2013. augusztus 1., csütörtök

New Sun - Sunset - 5. fejezet

Sziasztok!
Újabb hónap, újabb fejezet, bár nagyon remélem, hogy a következőt még ebben a szép, (döglesztő meleg) nyári hónapban tudom nektek hozni.
A fejezeten túl érdemes rápillantani a nemrégiben közzétett díjas bejegyzésembe is, ahol is az egyik kapott díj feltételének eleget téve elárultam öt olyan kis dolgot/titkot, ami a New Sun ezen kötetével, azaz a Sunsettel kapcsolatos. ;)
És bár idén nem volt különösebb ünneplés, meg kell említenem, hogy a Blog immáron elmúlt három éves. Boldog születésnapot neki, és a rajta futó New Sun történetnek!
Valamint, de nem utolsó sorban engedjétek meg, hogy ajánljak nektek két olyan történetet, amiknek olvasás közbeni letétele ugyan olyan fizikai fájdalmat okozott számomra (ami nem túl sűrű nálam), mint anno a Twilight könyveknél. Az egyik történet Simone Elkeles híres sorozata, pontosabban a magyarul eddig megjelent első két része: a Tökéletes kémia, és A vonzás szabályai. A másik történet pedig Tammara Webber – Easy – Egyszeregy című könyve, amihez nemrégiben volt szerencsém, és amiért (na meg benne a pasiért) totál oda vagyok, amin felül még meg is ihletett. Tiszta szívemből merem ajánlani őket, érdemes elolvasni mindet. :)

További kellemes nyarat, vigyázzatok magatokra a nagy melegben, és olvassatok valami jót, aminek semmi köze a sulihoz vagy a munkához, hacsak nem a főhősök által. :)
És természetesen most is köszönöm a kommenteket, amiket a legutóbbi fejezethez kaptam tőletek, mindnek nagyon örültem, válaszoltam is rájuk. :)

Jó olvasást kívánok! :)

Pusza, Krisz



5. MÉLYVÍZ


HANGOSAN NEVETVE ROHANTAM BE A TENGERBE, az enyhe hullámok a bőrömnek csapódtak, hátráltatva némiképp a gyors előrejutásban. Biztos voltam benne, hogy nem adja fel, utánam jön, hogy elkapjon és megtorolja, amiért lelocsoltam – játékból.

A bójáig úsztam. A végeláthatatlan zöldeskék víztükörre a Nap megtört sugarai ezernyi színt vetítettek, élénkségük elvakított, hunyorítva tudtam csak magam elé tekinteni. Ragyogó napunk volt, kár lett volna otthon maradni, mikor itt sokkal csodásabb: ahogyan a Nap forrón simogat, miközben a víz hűs kontrasztja lenyugtatja felhevült testemet.

A lábam aprókat rúgva tartott fent a mélyvízben, de abbahagyta az önkéntelen mozgást és elernyedt, amikor egy kar kulcsolódott a derekam köré. Szorosan tartott, a hasamon éreztem az izmok feszülését, míg alatta odabent, a testemben az egyre fokozódó vágy összpontosulását.

Ty másik keze a vállamról feljebb kúszott, előbb finoman oldalra, majd hátra döntve a fejemet, hogy a szája könnyebben hozzáférhessen a nyakamhoz. Felsóhajtottam, szemhéjaim pedig lecsukódtak az erős fénytől és a vérem egyre sebesebb száguldozásától az ereimben.

Lüktetve bizsergett mindenem, a fejem búbjától a kislábam ujjáig már csak a puszta közelségétől is. Szégyentelenül hagytam, hogy elcsábítson és kényeztessen a vízben, a parton tartózkodó barátaink szeme láttára – nem mintha azok nem lettek volna tisztában a kettőn közt kimondatlanul hagyott kapcsolattal, és hogy annak, amit a vágy diktál, nehéz ellenállni.

A csípőmre simult mind a két kéz, erősen tartva fordítottak meg, hogy aztán kegyelmet nem ismerőn vonjanak egészen közel birtokosuk testéhez. Kemény mellkas és feszes hasfal préselődött nekem. Szívem önkéntelenül is gyorsabban kezdett kalapálni, légzésem kihagyott, majd elnehezült és szárazon nyeltem, ahogy felpillantva Ty helyett Andrew állt előttem.

Agyamon átszaladt a gondolat, hogy ellököm, ráordítok, hogy hagyjon, figyelmeztetve, hogy mindkettőnknek van valakije. Ám szám néma maradt, kezem béna, amit úgy foghatott meg és fonhatta a nyaka köré, mint egy fogason logó sálat.

Az ajkak keményen, mohón csaptak le enyémekre, vérem tüzesen száguldott és ujjaim habozás nélkül túrtak bele a bronzvörös hajba tarkójánál, míg másik kezem kidolgozott hátának feszes izmain kalandozott. Szégyellnem kellett volna magam, hogy nem ellenkezem, sőt mi több fészkelődök a körém zárt karokban, hogy még közelebb bújhassak – már ha ez egyáltalán fizikailag lehetséges. Azonban jelenleg nem érdekelt semmi és senki, egyetlen személy kivételével, akihez nem szabadott volna így: ilyen mértékben és értelemben vonzódnom. Nem szabadna!

Felriadtam. Mellkasom vadul emelkedett és süllyedt a tüdőmben gyorsan váltakozó oxigénkortyoktól. Ez még rémálomnak is kegyetlen volt. Könnyek szöktek a szemembe, amit a verőfényes nap, vakító világossága elől alkarommal takartam el.

Ostoba voltam, mikor azt feltételeztem egy hete azután a csóklecke után Andrew-val, hogy ami történt nem fog változtatni semmin. Hogy normális, amit akkor éreztem – zavart és zavarodottságot –, és hogy majd elmúlik. De ez naivságra vall. Hiszen ha születésed óta ismersz valakit, aki egy szép napon egyszer csak megcsókol – tegye bármilyen okból is –, azt nehezen feleded. Bármennyire is igyekszel kiverni a fejedből, egy ilyen dolog igazán össze tudja zavarni a gondolataidat… és az érzéseidet.

Mindent elkövettem az amnézia érdekében, csakhogy az óta sem tudtam elfeledni azt a csókot. Akaratlanul is bekúszik majd minden este az álmaimba, hogy végül már az így is zavaros gondolataim sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítsanak neki, mint szabadna.

– Minden rendben, Rosetta? – Andrew hangjára összerándult a testem, eddig sosem érzett görcsös, feszítő szorítás keletkezett tőle a gyomromban. Nem mertem ránézni, féltem, hogy azt olvasom ki a tekintetéből: pontosan tudja, mit álmodtam, és nem is először, és hogy ez abnormális. Talán kezdek megőrülni!?

Végül mégiscsak oldalra pillantottam Andrew-ra, aki nem messze tőlem heverészett a napon, a parti homokba leterített törölközőjén. Felkönyökölve nézett rám, tekintete csak őszinte aggodalmat tükrözött, ami némiképp megnyugtatott. Szólásra nyitottam a számat, hogy biztosítsam róla, minden rendben, de a telefoncsörgés félbeszakított.

Miután előkerült Andrew táskájából az apró készülék, talpra szökkent, hogy pár lépésre eltávolodhasson, épp annyira, hogy hallótávolságon kívülre essen tőlem. Nem kellett külön mondania, biztos voltam benne, hogy Adriana hívta. De miért is ne tette volna, elvégre is ők hivatalosan is együtt járnak, egy párt alkotnak, ami rólunk Tyjal nem igazán mondható el. Szavakkal nehezen leírható kapcsolat a miénk, hiszen bár sokat lógunk együtt, kéz a kézben járunk, ha úgy adódik, és Ty nem csak a közös barátaink előtt csókol meg – mióta megengedem –, és taperolja olykor a fenekem, de lassan már minden nemű közönség előtt – akár a focis haverjai előtt a pályán is nyíltan megteszi. Mások értelmezésében mi egyértelműen járunk. Tyéba ez köztünk több már, mint flört, de ő tisztában van azzal, hogy még konkrétan nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk. Az én részemről pedig… nem tudom, mit gondoljak.

Bírom Tyt, szeretem, hogy egyszerre tud szellemes és komoly lenni, és persze vonzónak találom. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy amit iránta érzek, az nem egy nagy, mély, mindent felemésztő és feláldozó szerelem, de legalább pontosabban tudom, hogy mit érzek, és kedvemre van a közelsége, meg imponáló figyelme.

Ezzel szemben, ami Andrew-t illeti… Bizarrnak tűnik az a szoros kötődés, ami eddig természetesnek és megszokottnak volt mondható. Ha rá nézek, nem látok most se mást, mint akit eddig. Ugyan úgy néz ki a két Edwardéhoz hasonló kócos bronzvörös hajával, Bellstől örökölt smaragdzöld szemével, és a sport által izmosra és szálkásra kidolgozott alkatával. Ugyan olyan pengeéles eszével, kedves, tisztelettudó neveltetésével meg huncut mosolyával, amik gödröcskéket képeznek a szája szegletében, és a titkával. És mégis… Valami megváltozott bennem azóta, és csakis ettől láthatom most másnak, tekinthetek rá másként. Érzelmeim mélyvízbe kerültek és lehet, elsüllyedek velük együtt, ha így folytatódik.

Az egyetlen, ami nyilvánvaló első perctől, hogy ki kell vernem minden, a csókkal kapcsolatos gondolatot a fejemből, hogy az életem visszazökkenhessen abba a mederbe, amiben eddig folyt. Nem volt se helyes, se illendő, se szabad mindaz az érzés, ami iránta ébredezni látszott bennem. Neki ott van Aná, akivel közvetlen az után jöttek össze, hogy megtörtént a csók – ami számomra igazolás értékű, hogy neki tényleg nem jelentett többet egy baráti szívességnél –, és nagyon boldogoknak látszanak. Nekem pedig Ty, aki megértő türelemmel várja, mikor mondok igent a kapcsolatunk hivatalosságára. Na, nem mintha úgy bármivel is többet kapna, mint a jelenlegi állás szerint, de az is igaz, hogy még egyszer se hozta (szerencsére) szóba a szex-témát. Már csak miattuk se lett volna igazságos. Se helyénvaló vagy lehetséges, tekintve, hogy Andrew-nak én nem vagyok több mint a legjobb barátja és a „húga”, ahogyan a családunk szemében is ezek vagyunk egymásnak, és e szerint is neveltek minket.

Így hát továbbra is mindent meg kell tennem, hogy kiverjem ezt az egészet a fejemből, mert csak így élhetem tovább az életemet egy fedél alatt Andrew-val, akire csakis úgy szabad gondolnom, mint a barátomra vagy a testvéremre. Biztosan nem lesz könnyű, különben elég lett volna az elhatározás, vagy ez a hét rá. Ráadásul senkinek sem beszélhetek róla, mi nyomaszt, de legalább ott van a tudat, ami kárpótol és erőt ad, hogy tudom, idővel újra nem zavar majd az érintése és a közelsége. Hogy újra úgy bújhatok majd hozzá, ha rossz emlékeket hoz elő a borús idő, hogy tudom, ugyan azt érezzük egymás iránt; semmivel se többet, vagy kevesebbet a másiknál.

– Adriana volt – erősítette meg a sejtésem Andrew, bár nem kérdeztem. – Megkért, hogy kísérjem el ruhát venni a holnapi szülinapi partijára. Amúgy téged is szeretettel vár. – Na, ezt kétlem! Ana jó fej csaj, igaz, el tudunk beszélgetni erről-arról, de hogy igazán szívből kedvelne, az úgy hiszem, csak megjátszás a látszat, na meg Andrew kedvéért.

– Ha dolgod van haver, menj csak, majd én hazafurikázom Rosie-t később – ajánlotta fel rögvest Ty, aki a fövenyre fektetve a deszkáját most felénk lépkedett. Megunhatta a hullámok lovaglását, ellentétben Owennel és Cassie-vel, akit előbbi tanítgatta. Nekem is felajánlotta Ty, hogy lesz az oktatóm, de miután párszor leestem a deszkáról, nem csak bénának éreztem magam, de erre az egészre zsigerből alkalmatlannak, így lemondtam róla. – Jó lesz bébi? – Lehuppant mellém a pokrócra, hajából csöpögött a víz rám, ahogy feleletemet meg sem várva fölém hajolt, hogy megcsókoljon. Szája éhesen tapadt rá enyémre, nyelve bebocsátó engedélyem nélkül tört utat magának ajkaim közt. Ellenben mikor a nedvességtől hűs keze a csípőmről a derekamon át úgy tűnt, megállás nélkül készül följebb vándorolni, megszakítottam csókunk és leráztam magamról. Amúgy se szerettem, mikor közönség előtt fogdosott, de ha Andrew is jelen volt, még annál inkább sem. Fölpillantottam Andrew-ra, az állkapcsa megfeszült, de ezt betudtam annak, hogy látja rajtam, ez a fajta viselkedés nincs ínyemre, és emiatt ez őt is zavarja. Na, meg amúgy se bírja még mindig Tyt, és egyáltalán nem boldog tőle, hogy egy szerinte – meg a pletykák szerinti – rossz fiúval jöttem össze. Félt, de ennyi.

– Nem sietek, a boltok sokáig nyitva vannak, szóval kösz, de nem kell – felelte Andrew, én pedig örültem neki, hogy marad, hogy majd ő visz haza. Ami persze még nem is lett volna baj és újszerű, hiszen biztonságban érzem magam a közelében, de ez az öröm ebben a percben nem tűnt helyesnek.



Másnap annak ellenére, hogy vasárnap mindig sokáig lustálkodom, majd ha az idő is engedi, úszunk pár hosszt Cassie-vel a medencében, most korán keltem. Hivatalos vagyok egy olyan partira, ahova életem jelen állása szerint nem szívesen megyek. Ezért hát ma is, ahogyan tettem azt napok óta, erőt kellett vennem magamon, hogy felkeljek, felöltözzek, hogy aztán mosolyogva végigcsináljam a napot, úgy, hogy senki se vegye észre rajtam, hogy valami nincs rendben. Jasper már így is gyanakodott…

– Bejöhetek? – dugta be Jazz a fejét a résnyire nyitott ajtón, annak ellenére, hogy tudta, jelzett nekem a rendszer, hogy ő keres, és én nem tiltottam a belépését.

– Persze, gyere csak! Milyen volt a hegyekben? – Ő és Alice, hogy megünnepeljék a naaagyon sokadik házassági évfordulójukat, úgy határoztak, hogy lelépnek egy hétre. Ez a megoldás mindenesetre szerényebb módja volt az ünneplésnek, mint amiket a szüleim találnak ki a sajátjukkor.

– Alice épp most tart beszámolót odalent, eltart még egy darabig, szóval sietned sem kell – nevetett, de közben a szemét forgatta. Bár attól biztosan nem tartott, hogy Alice a pikánsabb részleteket is a család elé tárja, ezt amúgy se kérte vagy igényelte senki. Nem mai fiatalok, vagy házasok. – Azonban, mielőtt lemennél, beszélni szeretnék veled.

– Valami baj van? – Jasper most a szokottnál is komolyabb volt, így becsuktam az ölemben egyensúlyozott tankönyvet, hogy minden figyelmemet neki szentelhessem. Nem jött közelebb, de tőle ez nem volt meglepő, karba tett kezekkel állt a szobám közepén.

– Erre a kérdésre inkább én szeretnék választ kapni.

– Nem értelek. – Meghökkentem a válaszától, és teljesen összezavarodtam.

– Nem említettem Rosalie-éknak, nem akartam előre és alaptalanul felidegesíteni őket, előbb veled szerettem volna beszélni az érzéseidről.

– Az… érzéseimről? – nyeltem nagyot szárazon. Uramisten, csak alig huszonnégy órája, hogy újra itthon vannak, és Jasper máris tud mindent? Az nem lehet! Mégis hogy fogom ezt megmagyarázni neki? Anyáméknak, Bellséknek… Andrew-nak…

– Hallottam, hogy van egy komolyabb udvarlód. Tyger, nemde?

– Ty, igen.

– Eléggé kuszák az érzéseid. Ne haragudj, de tudod, hogy akaratlanul is érzem őket. Főleg ha valakit negatív érzések gyötörnek, azokat gyakorta sokkal intenzívebben, de mellette persze azt is, ha valaki boldog. Rosetta – kezdte rezzenéstelen arckifejezéssel, mélyen a szemembe nézve –, tudod, hogy megbízhatsz bennem. Ha nem szeretnéd, hogy később bármit is elmondjak Rose-éknak abból, ami itt elhangzik, akkor nem fogok, de aggódom, és szeretném megtudni, hogy van-e alapja. Felelj kérlek, őszintén: bármilyen formában, de visszaélt valaha ez a fiú azzal, hogy tudja, gyengéd érzéseket táplálsz iránta?

Gyengéd érzések… Jazz ezek szerint úgy véli, hogy a kusza érzéseim Ty felé irányulnak, hogy ő váltja ki belőlem az ellentétes érzelmeket, és fél, hogy mindez azért van, mert naiv, szerelmes kislányként kihasználnak. Hogy Ty bánt szóval, vagy akár tettel. Nem hagyhattam, hogy téves következtetéseket vonjon le, hogy aggódjon miattam, akár egy személyben, akár a többiekkel egyetemben, meg kellett nyugtatnom, de úgy, hogy az igazat nem vallhattam meg neki. Nem szerettem hazudni a családomnak, Jaspernek pedig amúgy is nehezebb volt, ő maga egy élő hazugságvizsgáló, de talán feszült és ideges állapotomat majd ezen téma számlájára írja, és nem a hazugságéra.

– Szeretlek Jazz, és köszönöm, hogy féltesz meg vigyázol rám, és hogy előbb nem a szüleimmel beszéltél erről, mert te is tudod milyenek, magyarázkodhattam volna kitudja meddig. Pedig nincs szó ilyesmiről, Ty nem használ ki, becsszó! Az való igaz, hogy még zavarosak iránta az érzéseim, de végtére is ő az első fiú az életemben, még minden új, és akkor ott az iskola…

– Jól van. – Úgy láttam hisz nekem, ettől pedig valamelyest megkönnyebbültem. – Nem akartalak felzaklatni, elnézést, de nem láthattam a fejedbe, az érzéseid pedig zavarosak. Szerintem beszélned kéne ezekről a dolgokról a szüleiddel, ők segíthetnek és támogathatnak, úgy ahogyan senki más. Ők a szüleid, velük bármit megbeszélhetsz.

– Tudom – feleltem, de magam is érzékeltem, hogy a hangom hamisan cseng, jelezve, szavam mögött nincs teljes meggyőződés. Jasper is tisztában volt ezzel.

– Tudod, idén százötvennégy éve, hogy ismerem őket, de tizenhat évvel ezelőttig nem éreztem azt az igazi vágyat Emmettben, hogy az apja legyen egy másik lénynek, mint ahogyan Rose-ban mindig is ott lángolt az anyaság utáni vágy. Bármit megadott volna Rosalie-nak, de nem rajta múlott, hogy mégsem teljesíthette minden kívánságát. Aztán jöttél te, és Emmettben valami megváltozott, beléd szeretett, az első pillanatban. Persze Rose is így volt ezzel, de Em volt az, aki meggyőzte, hogy neveljenek fel téged, mint saját gyermeküket. Mert akkor már ő is akarta, és nem csak Rose miatt. Téged akartak mind a ketten!

A szüleim, még ha nem is a vérszerintiek, nagyon szeretnek, le kell gyűrnöm ezeket a képtelen érzéseket a családi béke kedvéért. És, hogy ne veszítsem el a legjobb barátomat!



– Úgy örülök, hogy eljöttetek! – sietett elénk Adriana. Cassie nem tartott velünk, pedig ő is kapott meghívást, de neki legalább volt mentsége a távollétre: jobb, enyelegnivaló programja akadt Owennel.

Anáék családi birtoka több hektárra rúgott a hegyek lábától kiindulva, egy nagy házzal, vagy inkább már kúriával. És egy hatalmas futtatóval, ami messziről is jól láthatóan nagy területen terpeszkedett az istálló közelében. A hátsó kertben, ahol a buli már javában tartott, és ahol a fél iskola már jelen volt, egyenruhás felszolgálók sürgölődtek, lesve a vendégek óhaját-sóhaját. Hatalmas volt a nyüzsgés és hangos az élő zenekar.

– Szia, édes – akaszkodott Adrian rögvest Andrew nyakába, hogy egy szenvedélyes csókkal üdvözölje.

Mintha a gyomromba öklöztek volna, csak álltam és figyeltem őket, számban az epe keserű ízével. Egész héten igyekeztem elkerülni az iskolában, hogy látnom kelljen ezt a jelenetet, most viszont nem menekülhettem már el előle. Ökölbe szorult mindkét kezem, körmeim mélyen belevájtak bőrömbe, de alig éreztem tenyerem fájdalmát, mert egy másfajta sajgás mindent elnyomott.

Adriana annyira passzolt Andrew-hoz, aki csak rájuk nézett egy szép, összeillő párt látott, még én is. Már így is reszkettem a félelemtől, hogy elveszíthetem Andrew-t, ha megtudja, milyen érzések bontogatják a szárnyukat bennem, amiket az álmaim miatt egyre nehezebben tartok kordában. De a gondolat, hogy Aná lassan teljesen átveszi a helyet Andrew szívében és életében, hogy ő lesz a legjobb barátja, a bizalmasa, ő nyújt majd neki támaszt és vigasztalja meg, ahogyan eddig én tettem, még inkább megrémisztett. Eddig még senkivel szemben nem éreztem ilyen nemű fenyegetést, pedig ismertem futólag Andrew eddigi barátnőit. Nem akartam, hogy így legyen, az agyam zakatolt, a megoldást kereste…

– Szia Rosetta, örülök, hogy eljöttél. – Adriana hangja hozott végül vissza a jelenbe. Kedvesen mosolygott rám. – Fogadnom kell a további érkezőket, szóval kérlek, nézzetek nyugodtan körül, egyetek-igyatok, érezzétek jól magatokat. A torta után megkereslek – súgta oda végezetül Andrew-nak, hatalmas, csillogó barna szemekkel.

Első utunk a svédasztal felé vezetett, ahol egy fiatal pincér vörös bólét osztogatott, míg egy másik az üres poharakat felpakolva a tálcájára távozott onnét, ügyesen egyensúlyozva a telepakolt fémet bal tenyerén. Bekaptam pár falatot a bőséges kínálatból, hátha az majd segít gyomrom felborult egyensúlyát szintbe hozni, amit bóléval öblítettem le, de nem sokat használt. Sőt, az a kis alkohol is, ami benne volt, érezhetően azonnal a fejembe szállt, zsongást előidézve odabent.

A Bandából is itt volt majdnem mindenki, akikkel az élő zenét játszó együttes kis színpada közelében futottunk össze. Cassie-ről és Owenről mindenki tudta, hogy hol van, hiszen nem volt titok, ahogyan az sem, hogy Maribel nem fog eljönni, lévén, hogy a barátságuk az ünnepelttel csupáncsak látszat kapcsolat – nem kedvelték egymást, de nem is volt kötelező. Tyról csupán annyi hír érkezett, hogy már útban van. Győzködött a minap, hogy együtt jöjjünk, de nem láttam értelmét, hogy elautózzon hozzánk, mikor Andrew is el tud hozni. Nem mellesleg, ha együtt érkeztünk volna meg a partira, kéz a kézben, az olyan igazán hivatalossá tette volna a dolgokat, attól pedig vicces, de még mindig tartottam.

– Andrew, drágám, de jó, hogy újra látlak! – igyekezett felénk egy idősebb nő. Annyira szerettem volna megnézni a lovakat, hogy megfűztem Andrew-t, menjünk a karámhoz. A leányiskolában sok kötelező program volt: zene, gimnasztika vagy balett, a legkülönfélébb sportok, köztük a lovaglás is; az egyetlen, ami miatt vártam akkoriban a keddet.

– Én is Becca – üdvözölte a nőt. – Ő itt Rosetta Hale, a rokonom. Rosetta, ő Mrs. Rebecca Liman, Adriana édesanyja.

– De kérlek, szólíts csak Beccának – nyújtottam felém jobbját. Gyorsan elfogadtam és megráztam, mialatt vonásait tanulmányoztam. Kiköpött a lánya idősebb kiadása – szürreális.

– Remélem, nem gond, hogy ide jöttünk, Rosetta szerette volna megnézni a lovakat – szabadkozott Andrew.

– Már, hogy lenne gond. Lovagolsz, kedvesem?

– Lovagoltam, de jelenleg nincs lehetőségem rá – feleltem, akaratlanul is elszontyolodva.

– Oh, ez nem jó hír – ingatta a fejét, legalább úgy, mintha ez valamiféle vétek lenne –, de ha gondoljátok, a tortát úgy is csak egy bő óra múlva hozzák ki, addig nyugodtan kilovagolhattok. George, nyergelj fel két lovat, légy oly szíves! – rikkantott oda a közelben tevékenykedő lovászfiúnak, még mielőtt bármit is reagálhattunk volna.

– Erre semmi szükség Becca! – visszakozott Andrew, de a nő egy intéssel elhallgattatta. Nekem tetszett az ötlet, nagyon felvillanyozott a gondolat, hogy újra nyeregbe ülhetek, igazi adrenalin löket volt ez számomra. Csak percekkel később, mikor már kihozták a lovakat, jöttem rá, hogy az én boldogságom Andrew-nak kemény megerőltetés lesz, szinte már fizikai fájdalom. Legszívesebben a fejemet betonnak csapkodtam volna, amiért annyira csak magamra gondoltam, hogy nem figyeltem a nyilvánvalóra, hogy Andrew-nak micsoda szenvedést fog okozni huzamosabb ideig egy melegvérű állat közelében tartózkodnia.



Csendben lovagoltunk a kijelölt úton, fák és bokrok közt, dombra fel és róla le. Többnyire hallgattunk, figyeltük a tájat, ami így késő nyár, kora ősz határán sokszínű és varázslatos látványul szolgált, és hallgattuk a madarak, mókusok, és a lovak patái által keltett zajokat. Leginkább csak akkor szólaltunk meg, ha az útirányt kellett megválasztani, de nehezen tűrtem ezt a szokatlan hallgatagságot köztünk, ám rögvest megbántam, hogy megszólaltam, mikor az a kérdés csúszott ki elsőként a számon, hogy nem zavarja-e nagyon a lovak közelsége. Először csak nevetett, majd pedig teljes őszinteséggel bevallotta, hogy nagyon is, és hogy legszívesebben a képzeletbeli tányérján látná őket, azután feszülten figyelte a vonásaimat, félelmet jelző reakciók után kutatva. Azonban egyet sem találhatott, mivelhogy nem rémített meg sohasem az, ahogyan és amivel ők táplálkoznak. Aki ilyen környezetben nő fel, annak nem ijesztő és szokatlan. De továbbra is hibáztattam magam, amiért kínzásnak teszem ki Andrew-t.

– Biztos, hogy le akarsz térni az útról? – hitetlenkedett Andrew mögöttem haladva.

– Ne mond, hogy nem hallod a vízcsobogást – pillantottam hátra rá a vállam fölött. – Kérlek, szeretném megnézni – rebegtettem rá pilláimat. Mikor hallottam beleegyező sóhaját meghúztam a jobb kantárszárat és az állat bal oldalának nyomtam finoman, de parancsolón a sarkamat, hogy leforduljon jobbra az ösvényről.

A közelben egy nem túl magas szirtről víz zubogott alá egy kisebb folyamba. Hangosan és sebesen, vízfüggönyként eltakarva a szikla szinte egészét. Még sose láttam hasonlót. Leugrottam a lovam hátáról, hogy közelebbről is szemügyre vehessem.

Béke és nyugalom… Míg Andrew kikötötte az állatokat egy fához, leheveredtem a fűbe a víz partján, és levettem a kölcsönkapott, kényelmetlen csizmát meg a kobakot.

– Rosetta – kezdte habozva –, ha arra kérlek, maradj itt és ne csinálj semmit, csak vigyázz magadra, ugye megteszed?

– Mintha öt éves lennék – forgattam a szemem. – Hova akarsz menni? Minden rendben?

– Nem kertelek: félő, ha most nem ejtek el egy vapitit, vagy valami ízletesebbet, gyalog kell visszamennünk – húzta el a száját.

– Akkor menj, itt megvárlak.

– És vigyázol magadra!

– Menj már! – taszítottam rajta, persze csak gondolatban. Sejthettem volna, hogy bár a minap vadászott, a lovak közelsége túlságosan is nyugtalanítani fogja a benne rejtőző vérre éhes vámpírt.

Miután befutott a fák közé – ingét hátrahagyta, hogy legalább azt ne koszolja össze, ha úgy adódik –, minden bizonnyal jó messzire eltávolodott tőlem, mivel bár elmondása szerint nem bírja az emberi vért, de ez nem jelenti azt, hogy ha felülkerekedik rajta az ösztön, nem támadna neki egy embernek, még ha nem is ontaná a vérét. Én egy ideig csendben ültem, figyeltem a kis vízesést és hallgattam a környék neszeit, na és persze gondolkodtam. Mostanság túl sokat, többnyire akaratlanul.

Mikor már zsongott a fejem, térdre emelkedve óvatosan előrehajoltam, hogy ujjaimat fésűként végigszántsam a víz felszínén. Menten zavarossá vált a tükörképem, ahogy ujjaim lubickolni kezdtek a hűs nedűben. Már éppen visszaereszkedtem volna a fűbe, miután a vízfelszín újra tükröt mutatott nekem, ám abban a pillanatban, ahogyan megmozdultam, nem várt éles, szúró fájdalom nyilallt a vádlimba. Mintha ezer tűt döftek volna belém. Felordítottam a lábamba nyilalló kíntól, ami pillanatok alatt átcsapott égető, maró érzésé.

Időm se volt felmérni a helyzetet, vagy reagálni, lezsibbadt, fájdalom gyötörte lábam nem tartotta többé meg egyensúlyom; éreztem, ahogyan vészesen gyorsan közeledik felém a folyam átlátszó kéksége. A víz egyszerre tört, tódult be könyört nem ismerve számon és orromon. Mellkasom elnehezült a tüdőmbe került fogat kocogtató hidegtől, amiből a gyomromba is jutott nem kevés. A testemet belülről-kívülről nyomó víztömeg lefelé kezdett húzni a sötét, félelmetes mélység felé. Ösztönöm erőtlen testrészeimet kapálódzásra bírta, hogy általuk feljuthassak a felszínre, az éltető oxigén hazájába, de a víz ereje ellen egyenlőtlen volt küzdelmem. A fülem zúgott, a torkom elszorult, a mellkasom nem emelkedett, és lassan minden kezdet elsötétülni előttem…



Egy puha nyomás, egy meleg dolog érintése a testemen és a mellkasom megtelítődve megemelkedett, majd előröl az egész. Egyszer, kétszer, háromszor…

Ki tudja, meddig lebeghettem a könnyed, nyugodt sötétségben, de a fény épp úgy tört be szemhéjam alá, és a friss, éltető levegő a tüdőmbe, mint nemrégiben a fojtogató víz. Egy távoli hang mintha a nevemet mondogatná, miközben a lenyelt vízmennyiség egy része köhögve távozott belőlem. Fejemet reflexszerűen a megfelelő irányba fordítottam, persze lassan, erőtlenül, aminek köszönhetően nem más került a látóterembe, mint Andrew. A legjobb barátom aggodalmas arca, ahogyan fölém hajolva kétségbeesetten szólongat.

– Rosetta! – hangzott immáron közelebbről és örömmel telibben nevem. – Megijesztettél te bolond nőszemély. Ne tedd ezt velem többet, értetted?! Nem élném túl…

Alig fogtam fel, hogy mit mond, kótyagos voltam, mint aki ledöntötte az egész bólés tál tartalmát. Annyi persze világos volt szavak nélkül is, hogy nagyon megijedt, és hogy mérges rám, amiért nem tartottam be a szavam, és vigyáztam magamra – természetesen csak az után, hogy örül, amiért még élek. Aztán hirtelen eltolt, de csak nehezen kapcsoltam, hogy a hang miatt, ami úgy tűnt, az én torkomból tört elő. A kínzó fájdalom váratlanul költözött vissza a testembe, újra úgy éreztem, mintha lángok nyaldosnák a lábam szárát.

– Andrew… – nyöszörögtem elhalló hangon, ahogy megéreztem ujjait farmeromon.

– Nem lesz semmi baj, nyugodj meg! – ezzel egyetlen mozdulattal feltűrte térdig a nadrágom szárát, majd bal lábamat oldalra döntve vizsgálgatni kezdte. Nem tűnt nyugodtabbnak arckifejezése, ami nem jelenthetett jót, így a könyökeimre támaszkodva feljebb toltam magam, hogy láthassam, amit ő.

– Ez meg mégis… – néztem a két, vöröslő foltban szegélyezte tűszúrás szerű nyomokra a vádlim belső felén.

– Ne ijedj meg, de ez kígyómarás – nézett mélyen a szemembe, hangja csöndes volt, de rám nem ragadt át nyugodtsága. Még hogy ne ijedjek meg!

A zsibbadt részt már csak tompán érzékeltem, épp ott, ahol a marás keletkezett, de pechemre a fájdalom már feljebb járt. Apró remegések futottak végig rajtam, ahogy a méreg a véráramba jutva, égetve terjedni kezdett. Nem volt elég erőm, hogy megmozdítsam a lábamat, de az is lehet, hogy csak leblokkoltak a mozgásért felelős agysejtjeim a sokktól.

– Nem lesz semmi baj, bízz bennem!

– Mit akarsz tenni? – ziháltam.

– Ki kell szívni a mérget, mielőtt az eljutna a… – elhallgatott egy pillanatra, de nem is kellett mondania, rögvest rájöttem, mit okozhat a méreg, ha eljut a szívig. – Nincs időnk, legalábbis fokozatosan nő a kockázat, minél tovább várunk. A véred az átélt pánik miatt túl gyorsan szállítja tovább a mérget a lábadból, a kórházba való eljutás és az ellenszérum beszerzése pedig… Bízz bennem, nem esik bántódásod, ígérem!

– Andrew várj! – toltam el a fejét, de félreérthette habozásom okát. Pedig nem tőle féltem, éppen ellenkezőleg, őt féltettem magamtól, pontosabban a véremtől. – Ha kiszívod a mérget, nem kerülheted el, hogy megízleld a vérem, és ez pontosan tudjuk, mit jelent. – Andrew más, mint a többi vámpír. Ő, az anyja és Cassie sosem bírták az emberi vért, fizikai szenvedést okoz számukra az ízlelése. Nem akartam, hogy Andrew szenvedjen, hogy miattam kínokat keljen átélnie. Könnyek gyűltek a szemembe, mire két tenyere közé fogta arcomat, úgy fúrta zöld tekintetét mélyre a könnytől elhomályosult barnába.

– Ne félts, nem lesz semmi bajom. Az én fájdalmam csekély és pillanatnyi a tiédhez képest. Most csak te számítasz Szépségem, szóval kérlek, bízz bennem! – beszélt hozzám szelíden, csupa szeretettel és féltéssel épp úgy a tekintetében, mint hangjában.

Nem akartam neki rosszat, sosem akartam volna, de az élni akarás nagy úr, így végül beleegyezően rábólintottam. Egy csókot nyomott gyorsan a homlokomra, majd már hajolt is lábamhoz, ajkát a marás helye fölé tapasztva, mielőtt még meggondolhattam volna magam.

Mindent éreztem: az erős kezek leszorító fogását, hogy a lábamat ne tudjam megmozdítani, az ajkak erőteljes szívását, az égető fájdalom újbóli jelentkezését ott, ahol járva csak tompa zsibbadást hagyott maga után. Láttam Andrew-t megremegni, majd miután kiköpte a földre az első adag vérrel vegyült méregfolyadékot, zihálva levegőt venni magához. Tudtam, hogy már elkezdődött nála, hogy már érzi a lángokat a torkában, de mit sem törődve vele folytatta.

– Minden rendben… Minden rendben – lihegtem, és beharaptam az ajkam, hogy elfojtsam a további hangos megnyilvánulásom, azt illetően, mennyire fáj.

Pedig már nem csak a méregről volt szó: Andrew fájdalma rám is kihatott, ahogyan kontrollálatlanul maradt képessége – amivel képes mentálisan, valósnak vélt fizikai fájdalmat okozni másoknak – azt rám is kivetítette. Semmivel össze nem téveszthető érzés volt, ahogyan testem görcsölt a benne végigcikázott áramütésszerű fájdalomtól. Akaratlanul még sohasem használta rajtam az erejét, és csupán egyetlen egyszer mutatta be rajtam a kérésemre, hogy mire képes.

– Andrew! – kiáltottam fel, mikor egy újabb kiköpés után a földre rogyott. Mint akit fojtogatnak, felüvöltött, majd a nyakára kulcsolt ujjakkal keserves nyüszkölésbe kezdett, ahogyan marta a nyelőcsövét a vérem.

Nem bírtam tétlenül nézni a szenvedését, amit én okoztam neki. Semmivel se törődve, minden erőmet összeszedve odakúsztam hozzá, hogy földön összegörnyedt testét átölelve óvjam, nyugtassam, hogy csillapítsam fájdalmát, vagy bármit, amit csak jelenlétemmel tenni tudok érte. Persze ez rám nézve nem volt a legjobb ötlet, a képessége továbbra is átsugározta minden fájdalmát, melynek egyes erősebb lökései, ostorként a bőröm alá csapó elektromos kisülésekként rázták meg testemet. De nem törődtem különösebben a kínnal, ami testemet majd szétszaggatta belülről, mikor Andrew, a legeslegjobb barátom, az a fiú, akit tiszta szívemből szeretek, így szenved miattam.

Némi blogos díj elmaradás ^^


Best Blog
  

Ezt a díjat Minie95-nek köszönöm!
Millió puszit és egy-egy hatalmas Quileute ölelést küldök neki!  :)



Szabályok:


1, Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2, Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!
3, Egy-egy kommentet vagy kis üzenetet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról!


És akinek szívből tudom küldeni:






Top Secret

 

Ezt a díjat P. Sawyernek köszönöm!
Millió puszit és egy-egy hatalmas Quileute ölelést küldök neked csajszi!  :)



Szabályok:


1, Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2, ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3, Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4, Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5, A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)


Kérdések:

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Krisztina, és Krisztinek becéznek. (Bár vannak, akik Krisznek szólítanak.)

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

3. Félsz a sötétben?
Igen, mert bennem is van egészséges félelem azzal szemben, amit nem ismerek és nem látok.

4. Szerelmes vagy valakibe?
Igen.

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
Eskű nem jut egy se eszembe, talán az agyamnak végre sikerült eltemetnie mélyen őket az emlékeimben.

6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Ha azt mondom, igen, azért hány évig terjedőt kaphatok? xD
„Kétféle ember van, aki mások megölésén gondolkodik: a pszichopaták és a krimiírók.” – Richard Castle

7. Szerinted a péntek 13.-a szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?
Az én életemben eddig nem jelentett szerencsétlenséget, de lehet, hogy amiatt, mert van pár koromfekete macsekom. :P

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Van, de kinek nincs? (És mivel nem szerepel a kérdésben, hogy áruljam el mi az, így nem teszem.) ^.^

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Általában én sose azt szeretem, amit mások, így ha nem tudom, hogy kinek milyen az ízlése, biztosan nem én leszek az, aki betesz valamit a lejátszóba. A Twilight albumokat rendszerint hallgatom, de ezt nem mindenki kedveli, és igen, néha kedvet kapok pl. Fluor Tomi Mizujához, bár a srác az idegeimre megy.

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
A sírásig sose jutottam el, előbb ájultam el. :$

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
Ahogy magam ismerem, nem tudnám kezelni a helyzetet, ebből kifolyólag pedig nem tudom, mi következne… Már attól piszkosul zavarban vagyok és kissé kellemetlenül is érzem magam, mikor az olvasóim dicsérnek, főleg, ha ezt személyesen teszik. :$

12. Szoktál álmodozni?
Szinte egész nap: ébredés után, mosogatás közben és persze alvás helyett is. Leginkább a történeteimmel kapcsolatosak ezek a fantáziálások, folyamatosan pörög az agyam, élnek bennem a szereplők.

13. Járnál Chace Crawford-dal?
Kivel?? Oh, nem, nem az én esetem, inkább Henry Cavill-lel, vagy Stephen Amell-lel, de jó lesz Robert Pattinson vagy Jay Ryan is. ^.^

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/ lány neveik?
Kettőt, természetesen egy fiút és egy lányt. Alex és Rozi. ^.^

15. Adni vagy kapni jobb?
Aki azt mondja, hogy adni jobb, az igazából hazudik. Adni jó érzés, jó látni a másik arcán az örömöt, a meghatottságot, de kapni is jó. Jó örülni és meghatódni attól, amit kapsz, és akitől kapsz, jó, ha gondolnak rád, ezért se az ajándék nagysága vagy ára a fontos.

16. Titkom:
Az annyira titok, hogy még én magam sem tudom. :P

17. Bakancslista:
(Úgy tűnik, P. Sawyerrel, akitől a díjat kaptam, nagyon hasonlít a Bakancslistánk, de talán ezért is vagyunk barátok.)
– egy igazán jó, izgalmas saját történet megírása
– megtanulni zongorázni és gitározni (két kedvenc és szerintem szexi hangszer)
– megtanulni több nyelven (olaszul és japánul mindenképp!)
– utazni: Olaszország, Japán, Egyiptom és Amerika
– amennyi könyvet csak lehet elolvasni (bánom, hogy sokáig egyáltalán nem szerettem olvasni)
– megtanulni még jobban rajzolni (sajnos rég rajzoltam már)



Merveilleux Blog és Blogger
  

Ezt a díjat Vanesszának köszönöm!
Millió puszit és egy-egy hatalmas Quileute ölelést küldök neki!  :)


Egyetlen kérése/feltétele az volt, hogy áruljak el 5 dolgot a New Sun – Sunset résszel kapcsolatban, úgyhogy ezt most megpróbálom teljesíteni:

– nem tervezem olyan hosszúra, mint az első két kötet bármelyikét is
– a Volturi is kisebb-nagyobb szerepet kap majd benne
– lesznek „járulékos veszteségnek” nevezhető áldozatok a történet végére
– nem lesz szülési jelenet (persze ez nem jelenti, hogy Rosettának nem lesznek utódai)
– La Push újra előtérbe kerül


_________________
* Merveilleux, francia szó jelentése: csodálatos



You are a wonderful blogger, a wonderful blog
  

Ezt a díjat Pozsgai Virágnak köszönöm!
Millió puszit és egy-egy hatalmas Quileute ölelést küldök neki!  :)



Szabályok:


1, Küldd tovább a díjat 5 általad olvasott, és legjobbnak talált blog írójának! (visszaküldés nincs)
2, Készíts a díjról egy külön bejegyzést a blogodra!
3, Válaszolj a feltett kérdésekre!


Kérdések:


Mi inspirált arra, hogy blogolásba kezdj?
A blogolás és az írás nálam két külön dolog volt. A magam szórakoztatására már az általános iskolában elkezdtem írkálni, míg blogíró csak három éve vagyok. Nem igazán inspirálásról volt szó mikor belevágtam a blogolásba. Már létezett a New Sun több mint két kötetének első verziója (amit a Twilight olvasása után megint csak a magam szórakoztatására írtam), mikor pár akkori barát, akik ugyancsak mind blogoltak – nem is az, hogy rávettek volna, de – búzdítottak, támogattak benne, hogy én is tegyek eképp. Végül a barátságok megszűntek, és bár azt mondták, nem állom majd meg a helyem a blogírók között, én kicsit nekik is, de leginkább magamnak akartam megmutatni, hogy igenis megállom a helyem, és a történetem is. Valahogy így kezdődött az egész blogolásos dolog nálam... :)

Miben hasonlítasz és miben különbözöl a blogod történetének főszereplőjével? (erre a kérdésre csak akkor kell válaszolnod, ha a blogod fanfiction témájú)
Először is nem igazán értem a kikötést, mivel a fanfiction témájú blogírók egy már adott karakter életét és sorsát írják tovább/újra - persze ettől függetlenül lehetnek hasonlóságok, de talán az még sokkal érdekesebb lehet, ha egy saját történet szereplőjével hasonlítják össze annak kitalálóját. :)
Mindenesetre Bells sokkal bátrabb és több az önbizalma, mint nekem, viszont a lelkis dolgokat tőlem "örökölte". És még biztosan sok hasonlóság van köztünk, mert azért a szereplők sok mindent átvesznek az írójuktól, míg akadnak dolgok, amiket mi veszünk át tőlük az idő alatt, míg a fejünkben aktívan élnek. Gondolkoztam, viszont jelenleg csak egy konkrét hasonlóság jut eszembe: egyikünk sem szereti a túlzottan nyálas dolgokat, ahogyan a vörös helyett inkább a fehér rózsát részesítjük előnyben. :)

Milyen fóbiáid vannak?  És miért? (csak a legkülönlegesebbeket sorold fel)
Bár nem szeretem a bogarakat, és tömegiszonyom van (tehát a tornateremben rendezett ünnepségek alól gyakran kimentettem magam), konkrét fóbiát nem tudok megemlíteni. Habár rákerestem a szó mibenlétére, és némiképp magamra ismertem a szociális fóbiák résznél, minthogy rendszerint zavarba szoktam jönni és némileg leblokkolni ismeretlen társaságban. :$

Ki(k) az a személy(ek), aki(k) nélkül ez a blog nem létezne?
Talán közhelyes, de annál inkább igaz, hogy ez a blog, ahogyan a többi társamé, nélkületek, az Olvasók nélkül nem létezhetne! Hiszen Ti olvassátok, Ti véleményezitek, Ti vagytok azok, akik búzdítotok, akik erőt adtok, akik miat érdemes az egészet csinálni. Úgyhogy elsősorban Ti, Olvasók! :)
Rajtatok kívül, mint fentebb említettem, vannak volt barátok, akiknek nem tagadom, de azért meg akartam mutatni, hogy én is való vagyok ide, ebbe a világba/közösségbe, és persze vannak jelenlegi barátok, akik kicsit később lettek az életem részesei, de remélhetőleg nagyon sokáig azok maradnak! Móni, akit nővéremként szeretek, és Adri meg Betti, akik ugyancsak "testvérkéim", ők mindig mellettem voltak és vannak, segíetettek és támogattak, és remélhetőleg még fognak jó hosszú ideig. Másodsorban legfőképpen nekik köszönhetem, de ha ez egy felsorolásos félóra lenne, akkor megemlítenék még jó pár emberkét, akiktől ezt-azt, így vagy úgy, de tanultam, akik valami módon, de segítettek nekem ebben az elmúlt három évben (mint Ibi és Zsolt). Egyesével és elégszer úgy se köszönhetem meg senkinek, de azért ezuton is köszönöm mindenkinek! (L)

Mi a kedvenc színed? Mi a kedvenc dalod? Mi a kedvenc könyved/novellád? Mi a kedvenc filmed/sorozatod?
Kedvenc szín: kék.
Kedvenc dal: nehéz kérdés, mert sokféle zenét szeretek, ezen belül pedig mindig más ihlet meg, így akkor egy ideig úgymond: az válik a kedvencemé, de amin mindig sírok az: AlexandreDesplat - New Moon (The Meadow), míg ami nagyon megnyugtat, az a zongoraszóló, játszon bárki a hangszeren, ha szép, kellemes a dallam, akkor megnyugszom tőle. :)
Kedvenc könyv: természetesen a Twilight saga kötetei a kedvenceim közé tartoznak - örökre! De ezen felül is vannak persze könyvek, amiknek története nagyon megfogott, a Molyon mindig jelölöm is őket kedvencnek, ha ilyennel találkozom. :)
Kedvenc film/sorozat: régi nagy magyar kedvencem a Csinibaba, míg amerikaiak közül a Micsoda nő!-t imádom, hogy a Twilight filmeken kívül mást is mondjak. Viszont sorozat konkrétan nincs, bár a CSI-Miamii helyszínelőket és a Gyilkos elméket igazán kedvelem, de akkor is leülök a tv elé, ha Castle vagy Így jártam anyátokkal sorozatrész, illetve egy Rendőrakadémia film megy. ^.^


És akinek szívből tudom küldeni: