2011. december 11., vasárnap

New Sun - Shine - 12. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam hát az újabb fejezetet, amihez most csak annyit fűznék hozzá, hogy a következő részhez érkezik majd az én kis személyes magyarázatom az események alakulásával kapcsolatban.

A kommenteket – és voksokat – most is nagyon szépen köszönöm, mindegyikre válaszoltam.

Viszont ha már a novelláknál tartunk, akkor nem tudom, nem feltenni itt is a kérdést – ahogyan azt facebookon már megtettem –, mégpedig az után érdeklődve, hogy azért jeleztetek-e az átlagosnál kevesebben vissza (főleg a Nessie és Jacob novellánál), mert nem szeretnétek a későbbiekben több New Sun, vagy Twilight kiegészítő novellát olvasni tőlem?
Ha nem, hát nem gond, csak szeretném tudni. Úgy hiszem, nem sűrűn hallottátok tőlem, hogy szeretnék véleményt kérni ehhez vagy ahhoz, mindig megelégedtem azzal, amit szívből küldtetek, és most sem panaszkodni szeretnék, csupán nem értem. Ha nem tetszett, senkinek nem fogom leharapni a fejét azért, ha ezt megmondja nekem, legfeljebb megkérem, hogy fejtse ki bővebben, mi nem nyerte el a tetszését, hogy javítani tudjak rajta.

Na de, ha nem így áll a helyzet – főleg a kapcsán, hogy nem szeretnétek tőlem több novellát olvasni –, akkor arra kérnélek titeket, hogy írjátok meg nekem valamilyen formában, hogy miről is olvasnátok szívesen karácsonykor.
Adjatok tippet/ötletet, és ha ihletem támad, megírom. Akár többetekét összevonva egy novellába is. :)
Előre is köszönöm a segítségeteket!


További szép hétvégét és előre is kellemes hetet kívánok mindenkinek. A sulisoknak pedig fel a fejjel, már nincs sok hátra a szünetig. A zh-khoz sok sikert! ;)
A fejezethez pedig természetesen jó olvasást! :)

Pusza, Krisz



12. VÁRATLAN FORDULAT A KÖBÖN


TERHES…? – csuklott el Kedvesem hangja, mikor percekkel később visszakérdezett, hogy bizonyosságot szerezzen róla, jól hallotta-e.

– Pozitív lett – nyújtottam át a tesztet, de annyira le volt dermedve, hogy végül Carlisle vette el.

– Ez valóban egy pozitív teszt – igazolta szavaim. – De ha szeretnétek, elvégezhetünk egy vértesztet is, hogy minden kétséget kizárjunk – ajánlotta fel.

– Nem kell semmiféle újabb teszt! – csattantam fel tiltakozva. – Terhes vagyok, fogadjátok el! – szögeztem le erélyesen, majd sarkon fordultam és visszasiettem a fürdőbe. Nem értettem, miért nem tudják elfogadni a tényt.

– Szerelmem, bejöhetek? – kopogott az ajtón Edward, majd meg sem várva válaszom belépett. Visszazárta az ajtót és hozzám lépve leültetett a kád szélére, aztán elém térdelt. – Sssh! – csitított letörölve könnyeim.

– Miért nem örülsz velem? – bukott ki belőlem a kérdés.

– Mert túl kockázatos.

– De hiszen Bella… – szipogtam. – Te és Nessie is egészségesek vagytok, és Bella is jól van, akkor meg? – Nem értettem, az én helyzetem mivel lenne különb.

– Bells, te is tudod, hogy az anyám majdnem… belehalt. Ha komplikációk lépnének fel nálad… – nagyot nyelt, hogy kibírja mondani, meg is halhatok, de végül nem tette. – Nem akarlak elveszíteni! – nézett rám megtörten.

– Én sem akarlak – helyeztem tenyerem az arcára, amibe belebújva egy csókot nyomott bele –, de nem tudok közted és a gyermekünk közt választani – folytattam, mire egy fájdalmas sóhaj tört elő mellkasából.

– Nagyon akarod, igaz?

– Mindennél jobban! – feleltem őszintén. – Mindig is nagycsaládot akartam, gyerekekkel. Engem így neveltek, nekem ez a természetes! Kislányként, ha játszottam a babáimmal, nekik is mindig szép házuk, nagy családjuk és gyerekeik voltak – vallottam be pironkodva. – Ezt még sosem mondtam neked, a kocsiban történt nyári kis incidensünk után pedig úgy gondoltam, soha nem is lesz rá szükség. De most itt ez a csöppség – simítottam másik tenyerem a hasamra –, akit ha akarnék, sem tudnék, sem mernék elvetetni.

– Ezt, hogy érted? – nézett fel rám kíváncsian.

– Helga nagymamának is anya az egyetlen gyereke, ahogyan anyámnak, én, mégpedig azért, mert nehezen tudtak csak teherbe esni. Nevezhetjük családi átoknak, génhibának, akárminek, a lényeg, hogy ha akarnám, sem merném elvetetni a babánkat, mert előfordulhat, hogy nem lehet több – hallt el hangom, ahogy ebbe belegondoltam, majd könnyeim is újra eleredtek.

– Bells! – ölelt magához szorosan. – Ha mondtad volna… Ha már a kezdetekkor elmondtad volna, hogy neked ennyit jelent a gyerek…

– Akkor mi változott volna? – toltam el magamtól. – Akkor talán nem féltenél?

– Nem, persze, hogy akkor is féltenélek, csak… – sóhajtott. – Tavalyig a legmerészebb képzelgéseimben sem hittem volna, hogy egyszer arra vágyom majd, örökre összekössem valakivel az életem, a létem. Nekem még ez is fura, mindamellett, hogy őszintén ezt akarom, mert érzem, hogy ettől lennék még boldogabb – mosolygott édesen, csillogó szemekkel nézve fel rám. – Szóval gondolj bele, ha nekem még ez is furcsa, milyen lehet az apaság gondolata!? – Igaza volt, neki ez, még, ha a szülei példája előtte is volt, akkor sem természetes, velem ellentétben, akibe a szülői neveltetésen túl, az emberi társadalom is ezt sulykolta bele. – Ha már az elején tisztázhattuk volna ezt, ha nem féltem volna annyira erről az egészről beszélni, akkor valószínűleg mostanra már sikerült volna annyira megbarátkoznom a gondolattal, hogy a kockázatok ellenére is melletted, pontosabban mellettetek tudnék állni ebben a helyzetben.

– Úgy tűnik, sok mindent elcsesztünk – nevettem keserűn –, kivéve egyet! – vontam kezét a hasamra, mire, ha kissé erőltetetten is, de elmosolyodott.

– Most még nem tudok neki úgy örülni, mint ahogyan te, de szeretnék. Ugye, segítesz? – nézett fel rám kérlelőn, és szemeiben most valóban őszinte fény csillogott.

– Mindent meg fogok tenni! – érintettem szám övéhez. – Együtt mindent átvészelünk, és majd, ha a karodban tartod a gyermekünk, meglásd, minden aggodalmad semmissé lesz, mert akkor már az apaság lesz a természetes – suttogtam ajkainak.

– Mondtam már, hogy a szépségeden túl az eszed miatt is szeretlek? – kuncogott, a lélegzete csiklandozott.

– Meg a vérem miatt, tudom – vigyorogtam, majd csókolózni kezdtünk. Olyan hevesek voltunk, hogy majdnem beestünk a kádba. Végül hangos nevetésben törtünk ki.

