2011. november 15., kedd

New Sun - Shine - 10. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam hát a következő fejezetet, ami még mindig a szigeten játszódik. Remélem, örültök neki. :)
Nos, erről a részről nehéz lenne bármit is mondani, poéngyilkolás nélkül meg pláne. Így inkább csak annyit mondok, hogy ne ítéljetek elsőre, hisz ismertek, hogy milyen vagyok. Bízzatok bennem, mert ahol ti először déjà vut éreztek, azokat a dolgokat én igyekszem mégis mássá tenni, talán egyeseket kissé különlegesebbé is, mint az eredeti történetben. :)

Andinak (ynda) és Varga Alexandrának, akik a héten ünneplik a születésnapjukat, pedig nagyon sok boldogságot kívánok ezzel a fejezettel! :)

A kommenteket – és voksokat – most is nagyon szépen köszönöm, mindegyikre válaszoltam. :)

További szép hetet kívánok mindenkinek, valamint nagyon kellemes mozizást a várva várt Breaking Dawnhoz! :D
A fejezethez pedig jó olvasást! :)

Pusza, Krisz

ui.: Az „Nevezd el TE a szigetet” játék szombat (azaz 19.-e) estig tart még, majd vasárnap kiteszem a szavazást, ahol előre láthatólag egy hétig lehet majd voksolni a legszimpatikusabb szigetnévre. :)



10. ÁLOM ÉS VALÓSÁG


SZERELMEM?! – hallottam meg Edward hangját, ahogy az álmok világából lassan kilépve az éber létbe, a zajok fokozatosan beszűrődtek elmémbe. Azonban túl szép volt az álmom – bár lehet nem is álom volt? –, és túl boldog voltam benne ahhoz, hogy most csak úgy kiszakítsam magam belőle, míg akár csak egy utolsó halvány képfoszlány is ébren tartja azt bennem. – Jó reggelt! – köszöntött végigsimítva arcomon, mire már csak azért is úgy tettem, mint aki még mindig mélyen alszik, ám nem adta fel. – Tudom, hogy ébren vagy – mondta, és hangjából éreztem, hogy mosolyog. Mikor nem feleltem, tovább imitálva az alvást belecsókolt a nyakamba, amitől önkéntelenül is mosolyognom kellett. Hogy leplezzem, arcomat a párnába fúrtam. – Bells? – Még mindig nem feleltem. – Rendben, te akartad! – figyelmeztetett, majd miután végighúzta ujját gerincem mentén, amitől libabőrbe futott meztelen testem, ujjait ajkai követték, apró csókokkal behintve hátam.

– Hééé! – sikkantottam fel, mikor a vékony kis takarót lejjebb húzva rólam szája tovább haladt testemen, mint kellett volna.

– Én szóltam – emlékeztetett nevetve, míg én magam köré csavarva a takarót ültem fel végül az ágyon. – Jó reggelt! – köszöntött egy csókkal, amitől az éjszaka történtek emlékképei megrohamozták elmémet ezzel pírba futtatva arcomat. Edward csak vigyorgott. Csibészes félmosolya feledtette velem, miért is nem akartam az imént felkelni, hisz a valóság sokkal csodálatosabb volt.

– Jó reggelt! – köszöntöttem én is kavargó méz tekintetében elmerülve.

– Készítettem neked reggelit, gondoltam, éhes leszel, ha felkelsz – tolta elém a jól megrakott tálcát, aminek már csak a látványa is bűnbeejtő volt. Az a sok kalória…

– Mindig is tudtam, hogy fel akarsz hizlalni. Biztos azért, hogy édesebb legyen a vérem. Na rajta, valld be, hogy igazam van? – vigyorogtam, mire megforgatta a szemét.

– Bells, kérlek! – szólt rám. Úgy tűnt, számára ez nem volt olyan vicces, mint nekem. – Inkább egyél, hisz pótolnod kell az elvesztett energiát, legalábbis ahogy Emmett mondaná – kacagott.

– Na, igen, Emmettnek most az egyszer igaza van, ugyanis tényleg farkas éhes vagyok – mondtam és magam is meglepődtem, mennyire igaz az, amit a nagymedve mondott. Majd a villámra szúrva egy falat rántottát hozzáláttam a bűnbeesésnek. – És veled mi lesz? – pillantottam fel aggodalmasan Kedvesemre a sokadik falat után, mikor tudatosult bennem, hogy ahogyan én is, úgy ő is éhes lehet.

– Ne nézz így! – simított végig ismét arcomon mosolyogva. – Én már ettem. Még hajnalba átugrottam a túlpartra, hogy feltöltsem a hűtőt, és mielőtt visszajöttem volna még vadásztam kicsit.

– Vagy úgy! – fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt tüdőmből. – És szabad tudnom, hogy mit fogtál? – kíváncsiskodtam.

– Ezt is, azt is. Néha még jó is a változatosság, úgysem ettem még medvefokát. Bár te is tudod, hogy a vadmacskák a kedvenceim – felelte a végét kacérul hozzábiggyesztve, és egy csókot lehelt a számra. – Egyébként meg ebben is igaza volt Emmettnek – mondta, majd tekintete egy pillanatra a távolba meredt, mint aki elgondolkodott azon, amit mondott, aztán aprót rázott fején. – Bizarr! – nyögte végül hitetlenül.

– Mármint? – kérdeztem vissza, mire Edward két keze közé fogta arcom és közelebb húzódott hozzám, hogy homlokunk és orrunk összeérjen.

– Szerelmem, te valóban egy vadmacska vagy! – nevetett. Hűs lélegzete cirógatta felforrósodott arcomat.

– Ez akkor azt jelenti, hogy jó… – nyeltem nagyot – jó volt neked is? – kérdeztem szemlesütve. Elég volt, hogy arcom vörössége elárulja zavarom, nem kellett, hogy még a szememben is lássa.

