2011. október 18., kedd

New Sun - Shine - 8. fejezet

Sziasztok!
Nos, mit is mondhatnék… A fejezet magáért beszél, úgy hiszem. :) És, hogy még jobb kedvetek legyen, elárulom a következő fejezet címét, ami nem más lesz, mint A sziget… Ugye, hogy nem kell semmit mondanom? ;)

A kommenteket – és voksokat – nagyon szépen köszönöm, jólestek szavaitok. :) Mindegyikre válaszoltam. (Niko és Gina! Ha kérhetném, ti mindenképp olvassátok el a nektek írt válaszomat. Előre is köszönöm.)

További szép hetet kívánok mindenkinek!
Jó olvasást a fejezethez! :)

Pusza, Krisz



8. IGEN!


KÖSZÖNÖM, SZERELMEM! – csókolt bele a nyakamba Kedvesem, majd felsegítette rám a köntöst.

A fürdőből kilépve az órára pillantottam. Hajnali egy múlt, ami azt jelentette, hogy a közös fürdőzés egy cseppet elhúzódott – pontosabban az átlag húsz percből bő két óra lett. A vállam fölött visszapillantottam, ami hiba volt. Az elmémet megrohamozó pikáns képektől menten fülig vörösödtem. Vágytam vissza a fürdőbe. Azt akartam, hogy Edward újra elkapja a derekam, és úgy ahogy vagyok, becitáljon a zuhanyzókabinba. Hogy ott tépje le rólam a már vizes anyagokat. Hogy újra két csodás órát tölthessek el vele, még ha közben az alkut továbbra sem szegjük meg.

– Min ábrándozol? – simított végig Edward kipirult arcomon, ezzel kiszakítva az emlékképek felidézéséből.

– Semmin! – haraptam rá alsó ajkamra pajkosan.

– Igen, persze – villantott rám egy csibészes mosolyt, majd magához húzott, hogy megcsiklandozzon, amiért nem mondok igazat, de a gyomrom megkordult ezzel megmentve. – Most szerencséd van, de ezt még megkapod! – fenyegetett játékosan, azután a konyhába mentünk.

Miközben Edward összeütött nekem valamit éhség ellen, folyamatosan körülötte sürgölődtem, hogy amikor csak lehet, csókot lophassak tőle. Egy idő után azonban ezt megelégelte Szerelmem. Felnyögtem mikor a két hideg kéz megemelt a csípőmnél fogva és felültetett a pultra. Mohón kaptam az ajkai után, mialatt tenyerei a köntösöm alatt combjaimat simogatták, amiket aztán megragadott, hogy egy erélyes mozdulattal közelebb vonjon magához.

– Na, de gyerekek! Ott mások enni szoktak! – dörmögte váratlanul egy mély hang. Nem kellett felnéznem, hogy tudjam, ki zavart meg minket édes elfoglaltságunkban.

– Csak én! – vágtam rá vigyorogva, majd mintha semmi se történt volna visszahúztam Kedvesem, hogy folytathassuk ajkaink játékát.

– Tudod, örülök, hogy életben vagy vadmacska, a hallottak után nem voltam biztos benne – mondta Emmett, mire Edward felmordult. – Mi az? Hisz úgy nyögött, mint akit éppen ölnek! – nevetett.

– Jó, le lehet akadni a nyögésekről! – védelmezett Szerelmem.

– Jól van na! – emelte fel Em kezeit védekezőn. – Amúgy meg a te nyögdécseléseidet is hallottuk. Jó volt az éjszaka, mi gyerekek? – kacsintott, míg Edward ismét felmordult.

– A legjobb, ne irigykedj! – feleltem nemes egyszerűséggel, mire apró kuncogások zaja ütötte meg a fülem. Kissé oldalra toltam Szerelmem, hogy nagyobb látóteret nyerjek, és csak ekkor pillantottam meg Tanyát és Kate-et Emmett társaságában, ami azonnali zavart pírt varázsolt az arcomra.

– Igen, azt látjuk, csak úgy ragyogsz a boldogságtól – mosolygott Kate.

– Mi az, csak nem megéheztél hugica? – bökött Emmett a minden földi jóval megpakolt tálca felé.

– Ugyan Emmett! – szólt most Tanya. – Hisz tudod, hogy még nekünk, vámpíroknak is pótolnunk kell az elvesztett energiát egy-egy jól sikerült éjszaka után – vigyorgott, miközben rám kacsintott. Vérvörös arcomat Edward mellkasába temettem.

– Akadjatok már le a témáról! – porított rájuk Kedvesem. – Anyámék hol vannak?

– Miután egymásnak estetek elhúzták a csíkot. Gondolom, a kisházban töltik az éjszakát – kacarászott a nagymedve kitörő jókedvvel.

– Mi az? – kérdezte helyettem is Szerelmem, Em viselkedésén értetlenkedve.

– Semmi-semmi! – piszkálgatta a körmét nemtörődöm módjára.

– Emmett! – szólt rá Edward erélyesen.

– Te mondtad, hogy hanyagoljuk a témát – kezdte, de végül nem bírta magában tartani. – De ha annyira tudni akarod, Alice és Jasper igencsak felfokozott hangulatban távoztak a házból nem is olyan rég. Igaz, nem vagyok gondolatolvasó, de vannak sejtéseim, hogy kinek, vagy éppen kiknek a jókedve ragadt át rájuk. Főleg úgy ugye, hogy Jazz öcskösre különösen erősen hatnak mások érzelmi állapota. Már ha érted, mire gondolok – kacsintott. Edward nem szólt egy szót sem, én viszont amint megértettem sejtelmes szavai értelmét felnyögtem, majd még jobban belefúrtam arcomat Edward mellkasába.

– Sziasztok! – szólt most egy újabb kellemes, lágy hang, amire felkaptam a fejem. Leona lépett be a konyhába és mért végig minket alaposan. A mellkasomat furcsa, elégedett melegség öntötte el látva, Leonát majd megeszi az irigység és a féltékenység. – Hát ti? – érdeklődött ittlétünk felől.

– Csak megéheztem. Tudod, valahogy pótolnom kell az elvesztett energiát – feleltem ártatlanul mosolyogva, míg a háttérben a többiek visszafojtották nevethetnékjüket.

– Vagy úgy – fanyalgott. – És nem gondolod, hogy mindez kicsit sok lesz? – pillantott ő is a tálcára. Tojás, sonka és pirított szalonnacsíkok hevertek az egyik tányéron, croissant, pirítós, vaj és dzsem a másikon. Nem akartam elismerni, de kicsit jobban belegondolva igaza volt. Éhes voltam mi tagadás, pedig igazából semmi sem történt. Önkéntelenül is arra gondoltam, hogy ha már most ennyit eszek, akkor mi lesz később? Mondjuk a szigeten. Felvetődött bennem a kérdés, hogy vajon Edward akkor is szeretni és kívánni fog-e, ha kövér leszek a sok evéstől.

– Nem szándékoztam egyszerre megenni mindent. Hagyok későbbre is, ha pár óra múlva újra megéheznék – vágtam ki magam.

– Értem. Nos, sok szerencsét az este további részéhez. Úgy látom, kelleni fog. – Nem értettem, mire akart utalni, és ezt ő is észrevette. A nyakára mutatott, azon is egy pontra. Óvatosan megérintettem ugyanazt a helyet a sajátomon, ami jelenleg kissé érzékenyebb volt, mint bárhol máshol. Finoman megtapogattam, de tükör nem kellett, hogy rájöjjek mit is lát Leona, mire is utalt az imént. Szerelmem ijedt ábrázata világossá tett mindent.

– Hogy ez? – mosolyogtam kínomban és zavaromban egyaránt. – Ez… Ez semmi. Kicsit elragadott minket a hév, nem gondoltuk, hogy nyoma marad – pillantottam Szerelmemre, aki mélyen, megkönnyebbülten fújta ki a levegőt tüdejéből, látva reakciómat. Megpróbáltam felidézni a pillanatot, mikor ajka kicsit erélyesebben szívta meg az érzékeny bőrt a nyakamon, mely alatt ott lüktetett erem, és benne a vágytól tüzesen száguldó vérem, mégsem történt baj. Az, hogy képes volt megállni, hogy belém vájja pengeéles fogait egy olyan helyzetben, mint amilyenben a zuhany alatt voltunk, mindennél jobban biztosított róla, hogy készen áll. Hogy önuralma végre elérte csúcsát.

– Ahogy gondolod, de ne feledd, amit mondtam – ezzel sarkon fordult és kisietett a konyhából.

– Mit mondott neked, Bells? – meredt rám kérdőn Edward. Eltöprengtem egy percig. Nem igazán emlékeztem már minden egyes szavára, amit tegnap az erdőben hozzám intézet. Aztán beugrott!

Ha belegondolok milyen nehéz neki amúgy is – sóhajtott fel Leona. – Szegénykémnek tényleg nagy erőfeszítésébe kerülhet, hogy figyeljen rád a nap minden percében, minden pillanatában. Mikor megérint, átölel, vagy éppen csókol. Így belegondolva ehhez tényleg óriási önuralom szükségeltetik, az erőfeszítésről nem is beszélve.

– Mi az, Szerelmem? – erősködött Edward.

Megint csak ott tartottam, hogy nem akartam beismerni, Leonának igaza van. Hogy már megint, ebben is igaza van! Sosem gondoltam bele eddig úgy isten igazán, hogy min mehet keresztül Edward a közelemben. Természetesnek vettem a mozdulatait, érintéseit. Egyszer sem ötlött fel bennem, hogy nem csak az együttléthez szükségeltetik neki önkontroll.

A vérem, ahogy ők mondanák, énekel neki, ami fokozott veszélyt jelent rám nézve, és még több önuralmat igényel Kedvesemtől. Az pedig, hogy ember vagyok sok erőfeszítést. Számára törékeny vagyok. Mintha csak porcelánból lennének a csontjaim. Ölel, csókol és szeret, de mindezt nem teheti olyan intenzitással, amilyennel számára az normális lenne. Ami nem igényelne ennyi fáradozást. Ami közben ő is épp olyan felszabadultnak és természetesnek érezhetné magát, a mozdulatait, a cselekedeteit, mint én.

Habár mosolyogtam, hogy megnyugtassam Szerelmem, nem történt semmi baj, el kellett ismernem, hogy átsuhant az agyamon, mi lett volna, ha kicsit erősebben szívja meg a nyakamon a bőrt. Ha addig csinálja, míg a vérem már majdnem átüt a bőrömön. Ha megérezte volna vérem fémes ízét, nem biztos, hogy képes lett volna megállni, hogy meg ne kóstolja. És ahogy már nem egyszer mondta, ha elönti a mámor, olyankor képtelen leállni. Leonának már megint igaza volt, és én ezért mérhetetlenül utáltam!

– Bells, felelnél végre? – szólt ingerlékenyen Edward, mire összerezzentem. – Sajnálom, nem akartam! – lehelt csókot a homlokomra. – Elmondod, hogy mit mondott neked Leona azon kívül, amit már tudok?

– Lényegtelen – erőltettem magamra egy mosolyt, de azzal, hogy tekintetemet elfordítottam róla, súlyos hibát követtem el.

– Jól van, ahogy akarod. Ha te nem, majd ő elmondja! – közölte bőszen, és a következő percben már ki is viharzott a konyhából. Kezem ösztönösen kapott utána, de már csak az ürességet markolhatta meg. Nagyot sóhajtottam, aztán ismét összerezzentem, mikor is kiáltás szűrődött be a nappaliból. Emmettékre néztem, de már csak a hátukat láttam. Lepattantam hát a pultról és utánuk én is besiettem a szobába.

– Edward ereszd el, de azonnal! – ordította Carmen.

– Addig nem, míg el nem mondja, hogy mikkel tömte tele Bells fejét tegnap – jelentette ki Szerelmem, miközben a falnak szorította Leonát. Felsőjét annak nyakánál görcsösen gyűrögette, ezzel szinte már fojtogatva a lányt, mialatt a szemei csak úgy izzottak a dühtől.

– Edward! – szóltam most én, mire felém kapta tekintetét. Megfeszült izmai lassan ernyedni kezdtek. Kérés nélkül engedte el végül Leona blúzát, azonban még így is sarokba szorítva tartotta továbbra is.

– Esküszöm neked, ha még egyszer Bells közelébe mersz menni én… – szűrte a szavakat fenyegetőn Kedvesem, vicsorra húzódó ajkai közt, de még mielőtt olyat mondhatott volna, amit később lehet, megbán, a szavába vágtam.

– Edward, elég! – rivalltam rá. – Nem történt semmi olyan, amire gondolsz. Félreérted a helyzetet! Leonával tegnap csak beszélgettünk. Sok igazságot mondott nekem, csak épp nehéz volt belátnom. Ereszd el, kérlek! – kérleltem, mire tett egy, majd még egy lépést hátrafelé, eltávolodva ezzel kissé Leonától, aki a nyakát kezdte tapogatni. – Ne félts, tudok magamra vigyázni! Amúgy meg Leona sem olyan hülye, hogy bármit is tegyen velem, vagy ellenem, amivel kivívná az ellenszenved. Jól mondtam? – néztem az érintettre, aki helyeslőn aprót bólintott.

– De ha még egyszer… – kezdte Szerelmem.

– Kérlek, el fog hűlni a rántottám – nyújtottam ki felé a kezemet. Beletelt egy percbe, de végül otthagyta Leonát és elfogadta felé nyújtott jobbom, hogy aztán szorosan magához öleljen és a fülembe suttogva bocsánatot kérjen az előbbiért. Ám mint mindig, most sem haragudtam rá, hiszen csak engem védett.

– Jó kis képesség! – motyogta valaki, de úgy, hogy én is hallottam, így hát felnéztem. Eleazar pusmogott a szoba egyik szegletében Carlisle-lal, miközben Carmenék Leonával voltak elfoglalva. Úgy láttam, épp számon kérik az előbb történtekkel kapcsolatban.

– Ezt, hogy érted, Eleazar? Rólam van szó? – kérdeztem némiképp habozva, és egy kevéske félsszel.

– Igen Bells, rólad, és a képességedről – felelte nemes egyszerűséggel. Az értetlenségtől sűrűn pislogva néztem rá. – Egyfajta manipulációs adottság ez, de pontosabbat nem tudok mondani, sajnálom. Ezek után viszont én is kíváncsian várom, hogyan fog ez átalakulni, és mivé fogja kinőni magát, hogy ha már vámpír leszel – mosolygott, azonban volt valami ijesztő szavaiban, ami megakadályozta, hogy én is így tegyek.

Manipulációs? Átalakulni és kinőni valamivé, hogy ha már vámpír leszek? Tartani kezdtem tőle, jövőbeli önmagamtól, a saját képességemtől, ami eddig annyiszor megóvott. Hiszen jól tudtam, újszülött leszek, talán vérszomjtól vezérelt, nem akartam pusztító fegyvert tudni a hatalmamban.

– Ne aggódj, Szerelmem! – suttogta Edward a fülembe látva félelmem. – Eleazar ezzel csak azt akarta sugallni, hogy a képességedben sokkal több rejlik, mint azt most hinnénk. Ez nem rossz – mosolygott ő is biztatón, azonban nekem még mindig nem tetszett a dolog. Ráadásul jobban örültem volna, ha nem azt mondja, hogy ez nem rossz, hisz ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy jó, ami így aztán nem tudott megnyugtatni. Azonban nem volt mit tenni, bele kellett törődni. Hiszen mindaddig, míg kiderül, mi válik belőlem és képességemből vámpírként, még legalább fél, ha nem egy évet is kell várni. Ami most még nagyon távolinak tűnt, holott minden egyes nappal egyre közelebb került.

Az idő ezután, mintha futócipőt öltött volna magára, észrevétlenül szaladt el felettünk. A Denalik és Leona távozása után – aki egy Ugye tudod, hogy mert megvédtél Edy előtt, még nem lettünk barátok!? inkább kijelentésnek, mint kérdésnek hangzó mondattal köszönt el tőlem – még fel sem eszméltünk igazán és már vége volt a nyárnak. Egy hosszú, mozgalmas nyárnak.

Tanyáék ígéretet tettek rá, hogy hamarosan újra eljönnek, aminek természetesen csak részben örültem, bár jobban belegondolva egy percig sem volt veszélyben a kapcsolatom Edwarddal Leona mellett. Az érzéseink egymás iránt túl szilárdak voltak hozzá.

Miután ők távoztak, még aznap felhívtam Rahelt, fogadott nénikémet, hogy elújságoljam neki a jó hírt, miszerint a vámpírméreg nem halálos rám nézve. Igaz boldog volt, amiért én az vagyok, ám nem felhőtlenül, de minthogy ezt jól tudtam, nem ért váratlanul, és egyáltalán nem ütött szíven. A lényeg az én boldogságom volt, nem pedig a falkáé és a törzsemé, ezt nekik is be kellett látniuk. Ahogy Jadennek azt, hogy bár továbbra is a barátomnak tekintem, a feltétlen bizalmamat újra elnyernie hosszú idő lesz.

A maradék, kicsivel több, mint egy hónapot a nyárból igyekeztük Edwarddal hasznosan, és persze kellemesen eltölteni, miközben fogadott nővérkémmel is megpróbáltam minél több időt együtt lenni. Azonban szeptember hamar eljött, én pedig augusztus utolsó napjával, ami vasárnapra esett, akarva-akaratlanul visszaköltöztem szüleimhez, ahol a szobám úgy várt, ahogy ott hagytam.

Nem sok cuccot vittem anno magammal, mikor hirtelen felindulásból elköltöztem, most viszont annál többel tértem vissza, de még így sem volt teljes a kollekció. Sok ruhámat és jó pár dolgomat Cullenéknél hagytam, pontosabban Edward szobájában, hogy ha csak tehetem, ha alkalom adódik, akkor újra otthonosan tölthessem náluk az időt. Persze így sem szomorkodhattam, hiszen ami az éjszakákat illette, minden visszatért a régi kerékvágásba. Csupán arra kellett vigyáznunk, hogy az alapból jó alvó szüleimet fel ne ébresszük, ha ránk tör, a kényeztethetnék.

Szeptember első napján aztán kezdetét vette a végső hajrá, az utolsó év a középiskolában. Kicsit sajnáltam, hogy Cullenék nem mind egyidősöknek adják ki magukat, de csak azért, mert miután tavaly Szerelmem nénikéi, bácsikái és szülei leérettségiztek, így idén már nélkülük kellett az unalmas tanítási napokat átvészelni. Persze csak az iskola falai közt, hisz a délután már más lapra tartozott, főleg ha azt a főiskolák órarendi beosztása – ahova továbbmentek – épp megengedte nekik. Bár azért nem volt olyan rossz. Egy unalmasabb hétfő után aztán egy édes kedd következett, minthogy ezen a napon volt az egy éves megismerkedésünk évfordulója Edwarddal, amit igyekezet egész nap nagyon különlegessé tenni.

Jó volt újra találkozni a barátaimmal, akiket igaz, kissé – eléggé – elhanyagoltam a nyár folyamán, mégis örültünk egymásnak, amikor először találkoztunk és ebédeltünk együtt a menzán. Sok mesélni valójuk volt, ellenben velem, akivel történtek nem lett volna szerencsés, ha beavatatlanok tudomására jut, így inkább hagytam, hogy ők beszéljenek. Stella és Andy még mindig együtt voltak, ahogyan Katy és Rebeca továbbra is szingliként pasiztak. A legnagyobb meglepetést azonban Hanna és Ned okozták nekem azzal, hogy bár én egykor Nednek Katyt ajánlottam be, ő a nyár folyamán összejött Miss Cserfes kisasszonnyal, azaz Hannával. Csak úgy búgtak, mint két gerle a villanypóznán. Néha már tényleg émelyítő volt rájuk nézni, miközben azért mi sem panaszkodhattunk Edwarddal.

Az évet egy fogadalommal kezdtem – kivételesen –, és ezt igyekeztem be is tartani. Jó eredménnyel akartam zárni az iskolát, hogy a szüleim büszkék lehessenek rám. Ugyanis újszülöttként a főiskola ugrott, minthogy a tervem az volt, hogy miután leérettségiztem átváltozok, és ezzel egyetemben akaratomat kívül hagyva megszakítok majd velük minden kapcsolatot, amire egyelőre még csak gondolni sem akartam. Fájó pont volt ez már most.

Mindig, mikor beszélni akartam Edwarddal a jövőnkről, azt felelte, még van időnk. Igen, neki tényleg volt, de azt elfelejtettem, hogy ahhoz, hogy nekem is végtelen legyen, igenis beszélnünk kell a jövőnkről. Persze boldog voltam így is, és nem aggódtam, tudtam, hogy át akar változtatni, ebben nem kételkedtem, de az időpont még kérdéses volt, és az, hogy mi lesz utána. Nem akartam a végtelenségig várni sem a házassággal sem az átváltozással. A házassággal… na, igen!

Miután Edward a nyáron úgy mutatott be a Denaliknak, mint a menyasszonyát, azt hittem, hamarosan megkéri a kezem. Álmodoztam is róla, hogyan teszi majd, de egész idő alatt még a témát is kerülte. Igyekeztem nem rémképeket látni az egészbe, de ez az én lökött agyammal nehezen ment. Ráadásul aggódtam, aggódhattam amiatt is, hogy apám vajon áldását adja-e ránk, mivel azért még mindig volt némi távolságtartás kettejük közt, mindamellett, hogy egész jól kijöttek mostanra. Mivel viszont nem azt akartam, hogy Edward esetlegesen kényszernek érezze ezt az egészet – ahogy ő mondaná, a formalitás részét a dolgoknak –, ugyanis azt szerettem volna, ha minden lépést és döntést saját magától hozna meg, így nem erőltettem a témát. Mi több, szóba sem hoztam.

A tanulással töltött napok lassan mentek, főleg első héten. Mintha csak törvényszerűség lenne, hogy a nyár, a pihenés ideje hamar elmúlik, az iskolai időszak pedig nyúlik, mint a rétes. Talán kicsit túl hosszúnak is tűnt, lévén, hogy nagyon vártam már a születésnapomat. Nem úgy, mint Nessie és Bella, ami azért valljuk be, érthető volt. Nővérkém idén nyolcvanegyedik életévét töltötte be, ami szép szám volt, de nem annyira, és nem volt olyan kerek sem, mint Belláé, aki a századikat taposta. Jól belegondolva abba, hogy így a Cullen család átlag életkora már meghaladta a száznyolcvanat – és, hogy Kevesem is nemrég múlt hetvenkettő –, kissé ijesztőnek tűnt ez az egész örökkévalóság. De persze nem annyira, hogy meghátrálásra kényszerítsen.

A születésnapom egy szerdai napra esett, ami magában nem lett volna baj, de természetesen voltam olyan szerencsés, hogy a tanárok többsége ezen a napon akarjon szintfelmérőt íratni. Persze nem volt mit tenni, nekem is kötelező volt, csakhogy nehezen tudtam odafigyelni, minthogy napok óta máson sem járt a fejem, mint a hétvégén és az előtte való születésnapomon, amivel kapcsolatban aggasztani kezdett egy dolog. Egy tény, mégpedig, hogy annak ellenére, hogy tavaly megtiltottam Edwardnak, bármit is vegyen erre vagy arra az alkalomra nekem, most nem, hogy nem kellett győzködnöm róla, még csak fel sem vetette a témát. Nagyon úgy tűnt, hogy végül megértette és komolyan vette a kérésemet, aminek örülnöm kellett volna, de ez most mégsem ment. Néha már kezdtem azt hinni, hogy megfeledkezett róla, lévén, hogy Nessie sem járt a nyakamra ez ügyben, de mivel reggel Szerelmem egy csókkal felköszöntött, ezt elvetettem. Különös és egyben aggasztó volt ez az állapot, de nem tehettem semmit, mikor éppen én voltam az, aki erre kérte őket. Aztán nagy nehezen eljött a tanítás vége, engem pedig szó szerint elraboltak.

– Na jó, most már tényleg elég! Mondjátok el, hova visztek – förmedtem rá Alice-re és Nessie-re, akik az iskola parkolójában vártak rám, majd bekötötték a szemem és betuszkoltak a kocsiba.

– Ne türelmetlenkedj már annyit, hamarosan meglátod – felelték, aztán ismét hosszasan elhallgattak.

Hosszú percek teltek el, mire végre megálltunk. Miután Nessie kisegített a kocsiból, kétoldalt fogtak Alice-szel, mintha csak támogatásra szorulnék, majd lassan felvezettek pár lépcsőn, be a házba. Az orromat megcsapó ismerős illatokból ekkor tudtam, hol vagyunk, és ezt nekik is elmondtam, mégsem szabadulhattam meg a szememet fedő kendőtől. A hosszú lépcsősort kellemetlen volt vaksötétben megtenni. Féltem is kissé, hogy leesem, ahogyan azt már „szerencsésen” megtettem. Végül csak felértem épségben, és a kötést is levehettem a szememről, miután betuszkoltak Alice szobájába.

– Most már végre elmondjátok, hogy mi folyik itt? Minek kötöttétek be a szememet azért, hogy ide hozzatok? – érdeklődtem bosszúsan. A két arany szempár mosolyogva nézett rám, majd néztek össze. Folyamatosan nevettek a lányok.

– Ne kérdezősködj már annyit, Bells, inkább irány a fürdő! – Ezzel Alice a kezembe nyomott egy törölközőt és miután szó szerint betolt a fürdőszobába, rám csukta az ajtót. Ezt követőn még jó néhány percig értetlenül pislogtam a súlyos fadarabra, majd minthogy nem volt mit tenni – Alice-szel meg amúgy sem volt jó ötlet szembeszállni –, engedelmeskedtem és megfürödtem. Mikor végeztem, körbetekertem magamon a frottír anyagot és visszamentem a szobába.

– Na jó, most már igazán elá… – kezdtem, de amint észrevettem az ágyon heverő gyönyörű ruhadarabot, a szavam is elakadt. A könnyed ruhácskát fehér alapon fekete szegéllyel ölelt, sárga virágok hada díszítette. Meseszép volt!

– Örülök, hogy tetszik, bár megvallom, tudtam előre, hogy így lesz – kuncogott Alice, mialatt a szememet egy percre sem vettem le az említett darabról. – No, mire vársz? Vedd fel gyorsan! Gyönyörűnek kell kinézned a születésnapodon – mondta és felemelve a ruhát felém nyújtotta, amit szó nélkül és örömmel öltöttem magamra.

A lányok odáig voltak a ruhákért, így nem volt okom gyanakodni, hogy bármi is készül ellenem. Az elrablást betudtam a lenti dekorációnak – amit persze csak sejtettem, hogy van. Az órákig tartó készülődést – fürdéssel, sminkkel és hajjal együtt – igaz most kicsit untam, de csak mert, szerettem volna már lent lenni és megmutatni magam Edwardnak ebben a csodaszép ruhában.

– Hol van Edward? – érdeklődtem, és a ruhám okozta ámulatomban csak most vettem észre, hogy a lányokon sem hétköznapi ruha van. Habár náluk nehezen észrevehető volt az átmenet a hétköznapi elegáns, és az alkalmi elegáns viselet között.

– Oda lent vár a többiekkel – felelték mosolyogva.

– Ugye tudjátok, hogy utálom a felhajtást? – emlékeztettem őket, de az arcomra kiült mosoly miatt elég furcsán hatottak jelenleg ezek a szavak a számból.

– Tudjuk, de ezt szeretni fogod – kacsintott Nessie, majd belém karolva kivezetett a szobából. A lépcsőnél aztán elengedett, és míg Alice mögöttem, addig ő előttem lépdelve haladt lefelé a földszintre.

Magamban igyekeztem felkészülni a család által rendezett felhajtásra, több-kevesebb sikerrel. Eltöprengtem afelől, hogy vajon mit kapok majd, minthogy sejtettem, nem pusztán azért öltöztettek hercegnőnek – aminek éreztem magam –, hogy egész egyszerűen boldog születésnapot kívánjanak nagykorúságom alkalmából. Azonban semmi kiemelkedő ajándék nem jutott eszembe. Vámpírrá pedig úgy gondoltam, csak nem változtatnak a hét közepén, minden előzmény nélkül.

Mélyen belemerülve gondolataimba végül észre sem vettem, hogy elfogyott a lépcső a lábam alól. Az utolsó lépcsőfokról lelépve körbepillantottam és meglepetten vettem észre, hogy a fényűző nappaliban – mivel naná, hogy nem bírták ki a lányok, hogy kellemesen, de agyon ne cicomázzák –, az egyik családom mellett, ott állt a másik, szűkebb is, mely anyámat és apámat foglalta magába. Mindketten finoman voltak kiöltözve, ami már sokkal több gyanakvásra adott okot, mint az én, vagy a többiek ruhája, ami ugyancsak eleganciát sugárzott.

– Anya? – leheltem meglepetten, de még mielőtt odamehettem volna, hogy üdvözöljem őket, a hátam mögött egy mindig kellemes, bársonyos hang szólított meg.

– Bells?! – kérte ki figyelmem Szerelmem, aki ugyancsak nagyon jól nézet ki fekete öltönyében. Már-már szexi volt, rá is kellett harapnom alsó ajkamra, nehogy hangosan is megjegyzést tegyek a küllemére.

Az öltözete kifogástalan volt, hátratett kezekkel, délcegen kihúzva magát állt előttem. Csak a haja nem illett bele az összképbe. Az még most is kócos volt. Nevetnem kellett, de azért jól állt neki, másként el sem tudtam volna képzelni őt. Először ő is mosolygott. Megfogta a kezem és némileg beljebb húzott, a nappali közepe felé. Aztán arca komollyá vált. Egy pillanat erejéig még meg is ijesztett. Majd miközben folyamatosan tartotta a szemkontaktust, lassan fél térdre ereszkedett előttem, amitől a szívem eszeveszett kalimpálásba kezdett rögvest. És ez csak súlyosbodott, mikor finoman megfogta remegő bal kezemet, amire aztán egy apró csókot lehelt.

– Isabella Fairy Sheen! – kezdte idegesítő hatásszünetet tartva utána. Szabad kezemet szám elé kaptam, hogy elrejtsem ajkaim apró remegését, és visszafojtsak egy feltörni kívánkozó nyögést. – Megtisztelnél vele, hogy mindörökre hozzám kötöd az életed? – hangzott el a nagy kérdés, amire már egy ideje nagyon vártam. Szemem könnyek lepték el menten. Legyezgetnem kellett magam és mélyeket lélegezni, hogy visszabírjam tartani a boldogság nedves, sós könnyeit.

Edward türelmesen várt feleletemre. Képtelen voltam megszólalni a meghatottságtól. Erre most egyáltalán nem számítottam. Igazi meglepetés volt, épp a születésnapomon! Csak néztem a szeretett férfit miközben igyekeztem erőt venni magamon, hogy megszólaljak. Edward továbbra is várt, rezzenéstelen arccal fürkészte vonásaimat, de mikor övéi lassan aggodalmas formát kezdtek ölteni arcán, nem halogathattam tovább, ha csak nem akartam, hogy félreértse némaságom.

– A mindörökre elég hosszú idő – kezdtem és bosszúból most én tartottam neki idegesítő hatásszünetet –, de úgy hiszem, melletted megbirkózom majd vele – adtam feleletet kérdésére, mire megkönnyebbülten kifújta a tüdejében tartott levegőt, aztán felvillantotta azt az édes félmosolyát, amitől mindig úgy éreztem a világ csodaszép. Békés és gondtalan, főleg ha vele lehetek.

Erős maradtam és nem sírtam, pedig kedvem lett volna a boldogságtól. Edward miután felegyenesedett öltönye zsebéből elővett egy kis, fekete selyemdobozt. Egy mozdulattal felkattintotta annak fedelét, majd a ragyogó ezüstékszert bal kezem gyűrűsujjára illesztette. Tökéletesen passzolt rá, de ezen már meg sem lepődtem. A három nagyobb és a hat kisebb gyémánt csak úgy szikrázott a lámpa fényében. Épp úgy, ahogyan Edward bőre tette azt napfényben. Talán ezért is választotta ezt, hiszen sejthette, ha ránézek, biztosan ő jut majd eszembe.

– Csókot, csókot, csókot… – zengték a lányok tapsikolva, mire vörösbe futó arcomat tenyereimbe szerettem volna rejteni, de Edward megragadta őket. Felnéztem rá. Kacér félmosolya még mindig ott ült arcán. A szemei csibészesen csillogtak.

– Azt ugye tudod, hogy a szívem egyszer felmondja a szolgálatot a mosolyodtól? – szidtam meg játékosan, mire még jobban kiszélesedett vigyora. Aztán ajkait finoman enyémekre helyezte és egy óvatos, visszafogott csókot váltottunk, hogy eleget tegyünk az ujjongó és gratulációjukat hangoztató családtagjaink akaratának.



 Bells ezt a ruhát viselte az eljegyzésén.

 Bells eljegyzési gyűrűje.

15 megjegyzés:

  1. Jaj ez olyan romantikus:) Fogadjunk hogy az egész család kitervelte az egészet. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy ki tárgyalta le a dolgot Bells szüleivel? XD Hát az már tuti hogy Bellsnek nem kell aggódni Leona miatt. Edward majdnem letépte a fejétXD ezt még a lelki szemeimmel is láttam. Szóval Bells tudja majd irányítani az embereket? Ez most vajon jó vagy rossz? Elirányítgathatná a volturit:)

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)

    Nagyszerű rész volt, imádtam :D Valami ilyesmire is számítottam -háh! :)
    Aligvárom már ak övetkező részt! :D

    OneGirl voltam... :)

    VálaszTörlés
  3. ahhhhhhhhhhhhh....hogy tehetted ezt???itt abbahagyni???? faltam a sorokat, kérlek siess a következővel!!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Sziaaa! Nos, megjöttem a komival! :D Szóval egy kicsit a fejezetről...
    Először is! IMÁDTAM! Mint az összes többiet, de az most mind1 :D Miközben olvastam a fejezetet és mikor Bells nem értette, hogy miért nem köszöntik fel őt a szülinapja miatt, hát egyből arra gondoltam, hogy Edy megkéri a kezét! :D Olyan jóóóóóó! Ahw és a kövi végre A SZIGET lesz! Ezt már úúúúúgy várom, kiváncsi vagyok, hogy smiként írod ezt meg. Esetleg egy kis Edy szemszög? Kíváncsi lennék, ő h éli át az egészet! :)
    Na és a ruha meg a gyűrű!!!! Úristen nekem is kéne olyan ruha, egyszerűen meseszép! És akkor a gyűrűről már nem is beszélek...
    Remélem a Denalie klán hamar hazamegy... Bár az esküvőn megnézném Leona fejét! XD
    Várom a kövit, remélem, hogy ezzel most tényleg hamar kész leszel, mert már csak a cím miatt is tűkön ülök! :D

    És akkor az ötlet, amit chaten beszéltünk:
    Nos, igazából sosem tudtam fogalmazni, na meg egy személy szemszögéből írni, meg sosem próbáltam még, de én valami olyasmit képzelek el Id. Edward érzelmeiben, hogy azért van egy kis tartás. Úgyértem, hogy ő úgyan így volt Bellával, és hogy most a fia is így van Bellsszel. A sors ismétli önmagát kb. Meg az elején, ha jól emlékszem, megemlítette Ifj. Edward Bellssznek - de lehet, hogy Nessie volt az már nem tudom -, hogy Id. Edward keményebb a fiával, mint Nessievel (azt hiszem v.mi ilyesmi volt). Éppen ezért szerintem van Id. Edwardban egy kis szigor is. Mondjuk az nagy előrelépés volt, hogy felkérte Bellsszt a lányának! :D Ez + egy jó pont! Na, de én valahogy jobb szeretem (és olvasnám) a kicsit szigorúbb Edwardot! Mondjuk, mikor Bells nem volt Edy közelébe - bár az nem sok alkalom volt :D -, akkor Id. Edward esetleg elbeszélgetett a drágalátos fiacskájával! ;D Na szóval nemtdom ez most igy mennyire érthető, de én kicsit olyan szigorúbb Edwardot olvasnék! :D
    Jajj jut eszembe! Ugye a te történetedben volt az, mikor Edwardot és Bellst elkapta a hév és összetörték Id. Edward zongoráját? :D:D Na, mondjuk azt a fejezetet is szivesen elolvasnám Id. Edy szemszögéből! :D Na meg azt, mikor meghallották Edward és Bells nyögését, és hogy akkor mit gondolt! XD Na, jó gyakorlatilag az egész történetet elolvasnám Edward szemszögéből, mertén úgy imádom őőőt! :)
    Am a zongorás rész az hányadik feji volt? :D Újra elolvasnám! :) Ha már itt tartunk ne tudd meg hányszor elolvastam a Nessie-Jake novella Nessie szemszögét! Imádom, hogy olyan szigorú volt Nessievel, nameg ahogy védelmezte! Beleszerettem, már ha lehet ilyet mondani! :D
    Najo befejezem az írást, mert már annyit írok, hogy kedved se lesz elolvasni, meg az is lehet, hogy el sem küldi a komit a rendszer! :D
    Várom a köviiit! :)
    Pusza. knef

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!

    viki!

    Örülök, hogy tetszett ez a kissé romantikus fejezet is. :)
    Hogy ki - esetleg kik - tervelte ki az egészet, na meg, hogy ki tárgyalta le Bells szüleivel a dolgokat, azt igyekszem majd megírni, mondjuk egy pillanatképek formájában. ;)
    Nos, Bells képessége... Majd meglátjuk, hogy jó vagy rossz-e. :D

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    OneGirl!

    Oh, örülök, hogy ennyire tetszett, és egyben megfelelt az elvárásaidnak! :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Amelié!

    Ezek szerint tetszett, ennek szívből örülök. :)
    A folytatással pedig igyekezni fogok.

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    knef!

    Először is örülök, hogy tetszett a fejezet! :)
    Igen, a leánykérést azt hiszem lehetett már sejteni, hiszen most már tényleg úgy lebegett ez ott a fejük felett, mint Damoklész kardja. :)
    Nos, az Edy szemszögekkel csak annyi baj van, hogy idő kell hozzájuk. Mivel a történetem Bells szemszögéből íródik, így először mindig mindent vele írok meg. Aztán ha van rá kereslet, meg van hozzá ihletem, na és időm, akkor megírom Edy szemszögéből is a történteket. Szóval sok minden kell hozzá, és azt sem szeretném, hogy ha nincs ihletem, akkor hetekig várjatok a Pillanatképekre, miközben mondjuk, már írhatnám a következő rendes fejezetet. Ugye érted? De ha lesz ihletem és időm, akkor szívesen megírom majd a szigetes részt Edy szemszögéből. Amúgy nem te vagy az első, aki kíváncsi lenne arra a helyzetre így is. :)
    Na, de kanyarodjunk vissza...
    A gyűrű és ruha... örülök, hogy tetszik. :)
    Ahm, nem igazán értettem azt, amit a Denalikról írtál, mivel benne van a fejezetben, hogy Tanyáék az ominózus esett utáni nap hazamentek. Az már más lapra tartozik, hogy ott lesznek-e az esküvőn vagy sem. ;)

    Na, és akkor...

    Először is köszönöm, hogy megírtad az eszmefuttatásodat, elgondolásodat. Ez azt hiszem jó kiindulópont lesz. :)
    Ha összegeznem kéne, amit mondtál, és amit szeretnél, akkor te egy igazi apatípusú, féltő/óvó, szigorú Id. Edwardról szeretnél olvasni. Ami igaz, részben tényleg ő maga, kiegészítve persze azzal, hogy szereti a családját, elsősorban nekik akar jót, boldognak akarja látni őket, és ilyenek. Mert az is ő. :)
    Amúgy érdekes amit mondasz, mármint az, hogy Id. Edward szigorúbb a fiával, ugyanis csak dereng, hogy volt ilyen, de hogy mikor és ki mondta, azt bevallom már nem tudom. Viszont utána fogok nézni. Köszönöm, hogy emlékeztettél rá! :D
    Egyébként minden érthető volt, csak a gondolataimat kéne összeszednem ezzel kapcsolatban. Azt már tudom, hogy melyik pillanatot írom meg, ezt már akkor eldöntöttem, amikor felvetetted nekem, hogy szívesen olvasnál Id. Edward szemszögéből. :) De egyet le kell szögeznem, és remélem, hogy emiatt nem fogod azt mondani, hogy akkor ne is írjam meg. Mégpedig, hogy bár igyekszem Id. Edward esetében is megtartani a régi, oly szeretett személyiségű karaktert, hozzá kell vennem, hogy eltelt 80 év, két gyermeke született és az élettapasztalata is több lett. Mint már családfő értem, hisz Carlisle mellett ő is az, a maga kis családja körében. :D Szóval bármennyire is féltő és szigorú Id. Edward - amit szerintem eddig észrevehettél az írásaimban, mondjuk a Nessie féle novellákban, amit örülök, hogy ennyire kedvelsz :) -, azért tud szeretni, és tud kedves és megértő is lenni. Főleg mint apa, hisz a családja mindennek felett! :)

    Ahm, remélem láttad, de azért ide is leírom, hogy a zongora összetöréses rész a 16. fejezet volt, még a Sunrise részében a történetnek. Jó olvasást kívánok hozzá. ;)
    Annak pedig, mint már mondtam, szívből örülök, hogy ennyire kedveled a Nessie féle novellát. :)
    Amúgy meg ne félj attól, hogy ha sokat írsz, akkor nem lesz kedvem elolvasni. Ilyen nem fordulhat elő! :P

    További szép hetet kívánok, és ha van még valami, akkor írj nyugodtan! Örömmel venném, főleg, hogy talán épp olyan, ami előbbre visz és segít a pillanatkép megírásában. De az eddigieket is nagyon köszönöm. :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  6. Na szóval :D
    Ne félj amiatt, hogy nem lenne az írásodra kereslet, ilyen nem fordulhat elő! Ha pedig mégis, akkor én egy hadsereget is túlszárnyalok egymagamban és hosszú komit írok! :D
    Jól sejtem, hogy nem fogod elmondani, hogy melyik fejezetet választottad ki, hogy megírd Id. Edward szemszögéből? :( Pedig nagyon kiváncsivá tettél! :D
    A zongorás részért köszi, már megyek is olvasni, utána pedig lehet, még a Nessie novellát is elolvasom, mert abban olyan szigorú! :$ Bár nem tudom, akkor is így vélekednék-e, hogy imádom, mikor Edward szigorú, ha ez velem és az én apámmal történne! XD Ilyen alkalom még nem fordult elő, de nem is tudom, mihez kezdenék, ha velem is ilyen szigorú lenne! Szerintem hozzád fordulnék tanácsért! :D
    Örülök, hogy érthetően írtam azért és a Denalies eset később esett le, hogy tényleg ők már hazamentek! XD Mindenesetre Leona fejét akkor is megnézném az esküvőn! :D Utána visszamehet Alaszkába! :)
    Na, de megyek és elolvasom a zongorás részt! :D
    Apropó! Egy aprócska kis segítséget nem adnál, hogy mégis melyik fejit fogod megirni Id. Edward szemszögéből? :$$$ Bár lehet, hogy akkor csak még kiváncsibb lennék... *elréved a tekintete*
    Mindenesetre iszonyatosan várom, a pillanatképet is és a friss fejit is! :)
    Pusza. knef

    VálaszTörlés
  7. Szia, knef!

    Először is bocsánat, hogy csak most válaszolok, de kicsit elaludtam. *pirul*
    Másodszor nagyon szépen köszönöm, amit írtál, nagyon édes volt! :D
    Nos, azt hiszem jól sejted, hogy nem fogom elárulni, melyik lesz ez a jelenet Id. Edward szemszögéből, ugyanis szeretnék meglepetést szerezni vele, ha már így alakultak a dolgok. Remélem, megérted, és legalább nem fogsz megőszülni sem a kíváncsiságtól. :P
    Oh! Szerintem, ha a te apukád lenne ilyen szigorú a választottaddal, akkor nem örülnél annyira. :S Hogy milyen tanácsot tudnék adni... nos, nehéz lenne a helyzetem, az már fix. Viszont egy biztos, a szerelem mellett mindig ki kell állni, és a felelősségteljes viselkedéssel meg, meg kell mutatni a szülőknek, hogy igen is érett vagy erre a kapcsolatra, meg, hogy jól választottál, és ilyenek. Mindent elkövetni, hogy ők is úgy lássák a helyzetet, ahogyan a valójában van, előítéletek és minden más nélkül. Valami ilyesmi. :)
    Okok, majd beszervezem még Leonát. ;)
    Aprócska segítség? Na jó, legyen annyi, hogy Shine fejezetből lesz, de többet tényleg nem mondok, mondhatok. :P
    A zongorás részhez és a novellához pedig jó olvasást - bár lehet, hogy már csak utólagosan. :)

    Na, és akkor, hogy a chatben írtakra is reagáljak...
    Amúgy szerintem azért szereted jobban a szigorú oldalát Edwardnak, mert ez egyfajta rosszfiúságot is jelent, legalábbis mint apaként. :P Mi pedig a rosszfiúkat szeretjük, őt is annak szerettük meg a Sagában. :D
    Oh, Matt! Na igen, tudom, hogy kicsit elhanyagoltam, de ugye amilyen konfliktusokat kellett, azt ő elvégezte... mondhatni amire teremtettem, azt véghezvitte. :P De majd meglátom, hogy mit lehetne vele még kezdeni. ;) Viszont Naomiról még lesz szó, azt már régóta tervezem. :)
    Amúgy Mattről tényleg csak ennyit tudni, de csak ennyit is akartam, hiszen ebből alakult ki egy nagyobb konfliktus, és itt ez volt a lényeg. :)
    Amúgy ha észrevetted, akkor Id. Edward mindig is távolságtartó volt Bellsszel, nem is rideg. Ezt elmondta a fiának, hogy miért... Féltette őket, főleg mikor még ingatagabb volt a kapcsolatuk, ahogy épp az általad említett zongorás résznél, hiszen még csak akkor jöttek össze. :) És igen, a viselkedésük sem tetszett neki, főleg, hogy a zongoráját megrongálták. :P Az pedig, hogy mit beszélhettek... nos, ezt a helyzetet biztos, valamint egy kis gólyamese vámpír módra is biztosan volt. :P

    Azt hiszem, sikerült mindenre válaszolnom. Ha lenne még kérdésed, vagy esetleg még észrevételed, vagy bármi, esetleg még valami Id. Edward gondolatairól, érzéseiről, akkor írj nyugodtan. Bármennyire is hosszú legyen, hidd el, hogy el fogom olvasni. ;)

    Szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    ui.: Holnap nem vagyok, de ha írsz, vasárnap mindenféleképpen válaszolok.

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Hát az biztos, hogy megnéztem volna mind a két Edward fejét, mikor az a bizonyos beszélgetés történt!
    Huuu már várom Id. Edward szemszögét! Főleg, hogy a Shineból lesz! És köszi a segítséget! :)
    Igen, igazad lehet abban, hogy azért tetszik jobban a szigorúbb Edward, mert, hogy ez rosszfiús hatást ad neki, és alapból szeretem az ilyet, mármint csak a rosszfiús karaktereket olvasni!
    Oh, és köszönöm a tanácsot is az apás résznél! :)
    Biztos vannak olyan olvasók, akik szeretnek a többi szereplőkről is olvasni, de én személy szerint jobb szeretek a fő szereplőkről olvasni, de azért érdekel, hogy mi van velük, csak ne a fejezet nagyja szóljón róla, remélem érted mit akartam kihozni ebből! :$
    Na azt hiszem ennyi, ha valami eszembe jut még akkor írok! :$
    Pusza, knef

    VálaszTörlés
  9. Szia, knef!

    Megjöttem, nos lássuk... :)
    Ahogy mondod, én is megnéztem volna a fejüket aközben a bizonyos beszélgetés közben. :P
    Ugyan, nincs mit, én köszönöm az újabb kihívást! :D
    Igen, értettem, és meg is értelek. Annyi van benne, hogy sok szemszögből nem szeretném megírni a történetet, de közben meg szeretném, ha egyes szereplők életét, érzéseit is ismernétek. Valamint egyesekét muszáj is, hogy ismerjétek, csak még nem tudjátok, hogy miért. ;)
    Amúgy meg ami a chatben írtakat érinti...
    Id. Edward csak Nessie gondolatait hallja, ahogyan azt Meyer is megírta a BD-ben, Ifj. Edwardét nem. Ugyanis neki hasonló képessége van, mint az anyjának, Bellának, azaz pajzs. A 0. fejezetben mesél erről Edy, valamint abban a fejezetben is, amiben Bellsnek mesél a képességéről - ha jól emlékszem, akkor ez a 15. fejezet -, valamint az Érdekességekben.
    http://newsun-krisz.blogspot.com/search/label/%C3%89rdekess%C3%A9gek

    Ha bármi van, írj!
    Addig is további kellemes hétvégét! :)

    Pusz, Krisz

    VálaszTörlés
  10. Szia
    Krisz Gina vagyok, hát nem is tudom, mit is mondhatnék így neked elsőre, úgy megleptél engemet, Így hírtelenjére, szinte semmi értelmes nem jut az eszembe, de azért megemlíteném gondolataimat és a véleményemet, ha lehet.
    Először is Köszönöm, Köszönöm és megint csak Köszönöm. Tudod én mindig el szoktam olvasni a visszajelzéseket a komikra és meg kell, hogy mondjam nagyon jólestek szavaid.
    Boldogságomat még fokozta az a tény is, hogy meg fogod írni az előző részt Edy szemszögéből is.
    Ez igazán kedves tőled, amiért, megint csak köszönettel tartozom neked.
    Te egy remek ember, vagy aki még tehetséges is, ráadásul szerény is vagy, aki önzetlen másokkal és képes mosolyt csalni mások arcára, egy nehéz nap után, csak azzal, hogy olvashat téged. Remek veled együtt vagy inkább általad, boldogan nevetni, sírni vagy izgulni egy szereplőért. Fantasztikus, amit teszel, Neked nem kéne szabadkoznod, azért mert véleményt kérsz, sem pedig pirulni azért, igaz azt azért megnézetem volna, ahogy elpirulsz, biztosan nagyon aranyos lennél vele. ( gonoszkodik …. )
    Tudod én a stíluson sok mindent értek, a fogalmazás módját, ahogy elbeszél egy eseményt vagy egy történést vagy egy elbeszélést. Nálad párbeszédek és elbeszélések olyan simulékonyan és selymesen követik egymást mintha csak a kisujjadból ráztad volna ki őket. A történetben lévő történéseket, eseményeket izgalmasa és érdekfeszítően adod elő, amiből nem hiányoznak a humoros részek sem. A kifejezésmódod is remek. Nem okoz, gondot neked mit írsz,
    Lehet az a rész, szómórú vagy vidám, vagy ép romantikus. Mindegy, hogy mit írsz a névjegyed akkor is rajta van és érezhető. Sajátságos a lendületed és a mű hangvétele, fűggetlenül attól, hogy épp kinek a bőrébe bújsz bele. Azt, teljes átéléssel és a te sajátságos módodon teszed, ami csak rád jellemző, mert mondhatni ez a te névjegyed.

    VálaszTörlés
  11. Tudod, én olvasok egy pár blogot, és ha azok közül itt lenne, előttem név nélkül 4 történet a tiedét minden gond nélkül ki tudnám választani belőle. Mert a te írásaid olyan hangvételűek,amik csak rád jellemzőek,mint például a megfogalmazásaid.
    Ezek a gondolataidból és természetedből, erkölcsi mércéidből és nem kevés élményeiből és tapasztalatokból épültek fel, amit te átéltél, ezért sajátságosak és egyediek, és a maguk módján páratlanok is egyben, nincs még egy olyan író, aki így gondolkodik vagy vélekedik
    a dolgokról, mint te. Ez épp olyan, hogy nem mindenki tud romantikus és szépirodalmi alkotásokat írni,mert nem képesek gördülékenyen átadni az eseményeket vagy egy szex jelenetet. De neked mind ez nem okoz gondot vagy problémát és úgy írod le őket, minta mindig is ezt csináltad volna, természetesen, érthetően és jól megfogalmazva, amit élvezettel olvas mindenki, mintha erre születtél volna. Remélem sikerült érzékeltetnem veled mit is értek én a te sajátságos stílusodon.
    Itt van például a mostani fejezett már maga a cím is sejtető, sőt a lánykérés már régóta itt lóg a levegőben, mint ahogyan azt Bells is monda, szóval érezhető volt a dolog előre, mondhatni nincs semmi meglepetés. De mégis amikor ezt a tényt olvastam tőled, úgy izgultam mintha az én kezemet kérték volna meg.
    Amit leírsz az számomra nagyon vizuális, elképzelhető és én teljesen át tudom élni azt, remekül lehet azonosulni a leírt eseményekkel, Az ember szinte maga előtt látja a történéseket, mint a moziban, vagy épp a karakter bőrében képzeli el saját magát.
    Igaz engem most legjobban mégis az Id. Edward mondata ragadott meg, azzal, amit és ahogy Bellsnek mondott teljesen lenyűgözött. Fantasztikus volt, ahogy kikérte, hogy az ő lánya legyen Bells. Ez a családi jelenet nagyon megható volt. Az írásaid akárcsak ez a kis rész az olvasok szívéig érnek.
    ( És ez mind te vagy. )
    Kíváncsian várom mi lesz a sziget.
    Puszi Gina

    VálaszTörlés
  12. Szia Krisz!

    Számomra mindig az az első, hogy elolvasom a válaszodat a kommentemre. Addig el sem kezdem olvasni az új részt, amíg a visszajelzésedet meg nem néztem. Mindig izgulva és mosolyogva várom, hogy mit is szólsz a kommentemhez. Szerintem ez az egyik kulcsa annak, hogy egy olvasódnak fenn tud tartani az érdeklődését, azaz a visszajelzés. Mint neked, mint írónak fontos az olvasójának véleménye, szerintem annyira fontos ez fordítva is. És pl. sok helyre írtam kommentet, de a legtöbb helyen nem kaptam rá választ, így lassan elmaradoztak azok a kommentek. Fontos a kapcsolat az olvasókkal.
    Nos, Gina szinte mindent leírt előttem. Mintha a számból, vagyis a kezemből vette volna ki a szavakat, de azért megpróbálok még én is összehozni valamit. Nos, nem a Te történeted számomra az első, de mondhatni hogy szinte az egyetlen amit állandóan fegyelemmel követek és izgulva várom a folytatást.
    Stílusod? Sajnos elég sok olyan történettel találkoztam már, ahol az alapötlet jó lenne, de az írója sajnos nem tudja átadni azt írásában amit szeretne. Értem ezalatt a megfogalmazást, a hangvételt, a kifejezéseket, az írásmódot, nem utolsó sorban pedig az érdekeltség folyamatos fenntartásáról. Na és a folyamatos meglepetések és váratlan fordulatok. Számomra hihetetlen hogy mennyi váratlan ötlet lapul a tarsolyodban. Nem mindenki születik írásra még akkor sem, ha megfelelő képzelőerővel és ötlethalommal bír. Egy történet számomra akkor lesz érdekes, ha az előbb említettek megvannak benne, és a Te általad írt mondatok számomra ezeket teljesen megvalósítják. A stílus szerintem az emberrel születik. Alakítgatni lehet idővel, de az alapnak akkor is ott kell lennie.
    A sok történet közül, amit olvastam, és jelenleg olvasok az egyik (és legelső) a tiéd. A te stílusod egyszerre, mind fogalmazásban, kifejezésben, írásmódban olyan amely számomra folyamatosan megadja azt az érzést amely fontos egy történet olvasásakor. Amit leírsz, és ahogy azt leírod, abba rendkívüli módon bele tudja képzeli magát az ember. Nagyon valóságosnak tűnik. Együtt tudok élni, érezni, a szereplőkkel, bele tudok bújni a bőrükbe. Nagyon jól alakítod a történet esemény vonalát. Folyamatosan mozgatod a szereplőket. Ha úgy érzed hogy egy karakter "elfáradt" akkor egyszerűen kiírod, vagy adsz a történethez pluszt azzal, hogy behozol egy vagy több új szereplőt.
    Ginához csatlakozva szerintem én is ki tudnám választani több névtelen írás közül a tiédet annyira egyedi. :) Sokszor jobb mint egy mozifilm.
    Örülök, hogy végre Edy megkérte Bells kezét, már nagyon ott lógott a levegőbe. Leonát most jelenleg kezvelem, mert igaz, hogy azért még sikerült egy kicsit felkavarnia az állóvizet, de most elment, nincs színen, így nem tud zavargásokat kelteni. Jelenleg örülök, hogy nem lett Bells farkas (sikerült ezt is eldöntenem), nagyon várom már hogy hogyan fog alakulni a sorsuk.
    Remélem sikerült a gondolataimat értelmesen leírnom, és átadnom a számodra.
    Várom a szigetet, várom. :D Na és persze az ilyen kis "húzásaid", hogy : "És, hogy még jobb kedvetek legyen, elárulom a következő fejezet címét, ami nem más lesz, mint A sziget… Ugye, hogy nem kell semmit mondanom? ;)" ... az ember még el sem olvassa az adott új részt, Te már felcsigázod az érdeklődését a következőre. Ehhez érzés kell, és ez benned meg van.

    Naposabb hetet kívánok!

    Niko

    VálaszTörlés
  13. Szia, Gina!

    Most én is abban a helyzetben vagyok, mint te a múltkor. Egyszerűen nem tudom, mit mondhatnák, mivel kezdhetném gondolataim sorát.
    De talán még... KÖSZÖNÖM! :)

    Nekem is jólestek szavaid, az összes, amit eddig kaptam tőled, épp ezért nagy örömmel teljesítettem kérésed, amolyan hálám jeléül. :)
    Komolyan mondom, hogy rendesen zavarba hoztál. *pirul* Így inkább nem is kommentálnám a rólam írtakat, jó pár napba bele tellett, míg meg tudtam magamban emészteni. De kérlek, ne értsd félre! Ahogy a rossz kritikát nehéz megemészteni, úgy a jókkal is járhatunk így. :)
    Hogy, hogy pirulok? Nos, nagyon el tudok! XD Azt pedig, hogy ennyi boldog percet tudok szerezni neked az írásommal, el sem tudom mondani, hogy mennyire jó érzés. Úgy vélem, erre szokás mondani, hogy már nem éltem - írtam - hiába. :D

    Ami a stílusos dolgot illeti, először is nagyon köszönöm, hogy válaszoltál. Jó pár dologra felhívtad a figyelmem magammal kapcsolatban. Igaz, a stílus a külső behatásoktól meg-megváltozhat, de csak töredékben, így nagyon remélem, hogy az, amit megszerettél bennem/az írásomban, az sose fog megváltozni. :)
    Ami pedig "felelőtlen" kijelentésedet illeti, miszerint úgy véled, ki tudnád választani az írásomat a névjegyeim alapján... nos, ezt majd egyszer ígérem, próbára teszem. Már van is ötletem hogyan. Szóval készülhetsz. Remélem, benne leszel. *bizakodik*
    Na, de visszakanyarodva, amit a kommented vége felé írtál a vizualitásról olvasás közben, talán - bár nehéz döntés - annak örültem a legjobban és csalt még több könnyet a szemembe. Hogy miért? Mert szerintem egy írónak - palántának is - ez a legszebb dolog, amit mondani lehet, amiért tudja, van értelme annak, amit csinál. Amikor én olvasok és látom közben magam előtt az olvasottakat, mintha csak mozivásznon nézném a történetet, az valami olyan, amint nehéz szavakban leírni. Én ezt az érzést szeretném átadni, visszaadni nektek - főleg, hogy a szereplőim a fejemben írás közben ugyan ezt a hatást eredményezi nálam. :D Sokáig nem szerettem olvasni, de rá kellett jönnöm, hogy sokkal élvezetesebb, szebb, mesésebb, hiszen a filmeken lejátszódó események kötöttek, míg a papírra vetett betűrengetegek által elmeséltek annyira sokszínűek és jelentésűek lehetnek. Talán ezért is szeretek ennyire írni, mert itt bármi megtörténhet, bármi beleképzelhető akár egy szál virágba is. :)

    Na jó, abbahagyom! Tudom, sokat dumálok, bocsánat érte. *pirul*
    És még egyszer köszönöm! :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  14. Szia, Niko!

    Hol is kezdjem...?
    Talán azzal, hogy igazad van! Jó magam is olvasó vagyok egy-egy blogon, és valóban jólesik a visszajelzés. Éppen ezért igyekszem mindig időt szakítani a véleményeitek megválaszolására, mert ha nekem jól esik, akkor másnak is. A kapcsolat pedig a legfontosabb, és ha sokatokkal másként nem is, legalább ilyen formán szeretném tartani. Bár szerencsére már volt alkalmam párakkal találkozni ilyen-olyan könyvfeszteken mondjuk. :D

    A leírtakat köszönöm, tényleg nagyon jólestek, ahogyan azt is köszönöm, hogy válaszoltál. Ahogy Gina - mint olvashattad, hozzá is ezt a stílusos kérdést intéztem -, te is jó pár dologra felhívtad a figyelmem magammal kapcsolatban. :)
    Amiket leírtál az író-története párossal kapcsolatban, azokat én nagyon igyekeztem mindig is jól csinálni. Az érdekeltség fenntartása pedig tudom, hogy nem csak a függővégek révén jöhet létre, ezért is igyekszem nem kiszámítható, hanem fordulatokban gazdag fejezeteket hozni nektek, hogy ne csak addig legyen élvezhető, míg mondjuk Bells és Edy egymásnak nem esnek. :S
    A többit pedig ugyancsak őszintén köszönöm, a te által leírtakat is könnyes szemmel, napokig emésztgettem. *pirul*
    És most tudom, hogy pofátlan leszek vagy, hogy mondják, de arra, amit írtál, hogy valóságosnak tűnik számodra olvasás közben a történet, fentebb a Ginának írt válaszomban leírtam mindent, amit gondolok és érzek. Tudom, bemásolhatnám ide, de az nem lenne ugyan olyan, mintha egyedien mondanám el neked, viszont hajlani 5-kor feküdtem le és 8-kor keltem, mert addig írtam, szóval kissé elfáradtam, így pofátlanul azt mondom, hogy kérlek, olvasd el ott, amit írtam. Bocsánat! *szégyelli magát*
    Viszont azt neked is elmondom, hogy ami a "felelőtlen" kijelentésedet illeti, minthogy úgy véled, ki tudnád választani az írásomat a névjegyeim alapján... Nos, ezt ígérem, egyszer próbára teszem majd. Már van is ötletem hogyan! Szóval készülhetsz! Remélem, benne leszel. *bizakodik*

    Ne aggódj, mindent sikerült átadnod, mindent megértettem, emésztgetem! :)
    És elnézést, hogy a következő még sem a Szigetes rész lett, de a kéréseitek annyira megihlettek, hogy muszáj voltam előbb azokat megírnom. :)

    További szép hetet kívánok! És még egyszer köszönöm! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  15. Szia Krisz!

    Ne érezd magad pofátlannak. Persze, szívesen elolvastam a Gina-nak írt válaszodat is. Én is szoktam nagyon, de nagyon fáradt lenni, szóval nincs miért szégyellni magad. Örülök, hogy örömöt tudtam, tudtunk neked szerezni ezzel a pár jó szóval. :D Egyáltalán nincs mit köszönnöd.
    Ami pedig a próbát illetni,..... hát volt egy olyan érzésem, hogy ezt nem fogod ennyiben hagyni. Szinte biztos voltam abban, hogy le fogod csapni azt a bizonyos labdát. De hát miért is ne? :) Legyen. :D (én is kíváncsi vagyok az eredményre :))

    Kellemes hétvégét!

    Niko

    VálaszTörlés