– Szeretlek! – lehelt egy csókot számra, miközben kezét a hasamra simította. Egyre többször és egyre természetesebben tette már.

– Szerinted kislány lesz vagy kisfiú? – vetettem fel neki, mire valószínűleg tudatosult benne, mit tett, és elvette kezét.

– Nem vagy éhes? – tért ki a válaszadás elől. Emlékeztettem magam, hogy idő kell neki, hogy megszokja a gondolatot és a helyzetet, nekem pedig addig is türelmesnek és megértőnek kell lennem.

Először is kicsit rendbe szedtem magam, majd átöltöztem, így mire leértünk Esméék már ebéddel vártak. Szerencsére nem kellett nekik semmit mondani, ugyanis hallottak mindent, így nem forszírozták a dolgot. Esme volt az egyetlen, aki azért annyit odasúgott bátorítón és kedvesen, mikor feltálalta az ételt, hogy büszke rám, amiért ennyire éretten tudom kezelni a helyzetem. Mert elmondása szerint – és ő már csak tudja, hiszen fiatalon volt anya, és vesztette el a gyermekét –, tizennyolc évesen becsülendő a magatartásom, amit az egész gyermekvállalással kapcsolatban tanúsítok. Jólestek szavai, pedig ha tudta volna, hogy azért bennem is van félsz, lehet, nem így vélekedett volna rólam.

– Köszönöm, nagyon finom volt. Isteni szakácsnő vagy Esme – bókoltam, amit ő „pironkodva” fogadott. – Viszont most kérnék tőletek valamit, amire tudom, hogy fogtok reagálni, de ne feledjétek, hogy ez szükséges – vezettem fel nekik, csak, hogy enyhítsem a meglepetés erejét.

– De Bells, ez…

– Nem Edward – néztem Szerelmem apjára –, erre szükség van. Az unokádnak szüksége van rá – mondtam, mire a feszültségét, hogy levezesse, masszírozni kezdte orrnyergét.

– Mi is megtudhatnánk, hogy miről van szó? – szólt Kedvesem, idegesen járatva tekintetét köztem és az apja közt.

– Ne légy ideges, kérlek – fordultam felé, és megfogtam a kezét. – Pusztán annyit szeretnék, hogy segítsetek abban, hogy megfelelően táplálhassam a gyermekünket – fogalmaztam finoman, mert tudtam, a lényeget így is érteni fogja.

– Mi? Te… Te vért akarsz? – meredt rám hitetlenül. – De Bells, hisz ez… – fakadt ki, és idegesen a hajába túrt.

– Bells ez még korai – vette át a szót Carlisle, majd olyan történt, amire nem számítottam.

– Nem, Carlisle! – mondott ellent a nevelőapjának Bella.

– Anya!

– Jobb, ha te is csendben maradsz – szólt rá a fiára. – Jobb, ha mind a két Edward csendben marad! – pillantott a férjére, aki meg sem szólalt, talán csak a szája szeglete rándult meg, mintha mondani készült volna valamit. – Bellsnek igaza van – vett a védelmébe. – Hát nem veszítek észre? Bells alig múlt tizennyolc éves, ráadásul ember, mégis jobban tudja mit kéne tenni, mint mi! – rótta meg családját. – Mind tudjuk, hogy mi lesz később vér nélkül, de ha már most elkezdenénk kielégíteni a pici igényeit, akkor az is lehet, hogy sok bajt megelőzhetünk. Legalábbis Bells erős maradhatna, és meglehet, a terhességet is könnyebben viselné, mint én, úgyhogy én támogatom az ötletet – jelentette ki, mire a többiek összenéztek, majd némi sustorgást követően Carlisle előre lépett, mint szóvivő. Feszülten vártam az ítéletet.

– Úgy tűnik, tisztességesen kioktattunk téged. Amit tudni lehet a mi világunkról, azt te már most tudod – bókolt. – Bár még korainak vélem, legalábbis előtte a biztonság kedvéért elvégeznék egy-két tesztet, de rendben, legyen, ahogy szeretnéd – egyezett bele végül, így megkönnyebbülten fújhattam ki a levegőt. – Emmett, hozz kérlek egy tasakkal a garázsból – utasította nevelt fiát.

– Emmett várj! – szóltam utána. – Van egy kikötésem! Nem akarom, hogy a gyermekem valaha is megízlelje az emberi vért. Se most, se később! – Hangom jelentőségteljes volt, hát ők is e szerint kezelték kérésem.

– Ahogy szeretnéd Bells! – bólintott beleegyezően Carlisle.

– Ezek szerint megyünk vadászni? Klassz! – csillantak fel Emmett szemei.

– Köszönöm! – rebegtem el halkan, majd útjukra engedtem őket. Emmetten kívül Bella, Nessie és Jasper is elment a „vadászatra”, míg Alice-t, Carlisle küldte a garázsba, hogy olyan dolgokat készítsen elő, amiről nem akartam tudni, hogy mire szolgálnak. Megborzongtam.

– Minden rendben lesz! – nyugtatott Kedvesem.

– Tudom! – mosolyogtam rá. – Nem szeretném másnak nevelni a gyermekünket, mint ami lesz. Jobb, ha megszokja az állati vért, mert ebben nem fogok engedni neki! Viszont minden másban el fogom kényeztetni – simítottam kezem a hasamra, mire Edward ráhelyezte enyémre az övét.

– Elfogjuk! – ígérte meg.

Míg Szerelmem félrevonult az apjával és a nagyapjával, úgy döntöttem megkeresem Rosalie-t. Aggasztott a viselkedése. Nehéz volt elnyernem a barátságát, nem akartam, hogy romlásnak induljon, ami még így sem sziklaszilárd.

– Bells vagyok, bejöhetek? – kopogtam párat hálószobájának ajtaján, majd egy halk gyere után benyitottam. Rose a sminkasztalánál ült, hát úgy álltam, hogy ő is láthasson engem a tükörből. – Haragszol rám valamiért? – kérdeztem kertelés nélkül.

– Haragudni? – vonta össze szemöldökét. – Nem, nem haragszom. Ok nélkül nem szokásom – felelte félvállról véve a dolgot, miközben tovább fésülte a haját. – Még csak nem is utállak, a származásod ellenére sem. – Ez megnyugtató volt!

– Akkor jól gondolom, hogy a baba az oka?

– Minek kérdezed, ha úgy is tudod – pillantott rám a tükörből. Vonásai kemények voltak. – Nem igazságos! – szorult ökölbe keze, mire a benne tartott fésű nyele reccsenve adta meg magát.

– Sajnálom… – Elszorult a torkom.

– Először Bella, most pedig te vársz gyermeket – kezdte. – Ne hidd, hogy sajnálom tőletek a boldogságot. Az anyai örömökkel semmi sem érhet fel, de nincs igazság!

– Tudom min mentél keresztül Rose – léptem mellé, majd letérdelve megfogtam mindkét kezét, amit vonakodva, de hagyott –, és őszintén mondom, ha tehetnék bármit annak érdekében, hogy te is megtud, milyen anyának lenni, egy percig sem haboznék! – Őszintén kívántam, hogy egyszer megtudhassa.

– Még csak alig múltál tizennyolc, előtted az egész élet, amit akárcsak Bella, te is el akarsz dobni magadtól – nézett rám megvetőn, mintha akkora bűn lenne az igaz szerelemért bizonyos áldozatokat hozni.

– Nem dobom el! Szeretem Edwardot, csak vele akarok maradni örökre, és ha ennek az az ára, hogy olyanná kell válnom, mint ti, akkor legyen. Ti csodás em… vámpírok vagytok, örömmel leszek közétek való – néztem fel rá kedvesen, de szavaim látszólag nem hatották meg.

– Most így véled, de mi lesz később? Vagy mi lenne akkor, ha nem lennél várandós? Ha nem várnál gyereket, képes lennél most azonnal feladni emberi életed, hogy olyan legyél, mint mi? Úgy, hogy tudod, sohasem lehet akkor gyereketek? – kérdezte keményen. Nagyot nyeltem, majd a hasamra simítva tenyerem, megpróbáltam egy röpke pillanat alatt átgondolni a dolgokat.

– Sokat morfondíroztam a gyerek-kérdésen. Egész eddig talán képes lettem volna rá, legalábbis úgy gondoltam, hogy más nem kell a boldogságomhoz, csakis Edward, de ez mióta tudom, hogy gyermeket várok, a közös babánk, átértékelődött bennem. Most már ők ketten a legfontosabbak, egyik sem jobban, mint a másik, így a válaszom, nem! – ismertem be magamnak is. – Tudod, azt mondják, hogy az álmaink a vágyaink vagy épp a félelmeink kivetülése. Én a szigeten, még mielőtt rájöttem volna, hogy mi a helyzet, sokat álmodtam egy gyönyörű és tökéletes gyermekről, de nem csodálkoztam, mert elég sokat gondoltam a terhességre. Főleg mert annak ellenére, hogy tudtuk, a gyógyszer hatékonysága nem garantált, mi mégis kockáztattunk Edwarddal. Már a kezdetek óta, mióta csak tudom mit jelent az Incubus kifejezés foglalkoztat a dolog, nyár óta pedig csak még inkább. Hiszen akkor Edward nem mondott konkrét nemet, ahogy igaz igent sem, de csak mert félt engem. Azonban tudom, hogy ha megszületik a pici, nem lesz képes nem szeretni őt – mosolyogtam önkéntelenül is, ahogy elképzeltem a gyermekünket Szerelmem karjaiban. – Nem mondom, hogy nem félek. Én már a sziget előtt rástresszeltem a terhesség dologra. Naomi állapotos, a suliban is folyton azzal húztak, még a barátaim is, főleg az eljegyzés után, hogy biztos babát várok. Egyszóval kissé beparáztam – vallottam be pironkodva. – Elvégre is ez nem egy átlagos terhesség, ráadásul az idő se a legideálisabb hozzá, hiszen még annyi elintéznivalóm lenne. A szüleim, az iskola, az esküvő… – sóhajtottam elgyötörten. – De aztán jelentkeztek a tünetek és nem tudtam nem örülni ennek a kis jövevénynek, aki bennem növekszik – simítottam végig hasamon, amit Rose is ellágyulva követett tekintetével, de persze ez a „gyengeség” nem tartott nála sokáig. – Én is tartok a következményektől, ahogyan Edward. Attól, hogy valami komplikáció lép fel, így megértem az aggodalmát. Rossz látni, hogy mennyire retteg a jövőtől, még ha ezt nem is mutatja ki látványosan, ismerem már annyira, hogy tudjam. Én sem akarom elveszteni őt, de az anyai ösztöneim azt súgják, minden rendben lesz, és a gyermekem érdekében megéri kockáztatni. Ő érte már most bármit megtennék! – mondtam szívből jövő őszinteséggel.

– Ahogyan én is bármit megtettem volna a gyermekemért – kezdte Rose kissé rekedtes hangon, mint akinek a torkát valami – talán a sírás – fojtogatta. – Én egész életemben egyetlen dolgot akartam mindennél jobban… anya lenni! De meghaltam, kővé fagyott a testem, amin nem változtathatok bármennyire is szeretnék – sóhajtott fájdalmasan. – Persze van jó része is annak, ami velem történt. Megismertem Emmettet, az én grizzly méretű kölyökmackóm – mosolyogtunk. – De ha arra gondolok, hogy emberkét milyen szép, göndörfürtös és pirospozsgás gyermekeink és unokáink lehetnének, úgy érzem, a létemnek nincs értelme.

– Ne mondj ilyet! – rivalltam rá. – Bár nincs gyermeked, de sokaknak van rád szüksége. Legfőképp Emmettnek! Ő is egy gyerek, ha úgy vesszük, egy nagy gyerek – nevettem. – És nekünk is szükségünk van rád, ahogyan a keresztgyerekednek is hamarosan.

– A keresztgyerekemnek? Ezt hogy érted? – nézett le rám értetlenkedve.

– Nos, ami azt illeti, nem tudom, hogy ez nálatok, hogy megy, de mivel az én családom keresztény, bár nem igazán gyakoroljuk a vallást, talán csak apám, így már csak miatta is szeretném, ha a pici is meg lenne keresztelve, és ehhez ugye szükség van keresztszülőkre. Én rátok gondoltam Emmettel, és nagyon örülnék, ha elvállalnátok – néztem rá reménytől ittasan. Még mindig hitetlen volt, de egy apró örömsugár azért ott csillogott szemeiben.

– Naná, hogy vállaljuk, ez nem kérdéses! – dörmögte hirtelen a nagymedve, az ajtófélfának támaszkodva. Észre sem vettük, hogy itt van, legalábbis én biztosan.

– Mit mondasz Rose? – néztem a szőke szépségre, aki végül aprót bólintott, és még egy halvány mosolyt is megejtett.

– Remek! – csapta össze két tenyerét Emmett. – Most, hogy ezt tisztáztuk, mehetünk is.

– Hova? – kérdeztem.

– Kajálni! Pontosabban te. Hoztunk neked pár agancsost, a többiek odalent fejik és zacskózzák a kis vámpírbébidnek. Na, gyere! – vihogott, majd előre sietett, mielőtt még a fejéhez vághattam volna, milyen egy morbid humora van.

– A nevén már gondolkoztál? – kérdezte Rosalie néhány perccel később a konyhába menet.

– Még nem, ezt majd Edwarddal együtt szeretném eldönteni. De tetszik a második neved, Lillian, már ha lány lesz. Ha pedig fiú… – gondolkodtam el, miközben beléptünk a konyhába, ahol már ott vártak minket a többiek.

– Kérlek Bells, mond, hogy nem ragaszkodsz az Edward névhez – szólt váratlanul az idősebb Edward, ami némileg megijesztett. Nagyot sóhajtottam, de csak mert már megint engedély nélkül kutakodott a fejemben.

– Mi a baj vele? – vontam össze szemöldököm.

– Csak annyi, hogy már van kettő, és ez már a huszonegyedik század.

– Pedig én szeretem ezt a nevet – akadékoskodtam, mire összeszűkített szemekkel, csúnyán nézett rám. – De jó, legyen! Amúgy is Edwarddal közösen adunk majd neki nevet – néztem Szerelmemre megerősítést várva.

– Apának igaza van, de ezt még lesz időnk megvitatni – nyomott egy csókot ajkamra, majd leültetett a legközelebbi székre.

– Nem muszáj itt maradnod, ugye tudod? – néztem rá szelíden, hogy tudassam vele, nem veszem zokon, ha inkább távol szeretne maradni a vértől és a látványtól, amit nyújtani fogok.

