! A mi otthonunk a tied is, ide bármikor jöhetsz, szívesen látunk. Viszont szeretnénk tudni, hogy mi is ennyire súlyos. Ha megkérlek, elmesélnéd nekünk részletesen? – Biccentettem, majd mélyet sóhajtva belekezdtem.

– Az egész apám bugyuta szabályaival kezdődött! – Alig egy pillanat alatt ismét sikerült felhúznom magam, és mint ilyenkor általában, most is képtelen voltam palástolni az indulataimat. – Mint ti is tudjátok, hiszen már meséltem, mikor apám megtudta, hogy a megbeszéltekkel ellentétben a szilvesztert Edwarddal töltöttem, kibukott. Az, hogy megszöktem vagy valaki megszöktetett La Pushból, az nem érdekli, részletkérdés. Őt csak az az egy izgatja, hogy annak ellenére, hogy megkért, nem voltam ott velük! – Kezem ökölbe szorult a felidézett emlékektől. – Akkor azt vágta a fejemhez, hogy ha ezt az apróságot ilyen könnyen képes voltam megszegni, akkor… akkor semmi biztosíték arra, hogy mást nem fogok, így pedig hogyan hihetne nekem – csuklott el a hangom ismét, mondat közben már másodjára.

– Sssh! Semmi baj, Szerelmem! – simított párat a hátamon Edward vigasztalóan. – Ezt a történetet pár hónapja már elmeséltük a családomnak, nem emlékszel? Jól tudják, hogy édesapád annyira megharagudott mindkettőnkre, hogy egy csomó szigorú szabályt vezetett be. Csak nem emiatt veszekedtetek megint?

– Részben! Amúgy meg a szabályaira nem lehet azt mondani, hogy szigorúak, mivel azok kegyetlenek, de még ez sem a megfelelő jelző! – prüszköltem ingerülten.

Apám volt a legrosszabb diktátor az elmúlt hónapokban, akit valaha is a hátán hordott ez a föld, legalábbis úgy gondoltam. Mikor újév másnapján véletlenül meghallotta, amint Amy és Aden rólam és Edwardról beszélgettek – Aden állítólag épp azt ecsetelte, hogy a szöktetésemkor minden rendben ment, épségben „leszállított” Edwardnak –, teljesen bedühödött. Nem értettem, hogy mi baja, holott tudtam, hogy Edward azért a náluk töltött karácsonyi éjszakáért „feláldozta” a szilveszterünket, és én is megígértem szüleimnek, hogy velük töltöm az ünnepet. Ezek után apám kitalálta könyörtelen szabályait, amiket egytől-egyig szigorúan – még anyámmal is szembeszállva, aki csak minket védelmezett Edwarddal – be is tartatott.

A szabályok nem voltak túl bonyolultak, de embert – vámpírt –, türelmet és szerelmet próbálóak annál is inkább. Hét közben nem volt szabad átmennem a barátaimhoz, Edwardékhoz főként. Iskola után egyből haza kellett jönnöm, hogy elvégezzem a rám eső házimunkát, valamint tanuljak. Edward azért néha ilyenkor is átjöhetett, de szigorúan csak akkor, ha már jó apám is otthon tartózkodott és tudott ránk felügyelni. Az egyetlen mentsvárunk az esték voltak. Hiszen amiről nem tudott apám, az nem is fájhatott neki.

A hétvégéket illetően mondhatni valamivel kegyesebb volt hozzánk. Ilyenkor kimozdulhattam otthonról – persze csakis tanulás után –, de pontban este nyolcra otthon kellett lennem. Mikor ezeket bevezette, azt hittem, hogy az első hetet sem élem túl.

– Bells, folytasd, kérlek! – A szörnyű emlékek felidézéséből Szerelmem apja zökkentet végül ki.

– Bocsánat! – pillantottam a rám várakozókra. – Mint már mondtam, összevesztünk, de csak részben emiatt a régi ügy miatt. Nem tudom, hogy Edward mondta-e, de kitűnő lettem minden tárgyból év végén. – Kissé elpirultam, mikor gratuláltak. – Úgy gondoltam, hogy minden apám által támasztott követelménynek eleget tettem, így joggal kérhetem arra, hogy nyárra lazítsunk a „pórázomon”.

– De nem ment bele, igaz? – kérdezte Kedvesem csüggedten.

– Azzal jött, hogy nyáron még nagyobb a kísértés – forgattam meg a szemem. – Mondtam neki, hogy megkérdezhet téged is – néztem Carlisle-ra –, hogy te majd igazolod, hogy „jó kislány” voltam, mikor az elmúlt hónapok hétvégéin a te felügyeleted alatt álltunk Edwarddal, de nem igazán izgatta. Anya most is ugyanúgy bízik bennem, mint régen, így hiába kérleli aput, rá sem hallgat. – Újra elszomorított apám mérhetetlen bizalmatlansága irányomba.

– Ezek szerint nem szeretne enyhíteni a szabályokon – foglalta össze a lényeget Carlisle. – Mi történt utána?

– Én is makacskodtam és ő is, a végén pedig már mindent egymás fejéhez vágtunk. Hatalmas vita alakult ki köztünk, aminek azzal vetettem véget, hogy bezárkóztam a szobámba. – Noha ez így is igaz volt, a teljes igazsághoz az is hozzá tartozott, amit kegyelemdöfésként vágtam apám fejéhez. Tudod mit, alig várom, hogy találkozhassak Edwarddal, az első dolgom lesz berángatni őt egy bokorba! Te pedig majd akkor… akkor elítélhetsz, de addig nem! Miután felidéztem magamban a durva, bántásnak szánt szavakat, láttam az idősebb Edward arcán a döbbenet és a zavar mellett a döntésképtelenség jeleit is. Nem tudta, kinek adjon igazat. – Azután összepakoltam, ma reggel pedig, mikor mindketten elmentek dolgozni, eljöttem otthonról. Nem szándékozom hazamenni, addig legalábbis biztosan nem, míg apám nem képes újra hinni és bízni bennem. Ti jól tudjátok, hogy nem tettem semmi olyat, ami mindezt a bizalmatlanságot indokolhatná, szóval, ha nem nagy kérés, befogadnátok legalább egy kis időre? – kérdeztem most félszegebben, mint eddig, de egyre jobban reménykedve.

– Naná! – csattant fel Nessie, majd mikor észrevette a rá irányuló tekinteteket, visszahuppant a díványra, ahonnan az előbb felpattant. – Igaz? – pillantott körül megszeppenve.

– Természetesen itt maradhatsz, kedvesem! – paskolta meg a kézfejemet Esme, és végtelen kedvességgel nyugtatgatott. – Egy percig se aggódj, Carlisle-lal beszélni fogunk a szüleiddel és elrendezünk mindent. De addig is, míg lecsillapodnak a kedélyek, érezd otthon magad.

– Köszönöm, Esme! – hálálkodtam a jóságáért. – Akkor biztosan nem gond? – pillantottam Bellára, a férjére és a doktorra.

– Ahogy Esme is mondta, érezd otthon magadat, mi pedig beszélni fogunk a szüleiddel még a mai nap folyamán – erősítette meg a felesége szavait Carlisle.

– Az én szobámban aludhatsz, hacsak nem Edwarddal szeretnél – kacsintott Nessie cinkosul.

– Nos… azt hiszem, nem lenne épp illő dolog a történtek után…

– Mégis milyen történtek? – csattant fel most Kedvesem. – Nem történt semmi! Semmi olyan, amire apád gondol és ezt bármelyik nőgyógyász megmondhatja. – Miközben a szemeim tágra nyíltak, éreztem, az arcomból minden vér kifutott.

– Edward… – leheltem, mert rárivallni nem volt erőm, miközben azt sem tudtam, hogy rejtsem el a zavaromat.

– Semmi Edward! A szekrényem tele van a ruháiddal, a házban pedig nincs olyan személy, aki ne tudná jól, hogy hol töltöm már több mint nyolcadik hónapja az estéimet. Szóval felesleges megjátszanunk magunkat, nincs igazam? – tekintett a családjára, akik váratlanul nagyon elfoglaltak lettek a falak és a padló fixírozásával. Csak az apja sóhajtott fel megforgatva a szemét.

– Apja fia! – motyogta Bella az orra alatt, mire többen is kuncogni kezdtünk. – Menjetek, csak aztán tudjátok, hogy hol a határ.

– Bagoly mondja… – dörmögött most az idősebb Edward az orra alatt, amire Bella egy nyelvnyújtással reagált. Mókásan néztek ki, szívesen megvártam volna a kezdődő „összecsapás” eredményét, de Szerelmem jobbnak látta kihagyni, így a bőröndjeimmel felvonultunk a szobájába.

– Erre most nagy szükségem volt! – léptem ki a fürdőszobából egy jó órányi nyugtató, forró fürdő után. – És a nagyszüleid, visszatértek máá… – tátva maradt a szám, mikor megláttam Edward mellette az ágyon a kis színes dobozkát, kezében pedig annak tájékoztatóját. – Te meg mégis mit csinálsz? – rivalltam rá, miután sikerült újraindítanom a szívemet.

– Olvasok, miért? – kérdezte őszinte értetlenséggel.

– De miért pont ezt? Mármint… – mutogattam kézzel-lábbal, de végül nem bírtam befejezni a mondatot.

– Érdekelt, ennyi! Amúgy meg te tudtad, hogy elméletben ezeknek a vackoknak a hatékonysága több mint kilencvenkilenc százalék, de gyakorlatban csak alig tizennyolc, főleg az első évben? – Ismét tátva maradt a szám, de nem az adatok miatt.

– Okéé! – siettem hozzá és miután kikaptam a kezéből a fogamzásgátló gyógyszerem tájékoztatóját, azt a dobozzal együtt elrejtettem a részemre kiürített fiók mélyén.

– Most meg mégis mi van? Már az is baj, hogy ha érdekelnek „ezek” a dolog? Csak kíváncsi voltam, hogy mennyire megbízható ez az izé. – Úgy nézett ki Szerelmem, mint aki mindjárt bevágja a durcást, így gyorsan mentettem, ami menthető.

– Ne haragudj, csak hát ez… – Be kellett ismernem, igaza volt, hisz neki is joga van tudni „ezekről” a dolgokról. – Ugye tisztába vagy vele, hogy alig pár órája ígértük meg a családodnak, hogy nem adunk okot nekik a bizalmatlanságra?

– Nem felejtettem el, hogy is tehetném – kocogtatta meg mutatóujjával a halántékát, emlékeztetve a kiváló memóriájára. – Apád megbékél, meglásd. Idővel pedig… nos, nagy szükségünk lesz arra az elméleti hatékonyságra – kacsintott, majd kinyúlt, megragadta a köntösömet és azzal a mozdulattal már be is rántott az ágyába. – Nagyon szeretlek, ugye tudod? – kérdezte csókolni való szája, miközben tekintete végigsimogatott. Megborzongtam, majd elsuttogtam egy halk én is tégedet és megcsókoltam. – Most, hogy itt a nyár és apád szabályait sem kell betartanunk, lesz végre elég időnk. – Értetlenül meredtem rá. – Úgy gondoltuk, apám és nagyapám is, hogy itt az idő és a lehetőség, hogy megkezdjük végre a kutatás kísérleti fázisát.

Szívem nagyot dobbant, szám és egész testem alig észrevehető remegésbe kezdett, míg a tény hallatára, hogy hamarosan eldőlhet egész sorsom, szemeim megteltek könnyekkel. Edward ismert már annyira, hogy szavak nélkül is megértsen. Hogy rezdüléseimből kiolvashassa, mit is érzek. Így kérnem sem kellett, szorosan magához ölelt és egész reggelig a karjaiban tartott.