– Jó? Nem, nem mondanám, hogy jó – kezdte mire nyomban tágra nyíltak szemeim. – Inkább a mesés vagy a csodálatos szavakkal jellemezném – vigyorgott pimaszul, mire már automatikusan a mellkasába bokszoltam. Ennek aztán az lett a következménye, hogy egyetlen szempillantás alatt eltüntette előlem az ételt, és még mielőtt újra pisloghattam volna már a hátamon feküdtem, a szeretett férfi pedig fölém görnyedve vigyorgott le rám. Aztán vonásai egy perccel később megkomolyodtak. – Sose kételkedj a szavaim hitelességében! – nyomatékosította. – Inkább azt mondd, hogy érzed magad? – kérdezte kíváncsisággal és aggályokkal vegyített hangon.

– Boldogan! – válaszoltam egyszerűen és őszintén. – De kérlek, ne akard, hogy próbáljam meg szavakba önteni mindazt, ami történt, és amit érzek, mert az lehetetlenség! – ráztam a fejem.

– Nem kérem, ne félj! Bár tudod, néha sajnálom, hogy nem én vagyok a gondolatolvasó a családban. Szívesen kutakodnék az elmédben, hogy megtudjam, mennyire hasonlítanak az érzéseink, főleg most – vallotta be.

– Hidd el, ezzel most én is így vagyok – nevettem, majd magamra húzva Edwardot táncba hívtam ajkai után, nyelvét is. Testének nehéz súlya finoman nehezedett rám, ahogy már csak egyik karjával támaszkodott mellettem. Másik keze eközben a takaró vékony szövete alá furakodva felfedező útra indult testemen. Melleim völgyét elhagyva hasamra siklott, majd csípőmről bal combomra simult, amit, mint tegnap, most is egy határozott mozdulattal derekára emelt. Az egyedüli különbség csupán egy halk sikkantás volt, mégpedig részemről.

– Mi az? – nézett rám rémülten, egész testében megfeszülve.

– Nem tudom – ingattam a fejem, majd mélyeket lélegezve felültem, miután Edward felkelt rólam. – Azt hiszem a… a… – kezdtem szaporán véve a levegőt, de addigra már Edward is rájött, hogy melyik testrészemnél érzett fájdalom miatt nyögtem fel. A körém csavart takarót felgyűrve szemügyre vette a lábam. Csak egy aprócska lila folt volt a combomon. Hüvelykujjának nyoma, ahogy az éjjel megmarkolta a lábam, mégis rögvest kétségbeesett.

– Saj…

– Ne merd kimondani! – figyelmeztettem erélyesen, mire elfordította rólam a tekintetét.

– Kérlek, tudni akarom, hogy van-e rajtad máshol is… ilyen – szólt nehézkesen. Ellenkezni és győzködni akartam, mert utáltam, ha ezt csinálja, ha marcangolja önmagát, de rájöttem, hogy ezzel most csak rontanék a helyzeten, így inkább engedelmesen a fürdőbe vonultam. A tükörnél aztán lefejtettem magamról a takarót, hogy alaposan szemügyre vehessem magam. Néhány perccel később aztán elégedetten állapítottam meg, hogy azt a kis foltot leszámítva a lábamon még egy karcolás sincs rajtam, nemhogy zúzódás.

– Őszintén sajnálom! – sóhajtott Edward, és csak ekkor vettem észre, hogy itt van, hogy az ajtófélfának dőlve nézte végig, ahogy szemügyre vettem magam. – Nem emlékszem mikor történt… én… nem akartalak bántani – lépett hozzám, kullogva, mint egy kutya, és még a szemeivel is olyan ártatlanul nézett rám.

– Olyan bolond vagy! – nyomtam egy csókot a szájára, majd átöleltem, amire a hűvös karok azonnal feleltek. Szorosan magához vont, arcát a nyakamba fúrta. – Egyébként meg veled ellentétben én tudom, hogy mikor történt – utaltam a beszerzett sérülésemre.

– Hogyan? – tolt el finoman magától, hogy a szemembe nézhessen. Nem lepett meg, számítottam erre a reakcióra.

– Este… az ágyban – vezettem rá a megoldásra. – Ne érts félre Edward, az első is csodás volt, de a második… nos… Nem tudom te, hogy vagy vele, de az… – makogtam zavaromban. Féltem, megbántom azzal, amit mondani akarok.

– Hidd el, tudom, mire gondolsz és biztosíthatlak róla, hogy ugyan így érzek ezzel kapcsolatban – emelte feljebb a fejem állam alá nyúlva. – Nagyon igyekeztem vigyázni rád, főleg az első alkalommal! Féltem, hogy valami, vagy épp minden balul sül el és te… – torpant meg mondandója közben, ahogy rájött, mit akart mondani. – De szerencsére nem így történt! – futott át a boldogság arcán, halvány mosolyra húzva ajkát.

– Ne fogd a szerencsére, ez nem az ő érdeme – ellenkeztem, mire még inkább kiszélesedett mosolya.

– Az, hogy jól vagy, boldog és nem bántottalak, legalábbis először – tette hozzá halkan –, önbizalommal töltött el. Ami feszélyezett megszűnt.

– Igen, másodjára már mindketten sokkal felszabadultabbak voltunk. Azt hiszem, ez érezhető volt a mozdulatainkban, főleg a tiedben – reagáltam kacéran felvonva szemöldököm.

– Hé! Amúgy meg azt mondják, hogy az első jó, a második pedig még jobb – vigyorgott, ezzel önkéntelenül is szerválva azt a bizonyos labdát, amit már csak azért sem hagyhattam lecsapatlanul.

– Ezek szerint akkor a harmadik a legjobb? – kérdeztem vissza ugyancsak provokatívan, mire nagyot nyelt. Nevetnem kellett.

– Mondták már, hogy merész vagy? – kérdezte, de nem várt választ. – Itt állsz, teljesen meztelenül a karjaimban, egy ilyen este után… Még ha nem is lennék vámpír, aki szenvedélyesebben tud szeretni bárki másnál, még akkor is veszélyben lennél pillanatnyilag – vázolta a helyzetet finoman figyelmeztetve, ami már több volt, mint elegendő ahhoz, hogy a szívem sebesebben kezdjen verni, nem még az ajkán játszó csibészes félmosoly.

– Csak, hogy én szeretem a veszélyt – búgtam a fülébe, majd finoman fogaim közé csippentettem fülcimpáját, aminek a vége persze az lett, hogy a megkezdett reggelimet kora délután, ebéd gyanánt fogyasztottam el végül.

A nap hátralévő részét aztán a parton töltöttük. Igyekeztük lefoglalni magunkat, elterelni a gondolatainkat, hiszen még csak alig egy napja voltunk itt a szigeten, de az ágy felett felfüggesztett bordó lepleken kívül még nem igen láttunk mást. Azonban bárhogy is igyekeztünk az elterelés hatása nem tartott sokáig. Az egész napos türtőztetésnek végül este a konyhában, egy közös főzőcskézés vetett véget.

Először csak szelíden csókolóztunk, miközben a tűzhelyen már ott sercegtek a szalonnacsíkok, a tálban lévő olajban pedig már ott tocsogtak az összevágott zöldségek. Aztán a csók elmélyült és már egyre vadabbul martuk egymás ajkait. Perccel később pedig már a konyhapulton ültem – Szerelmem jóvoltából –, és dereka köré font lábakkal húztam őt még inkább magamhoz, de ekkor még tartottuk magunkat. Azonban amikor már hanyatt dőlve hevertem a keskeny márványlapon, és azért könyörögtem Kedvesemnek, hogy avassuk fel a konyhát, valóban nem bírtuk tovább.



Miután reggel felébredtem egy ismételten csodásan sikerült éjszaka után, meglepődve vettem észre, hogy Edward még mindig mellettem fekszik az ágyban, méghozzá hiányos öltözetben. Kidörzsölve szememből az álmot felkönyököltem, hogy csókkal köszöntsem, de Kedvesem szemei csukva voltak. Persze tudtam, hogy nem alszik, hiszen nem tud, és épp emiatt volt olyan furcsa a helyzet. Ahogy néztem békés arcát, szemem sarkából egy fekete szaténdarabra lettem figyelmes az ágytámlán. Különös érzés fogott el, de nem tudtam miért, ahogyan azt sem, miből és hogyan kerülhetett oda az az anyag.

– Jó reggelt, jól aludtál? – kérdezte váratlanul Edward, amitől egy kissé megijedtem. Visszanéztem rá, a szemei már nyitva voltak, és csak akkor vettem észre egy másik fekete anyagdarabkát a széttúrt párnák között a lepedőn.

– Jó reggelt! – köszöntöttem az ijedtségtől torkomban dobogó szívvel, majd lehajoltam, hogy egy csókot leheljek ajkaira. – Köszönöm a gyönyörű éjszakát – mondtam, figyelmen kívül hagyva kérdését, majd fejemet a mellkasára hajtva figyeltem egyenletes légzését.

– Sajnálom! – szólalt meg pár perccel később ugyancsak váratlanul.

– Mégis mit? – néztem fel rá rémülten. Komolyan a frászt tudta rám hozni ezzel az egyetlen szóval, és azzal, ahogyan mondani tudta.

– A hálóinged – felelte, mire a szaténdarabkákra pillantottam, amik ezek szerint az este viselt hálóingem maradványai voltak.

– Mi történt vele? – érdeklődtem megkönnyebbülten kifújva a levegőt, amiért nem a tegnap reggeli incidens ismétlődik újra.

– Nem emlékszel? – meredt rám hitetlenül.

– Nem igazán – ráztam meg a fejem. Nem emlékeztem sem arra, hogyan jutottunk el a szobáig – csak az érzés volt meg, ahogyan a márványlap keménysége után a matrac puha felülete érintkezett a hátammal –, sem arra, mikor és hogyan került le rólam a ruha. Csak arra emlékeztem, hogy milyen nehezen viseltem azt az időt, míg újra egymáséi lehettünk, és mikor testünk újra egyé forrt, miféle földöntúli boldogság árasztotta el egész lényem.

– Nos… – hümmögött, végigsimítva felforrósodott arcomon – azt hiszem, kicsit gyorsabban és vadabbul akartalak megszabadítani tőle, mint ahogyan azt kellett volna – vallotta be töredelmesen, ami igencsak imponáló volt.

– Vagy úgy! – mosolyogtam, és ki tudja, mi lehetett volna még ebből – hisz mint nyilvánvalóvá vált, telhetetlen vagyok, ha arról van szó, együtt lehetek Edwarddal –, hogyha a gyomrom nem kordul meg olyan hangosan, amit még az én gyenge emberi füleimmel is tisztán hallottam.

– Készülj el, addig én készítek neked valami reggelit – nevetett, majd egy csókot nyomva a homlokomra felkelt és miután felöltözött kiment a konyhába. Így nem volt mit tenni, engedelmesen a fürdőbe vonultam. Zuhanyzás után aztán a tükörben azért gyorsan szemügyre vettem magam, de nem kellett csalódnom. Se egy karcolás, se egy zúzódás. Kifogástalan volt testi épségem… legalábbis külsőleg.

Ahogy tenyerem egy pillanatra a hasamra simult bevillantak a terhességgel kapcsolatos aggályaim. Újra elöntött az az érzés, mint amikor Katy az unokahúgáról mesélt. Majd eszembe jutottak a gyógyszer hatékonyságával kapcsolatos felvetések, és apám kérése a korai nagyapasággal kapcsolatban, mialatt a háttérben ott visszhangzott mindkettőnk talánja Edwarddal. Ez pár percig ledermesztett, majd végül a gondolatot elhessegettem elmémből, és miután végeztem, mosolyogva mentem ki Kedvesemhez a konyhába.

Edward ma is kitett magáért. Hatalmas adagokkal várt az asztalnál, a finomabbnál finomabb ételekből. Azt sem tudtam, hogy melyikhez nyúljak először, de miután szinte mindent bepusztítottam, különösképp még mindig éhesnek éreztem magam. Szokás szerint féltettem az alakom, de aztán mégiscsak a hűtőhöz léptem, és kivéve egy dobozos csokoládépudingot ültem vissza az asztalhoz.

– Még mindig éhes vagy? – kérdezte a csodálkozástól elkerekedett szemekkel, ahogy azt figyelte, miként kanalazom be pillanatok alatt az édességet.

– Már nem! – válaszoltam vigyorogva, miután az utolsó cseppig kiürítettem a parányi doboz tartalmát.

– Átnézted magad? – jött a várt kérdés, ám felelni már nem tudtam. Amint újra felálltam az asztaltól, hogy kidobjam a szemetet azonnal megszédültem. – Bells!? – kapott el Edward az utolsó percben, mielőtt összecsuklani készülő lábaim földre kényszerítettek volna. – Szerelmem, mondj valamit! Jól vagy? – szólongatott kétségbeesetten, aztán a karjaiba kapva a hálóba vitt.

A világ forgott velem, majd elsötétült előttem. Beletelt jó néhány percbe, mire újra visszanyertem tudatom, de még akkor is kissé kába voltam, és csak nehezen találtam a hangom, amire pedig nagy szükségem lett volna, hogy megnyugtassam Edwardot.

– Jól… Jól vagyok – leheltem, és igyekeztem egyenletesen venni a levegőt. – Csak egy kicsit megszédültem… biztosan a melegtől… nem vagyok hozzászokva – tettem hozzá nehézkesen. Ma valahogy tényleg sokkal melegebb volt. Forkshoz képest a purgatórium melege. Ráadásul a sok alvás ellenére még mindig kimerültnek éreztem magam az elmúlt két este után – ám ezt sosem vallottam volna be neki, tartva a reakciójától.

– Biztos, hogy jól vagy? – aggodalmaskodott tovább. Bólintottam. – Pihenned kéne – vetette fel és már takart is befele a vékony szövettel. Fáradt voltam ezért nem ellenkeztem, csak arra az egyre kértem, hogy maradjon velem, így végül az álom percekkel később a hűvös karokban ért utol.

Álmomban Edwarddal voltam, náluk, a szobánkban. Boldogok voltunk, a vágy szikrái pedig csak úgy pattogtak körülöttünk, miközben épp egymás ajkainak becézgetésével voltunk elfoglalva. Nem törődtünk a külvilággal csakis egymással, míg nem egy ismeretlen ordító hang bele nem hasított az idilli csendbe. Én Edward után kaptam mikor megszakítva csókunk felkelt az ágyról, hogy marasztalni próbáljam, de csak mosolygott, majd elhagyta a szobát. Hosszasan néztem utána, nem értettem viselkedését, legalábbis egész addig, amíg egy perccel később vissza nem tért a szobába.

A karjaiban egy gyönyörű gyermek pihent, egy alig pár hetes kisbaba. Tökéletes volt, a vonásai egytől-egyig Edwardéra hasonlítottak, akárcsak azok az apró bronzvörös tincsecskék a feje búbján.

Mikor Szerelmem odahozta hozzám a gyönyörű gyermeket, mintha ösztönösen tudtam volna, mit kell tenni. A karjaimba vettem és ringatni kezdtem, ami mosolyt csalt a piros pozsgás kis arcocskára. Úgy illett a karjaimba csöpp teste, mintha oda teremtették volna. Aztán kinyitotta parányi gomb szemeit, mire a tüdőmben rekedt a levegő. Épp olyan zöldek voltak a meseszép gyermek szemei, mint az enyémek. Mint két tökéletes másolat.

A felfedezés okozta csodálkozáson túl csak a boldogság melengető érzése volt bennem. A szépséges gyermek, akit nem ismertem és mégis közelebb éreztem magamhoz, mint bárki mást, már most uralta azt a bizonyos első helyet szívemben, amit addig Edward foglalt el. A szerelmem továbbra is Kedvesemé volt, de a szeretetem már megoszlott köztük.

Aztán hirtelenjében mintha a mennyből alázuhantam volna a pokolba. Az egyik percben még a karjaimban ringatott gyönyörű gyermekem, a következőben egy szemvillanás alatt átalakult egy kölyökfarkassá, mire a sokktól azonnal felsikoltottam.

– Bells! Semmi baj, Szerelmem, itt vagyok! Nyugodj meg, kérlek – ölelt magához szorosan Edward, úgy nyugtatott, miután a saját sikolyomra ébredve, ülő helyzetbe pattantam az ágyon, miközben úgy ziháltam, mint egy asztmás. Jó pár percbe beletelt, mire tudatosult bennem, hogy az egészet csak álmodtam. Hogy nincs semmiféle kölyök farkas, ahogyan tökéletes gyermek sem létezik. – Bells? – szólongatott Kedvesem, mire végre könnyeim fátylán át sikerült ránéznem. Arcát aggodalmas ráncok borították. – Sssh! Itt vagyok, Szerelmem. Feküdj vissza nyugodtan, csak rosszat álmodtál – próbált visszanyomni a párnákra, de én annál jobban csimpaszkodtam belé.

– Nem akarok aludni! – szipogtam a fejemet rázva.

– Elmondod, hogy mit álmodtál? – kérdezte, mire újra megráztam a fejem. Nem akartam visszaemlékezni az álmomra, még ha az eleje gyönyörű is volt. Az álombéli gyermekem egy félvér volt. Háromszorosan is félvér. Félig ember, félig vámpír és félig farkas, a hülye családi génjeim miatt. Mert hisz a doktor megmondta, hogy a gyermekem örökölheti a farkas géneket. Minden szavára emlékeztem Carlisle-nak, amit akkor mondott, mikor csak feltételezésként, de szóba került a terhesség.

– Olyan lenne, mint Nessie. Félig ember, félig pedig vámpír, hacsak… – torpant meg mondandója közben.

– Hacsak mi? – kérdeztem vissza rémülten. – Az isten szerelmére, ne kelljen könyörögnöm! – ziháltam a folytatást követelve.

– Nyugodj meg, Bells! – próbált nyugtatni, de látta rajtam, hogy hasztalan próbálkozás, így feladva folytatta. – Csak annyit akartam mondani, hogy a származásodat ismerve az is előfordulhat, hogy a génjeid kihatnának a gyermekedre. Bármi megeshet…

– Ez mit jelent?

– Csak annyit, hogy nagy valószínűséggel továbbörökítenéd benne a farkas géneket, ebben az esetben pedig nem tudni, hogy mi lenne nála túlsúlyban. Hogy az ellentétek, a vámpír és a farkas gének miként férnének meg egymással a testében és a szervezetében. Hisz a vámpír gének nagyon erősek, ráadásul ott van a mérgünk is, ami mint tudjuk, halálos egy farkasra, még ha nem is minden esetben.

Nem akartam erre gondolni, nem akartam semmire se gondolni. Ki akartam kapcsolni az agyam, teljes zárlatot csinálni, hogy ne kelljen egy lehetséges jövővel foglalkoznom most. Nem akartam arra gondolni, hogy ha teherbe esek, a gyermekemnek önmagával kell majd megküzdenie az életben maradásért.

Miután lenyugodtam, már úgy, ahogy, és a fürdőben felfrissítettem magam, Edward, aki egy pillanatra sem hagyott magamra visszakísért a szobába majd rávett, hogy ha már aludni nem akarok, legalább dőljek le és pihenjek kicsit. Végül így is tettem, mialatt ő odakint az instrukcióim alapján összeütött egy könnyű ebédet nekem. Miután megettem, a nappaliban lévő fehér bőrkanapén elnyúlva megnéztünk egy filmet, amit követően a parton lesétáltuk – lesétáltam – a vacsorát.

– Jó éjt, Szerelmem, álmodj szépeket! – nyomott egy csókot ajkamra Kedvesem, majd szorosan hozzám bújva, hátulról átölelt, hogy vigyázzon rám, hűvös testével pedig enyhítsen melegemen.

Karjai teljesen körülfontak, tenyere pedig hasamra simult, ami ettől önkéntelenül is összerándult, holott jóleső érzés volt. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy megvan annak is az esélye, hogy már az első este teherbe estem. Hogy most egy új élet növekszik bennem, aki előidézte mai rosszullétem. Hogy a szívem alatt már ott hordom az én kis Edwardom, aki egy pici Szerelmemből bennem. Mely gondolattal végül álomba szenderültem, ahogy ujjaim összekapcsolódtak Edwardéval a hasamon.

Reggel aztán Szerelmem felhívta szüleit, ahogyan azt tette az elmúlt két napban is, hogy megnyugtassa családját, minden rendben – még élek! Majd kitalálta, hogy kicsit meghosszabbíthatnánk ittlétünket, ami ellen persze nem volt kifogásom, így pár telefont lebonyolítva gyorsan el is intézte, hogy a tervezett hétfői, azaz a ma délutáni menetel helyett csak szombat délben kelljen hazautaznunk. Fel is hívtam hát én is gyorsan a családomat – Edwarddal ellentétben én csak második alkalommal mióta itt vagyunk –, hogy közöljem velük, kicsit tovább maradunk, és így csak vasárnap délre érünk haza.

Reggeli után aztán úszni mentünk Edwarddal, majd napnyugtakor áthajóztunk az Isabela-szigetre, hogy feltöltsük a hűtőt. Egy kész vagyont ott is hagytunk a boltban, mert amit csak szemem megkívánt Edward megvette. Kárpótolni is akartam, amiért kifosztom, de mire visszatérünk a szigetünkre olyannyira elfáradtam, hogy már a vacsorát alig bírtam megenni. Így amint vízszintesbe kerültem egyből el is aludtam, álmomban pedig újra találkoztam gyönyörű és tökéletes gyermekemmel.

– Bells! – mondta ki nevem csodaszép és okos gyermekem, ki a karjaimban pihent, és én boldogan mosolyogtam le rá. – Bells! – mondta ki ismét, ellenben kis szája nem mozgott. Mikor aztán harmadjára is elhangzott nevem, felriadtam. Egy pillanat alatt újra a valóságban találtam magam, ahol megint csak szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy mindez csak egy álom volt. Hogy tündéri gyermekem nem létezik.

– Bells? – hallottam meg ismét nevem, mire összerezzentem. Ekkor Edward karjai körém záródtak és én rájöttem, hogy valójában ő szólított. – Megint rosszat álmodtál? – aggódott.

– Nem – ráztam meg a fejem. – Nem, ez jó volt – mosolyogtam, és egy csókot nyomva ajkára visszahajtottam fejem a párnára.

Ez volt a második este, hogy a nem létező gyermekünkről álmodtam, amit aztán egy harmadik követett. Minden este ugyan az. A karjaimban tartottam, beszéltem hozzá, csodáltam és ringattam. Boldog voltam, míg a következő percben fel nem riadtam. Nehezen viseltem a dolgot, ahogy Edward is, akinek meg az esett nehezére, hogy elhiggye, az álmaim nem rosszak, nem azért vert ki a víz már harmadik este.

Úgy hittem, hogy az aggályaim miatt túl sokat foglalkoztam mostanában – már az utazás előtt is – a gyerek témával, és ezért támadtak már kényszerképzeteim az álmokon felül. Ugyanis míg a hasam a sok evéstől puffadt meg kissé, addig arra nem tudtam logikus magyarázatot adni, mitől feszültek és duzzadtak meg kissé a melleim. Persze először ráfogtam, hogy csak beképzelem, puszta hallucináció az egész, de végül Edward észrevételével rácáfolt erre.

Mióta vasárnap reggel megszédültem azóta nem voltunk együtt, így három nap kihagyás után szerdán, a szokásos reggeli fürdőzés közben újra egymásnak estünk. Először a fürdőruha felsőm került le rólam, amit a szelíd hullámok ringatózva vittek hátukon a part felé, míg Szerelmem hol kezeivel, hol ajkaival kényeztette melleimet, nem kis figyelmet szentelve nekik. Amire mikor a vágytól nyöszörögve rákérdeztem, azt felelte, mintha most teltebbek lennének, ami igencsak kedvére van. Így nem csodálkoztam azon, hogy most nemhogy a házig, de a partig sem jutottunk el, amit persze nem mondhatni, hogy bántam.



– Mennyi olaj kell ehhez a kacsához? – kérdezte Edward fintorogva, mikor kiléptem a zuhany alól.

Gyorsan felöltöztem, majd a konyhába mentem és beleöntöttem a megfelelő mennyiséget a forró serpenyőbe, majd hozzáláttam a köret elkészítéséhez. Mivel pikk-pakk kész lettem vele, így míg a kacsa sült, suttyomban kivettem egy csokoládépudingot a hűtőből és letelepedtem vele a tévé elé. Mikor elkészült az ebédem asztalhoz ültünk, Edward pedig felbontott egy üveg fehérbort annak ellenére, hogy ő nem ivott ilyesmit. Ám még mielőtt megkóstolhattam volna, az orromat megcsapó olajos kacsa illatától felkavarodott a gyomrom. A villát elejtettem, kezem a szám elé kaptam, de már nem volt visszaút. Hangos csikorgással toltam ki magam alól a széket, majd siettem a mosdóba.

– Bells! Jól vagy? Mi történt? – sietett utánam aggódva Kedvesem, majd miután a vécécsésze fölé görnyedve kiadtam gyomrom tartalmát, felsegített és a mosdóhoz kísért. – Bells? – meredt rám rémülten, de mielőtt felelhettem volna, kellett pár perc, hogy úgy érezzem, elmúlt az újabb rosszullét veszélye.

– Jól vagyok – leheltem erőtlenül, mire Edward végigsimított arcomon, ami most különösen jólesett, ugyanis a testem, bizarr mód lángokat okádott. Minden annyira összevágott, hogy képtelen voltam nem arra gondolni, valóban terhes vagyok.

Az étvágyam és a hányinger – az, hogy tömöm magamba a pudingot, miközben rosszul vagyok attól az ételtől, amit a minap még kívántam –, az egyensúlyvesztés, a fáradékonyságom és a melleim teltsége valamint érzékenysége mind csakis erre engedtek következtetni…

Hirtelen azt sem tudtam, mit kéne éreznem! Egyszerre ijesztet meg és okozott mérhetetlen boldogságot a tudat, hogy az álombéli tökéletes gyermekem valóban létezik. Egy picinyke élet fejlődött bennem – rohamosan. Egy igazi szerelem gyümölcse!

Boldognak éreztem magam, boldogabbnak, mint valaha, miközben persze tisztában voltam vele, hogy ez nem a legmegfelelőbb idő a gyermekvállalásra. Hisz még csak most múltam tizennyolc, alig, hogy eljegyeztek, ráadásul még volt vissza egy évem a középiskolából. De leginkább az aggasztott, hogy még nem volt időm felkészíteni a szüleim – és persze magam – az elválásra. Az esküvő erre jó alkalomnak ígérkezett, hisz onnantól már valóban, hivatalosan is Edwardhoz tartoztam volna, így pedig nekik is könnyebb lett volna elfogadniuk a tényt, hogy elköltözöm. El messzire tőlük, ahol nem jelenthettem volna veszélyt rájuk újszülött korom első évében.

De a kicsi váratlan jövetele most mindent felborított. Persze számításba vettük ezt a lehetőséget is, de végül egyikünk sem foglalkozott vele komolyabban – talán mert nem mertünk. Nem beszéltük meg, hogyan legyen tovább, bíztunk benne, hogy nem következik be ez a helyzet. Hogy nem esek most teherbe, főként, hogy Edward válasza még mindig csak egy bizonytalan talán volt.

– Bells, jól vagy? Min mosolyogsz? – szakított ki gondolatmenetemből Kedvesem aggodalmas hangja, és csak szavai hallatán tudatosult bennem, hogy valóban mosolygok. De, hogy is ne tettem volna, mikor, amiről egész eddig csak álmodtam, most megvalósulni látszott. Hisz menyasszony voltam, volt egy imádnivaló vőlegényem, akivel együtt egy csodálatos nagycsalád is együtt járt, amilyet mindig is szerettem volna. Nem utolsó sorban pedig babát vártam attól a férfitől, akit mindennél jobban szeretek.

– Jól vagyok, csak… – kezdtem boldogan, de akkor átsuhant elmémen, hogy talán mégsem kéne neki most azonnal elmondanom terhességem tényét. Valószínűleg megrémülne tőle, majd azonnal haza akarna menni, amit én egyáltalán nem akartam. Volt vissza még majdhogynem három teljes napunk, amit ki akartam használni, élvezni annak minden pillanatát, így végül visszanyeltem a feltörni kívánkozó vágyat, hogy megosszam vele boldogságom okát. Azt, hogy nemsokára apa lesz – a mi esetünkben a szó legszorosabb értelmében. – Talán tényleg igazad van és nem kéne annyi édességet ennem. A puding és a kacsa nem passzolnak épp össze – fanyalogtam.

– Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte most már sokkal nyugodtabban.

– Biztos, ne aggódj! – nyugtattam mosolyogva.

Miután ebéd gyanánt a kacsa helyett készítettem egy könnyed gyümölcslevest, és rizzsel megettem a köretnek szánt zöldségtálat, ledőltem kicsit pihenni, aminek a vége jó pár órányi alvás lett. Álomtalan álmom volt, amikor pedig ébren voltam, az agyam folyamatosan kattogott. Nem tudtam semmi másra gondolni, csak a kis pocaklakóra, akinek tudtam, idővel az apukája is nagyon fog örülni.

Este aztán, minthogy délután igencsak kipihentem magam, na meg túlságosan is felfokozott érzelmi állapotban voltam, egyszerűen képtelen voltam elaludni. Edward persze mindent megtett nyugalmam érdekében, azonban hasztalan volt minden próbálkozása. Látszott rajta, hogy még mindig nagyon aggódik miattam, hogy legszívesebben a délutáni rosszullétem miatt máris csomagolna és hazavinne, hogy a nagyapja megvizsgálhasson. Így végül, hogy eltereljem figyelmét az esti kis sétánkról visszatérve bevetettem a legősibb női praktikát, ami csak létezett, és ami nem mellesleg még nála is hatásos volt.

– Akarlak! – suttogtam elhalló hangon, ahogy a partról a karjaiban visszavitt, és finoman ledöntött az ágyra.

Tekintete vágytól izzott, akárcsak enyém, így nem kellett nagyon győzködni. A ruháinktól hamar megszabadultunk – bár azt nem mondhatni, mind megúszta épségben hevességünk –, hogy aztán Edward fölém görnyedve kényeztethessen. Hogy nyakam és melleim után egész testem részesülhessen az ajkai nyújtotta gyönyörökből. Azonban mikor teljes valójában rám nehezedett, egy pillanatra megijedtem.

– Várj! – szóltam és gyorsan legördítettem magamról. Szerelmem értetlenül meredt rám, nem értette, mi bajom. – Ne így, inkább… inkább így – haboztam egy percig, majd átvetve lábam rajta csípőjére ültem. – Most így akarom – búgtam, miközben szelíden ringatózni kezdtem. Nagyon kívántam Edwardot – hely, idő és helyzet mindegy volt –, de nekem most már valaki másra is gondolnom kellett.

Miután a pocakom az új helyzetnek köszönhetően biztonságba került – bár tudtam, lakója még túl kicsi, így nem érezhet semmit, és baja sem eshet – végre mindketten megkaptuk Kedvesemmel a várt kielégülést. Aki ettől az új helyzettől nem mellesleg nagyon lelkes volt mindvégig. Majd miután a gyönyör színes robbanásának utórengései is lecsillapodtak testemben, az ólomsúlyú álom hamar magával ragadt, békés, gondtalan álmokat ígérve, amiből most először, nem riadtam fel.

6 megjegyzés:

  1. :):):)ó te jó ég! Ó TE JÓ ÉG!
    Szerintem nem is lesz kisbabájuk. Vagy ha igen akkor még lesz valami kavarás de annyira örülök:) olyan édes lenne egy zöld szemű vörös hajú kis angyalkaXD

    VálaszTörlés
  2. Szia:)
    Most sem kellett csalódni,ez a fejezet is nagyon szuper lett:) Megérte rá várni.Hé,ezek tiszta nimfománok lettek,lépten-nyomon szexelnek xD
    Bells terhes lenne? Hmm. Szerintem amilyen szadista vagy,most csak kinzol mindket,úgy csinálsz mintha,aztán a végén majd kiderül,hogy nem is lesz baba,csak Bells elkapott valami trópusi betegséget:D Emmettnek meg majd lesz mivel húznia őket:D Úgyhogy most aztán nagyon várom a folytatást,úgyhogy siess vele kérlek:D
    Addig is légy rossz:)


    Ui.A válaszaid olvasásánál láttam,hogy már megelőztek a sziget nevével kapcsolatban,úgyhogy nem is enyém lett az ötlet:'( :@

    VálaszTörlés
  3. Szia Krisz!
    Tegnap elég fáradt voltam komit irni, de most itt vagyok és megírom! :)
    Nos, én ezt egy kicsit olyan átlagos fejezetnek mondanám, vagy inkább olyan átvezető résznek, DE ettől függetlenül iszonyatosan tetszett! De tényleg!
    Lehet, hogy tegnap már túl fáradt voltam és nme fogtam fel annyira a fejezetet, de én ebben nem olvastam semmi 18as korhatárú részt! :O Most nem azért mondom, csak láttam a kiírást, de nekem nem jött le, hogy melyik részre gondoltál? Esetleg az utolsó? Nem tudom, mondjuk most is elég fáradt vagyok, de én az utolsó részre olyan 16 karikát mondanék, de ez csak szerény véleményem!

    De mindezek ellenére tényleg nagyon tetszett, édes volt, ahogyan Edward aggódott Bellsért és hál' istennek, ő ebből a szempontból nem ütött az apjára, mert többször is lefeküdtek egymással a sérülés ellenére is. :)
    A másik amin jót mosolyogtam az a mindennapi telefonhívásos dolog, hogy Edy mindig felhivja a szüleit, hogy Bells még él! :D

    Nem tudom miért, de szerintem Bells MÉG nem lesz terhes! Mert ha jobban belegondolok akkor még csak a 10. résznél tartunk és ugye még van hátra - gondolom - jó pár fejezet, ezen kívűl pedig még egy ,,könyv". És bár lehet, hogy a 2. ,,könyvben" lesz Bells terhes, de szerintem még korai. Igaz, nem tudhatom, hány fejezetesre tervezed ezt, de szerintem most lehetnk v.hogy a közepe fele - +/- egy-két fejezet, bár szerintem inkább + -, ha az 1. ,,könyvet" veszem alapul.

    Várom továbbra is a fejezeteket! :) És neked is jó mozizást majd ha mész! Én holnap már megyek! :D Nagyon várom! :D

    Pusza, knef

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Én csak nem régen találtam rá a blogodra,és kezdtem olvasni a New Sun-t, de így legalább megvolt az az előnyöm, hogy nem kellett várnom a folytatásra. Na persze egészen ideáig. Most aztán én is várhatok, és várok is, mert imádom olvasni az írásodat. Szerintem Bells biztosan nem terhes, az túlságosan hasonlítana Bella teherbeesésére,és te ennél furmányosabb vagy azt hiszem. Eddig is voltak szédülései, rosszullétei, talán a farkasgénjei miatt lehet. Kíváncsi vagyok mikor kerül elő Jacob. Várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  5. Szia Krisz
    Gina vagyok és el kell, hogy mondjam imádtam ezt a kis átvezető részt. Jól lehetett érezni a szeretettet és féltést, ami Edwardból sugárzott. Tetszet az kis vicces csipkelődés is, amit bele raktál. Na és az a vadmacskás megjegyzés, igen nekem is Emmett jutott rögtön az eszembe, mint ahogyan látom neked is. Ha már nem lehet ott Emmett, hogy bosszantsa a fiatalokat, beszólásaival, akkor te, ha másképp nem is, de így megoldod ezt. Hát igen itt van ez a csodás sziget és az ember fia, ha mondhatjuk ezt egy áltálán az ő esetükben, valami miatt mégsem jut messzebbre, mint a ház környéke. Vajon miért… ??? „Mosolyog hát igen ez a bátrabb Edy sokkal élvezetesebb társaság. Még jó, hogy ő nem az apjára ütött és mer vállalkozni többször is egy kis botlás után.” Igazán, élvezet volt olvasni ezeket a burkolt és sejtelmes kis virgoncságokat, amire céloztál a történet során.
    Na és Bells álmai hát teljesen sokkoltak, de ezt már leírtam neked, úgyhogy csak ismételni tudná Önmagam, amit nem szeretnék. Teljesen felesleges lenne, hisz tudod, mit érzek ezzel kapcsolatban.
    Viszont visszatérve a valósághoz az álmok birodalmából teljesen lefagytam Bells nagyon is lehetséges képzelgésén, és most komolyan nem tudom, hogy mit is gondoljak. Mert ha az eseményeket veszem alapul, akkor tényleg nem jó az időzítés egy baba bevállalására, már csak az iskola miatt sem. Mint, ahogyan azt Bells is végig gondolta, ami teljesen ésszerű is egyben. De a szerelembe mi ésszerű egyáltalán, na és hol van akkor a véletlen és meglepetés. Viszont ha belegondolok, hogy te nem szereted a sablonos dolgokat, ezért nem történne meg minden pont úgy, mint a múltban, még akkor, sem ha történelem folyton ismétli Önmagát. Ezért elkalandoztam a lehetőséggel mi van akkor ha Bells tényleg terhes és én már most élveztem a felvetés okozta fordulatokat. Hisz mi érdekes van abban, ha minden bonyodalom nélkül, csak úgy simán lesz egy babánk, az teljesen hétköznapi és unalmas lenne, mondhatni a lerágott csont. De most itt a suli és a szülök problémája, na meg Bells még csak menyasszony nem tűnhet csak úgy el a semmibe, hogy átvészelje a nehéz napokat. Mind ez megoldandó feladat lenne, ami igazi kihívás lenne, na és persze még egy esküvőt is be kéne iktatni igencsak rövid időn belül, mindezek jócskán megmozgatnák mindkét család életét. Úgyhogy a józanész versenyez a kihívással és én a bonyodalmakra szavazok. Ebben több a lehetőség és mi tagadás élvezetesebb és izgalmasabb is lenne így.
    Kíváncsian várom mi lesz most, és mondhatni türelmetlenségemben csak tolnám a napokat, hogy mihamarabb olvassam tovább a részt.
    További szép hetet és jó szórakozást hétvégére.
    Puszi Gina

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!

    viki!

    Ha jól értelmeztem szavaidat, akkor tetszett a fejezet, aminek szívből örülök. :)
    Hogy miből gondolod, hogy nem lesz kisbaba, arra kíváncsi lennék, akárcsak arra, hogy azért mondtad-e, hogy "angyalka", mert kislányt gondolsz vagy szeretnél nekik. Na, de majd remélem, megírod, ha aktuális lesz. :)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Erzsi!

    Köszönöm, hogy így gondolod, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet ez a fejezet is. :)
    Khm... Nos... igen, azok lettek, nimfománok. XD Vagy más nem vette észre, vagy csak nem írták, nem merték pedzegetni a témát. :P Na, de láttuk be, elég sokat vártak mire összejött, és hát ha csak Bells oldalát nézzük, egy Edward Cullenről van szó. XD
    Szadista? Én? Á! Nem is! XD Amúgy a trópusi betegséges dumát már Meyer ellőtte, szóval az már biztos, hogy nem, de, hogy akkor mi van, az majd kiderül a folytatásból. ;)
    A szigetnév miatt pedig ne aggódj, ha az nyer, akkor mind a kettőtök nevét kiírom. :)

    További szép hétvégét kívánok, és légy te is rossz! ;)

    Pusza, Krisz



    knef!

    Ne szabadkozz! Örülök, ha olvashatom a véleményed, de akkor sem eszlek meg, ha nem írod meg nekem, nem még, hogy azért, mert egy nappal később teszed meg. :)
    Igen, ez valóban egy amolyan átvezető rész volt. Tudod, néha kellenek az ilyenek is, hisz a való életben sem pörögnek mindig az események. Van, hogy átlagos nap után újabb átlagos jön, és csak jó sokára valami változatos, izgalom. Azért örülök, hogy tetszett! :)
    A 18-as korhatáros megjegyzésedhez pedig csak annyit, hogy én sem éreztem annak, de megkérdeztem a bétáimat - jelen esetben kettő is olvasta -, és ők azt mondták, hogy 18-as. Ki mer velük vitatkozni? :P De akkor mégiscsak nekem volt igazam. Viszont ez az eset ráébresztett, hogy lassan egyáltalán nem tudom majd helyesen megítélni, hogy milyen besorolásúak is lesznek a fejezetek, így arra jutottam, hogy inkább nem jelzem majd. Oldalra már rég kiírtam, hogy felnőtt tartalom is szerepel az oldalon, de legalább annyit számít, mintha kiírnám. Hisz úgy is mindenki elolvassa, kortól függetlenül, nemde? :P De tudod, inkább ezt, ebben a formában, mint mást! :S Szóval majd jönnek a meglepik a fejezetekben. :P

    Aham, értem a logikádat, köszönöm, hogy leírtad, így tisztábban látom azt, hogy miért vélekedsz így a terhességről, de hogy mi az igazság, mennyire vettem én azt figyelembe, amit elmondtál, az majd a folytatásból kiderül. ;)
    Amúgy pontosan magam sem tudom, hogy hány fejezetből tevődik majd össze ez a második "könyv", de reményeim szerint legalább annyiból, mint az előző. Kapásból 13-at össze tudtam még számolni, a többi pedig ihlettől függ, ezért is várom mindig a véleményeteket, hiszen nem titok, hogy abból is nyerek ötletet, főleg ha megírjátok a kívánságaitokat. :)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Tiger!

    Először is üdvözöllek itt nálam, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a történetem. :)
    Oh, köszönöm a bókot, már ami a furmányosságot illeti, viszont, hogy igazad van-e, és nem épp az a furmányosság az egészben, hogy Bells mégiscsak terhes, az a folytatásból kiderül. Ahogy az is, hogy mi van, vagy mi lesz Jacobbal. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Gina!

    Örülök, hogy tetszett ez a rész is! :)
    Na igen, Emmett nélkül az egész annyit érne, mint cukor nélkül a kávé. Azt hiszem, keserű lenne, na, de szerencsére itt van nekünk a nagymaci! :D
    Annak pedig különösen örülök, hogy azt mondod, látod a különbséget Edward és Edy között. Ezt már jó ideje szeretném éreztetni veletek, azt hiszem lassan sikerül is. :D
    Hogy mit gondolj? Nos, amit szeretnél. Lehet igaz, lehet nem... Majd kiderül! ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés