2012. május 31., csütörtök
New Sun - Shine - 23. fejezet
Sziasztok!
Elnézést
még egyszer a hosszú várakoztatásért, remélem, ez a fejezet kicsit kárpótol majd
benneteket. Beletettem mindent, amit úgy éreztem, hogy szívesen olvasnátok. Remélem,
kedvetekre lesz. :)
A
kommenteket – és voksokat –, valamint a mailben érkezett véleményeket hálásan
köszönöm! Mindegyikre válaszoltam. :)
(Akinek
esetleg valami miatt nem engedi a blogspot rendszere a fejezethez való
kommentelést, az nyugodtan küldheti mailben, még senkinek nem haraptam le a
fejét. :P)
Szép
hétvégét, a vizsgákhoz pedig továbbra is sok sikert kívánok, szorítok!
Jó
olvasást a fejezethez! :)
Pusza,
Krisz
Ui.:
Most már biztos, hogy június 9.-én (szombaton) kint leszek pár blogger
társammal a Könyvhéten. Ki lesz még ott? :)
23. TISZTA LAPPAL
VÉGIG ZOKOGTAM
AZ UTAT, míg szüleimtől a Cullen házig értünk. Nem bírtam abbahagyni
bármennyire is igyekeztem. Szégyelltem magamat a gyengeségemért. Ennek a „búcsúnak”
nem így kellett volna alakulnia.
A
többiek néma csendben hallgatták szenvedésemet, talán hagyták, hagy adjam ki
magamból. Otthon aztán nem szólva senkihez fáradtan bezuhantam az ágyba, és
hagytam, hogy a megváltó sötétség rám telepedve elnyomjon. Csak reggel tértem
magamhoz, méghozzá ismét Andrew jóvoltából, aki úgy tűnt, rendszert készül
csinálni a nyolcórai kelés-evés műsorból. Edward nem volt a szobában, ahogy
szokott, mikor felkeltem, ami rossz érzéssel töltött el, de nem akartam utána
kiáltani, inkább gyorsan lefürdöttem, felöltöztem, és lementem a konyhába, noha
pillanatnyilag senkivel sem akartam összefutni.
–
Jó reggel Bells, éhes vagy? – mosolygott Esme. Nekem vele ellentétben nem volt
jó kedvem.
–
Jó reggelt! Ne fáradj, majd én készítek magamnak reggelit. – Nem akartam a
terhére lenni, még ennél is jobban.
–
Arról szó sem lehet! – ellenkezett. – Foglalj helyet, a többit pedig bízd rám
nyugodtan, csak mond meg mit ennél szívesen.
–
Kedves vagy, mint mindig, de ne fáradj, majd én gondoskodom magamról – erősködtem,
és a hűtőhöz léptem, hogy előkészítsem a reggelinek valót.
Esme
nem szólt többet, de míg a konyhában sürgölődtem végig árgus szemekkel figyelt.
Mikor elkészült a sonkás rántottám, a baconnal és a pirítóssal tálcára tettem,
aztán kitöltöttem egy bögre jávorantilop vért – melyet a hűtőben találtam
felcímkézve –, és átmentem az ebédlőbe. Egész idő alatt egyetlen hangot, de még
csak zörejt sem hallottam. Csupán sejtésem volt afelől, kettőnkön kívül Esmével
senki más nem tartózkodik a házban, azonban ennek okáról halvány fogalmam sem
volt. Amiket pedig gondolatban lefuttattam lehetőségképpen, egytől egyik
sírásig szomorítottak, hisz nem csengtek túl biztatóan.
Miután
befejeztem az étkezést, elmosogattam, amit ugyanolyan csendben nézett végig
Esme, mint a ma ez idáig tett összes mozdulatomat, majd visszamentem a hálóba.
Csak ültem az ágyon, magam elé meredve, míg végül a sivár üresség a szobában,
és a lelkemben egyaránt sírásra nem fakasztott.
–
Mi a baj, kedvesem? – foglalt helyet mellettem Esme. Észre se vettem, mikor
lépett be.
–
Hol van Edward? – ziháltam.
–
Vadászik a többiekkel. Nessie szeretett volna kicsit kimozdulni, őt kísérték
el. Gondolom nem számított rá, hogy ilyen korán kelsz, ezért ment velük –
magyarázta nyugtatva.
–
Elmesélte, hogy mi volt tegnap? – szipogtam. Csak némileg könnyebbültem meg
attól, hogy nem világgá ment a történtek után.
–
Belláék elmondták.
–
Úgy sajnálom, Esme! – fakadtam ki. – Én nem akartam ezt… én nem akartam… én nem
így akartam – borultam a nyakába, testem zokogástól rázkódott.
–
Tudom. Nincs semmi baj, ne sírj kedveském, ne sírj! – csitított. – Az este mindent
átbeszéltünk, meglásd, minden rendben lesz. Ne aggódj semmiért!
–
De gyenge voltam, és ezzel bajt hoztam mindnyájunkra. Én csak gondot jelentek a
családnak – motyogtam elkeseredetten.
–
Senki nem olyan erős, hogy egyszer ne lehetne gyenge! – emelte meg az állam,
hogy a szemébe nézzek. Nyugalom és bölcsesség áradt belőle mégsem tudtam
abbahagyni a sírást.
–
Csak el kellett volna búcsúznom a szüleimtől, hiszen erről volt szó, de nem
bírtam. Megtörtem a nyomás alatt – vallottam be töredelmesen. – Ha nincsenek
ott Jacobék kitudja, talán mindent elmondok – horgasztottam le a fejemet, nem
bírtam a szemébe nézni.
–
Hidd el, ez érthető, emiatt ne szégyelld és ostorozd magad. Okos döntés volt Jacobot
odahívni, hiszen nem először élt meg hasonló helyzetet. Az pedig végképp nem a
te hibád, hogy a szüleid maguktól rájöttek bizonyos dolgokra. Két értelmiségi
ember, ez előbb-utóbb úgyis bekövetkezett volna – vigasztalt. – Ne feledd, hogy
abból sem lett semmi bajunk, hogy Bella édesapja, Charlie tudott rólunk, még ha
nem is a teljes igazságot. Mi több, később Renée-nek és Philnek is kénytelenek
voltunk elmondani ezt-azt, hogy Bella és Nessie tarthassák velük a kapcsolatot.
Szerintem Gilliannek és Bobnak nem okoz majd problémát a megtudottakat titokban
tartaniuk. Elvégre is a Quileute-ok titkát is elég könnyen kezelik ahhoz
képest, mennyire megrázó lehetett megtudni, és nehéz feldolgozni a szokatlan
tényt.
–
Így véled te, de a többiek… Biztos nagyon haragszanak rám. Edward is jól
lekorholt és kiosztott, de megérdemeltem.
–
Senki nem haragszik rád, emiatt nem kell aggódnod – simított végig az arcomon
gyengéden.
–
Olyan szerencsétlen vagyok mostanában – siránkoztam könnyeimet törölgetve.
–
Ez butaság! – mosolygott. – Csupán a hormonok játéka okozza a
hangulatingadozásaidat. A terhesség majdnem mindenkit megváltoztat – magyarázta.
– Bella is várandósan jött rá, hogy egy gyermek mi mindent jelent az ember
életében – merengett el, belőlem pedig kibukott a kérdés:
–
Esme, hogy… hogy élted túl a… fiad elvesztését? – kérdeztem félszegen. Nem
akartam felzaklatni.
–
Nehezen – kezdte őszintén. – Egy gyermek a legcsodásabb adomány a világon!
Leírhatatlan boldogságot jelent mikor először meglátod, megérinted és megcsókolod
azt a kis lényt, akit hosszú ideig a szíved alatt hordtál, vártál, aki egy belőled
és feltétel nélkül szeret. Amit egy ilyen kis teremtés jelent, azt az örömöt,
amit adni képes az apák is átérzik, átélik. Charles nem volt jó ember – komorult
el az arca egy pillanatra. – A terhesség nem csak megváltoztat minket, nőket,
felerősíti az anyai ösztönöket bennünk, melyek akár teljesen át is vehetik a
cselekedeteink felett a hatalmat. Ha ez bekövetkezik, attól kezdve nem leszünk
ura tetteinknek, kifordulunk önmagunkból, ki így, ki úgy. Ha pedig nincs
támogatás, egy biztos háttér, egy szerető fél mellettünk, akkor még csak
tragédia sem szükségeltetik ahhoz, hogy valami butaságot kövessünk el – nézett
mélyen a szemembe, mint aki rávilágítani kívánt ezzel valamire, amit nekem
nagyon is jól kellene értenem. És értettem is, hiszen nekem mindez megvolt,
csak épp nem értékeltem igazán!
–
Olyan buta voltam! – tört el újra és újra a mécses. – Csak jót akartam, a fiamnak
a legjobbat. De a szüleimtől sem voltam képes elválni, hogyan is gondolhattam,
hogy majd éppen a gyermekemtől leszek, mikor már most annyira szeretem. Én csak
rettegek tőle, hogy újszülöttként nem leszek képes kezelni a szomjú vágyamat. Nem
akarom bántani őt, de elhagyni meg képtelen lennék – ráztam a fejem. – Félek,
hogy összeomlok – hüppögtem.
–
Mi itt vagyunk neked Bells. Segítünk és támogatunk, amiben csak kell, ránk
mindenben számíthatsz. Viszont valamit tudnod kell – kezdte immáron aggodalmaskodó
hangnemet megütve. Felkaptam a fejemet. – Az este, miután Belláék elmesélték,
mi történt, Edward arra hivatkozva; megígérte neked, kitalál valami megoldást,
bejelentette, hogy miután megszületik a pici, függetlenül attól, milyen
újszülött lesz belőled, ti hárman különváltok a családtól és elmentek innét,
hogy neked könnyebb legyen – számolt be a fejleményekről.
–
Tessék? – hőköltem hátra meglepetten. Felidéztem magamban Kedvesem két napja
tett fogadalmát: Ha úgy látom, hogy
veszélyt jelentesz a fiunkra, ígérem, kitalálok valami megoldást, de el nem
engedlek!
–
Edward úgy véli, számodra ez lenne a legideálisabb. Úgy érzi, csak így vethet
véget a folytonos önhibáztatásodnak, és élhettek nyugalomban boldogan.
–
De… De hiszen ő… ő nem mehet el innen, hisz ti vagytok a családja – makogtam
értetlenkedve, és kissé már zihálva.
–
Mi, és persze te meg a baba! Te a szerelme és a felesége vagy, nemsokára pedig
a gyermeke édesanyja is. Immáron már ti vagytok az ő első számú családja, most már
ti álltok hozzá közelebb. Ha te úgy döntesz, hogy nem tudsz tovább velünk élni,
akkor Edward kész elmenni veletek.
–
Én… Én ezt nem értem – martam bele a hajamba, úgy szorítottam a fejem. Teljesen
összezavarodtam.
–
Edward azt mondta, hogy azért hibáztatod önmagad folyton, mert úgy hiszed, hogy
te csak nyűgöt jelentesz a számunkra, hogy csak bajt hozol a fejünkre. És mivel
téged sose tudna elhagyni, így inkább úgy döntött, hogy váljanak el útjaink,
csak hogy te ne érezd folyton azt, amit most a körünkben – mondta szomorúan.
Nem tudtam mit mondhatnék, de leginkább azt, mit tehetnék. – Bells! – fogta meg
Esme hirtelen mind két kezemet, úgy nézett mélyen a szemembe. Eddigi simogató
tekintete könyörgővé vált. – Kérlek, gondold át a dolgokat. Mi soha semmiért
nem hibáztattunk! Mindannyian vétkezünk olykor, de az ember, vagy vámpír
családja feltétel nélkül szeret és megbocsát, bármit is kövessünk el. Általuk
feloldozást nyerünk, még ha mindenki más ellenünk is van. Ha úgy érzed, hogy
mellettünk, ennek a kissé különös családnak a körében nem találsz lelki békére,
elfogadjuk a döntéseteket és elengedünk benneteket. Csak arra kérlek, alaposan
fontold meg a dolgokat – nyomatékosította még egyszer kérését.
Nem
akartam elhinni, hogy mindez velem történik meg. Persze mindennek van
következménye az életben, de hogy az öncsépeléseimnek ez legyen, arra álmomban
sem számítottam. Edward egy elég hosszú életre kiható döntést hozott meg csak
úgy, velem át sem beszélve, csak mert úgy véli, nekem így lesz a legjobb.
Rajtam múlott immáron minden, össze kellett hát szednem magam, hogy a régi
legyek, és cselekednem kellett, míg nincs késő! Mielőtt egy örökkévalóságra
boldogtalanná válik az egész család, engem is beleértve.
–
Én ezt nem akartam, Esme, én ezt nem akarom, esküszöm! – bizonygattam
kétségbeesésemben. Még nem jöttem rá, hogyan is akadályozhatnám meg a „tragédiát”,
a család széthullását, de azt tudtam, hogy mindent el fogok követni annak
érdekében, hogy helyre hozzam a dolgokat.
–
Tudom kedvesem, tudom – nyugtatott. – Beszélj Edwarddal, ha látja, hogy már nem
hibáztatod magadat, akkor talán megnyugszik, és elfelejti ezt az egész elköltözéses
butaságot.
–
Úgy lesz! – ígértem. – Köszönöm, Esme, hogy elmondtad mindezt, és felnyitottad
a szememet. – Hálás voltam neki mindenért. Ha ő nincs, ha nem beszél nyíltan
velem, valószínűleg túlkésőn tértem volna csak észhez.
–
A családhoz tartozol, és mi szeretünk, ezt sose feledd! – Ráztam a fejem,
jelezve; nem fogom. – Most pedig mosd meg az arcodat, nagyon látszik, hogy
sírtál, utána pedig gyere, mert visszaérkeztek a többiek. – Bólintottam, és
gyorsan átöleltem őt, majd a fürdőbe siettem.
–
Bells?! – döbbent meg Edward, mikor megpillantott a lépcsőn lefelé lépkedve.
Nyomban hozzám sietett, hogy belém karolva segítsen lemenni. Nagy hasam lassanként
tényleg kezdett gondot jelenteni a mozgásban. – Azt hittem sokáig alszol majd,
ha tudtam volna sietek vissza – mentegetőzött.
–
Andrew éhes volt, így felkeltett – magyaráztam. – Edward, beszélnünk kell! – folytattam
átmenet nélkül, de immáron komolyabb hangvételben.
–
Mi történt? – kérdezte arcomat fürkészve.
–
Sziasztok! – köszöntem oda a többieknek elnézve Kedvesem mellett. Teljes volt a
létszám. – Hogy vagy Nessie?
–
Végre elmehetem vadászni, így már sokkal jobban – felelte jókedvűen.
–
Az jó – helyeseltem húzva kissé az időt.
–
Bells, fogj hozzá kérlek, hadd tudják meg a többiek is – sürgetett apósom.
–
Nem ér folyton a fejemben turkálni! – csattantam fel, de aztán önkéntelenül is
elmosolyodtam. – Először is szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni mind a
történtek, mind a legutóbbi napokban tanúsított viselkedésem miatt – kezdtem
egy mély lélegzetvétel után őszinte bűnbánással. – Nagyon sajnálom, ha gondot
és problémát jelentettem, én csak a legjobbat akartam mindnyájunknak! Tudom,
hogy a szüleim részleges beavatásával újabb fejfájást okoztam, de sajnos ezt
már nem tudom visszacsinálni. Nekem ők épp annyit jelentenek, mint ti, képtelen
lennék bármelyikőtöktől is megválni, éppen ezért arra kérlek benneteket, hogy
felejtsétek el mindazt, amit én vagy Edward mondtunk, ugyanis egyikünk sem megy
sehova! – jelentettem ki határozottan.
–
Bells… – nézett rám Edward döbbenten.
–
Esme elmondta, hogy mit találtál ki – magyaráztam neki. – Őrültség, nem tudok
rá jobb szót, ahogyan a saját elképzelésemre sem – vallottam be immáron tiszta
fejjel. – Így visszanézve nem sok hiányzott hozzá, hogy összeomoljak, de nem
kell aggódni már nem fokok, hála Esmének – mosolyogtam az említettre, nem győzve
köszönetet mondani. – Már tudom, hogy ti tényleg a családom vagytok a szó
legszorosabb értelmében, és mint azok mindenben segítetek majd, így pedig nincs
félnivalóm, hisz sose hagynátok, hogy bántsam a gyermekemet. Andrew-nak nagy
szüksége lesz a szüleire, de nem kevésbé a nagy- és dédszüleire, nénikéire, bácsikáira,
valamint a keresztszüleire – néztem végig az érintetteken.
–
Miért mondtad el? – szólt oda Szerelmem halkan Esmének, de nem éreztem igazán vádlónak
hangszínét.
–
Hagyd Esmét! – védtem meg. – Ha ő nem beszél velem nyíltan, és nyitja fel a
szemem, valószínűleg későn térek csak észhez. Hülye voltam és sületlenségeket
beszéltem, hiszen bármennyire is meg akarom védeni a fiunkat, képtelen lennék
elhagyni, főleg nem egy egész évre! Csak jót akartam, de… összezavarodtam.
Viszont ennek már vége! Ha a terhesség miatt szeszélyes is leszek kissé, tudd,
hogy visszakaptad a régi Bellst, aki sose hagy el, még ha ennek érdekében le is
kell láncoltatni magát – beszéltem magabiztosan, de mosolyogtam félszeg volt. Vártam
a reakcióját, bíztam benne, hogy mindent helyre tudtam még időben hozni, ám míg
Edward csak elgondolkodva nézett rám, addig Emmett poénkodással ütötte el az
időt.
–
Régi, régi, de mennyire régi Bellst? Azért az nem mindegy – viccelődött enyhítve
a feszült légkörön. – Mert akit megismertünk még hagyján, de ha mondjuk a tíz
évvel ezelőtti Bellst, aki szerény számításaim szerint még pelenkában
totyogott, akkor bajban leszünk – vakargatta az állát.
–
Hé! – csattantam fel. – Kikérem magamnak, nyolc évesen már rég szobatiszta
voltam – mondtam megjátszott durcasággal, majd tekintetemet visszaemeltem
Szerelmemre. Idegtépő volt ez a várakozás.
–
Nem leszel boldogtalan? – Láthatóan aggályok gyötörték.
–
Én akkor lennék boldogtalan, ha el kéne mennem innen! A te családod már az
enyém is. Épp azért éreztem magam rosszul, hogy annyi bajt hoztam a fejükre,
mert nagyon szeretem őket. Ha mindent újra kéne kezdenem, semmin sem
változtatnék! Na jó, egy-két hülyeséget leszámítva talán, bár ki tudja, lehet,
hogy azok miatt a hülyeségek miatt lettem az, aki, és alakult úgy az életem,
ahogy. Mindig azt mondtam, hogy nekem csak rád van szükségem, de rájöttem, ez
így nem teljesen igaz. Szükségem van rád, mert te vagy aki éltetsz, de ahhoz
hogy igazán éljek, szükségem van rájuk is – intettem a tekintetemmel a többiek
felé. Edward értette, és elmosolyodott. – Szeretlek! – tátogtam, amire válaszul
egy csókot kaptam. Ez a csók kellőképpen más volt, mint az elmúlt napokban
kapottak. Ez épp olyan volt, mint amilyeneket szerelmünk hajnalán adott. – Őszintén
sajnálom, ugye meg tudtok bocsátani, és visszafogadtok? – fordultam családom
felé. – Megígérem, mindent elkövetek, hogy példás újszülött legyek, de ehhez a
segítségeteket is kelleni fog.
–
Amit meg is kapsz! – lépett hozzám nővérkém, majd átölelt. Jobban mondva ölelt
volna, ha nincs az a két nagy „domb” köztünk.
–
Né’ már, partra vetett bálnák! – hahotázott ügyetlenségünkön Emmett. Mindketten
rámordultunk.
–
Sajnálom Bells, de ez nem fog menni – szólalt meg váratlanul az idősebb Edward,
és én holttá rémültem.
–
A… Apa?! – dadogta mellettem Szerelmem döbbenetében.
–
Nem tudunk visszafogadni, mikor soha nem is szűntél meg a családunk tagja
lenni. Ahogyan megbocsátani sem, mivel nem is haragudtunk rád – húzta halvány
félmosolyra ajkát, és én a legszívesebben boldogságtól nedves arccal jól képen tudtam
volna törölni. – Nyugodj meg, nehogy a végén még rosszul légy – intett
nyugalomra.
–
Akkor ne ijesztgess! – szóltam rá zihálva. – Egyébként meg nem áll jól neked a
viccelődés, ezt inkább hagyd meg a fivérednek – töröltem le azt a pár
könnycseppet, ami kibuggyant rémületemben. Em csak bazsalygott, míg Edward
bocsánatot kért félresikeredett ugratásáért. Nem haragudtam rá, de kértem,
többet ne tegye, aztán immáron tiszta lappal folytatódott tovább az élet.
–
Nem fura? – tereltem némileg a témát, bár tudtam nem sokáig tart majd a hatása,
minthogy negyedmagammal éppenséggel Carlisle dolgozószobájába tartottam.
–
A családban betöltött szerepekre gondolsz? – kérdezte Carlisle. Valószínűleg
észrevette, mennyire elgondolkodtatott az iménti beszélgetés alkalmával ez a
nem mindennapi felállás. Bólintottam. – Tudod, bár külsőleg nem öregszünk,
belül érzékeljük az idő múlásával az öregedést, így nem olyan bizarr, hogy apának,
nagyapának vagy éppenséggel dédapának szólít valaki – mosolygott. Mikor
beértünk a szobába, a doktorral helyet foglaltunk a súlyos íróasztal két
oldalán, egymással szemközt, míg a két Edward állva maradt, hogy mind jól lássuk
egymást. – Bells, Edwardékkal úgy véltük, jobb ha tisztában vagy az
átváltozásod majdani lefolyásának menetével és részleteivel – fonta össze
ujjait az asztallapja felett. Majdnem mindig ezt tette, ha komoly dolgokról
készült beszélni. Hátradőltem a székben, mert éreztem, hosszú lesz. – A
szülésről már beszéltünk nem is egyszer, viszont az azt követő átváltozási
folyamatról még konkrétabban nem – kezdte nagyon diplomatikusan. – Bella
egykori esetén tanulva arra az elhatározásra jutottunk, hogy a legjobb az lesz,
ha egy úgynevezett mesterséges kómában tartunk amíg…
–
Vámpírrá nem változom? – Sosem értettem, miért olyan kényes nekik erről a
dologról beszélni.
–
Úgy van! – helyeselt. – De nem kell megijedned, ez pusztán egy mély eszméletlen
állapot. Nagy mennyiségű propofolt, hétköznapibb nevén nyugtatót fecskendezünk
be, melyet az altatásos műtéteknél is használnak. Ennek az eljárásnak a
következtében az agyhullámok tevékenységét olyannyira lecsökkentjük, hogy ne
reagálhasson az illető a külső ingerekre, mint fény, zaj, és ami a legfontosabb
a fájdalomra – ecsetelte. Nagyon koncentrálnom kellett, hogy minden szavát
megértsem. – A cél az, hogy az agyadat a lehető legnagyobb pihentetései fázisba
juttassuk.
–
Értem… – bólogattam kissé bizonytalanul.
–
Morfiumot is kapsz majd az altatás során, hogy a méreg okozta folyamat közbeni
fájdalom intenzitását biztosan elnyomjuk benned, hogy te azt ne érezd. Az
átváltozás utolsó szakaszához közelítve aztán megvonjuk majd a dózist, hogy
elkezdődhessen az ébredési folyamat. Számításaim szerint a nyugtató hatása egészen
a végéig kitart majd, így pedig nem fogsz semmit sem érezni az egészből. – Némi
önelégültséget véltem felfedezni az arcán, mialatt felvázolta előttem a tervet.
–
Jól hangzik – sóhajtottam mélyet. Nem mertem bevallani, hogy kissé berezeltem.
– Aw! – szisszentem fel Andrew rúgására.
–
Jól vagy? – lépett hozzám Szerelmem nyomban.
–
Persze, ne aggódj! Csak az én kis energiavámpírom éhes – nyugtattam mosolyogva.
–
Energiavámpír, aki legyengít fizikailag? – húzta fintorra ajkát. Néha olyan
ellentétes érzésekkel töltve tudott a fiáról beszélni, de tisztában voltam
vele, hogy csak azért, mert félt engem.
–
Nem így értettem! – ellenkeztem.
–
Az, hogy a gyermek ilyen erős a korához képest, annak milyen várható kihatásai
lehetnek? – kérdezte az idősebb Edward nevelőapját.
–
Úgy látom, Bells egyelőre jól viseli a várandóságot, de minden bizonnyal nem
tesz jót neki fizikailag a folytonos erős mozgolódása a gyermeknek, nem
beszélve az olyan görcsös fájdalmakról, mint amilyen a múltkori is volt – felelte
a doktor találgatva.
–
Beszélek Andrew-val, megpróbálom megértetni vele, hogy miért kell kordában
tartania az erejét, a saját és Bells érdekében – szólalt fel Kedvesem. A
többiek csak bólogattak beleegyezőn, hiszen vesztenivalónk nem volt.
–
A fiam nem direkt okoz nekem fájdalmat! – védtem meg. – A benne felgyülemlő
feszültség váltja ki. Ha feldúlt, csak akkor aktiválódik a képessége, de erre
már rájöttünk. Ő sosem bántana engem szándékosan, de ezt neked is tudnod kell,
hiszen hallhatod a gondolatait – néztem az idősebb Edwardra megerősítést kérve.
–
Nem túl gyakran hallom. – Meglepetten meredtem rá. – Valószínűleg ez a burok
miatt lehet, ami nemcsak védőpajzsként veszi őt, vagy Nessie gyermekét körül,
de egyfajta hangszigetelésként is funkciónál. Így gondolom, csak akkor
hallhatom a gondolatukat, ha azt ők is úgy akarják – elmélkedett. Bár ez is
csak találgatás volt, megcáfolta egykori elgondolásomat, miszerint Nessie-t
Bella pajzsa miatt nem hallotta Edward sokáig.
Ezt
követően még beszélgettük egy kicsit, de többnyire csak találgatások hangzottak
el. Carlisle lemért, és hozzávetőlegesen kiszámítottuk a szülésem várható
idejét, ami Bella várandóságai után már könnyebb volt. Nem úgymint Nessie-nek,
aki Nahuel lányától csupán annyit tudott meg – mikor Kat itt volt és mesélt az
életéről –, hogy nagyjából száznegyven-száznegyvenöt napra született. Ami ha
nővérkém esetében is így van, akkor neki hamarosan itt az idő, míg nekem
pontosan egy hetem van még hátra. Miután a doktor befejezte a vizsgálatokat megebédeltem
és felkészültem szüleim fogadására, akiknek látogatásáról majdnem elfeledkeztem
a nagy kavarodásban.
Majdnem
három centit nőt a pocak-kerületem tegnaphoz képest, és ezt anyámék is
észrevették. Csodálkozva nézték nagy hasamat, amit ma már nem takargattam
előlük, nem úgy, mint én azt a lilás foltocskát, amit a baba okozott az
erejével. Nagyon örültem a szüleimnek, akárcsak annak, hogy sokáig maradtak, és
hogy megértették jobb, ha nem kérdeznek semmit, csak megelégszenek azzal, amit
mi magunktól elmondunk nekik. Így inkább többnyire ők beszéltek, felidéztük a
múltat, a régit és a közelit, valamint meséltek a La Push-iakról. Ők
folyamatosan tartották velük a kapcsolatot, nem úgy, mint én. Legutoljára egy
hónapja voltam a rezervátumban, még az esküvő előtt, hogy keresztanyja legyek
egy gyönyörű gyermeknek. Edward pedig keresztapa, Naomi jóvoltából, mert hát ha
Ianen múlott volna… Időm sem volt elköszönni tőlük, most pedig már nem
tehettem. Ekkora hassal nem mászkálhattam csak úgy, arról nem is beszélve, hogy
Edward biztosan nem engedett volna La Push és a farkasok közelébe, még
kísérettel sem.
Miután
még egyszer átvettem velük, hogy mit is kell hazudniuk az embereknek, azzal az
ígérettel, hogy holnap is meglátogatnak, még hét óra előtt távoztak, mivel már
tudtam, Andrew pontban hétkor jelezni fog, hogy éhes. Igaz, hogy még csak pár
nap telt el, de már egészen megszoktam, hogy Andrew mindig ugyanazokban az
időpontokban kér enni. A nyolcórai keléssel sem volt már gondom.
Nessie
hozzám képest virgonc kiskamasz volt, legalábbis ami a mozgásunkat és az
állapotunkat illette. Egyre inkább fáradtam, így kevesebbet is mászkáltam a
házban, helyette inkább sajgó végtagjaimat masszíroztattam Edwarddal. A reggeli
rosszullétek és a vér utáni kívánósság a folyamatos súlygyarapodásomhoz képest
semmi sem volt. De ettől függetlenül élveztem minden percét a terhességemnek,
hiszen ezt akartam, én akartam!
Még
szombaton este felhívtam a nénikémet, Rahelt, hogy megkérjem, másnap, még a
szüleim látogatása előtt jöjjenek át Lucasszal, a jelenlegi Alfával, hogy
megbeszélhessük vele ezt a megváltozott körülmények okozta helyzetet. Még az
esküvőkor megkértem az engedélyét az átváltoztatásomhoz, amit meg is kaptam
egyetlen feltétellel. Azt kérte, hogy az újszülött kort messze innen töltsem,
amit megígértem neki, mivel úgy volt, hogy a nászútról hazatérve továbbáll a
Cullen család, csakhogy közbejött a Volturi, a gyengeségem ennek révén és a
szüleim is. Így most újabb engedélyt kellett kérnem, mégpedig annak érdekében,
hogy maradhassunk, noha Jacob is Alfa volt még mindig.
Lukasnak
vezetőként mindenről tudnia kellett, mi pedig az egyezmény sértetlensége
érdekében úgy véltük, jobb ha tájékoztatjuk a fennálló helyzetről. Nevén
nevezve: az újabb vámpírbébi érkezéséről. Meglepetésként érte, hogy Nessie után
én is terhes vagyok, akárcsak Rahelt, aki bár tudott a szándékaimról, mégis
elhűlt a hírtől. Nem így akartam vele közölni, de legalább már tudta. Jacobbal
és velem a két család egyesült, Lucas pedig szigorú feltételek keretében, de
engedélyt adott a maradásra. Az egyezmény szent és sérthetetlen, nem volt, és
nem lesz soha megszegve, erre a szavunkat adtuk!
Rahel,
Lucas és kísérete távozása után még nálunk maradt, hogy támaszt nyújtson a
szüleimnek, ha arra szükség lenne. Ő tudta, hogy mi válik majd belőlem, ám
megértük, erről ne beszéljen apáméknak, akik már így is többet tudtak, mint
szabadott volna. Anyám örült neki, hogy legalább a testvérei, és a szűkebb
családi kör előtt nem kell titkolózniuk, bár azt kissé rossz néven vette ő is,
és apám is, hogy Rahelék előbb tudtak majdnem mindenről, mint ők.
Ma
is egészen vacsoráig maradtak szüleim, de a búcsúzás már sokkal nehezebb volt,
mint előtte lévő nap. Mind jól tudtuk, hogy egy ideig most nem fogunk
találkozni, és ez mindent megnehezített. Könnyek hullottak és ígéretek
hangzottak, majd elcsendesült a ház, mikor nehéz szívvel beszálltak az autóba,
és elhajtottak.
Edward
az íróasztalánál ült mikor kiléptem a fürdőből. Nagyon belemerült az olvasásba,
mert azt sem vette észre, hogy mögé léptem, így meglepte, mikor a nyakába
fűztem karjaimat. Elégedett sóhaj szakadt fel mellkasából csókomra, majd én is
a monitorra szegeztem tekintetemet.
–
Mi olvasol? – kérdeztem.
–
Tudtad, hogy a kaliforniai kutatók kimutatták; minél vidámabb az anya a terhessége
alatt, annál egészségesebb lesz a gyermeke, amikor megszületik? – pillantott
rám szeme sarkából, incselkedve, hogy ő ilyeneket is tud.
–
Én boldog vagyok! Nincs már semmi, amit az élettől kérhetnék. Hiszen itt van
Andrew, és itt vagy te is. – Őszintén így éreztem. Edward lassan megfordult a
székével, majd finoman az ölébe húzott. Bár nem tudott annyira közel húzódni
hozzám hasam miatt, mint amennyire szeretett volna, de ajkaimat így is elérte, melyeknek
mohó falatozásába kezdett. – Egyébként is, egy halhatatlan gyermeknél nincs
egészségesebb a világon – fűztem még előbbi beszélgetésünkhöz.
–
Igaz, ettől függetlenül örülök, hogy végre újra mosolyogsz – simított ki egy
kósza tincset az arcomból, amit egy mosollyal jutalmaztam. – Máskülönben
neveket kerestem – intett fejével a monitor felé.
–
Miféle neveket? – ráncoltam össze értetlenül szemöldököm.
–
Mit szólsz az Ellához?
–
Ella Cullen – ízlelgettem. – Ez tetszik! Már csak az az egy bökkenő, hogy…
–
Hogy?
–
Hogy nekünk fiunk lesz. – Nevetett.
–
Emmett szerint fiús lány fog válni belőle, hogy ha mégis téved a megérzésed, mert
annyit mondtuk már neki, hogy fiú lesz.
–
Ne aggódj, és ne hallgass Emmettre, néha azt sem tudja, hogy mit beszél,
kérdezd csak meg Rose-t. De az Ella Gillát azért megtarthatjuk „B” tervnek – nyomtam
egy csókot szájára, hogy eltereljem gondolatait, ám arra nem számítottam, hogy
ez a manőver ennyire jól sikerül.
–
Azt hittem te már nem lehetsz gyönyörűbb és kívánatosabb, mint egyébként is
vagy, hiába hangoztatják mindenhol, hogy a terhesség mikre képes. Úgy tűnik
tévedtem – húzta egy édes csibészes mosolyra ajkát, miközben hálóruhám
megkötőjével babrált.
–
Edward… – akadt el a lélegzetem, majd alig egy pillanatra nem figyelve oda már
az ágyon feküdtem. Kissé nyugtalan voltam, mint szűzlány bevetéskor, de Edward
szokásosnál is gyengédebb törődése ezt hamar elmulasztotta.
Csókolt
és simogatott, úgy ért hozzám, mintha most még törékenyebb porcelánból lennék.
Mikor lesegítette a ruhámat zavartan és szégyenlősen viselkedtem, nem tudtam
hogyan fog viszonyulni hozzám ebben a más állapotban. Csillogó szemei,
melyekkel végigcirógatott, végül eme félelmem is elhessegették.
Hanyatt
fordulva felhúzott lábaimat oldalra döntöttem, míg Edward szorosan hozzám
simulva elhelyezkedett mögöttem. Szája vadul csókolt, kezei szelíden táncoltak
testemen, becézgetve, kényeztetve, mialatt lassan, finoman belém hatolt. Boldog
voltam, hogy újra átélhetem vele a mindenség leggyönyörűbb perceit. Még
egyszer… utoljára… így… emberként. Nagy hasam nem volt akadály, néha teljesen
meg is feledkeztem róla, és csak élveztem a részegítő érzést, amit a férjemmel
való szerelmeskedés nyújtott.
–
Sajnálom, hogy utoljára érezhettelek így
– sóhajtottam fel kissé csüggedten. Fejemet a mellkasán pihentettem, az
álmosság kerülgetett.
–
Ezt hogy érted? – pillantott rám értetlenül.
–
Azt mondják, vámpírként másabb lesz.
–
Ezt én is hallottam. Azt mondják sokkal jobb – vigyorgott hófehér fogait
megvillantva.
–
Ígérj meg valamit!
–
Mit? – kérdezte kíváncsian.
–
Hogy ha átváltoztam és nem lettem újszülött, akkor az első éjszakát együtt
töltjük.
–
Ezt kérned sem kell – mosolygott diadalittasan, és egy csókot lehelt számra. Az
engem ringató karok között hamar elnyomott végül az álom.
2012. május 24., csütörtök
Vavyan Fable dedikál a Könyvhéten
Sziasztok!
Nem
is tudom, hogy mivel kéne kezdenem ezt a bejegyzést, annyi minden kavarog
bennem, amikor meghallom/meglátom Vavyan Fable nevét.
Az
egyik, ha nem a legkedvesebb írónőm, példaképem. Ha ő nincs, talán sohasem
szeretem meg az olvasást!
Tudva
levő rólam, hogy nagy Fable rajongó vagyok. Mikor meghallottam, hogy az idei
Könyvhéten dedikálni fogja az új könyvét, levegő után kapkodva megírtam nektek
ezt a bejegyzést. Mert ha nem is mentek dedikáltatni – ezért vagy azért -,
legalább ismerjétek meg őt, a munkássággát, ami engem elvarázsolt egy életre,
és elbűvöl mindannyiszor, amikor csak olvasom az írásait.
Vavyan Fable 2012. június
9-én 11.30-13.30 óra között dedikálja az új regényét, a Barbárság Tengerét a Vörösmarty
téren megrendezendő Ünnepi Könyvhéten.
VAVYAN FABLE (Molnár Éva) magyar regényíró
1956.
március 20.-án született Budapesten. Férjezett, egy fiú (Bánfalvy Zoltán) édesanyja.
Írói nevét első könyve (A Halkirálynő és a kommandó) megjelenése, 1987 óta
viseli.
Vavyan Fable, magamról:
Molnár Évaként születtem abban az évben, amelynek
messze nem ez volt a legfőbb eseménye, hanem a forradalom s annak eltiprása.
Koromnál fogva nem vehettem részt a szovjet tankok elleni harcban, anyám karján
gőgicséltem a pincében.
Később – jártam iskolába; tizenegy
évesen ragadtam először tollat azzal a szándékkal, hogy önmagam szórakoztatására
regényeket írjak, mivel akkorra végeztem az otthoni és máshoni könyvespolcok
első és hátsó sorával, a tévében pedig örökké A jégmezők lovagját és a Bátor
embereket adták. Ez idő tájt indiánregények tucatjait követtem el.
Ha kérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, már
látszott: sosem leszek nagyobb 150 centinél. Viszont írónak készültem.
Így hát kézenfekvő, hogy egészségügyi
szakközépiskolát végeztem, és ápolónő lett belőlem. Dolgoztam néhány kórházban.
Felvételiztem a Tanárképzőbe; nem nyertem. Olykor rátámadtam a Mozgó Világra
avagy az ÉS-re egy-egy novellával; nem szerettek.
A 30. születésnapomon kudarcfalat állítottam.
Kiraktam az elutasított főiskolai felvételi kérelmemet, az elutasított telefon-
és lakásigénylést, könyvkiadók és lapszerkesztőségek elutasító szép üzeneteit,
a kihúzatlan lottószámaimat.
A harmincegyedik születésnapomra jelent meg az első
regényem, a harmincnegyedikre a tízedik.
Az álom valóra vált: tanácsi alkalmazott írta be a
személyimbe, a foglalkozás rovatba, noha rövid i-vel: iró. Ennek örömére
nosztalgia-indiánregényt hoztam létre, immár a közismert, megátalkodott Vavyan
Fable-stílusban, Fattyúdal címen.
Fiammal, férjemmel, kutyámmal élek egy 82 éves
házban. Világnézetem haragoszöld: az idült természetszeretet vírusát (remélem)
a regényeimen keresztül (is) terjesztem.
kelt. 1990
(megjegyzés:
Oh, mi’ fura a sors, én is azért kezdtem el írni, amiért ő. :))
Meseanyó stílusáról:
Hősei
markáns egyéniségek, viszonyaik árnyaltak. Cselekményvezetése kiszámíthatatlan,
lebilincselő, a történet vége felől nézve mindig logikus. Kritikusan fogékony a
mindenkori aktualitások (technikai újdonságok, életmód-divatok, szellemi
áramlatok, beszédfordulatok, viccek, pletykák, stb.) iránt. Szituációs és
nyelvi humora frappáns, pazarló, nemritkán bizarr. Lírája cukormentes,
környezetkímélő. Politikus elme: a Mindenkori Veszélyeztetettek Nemlétező
Pártjának fáradhatatlan szóvivője. Történeteinek erkölcsi és gyakorlati
kicsengése illúziómentesen bizakodó és humánus. Érthetően legpopulárisabb író
kortársaink egyike. Stílusa ujjlenyomat-szerűen egyedi, összetéveszthetetlen –
ám (vagy éppen ezért) képes „folklorizálódni”: számosan élnek jellegzetes
fordulatainak szándékos, de önkéntelen idézésével is.
írta Fodor
Ákos
Művei kategóriák szerint:
Akció- és kalandregények
My Fair Lord
Fattyúdal
Démontangó
Jégtánc
Vakvágta
Halálnak halálával
Sárkánykönny
A halál zsoldjában
Tűzvarázs
Kriplikommandó
Burleszkek, bohóságok
Ezüstegér
Nászjelentés 1-2. kötet
A pepita macska
Mesemaraton
Mesemaraton – Emlékfutam (Mesemaraton folytatása)
Szennyből az Angyal
Mennyből a csontváz
Elbeszéléskötet
Édes, mint a bűn
Kedves, mint egy kéjgyilkos
Fantasyk
Varázscsók
Álomhajsza 1-2. kötet
Tündértánc 1-2. kötet (Álomhajsza folytatása)
Álmok Tengere
Barbárság Tengere (Álmok Tengere folytatása)
Halkirálynő sorozat
A pokol is elnyeli (0. rész)
A Halkirálynő és a kommandó (1. rész)
A Halkirálynő és a dzsinnek (2. rész)
Ki feküdt az ágyamban? (3. rész)
Ébredj velem! (4. rész)
Mogorva nyár (5. rész)
A Hold forró jegén (6. rész)
Apád, anyád ide lőjön! (7. rész)
Csontfuvola (8. rész)
Vis Major történetek
Vis Major (1. rész)
Kyra Eleison (2. rész)
Könnyű álom (3. rész)
Vészbejárat (4. rész)
Tíz kicsi kommandós (5. rész)
Vis Major történetek,
Halkirálynő sorozat 2 in 1
Habospite (Halkirálynő sorozat 9. része, Vis Major
történetek 6. része)
VIGYÁZAT! NEM
(kisded) MESEKÖNYVEK!
Olvasásuk előtt jól fizető
biztosítás kötése ajánlott: kuncogás-röhögés miatti félrenyelés,
parkettafeltépés, tömegközlekedési eszközön történő túlutazás, továbbá
családelhanyagolás okozta károk esetére!
A Fabyen Kiadó, és az írónő hivatalos
honlapja, ahol a könyvekről is többet megtudhattok:
Jó olvasást kívánok
mindazoknak, akiknek meghozta ez a csekélyke kis bemutatás a kedvét ahhoz, hogy
belevessék magukat Meseanyó csodálatos kalandjaiba. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
MATTHEW BELLER – MATT
Származása és a benne lévő gyűlölet bizonyos személyek iránt, megkeseredetté tette. Érdeklődik Bells iránt, de nem ez az egyetlen ok, amiért távol akarja tartani őt Cullenéktől. Hogy ki is ez a fiú valójából, és mi lehet az a másik indok, az szép lassan kiderül majd a történetből.
NAOMI SHEEN
Bells unokatestvére apai ágon. A két család nem igazán tartja egymással a kapcsolatot, így a gyerekek elhidegültek egymástól az idők során. Naomi szülei elváltak, édesanyjával annak új férjéhez költöztek Port Angelesbe. Naomi igazi nagyvárosi lány. Nagyra van magával, kissé lenéző és szeret a középpontban lenni, ugyanakkor sok meglepetést tartogat még ő maga is, és számára is ez az új környezet és élet. A lány előszeretettel hívja unokanővérét Izzie-nek, melyet Bells azonban nem szeret.
RAHEL LAHOTE CABOT
Paul és Rachel Black unokája. Quileute leszármazott, ahogyan férje, Elohim Cabot is. La Pushban élnek gyermekeikkel, Jezabellel és Iannel valamint a bátyja családjával. Végtelenül kedves, anyáskodó típus. Bellst szinte lányaként szereti. De vajon miért hasonlítanak egymásra, annyira Gillel?
JEZABEL CABOT - JEZA
Rahel idősebbik gyereke. Van egy öccse, Ian. Ébenfekete haja és szürke szemei vannak. Az első pillanattól fogva nem kedvelik egymást Bellsszel. Megkeseredett természetéhez és életviteléhez vajon mi köze lehet Cullenéknek?
IAN CABOT
Rahel fia, Jezabel öccse. Fiúsan rövidre vágott sötét haja és szürkés szemei vannak. Vérbeli Quileute leszármazott, egy szép, hamvas szürke farkas alakját veszi fel átváltozáskor. Még nem vésődött be, várja az „igazit”, aki talán hamarosan el is érkezik…
LUPE BELLER LAHOTE
Rahel bátyjának, Urielnek a felesége. A Makah indián törzsből származik. Matt nagynénje, mivel annak apja az ő fivére. La Pushban él férjével és közös gyermekeikkel, Meynával és Daviddel, valamint Rahelékkel. Kedves, kissé félénk nő.
DAVID LAHOTE - DAVE
Lupe idősebbik gyereke. Van egy húga, Meyna. Mogyoróbarna kócos, kissé hosszabbra hagyott fiús haja és ugyancsak barna szemei vannak. Szintén vérbeli Quileute leszármazott, egy szép, csokoládébarna bundájú farkas lesz átalakulás után. Lenyomata és kedvese, Amy, Seth Clearwater unokája, aki három évvel fiatalabb tőle.
MEYNA LAHOTE
Lupe lánya, David húga. Gesztenyebarna haja és szemei vannak. Kedves, kissé visszahúzódó lány. Kapcsolata Bellsszel eléggé változékony. Az egyik farkas, Asha kedvese és lenyomata.
JADEN CLEARWATER - JADE
Seth Clearwater unokája apai ágon. Van egy húga, Amy. Fekete, fiúsan rövidre vágott haja és éjfeketén csillogó szemei vannak. Quileute leszármazottként ő is falkatag. Harmadikként változott át, jelenleg ő a Béta Lucas csapatában. Egy vörösesbarna bundájú farkassá változik átalakuláskor. A megismerkedésük körülményeihez képest, később nagyon is megkedveli Bellst. De vajon mennyire?
AMANDA CLEARWATER - AMY
Seth Clearwater unokája apai ágon. Van egy bátyja, Jaden. Sötétszőke haja és fekete szemei vannak. Szeretnivaló, vidám természetű lány. A nála pár évvel idősebb David Lahote lenyomata és kedvese. Szívesen látná a családjában Bellst. De vajon mire utalhat kétértelmű kijelentése?
ADEN ATEARA
Anyai ágon Seth Clearwater unokája, apain pedig Quil Ateara leszármazottja. Fekete félhosszú haja van, amely mindig bozontos és sötét szemei. Eleven, szeleburdi kiskölyök, nagyon hasonlít Seth nagyapjára. Ő csatlakozott a legkésőbb a falkához Cullenék megjelenését követően. Egy kisebb méretű, homok sárga farkas alakját ölti magára átváltozáskor.
ASHA CAMERON
Apai ágon Jared leszármazottja, így lehet ő is birtokosa a farkas géneknek. Szurokfekete szemei és zilált, vállig érő haja van. Egy ébenfekete farkas alakját veszi fel. Lenyomata és kedvese, Meyna. Az ő kapcsolata is eléggé viharos Bellsszel, már az elejétől fogva.
NAHUEL
Félvér vámpírként látta meg a napvilágot, akárcsak Renesmee, aki iránt annak születésétől fogva érdeklődött. Argentínában él, kezdetben nagynénjével, Huilennel embervérrel táplálkoztak, de később Cullenéket követve ők is megpróbálkoztak a vegetáriánus életvitellel. Nahuel Nessie-t eleinte sűrűn, aztán pár évtizedente meglátogatta, de a lány, közeledését mindannyiszor elutasította. De vajon meddig? És mi történik akkor, ha egyszer kitudódnak a fiú titkai?
KATERINA - KAT
Különleges félvér vámpír. Ember szülőanyja és félvér vámpír biológiai apja lévén ő inkább emberi. Vámpírtulajdonságai gyengébbek az átlagnál. Egzotikus szépség; barna bőre, hosszú, fekete haja és teakfa színű szeme van. Az édesanyja, Myisha, a Mapuche törzs tagja. Lánya születése után annak édesapja vámpírrá változtatta. De vajon ki Katerina nemzője?
LEONA SAVETE
Gazdag család sarja. Az iskola krémjébe tartozott, szépsége minden fiút vonzott. A szülei azonban keveset törődtek vele, így máshol kereste a boldogságot. Kicsapongó életvitele odáig vezetett, hogy egy vámpír felfigyelt rá, elcsábította, majd „megölte”. Egy másik vámpír talált rá végül, aki elvitte aztán olyanokhoz, akik örömmel fogadták be Leonát a családjukba. De ki lehet ez a család? És ki a jótevő vámpír?