– Semmi alól nem fogom kivonni magam, ezt most megígérhetem neked. Jóban, rosszban… Közösen hoztuk össze, közös hát a felelősség is! Tehát minden, ami Vele jár – pillantott a pocakomra – abban osztozunk – mosolygott. Meghatódva néztem rá, majd vetettem egy pillantást az apjára, akin látszott, büszke a fiára. Hálás voltam neki, és ezt gondolatban meg is üzentem, mert attól, hogy nem mondták, én biztosan tudtam, hogy ő volt az, aki beszélt Szerelmem fejével és hatott a józan énjére.

– Hoztunk nektek vért – libbent be az ajtón jókedvűen nővérkém, utána Bella, Alice és Jasper. – Megkóstolod? – kérdezte széles mosollyal.

– Nessie! – szólt rá Szerelmem, de leintettem.

– Na lássuk, milyen lesz az elkövetkezendő hetek, majd évszázadokon átívelő menüm. De előre közlöm, ha nem friss, akkor vihetitek is vissza – nyújtottam ki játékosan a nyelvem, amin mindenki jót kuncogott.

Ezt követően Bella átnyújtotta nekem a kezében tartott virágmintás, fedeles poharat – nem mintha a díszítés bármit is enyhíthetne a tartalom bizarrságán – benne egy szívószállal. Kissé megborzongtam, mire Edward nyugtatón a combomra helyezte a kezét. Rá mosolyogtam, majd kissé remegő kezeimben tartva a poharat igyekeztem rávenni magam, hogy hozzálássak. Nehezebb volt, mint képzeltem, még ha nemes is volt a cél.

– Azt ismeritek, hogy két vámpír találkozik, az egyik kezében egy nagy szelet kenyér van? – törte meg a csendet váratlanul Em, még mielőtt belekortyolhattam volna a vörös nedűbe. – A másik így szól a társához: Mond, barát, minek az a kenyér neked? Mire a másik vámpír: A szomszéd utcában baleset történt, megyek tunkolni! – hahotázott, míg mi ledermedve álltunk, esetemben ültem, kikerekedett szemekkel. – De van egy jobb! Kisgyerek az anyukájának: Anya, anya! Az iskolában vámpírnak neveztek minket! Mire az anyja: Csönd legyen kisfiam! Inkább edd a levest, mielőtt megalvad.

– Ez jó! – pacsiztak össze Jazzel, míg a szemem sarkából láttam, Szerelmemnek nem kell sok, hogy odamenjen és kitekerje a nagymedve nyakát.

– Kösz, Em, most már sokkal jobb – szóltam gúnyosan, majd a számhoz emelve a szívószálat vettem egy nagy levegőt és addig bent tartottam, amíg az első korty utolsó cseppje is le nem ért a torkomon. Rettenetes íz öntötte el a számat. Ez a vér cseppet sem olyan volt, mint amikor megvágja az ujját az ember és, hogy csillapítsa a vérzést beveszi az szájába. Úgy éreztem, mindjárt viszont látom, ami egyszer már lement.

– Bells, jól vagy? – kérdezte aggodalmasan Edward, és csak miatta voltam képes egy perc elteltével újra beleinni a borzalmas löttybe.

Jó pár korty kellett hozzá, hogy úgy tudjam lenyelni, hogy az ne okozzon fájdalmat – még ha nem is szó szerint véve. Mikor aztán kiürült a pohár, gyorsan az asztalra helyeztem, majd arcomat Edward mellkasába fúrtam és igyekeztem nem érezni a borzalmas utóízt a számban.

– Jól van kicsi vámpírom – nevetett Edward miközben a hátamat simogatta.

– Ennek borzasztó íze van! – motyogtam bőrébe, mire a többiek kuncogni kezdtek.

– Hidd el, meg fogod szeretni.

– Ezt jelenleg képtelen vagyok elhinni – ellenkeztem.

– Talán jobb lenne, ha Bells most lepihenne. Holnap hosszú nap vár rá.

– Igazad van nagyapa – helyeselt Kedvesem, majd kézen ragadott, hogy az emeletre citáljon.

– Azt ismeritek, hogy a szőke nő mondja a férjének: Képzeld, terhes vagyok! Mire a férj: Ez nagyszerű, drágám! Erre a nő: És van egy még nagyszerűbb hírem is. Képzeld, ikrek lesznek! Mire a meglepődött férj: Ikrek? De ezt ilyen korán még nem lehet megállapítani! Miből gondolod, hogy ikrek lesznek? Mire végül a szőke nő: Mert a gyógyszertárban két terhességi tesztet vettem, és mind a kettő pozitív lett! – mesélte Em a többieknek vihogva.

– Emmett, befognád?! – rivallt rá Bella.

– Savanyú bagázs! – Hallottam még, majd felérve Edward bezárta az ajtót, kint rekesztve ezzel Emmett poénjait.

– Mikor hagyja abba? – kérdeztem, minthogy jelenleg nem igen tudtam nevetni az amúgy biztosan vicces poénokon.

– Emmett? Amíg nem talál más célpontot – fanyalgott Edward. Felsóhajtottam, majd, hogy oldjam a helyzet feszültségét hozzá lépve testem az övének dörgöltem, majd apró csókokkal kezdtem el behinteni állát és nyakát. – Bells, kérlek – tolt el finoman magától.

– Talán nem kívánsz? – néztem fel rá értetlenül.

– Ne butáskodj! Nem, dehogyis! Csak hát… – hagyta félbe mondandóját, de nem is kellett, hogy befejezze, értettem így is.

– Csak hát a baba – egészítettem ki szavait.

– Bells, te most is kívánatos vagy, és én a múlt este is akartam, csak hát egyeseket elnyomott az álom – mosolygott kacérul. Kellett emlékeztetnie, azonnal belepirultam, és sajnáltam, hogy elszalasztottam a lehetőséget.

– Akkor meg?

– Nagyapának még mindig vannak kétségei a terhességedet illetően – nézett rám bűnbánón. Már megint a „régi” sztori. – Bells, ugye még szeded a gyógyszert? – kérdezte. Tekintete szinte égetett, le kellett, hogy vegyem róla enyémet, de ezzel csak elárultam magam. – Bells! – csattan fel. – És mégis mióta? – vont kérdőre.

– Szerda óta, akkor tudatosult bennem az állapotom – feleltem kényszerűen.

– Úgy érted, hogy szerdán már nem vetted be? – tátotta el a száját.

– Úgy, de neked meg mi bajod?

– Bells, de hiszen mi… mi akkor éjjel… akkor éjjel még együtt voltunk – nyögte nehézkesen.

– Igen, legalábbis azt hiszem… Ugyan Edward, mi értelme lett volna szednem, ha egyszer állapotos vagyok? Ezek a gyógyszerek hormonkészítmények, árthatnak is a babának!

– Abba bele se gondoltál, hogy mi van akkor, ha a tüneteid nem a terhesség velejárói? Ha más okozta őket? Bells, ha ez így van, lehet, hogy akkor éjjel estél teherbe és nem pedig előtte – magyarázta, mint valami szellemi fogyatékosnak az egyszer egyet. Nem bírtam ezt a nyomást. Idegesen a hajamba tépve lerogytam az ágyra. Nem értettem, miért nem mindegy neki, hogy mikor estem teherbe, amikor a lényeg ugyan az.

– Régebben azt hittem, hogy a terhesség lesz életem egyik legszebb időszaka. Hogy akit szeretek, majd elkényeztet minket. Hogy a legnagyobb gondunk a névválasztás lesz, és akkor tessék, ez van! – küszködtem a könnyeimmel, de azok erősebbek voltak. Szégyenteljesen folytak végig arcomon.

