Sziasztok!
Nos, ahogy ígértem itt is van a következő fejezet (egy napos csúszással igaz), amihez csupán annyit fűznék hozzá, hogy bár a „tésztája” talán kicsit vastag lett, de hát nem állhat mindig minden csak „töltelékből”. :P
Oh, és még annyi, hogy emlékeztek még a legutóbbi Nessie és Jacob novella végére? ;)
Valamint míg el nem felejtem! A fejezet végéhez igazítottam az oldalsávban egy kérdést. Örülnék, ha állást foglalnátok benne, főként mivel a történettel kapcsolatos. :)
A kommenteket – és voksokat – most is nagyon szépen köszönöm, holnap estig bezárólag mindegyikre válaszolok.
További kellemes hetet, a fejezethez pedig természetesen jó olvasást kívánok! :)
Pusza, Krisz
17. HÁROM ÉS FÉL HARANGSZÓ
– NA, HOGY NÉZEK KI? – kérdezte Nessie izgatottan. Úgy dörömbölt a szíve a mellkasában, hogy néha már én is hallani véltem.
– Mesésen festesz, nővérkém, ne idegeskedj! – fogtam két kezem közé az övét, úgy néztem mélyen a szemébe. – Minden rendben lesz, és nemsokára hivatalosan is eggyek lesztek Jacobbal.
– Biztosan jól nézek ki? – kérdezte, legyezgetve magát a másik kezével, hogy a szemeiben összegyűlt könnycseppek ki ne csorduljanak, és mázolják el a gondosan előkészített sminket.
– Biztosan, nyugi! De amúgy sem a smink, a haj, vagy a ruha most a lényeg – próbáltam nyugtatni.
Amikor alig egy hete hazatérve a meghosszabbított hétvégi kiruccanásról bejelentették az eljegyzést Jacobbal, mindannyiunkat meglepett a hír. Hiszen olyan gyorsan történt minden! Alig, hogy szenteste Jake váratlanul felbukkant egy szerencsés félreértésnek köszönhetően, és mi maradásra bírtuk, rá két hétre már meg is kérte Nessie kezét. Habár mentségükre szolgált a kapkodást illetőleg, hogy épp eleget vártak minderre. Hetvennégy év egymás nélküli várakozás mégiscsak érthetővé tette, hogy nem akarnak egyetlen percet sem tovább várni semmi olyanra, aminek már réges-rég itt lett volna az ideje. És talán éppen ez volt a megmagyarázhatója, hogy amikor a nagy hír bejelentésekor végignéztem a családunkon, mindenki arcán – még Rosalie-én is – egyfajta sajátos boldogság ült. Elégedettséggel és megkönnyebbüléssel nyugtázták, hogy Nessie élete végre sínre került.
A komplett esküvőt, ceremóniával, fogadással és nem mellesleg egy nagyon különleges vendégsereggel alig egy hét alatt kellett aztán összehoznunk. Már csak maga a gondolat is, hogy vámpírok és farkasok huzamosabb ideig együtt, egy helyen, beavatatlan emberek társaságában, hátborzongató volt. Na, persze bizakodóak voltunk, és kulturáltak, épp ahogyan a farkasok is annak tartották magukat. Nekünk főként Nessie, nekik Jake jelentett sokat, és a szerelem intézménye mindannyiunkat békére sarkallt.
– Gyönyörű vagy! – szólalt meg a boldog örömapa. A szoba ajtajában állt, a félfának támaszkodva lezserül, zsebre dugott kézzel. Végigmérte a lányát és egy fél percre behunyta a szemét, míg mélyet sóhajtott. Tagadhatatlan volt, hogy még őt is meghatotta a pillanat. – Szólj rám, hogy ne olvassak Jacob fejében, amikor meglát – mondta Nessie-nek, aki csak mosolygott. – Mehetünk? – lépett beljebb, de ekkor Bella váratlanul megjelent.
– Még nincs kész! – jelentette ki, szinte már hisztérikusan.
– De hiszen készen vagyok, anya – ellenkezett értetlenkedve nővérkém, és a földig nyúló tükör elé állva végignézett magán. Bronzvörös haja teljesen szabadon, lágy csigákban omlott a vállaira és a hátára, a sminkje szolid volt. Az egyetlen kirívó dolgot a fehér ruha képezte.
Akárcsak az ifjú pár és az esküvő, a ruha sem volt szokványos. A hófehér selyemszövet bő szabása talán mást kövérített volna, de nem Nessie-t, akinek karcsú testét lengén ölelte körül. A ruha mély ívben kivágott nyakrésze a vállaknál is jelen volt, a karok után azokat is szabadon hagyva. Csak két lágy hullám fodrozódott a felső karokon. És ha a ruha nyárias szabása nem lett volna még elég, amely térd felettig ért, különleges szegélydíszítése biztosan megtette a hatását. A vállak alatt és a vállpántokon egyaránt ékkövek futottak végig, indiánmotívumokat formálva két sor tekervényes füzér között, amelyek a ruha elején lévő „V” alakú kivágásnál futottak össze.
Nessie a menyasszonyi ruhájának megtervezésénél igyekezte úgy ötvözni az amerikai és az indián hagyományt, hogy az a saját egyéniségéhez is remekül passzoljon. A ruhát aztán végül Rosalie készítette el neki, aki értett némiképp a varráshoz, míg a csokrát Alice állította össze nyolc szál kálából, amit egy selyemszalaggal átkötve díszített.
– Ez még Swan nagymamáé volt, és Renée az esküvőmkor a lelkemre kötötte, hogy egyszer adjam tovább a lányomnak – magyarázta Bella felkattintva a bársony ékszerdoboz fedelét, amiben két ezüst kontyfésű pihent, sötétkék zafírokkal díszítve. Nessie meghatódva nézett le rájuk, míg Bella gyorsan lánya pár tincséből fonatot készített a szabadon hullámzó hajzuhatag köré, amiket aztán a hajtűkkel támasztott meg. – Most már készen vagy! – ölelte át a lányát. – Valami régi és valami kék.
– A ruha pedig új, de… – akadt meg Nessie az összegzésben. Az idősebb Edward ekkor hozzá lépett, és az öltönye zsebéből előhalászott egy újabb ékszeres dobozkát.
– Már mindenkinek adtam valamit az édesanyám hagyatékából, többek között neked is, de úgy gondoltam, hogy ez nálad sokkal jobb helyen lesz, mint elzárva egy széfben. És habár a kölcsönkapott része maradt már csak ki a hagyománynak, én azért szerezném ezt neked nem csak egy alkalomra adni – mondta, miközben felcsatolta a lánya nyakára a tündöklő gyémánt nyakéket. Furcsamód, de összepasszoltak a fülében logó, álomcsapda kicsinyített másaival, amit Raheléktől kapott nászajándékba.
– Köszönöm, apa! – ölelte át hálásan.
– Ideje lesz menni, mert a végén még Jacob azt fogja hinni, hogy elraboltunk – nevetett Edward, de ezzel csak ráhozta a frászt a lányára, aki ezek után rohanva akart volna az oltár elé járulni, csak hogy jövendőbelije félre ne értse késlekedésének okát.
Én és a lányok még Nessie előtt csatlakoztunk a Cullen ház kertjében összegyűlt násznéphez. Igazi hagyományos indián esküvőt tartottunk, némi amerikai szokás beiktatásával. Jacob egy virágszirmokból kirakott kör közepén állt, a talpa alatt ezernyi fehér szirommal, melyen sötét cipője csak úgy virított. Míg mi Edwarddal elfoglaltuk a helyünket a kör két szélén egyfajta tanúkként, megigazította a nyakkendőjét és nagyot nyelt, majd idegességtől izzadó tenyerét fekete öltönynadrágjába törölte, mikor megszólaltak a parányi dobok.
Nessie az édesapja oldalán érkezett, a vendégek szegélyezte folyón át. Miután az idősebb Edward egy jelentőségteljes pillantást vetve Jake-re átadta neki a lányát, és egyben áldását adta a frigyükre, ő is belépett a körbe. Azonban még mielőtt Seth Clearwater belekezdhetett volna mondandójába – aki a vének tanácsában elfoglalt helyének megfelelően jogosult volt arra, hogy összeeskesse a párokat, amit egy jegyző jelenléte tett hivatalossá –, Nessie feltartva a mutatóujját egy perc türelmet kért, majd vőlegénye felé fordult. Első ízben megszabadította Jake-et a nyakkendőjétől, amiben mind láttuk, hogy kényelmetlenül érzi magát, majd még tört fehér ingének két felső gombját is kibújtatta a helyéről, hogy enyhítsen kedvese feszengésén. Jacob hálásan mosolygott rá, míg mi mind továbbra is döbbent néma csendben álltunk párosukat figyelve.
Seth a hagyományos esketés menetét követve először mondott néhány szót az ifjú párról az egybegyűlteknek, majd a fiatalok felé fordulva megkérte őket, hogy tegyék meg közös fogadalmukat, hogy beléphessenek a házasság szent kötelékébe. Annyira szépek voltak együtt és tökéletesek egymásnak, arról nem is beszélve, hogy mennyi mindenen mentek keresztül, míg eljutottak idáig. Az igenek elhangzását követően aztán felhúzták egymás ujjára a karikagyűrűket, és Seth felesége, Danaya indián szokás szerint egy fehér takaróval beborította őket, mely kettőjük egyesülését szimbolizálta.
Edwardra néztem, és ő rám. Szerelmem csillogó szemeiben elmerülve szinte láttam magam bennük, amint hófehér ruhában az oltár felé lépkedek, ahol ő már ott vár rám. Azonban a mi esküvőnkig még volt pár hónap vissza, amit türelmes-türelmetlenséggel vártam minden egyes nap.
Ezután Nessie és Jacob, immáron házasokként odasétáltak a kissé távolabb megrakott tűzhöz, hogy az égi szellemek előtt is letegyék hitvesi esküiket. Indián szokás szerint hét lépést kellett megtenniük körülötte, miközben kifejezik lojalitásukat, szerelmüket és tiszteletüket a másik fél iránt. A tűz rituálé végén aztán egy-egy maréknyi rizst szórtak a lángok közé, az égieknek ajánlva, mely a vagyont, az egészséget és a boldogságot jelképezte. Jacob ez után felfestette Nessie homlokára a lilás piros jelet, hogy hagyományuk szerint ezzel adja mindenki tudtára, Nessie menyasszonyból házas asszonnyá lépett elő, majd frigyüket megpecsételték az első hitvesi csókkal, ami egyben a befejezését jelentette ennek a nem mindennapi esküvői szertartásnak.
Pontosan egy hónappal Nessie-ék esküvője után, aztán újra megszólaltak a harangok. Naomi meseszépen festett a félvállas, fehér és ekrü menyasszonyi ruhájában, amit kimondottan hatalmas gömbölyded pocakjára szabtak.
Örültem, hogy nővérkém után, unokahúgom élete is rendeződni látszott. Ian jó hatással volt rá, és ezt még ő sem tagadta. Noha azt azért hozzá kellett tenni, hogy a kapcsolatuk elején mindketten felelőtlenül viselkedtek, aminek a következményét alig három hónappal későbbre várták. De ettől függetlenül a babának mindenki örült, beleértve Naomi szüleit is, akikkel a megromlott kapcsolata újra virágzásnak indult. Elvégre is egy unokának egyetlen nagyszülő sem tud ellenállni.
Az esküvő éppen Valentin-napra esett, így kétszeres volt a szerelmi túlfűtöttség az esküvőn. És habár a szertartást, és az utána lévő fogadást La Pushban tartották, az alfák engedélyével Cullenék is részt vehettek rajta, mint Naomi vendégei.
Ez az esküvő is, akárcsak Nessie-éké a két hagyományt ötvözve zajlott le, szerencsére minden fennakadás nélkül. Csak Nessie és Jacob érkezett majdhogynem késve a szertartásra, annak ellenére, hogy a tavaszi szünet ideje alatt a felújított régi Black házban laktak, alig egy sarokra az ünnepségtől. A ceremónia után aztán a fogadás is rendben lezajlott, ahol a farkasok és a vámpírok újra békében tudtak ünnepelni, és még anyám is jól elcsevegett nővérkémmel. Ugyanis bár anyám mindig is kedvelte Nessie-t, beavatatlanként túlságosan gyorsnak tűnt számára a Jake-kel való kapcsolata, legfőképpen az, hogy máris esküvő lett belőle, de ezt egy hónap elteltével úgy tűnt, hogy sikerült magában megemésztenie.
Mindezek után pedig már csak a mi esküvőnk volt hátra Edwarddal, amit ez év június tizenkettedikére tűztünk ki, közvetlen az érettségi vizsgák hete, és a diplomaosztó napja után. Ám a nagy nap előtt közel két hónappal még történt egy váratlan dolog…
– Jó reggelt! – üdvözölt Nessie, a konyhába lépve.
– Szép jó reggelt! Éppen reggelit készítek, kérsz te is? – érdeklődtem.
– Már ettem, de még fér belém, szóval jöhet – mosolygott. Láttam, hogy majd kicsattant a boldogságtól, és ezt nem hagyhattam szó nélkül.
– Nocsak-nocsak, de jó kedve van valakinek ahhoz képest, hogy hétfő van, és iskola. Habár jól belegondolok, nem is olyan nagy csoda az után, hogy az egész hétvégét távol a háztól töltöttétek Jake-kel – kuncogtam.
– Úgy látom, rád is rád férne egy kis távollét. Túl sokat tartózkodsz Emmett közelében – öltötte ki rám a nyelvét. Felnevettünk aztán Nessie vonásai váratlanul megváltoztak. Az arcáról leolvadt a mosoly, helyét fájdalmas ráncok vették át. A tekintete üvegessé vált, és már csak arra lettem figyelmes, ahogy feljajdulva kétrét görnyed.
– Nessie! – kiáltottunk fel az idősebb Edwarddal szinte egyszerre, aki a semmiből termett a lánya mellett.
– Jól… Jól vagyok – lehelte nővérkém erőtlenül, szaporán véve a levegőt. Edward leültette az egyik székre, arcán rémült aggodalommal, miközben a kicsinek nem mondható konyha megtelt ugyancsak aggódó családtagokkal.
– Ugye nem ez volt az első, már máskor is történt hasonló? – érdeklődött Carlisle, mialatt testvérkém aprókat kortyolt a vízből, amit Bella adott neki.
– Nem nagyapa, nem ez volt az első – vallotta be Nessie.
– Miért nem szóltál? – értetlenkedett az idősebb Edward, fél térdre ereszkedve a lány előtt. – És a gondolataid… – ingatta a fejét, némiképp megrovón.
– Nem akartam rátok ijeszteni, sajnálom – nézett bocsánatkérőn mindünkre. – De az már legalább két hónapja volt, és az óta semmi… mostanáig – sóhajtott. A beálló csendben tisztán hallottam a tornácon lévő szélcsengő lágy csendülését, majd egy perccel később Jacob lépett be a konyhába. Először ránk nézett, majd a feleségére, akinek mindig pirospozsgás arca most sápadt volt. Jake fekete szeme menten tágra nyílt.
– Szépségem, minden rendben? – térdelt le elé, és két tenyere közé vette Nessie apró kezeit, amiket addig az apósa szorongatott. – Mégis mi történt? – kérdezte tőlünk, és a hangjából kiérződött feszültség miatt a kérdése követelőzőnek hangzott.
– Jake, kérlek, minden rendben, jól vagyok – nyugtatgatta Nessie férjét.
– Lehetetlen! – csattant fel ekkor váratlanul az idősebb Edward, és felém fordította borostyánszín tekintetét. – Ugye? – meredt rám kérdőn, és akkor egyszeriben megértettem, hogy a gondolataimra reagált ilyen hevesen.
– Megesik az ilyen – vontam meg a vállamat, miközben nehezemre esett nem mosolyogni.
– De hiszen Jake-kel még csak nem is próbálkozunk – szólalt meg ekkor Nessie, aki úgy tűnt, rájött, miről is tanakodunk az apjával félig némán. – Mi védekezünk, hiszen ott az iskola, és… – Ekkor azonban váratlanul elhallgatott. Láttam amint jövendőbeli apósom kézfején kidülledtek az erek, ahogy lánya gondolataitól egyre inkább ökölbe szorultak és megfeszültek. Az arcvonásai ezzel szemben higgadtak voltak. – Az éjjel furcsa álmom volt – kezdte testvérkém maga elé meredve. – Egy sötét és szűk helyen voltam, de mégis kellemesen otthonos volt. Jacob horkolására ébredtem, pedig addig sosem keltem fel rá – mosolygott közben kedvesére. – De aztán amikor valóban felébredtem, rájöttem, hogy csak álom volt, azért is hallottam olyan távolinak Jake szuszogását – magyarázta, és Jacob ajkai elnyíltak.
– Csak nem arra gondolsz, hogy azt láttad, amit a…
– Gyermekünk? – kérdezte Nessie. Úgy tűnt, hogy Jacob még nem volt készen rá, hogy kimondja a szót. – Elképzelhető, de mint mondtam védekezünk, csupán egyszer esett meg, hogy… elfelejtettünk – vallotta meg nővérkém pironkodva, majd azonnal okfejtésbe kezdett. – Ám annak több mint két hónapja, és ugye mind tudjuk, hogy egy vámpírbébi milyen gyors ütemben fejlődik.
– Egy félvámpír gyermek igen, de egy negyed részben vámpír, már nem olyan biztos – elmélkedett hangosan Carlisle, Nessie szavaira reagálva, és mi mind rá függesztettük a figyelmünket. – Amikor Katerinával, Nahuel lányával a dolgozóban beszélgettem, említett pár érdekes dolgot. Olyanokat, amik megkülönböztetik a fél, és a negyed részben vámpírt egymástól. Többek között az is elhangzott, hogy az édesanyja hónapokig volt állapotos vele, de hogy pontosan meddig, azt nem tudta megmondani.
– Ez… Ezzel most azt akarod mondani, hogy elképzelhető, hogy lassan több mint két hónapja a szívem alatt hordom a gyermekem, csak éppen nem tudok róla? – nézett Nessie a nagyapjára összezavarodva.
– Doki? – pillantott fel Jake is, aki kezdett magához térni az első döbbenetből.
– Nem szeretnék belemenni találgatásokba. A legésszerűbb jelen helyzetben az lenne, ha elvégezhetnék némi számítást és tesztet. Ha valóban gyermeket vársz, talán azt is megállapíthatjuk, hogy milyen gyors ütemben fejlődik a magzat, amiből a szülés idejét, és akár a későbbi fejlődésének mértékét is kikövetkeztethetnénk – ecsetelte Carlisle, megint csak azzal a tudásra szomjazó csillogással a szemében.
Nessie persze nem mondott ellent a nagyapjának, hiszen bármiféle tesztnek alávetette volna magát, hogy kiderüljön, úton van-e már a trónörökös. A legifjabb Black, egy félig ember, egynegyed részben vámpír, egynegyed részben alakváltó gyermek, aki már akkor a szülei szeme fénye lett mielőtt bebizonyosodhatott volna a létezése.
– Ne izgulj már, lélegzetelállító vagy! – nyugtatgatott nővérkém, épp úgy, ahogyan én tettem vele közel fél éve az esküvője napján. El sem tudtam hinni, hogy ez a nap is eljött végre valahára.
– Te is!
– Tudom! – nevetett fel harsányan.
– Azért sajnálom, hogy… – fancsalodtam el egy kicsit, Nessie-t figyelve. Annyi gondolat keringett a fejemben már napok óta. Némelyek jók, mások kevésbé.
– Nehogy sírni merj nekem, és elkend a sminked! – figyelmeztetett, menten megmosolyogtatva. – A mai napon semmit sem sajnálunk.
– De olyan jó lett volna, ha… – kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.
– Te is tudod, hogy még semmi sem biztos, bármi megeshet. És egyébként is, neked most csakis azon kéne hogy járjon az eszed, hogy az estét már mint Mrs. Cullenként töltöd Edwarddal a szigeteteken – kacsintott rám.
– Igen, most ez a legfontosabb – helyeseltem. – De azért remélem, hogy megvársz – tettem hozzá makacsul, mire felszisszent. – Minden rendben? – kérdeztem aggódva, és az uszályomat magam után vonszolva gyorsan hozzáléptem.
– Persze, ne aggódj, ez normális. Mióta rájött, hogy rugdosással felhívhatja magára a figyelmet, folyamatosan ezt csinálja. Mondtam is Jacobnak, hogy ha nem fiú lesz és focista, akkor nem tudom mi – nevetett. Olyan jó volt őt így látni, anyaszerepben. Csak azt az egyet sajnáltam, hogy nem lehettünk egyszerre várandósok. Ráadásul nagyon úgy nézett ki, hogy Nessie még csak a szüléssel sem vár be, ugyanis már most akkora pocakja volt, mint egy kilenc hónapos terhesnek. Noha azt egyikünk sem tudta biztosan, mennyi ideje is van még vissza, minthogy a baba fejlődésének üteme mind az átlagtól, mind Bella esetétől eltért. Csak remélni mertem, hogy azért a nászutunk végét megvárja a kis lurkó.
– Bárhogy is, csodaszép és különleges lesz, hiszen rátok fog hasonlítani. Szabad? – kértem engedélyt, majd a tenyeremet testvérkém – percek múlva pedig már sógornőm – lila selyemruhájával takart gömbölyű pocakjára helyeztem. És mintha csak megérezte volna a pici a jelenlétemet, rúgott egyet, úgy hogy azt én is tisztán érezhettem.
– Kip-kop, bejöhetek? – kérdezte apám az ajtóban állva. Mögötte anyám és Jacob várakozott. – Készen vagy kicsim? – lépett hozzám, és körbeforgatott.
– Már csak Alice-re várok, elment a csokromért – feleltem, miközben anyámat figyeltem, aki Nessie pocakjával barátkozott.
– Most hány hónapos is vagy? – kérdezte kétkedőn, de érthető volt, hiszen nemrégiben még nem látszott semmi, most pedig… De nem volt mit tenni, nem titkolhattuk el előlük a terhességet, így is annyi mindent hallgattunk el előlük, és még fogunk is, hogy ennyi kijárt nekik.
– Már nem sok van hátra – adott kitérőválaszt Nessie, éppen olyat, amit közel fél éve én is folyamatosan adok nekik.
Tanultam a múltkori esetből. Nem akartam még egyszer átmenni mindazon, amin akkor kellett, mikor úgy hittem, hogy terhes vagyok, és egyik napról a másikra kellett megszakítanom mindennemű kapcsolatot a szüleimmel. Így hát, hogy könnyebb legyen majd az elválás, fokozatosan adagolva mondtam el nekik, az egyszer már oly gondosan kitalált fedőtörténetet, és készítettem fel őket rá, hogy Edwarddal az esküvőnk után New Yorkba költözünk, hogy a Columbiára járhassunk. Persze ez hazugság volt, leszámítva azt a tényt, hogy valóban tervbe vettük már, hogy elköltözünk, méghozzá az egész család, de csak miután megszültem a picit és átváltoztam.
A szívem szakadt meg, és persze minden egyes porcikám tiltakozott már csak a gondolattól is, hogy csak egy kis időre is itt hagyjam, elhagyjam őket. Hiszen olyan közel álltak mindig is hozzám, de tisztában voltam vele, hogy valahogyan át kellett vészelni az újszülött kort, aminek nem szerettem volna, hogy részesei – és ne adja ég, áldozatai – legyenek. Nem úgy, mint az unokájuk életének, akinek létezését még nem tudtam, hogyan fogom tálalni nekik, ha majd eljön az idő, amikor tudomást szerezhetnek már róla. Bár erről most még korai lett volna elmélkedni, hiszen még csak egy szép terv volt a gyermekünk Edwarddal.
Percekkel később apám oldalán kilépve a házból, Wagner Nászindulójának lassú ütemére lépdelve indultam el a hosszú sorok között, tekintetemmel jövendőbelimet keresve. Edward ott állt a Cullen ház udvarában felállított, virágdíszes boltív előtt. Fekete frakkja tökéletes kontrasztot képzett sápadt bőrével, és az én egyszerű fehér ruhámmal, ami miatt Alice-szel nem egyszer össze is kaptam, hiszen nemcsak hogy nem egyedi darab volt, még csak habos-babos sem.
A menyasszonyi ruhám szaténból és organzából készült. Felsőrésze váll nélküli volt és gyöngyház berakással díszített, míg az abroncsos szoknyát csak itt-ott mintázták a tekervényes motívumok, és amelyet csípőnél szalag-szárnyak öleltek körül, megadva a ruha „A” vonalát. Se egy tüll réteg, se fodrok, se mély dekoltázs nem volt rajta, és még a lekerekített uszály sem volt több méteres, viszont nekem annál inkább tetszett. Mondhatni szerelem volt első látásra! Ráadásul barátnémnak mindemellett el kellett fogadnia a tényt, hogy Nessie-éhez hasonlóan, az én esküvőm szervezésekor sem ő parancsolhatott – na, nem mintha az előkészületekben nem vett volna részt teljes erőbedobással. De szerencsére megértette, hogy miután erre a pillanatra vártam kislánykorom óta, nem engedhettem át neki a szervezés jogát.
Az oltár felé lépkedve végig Edwardot figyeltem, akinek már a mosolya is csábosan hívogatott. Majd miközben tartottam a szemkontaktust, ahogyan megbeszéltük, magamban felidéztem az érettségire való felkészülés közben megírt esküm szövegét. A fogadalmam bár szerény lett, de annál is igazabb, és mindent magában foglaló, amit csak Edward iránt érzek, és amit képes voltam szavakba foglalni.
Hosszúnak tűnt az út az oltárig, kilométereknek, így mialatt elhaladtam a násznép kettészelt végtelenbe nyúló sora között, engedélyeztem magamnak egy gyors szemlét. Úgy tűnt, minden meghívottunk itt van, és ez elégedettséggel töltött el. Nem csak a családtagjaink voltak jelen, a La Push-iak és a Denalik mellett a barátaim is itt voltak, mind a forksi, mind a montereyi iskolámból. Többekkel össze is akadt egy-egy pillanatra a tekintetem, köztük Lucaséval, a jelenlegi alfáéval, akinek meginvitálását némi hátsószándék vezérelte. Szerettem volna vele beszélni, és kihasználva az ünnepség adta alkalmat megkérni rá, hogy engedélyezze a szerződés „megszegését”, hogy következmények nélkül válhassak vámpírrá. A szemle végeztével aztán egy percre elöntött a keserű érzés, amiért a jelenlévők egy részét jó ideig, míg a többieket talán soha többé nem láthatom. Azonban amikor tekintetemet visszaemeltem Edwardra, minden rég meghozott döntésem újra értelmét nyerte.
– Most átadom neked a lányomat. Az életét a kezedbe helyezem, vigyázz hát rá, és tedd nagyon boldoggá – mondta apám Edwardnak, és kezemet Szerelmem felém nyújtott jobbjába helyezte.
– Az életem árán is, köszönöm – felelte Kedvesem biccentve, aztán apám megcsókolta az arcomat és hátralépett anyám mellé.
– Nagyon fess vagy – súgtam oda Edwardnak, miközben a lelkész felé fordultunk.
– Te pedig meseszép – mondta rám villantva híres félmosolyát, de jelenleg nem ez volt, ami libabőrbe futtatta egész testemet. Hüvelykujja szelíd cirógatásba kezdett kézfejemen, miután a fehér rózsából, orchideaból és lila liziantuszból összeállított csokromat átadtam Nessie-nek, hogy kezeinket összekulcsolhassuk Edwarddal. Ujjainak lágy érintése apró szikrákat és kisüléseket okozott testemben. Olyan nehéz volt megállni, hogy ne rögvest a csók részével kezdődjön a ceremónia. Ámbár érthető volt az után, hogy huszonnégy órája nem láthattam, és nem érezhettem. Kegyetlenségnek tartottam a hagyomány azon részét, mely előírta, hogy a vőlegény és a menyasszony az esküvőt megelőző estét külön kellett hogy töltse, ódivatú hiedelemből. De ehhez a szüleim ragaszkodtak, és én boldoggá akartam tenni őket, míg azt a babonát már természetesnek, hagyománynak tekintettem, ami előírta, hogy legyen rajtam valami régi, valami új, valami kék és valami kölcsönkapott.
A ruhám új volt és a harisnyakötőm kék, amiről Rosalie úgy nyilatkozott, hogy ez maga a „csipkébe öltöztetett érzékiség”. Azt is mondta, hogy a nászéjszakán volt szokás levennie a férjnek, hogy ezzel elhozza egy korszak lezárását, melytől kezdve nem lehetnek már titkok férj és feleség között. Noha hozzátette, hogy ez egykoron többet jelentett, mikor még a hálószobai titkok, titkok voltak a nászéjszakáig. De ez már a huszonegyedik század volt, és mi Edwarddal már régen levetettük a képzeletbeli harisnyakötőmet – na, nem mintha annyira bántam volna a dolgot.
– Jó volt a leánybúcsú? – kérdezte Kedvesem alig hallhatóan, mialatt a lelkész hozzákezdett a szónoklatához arról, miért is gyűltünk ma itt össze.
– Érdekes – leheltem visszagondolva rá, bár nem is volt annyira vészes, mint amilyenre számítottam, lévén, hogy Alice és Nessie közösen szervezték meg. De ami igazán megragadt bennem, az az este volt, amikor egy pohár tej mellett még utoljára elbeszélgettem anyámékkal.
Kicsit beparáztam a nagy nap előestéjén. Addig eszembe sem jutott hasonló gondolat, de akkor felötlött bennem, hogy vajon jó felesége leszek-e Edwardnak?
A leánybúcsú után úgy terveztem, hogy hamar lefekszem, még egyszer utoljára a régi szobámban, az ismerős illatok és a már fakulóban lévő szép emlékek társaságában, de nem jött álom a szememre. Lementem hát egy pohár tejért a konyhába, nem számítva rá, hogy ott találom a szüleimet. Az asztalnál ültek, és a fotóalbumot lapozgatták. Kitöltve a tejet aztán én is csatlakoztam hozzájuk.
– Szerinted jó felesége tudok majd lenni Edwardnak? – kérdeztem anyámat az után, hogy elértünk a múltidézésben a negyedikes farsangon készült képekhez, amikor is menyasszonynak öltöztem be.
– Biztos vagyok benne kicsim. És ne feledd, Edward olyannak szeret amilyen vagy – nyugtatott a kezemet szorongatva. – Édesapáddal szeretnénk adni neked valamit – kezdte, és apám felállt az asztaltól, hogy behozzon egy fekete bársony bevonatú ékszerdobozt, amit felnyitva elém helyezett. – Ezt a fülbevalót apádtól kaptam, mikor kiderült, hogy várandós vagyok veled. – A dobozkában egy pár gyémánt fülbevaló volt. Aprók, csillogók és visszafogottak. – Sok boldogságot kicsim, hozzon szerencsét!
– Oh, anya! – borultam a nyakába, majd két hatalmas puszi után apáméba.
A fülbevaló majdnem egyidős volt velem, igazi régi darabnak volt hát mondható, és miután Nessie kölcsönadta a nagymamája nyakékét, amit az esküvője napján kapott a szüleitől, már volt valami kölcsönkapottam is, hogy teljes legyen a lista.
– És a legénybúcsú? – kérdeztem vissza.
– Medvével keringőztem – vigyorgott.
– A csók után remélem, velem is fogsz.
– Ha csak egy csók kell hozzá – sandított rám a szeme sarkából. Sokat sejtető pajkos fény csillogott benne, és a térdeim beleremegtek. Végül olyannyira elkalandoztam fantáziám élénk világában, hogy mikor a lelkész szavainak sikerült betörnie a tudatomba és visszarántania a valóságba, az első, amit észleltem a döbbent csend volt és Szerelmem rémült tekintete.
– Isabella, kérem, ismételje utánam – szólalt meg újra, sürgetőn a lelkész, miközben mindenki feszült várakozással tekintett rám.
Nessie eljegyzési gyűrűje, amelyben a kétféle arany testesíti meg őket. Különbözőek, akárcsak ők maguk, de együtt annál is szebbek.
Nessie és Jacob jegygyűrűi, amelyekben ugyancsak szimbolikusan jelen van az ő „két-lény” mivoltuk.
Nessie menyasszonyi ruhája.
Nessie fülbevalója az esküvői ruhához.
Swan nagymama kontyfésűi, amit Bella továbbadott Nessie-nek. (A filmmel ellentétben a könyvben kettő volt!)
„A dobozban két nehéz, ezüst kontyfésű volt, amit bonyolult virágformákba rendezett, sötétkék zafírok díszítettek.” /Breaking Dawn/
Elizabeth Masen nagymama nyakéke, amit Edward Nessie-nek ajándékozott.
Nessie és Jacob a nászútjukon.
Naomi menyasszonyi ruhája.
Bells menyasszonyi ruhája.
Bells és ifj. Edward jegygyűrűi, amelyeknek elején látható összekapcsolódás szimbolizálja kettőjük életének egyesülését.
Gillian Bobtól kapott fülbevalója, amit Bellsnek ajándékozott.
Bells esküvői kék harisnyakötője.
Bells és ifj. Edward
Bells és ifj. Edward
MATTHEW BELLER – MATT
Származása és a benne lévő gyűlölet bizonyos személyek iránt, megkeseredetté tette. Érdeklődik Bells iránt, de nem ez az egyetlen ok, amiért távol akarja tartani őt Cullenéktől. Hogy ki is ez a fiú valójából, és mi lehet az a másik indok, az szép lassan kiderül majd a történetből.
NAOMI SHEEN
Bells unokatestvére apai ágon. A két család nem igazán tartja egymással a kapcsolatot, így a gyerekek elhidegültek egymástól az idők során. Naomi szülei elváltak, édesanyjával annak új férjéhez költöztek Port Angelesbe. Naomi igazi nagyvárosi lány. Nagyra van magával, kissé lenéző és szeret a középpontban lenni, ugyanakkor sok meglepetést tartogat még ő maga is, és számára is ez az új környezet és élet. A lány előszeretettel hívja unokanővérét Izzie-nek, melyet Bells azonban nem szeret.
RAHEL LAHOTE CABOT
Paul és Rachel Black unokája. Quileute leszármazott, ahogyan férje, Elohim Cabot is. La Pushban élnek gyermekeikkel, Jezabellel és Iannel valamint a bátyja családjával. Végtelenül kedves, anyáskodó típus. Bellst szinte lányaként szereti. De vajon miért hasonlítanak egymásra, annyira Gillel?
JEZABEL CABOT - JEZA
Rahel idősebbik gyereke. Van egy öccse, Ian. Ébenfekete haja és szürke szemei vannak. Az első pillanattól fogva nem kedvelik egymást Bellsszel. Megkeseredett természetéhez és életviteléhez vajon mi köze lehet Cullenéknek?
IAN CABOT
Rahel fia, Jezabel öccse. Fiúsan rövidre vágott sötét haja és szürkés szemei vannak. Vérbeli Quileute leszármazott, egy szép, hamvas szürke farkas alakját veszi fel átváltozáskor. Még nem vésődött be, várja az „igazit”, aki talán hamarosan el is érkezik…
LUPE BELLER LAHOTE
Rahel bátyjának, Urielnek a felesége. A Makah indián törzsből származik. Matt nagynénje, mivel annak apja az ő fivére. La Pushban él férjével és közös gyermekeikkel, Meynával és Daviddel, valamint Rahelékkel. Kedves, kissé félénk nő.
DAVID LAHOTE - DAVE
Lupe idősebbik gyereke. Van egy húga, Meyna. Mogyoróbarna kócos, kissé hosszabbra hagyott fiús haja és ugyancsak barna szemei vannak. Szintén vérbeli Quileute leszármazott, egy szép, csokoládébarna bundájú farkas lesz átalakulás után. Lenyomata és kedvese, Amy, Seth Clearwater unokája, aki három évvel fiatalabb tőle.
MEYNA LAHOTE
Lupe lánya, David húga. Gesztenyebarna haja és szemei vannak. Kedves, kissé visszahúzódó lány. Kapcsolata Bellsszel eléggé változékony. Az egyik farkas, Asha kedvese és lenyomata.
JADEN CLEARWATER - JADE
Seth Clearwater unokája apai ágon. Van egy húga, Amy. Fekete, fiúsan rövidre vágott haja és éjfeketén csillogó szemei vannak. Quileute leszármazottként ő is falkatag. Harmadikként változott át, jelenleg ő a Béta Lucas csapatában. Egy vörösesbarna bundájú farkassá változik átalakuláskor. A megismerkedésük körülményeihez képest, később nagyon is megkedveli Bellst. De vajon mennyire?
AMANDA CLEARWATER - AMY
Seth Clearwater unokája apai ágon. Van egy bátyja, Jaden. Sötétszőke haja és fekete szemei vannak. Szeretnivaló, vidám természetű lány. A nála pár évvel idősebb David Lahote lenyomata és kedvese. Szívesen látná a családjában Bellst. De vajon mire utalhat kétértelmű kijelentése?
ADEN ATEARA
Anyai ágon Seth Clearwater unokája, apain pedig Quil Ateara leszármazottja. Fekete félhosszú haja van, amely mindig bozontos és sötét szemei. Eleven, szeleburdi kiskölyök, nagyon hasonlít Seth nagyapjára. Ő csatlakozott a legkésőbb a falkához Cullenék megjelenését követően. Egy kisebb méretű, homok sárga farkas alakját ölti magára átváltozáskor.
ASHA CAMERON
Apai ágon Jared leszármazottja, így lehet ő is birtokosa a farkas géneknek. Szurokfekete szemei és zilált, vállig érő haja van. Egy ébenfekete farkas alakját veszi fel. Lenyomata és kedvese, Meyna. Az ő kapcsolata is eléggé viharos Bellsszel, már az elejétől fogva.
NAHUEL
Félvér vámpírként látta meg a napvilágot, akárcsak Renesmee, aki iránt annak születésétől fogva érdeklődött. Argentínában él, kezdetben nagynénjével, Huilennel embervérrel táplálkoztak, de később Cullenéket követve ők is megpróbálkoztak a vegetáriánus életvitellel. Nahuel Nessie-t eleinte sűrűn, aztán pár évtizedente meglátogatta, de a lány, közeledését mindannyiszor elutasította. De vajon meddig? És mi történik akkor, ha egyszer kitudódnak a fiú titkai?
KATERINA - KAT
Különleges félvér vámpír. Ember szülőanyja és félvér vámpír biológiai apja lévén ő inkább emberi. Vámpírtulajdonságai gyengébbek az átlagnál. Egzotikus szépség; barna bőre, hosszú, fekete haja és teakfa színű szeme van. Az édesanyja, Myisha, a Mapuche törzs tagja. Lánya születése után annak édesapja vámpírrá változtatta. De vajon ki Katerina nemzője?
LEONA SAVETE
Gazdag család sarja. Az iskola krémjébe tartozott, szépsége minden fiút vonzott. A szülei azonban keveset törődtek vele, így máshol kereste a boldogságot. Kicsapongó életvitele odáig vezetett, hogy egy vámpír felfigyelt rá, elcsábította, majd „megölte”. Egy másik vámpír talált rá végül, aki elvitte aztán olyanokhoz, akik örömmel fogadták be Leonát a családjukba. De ki lehet ez a család? És ki a jótevő vámpír?