New Sun - Sunrise - 11. fejezet

11. SZERET, NEM SZERET, SZERET… ?

– MATT! – hasított bele élesen Szerelmem hangja a folyosó nyüzsgő forgatagának zsivajába. Szemeim azonnal felpattantak, amint meghallottam az ismerős hangot, majd kihasználva Matt figyelmetlenségét kirántottam magam vasmarkából, és még mielőtt felészlelve utánam kaphatott volna, én már Edward karjaiba vetettem magam.

Úgy bújtam bele Kedvesem ölelésébe és fúrtam arcom nyakába, mintha az életem múlna azon, hogy minél közelebb tudhassam magamhoz, és szívhassam be tüdőmbe édeskés illatát. Éreznem kellett őt, a teste hűs közelségét és bőre illatának aromáját, hogy tudjam, tényleg itt van velem, nem csak álmodom.

– Sssh! Jól van, semmi baj! – nyugtatgatott, hogy lecsillapítsa vad zihálásom, miközben egyik körém font kezével finoman simogatni kezdte hátamat. Én jobb kezemet oldalán tartottam, míg bal tenyerem mellkasán – mely szintén sűrűn emelkedett és süllyedt –, majd bár nem néztem fel rá, de a mélyről jövő morgás miatt biztos voltam benne, hogy vicsorít, mégpedig Mattre.

– Lám-lám, a hős szerelmes is megérkezett, hogy megmentse az ő kedvesét a csúnya, gonosz karmai közül. Csak éppen a fehér lovat hagyta el valahol útközben – szólt gúnyosan Matt, én pedig már a hangjától is összerezzentem, amire Edward úgy reagált, hogy még szorosabban ölelt magához.

– Hagyd békén Bellst, különben nagyon megjárod! – fenyegette meg Szerelmem egy mély morgás kíséretében.

– Cöh! Na persze! – fintorodott el Matt, éppen akkor, mikor felé fordultam. Edward egyik karja eközben derekamra siklott, biztosítva róla, itt van, és nem engedi, hogy akárcsak egy ujjal is újra hozzám érjen. – Hüh! Ahogy elnézlek titeket, lehet, nem is mondtam akkora hülyeséget. Igazam van, nagylány? – nyomta meg az utolsó szót, mire felmordultam.

– Fogd be, Matt! – szóltam rá dühösen, mire Edward értetlenül nézett először rám, majd őrá.

– Úgy tűnik, van itt valaki, akinek nem egészen világos miről is beszélünk mi pontosan. Na rajta, Bells! Mondd el a megmentődnek, hogy miért is akadtál így ki rám – vigyorgott Matt önelégülten. – Nem mered. Pont, ahogy sejtettem! – szólt ismét, miután még egy jó perccel később is csak bosszúsan fújtattam, de nem szólaltam meg.

– Már megint miféle rágalmakat hordtál össze? – vetette oda neki Szerelmem.

– Rágalmakat? – kérdezett vissza, játszva az ártatlant. – Erről szó sincs, csupán csak bepipult a kicsike, amiért rájöttem, hogy az elmúlt hetek alatt a szabadidejét a te szobádban, pontosabban a te ágyadban töltötte. – Mindketten felmordultunk, mikor Matt közölte feltevését.

– Neked ahhoz semmi közöd, hogy Bells hol és mivel tölti a szabadidejét! Jobb lenne, ha ezt egy életre megjegyeznéd, különben… – hallgatott el hirtelen Kedvesem, majd torkát újabb erélyes morgások hagyták el.

– Különben mi? – várt Matt a válaszra, de minthogy az nem hangzott el, folytatta. – Na, de mindegy is. Inkább azt mondd meg, tényleg igaz? – kötötte az ebet a karóhoz, nekem pedig nem csak amiatt lett volna kedvem ismét képen törölni, amit mondott, de azért is, ahogyan ránk vigyorgott.

– Mi az, csak nem féltékeny vagy kölyök? – vonta fel szemöldökét Kedvesem. – Ugye nem azt várod, hogy majd beszámolok róla, mit is csináltunk kettesben? – vágott vissza neki, miközben én vészesen elkerekedett szemekkel néztem fel rá.

– Üh! – fújtatott ismét Matt, akit felpaprikáztak Szerelmem szavai, míg én képtelen voltam egy tizedmásodpercnél tovább rá figyelni azok után, amit Edward mondott. Persze tudtam, hogy csak azért tette, hogy visszavágjon neki, de mégis zavart. – Nem, nem kell. Én is pontosan tudom, milyen Bells az ágyban… na, de nem akarok kérkedni – szólt öblös hangon, mire már így is kikerekedett szemeim, még jobban elkerekedtek.

– Mi? – csattantam fel hirtelen éles hangon. – Nem, ez nem igaz! – tiltakoztam hevesen, majd tekintetem hirtelen visszakaptam Edwardra, kinek arcán csak az értetlenség jelei voltak láthatók, miközben hol rám, hol őrá nézett.

– Ugyan már, Bells, felesleges tovább játszanod – szólt vigyorogva, miközben borostáit sercegtette állán. – Mondd csak el ennek a szerencsétlennek, hogy csak azért vagy vele, hogy engem féltékennyé tegyél! Ami persze hasztalan, hiszen már akkor megmondtam neked, hogy csak egyetlen éjszakáról lehet szó – kacsintott rám, amitől még jobban elöntött a méreg, de mikor tekintetem találkozott Edwardéval, melyből hitetlenséget olvastam ki, az a bizonyos utolsó húr is elpattant.

– Eressz el! – üvöltöttem Szerelmemnek, aki két karját derekam köré fonva tartott vissza attól, hogy rátámadjak Mattre. – Kikaparom a szemed te nyomorult, aljas, hazug, beképzelt majom! – szitkozódtam, és jelenleg az sem érdekelt, hogy a folyosón sétáló diákok – kik egész eddig nem törődtek velünk, még akkor sem, mikor Matt karmaiból próbáltam meg kiszabadulni –, mind minket néztek.

– Mondhatnám, hogy sajnálom Edward, amiért így kellett megtudnod az igazságot, de akkor hazudnék – nevetett a nyomorult. – Na jó, most magatokra hagylak. Ja, és ne feledd Bells, két nap! – emlékeztetett, majd miután intett, a döbbent tömegben utat vájva magának távozott az épületből.

– Eressz! – szóltam rá Edwardra már sokkal nyugodtabban, de még mindig jól kiérződő dühvel hangomban, miután azt a hitvány férget már nem láttam. Amint Kedvesem elengedett, felé fordultam. Dühös voltam rá, amiért nem engedte, hogy kikaparjam Matt szemét, de a haragomon túl jelenleg egy sokkal erősebb érzés is volt bennem, mégpedig a félelemé. Tartottam tőle, Szerelmem elhiszi Matt hazugságait, így magyarázkodásba fogtam. – Edward én… én… – kezdtem bele többször is, de hangom úgy remegett, hogy képtelen voltam akárcsak egy értelmes mondatot is összehozni.

– Gyere! – ragadta meg hirtelen csuklómat, majd sietős léptekkel – ami nekem topánkámban még mindig nehezemre esett – mi is távoztunk az épületből, magunk mögött hagyva a kíváncsiskodó diáksereget. – Ülj le ide! – ültetett le egy padra, valahol az iskola hátsó udvarán.

– Edward én…

– Sssh! – pisszegett le, mikor belekezdtem mondandómba. Ezután óvatosan kisöpörte arcomból zilált hajam tincseit, melyek közül többet is fülem mögé tűrt, amitől persze nem csak fülcimpám kezdett el azonnal bizseregni. – Tudom, mit akarsz mondani, de felesleges. Matt egy… – hallgatott el, arcán pedig csak düh látszódott. – Miatta igazán nem érdemes sírnod. Ugye megígéred, hogy egyetlen könnyet se hullajtasz miatta? – fogta gyengéden két keze közé arcomat.

– Ígérem! – esküdtem meg az igéző, olvadt arany szemeknek.

– Tudod mit, van egy ötletem. Gyere! – húzott fel a padról, majd egyenesen a parkolóba citált. Azt mondta, le kell nyugodnom, amivel egyet is értettem, így az ő kocsiját otthagyva az enyémmel mentünk el – pontosabban lógtunk el az iskolából – egy kicsit kikapcsolódni.

Mozi, biliárd és bowling után – mely idő alatt sikerült elengednem magam és remekül szórakoztam –, még beültünk egy csendes kis vendéglőbe, ahol Edward pár falatnál többet nem volt hajlandó enni, viszont annál többet tuszkolt belém. Miután mondhatni egyedül megettem egy óriási pizzát, végül hazavitt.

– Köszönöm a szép napot, csodásan éreztem magam – hálálkodtam a verandán, az ajtónk előtt állva.

– Én köszönöm – tette jobb kezét arcomra, melybe én önkéntelenül is még jobban belebújtam. Csak néztük egymást a haloványan izzó lámpa fényénél – miközben nekem már nem csak térdeim voltak kocsonyából, de minden egyes csontom is –, míg végül elrebegve egy jó éjtet távozott az utca elején található buszmegálló irányába.

Még egy ideig néztem utána, majd miután anyámat leráztam és a szobámba mentem, az ágyra vetettem magam. Furcsa, kettős érzés volt bennem, mely eredményezte azt is, hogy miután párnámba üvöltöttem, hanyatt dőlve az ágyon hangosan felnevettem. Rossz volt arra gondolni, hogy csók helyett, már megint csak majdnem csók lett. De bármennyire is bántott ez, jelenleg nem tudtam szomorú lenni, hiszen egy meseszép napot tölthettem vele. Ha arra gondoltam, mennyiszer ért ma hozzám – csak úgy, minden ok nélkül –, hogy mennyit beszélgettünk, nevettünk és kellett zavarba jönnöm nézésétől, akkor aztán még csak tettetni sem voltam képes semmiféle csalódottságot.

A következő nap úgy indult, akárcsak a többi, egészen addig, míg az én fülembe is el nem jutottak a pletykák, melyeket barátaim mondtak el nekem. A tegnapi incidens után Mattel, számítani lehetett az ilyesfajta, rosszindulatú és persze alaptalan szóbeszédekre. Bár igaz, az este megpróbáltam felkészíteni magam rájuk, de mégis annyira másabb – rosszabb – volt megélni ezeket a dolgokat a valóságban, mint ahogy azt gondoltam. Habár tudtam, ezt a csatát Matt nyerte, de minthogy a háborúnak még koránt sem volt vége – hiszen csak most kezdődött el igazán –, így nem adtam fel a küzdelmet.

Edward, nővérkém és a barátaim mellettem álltak, biztattak és ez erőt adott, az új Bells pedig egy jó ötletet. A terv részleteit hamar ki is találtam, majd abba beavatva őket hamar terjeszteni is kezdtük az új pletykát. Az elképzelés egyszerű volt, hiszen csak Matt fegyverét kellett maga ellen fordítanom. Minthogy engem neki köszönhetően jelenleg egy ócska kis ribancnak tartottak, így mindenféle lelkifurdalás nélkül kezdtem el híresztelni róla, hogy egy aljas féreg, aki az első perc óta csak azért legyeskedik körülöttem, hogy megdönthessen. Igaz, kicsit gyerekesnek tűnt bosszúm, de végül is jó tervnek. A lényeg pedig amúgy is az volt, hogy ha nem is a pontos igazságot, de annak lényegét higgyék diáktársaim.

A hír, ahogy azt sejteni lehetett hamar elterjedt, bogarat ültetve mindenki fülébe, miszerint még sem úgy vannak a dolgok, ahogyan azt eddig gondolták. Mattnek sem kellett több, a diákok megrendülése hitükben épp elég volt ahhoz, hogy fortyogni kezdjen a dühtől. Csendben, meghúzva magát, tűrte az ellentámadást és a vele járó megaláztatást. Ezek után egész péntekig nem is láttuk őt, amikor is szerencsére már lecsengeni látszott ez az ügy, mely helyét szép lassan kezdték átvenni a kisebb iskolai pletykák.

Már az első perctől kezdve tisztában voltam vele, Matt jelenleg annyira dühös rám, hogy akármelyik percben beállíthat hozzánk, és elmondhatja szüleimnek hazugságait. Minthogy tartottam ettől, így közöltem Szerelmemmel, hogy a héten nem megyek át hozzájuk – hogy otthon lehessek, ha az a nyomorult beállítana –, amitől úgy tűnt, eléggé letört, de persze nem jobban, mint én.

Igaz, próbált meggyőzni róla, hogy mondjuk el szüleimnek az igazat, hiszen semmi olyat nem tettünk, ami helytelen lenne, de én nem akartam. Vele ellentétben, én jól ismertem a szüleim. Persze tudtam, az első sokk és kisebbfajta kibukás után azért hinnének nekem, de azzal is tisztában voltam, hogyha egyszer valakiben elvetik a kétely magját, az örökre benne is marad. Miután eme feltevésem Edwardnak is előadtam, úgy tűnt, megértette miért is nem szeretném elmondani szüleimnek az igazságot.

Két tini, tele hormonokkal apám értelmezésében semmi jót nem ígért, ráadásul most az egyszer igaza volt, legalábbis ami engem illetett. Tudtam, ha Edward arra kérne, feküdjek le vele, egy percig sem haboznék, és habár ezt csak pirulva – otthon, szobám magányában – mertem bevallani még magamnak is, mégsem éreztem semmiféle szégyenérzetet. Az volt az igazság – melyet eddig ugyancsak nem mertem beismerni –, hogy kívántam Edwardot, méghozzá minden egyes porcikámmal. Igaz, még fiatal voltam, talán éretlen is, de nő, Ő pedig amolyan szívdöglesztően helyes, kicsit rosszfiús beütéssel rendelkező férfi, aki minden létező hölgy szívét megdobogtatja.

Miután szüleim még csütörtök este a vacsoránál közölték velem, hogy mivel sikerült eladni a montereyi házunkat, így szombaton reggel elutazunk, kissé kiakadtam. Persze miután a hír okozta sokból feleszméltem, rögtön kijelentettem, hogy én nem megyek velük, amin igencsak meglepődtek. Tudtam, nem is oly’ rég, még kézzel-lábban tiltakoztam az ellen, hogy elköltözzünk onnét, most pedig, hogy ha csak két napra is, de visszamehetnék oda, nem örülnék. Az igazság persze az volt, hogy szerettem volna, már csak a barátaim miatt is, akiket ott hagytam, és persze kiket mostanában eléggé elhanyagoltam, de nem tehettem. Már csak három napom volt vissza a határidőből, ami jelenleg mindennél és mindenkinél fontosabb volt. Szerencsére némi győzködés után végül sikerült megbeszélnem szüleimmel, hogy itthon maradhassak, ami egyben azt is jelentette, hogy oda megyek, ahova csak akarok, és akkor jövök, amikor csak kedvem tartja. Ez persze éppen kapóra is jött, így aztán mikor pénteken Szerelmemmel a menzára igyekeztünk, egy furcsa kérdést intéztem hozzá, melyet úgy tűnt, először nem is tudott hova tenni.

Miután még az este lebeszéltem szüleimmel, hogy én nem utazok, sokat gondolkodtam a hétvégén, míg végül arra jutottam, hogy áthívom hozzánk Edwardot, hiszen úgy is azt mondják, hazai terepen minden könnyebb. El is mondtam hát neki, hogy a szüleim nem lesznek otthon, így átjöhetne kicsit beszélgetni, meg mondjuk filmet nézni, mely ötlet ellen szerencsémre nem tiltakozott. Gyorsan meg is beszéltük, hogy másnap délre átjön, amit én, gyomromat görcsben tartó izgatottsággal vártam.

Miután szombaton szüleim még a reggeli órákban távoztak, volt elég időm elkészülni. Bár anyám – akárcsak Esme – katonás rendben tartotta a házat, mégis kezelésbe vettem a nappalit, hogy minden tökéletes legyen. Míg kitakarítottam és berendezkedtem egy mozis délutánra – na meg magamat is rendbe szedtem –, addig a sütőben már ott sült a kacsa a hozzá való körettel. Edward, mint mindig, most is pontos volt, de mikor azt mondta, már evett, eléggé elszontyolodtam. Persze ezt ő is észrevette, így hát, hogy jobb kedvre derítsen, mégis bekapott pár falatot. Azt mondta, ízlik neki, amitől boldog voltam, majd miután befejeztük az ebédet a nappaliba mentünk. Sokat gondolkodtam rajta, vajon milyen filmet is kéne megnéznünk, de csak abban voltam biztos, hogy nem fogom letámadni egy csöpögős romantikussal, így végül egy vérfagyasztó horrort tettem be a lejátszóba.

Az igazság az volt, hogy sose szerettem az ilyesfajta filmeket. Maszkos gyilkosok, sikítozó áldozatok, vér és egyéb nyalánkságok – persze csak annak, aki kedveli ezt a műfajt. Nem is értettem, hogy szeretheti bárki is ezt, míg az egyik félelmetesebb jelenetnél önkéntelenül is Edward karjába csimpaszkodtam, majd mikor a maszkos férfi lesújtott következő áldozatára, arcomat kemény vállába fúrtam, hogy ne is lássam. Ezen persze Szerelmem jót nevetett, de mikor duzzogva el akartam húzódni tőle – na meg, mert amúgy is zavarban voltam attól, hogy hozzá bújtam –, vállam átkarolva ölelt magához, és a film végéig el sem eresztett.

– És mit szólnál a… – Miközben éppen a következő filmet igyekeztem kiválasztani, a csengő csilingelő, de fülemet most nagyon is bántó hangja belém fojtotta a szót.

– Menj, nyisd ki, addig én választok – intett fejével az ajtó felé, majd felkelve a díványról, mellém sétált, hogy aztán a polcon lévő filmek között kezdjen el keresgélni.

Remek! – gondoltam magamban, miközben az ajtó felé igyekeztem. Azzal tisztában voltam, hogyha a szomszédok egy vadidegen autót látnának egész nap parkolni a házunk előtt, akkor biztosan szólnának szüleimnek miután hazatértek, de minthogy éppen ezért még tegnap megkértem Edwardot, távolabb tegye le a kocsiját, így fogalmam sem volt róla, ki lehet az.

– Szia, Bells! – köszöntött jókedvűen Rebeca, miután kinyitottam az ajtót. – Csak erre jártam, és gondoltam benézek, na meg megkérdezem, nincs-e meg véletlenül Dorengotól a Szárnyalás – hadarta el gyorsan, ujjait tördelve.

– Szia! – üdvözöltem némi fáziskéséssel, miközben tisztán éreztem, hogy homlokomon megjelentek az izzadságcseppek. – Nos, ami azt illeti… vagyis… – hebegtem-habogtam magam sem értettem miért, hiszen barátném nem tudhatta, hogy Edward nálunk van. – Várj meg itt! – intettem maradásra, majd besiettem a nappaliba, ahol Kedvesem rögvest a kezembe is nyomta a kért könyvet. Nem igazán értettem, hogy találta meg ilyen gyorsan, na meg hogyan hallotta meg, miről beszélgettünk, de jelenleg ez mindegy is volt. Már éppen indultam is volna vissza a bejárathoz, mikor Rebeca megjelent a nappali ajtajában.

– Ha esetleg megvan a… – forrt rögvest torkára a szó, amint meglátta Szerelmem.

– Szia, Rebeca! – üdvözölte Edward, amire barátném egy alig érthető, makogó köszönéssel felelt. Mindhárman zavarban voltunk, a levegőt csak úgy vágni lehetett a szobában, majd a keletkezett kínos csendet végül Kedvesem törte meg. – Ha még nem olvastad Dorengotól a Kék eget, akkor ajánlom figyelmedbe. Igaz kicsit eltérő a két könyv műfaja, de a mondanivalójuk azonos. – Mondata végén leemelte  a könyvet a polcról, majd azt is kezembe adta.

– I… igen… tudom – hebegett még mindig Rebeca, majd miután átadtam neki a könyveket és elköszönt Edwardtól, kikísértem. – Bocsánat, nem tudtam, hogy zavarok. Ne haragudj! – mentegetőzött kipirult arccal, a verandánkon toporogva.

– Rebeca, figyelj! – szóltam rá, mire végre felnézett rám. – Először is ez nem az, amire gondolsz, másodszor pedig nagyon szépen kérlek, ne mondd el senkinek. Rendben? – kérleltem.

– Persze, nem mondom el, de annyit azért árulj el, hogy akkor ez most egy randi? – kérdezte ajkán egy halovány mosollyal.

– Mint már mondtam, mi csak barátok vagyunk – szajkóztam a már jól betanult szöveget. – Egyszerűen csak átjött kicsit dumálni, meg megnézni egy filmet, ennyi – néztem el zavartan feleletem közben, ami nem segített abban, hogy elhitessem vele, ez a teljes igazság, mely mögött nem húzódik ott ama hátsó szándékom, hogy kicsit közelebb kerüljünk Edwarddal.

– Ja, persze, én meg az amerikai elnök vagyok – fonta durcásan karba kezeit. – Ugyan már, Bells, nekem igazán elmondhatod, hiszen nincs abban semmi szégyellnivaló, ha összejöttetek. Én megértem, de tényleg – erősködött Rebeca, mire újra elismételtem a barátságunkról szóló részt. – Ahogy akarod, akkor tagadd csak, de úgy is tudom, hogy amint elhúztam, ti úgy összetapadtok, mint két gumimaci, a forró nyári napon. – Megforgattam szemeim, mire tényleg bevágta a durcát, majd sietős léptekkel távozott.

A nap további részében – melyben egyszer sem említettük Kedvesemmel Rebecát – még megnéztünk két vígjátékot, valamint beszélgettünk is egy keveset. Miután megállapodtunk abban, holnap ismét átjön, hazament, én pedig bár ma sem úgy alakult minden, ahogyan azt terveztem, de boldog voltam.

Másnap délben, mikor Edward megérkezett, mondhatni szép idő volt, bár nem sütött a nap, így felvetettem, hogy tegyünk egy rövid kis sétát. Persze nem volt ellenére, én viszont mikor a hátsó kertbe citált, majd átemelve a kis fehér kerítésen bevezetett a sűrű erdőbe, eléggé meglepődtem. Bár igaz, nem egészen így értettem a sétát, de látva, ő élvezi, végül nem szóltam semmit. Ahogy akkor sem, mikor egy jó mérfölddel később, ahogy elértük a folyót elkapott minket a zuhé, és így csuromvizesen – na meg kissé koszosan – kellett visszaindulnunk. Habár tisztában voltam vele, nem most ment el az eszem, de beismerni csak most ismertem be, mégpedig azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a visszavezető út alatt alig bírtam levenni tekintetem a testére tapadt vizes ingről, melyet tudtam, ő is észrevett.

Miután kissé átfagyva visszaértünk a házba, készítettem Edwardnak törölközőt és fürdőköpenyt a földszinti fürdőbe, majd miután elmagyaráztam, hogyan is használja a ruhaszárító gépet, szobámba siettem, hogy én is felmelegítsem, valamint rendbe szedjem magam. Az első gyors zuhanyt aztán azonnal egy alaposabb követte, minthogy rájöttem, hamarosan letelik a határidő és én még mindig nem mondtam semmit Edwardnak. Mivel nem akartam, Nessie-től tudja meg, mit érzek iránta, így miközben megmostam a hajam, valamint alaposan lecsutakoltam magam – csak, hogy minden tökéletes legyen, ha esetleg kicsit közelebb kerülnénk egymáshoz –, végig azon gondolkodtam, hogyan is mondhatnám el Kedvesemnek, szeretem.

Bár az érzéseimmel tisztában voltam, az mégis nehezemre esett, hogy szavakba öntsem őket. Szerettem Edwardot, vele akartam lenni – minden értelemben –, és éppen ezért is féltem annyira ettől a beszélgetéstől. Már az első perc óta tartottam tőle, hogy mi lesz akkor, ha elutasít. Ő eddig, azt leszámítva, hogy megnézett magának az utóbbi két hétben, csakis barátként tekintett rám, melyet én bármennyire is próbáltam megváltoztatni, nagyon úgy tűnt, még mindig nem sikerült. Azok a bizonyos falak, bár az első találkozásunkhoz képest jócskán meggyengültek, még mindig nem omlottak le köztünk. Viszont amitől a legjobban rettegtem, hogy a falak nemcsak, hogy nem fognak sose leomlani, de még magasabbak és erősebbek lesznek, mint valaha.

Ahogy ott álltam félkészen a beépített szekrényem előtt, azon gondolkodva, mi lesz velem, ha ezen félelmem beigazolódik, egy halk kopogtatás és Szerelmem hangja volt az – ki éppen bebocsátást kért szobámba –, mely kizökkentett egyre fájdalmasabb elmélkedésemből. Miután kértem egy percet, gyorsan magamra kapva az első pólót, amit találtam és leülve az ágyra, a hajamat kezdtem szárítgatni a törülközővel, behívtam.

– Gondoltam, megéheztél – lépett beljebb kezében egy tálcával, majd letéve azt elém az ágyra, helyet foglalt velem szemben.

– Ezt… ezt te készítetted? – akadt el a lélegzetem, mikor megláttam a tálcán lévő ételt.

– Igen, én. Remélem, szereted – felelte kissé bátortalanul.

– A rakott hús az egyik kedvencem – néztem egyenesen az eddig reménytől, most pedig már a boldogságtól csillogó aranybarna szemekbe, miközben én is az voltam, méghozzá mérhetetlenül.

Olyan figyelmes volt velem, nem is csodáltam, hogy kissé elkalandoztak gondolataim, de miután rám szólt, szép lassan, komótosan nekiláttam elfogyasztani a kései ebédet. Bár bíztam Edwardban, az első falatot mégis félve mertem csak számba venni, majd miután megízleltem a különféle fűszerekkel megbolondított mennyei étel ízét – mely kicsit sem hasonlított anyáméhoz, hiszen annál sokkal jobb volt –, habzsolni kezdtem. Ebben a tempóban persze hamar végeztem, majd miután elfogyasztottam a nekem szánt narancslevet, megköszöntem a remek ételt és a kiszolgálást.

– Azt hiszem, ideje indulnom – közölte, miután egy gyors hajszárítás után visszatelepedtem az ágyra. A kétségbeesés elemi erővel tört rám nyomban, és bár fogalmam sem volt róla, mit kéne tennem, abban az egyben biztos voltam, hogy míg meg nem tudja, szeretem, addig nem engedhetem el.

– Kérlek, maradj! – kaptam keze után, miután felállt az ágyról. Hangom jól tükrözte elkeseredettségemet, és talán ez volt az, ami miatt Edward szó nélkül visszaült mellém. Tudtam és láttam szemében is, magyarázatot vár, de jelenleg egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Át kellett gondolnom még egyszer mindent. Felidézni magamban a lehetséges variációkat, melyekkel bevallhatom neki érzéseimet és kiválasztani közülük a legjobbat, de ez persze nem ment egyik pillanatról a másikra.

– Minden rendben? – fürkészte vonásaimat, mire aprót bólintva közelebb csúsztam hozzá. – Jól érzem, hogy szeretnél valamit elmondani? – jött az újabb kérdés, én pedig folytatva a néma játékot, ismét biccentettem. Ekkor egy mélyről jövő sóhaj hagyta el száját, majd miután egy pillanatra ajkaimra siklott tekintete, ismét szemeimbe nézett. – Tudom, elég viccesen fog hallatszani, de én… szóval én még… – motyogta pár néma percet követően, majd egy újabb sóhaj után tekintetét ismét visszahelyezte ajkamra, így folytatva – még sosem csókoltam meg lányt – hangzott el a beismerő vallomás. Nekem ettől a lélegzetem is elakadt, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve egy mély légvétellel lenyugtattam magam, hogy aztán – bár kissé félve – megszólalhassak.

– Akkor talán, épp itt az ideje – suttogtam elhaló, nyugodt, lágy hangon, mire ismét szemeimbe fúrta tekintetét. Olyan gyengéd volt nézése, mint még soha, mintha csak tényleg bársonnyal simogatna. Most már csakugyan mindennél jobban vágytam hűsítő csókjára, és éppen emiatt éreztem most miden eddiginél nagyobb félelmet. Szinte már rettegtem tőle, hogy most is hoppon maradok, amit éreztem, nem lennék képes elviselni.

Egy hosszú, kínzó perc után – mialatt elmélyülve néztük egymást –, végül Edward megtörte testeink némaságát, majd miután jobb kezét arcomra helyezte, én lassan lehunytam szemeim. Éreztem a hideg ujjakat kissé kipirult arcomon, testemben pedig azt a különös bizsergést, melyet csak is érintése tudott kiváltani. Ki akartam zárni mindent elmémből, minden zavaró tényezőt, hogy csak is Őrá és az érzéseimre koncentrálhassak, majd mikor a hűs ajkak pár pillanattal később – melyeket én évtizedekként éltem meg – végre rátaláltak enyémekre, egy szempillantás alatt szűnt meg létezni minden gondolatom.

Úgy éreztem magam, mint aki meghalt, majd a mennybe került. El sem tudtam hinni, hogy annyi gyötrelmes nap és elhullajtott könny után, most végül mégiscsak beteljesülni látszik legféltettebb álmom. Aztán ahogy a kemény és hideg ajkak lassan elnyíltak, enyémek is követték példájukat, finoman megízlelve így alsó ajka zamatát. Bár igaz csak egy nagyon rövid, de annál érzékibb csókot váltottunk, mely után mindketten zihálva húzódtunk el egymástól.

Szívem ekkorra már olyan eszeveszett vad vágtába kezdett, akár csak egy szilaj mén a szabad pusztában. Tudtam, le kell nyugodnom, hiszen félő volt, valóban áttöri bordáimat, de ez jelenleg szinte lehetetlennek bizonyult. Lehunyt szemmel próbáltam meg lecsillapítani a testemben kitörni készülő vulkánt, melyet vágyaim tápláltak. Úgy éreztem, menten szétrobbanok. Kíváncsi voltam, vajon Edward is azt érzi-e, amit én, de vad zihálásomon kívül nem hallottam mást, csak a vér zúgását fülemben. Még mindig éreztem számon mézédes ajkainak ízét, arcomon pedig üde leheletét, és ha lehet ez csak még jobban felkorbácsolta vágyaimat. Éreztem, nem bírom tovább, hogy tényleg menten felrobbanok, ha nem kapok még többet Szerelmemből. Ekkorra a vér már tüzes lávaként száguldozott ereimben, mialatt testem minden egyes porcikája szinte már fájóan könyörgött a folytatásért. A közelségére vágytam, az érintéseire, remegő ajkaim pedig övéire. Csak pár perc telhetett el így, majd mikor éreztem, valóban nem bírom már tovább, szép lassan felnyitottam szemeim, éppen akkor mikor ő is rám emelte tekintetét, mely akárcsak az enyém, vágytól izzott.

– Edward én… – kezdtem volna a gyors vallomást, mert hisz ennél megfelelőbb alkalmat keresve se találhattam volna, de nem engedte, hogy befejezzem.

– Sssh! – pisszegett le mutatóujját számra téve, majd alig egy fél pillanattal később, még mielőtt teljesen elveszhettem volna aranyszín szemeiben, ujja helyét ajkai vették át, melyek azonnal mohón falni kezdték enyémeket. Egy pillanatra meglepődtem a nem várt hevességtől, majd ezt az érzést nyomban felváltotta a vágy, melyet már régóta éreztem iránta, és mely most viszonzásra lelt.

Ajkaim nem sokáig maradtak tétlenek, pillanatok alatt felvették az övéi által diktált iramot, hogy aztán kezdetét vehesse egy vad, szenvedélytől fűtött csókcsata. Éreztem, megtört a jég kettőnk közt, hogy az összes fal leomlott. Bár boldog voltam, hiszen tudtam, majdnem mindent megkaptam, amiről csak álmodhattam, testem most mégis azután az egy után vágyott, szinte már fájóan. Úgy tűnt eme vágyakozásomat Edward is észrevette, de persze jelen esetben azt is el tudtam képzelni, hogy az ő teste is ugyan azért sóvárog, mint enyém, mégpedig egy érzéki, mindent felemésztő együttlétért.

Karjait ezután – melyek közül az egyik eddig arcomon nyugodott – csípőmre simította, majd egy erélyesebb mozdulattal szorosan magához húzott. Ez nem várt mozdulat volt, melytől önkéntelenül is belenyögtem csókunkba. Ezt követően persze – hiszen én már csak ilyen voltam – hirtelen átsuhant elmémen, hogy talán félreérti majd eme reakciómat, de mikor belemosolygott a csókba, rögvest elszállt minden aggodalmam. Leírhatatlan volt az érzés. Testemet most már csakis vágyaim irányították, ezért sem lepődtem meg, mikor ösztöneimet követve karjaimat nyaka köré fontam. Ezután egyik kezemmel finoman tarkóját kezdtem el cirógatni, míg a másikkal beletúrtam kócos, bronzvörös hajába. Bőre olyan sima volt és kemény, mint a márvány, és persze hideg, akárcsak szája, mely hol éppen felső, hol alsó ajkam nedvesítette csókjaival. Nem bírtam tovább, karjaimmal olyan szorosan húztam és öleltem magamhoz, hogy mellkasunk minden egyes kapkodó légvételnél – melyeket az eredményezett, hogy épphogy csak fél pillanatokra szüneteltettük ajkaink érzéki táncát – összeért.

Percekig csak öleltük és csókoltuk egymást, semmi nem számított, ami eddig történt, most csakis a jelen és a bennünk tomboló érzések voltak a fontosak. Még mindig annyira hihetetlen volt számomra, hogy annak a férfinak a karjaiban lehetek, akit szívem minden egyes dobbanásával szeretek, és akinek én érinthetem először ajkait, akárcsak ő enyémeket.

A levegő csak úgy izzott körülöttünk. Ki tudja, mióta tarthatott már ez a csodás állapot, melyben, ahogyan a percek, gátlásaink is úgy kezdtek elmúlni szép lassan, egyre többet engedve ezzel vágyainknak és sóvárgó testünknek. Cselekedeteink bár óvatosak és finomak voltak, mégis hevesek, szenvedélyesek. Úgy öleltük, csókoltuk és simogattuk egymást, mintha csak egész eddigi életünkben ezt csináltuk volna. Aztán hirtelen megéreztem egy eddig ismeretlen érzést, melytől egész testem menten lángba borult.

Edward keze – ki tudja mikor, és hogy – befurakodott a vékony kis póló alá, hogy így kényeztethessen tovább. Olyan gyengéd volt, az apró simogató mozdulatok pedig úgy felkorbácsolták érzékeimet, hogy nem bírtam magammal, és egy vággyal teli sóhaj után ráharaptam alsó ajkára. Tisztában voltam vele ez nem éppen az a reakció, amire számított, de mikor egy morgásszerű nyögés után – mely mellkasából szakadt fel – pimaszul elvigyorodott, már tudtam, nem rontottam el semmit és ettől megnyugodtam.

Persze eme cselekedetem nem maradhatott megtorlás nélkül. Még csak fellélegezni sem volt időm, ő már ajkaimra is vetette magát, majd még mohóbb szenvedéllyel kezdte felfalni azokat, miközben az a keze is beszállt testem kényeztetésébe, mely eddig csípőmön pihent. Nekem sem kellett több, görcsösen belemarkolva vörös tincseibe még közelebb húztam arcomhoz övét, hogy aztán még nagyobb odaadással és intenzitással viszonozhassam ajkaim kényeztetését.

Egyre jobban éreztem, egyikünk se bírja már sokáig ezt az állapotot. A hátamon kalandozó kezétől apró borzongások futottak végig a gerincem mentén, míg az oldalamat és combomat birtokba vevőtől úgy éreztem magam, mintha egy szaunában lennék, miközben pedig érintése még mindig hideg volt.

Tudtam, hogy ezt nem kéne, hogy nem szabadna, de jelenleg minden értelmes gondolat elkerülte elmém, még józanabbik énem is csak csendben élvezte a helyzet adta gyönyöröket. Csak arra az egyre tudtam gondolni, mennyire kívánom és, hogy érezhetem, ő is ugyanúgy akar engem.

Edward ajkai voltak a legédesebb dolgok, amiket valaha megízleltem. Úgy éreztem, nem bírom tovább, hogy kezdem elveszteni az irányítást testem felett, majd mikor Szerelmem édes nyelve egy pillanatra találkozott enyémmel, tudtam, végleg elvesztem. Nyelve olyan finoman érintette enyémet, mint egy könnyed hópihe, de legnagyobb bánatomra éppen olyan gyorsan is tűnt el. Miután már nem éreztem, kétségbeesetten fúrtam tekintetem aranyszín szemeibe, követelvén az újabb, eddig ismeretlen, de nagyon is mennyei érzést. Láttam rajta, megértette, ennek ellenére még sem teljesítette. Ám miután jobb kezét kihúzva pólóm alól az ágy kissé benyomódott mellettem, mellyel egy időben teste finom nyomást gyakorolt enyémre, már tudtam, mit szeretne inkább.

Bár a tudattól, hogyha akarom, megtörténhet az, mire testem most oly’ nagyon vágyik, kissé megijedtem, de minthogy nem akartam, Edward félreértse hezitálásom okát, hogy azt feltételezze, nem akarom, nem kívánom őt úgy is, így gyorsan orromon véve egy mély lélegzetet – csak, hogy ne kelljen egy pillanatra se elválnom a gyönyört okozó forrástól – lenyugtattam magam. Miután sikerült kizárnom minden mást, és már csak mi maradtunk, na meg érzéseink és vágyaink, ellazítva izmaimat hagytam, hogy lassan, óvatos, finom mozdulatokkal hátradöntsön a puha ágyon. Olyan gyengéd volt, de mégis szenvedélyes szerető. Tudtam, meg sem érdemlem mindazt, amit velem tesz.

Akadozó lélegzettel és szívveréssel túrtam ujjaimat még jobban hajába, amint lehanyatlott fejem a párnára, miközben másik kezemet izmos hátára csúsztattam, hogy én is kényeztethessem kicsit. Ahogy lassú mozdulatokkal végigzongoráztam gerincén, éreztem kissé összerezzent, majd miután ismét kinyitotta egy pillanatra lehunyt szemeit, úgy kapott szám után, mintha csak az biztosítaná neki az éltető oxigént.

Ismét heves lett és olyan vadul kezdett el csókolni, mint miután először ízleltük meg egymás ajkait. Bal kezét, mely még mindig a hátamon pihent magam alá szorítottam, így kénytelen volt jobb kezével bejárni egész testemet. Bizseregtem, nyöszörögtem a kellemes érzéstől, ahogy felforrósodott testemet simogatta hideg kezével a vékony kis anyag alatt, miközben csókbajnokokat is megszégyenítő intenzitással falta ajkaim. De mikor keze csípőmről combomra siklott, melybe aztán erősen belemarkolt, a keletkezett fájdalomtól hirtelen elválva tőle felsikoltottam.

Elviselhetetlen volt az érzés, melyet lábamban éreztem. Menekülni akartam ez elől az iszonyatos fájó érzés elől, de nem tudtam, míg végül kapálózásom eredményeként végigszántottam az alkarom az ágy melletti éjjeliszekrény szélével. A fájdalom ettől azonnal a duplájára nőtt testemben. Láttam egy nagyobb területen fel is horzsolódott a bőr kezemen és vérzett, de még mielőtt igazán foglalkozni tudtam volna vele – vagy lábammal –, Szerelmem torkát egy eddig sose hallott vad, állatias morgás hagyta el. Hirtelen kaptam rá a rémülettől vészesen kikerekedett szemeim, majd mikor megláttam az éjfeketén megvillanó tekintetet, nyomban kővé dermedtem.