– Ne mond ezt! – térdelt elém, és ujjaival letörölte könnyeim. – Szerelmem, én csak aggódom miattad… miattatok – helyesbített. – Belátom, az, hogy mikor fogant, majdhogynem lényegtelen, mert most már csak az számít, hogy hamarosan hárman leszünk – simította tenyerét a hasamra. – Nagyapa majd tudni fogja, mikor van itt az ideje.

– Október tizenhét!

– Hogyan? – nézett fel rám.

– Bella azt mondta, huszonhét napra szült, szóval október tizenhét. Tegnaptól számítva három hét múlva – pontosítottam.

– Értem, viszont ha mégiscsak szerdán fogant, akkor huszonegy – javított ki –, de ezt később úgyis pontosabban meg tudjuk majd mondani. Most viszont, és ígérem neked, hogy ez ezentúl így lesz, szeretnélek elkényeztetni, ahogyan azt megérdemled – fúrta mélyre tekintetét szemeimben. – Úgyhogy mit szólnál ahhoz, ha bebújnánk a kádba? Az mindig ellazít téged és, ha mégsem, ott leszek én, hogy segítsek – búgta édesen, aminek, ha akartam sem tudtam volna ellenállni. Így hát engedelmesen követtem a fürdőbe, ahol kihasználtuk a nagy kád adta lehetőségeket – persze csak mértékkel.

– Edward?! – kezdtem gyerekesen, ráharapva ajkamra. A víz már kezdett kihűlni, de addig nem igazán érdekelt, míg karjai körém zárva pihentek. – Tudod, mit kívánok? – pillantottam hátra, mire egy széles mosollyal találtam szembe magam. – Mi az? Attól, mert a fiad a vért kívánja, én még igenis a csokoládépudingot – vágtam be játékosan a durcát, mire megragadta az állam, hogy csücsörített ajkamra egy csókot nyomhasson.

– Miért pont fiú?

– Csak mert… Így érzem.

– Aha, anyám is így volt, mikor Nessie-t várta – kuncogott.

– Miért, te mit szeretnél?

– Már mondtam, Szerelmem, nekem mindegy. A lényeg, hogy mindketten egészségesek legyetek, de persze nem bánnám, ha rád hasonlítana – tette hozzá.

– Szóval kislányt – összegeztem.

– Vagy-vagy… De ahogy Emmett mondta, lehet, ikrek lesznek – viccelődött, mire elhűlt ereimben a vér. A Black családban igaz nem volt szokatlan az ikerterhesség, de hogy én is az legyek… Meg kellett barátkoznom a gondolattal, még ha csak felvetés is, nehogy később váratlanul érjen. – Viszont most valami fontosabbról kéne beszélnünk – változott meg hangszíne, ami megrémisztett.

– Ne kímélj! – kértem, csak, hogy minél előbb túlessünk rajta.

– A szüleidről lenne szó. – Visszatartott lélegzettel figyeltem. – Másfél, jobb esetben két héten belül látványosan elkezd majd kerekedni a hasad, ami minden nappal csak egyre nagyobb lesz. Nehezen tudod majd elrejteni, de nem is ez a lényeg – sóhajtott, miközben erőt gyűjtött a folytatáshoz. – Apámékkal úgy véljük, első lépésként minél hamarabb ide kéne költöznöd, aztán pedig…

– Azt akarod mondani, hogy már csak alig két hetem van, hogy elbúcsúzzam a szüleimtől? – kérdeztem elszoruló torokkal. Számítottam rá, mégis meglepett.

– Ha nagyapa elmélete igaz, amit anyával szemben támasztott, és valóban nem valami spéci rejtett képessége van, hanem az önfegyelmét a vérrel szemben a mi világunkra való felkészülésnek köszönhette, akkor annak a valószínűsége, hogy te sem leszel kimondottan újszülött, elég nagy. Hiszen nálad senki sem tud többet rólunk, néha még minket is meglepsz – biztatott. – És ha így lesz, az azt jelenti, hogy egy éven belül, maximum egy év múlva újra találkozhatsz velük.

– Valóban így gondolod? – kérdeztem vissza reménnyel telve.

– Én bízok benned, Szerelmem! És ne feledd, még van pár hetünk, hogy csiszolgassunk a tudásodon. Én hiszem, hogy sikerülni fog legyőznöd az ösztöneidet – nézett mélyen a szemembe, de e nélkül is éreztem, hogy őszintén így véli. Kimondatlanul jólesett, hogy ennyire hitt bennem. Erőt adott, de azért a szúró érzést nem tudta megszüntetni a mellkasomban, amit a szüleimtől való – még ha csak ideiglenes – elválás miatt éreztem.

Másnap aztán átbeszéltük a dolgot a családdal, azt is, hogy pár napot otthon töltök, a szüleimmel, majd a csomagjaimat betettük a kocsiba és elköszöntem tőlük. Elég ideges voltam, persze Edward végig nyugtatott, legalábbis próbálkozott. Tudtam, hogy egyszer eljön az idő, hogy el kell válnom a szeretteimtől, de azt reméltem, az még soká lesz, hogy addig lesz elég időm, hogy fokozatosan felkészítsem őket, na meg magamat. Ez így most túl gyors volt! Alig maradt időm, ami miatt biztos nekik is sokkal nehezebb lesz, ahogy nekem is, de nem tehettem mást. Az első számomra most már az unokájuk volt, aki gyors fejlődésével diktálta nekünk az iramot, így a fokozatosság helyett gyorsan kellett elválnom tőlük.

Szüleim nagyon örültek hazatértemnek, pedig csak egy hétig voltam távol. Leültettek minket és kérdezgettek. Az után érdeklődtek, hogy éreztük magunkat, szép volt-e a sziget és mit csináltunk. De ezt a témát nem nagyon feszegettük, és úgy tűnt, apám sem nagyon szeretné. Éles szemvillantásai Edward felé ilyenkor nem voltak épp szívélyesek.

– Kicsim, emlékszel még Gabbie-ra? – kezdte anyám, mikor az ebédet letudva átvonultunk a nappaliba. Edward megint sikeresen kihúzta magát alóla, egy „a repülőn jól laktam” dumával.

– Miféle kérdés ez? Évekig volt a szomszédunk Montereyben, még jó, hogy emlékszem rá – vetettem le magam a díványra. Egyik oldalamon Edward, másikon anyám foglalt helyet, míg a szembeni karosszékbe apám ült le.

– A következő hétvégén lesz az esküvője és minket is meghívott – ecsetelte. – Tudom, hogy most tértél haza és pótolnod is kell majd az iskolában, de egy nap nem olyan nagy ördöngösség. Valamelyik nap elmehetnénk vásárolni, vennénk valami csini rucit, aztán szombaton átruccannánk, és vasárnap már jönnénk is vissza. Na, mit mondasz? – nézett rám a közös program gondolatától csillogó szemekkel. Edwardra pillantottam, majd felsóhajtottam. Itt volt hát az idő, hogy megtegyem az elváláshoz vezető első lépést. Szerelmem mikor látta, nehezen találom a szavakat megfogva kezem összefonta ujjainkat, hogy így bátorítson.

– Azt, hogy… – vettem mély levegőt – sajnálom, de nem fog menni.

– Ezt, hogy érted, Bells? – vonta össze szemöldökét anyám értetlenül.

– Anya… apa… – pillantottam rájuk. – Egy fontos dolgot szeretnék megbeszélni veletek, ezért arra kérlek titeket, hogy ne szakítsatok félbe, hagyjátok, hogy elmondjam, amit szeretnék. – Hangomból és szemeimből is szomorúság áradt, olyan, amit nem tudtam elrejteni.

– Mondd kicsim, mondd bátran – ösztökélt anyám. Egy újabb mély lélegzetvétel után aztán hozzáfogtam, nem volt hát már visszaút.

– Szóval… mint azt jól tudjátok, Edwarddal mi már jegyesek vagyunk, és csak az iskola miatt nem házasodunk össze a nyárnál előbb. Viszont az csak egy papír, ami úgy véljük, nem lehet akadálya annak, hogy összeköltözzünk – mondtam ki, amitől kissé megkönnyebbültem, de ez az állapot nem tartott sokáig.

– Azt már nem, kisasszony! – csattant fel apám, és ezzel egy időben, hogy nyomatékot adjon szavainak, felkelt a székéből.

– Apa kérlek, hagy fejezem be – szóltam, de nem érdekelte tovább mondanivalóm.

– Nem kisasszony, te az esküvőig itt maradsz! – jelentette ki, mutatóujjával a padló felé mutatva.

– Apa, én már most is csak aludni járok haza – próbáltam érvelni, de meg sem hallotta.

– Tudtam, éreztem, hogy nem szabadott volna hagyni, hogy elmenjetek arra a szigetre! – mondta bőszen.

– Nem apa, a szigetnek ehhez semmi köze! Azt a döntést, hogy összeköltözünk már korábban meghoztuk, csak vártunk még vele, de tovább már felesleges. Egy papír nem változtat az érzéseinken és azon, hogy mit szeretnénk. Az esküvő után úgy is elköltöztem volna, mert ez a természet rendje, akkor meg már nem mindegy, hogy most vagy egy pár hónappal később teszem?

– Nem, egyáltalán nem mindegy! – erősködött apám.

– Kicsim, miért szeretnél ennyire már most elköltözni? – kérdezte anyám kétségbeesetten.

– Mert Edwarddal szeretnék lenni, és mert… – szorítottam meg erősen Kedvesem kezét, hogy elbírjam mondani a fedőtörténetet, miért és hova is tűnők el jó időre, de apám közbevágott.

– Az egész eljegyzés csak arra ment ki, hogy minél hamarabb ágyba vihesd a lányom?! – támadt neki dühösen Edwardnak szóban, aminek ellenére Szerelmem nyugodt maradt, legalábbis látszólag az volt.

– Nem uram, én valóban szeretem a lányát, és feleségül fogom venni – védekezett.

– Hagyd békén Edwardot, apa! Ha nem kérte volna meg a kezem, akkor is lefeküdtem volna vele, mert szeretem. A házasság csak egy plusz adalék a kapcsolatunkhoz.

– De kicsim, miért nem vártok még ezzel legalább egy kicsit? Apád biztosan megengedné, hogy Edward néha itt aludjon – próbálkozott jobb belátásra téríteni anyám, akin látszott, mindjárt elerednek könnyei. Én is csak nehezen tudtam visszatartani sajátjaimat.

– Azt már nem! – csattan fel újra apám, anyám szavainak ellentmondva.

– Sajnálom, de már eldöntöttük. Pár nap múlva New Yorkba költözünk Edwarddal. Ott fogjuk befejezni a középiskolát, hogy közben elkezdhessük a felkészítőt a Columbiára, ami egy szemeszternyi és majdnem biztos bejutást jelent az egyetemre – nyögtem ki a kitalált alibit nehézkesen. A hazugságtól keserű volt szájízem.

– New Yorkba? A Columbiára? Most? – meredt ránk anyám döbbenten.

– Nem akartam nektek előbb szólni, de mivel elfogadták a jelentkezésünket a felkészítőre, ami már most októberben elindul így… – sóhajtottam. – Be kell látnotok, hogy ez egy remek lehetőség, hiszen az egyik legnevesebb és legjobb magánegyetem az Egyesült Államokban.

– De kicsim… – próbálkozott volna tovább anyám megtörten, hogy meggyőzzön, de leintettem.

– Igazából, nem lenne kötelességem tőletek engedélyt kérni, hogy elköltözhessek, hiszen már nagykorú vagyok, de én mégis szeretném, ha beleegyeznétek. Ha elfogadnátok a döntésem, hiszen nagyon fontosak vagytok nekem, de már Edward is az. Nem mellesleg pedig nem lazsálni, hanem tanulni mennénk oda, csak éppen ketten… együtt… egy lakásban – tettem hozzá finoman. – A döntést már meghoztam, már csak azt remélem, hogy a ti beleegyezésetekkel, nyugodt szívvel mehetek el. Hiszen nagyon szeretlek titeket, a szüleim vagytok, nem szeretném, ha haragban kéne elválnunk – eredtek el könnyeim.

– Nem akarom, hogy elmenj, de ha ez ennyire fontos neked – szipogta anyám. – De ugye sokszor meg fogsz látogatni minket?

– Amikor csak tehetem, anya – ígértem, miközben tudtam, hazugságokkal, de mindannyiszor ki kell majd mentenem magam a következő egy év alatt biztosan.

– Ha tényleg ezt szeretnéd kicsim, akkor én beleegyezek. Szeretlek, és én sem akarom, hogy haraggal menjél el. A kislányom vagy, a te boldogságod nekem a legfontosabb – pityergett. Úgy éreztem, nem bírom már sokáig, pedig úgy terveztem, hogy pár napot velük leszek, amit tudtukra is hoztam, de apám válaszára nem számítottam.

– Nem szükséges maradnod. Elmehetsz, ahova csak akarsz – kezdte ridegen. – Sok mindent elnéztem már neked, de ahhoz, hogy bűnben élj, ráadásul keresztény lévén, én nem adom a beleegyezésem! Úgyhogy dönthetsz, de amennyiben nem változtatsz a terveiden és összeköltöztök többé nem vagy a lányom – jelentette ki, mire a sokktól a levegő is a torkomon akadt, amitől erőtlenül fuldokolni kezdtem.

– Mr. Sheen, kérem! – próbálkozott Edward, de apám hajthatatlan volt. Még egy hosszú percig álltunk egymással szemben, én ledermedve, akárcsak anyám, majd a mozdulatlanságot megtörve apám kivonult a szobából. – Sajnálom, Szerelmem! – lehelte Edward bőrömnek, fülem mellett, majd már csak azt éreztem, hogy átkarolja vállaim és tolni kezd.

– Várjatok, mégis hova mentek? – kiáltott utánunk anyám. Arca és hangja is meggyötört volt. Magához ölelve szorosan egymás vállán sírtunk. Még mindig nem tértem igazán magamhoz apám szavaitól. – Maradj kicsim, beszéljük ezt meg. Biztos vagyok benne, hogy apád nem gondolta komolyan, amit mondott, csak most nagyon feszült. Ő sem akarja, hogy elmenj, még nem, hiszen olyan hirtelen jött ez az egész.

– Gill, kérem, engedje meg, hogy most elvigyem Bellst. Adjunk időt mindkettőjüknek, és ha lehiggadtak a kedélyek, akkor újra tárgyalunk – kérte Edward anyámat, majd kiszakítva öleléséből finoman kicitált a házból.

– Szeretlek kicsim! – ölelt még egyszer át anyám, mikor már a kocsiban ültem, ahova nem igazán emlékeztem, hogyan sikerült beszállnom.

– Ha megkérem, összepakolná Bells dolgait? Csak a legszükségesebbeket. Holnap értük jövök. – A választ már nem hallottam, csak anyám zokogását, majd az ajtó becsukódott, a motor felbőgött és én elhagytam, talán örökre a szülői házat.

Napokig sírtam ezután, mialatt anyám megpróbált apám józan eszére hatni. Mindennap beszéltünk telefonon. Azzal érvelt apámnak, hogy már felnőtt vagyok, és nekik mellettem kell állniuk, támogatniuk és előresegíteniük az életem, merthogy ez, mint szülőknek kötelességük. Durván még azt is a fejéhez vágta, hogy ha elmegyek, és soha többé nem jövök vissza, az csakis az ő hibája lesz, épp azért, mert nem képes elfogadni, hogy együtt akarok élni a vőlegényemmel. De apám rettenetesen konok ember volt, nem mellesleg pedig vallásos. Neki igenis számított mások véleménye. Tartott a pletykáktól és a rosszalló tekintetektől. Mint emberként és orvosként is féltette a hírnevét és a családi nevet, amit véleménye szerint Naomi után most én is be akartam „mocskolni”. Unokahúgom ezért is, nem mert sokáig szüleim szeme elé kerülni, ahogyan éppen e miatt nem tud az apja – apám testvére – még mindig róla, hogy nagypapa lesz.

Hosszú egy hét volt, amit célul tűztünk. Ez idő alatt apámmal mindketten lenyugodhattunk és átgondolhattuk a dolgokat, hogy aztán újra tárgyalhassunk. Persze részemről csak a lenyugvás volt, mert hát átgondolni az álköltözést nem lehetett.

Ha éppen nem sírtam, búslakodtam vagy aludtam, terhességi rosszulléteim voltak – persze Carlisle szerint ezek többségét csak a stressz okozta. Néha olyan is akadt, hogy visszajött a vér, amit megittam, de azt betudtam annak, hogy még nem szoktam hozzá ahhoz a kis adaghoz, amit mindennap elfogyasztottam. Carlisle persze továbbra is kételkedett, ellenben Szerelmemmel, aki minthogy mindannyiszor végigasszisztálta rosszulléteim, kezdte valóban elhinni, hogy állapotos vagyok. Bár szeretkezni még mindig nem akart velem. Igaz, erőm és kedvem se volt most igazán hozzá. Pillanatnyilag jó és elég volt annyi, hogy hozzábújhattam, ha úgy éreztem, arra van szükségem.

Családom – lassan hozzá kellett szoknom, hogy így nevezzem a Cullen klánt – elkényeztetett, már amennyire tudott. Nővérkém ráadásul az egyik nap egy hófehér kisrugdalózóval és cipőcskével állított be, mondván; az unokaöcsikéjének vagy hugicájának vette. Egész addig nem is gondoltam rá, hogy nem csak Rosalie érzéseit kavarhatja fel terhességem ténye, hanem szeretett nővérkémet is. Akinek eszébe jutott, hogy mostanra akár már egy tucatnyi gyermekük is lehetne Jacobbal, az unokákról nem is beszélve, ha mindaz a borzalom, amit Nahuel velük szemben elkövetett, nem történt volna meg. Ráadásul nem mondta, de tudtam, hogy nem feledi a tényt, Jake-nek már van egy lánya és egy unokája is… Én!

Aztán lassan, de biztosan közeledett a tizenhetedik nap, amit sorsfordító pillanatként neveztünk csak. Ugyanis anno Bellánál a tizenhetedik napon mozdult meg először Nessie. Ahogyan Bella, én is kezdtem kicsit kigömbölyödni, de túl sokat ettem mostanában ahhoz, hogy konkrétan kimondhassuk, a terhesség miatt hízom. Bár én nagyon reméltem!

Úgy terveztük Edwarddal, hogy vasárnap délután – ami még csak a tizenötödik napja volt a terhességemnek – átmegyünk a szüleimhez, hogy újra beszélhessek apámmal. Ki akartam vele békülni, és jobb belátásra bírni, miközben a kitalált hazugságból nem engedhettem, a helyzet jelenlegi állásában. És nem mellesleg, mondhatni utoljára, szerettem volna még egy kicsit velük lenni. Csak érezni a közelségüket és ölelni őket. Az elmúlt héten minden este sírva aludtam el az elválás gondolatától. Sokszor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, hogy nem akarom én ezt az egészet, most még nem, de tudtam, bármennyire is elkeseredett vagyok, képtelen lennék a gyermekem ellen cselekedni.

Vasárnap reggel aztán furcsa érzéssel a gyomromban ébredtem. Gyorsan be is vettem magam a fürdőben lévő tükör elé, hogy szemügyre vegyem a pocakom, de az enyhe fájáson kívül semmi szokatlant nem vettem észre magamon, ahogyan Edward sem. Aztán míg ő lement, hogy reggelit készítsen nekem, megeresztettem a vizet a zuhanyzókabinban, hogy már amennyire az lehetséges, frissen és üdén mehessek a szüleimhez.

A tompa fájás azonban a meleg víz hatására sem akart múlni, sőt, inkább, mintha erősödött volna kicsit. Percekig görnyedten támasztottam a falat, de nem szóltam, bízva benne, hogy csak az esti zabálás – mert amit műveltem, azt csakis annak lehetett nevezni – miatt van, és hamarosan elmúlik. Azonban amikor a fájdalom élesen belenyilallt a hasamba, nem bírtam tovább hang nélkül. Keservesen feljajdultam.

15 megjegyzés:

  1. Szia! Én valami karácsonyit olvasnék novellaként de még nem tudom pontosan h mit:D De azért majd ha kitalálom akkor megírom ám:) Em megint alkotott:D A szőke nős volt a legjobb XD Te egy SZÖRNYŰ föggő vég írónővagyXD Olyan izéééé e vagy:D Nagyon jó volt. Már most alig várom a kövit

    VálaszTörlés
  2. Szia Krisz!
    Én szeretnék továbbra is novellákat olvasni tőled, mondjuk egy Edward-Bellásat megspékelve vámpírszexel, mielőtt nagyon perverznek hinnél, csak azért gondoltam erre, mert kiváncsi vagyok, te hogyan írod meg a vámpírszexet mert annyi félét olvastam már és voltak jók is, meg olyan átlagosak is :) Szóval kiváncsi lennék, te hogyan írnád mondjuk le, hogy Edward vad és szenvedélyes, most, hogy már nem kell visszafognia magátt Bella miatt! ;)

    A fejezetről:
    Nagyon teszett! ;) Örülök, hogy Edy nem követi el az apja hibáját, és olyan aranyos volt az a jelenet, mikor Edward büszkén tekintett a fiára! Láttam magam előtt a jelenetet, fantasztikus! ;)
    A Bells-Rosalie jelenet is aranyos volt, tetszett! :)
    Tudod, hogy én szeretem, mikor az apukák hevesen védik a lányukat és ez most Bobnál is nagyon tetszett! :D Bár be kell vallanom, Edward áll az 1. helyen nálam mindig! ;$
    Viszont az tényleg meglepő volt, hogy képes lenne kitagadni a lányát! De hihetetlenül jó volt! :D
    Kezdek hajlani afelé, hogy esetleg Bells tényleg terhes lesz, de még nem győzött/győztél meg, így Carlisle véleményén vagyok még mindig! :D
    Várom a kövit! :)
    Pusza, knef

    VálaszTörlés
  3. szia
    mond hogy nem fog elvetélni(már ha terhes)
    légyszi, ne legyen ilyen szomorú
    kérlek kérlek kérlek szépen
    a fejezet amúgy tetszett,
    várom a folytatást
    puszi

    VálaszTörlés
  4. Ja azt elfelejtettem h nekem eddig nem is jutott eszembe h Bells apja ennyire vallásos lenne csak addig amíg Bells meg nem kérte Roset meg Emettet h legyenek a keresztszülők. Aztán Bells apja... ez a tipikus lelkizsarolás és akkor meggondolja magát. Szegény Bells ha nem lett volna muszály szerintem soha nem költözött volna el a szüleitől:( Meg az anyukája is olyan aranyos volt tökre át tudtam élni a szitut. Meg még a Nessis rész tetszett nagyon:) Az a h Jacobnak van már unokája még pedig Bells maga.
    Na szóval amiért tulajodonképpen feljöttem csak eszembe jutott még pár dolog és azt el akartam mondani:D Szóval én karácsonykor egy mikulásos novellát olvasnék Bells szemszögéből:D Mostanában sok az utalás arra h Bellsbe mit sujkoltak gyerekként. Valami olyasmire gondoltam h Bells meséli a többieknek h gyerekkorába náluk milyen volt a karácsony és mit szeretett a legjobban meg a Cullenék is elmesélhetnék h ők mit szoktak karácsonykor... Mondjuk nem muszály novellának lennie ez lehet 1 fejezet "kis pihentető" karácsonyra most úgy is sok az izaglomXD Bármondjuk azt a pár hónapot nem lehetne csak úgy sity suty áthidalni szóval mégis csak maradjunk a novella résznél. Vagy nem Bells hanem Bella szemszögéből is megírhatnád amikor Nessi kicsi és megkéri h mesélje el h náluk mik voltak a hagyományok. Ú meg akkor még ott van Jake ő is elmondhatná. Mit tudjam én ülnek a tűz körül és karácsonyi történeteket mesélnek stb. SZóval valami ilyesmit. Hűha jó hosszú lett. Szóval akkor nem is zargatlak tovább csak egy őtlet pápá

    VálaszTörlés
  5. Szia Krisz
    Gina vagyok Először is jobbulást szeretnék kívánni neked, remélem, mire soraimat olvasod, már jobban leszel.
    Na de jöjjön a lényeg. Nem tagadom és nem is árulok el nagy titkot, ha azt mondom én már nagyon vártam ezt a részt. Számomra a nagy kérdés az volt, hogy Bells terhes e vagy sem, legalább is szerinted, mert én teljesen biztosra vettem, hogy igen, de nálad soha semmi sem biztos, még most sem. Így én sem lehetem az és nem is leszek az, az utolsó percig, mert nálad semmit sem lehet tudni vagy inkább vélni, hogy a sejtésekről ne is beszéljek, és hogy a biztosra ne is gondoljak, még avval kapcsolatban sem amit már egyszer pedzegettél a történet során. Te mindig szereted bizonytalanságban tartani a szegény olvasókat, hogy már abban sem legyek biztosak, ami lehet teljesen egyértelműek. Mert nálad soha semmi sem lehet tudni, te a meglepetések embere illetve írója vagy ez egyszer biztos, mint, ahogyan ezt ennél a résznél is bizonyítottad számomra. Igaz én leszámítva a nagy és egyben sorsdöntő kérdés megválaszolását más vagy inkább fontosabb eseményre nem igazán számítottam. Arra gondoltam, mint talán sokan mások is ez egy amolyan átvezető rész lesz semmi izgalom vagy feszültség, ami felvezeti az elkövetkező és egyben érdekfeszítő részeket, melyek meghatározzák hőseink sorsát. De te jó szokásodhoz hűen most is rácáfoltál erre és én izgatottan, mondhatni feszülten vártam mi lesz most, úgy habzsoltam soraidat, mint egy éhező vad a kietlen sivatagban aki, talált egy kis koncot magának, de sajnos mind ez nem enyhítette éjségét, mint ahogyan te sem kíváncsiságom mérhetetlen medrét. Tudod sok mindenre számítottam és gondoltam, magamban eljátszottam a lehetőséggel, hogy én mit is mondhatnék a helyedben az adott helyzetben, egy olyan lány esetében, mint Bells akit te teremtettél ilyen rendkívüli egyéniségé. Akit nagymértékben meghatároz a családja és a múltja is, hogy a gyökereiről ne is beszéljek. Egy igencsak vallásos család sarjaként, ahol a tisztesség és a becsület mindenekfelett áll, Nem könnyű beadni egy olyan mesét, ami mindenki számára jó és megfelelő, hogy a hihetőségéről ne is mondjak már semmit, mert mindezt megoldani szinte lehetetlenség, de nem nálad, mert te úgy látszik, ezt a szót nem ismered.
    Igaz megleptek Bob kemény szavai, de ha jól bele gondolok nem is igazán azok, hanem amit azok jelentésükkel okozhatnak. Remélem Bells lelki fájdalmában és kétségében nem fog elvetélni, ezek a fájdalmak, amik jelentkeztek nála nem ezt fogják felvezetni. ( Bizakodik !!! …. de nagyon ??????? ) Gondoltam, hogy Bob nem fog örülni a kialakult helyzetnek, sőt még a kemény fejmosást és a haragot sem zártam ki a lehetőségek tárházából, de arra álmomban sem mertem gondolni, hogy egy ilyen kis apróság, na jó, nem apróság miatt kitagadja a lányát, akit mindennél jobban szeret és aki a világot jelenti számára. Ez számomra túl kemény és rideg, hogy képzeletem el tudja fogadni mind ezt, annak fényében, hogy Bells egyszer már elment otthonról, még pedig nem is rövid időre a Cullen házba, mondhatni majdnem össze is került kedvesével.

    VálaszTörlés
  6. Igaz Bob még nem tudta, hogy a fiatalok egy szobában aludtak, de akkor is, ha csak magát a morált nézzük, akkor ez szinte már majdnem olyan volt, amit nem kellet volna megengedni egy olyan apának, mint Bob. De ő akkor nem ment oda, hogy azonnal elhozza akkor még kiskorúnak számító gyermekét ( ha jól emlékszem ), akkor most miért kell neki ilyen keményen fellépnie. Na és persze azt is tudta miért mentek a szigetre a fiatalok, még ha nem is örült neki igazán, de elfogadta, hogy gyermeke felnőtt nő lett, aki összeköti az életét egy számára fontos és nem mindennapi fiatalemberrel. Tehát valahol lelke legmélyén elfogadta a tényt hogy a kislánya már nem kislány többé és várható, hogy intim kapcsolata Edyvel nem csak egyszeri alkalom lesz. Ezért Igazán nem értem Bob mostani viselkedését ? Én megértem, hogy vallásos és hogy vannak nézetei, de ha már egyszer úgymond elviselt dolgokat, akkor most miért akadt ki ennyire azokon, amit halott Bellstől. Mind ez nekem olyan ellentéte. Jó tudom mérges és feldúlt is, ráadásul a helyzet sem ugyanaz, nem összehasonlítható, de a lényegen mit sem változtató dolog. Na és Bells is kijátszotta minden kártyáját, de akkor is Bells a lánya, akit mindennél és mindenkinél jobban szeret, akinek a boldogságáért harcolt és küzdött egész eddigi életében. Vegyük csak a tékozló fiú esetét figyelembe, Nincs az a bűn amit egy szerető szülői szív meg ne tudna bocsájtani, