2011. október 9., vasárnap

New Sun - Shine - 7. fejezet

Sziasztok!
A fejezet elolvasása előtt nem szeretnék sokat beszélni a benne lévő történésekről, azonban ahogyan azt megígértem, magyarázattal fogok szolgálni a tettemre, amit az első hozzászólásnál olvashattok majd a fejezet végén. :)
A Szereplők gárdája, mint azt már jeleztem új taggal bővült. Valamint Jacobról is tettem ki képet. :)

A kommenteket – és voksokat – nagyon szépen köszönöm, jólestek szavaitok. Igazán kíváncsi leszek, hogy ez a rész milyen érzéseket vált majd ki belőletek. Aztán ne szidjatok nagyon! :P

Kellemes hétvégét és – az időjárás tekintetében – szebb hetet kívánok mindenkinek!
Jó olvasást a fejezethez! :)

Pusza, Krisz



A fejezet enyhén 18-as korhatárú, olvasása csak saját felelősségre!
7. EGY EMLÉKEZETES SZÜLETÉSNAP


BELLS!? BELLS, SZERELMEM?! – szólongatott Kedvesem. Megrebbentve pilláim kilestem alóluk és csalódottan vettem észre, hogy édes szája már nem kényeztet, mint tette azt hosszú perceken keresztül. Karjaimat nyakába fűztem és visszahúztam egy újabb csókra. – Szerelmem! – ellenkezett és kibújva ölelésemből ismételten eltávolodott tőlem. Értetlenül néztem fel rá, de amikor látóterembe anyám aggódó arca bekúszott, úgy pattantam ülésbe ijedtemben, mint akinek a derekában a csontokat rugókra cserélték volna.

– Anya? – leheltem elcsukló hangon, majd felszisszenve a fejemhez kaptam, ami sajgón lüktetni kezdett.

– Semmi baj, kicsim, itt vagyok! – fogta meg a kezemet anyám és mellém telepedett. Aggódva nézett rám, én viszont értetlenül őrá, végül tekintetem elkalandozott.

A nappaliban voltunk, a díványon ültem, teljesen felöltözve, ahogyan Edward is. Szerelmem, anyám mögött állt feszülten, balján apám, mellette pedig az egész család. Mindannyiuk arcát aggódó ráncok borították. Nem értettem, mi történhetett, hiszen néhány perce még szenvedélyesen szerettük egymást Edwarddal, most pedig… Tisztán éreztem, mennyire belepirultam a pikáns emlékképekbe.

– Mi… mi történt? – pillantottam kérdőn Kedvesemre.

– Siettedben valószínűleg megbotlottál és leestél pár lépcsőfokot. Beverted a fejed, amitől elvesztetted az eszméletedet – felelte anyám, majd magához ölelt. – Most már minden rendben – simogatta vigasztalón a hátam.

– Hogy érzed magad, Bells? – kérdezte Carlisle, majd ő és apám is megnézték a fejem, de szerencsére látványos jele nem maradt esésemnek.

Igaz nem éreztem valami túl jól magam, de ezt féltem beismerni. Egyfelől szerettem volna már túlesni ezen az egész bemutatkozós dolgon. Másfelől pedig tartottam tőle, hogy e miatt a kis botlásom miatt féltésből majd haza akarnak rángatni szüleim, és sejtettem, ezt a többiek, Szerelmemmel az élen nem elleneznék – úgy gondolván, jobb lesz így nekem. Így egész este, míg szüleim jelen voltak mosolyogtam, és leküzdve a néha rám törő szédülést és a hasogató fejfájást úgy tettem, mint ha ez a baleset meg sem történt volna.

Szüleim, akárcsak az eszméletemet vesztett álmomban összeismerkedtek Kedvesem családjával, akik láthatóan jó benyomást tettek rájuk. Majd megnézték a házat és az álszobámat, aztán Carlisle kíséretében hazamentek. Szerelmem úgy tűnt csak erre a percre várt, mert szüleim amint kitették a lábukat a házból először szorosan és hosszasan magához ölelt, majd az est további részében úgy bánt velem, mint valami porcelánbabával.

Másnap, az akkora már tompa fájdalommá csitult érzés miatt a fejemben későn keltem. Akárcsak az előző napi álmomban, most is Edward arca volt az első, amit megláttam. Tudtam, butaság, de tartottam attól, hogy minden mit álmodtam valósággá válik. Így még az este megkértem a fiúkat, hogy annak ellenére, hogy Alice azt állította, a nomád vámpír – akiről egyszer rég ő szólt nekünk – nincs a környéken, nézzenek körül, biztos, ami biztos alapon. A nomádot, se annak szagát nem találták végül, ami megnyugtató volt, nem úgy, mint a bizonytalanság azt illetően, mi lesz velem, pontosabban mi lehet belőlem egyszer… talán. Ahogyan attól sem voltam felhőtlenül jókedvű, hogy Nessie boldogságát is csak álmodtam. Jacob, Nahuel aljasságának napvilágra kerülésével nem tért vissza. Hiszen hogyan is tehetné, még ha ahogyan sejteni, remélni vélem is, valóban életben van, hisz nem tudhatja mi történt, hogy Nessie most már biztonságban van. Ezért se akartam beszélni senkivel a tegnapról, a rózsaszín mámoros képzelgésemről. Szerencsémre Kedvesem apja sem hozakodott elő vele, aki biztosra vettem, az első képkockától az utolsóig végignézte a fejemben zajló eseményeket. A félelmeteseket, a fájókat, a boldogokat és a pikánsakat is, amiktől tudtam, nem csak én érzem magam zavarban.

– Boldog születésnapot, fiam! – köszöntötték fel a szülei Edwardot, miután az egész család összegyűlt a nappaliban. Őket a nénikéi és bácsikái, valamint a nővére és Esme követte, majd mikor a doktor lépett közelebb, hogy megköszöntse, hirtelenjében csend támadt.

Erősen szorítottam meg Szerelmem kezét Carlisle rezzenéstelen, komoly arcát látva. Ijesztő volt! Aztán még közelebb lépett hozzánk és némán átnyújtott egy vaskos borítékot Edwardnak. Egy egyszerű, közepes méretű fehér boríték volt. Semmiféle írás nem volt látható rajta. Egy belső hang azt súgta, nagyon fontos dolgokat rejt magában. Tekintetem Edward kezeire esett, melyeket még sose láttam remegni, és amik most a lezárt boríték kibontása közben úgy festettek, mint két nyárfalevél a gyenge szélben. Felnéztem rá, mire rám mosolygott, majd lehunyta a szemét és mélyet lélegzett, mielőtt kihúzta volna a papírokat a tokból. Megpróbáltam én is szemügyre venni az iratok tartalmát, pipiskedtem is, de mindhiába. Szerelmem arcán végig kifejezéstelen maszk ült, mint aki nem akarja, hogy idő előtt bármit is leolvassak róla. Csak néztem őt, míg belemélyedt a leírtakba, majd mikor már nem bírtam tovább ezt a feszült várakozást, tudatlanságot, Carlisle felé fordultam és szólásra nyitottam a számat, de Szerelmem megelőzött.

– Ez biztos, nagyapa? – kérdezte szinte már zihálva. Megijesztett viselkedése.

– Biztos, fiam! Többször is ellenőriztük apáddal – felelte a doktor, mire egy szó kezdett vészesen villogni a fejemben lévő neontáblán. Kutatás!

Azonnal a legrosszabb eshetőségek villantak fel előttem. Megborzongtam a gondolattól. Edward eközben mélyen, reszketegen kifújja a benntartott levegőt, aztán rám emelte borostyánszín szemeit, amikben különös fény csillogott. Olyan, amilyet még sosem láttam, teljesen elmerültem bennük, aztán arra lettem figyelmes, hogy ajkai mozogni kezdenek. Hogy boldog, széles mosolyra húzódva egyetlen tényt próbálnak meg tudatni velem. Szinte azonnal sokkos állapotba kerültem, pedig még fel se fogtam, fel se bírtam fogni igazán mi is történt. A fejemben lévő kijelzőn továbbra is ott villogott a kutatást jelző felirat, a borítékba rejtett papírokon pedig ott állt feketén-fehéren a hosszas kutatás és kísérletezés eredménye.

Kapkodva téptem ki Szerelmem kezéből az iratokat, de azokon több volt a szám, mint a szöveg, ami ráadásul javarészt latinul volt, így alig fogtam fel belőle valamit. Ekkor ismét Edwardra néztem, kétségbeesve, akinek örömtől ittas tekintetében, ha nem lett volna lehetetlen, azt mondtam volna, könny csillant fel. Néztem őt és igyekeztem lenyugodni, mire hirtelen felkapott, felemelt a derekamnál fogva, és forogni kezdet velem körbe-körbe, úgy, hogy beleszédültem.

– Velem maradhatsz Szerelmem, velem mindörökre! – ordította boldogan. A könnyeim maguktól indultak meg, hogy kibuggyanva szemeimből eláztassák örömtől kipirult arcomat. Boldog voltam, boldog még, ha egy kukkot sem értettem a leírtakból, hisz a lényeg Szerelmem arcára volt írva. Mosolya elárult mindent. Ahogyan szavaiban, szemeiben is ott tündökölt az egész jövő… a közös jövőnk. – Szeretlek! Nagyon szeretlek! – motyogta ajkaimnak, amik követelőző, mohó csókjaitól vörösre martan lüktettek. Abban a pár percben a külvilág megszűnt létezni körülöttünk. Semmi sem számított, most még az sem, hogy intim érintéseinket mindenki látja. Most csak is mi számítottunk, az eredmény, a jövőnk.

Mikor Edward letett, még mindig nem voltam teljesen magamnál. A boldogságtól – és a folytonos pörgéstől – megrészegülten imbolyogtam, mint akinek a talpa alatt mozog a talaj. Alig bírtam elereszteni Edward tekintetét, mely akárcsak az enyém, szerelemtől és vágytól csillogott. De kénytelen voltam, mivel az egész család egy emberként figyelt minket és mosolyogta meg viselkedésünket – ha már nem voltak képesek zavarukban elpirulni.

– Köszönöm nagyapa! – mondott köszönetet Kedvesem, és magához ölelte Carlisle-t.

– Boldog születésnapot! – felelte, majd engem is magához ölelt, és arcomról, melyről jelenleg levakarhatatlan volt vigyorom, hideg, krétafehér ujjaival letörölt egy könnycseppet. – Be kell, hogy valljam, a végleges eredmények már tegnap megvoltak, de azt szerettem volna, hogy ez a születésnapod egy igazán emlékezetes pillanat legyen.

– Ez sikerült, köszönöm!

– Örülök, de ne csak nekem köszönd, édesapád volt az egész kitalálója. Sokat és keményen dolgozott az eredményekért – magyarázta a doktor.

– Igen, tudom, és ezt soha sem fogom tudni meghálálni neki – meredt az apjára meghatódva, aki elégedetten biccentett, majd összemosolyogtak.

– Ezek szerint egyszer, majd én is a lányod lehetek, ahogyan Bella? – kérdeztem félszegen felnézve Carlisle-ra, akire már jó ideje titkon második apámként gondoltam.

– Természetesen Bells! Már jó ideje a családom tagjaként, a lányomként tekintek rád – mosolygott, ami jólesett, de még sem annyira, mint ami utána történt.

– Apa, ha megengeded – szólt közbe az idősebb Edward, mire mindenki felé pillantott várakozón. – Bella a családba kerülése után a lányod lett, mivel rám fiadként tekintesz. Éppen ezért az illem úgy kívánná, hogy az én fiam kedvesének, én legyek a második apja. Már ha elfogad – nézett rám, és talán csak beképzeltem, de a szemei mintha reménytől csillogtak volna. Csak bólogatni tudtam, de azt sűrűn, megszólalni viszont nem mertem, tartottam tőle elsírnám magam. Edward még sosem volt velem ilyen közvetlen, úgy viselkedett, mint ha tényleg én is közéjük tartoznék. Mindig is megtartotta a tisztes távolságot kettőnk közt, ezért is sokkolt annyira „felajánlása”. Szerettem, de sose gondoltam volna ezt róla. Én már annak is örültem, hogy menyeként elfogadott, nemhogy lányaként, amivel persze mérhetetlenül boldoggá tett.

– Szerelmem! – ölelt át és törölte meg a szememet Kedvesem. Kipirult arcomat a mellkasába fúrva igyekeztem elrejteni zavaromat.

– A kutatáshoz visszatérve azt még engedjétek meg, hogy megemlítsem, hogy bár a vizsgálatok azt az eredményt hozták, hogy Bellsre nézve nem végzetes a mérgünk, a génállománya miatt ez természetesen csak addig igaz, míg a mutációra hajlamos gén nem aktiválódik. Tisztában vagyok vele, hogy ezt ti magatok is nagyon jól tudjátok, és ami azt illeti az eltelt idő függvényében én erről az eshetőségről már nem is beszélnék, de azért jobb, ha nem feledjük. Ellenben még egyszer jelzem, a vizsgálatok szerint a méreg nincs veszéllyel Bellsre – mosolygott, hogy megnyugtasson bennünket.

– Köszönjük! – mondtuk egyszerre Szerelmemmel, majd belecsókolt a nyakamba.

– Na, várjatok egy kicsit! – emelte fel a kezét Emmett, kikérve a figyelmünket. – Akkor most a vadmacska már biztosan nem lesz Holdat ugató bolhazsák? És, ha beköti a mi kis Edynk fejét, akkor ő most a húgunk vagy az unokahúgunk lesz? – érdeklődött komoly arccal.

– Emmett drágám, kérlek, hagyj most minket ezekkel a lényegre törő kérdéseiddel – szólt rá férjére Rosalie, amit mindenki megmosolygott.

– Bells! – suttogta figyelmeztetőn Nessie, és az asztalra helyezett ajándékok felé intett fejével.

– Mi az, Szerelmem? – kérdezte Edward alsó ajkam harapdálása láttán. Hezitáltam hisz Carlisle ajándéka után az enyém, annyira jelentéktelennek tűnt, de Edward kíváncsi volt rá, így végül odaadtam neki. Akárcsak „álmomban” összevonta szemöldökét és rosszallón nézett rám, mindennek ellenére kérlelés nélkül bontotta ki az ajándékát. A prospektus láttán először értetlenkedve, azután felcsillanó szemekkel nézett rám, mikor a könyvjelzőként használt repülőjegyekkel megjelölt oldalra lapozott. Végül egy csibészes mosollyal és egy forró csókkal biztosított róla, hogy értette a célzást.

Az ajándékozást követően, hogy kicsit kettesben lehessünk, sétálni mentünk. Edward a hátára kapva ugrotta át velem a folyót széltében, és futva vitt a szülei által annyira szeretett rétig. Olyan boldog volt, ahogyan én is, hogy már semmi sem választhat el minket egymástól. Az arcunkra kiült vigyor levakarhatatlan volt egész idő alatt. Nyár lévén most még le lehetett heveredni a földre. Ledőltem hát a puha, selymes fűbe, és magamra húztam Edwardot úgy csókolóztunk, míg a nap el nem bújt, ezzel jelezve, hogy ideje hazatérnünk.



– Igen, ez tényleg jó – nevettünk mikor a házhoz értünk. Azután Edward váratlanul egész testében megfeszült, és mint akinek földbe gyökerezett a lába meg sem moccant. Ijedten néztem rá. Arca először kifejezéstelen volt, aztán rám mosolygott. – Vendégeink érkeztek – magyarázta rémült ábrázatom láttán. Nahuel látogatása óta csak még inkább tartottam az idegen vámpíroktól. – Ne aggódj Szerelmem, csak a Denali klán az. Tudod, már meséltem róluk. – Bólintottam. – Gyere, bemutatlak nekik! – simított végig az arcomon gyengéden, és egy csókot lehelt az ajkaimra, majd kézen ragadott és bevezetett a házba.

– Edy! – kiáltotta egy női hang, mikor beléptünk az ajtón. Még csak felmérni sem volt időm a helyzetet, csak a felénk rohanó vámpírnőt láttam. Ösztönösen hunytam le a szemem, és mikor egy perccel később újra kinyitottam, Kedvesem hátával találtam magam szemben. Félve lestem ki oldalra. Edward védelmezőn állt előttem, vele szemben pedig egy nagyon csinos, aranybarna íriszű lány. Az ismeretlen vámpír megilletődve nézett Edwardra, akiről aztán felém emelte értetlenkedő tekintetét. Úgy meredt rám, mint aki szellemet lát, vagy legalábbis nem érti, mit keresek itt.

– Sajnálom, én nem… – nézett felém, majd vissza Edwardra. – Én csak fel akartalak köszönteni – rebegtette hosszú szempilláit Szerelmemre, majd egész közel hajolt hozzá, úgy suttogta neki. – Boldog születésnapot, Edy! – nyomott egy csókot hosszasan az arcára, amitől féltékenyen felmordultam. Tettem egy lépést oldalra, és belekaroltam Edwardba, mire az ismeretlen lány vette a lapot és hátrább lépett.

– Üh! Köszönöm, Leona! – felelte Edward, míg én összeszűkített szemekkel néztem az ismeretlent, akiről „véletlenségből” elfelejtettek szólni nekem. Ez persze azonnal gyanakvásra és féltékenységre adott okot. Dühös is lettem Edwardra, amiért elhallgatta előlem ennek a lánynak a létezését, főként úgy, hogy még a vak is láthatja, hogy érdeklődik Kedvesem iránt.

Az ismeretlen lány tagadhatatlanul csinos volt. Hatalmas szemei borostyán színben pompáztak. Búzaszőke haja finoman keretezte ovális arcformáját, melynek vonásai még szinte gyermekiek voltak. Ha ember lett volna tizenötnél nem néztem volna többnek.

Ahogy elnéztem mellette a tekintetem egy pillanatra összefonódott egy enyhe eperszínű tincsekkel megtűzdelt, szőke hajzuhatag tulajdonosáéval. Tanya közvetlen Carlisle mellett állt, mögöttük a családja többi tagja feszülten figyelte a zajló eseményeket. Igaz, nem mondhatni, hogy hű, de sokat meséltek nekem a Denali klánról, akinek tagjait unokatestvéreikként tartják számon, de azért könnyedén felismertem a szobában lévőket. Jelen volt a családfőn, Tanyán kívül még Carmen és az ő párja, Eleazar is, akiről annyi információm volt, hogy egykoron a Volturi tagjai közé tartozott. Különleges képessége miatt nagy hasznát vették, mivel képes volt megérezni, ha valaki tehetséges. Ahogyan Kate is az volt, aki Nessie születése után találta meg a szerelmet, mégpedig Garrett személyében, aki miatta nagy áldozatot hozva lemondott végleg a nomád életmódról, és vele együtt az emberi vérről.

– Szóval ő lenne az a bizonyos emberlány? – lépett elénk Tanya és közben egyetlen pillantásával meghátrálásra késztette Leonát. A lány visszalépett a családja mellé, míg Edward karjával átölelte a derekam, amit szúrós nézéssel jutalmaztam, minthogy dühös voltam rá, amiért nem mesélt Leonáról. Láttam Edwardon, hogy pontosan tudja, mi bajom. Még a fejét is bűnbánóan horgasztotta le. – Szia, a nevem…

– Tanya! Tudom ki vagy – szóltam közbe, ami meglepte, és talán egy kicsit még magamat is. Olyan könnyedén beszéltem, mintha nem is egy vámpírral társalognék, miközben percekkel ezelőtt még tartottam tőlük, mint ismeretlen vámpíroktól.

– Oh, szóval már hallottál rólunk. Remélem, csak jót – nevetett, amitől apró barázdák jelentek meg a szája szegletében. Szemei kíváncsian csillogtak, amikkel alig észrevehetően tetőtől-talpig végigmért, majd egy emberi szemmel villanásnak tűnő mozdulat után felmutatta a két fűszálat, melyeket Edward és az én hajamból halászott ki.

– Természetesen – feleltem pironkodva, miközben a szemem sarkából Szerelmemet figyeltem, aki miután Tanya végigmért, peckesen kihúzta magát és önelégülten vigyorgott.

– Szia! – lépett most közelebb izgatott mosollyal egy kukoricaselyem szőke hajú nő, és meglepetésemre felém nyújtotta a kezét, melyet haboztam elfogadni. – Mi a baj? – nézett Kate a kezére, majd vissza rám.

– A képességed – leheltem.

– Oh! – nyögte. – Látom, sokat tudsz rólunk.

– Igyekeztem tájékozódni, ha már egyszer én is közétek fogok tartozni – vágtam rá egy percre összekapcsolva tekintetemet Leonáéval, akinek ettől láthatóan minden izma pattanásig feszült, ami elégedettséggel töltött el.

– Helyes! De ne aggódj, nincs a kezemben jelenleg – nyújtotta ismét felém jobbját. – Isten hozott a családunkban – köszöntött kedvesen, miután elfogadtam a gesztust, ami Edwardot mosolyra késztette, míg Leonát fanyalgásra.

– Úgy tűnik, a kishölgy valóban sokat tud rólunk, esetleg mi is megtudhatnánk róla többet? – szólt közbe most Eleazar.

– Hogyne, persze! – felelte Szerelmem. – Ő itt… – akadt el szava, aztán rám pillantva folytatta – Isabella Sheen, a menyasszonyom – húzta csibészes mosolyra ajkát, ami folyamatosan szélesedett, tátva maradt szám és kikerekedett szemem láttán, ami önkéntelen cselekedet volt a bemutatásom hallatán. A lélegzetem is elakadt, minthogy még sosem hívott így, és még a féltékenységi rohamomról is megfeledkeztem egy perc erejéig. A szívem olyan eszeveszett ütemben verte odabentről a bordáimat, mint ahogyan egy koncerten teszik azt a cintányérokkal, egy dobszóló alkalmával.

– És ezt mégis mikor akartátok nekünk bejelenteni? – csicseregték, de nem igen figyeltem rájuk. Csak Edward ragyogó szemeit és kivirult arcát láttam magam előtt. Képtelen volt percekig másra is figyelni, még ha tisztában is voltam vele, ez itt most még nem a leánykérés ideje.

– Az igazság az, hogy még nem volt meg a hivatalos leánykérés, de ez csak formalitás – felelte Edward megszakítva a szemkontaktust, amivel egy időben fülig vörösödtem.

– Mint látom ez valóban csak formalitás kérdése – pillantott Tanya a csuklómon viselt családi címeres karkötőre. – Tagadhatatlanul apád fia vagy – nézett hátra Szerelmem apjára, aki zavartan elmosolyodott, míg Bella mellette féltékenyen fújtatott.

– És mikorra tervezitek az átváltozásodat? Mert gondolom, átfogsz, igaz? – érdeklődött Carmen.

– Természetesen! – feleltem határozottan. – Azonban még nem döntöttük el. Előtte még szeretném befejezni a középiskolát. Még van időnk – pillantottam fel Edwardra mosolyogva, aki vette a célzást. Hiszen most már valóban volt időnk.



– Hogy vagy, Edy? – lépett újra közelebb Leona, miután a Denali klánból mindenki felköszöntötte Kedvesemet, majd beszélgetve félrevonultak a többiekkel.

– Köszönöm kérdésed, jól – felelte Edward távolságtartóan. – És te? Mi a helyzet Braddel?

– Csak egy kis kaland volt, semmi komoly – vonta meg a vállát. – Viszont, mint látom a ti kapcsolatotok nem csak futó szeszély, pedig nem is olyan régen még úgy nézett ki a helyzet, hogy ha a nehézségek ellenére együtt is maradtok, mostanra vacsora lesz Bel…

– Leona, kérlek! – csattant fel mérgesen Kedvesem, és most már az ő tekintetével is fel lehetett volna nyársalni a kiscsajt.

Edward, tudnál jönni egy kicsit? – kérdezte valaki a társaságból váratlanul, amitől Szerelmem feszültté vált.

– Menj nyugodtan, itt megvárlak – mosolyogtam rá erőltetetten, de még így is vonakodott, majd végül egy csókot nyomott a számra és egy szúrós pillantást vetve Leonára, egy sietekkel távozott. Egyáltalán nem volt szimpatikus Leona, és nemhogy kettesben nem akartam vele maradni, de még csak egy légtérben sem. Habár leginkább azt nem akartam, hogy az én Edwardom közelében legyen. Igen is féltékeny voltam, és sajnos úgy tűnt, nem ok nélkül.

– Szóval te lennél Bells? – mért végig lenézően Leona, mire csak azért is kihúztam magam büszkén. – Meg kell, hogy valljam, valaki különlegesre számítottam, ha már egyszer Edy szívének a birtoklásáról van szó. De te annyira átlagos vagy, hogy egyszerűen nem értem, mit eszik rajtad – nyílt meg előttem, ami igencsak váratlanul ért és meglepett.

– Azt én sem tudom, de a lényegen ez mit sem változtat. Engem választott és szeret, nekem több nem számít! – szögeztem le a tényeket.

– Pedig én előbb szerettem!

– Azt menten gondoltam – fanyalogtam. Fagyos nézésébe már-már beleborzongtam, de nem mutattam ki. Nem akartam megadni neki azt az örömet, hogy lássa, tartok tőle, mint vámpírtól. Hogy esetleg félreértse, és azt higgye, hogy mint vetélytárstól viszolygok.

– Hidd el, nem vagyok én olyan rossz, mint elsőnek gondolsz, csupán szerelmes. Gondolom, te is mindent megtennél Edyért, ahogyan én is!

– Ugye tisztában vagy vele, hogy Edward minden egyes szavadat hallja? – emlékeztettem Kedvesem jelenlétére a házban, miközben testem mellett ökölbe szorultak kezeim.

– Pillanatnyilag eléggé belemerültek Carlisle-lal és Eleazarral a beszélgetésbe. Amúgy meg jól tudja, hogy érzek iránta, ez nem titok – mosolygott idegesítően. – Csak adj lehetőséget, hogy elmagyarázzak mindent, mert gondolom ő nem tette meg – meresztette rám hatalmas, „ártatlan” borostyánszín szemeit, mialatt ajkán győzelemittas vigyor ült. Nem akartam bevallani, még magamnak sem, de igaza volt, minthogy Edward valóban nem számolt be nekem nemhogy a kapcsolatukról – ami volt, vagy ami van –, de még csak a létezéséről sem.

– Ám, legyen! – egyeztem bele gyomorgörccsel a hasamban. – Hallgatlak.

– Mit szólnál közben egy sétához? Nyugi nem bántalak, esküszöm! – tartotta fel védekezőn kezeit. – Nem akarok rosszban lenni a családdal, főleg nem Edwarddal, ezt te is beláthatod. Csak egy séta és beszélgetés. Nos, benne vagy?

Előbb szólnom kell Edwardnak, különben aggódni fog.

– Oh, hát persze, menj csak. – vigyorgott.

Körbenéztem, de Szerelmem sehol sem láttam, ahogyan Carlisle-t és Eleazart sem, akikkel Leona szerint épp társalgott. Mivel nem akartam egyetlen szó nélkül eltűnni és ezzel a frászt hozni Cullenékre, végül az idősebb Edwardtól kéredzkedtem el.

Nem tudom, mi jár Leona fejében, hogy mit akar nekem mondani, de érdekel, minthogy a fiad több mint véletlenségből felejtett el szólni nekem róla – üzentem gondolatban, de még így is érezhető volt, hogy nagyon haragszom Edwardra. Az én Edwardomra. Tudom, hogy nem engednél el, ha a gondolatai csak egy kicsike veszélyt is jelentenének rám nézve, az pedig, hogy mit akar mondani… nos, azzal jobb, ha tisztában vagyok. Szeretném világosan látni a helyzetet, úgyhogy majd jövök. – Ezzel elköszöntem, majd Leonával sétálni indultunk.

Mivel beszélgetni akartunk és, ha lehet, négy szem – és fül – közt, így egész messzire eltávolodtunk a háztól. Féltem, ez nem is kérdéses, de a kíváncsiságom nagyobb volt, és bíztam benne, hogy Leona valóban nem tenne olyat, amivel kivívná Kedvesem haragját. Hisz elmondása szerint neki ő a legfontosabb, míg Edwardnak reméltem, hogy én vagyok.

– Te mióta vagy vámpír? – kérdeztem néhány száz méter után, hogy a feszült légkör már amennyire ez lehetséges elviselhetőbb legyen.

– Négy éve – felelte, a tisztes tíz lépés távolságot mindvégig fenntartva köztünk.

– Hány éves voltál? – érdeklődtem tovább.

– Tizenöt.

– És ki változtatott át?

– Egy nomád – kezdte mély undorral. – Igazából nem akart ő engem vámpírrá tenni. Jót mulatott velem, hát meghagyta az életem. Átvitt értelemben persze.

– Hogy értetted azt, hogy jót mulatott veled? – néztem rá értetlenül.

– Valóban nem érted? – meredt rám, mint valami gyengeelméjűre. Mintha nekem kutya kötelességem lenne érteni minden kétértelmű, sejtelmes megjegyzését. – Akkor jól figyelj, mert most megtudhatod, milyen kegyetlen is némelyik vámpír. Hogy milyen könyörtelen is valójából az a vámpírvilág, melybe annyira vágysz – torpant meg felém fordulva. A tekintete csak úgy izzott a feltörő emlékektől. Szikrákat szórva kezdett bele emberi életének rövid, de igencsak mozgalmas mesélésébe. – A nevem Leona Savete. A szüleim Canada leggazdagabbjai közé tartoznak. Majdnem minden tengerparti államban van egy villánk vagy nyaralónk. Miniszterek, államfők, nagykutyák fogadásain töltötték a szüleim mindig is az idejüket, már ha épp nem üzleti úton voltak. Már nem is emlékszem, hány nevelőnőt fogyasztottam el, míg középiskolába kerültem. Ott aztán jó volt, legalább látszatra. A szépségem miatt – lebbentette meg csillogó szőke hajzuhatagát – azonnal magába fogadott az iskola krémje. A fiúk mind felfigyeltek rám, bókoltak és elkényeztettek, amit mindennél jobban élveztem. Mindenem megvolt, bármit megkaphattam, és meg is kaptam! – mondta fölényesen. – Míg a szüleim itt-ott partiztak, én fiúkkal mulattam az időm. Néhatájt részegen, de nem ez a lényeg. Minden szép volt, míg egy nap össze nem futottam egy nemcsak nagyon jóképű, de egyenesen álomszép férfivel. Addig még egyszer sem volt dolgom idősebb pasival, nem vonzottak, és talán nem is lett volna, ha a kocsim nem kap defektet, miközben éppen egy bulira tartottam – ecsetelte, mialatt arcán olyan sűrűn váltakoztak szélsőséges érzelmei, hogy azokat egy idő után képtelenség volt követni. – Furcsa volt persze, hogy gyalog van, de túlságosan örültem neki, hogy végre valaki járt arra, és segített. Miközben kicserélte a kereket flörtöltem kicsit vele. Nagyon bejött és ezt ő is észrevette. Ám amikor fogdosni kezdett, az már nem volt ínyemre. Nem akartam én az ártatlan kislányt játszani, de amit ő csinált, az zavart. Végül kimutatta a foga fehérjét, én pedig beszaladtam az erdőbe. Azt hittem, elfuthatok, vagy elbújhatok, de egy vámpír elől lehetetlen – remegett meg ajka. Hirtelenjében sajnálat fogott el irányába, de emlékeztettem magam, hogy épp Edwardot szándékszik lecsapni a kezemről. – Egy ideig csak játszadozott velem, majd mikor megunta… – elcsuklott hangja. A vér meghűlt az ereimben, ahogy rájöttem, mit is tett vele „gyilkosa”. – A kínok kínját álltam ki. A méreg pokolian égetett. Még láttam, ahogy az az aljas nyomorult kielégült vigyorral a képén fölém emelkedik, letörli a vérem a szájáról, és mint aki jól végezte dolgát távozik – halt el ismét hangja, tekintete bánatosan fénylett.

– Sajnálom! – mondtam őszintén.

– Edy talált rám! – folytatta nem kis meglepetést okozva. – Akkoriban fent éltek északon. Épp vadászott, mikor rám talált. Mivel újszülöttként nem akarta, hogy a nővére közelében legyek, így megvárta, míg befejeződik az átalakulásom. Mindvégig velem volt, beszélt hozzám, csak ezért bírtam ki! – nyomta meg az utolsó szavakat, hogy nyomatékosítsa. A kezem ökölbe szorult. – Csak Nessie miatt nem vitt haza hozzájuk. Viszont a sorsomra sem hagyott, így kerültem a Denalikhoz, akik befogadtak a családjukba, és segítettek élni ebben az új világban. Edy is pátyolgatott az első évben, míg Alaszkában éltek. Sok mindent köszönhetek neki – mosolygott sejtelmesen. Kétértelműségétől megcsikordultak a fogaim. – Aztán sajnos visszaköltöztek ide Forksba, ezért kevesebbet találkoztunk, mivel ő úgymond új életet kezdett, én pedig nem igen járhattam el otthonról „fiatalságom” miatt. Így végül nem teljesedhetett be a szerelmünk – biggyesztette le ajkát és hunyta le szemeit, miközben az enyémek égető tűzcsóvákat lövelltek felé a méregtől, ami a testemben fortyogott szavai hallatán. Valahol az agyam leghátsó zugában tudtam, hogy eltúlzom a féltékenykedést, de egyszerűen nem tudtam magam, az érzéseimet és indulataimat kontrollálni.

– A… A szerelmetek? – sziszegtem a kérdést, a fogaim közt szűrve a szavakat.

– Nos, ami azt illeti nem voltam közömbös Edynek – vigyorgott. Meg-megrándult az ajkam az elfojtott fintortól. – És hát ő sem volt az nekem, de gondolom, neked nem kell ecsetelnem, hogy mi fogott meg benne – kuncogott. – No, de ennyit erről. Én többet nem szeretnék mondani, nem akarom kivívni Edy haragját azzal, hogy minden részletről beszámolok neked. Mert hát gondolom, nem véletlenül nem szólt rólam sem – rebegtette hosszú pilláit „ártatlanul”.

– Mit akarsz, Leona? – szakadt ki belőlem a kérdés ingerülten végül. Igencsak uralkodnom kellett magamon, hogy most azonnal neki ne essek a torkának.

– Semmit, csak gondoltam jobb, ha tudod a teljes igazságot. Tisztán levehető volt az arcodról, hogy fogalmad sincs, ki vagyok. Hogy még sosem hallottál rólam. Azt, hogy miért, azt csak Edy tudja.

– Attól, mert ember vagyok, még nem vagyok komplett hülye! – világosítottam fel.

– Nyugi már! – tartotta fel a kezeit ismét. – Ha Edy téged választott, nem tehetek semmit, ezt el kell fogadnom, még ha nehéz is lesz, hiszen szeretem. Biztos vagyok benne, hogy fordított esetben miatta te is így tennél. – Várt, de nem helyeseltem, nem mintha nekem nem Edward boldogsága lenne az első. – A lényeg, hogy Edy boldog. Legalábbis úgy tűnik, hogy az. Mondjuk meg is érdemli, sokáig volt egyedül, a magány pedig még egy vámpírnak is megterhelő. Szerencsétek van a képességeddel, nélküle sejtem milyen nehéz lenne… nos, te is tudod – kacsintott vigyorogva.

– Mégis mire gondolsz? – meredtem rá értetlenül.

– Ugyan már, kérlek, előttem nem kell szemérmeskedned. Naná, hogy a szexre értettem. Az áldásod nélkül… nos… hű! Hát biztos nem könnyű nektek még így sem, főleg ha azt vesszük, milyen heves is tud lenni Edy – szélesedett ki egészen vigyora.

Mikor felfogtam mit is mondott, teljesen leblokkoltam. Csak néztem Leonát, aki játszotta az ártatlan megértőt, és fogalmam sem volt róla, mit is kéne mondanom vagy tennem. Nem akartam elhinni, amit mondott, pontosabban sugallni próbált szavai által, de ez az egész helyzet – az, hogy Edward sosem beszélt nekem róla, és amiket most megtudtam – több volt, mint gyanús. Minden arra engedett következtetni, hogy bármennyire is nem akarok hinni Leonának, igazat beszél.

– Ha belegondolok milyen nehéz neki amúgy is – sóhajtott. – Szegénykémnek tényleg nagy erőfeszítésébe kerülhet, hogy figyeljen rád a nap minden percében, minden pillanatában. Mikor megérint, átölel, vagy éppen csókol. Így belegondolva ehhez tényleg óriási önuralom szükségeltetik, az erőfeszítésről nem is beszélve – elemzett, mialatt én még mindig az előző dolgon rágódtam.

Nem, az nem… Ő és Edward nem… Nem! – ingattam a fejem, majd még mielőtt előtte engedtem volna a nyomásnak és könnyeim eleredtek volna, hátraarcot véve otthagytam. Egyszer sem néztem vissza, de így is biztos voltam benne, hogy nem követ. Néha megálltam, de csak egy-egy percre, hogy kifújam magam, mivel a sírástól ritkásan kaptam levegőt.

– Bells?! – hangzott több felől is a nevem, aggodalommal vegyülve, mikor visszaérve a házba bevágtam magam mögött a bejárati ajtót. Nem akartam senkivel sem beszélni, így felsiettem a szobába, ahol zokogva rogytam le az ágyra.

– Szerelmem mi a baj? – sietett utánam Edward. Mikor nem feleltem elém térdelt és az állam alá nyúlva kényszerített rá, hogy aggódó tekintetébe nézzek. – Mi történt? Jól vagy?

– Miért nem meséltél nekem Leonaról? – kérdeztem szipogva percekkel később.

– Mit mondott neked Leona? – kérdezett vissza felháborodva.

– Azt kérdeztem, miért nem beszéltél róla nekem soha? – erősködtem.

– Leona amióta csak ismer szerelmes belém.

– Köszönöm, de a történetet már ismerem. Szóval? – kötöttem az ebet a karóhoz.

– Azért mert… – szorította össze a fogait, majd felkelt a földről – mert hazudtam neked – bökte ki nehézkesen. A levegő a tüdőmben rekedt.

– Értem! – leheltem és most már tényleg képtelen voltam megregulázni könnyeim.

– Kérlek Bells, hallgass meg! Nem úgy történtek a dolgok, ahogy valószínűleg most gondolod! – lépett hozzám, mivel időközben felkeltem az ágyról, de eltoltam magamtól.

– Merd a szemembe hazudni, hogy nem feküdtél le vele! – sziszegtem ingerülten.

– Nem feküdtem le vele! – vágta rá határozottan. – Nem tudom, mit mondott neked Leona, de semmi ilyen nem történt köztünk, főleg nem mióta veled vagyok. Érted?

– Szeretnék hinni neked, annyira szeretnék – merültem el sötéten csillogó szemeiben, amik könyörögtek, hogy higgyek nekik.

– Akkor higgy! – kérlelt.

– Szóval biztosan nem volt köztetek semmi?

– Nem! … Vagyis… – hebegett.

– Edward, engem nem érdekel, ha… ha mégis megtörtént köztetek – kezdtem összeszorított fogakkal, mégis őszintén beszéltem –, hiszen rég volt, előttem történt. Csak azt az egyet kérem, mondd a szemembe. Tudni akarok róla. Nem akarom, hogy titkok legyenek köztünk, mert az fájna. Most is ez fáj – biggyesztettem le ajkam.

– Hazudtam neked, mert tartottam a következményektől – sóhajtott, ujjait idegesen tördelte. – Mielőtt elcsattant köztünk az első csók, azt mondtam neked, hogy még sosem tettem hasonlót, hogy még nem csókolóztam. Ezt csak akkor találtam ki, mivel az igazságot nem mertem kimondani, minthogy még sosem voltam szerelmes. Persze egészen addig, míg meg nem ismertelek – mosolygott bátortalanul. – Nagyjából három éve kicsit… hogy is mondjam… összegabalyodtunk – húzta grimaszra száját. – Leona csinos, de a személyisége sosem fogott meg. Tudod nem könnyű több mint hatvan évig önmegtartóztató életmódot élni, még ha én magam választottam is azt. Mert a neveltetésem folytán képtelen lennék egyik kalandból a másikba ugrani, minden érzelem nélkül – magyarázta, mint ha ez bűn lenne. – Őszintén mondom, hogy sosem éreztem Leona iránt semmit, barátságon kívül. Hirtelen felindulásból történt az egész, de nem jelentett semmit! Egymásnak estünk, csókolóztunk, de ennyi! Nem történt semmi több, elhiszed? – meredt rám meggyötörten. Végül pár perc eltelte után, mikor sikerült magamban lerendeznem a dolgokat bólintottam. – Szeretlek kis butám! – ölelt magához szorosan és egy csókot nyomott a homlokomra.

– Miért nem mesélted el ezt előbb? – fúrtam arcom mellkasába és mélyen beszívtam édes méz és orgona illatát.

– Éppen ezért! Mert nem akartalak ezzel a jelentéktelen múltbeli semmiséggel felzaklatni. De már tudom, hogy rosszul tettem. Ugye meg tudsz bocsátani? – tolt el kissé magától, hogy a szemembe nézhessen, mire ravaszul elmosolyodtam.

Ezután az események ismételten csak felpörögtek. Az idő úgy szaladt előre, mint tette azt Edward keze a combomon. Ahol csak értük simogattuk és csókoltuk egymást. A padló hamar megtelt a feleslegesnek ítélt ruhadarabokkal. Kívántuk egymást, mindennél jobban, és bár egyikünket sem zavarta volna, hogy jelenleg nyüzsögnek a házban a kifinomult hallással rendelkező egyedek, mégis visszafogtuk magunkat, a vágyainkat. Legalábbis részben.

Most, hogy már tudtuk, a méreg nem halálos rám, hogy egyszer átváltozhatom majd én is vámpírrá, és ezzel mindörökre Edwarddal maradhatok, megnyugodtak bennük a kedélyek. A vágy igaz cseppet sem csillapodott, talán még erősebb is lett, azonban kötöttünk egy alkut, amit minden erőnkkel megpróbáltunk betartani. Edward még mindig szerette volna – valami megmagyarázhatatlan oknál fogva –, hogy betöltsem a nagykorúságot az első együttlétünk előtt, én pedig örök romantikus lévén szerettem volna, ha az első alkalom nagyon különleges, ami nem is volt kérdéses, hogyan lehetne az. Megállapodtunk hát, hogy a születésnapom utáni hétvégén, a szigeten tesszük meg a következő nagy lépést a kapcsolatunkban. Végtére is nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy idilli paradicsomban, egy minden szempontból tökéletes személlyel élték át életük legjobb és legédesebb pillanatait. Én el akartam mondani magamról, ezért pedig most képes voltam visszafogni annyira magamat, amennyire kellett. Jelzem, csak annyira, amennyire kellett!

– Szerelmem – akadozott Kedvesem hangja, ahogy lejjebb csusszantam ölében. Egy csókot nyomtam ajkára, majd a hajamat jobb vállamra vetve lassan végigcsókoltam kidolgozott felsőtestén. Éreztem, ahogy az apró izmok meg-megrándulnak érintésem alatt, amik épp olyan önbizalommal öntöttek el, mint az, hogy láthattam a folyamatot, ahogy Edward szeme a közelségemtől fokozatosan egyre világosabb, élénkebb arany színt vett fel, a vágy jelét tükrözendőn. Mikor elértem csípőjét megtorpantam egy pillanatra. Egy bizarr gondolat futott át elmémen, mely talán tovább is áll, ha nem akartam volna a mai estét emlékezetessé varázsolni Szerelmem számára. Tétovaságomat végül Edward is észrevette és feljebb tolta magát, hogy láthassa arcomat, ami az előző gondolattól élénkvörös színt öltött magára. Felnéztem rá. Tekintete kérdő, kissé aggodalmas volt, de szemeiben ettől függetlenül még mindig ott tükröződött a vágy. Mélyen magamba szívtam látványát, hogy le tudjam gyűrni szemérmességem. Lassan végigsimítottam ágyékán, amitől nem csak az ő lélegzete vált sűrűvé és egyben akadozóvá, majd kissé remegő ujjaimat beakasztottam alsónadrágja gumírozót szélébe. – Bells?! – meredt rám, tágra nyílt szemekkel.

– Bízz bennem! Enged el magad – kértem, hangom alig volt több suttogásnál. Egyik tenyerem mellkasára helyeztem és finoman visszanyomtam az ágyra. Ellenkezni próbált, mikor valószínűleg tudatosult benne, hogy mire készülök, de nem hagytam.

– Bells!? – zihálta. Furcsa érzés fogott el, de egyben jó, felemelő is volt. Zavaromnak kellett még pár perc, de végül elinalt, csak az izgatottság maradt. A mellkasomat elégedett melegség öntötte el, ahogy láttam, éreztem Edward mennyire kíván engem. És én ma este boldoggá akartam őt tenni. – Bells!? Bel… – kiáltotta nevem, majd elhalt hangja, amikor ujjaim után szám is férfiasságához ért.

Mindkettőnknek újszerű volt ez az érzés. Fogalmam sem volt róla, honnan tudtam mit, hogyan tegyek, hogy minél nagyobb örömet szerezzek Szerelmemnek. Az ösztöneim vezéreltek, és úgy tűnt, nagyon is jó úton. Először félénk lassúsággal és óvatossággal „kényeztettem” Kedvesem, akinek kezei alatt reccsenve szakadt a lepedő. Hallottam, ahogy egy-egy mozdulatommal elégedett sóhajokat csaltam ajkaira. Élvezettel átitatott nyögések és morgások boldog hangja töltöttem meg percek alatt a szobát, amiktől felbátorodva egyre merészebbek lettek mozdulataim. Ugyanakkor kínzó lassúsággal folytattam tovább csípője fölé hajolva kényeztetését.

Éreztem, Edward igyekszik nem mozgatni a csípőjét, mi több még a légzését is igyekezte egyenletessé tenni, de az önkéntelen vonaglásokkal még ő sem tudott mit kezdeni. Először talán kissé kellemetlen, mindenesetre furcsa érzés volt őt ilyen módon érinteni és „szeretni”, de ahogy zavarom, ez is hamar elmúlt. Minden könnyebb volt, ha arra gondoltam, hogy mekkora örömet szerethetek ezzel Edwardnak, és én épp ezt akartam.

Az arcom lángokban égett, de ezt csak akkor vettem észre, mikor is Edward félresöpörte az arcomba hulló tincseket, hogy láthasson. Hideg kézfejével végigsimított felforrósodott arcélemen, ajkán mosoly játszott. Amolyan elégedett, köszönetet sugárzó. Ez még nagyobb erőt adott ahhoz, hogy merészebben folytassam „kínzását”, amit a kezdetleges tiltakozással ellentétben most már ő is igencsak akart.

Nem figyeltem meddig „kényeztettem”, sem azt, hogy a lepedőn és huzatokon kívül mit tett még tönkre, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy el akar tolni magától. Mire ráeszméltem, mit akar, felhagyott vele. Egész testében megfeszült, a kidülledt erek kékes hálót képeztek testén. Aztán még egy utolsó sóhaj…

Tudtam, mi fog következni, így nem ért váratlanul. Kissé kesernyés íz öntötte el a számat. Felnéztem Szerelmemre. Gyönyörtől ködös tekintete a távolba révedt. Mikor percekkel később „visszatért”, mosolygó borostyánszín szemeit rám szegezte, és én abban a percben értettem meg csak igazán, hogy miért is olyan boldog attól, ha örömet szerezhet nekem.



A Denali klán

Tanya

Katrina – Kate

Garrett

Carmen

Eleazar

Leona

11 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Nos, akkor jöjjön a magyarázat. :)
    Az előző fejezetnél írtam nektek, hogy ez után a rész után mindenre magyarázattal fogok szolgálni. A történésekre, a tettemre.
    A magyarázat pedig így hangzik:

    Először is szeretném leszögezni, hogy Imádlak titeket! ♥
    Nem akarok, és nem is panaszkodhatom, hiszen remek olvasóim vagytok. Éppen ezért igyekszem megfelelni nektek. Olyat írni, amit szívesen olvastok, de ez nem mindig megy. Megfelelni mindenki ízlésének lehetetlen, hiszen míg az egyik ezt akarja, a másik azt. Így rájöttem, hogy biztosan nem tudok majd olyat írni, ami mindenkinek jó lesz.

    Ez kicsit elszomorított, amihez hozzá társult, hogy az 5. fejezetet, amiben Nahuelről és Nessie-ről van főként szó, nem kedveltétek annyira. Persze nem lehet mindig mindent, meg szívetek jóga így érezni. Egyszerűen én szerettem azt a részt írni, és izgalmasnak gondoltam. Megijedtem, hogy annál a fejezetnél talán nem tudok majd jobbat, izgalmasabbat írni a későbbiekben – amit nagyon remélek, hogy nem így lesz.

    Szóval mindez összejött némi magánéleti gonddal, hát kibuktam kicsit. *pirul*

    Összegeztem barátnőmnek a dolgokat – Bells legyen farkas, főként Edyről és Bellsről szóljon a történet, Jacob jöjjön vissza, Nessie találja meg a boldogságát, valamint legyen korhatáros a fejezet –, és végül megírtam. Hogy lássam, mit szóltok ahhoz, ha minden, amit szeretnétek megtörténne, amit egyetlen fejezetben is le lehet írni, nem pedig több könyvnyi mennyiségben. Hogy ha minden csöpögősen rózsaszín lenne.

    De persze én ezt nem szerettem volna, ha megtörténik, vagy legalábbis ilyes formán, az egyetlen megoldás pedig az volt, hogy mindezt meg is írhassam és vissza is vonhassam, hogy ha Bells ezt az egészet álmodja. Hiszen csak kíváncsi voltam, hogy mit szólnátok mindehhez.

    Remélem, nem fogtok érte nagyon utálni! *nagyon bizakodik benne*

    A véleményeiteket továbbra is mindig szívesen fogadom, és igen, kíváncsi vagyok rá, hogy mit szeretnétek, mi, hogy legyen. Higgyétek el, hogy sok fejezet, jelenet vagy meg sem született, vagy nem így alakult volna, ha nem véleményeznétek, mondanátok el vágyaitokat és még sok egyéb. Ezt nagyon köszönöm, hiszen úgy vélem, eddig nagyon szépen dolgoztunk együtt! :)

    Kérlek titeket, nézzétek el nekem, hogy nem írok rózsaszín nyálat. :P Hogy a főszereplők mellett másokról is szívesen írok, és hogy Bells nem lesz farkas – ami most már végleges, csak hogy ne húzzam vele tovább az agyatokat/idegeiteket. :P
    Hogy mi lesz Jacobbal, az még mindig képlékeny. De azt megígérhetem, hogy most már valóban be fog teljesedni a mi kis szerelmespárunk – Bells és Edy – szerelme. :D

    Köszönöm, hogy meghallgattatok, hogy remélhetőleg nem veszitek rossz néven ezt a kis „átverést”, és bízok benne, hogy továbbra is segítetek alakítani a történetet véleményeitekkel; elméleteitekkel, vágyaitokkal, kritikáitokkal. :)

    Legyetek rosszak! ;)
    Pusz, Krisz

    VálaszTörlés
  2. áááááááááá! Pedig azt hittem, hogy Jacob végig Nahuelt követte, de akkor minden csak álom volt:( Bár a még több izgalom az mindig jó:) Szerintem erre a fordulatra senki nem számított:D Ehhez a részhez csak a korhatáros részhez fűznék hozzá. Végre Bells is vissza adhatta a "kölcsönt" :) Remélem hamar oda érünk a szigetes részhez, bár úgy érzem hogy lesznek itt még bonyodalmak:)Főleg Leonával a központban:D

    VálaszTörlés
  3. Szia Krisz! :D
    Fú hát nekem nagyon tetszett! :D
    Először azt sem tudtam, hogy most mivan, de aztán leesett, hogy az egész csak álom volt! :D
    Bár azt sajnálom, hogy Jacob nem jött vissza, mert akkor végre Nessie is boldog lehetne és akkor az egész család együtt va, mindenkienk van párja és mindenki boldog! :)
    Persze, hogy Ifj. Edward életéből sem hiányozhatott egy olyan személy, aki odavan érte, úgy mint Id. Edwardnál Tanya... :D
    Remélem hamar hazamegy ez a Leona...
    Az elején még meg is ijedtem, hogy nem lesz 18as korhatár, de a fejezet vége!
    Hát kitettél magadért, de mostmár tényleg jó lenne, ha minél hamarabb beteljesedne a szerelmük! :)
    Nagyon várom a következőt! :)
    Mivel írtad, hogy a vágyainkat is figyelembe veszed, így merészkedem leirni, hogy én örülnék neki, ha Jacob minél előbb hazatérne Nessiehez és Edward és Bells szerelme is minél előbb beteljesülne! :) Ja, és hogy Leona minél előbb hazamenne! ;$
    Jaj, míg el nem felejtem!
    Tetszett Id. Edward viselkedése Belss-szel!
    Olyan aranyosak voltak! :)
    Kíváncsian várom a kövit! :)
    Puszil: d.

    VálaszTörlés
  4. Szia! Jajj hát hol is kezdjem :D IMÁDTAAAAM! :D 23 oldal, azért az nem semmi, egy ISTENNŐ vagy Krisz! :D Hát nekem valahogy nem szimpatikus ez a Leona... Ugyan olyan mint anno Tanya Edwarddal... :S Tisztára elérzékenyültem, mikor az idősebbik Edward olyan szépeket mondott Bellsnek! :) Hogy a lányává fogadja! Olyan kis édesek voltak! :)
    Tanyan kicsit meglepődtem! :O Olyan fura volt, másabb, talán kedvesebbnek mondanám! :O De tetszett! :D Várom a folytatást és mostmár tényleg jó lenne ha erősebb 18as korhatárú lenne :D Szóval ha már eljutnának a szigetre és khm, khm... :D xoxo; knef

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    ÁÁÁÁÁÁÁ Te:) Mindig meglepsz:D Imádtam ezt a fejit is. És halkan megsúgom neked, hogy én örülök hogy Bells mégsem lett farkas. De ahogy elhitetted hogy átváltozott, Jacob visszajött, és minden happy... fel sem merült bennem hogy ez lesz... nagyon ügyes volt:DD *tapsol*
    Khm, akkor ahogy látom én egy kicsit kilógok a többségből... Én annyira szeretem amikor több szereplő is nagyobb teret kap:D Emmett-et is úúúúúgy szeretem, de olyan keveset jut szóhoz:DDD Szegény:DD
    Leona pedig... nem rossz ő, szerintem, csak hát még reménykedik hogy van esélye Edynél.
    Pusz Andi

    VálaszTörlés
  6. Szia Krisz!

    Megint csak megleptél, de miért is lepődöm én ezen, hisz oly sokszor megtetted ezt már velem (velünk olvasókkal). :D Ezért is imádlak olvasni!!! (meg persze másért is). :D
    Az csak természetes, hogy a mostani fordulópont után is megmaradok hűséges olvasód, és kommentelőd is (ha időm engedi)!!!!! Imádom ezt a történetet, meg a stílusodat is. Ebből is látszik, hogy miért is tudsz mindig meglepni. Olyan jól írsz, hogy fel sem vetődik bennem az, hogy lehet hogy nem is ez a "valóság". :D
    Nem is tudom, hogy jó e hogy Bells végül is nem lesz farkas. Most még nem tudom eldönteni. Az jó hogy a kutatás eredménye pozitív lett. Örülök is meg nem is, és kíváncsi vagyok hogy mi is lesz ebből, de az azért feltette az i-re a pontot, hogy elárultad azt a csöpp kis kulisszatitkot, hogy Bells és Edy szerelme be fog teljesülni. :D
    Azon pedig ne rágódj, hogy nem tudsz és nem is akarsz rózsaszín "rágógumiszagú" maszlagot írni. Ha olyan történetet szeretnék olvasni, akkor nem itt lennék most. :D Persze kell a romantika, meg az érzelem, valamint az intimitás, de csak mértékkel. Ez az én véleményem. Persze az vesse rám az első követ, aki nem szereti a korhatáros fejezeteket. Ki ne szeretné, de nem csak ebből áll az élet meg hogy minden happy. Kellenek a bonyodalmak, a búcsúk, és még néha egy kis dráma is belefér... :D
    A mézesmadzagért meg külön köszönet. :D Várom nagyon a folytatás. Külön öröm, hogy végre Edy-nk felhagyott a makacsságával, és engedett Bells akaratának. :D Nagyon jó volt olvasni.
    Az új szereplődet, Leonát még nem tudom, hogy hová soroljam. Szeretni kell vagy nem.? :D Még ezt sem tudom eldönteni.
    .
    .
    .
    Jaj, de bizonytalan vagyok, ....de már ebben sem vagyok biztos. :D Egy a lényeg, várom nagyon a folytatást, és a fordulatokat.

    Napsütésben gazdagabb hetet!

    Niko

    VálaszTörlés
  7. Szia
    Krisz Gina vagyok először is bocsi, hogy eltűntem, de volt egy kis problémám, de most újra itt vagyok, hogy lefárasztalak gondolataimmal és bárgyú képzelgőségeimmel. Na de ennyit rólam te egyszerűen fantasztikus vagy, imádom a stílusod és azt kell, hogy mondjam, ha eddig faltam soraidat, akkor most szinte habzsoltam azokat, mint egy éhező az éltető táplálékát. Egyszerűen fantasztikusat alkottál nekünk és én csak itt ülök nagyra nyílt szemekkel a csodálkozástól és tehetségednek, na meg persze nem mindennapi leleményességednek hódolva várom már most tűkön ülve a folytatást. Tudod még most sem tértem teljes magamhoz, de ez a fantasztikus ötlet, amivel a legelején indultál, hogy ( Bellst mind ezt csak álmodta ) teljesen elvarázsolt. Tudod, én azok közé a szurkolok, közé tartozom, akik szívesen látnák Bellst egy nagyon különleges vámpírként, és amikor az előző részben olvastam, hogy farkas lett az egyik szemem sírt a másik meg nevetett, mint ahogyan azt írtam is neked. Sírtam, mert Bellstnek más lehetőséget kívántam, de ugyanakkor örömmel fogattam az új lehetőségeket, amit ez takarhat még nekünk.
    Imádtam a harcisa kisfarkast, aki megvédte magát és becsületét egy nomád vámpírral szemben, de nem csak, hogy lenyomta, hanem el is pusztította kegyetlen támadóját. Jól lehet érezni Bellst félelmét és fájdalmát, ahogy küzd minden erejével, hogy elkerülje a végső és talán a legfájóbb megaláztatást.
    Majd miután vérmérséklete csitult és látta mivé vált, egy félénk kis őzikévé változott, aki félre húzódva várta a végzetét, a Cullenek döntését. Ez a kettőség az előző részben nagyon meghatározó volt. Én el is játszottam magamban a gondolattal, hogy egy ilyen felállás mit rejthet még, de most, őszintén szólva, teljesen kész vagyok. Az előre elképzelt ötlettáram romba dőlt.
    DE most teljesen boldog vagyok, mert teljesülhet még mind a két kívánságom is, és az új lehetőségekről sem kell lemondanom, hisz Nessie és Jacob még mind ezt megadhatja nekünk, akárcsak Edy és Bellst. Mindkét párosítás tele van új és fordulatos lehetőségekkel, hogy az izgalmakat ne is említsem, és Itt természetesen nem csak a Volturira gondolok. Pedig az sem lebecsülendő, ha belegondolok, hogy egy félig vámpír kisgyerek ( Nessie ) annak idején kiakasztotta őket, na és persze az a sok tehetség és különleges képesség, ami a Cullen családot jellemzi és ami nem adatott meg Aro számára. Akkor vajon mit szólna, ha a tudomására jutna, hogy valahol a már kiemelt klán két kezet Cullenék között született egy félvérvámpír – farkas kisgyermek !!! Számomra már maga a gondolat is pezsegtető, na és ha ehhez hozzáképzelem a te fantáziádat és fenomenális stílusodat, akkor abba bele sem merek gondolni, mert még a végén itt fogok megőszülni a gép előtt a sok várt feszültségtől.
    Leleménységedből kiindulva szép kis felfordulást csinálnál nekünk, az egyszer biztos.

    VálaszTörlés
  8. Bocsi megint elkalandoztam és a véleményem még sehol, meg sem említettem menyire lenyűgöztél azzal a kis ténnyel, vagy inkább eseménnyel, hogy Edyke végre valahára boldog lehetett szíve, hölgye által, amiről nekem rögtön a kibéküléses szex jutott az eszembe ( amolyan Emmettes stílusban „ pirul magában „ ) még jó hogy nem látszik és fohászkodik egy kis Edy szemszögről is ha másképp nem legalább úgy, hogy a mi kis szerelmes ifjunk visszaemlékezik a nem várt csodás eseményre. Nagyon tudnám élvezni az át élt élményeket és tapasztalatokat Edy szemszögéből. ( Nagyon Kíváncsi )……… ???? Kérlek !!!! Na, tessék a piszkos fantáziám már megint elcsábított a lényegtől, de azért reménykedik …… Nagyon. Szóval
    Egy szépfiú sem lehet meg hódolok nélkül, így a féltékenykedés és a versengés a szeretett férfiért sem maradhat el, és az igaz ugyebár, hogy szerelemben és az üzletben nincs barátság, csak egy befutó lehet.
    Ezért én kellemesen fogadtam Leonát, mint negatív vetélytársat. Érdekes a karaktere és a belépője sem volt mindennapi. Remélem ez a lendület és tűz megmarad benne már csak a fordulatok és az érdekes események miatt is.
    Na de elég az érzelgősségből, mert megint csak egy kisebbfajta regényt fogok írni neked és másra nem marad időd. De ezt még meg kell, hogy köszönjem neked, mert mindenképpen figyelmet és elismerést érdemel az a pár sor, amit megjegyzésként írtál nekünk a fejezet végén. Köszönöm, hogy számít a mi véleményünk neked, amit figyelembe is veszel, és úgy alakítod a történet menetét, hogy megpróbálsz olyan elemeket és eseményeket beletenni,amit eredetileg nem is terveztél, mint például ez a kis kitérő, egy állom így is lehetett volna, címmel mint ami most is volt, Ami külön elismerést érdemel, és ezen felbátorodva vettem a bátorságot és bele írtam a kérésemet ebbe a komiba. Én élvezem az ilyeneket és kimondottan szeretem, amikor másokról is írsz, mert ezzel csak színesebb és érdekesebb a történet.
    Az első részben is imádtam a több szemszöges elbeszéléseket és remélem a második részben is bővelkedhetünk ilyen csodákban általad.
    Imádnivaló vagy Puszi Gina

    Ui: Egybe nem tudtam elküldeni

    VálaszTörlés
  9. xD Drága Krisz, erre csak ennyit tudok mondani :)
    Szeretem, amit írsz és bár igazad van abban, hogy nem írhatsz olyat, amit mindenki szeret, hiszen emberek vagyunk, különbözünk egymástól, te mégis megpróbálod. Hát, néha pifára fogsz esni... :/ De azt hiszem elég bátor vagy ahhoz, hogy felkelj és tovább folytasd a dolgokat! Ezt bizobyítja ez a fejezet is és az a btáorság, hogy Jacob egyelőre "csak" egy álom volt ;) De ami késik, az nem múlik! A jó dolgokat először mindig a baj kvöeti, hiszen három a magyar igazság, egy pedig a ráadás! De utána jórafordulnak a dolgok :)
    A mi életünkben is vannak rózsaszín fátyol felhők, amiket szürke, borult ég követ :) EZ az élet rendje :)
    Ahogyan az is, hogy Edy és Bells kapcsolata egyre kezd mélüylni, egyre közelebb kerülnek egymsához xD
    De azért én kíváncsi vagyok Bob Shen reakciójára, amikor megtudja, hogy az ő kicsi lányát már el is jegyezték.. És formalitás vagy sem, az apa engedélye mindig kell :P
    Lesznek itt még csavarok, úgy érzem!

    Gyógyulgass! Add ki magadból, ami felgyülemlett és aztán minden rendben lesz! Remélem a mefázásod csak átmeneti és azért van, hogy ágyban lehess egy kicsit ;)

    JobbulástKívánóOneGirl voltam... :)

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!

    viki!

    Azért remélem, ezzel a fordulattal is tetszik továbbra is a történet. *bizakodik*
    A "kölcsön" pedig... nos, igen, végül visszaadta Bells, mindkettőjük örömére. :P
    A szigetes részre pedig már tényleg nem kell sokat várni. Aztán meglátjuk, mi történik majd ott. Ahogyan azt is, milyen bonyodalmak lesznek még, míg Leona képben van. ;)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    d.!

    Örülök, hogy ennyire tetszett ez után a csavar után a fejezet! :)
    Jól mondtad, Edy életéből sem hiányozhat valaki olyan, aki reménytelenül szereti, aki bonyodalmakat vihet az életébe. :P
    Örülök és köszönöm, hogy leírtad a vágyaidat, amik közül kettőt, biztosan teljesíthetek nagyon rövid haráridővel. ;)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    knef!

    Örülök, hogy ennyire tetszett! :)
    Nagyon édes vagy, de kérlek, ne túlozz, bár jólesett! *fülig vörösödik* Viszont remélem, akkor is szeretni fogsz, hogyha csak 16 oldalt írtam a következő fejezethez.
    Leonáról csak annyit, hogy kíváncsi leszek, hogyan fog megváltozni a véleményed a következő fejezet után. Ki tudja, talán nem is olyan ellenszenves személyiség. ;)
    Nos, Tanya... Igen, talán tényleg kedvesebb, de ha hozzáveszed, hogy jó pár évtizeddel később vagyunk, Bellával megbékéltek, hisz el kellett fogadnia, hogy Edward őt szereti, hozzá tartozik, neki meg folytatnia kellett az életét, akkor nem is olyan kirívó - szerintem. :)
    Vettem a célzást! Meglátom, mit tehetek. ;)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Andi!

    Örülök, hogy ez a fejezet is elnyerte a tetszésedet. :) Ami meg a meglepést illeti, nagyon szeretem, persze csak ha én csinálhatom másoknak! XD
    Köszönöm-köszönöm! *meghajol* XD Örülök, hogy örülsz, hogy Bells nem lett farkas.
    Amúgy nem mondanám, hogy kilógsz a sorból. A többség szerintem szeret másokról is olvasni, nem csak a főszereplőkről, egész egyszerűen tudom, hogy van olyan, aki pl. nem annyira, de persze ez sem olyan nagy baj. Mi tagadás, én szeretek másokról is írni, engem az ő sorsuk is érdekel, meg miegymás, szóval csak azt tudom mondani, hogy lesz még benne mellékszereplő és annak kalandos életének leírása. :)
    Emmettet én is szeretem, egy ilyen bátyot szívesen elfogadnék! :D Úgyhogy én nagyon igyekszem szerepeltetni.
    Amit pedig Leonáról mondtál, az nagyon tetszett. Úgy hiszem, rátapintottál a lényegre. ;)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Niko!

    Először is HŰŰŰ-HAA! Nem gondoltam volna, hogy van még egy ember, aki annyit bír beszélni, mint én! Minden elismerésem! :D
    Köszönöm, nagyon aranyos vagy! Örülök, hogy szeretsz olvasni, szereted a történetemet és rendszeres véleményezőm vagy, amik nagyon jólesnek. :)

    Lehetne egy kérdésem?
    Annyit említetted már ezt a "stílusodat", hogy kíváncsi lettem, pontosan mit takar. *pirul* Kérlek, ne nézz beképzeltnek, meg semmi ilyennek, egyszerűen nem tudok rájönni, hogy nekem milyen stílusom van, amit egy külsős szemlélő/olvasó levon az írásomból. Előre is köszönöm a válaszodat.

    Örülök, hogy sikerült meglepnem, na meg, hogy tetszett a fejezet és a csavar is. :)
    Azért kíváncsi leszek a későbbiekben, hogy hogyan döntöttél. Mármint az ügyben, hogy jó, hogy Bells nem lett farkas, örülsz-e neki, vagy sem.
    A "vigaszod", amit mondtál pedig köszönöm. Én is így látom a helyzetet, a dolgokat, épp ezért írom és alakítom e formán a történetet. :)
    Ja, és a Leona iránt érzett érzéseidre is kíváncsi leszek. :)

    Neked is napsütésben gazdag hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  11. Gina!

    Először is enged meg, hogy azt mondjam, hogy ha az előbb azt mondtam Nikonak, hogy gratula, mert nem hittem volna, hogy van még egy ember, aki annyit bír beszélni, mint jómagam, akkor neked kétszeres gratulációval tartozom! :D
    Amúgy pedig ne szabadkozz! Ha tudsz, időd engedi és a többi, akkor írsz, én mindig szívesen olvasom a véleményedet, remek kis meglátásaidat - és egyáltalán nem igaz, amit állítottál magadról!

    Lehetne hozzád is egy kérdésem?
    Csupán annyi, hogy te is említetted már nem egyszer a "stílusomat". Kíváncsi lettem hát, hogy ez pontosan mit is takar. *pirul* Kérlek, ne nézz beképzeltnek, meg semmi ilyennek, egyszerűen nem tudok rájönni, hogy nekem milyen stílusom van, amit egy külsős szemlélő/olvasó levon az írásomból. Előre is köszönöm a válaszodat.

    Oh! Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a fejezet ezzel a kis csavarral. :)
    Igen, olvastam, hogy te azt szeretted volna, hogy Bells vámpír legyen. Nos, úgy hiszem miután elárultam, hogy nem lesz farkas, egyértelművé tettem, hogy neked - is - fogok kedvezni. :)
    A meglátásaidhoz csak annyit tudok mondani, hogy nagyon tetszettek. Talán a későbbiekben találkozni fogsz olyan jelenetekkel, amikre azt mondod; "előre megmondtam". Ki tudja. ;)
    Tartalmas, veséig hatoló véleményedre pedig nincsenek szavak. Végigolvastam, nem egyszer és csak annyit tudok mondani, hogy Nagyon szépen köszönöm! :) Egy élmény volt olvasni, komolyan. Nem árulok el semmit, de szerintem, ha a későbbiekben visszaolvasom, még akkor is megeshet, hogy megihlet. :D
    Ami meg a kérésedet illeti... Lehet neked nemet mondani? :P Amint lesz egy kis időm, na meg ihletem, csak miattad meg fogom írni az Edy szemszöges részt ehhez a fejezethez. Jó lesz? ;)
    Jaj, és míg el nem feledem! Tetszett, amit Leonáról mondtál. Rátapintottál a lényegre, és ezzel megerősítettél benne, hogy nem lesz gond, ha nem csak ennyi szerepet adok neki. Szóval csak neked, csak most elárulok annyit, hogy a későbbiekben még visszatér. ;)
    Oh, te lány! :D Tényleg köszönöm, amiket mondtál, piszkosul jólestek. *fülig vörösödik* Igyekszem majd újra írni Pillanatképeket, még ha nem is mindet Edy szemszögéből, mert én is szeretem, amikor mások érzéseit is láthatjuk. :)

    További nagyon szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    OneGirl!

    Okok, ez is vélemény! :D
    Amúgy jólesett, amit mondtál, köszönöm! Remélem, tényleg vagyok olyan erős/bátor, mint amilyennek gondolsz. :)
    Amúgy totál igazad van, ezért is érik már annyira egy újabb Pillanatkép, hogy Bob Sheen érzései se maradjanak ki a sorból. ;)
    A jókívánságot pedig ugyancsak köszönöm, azt hiszem megtette a hatását. :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés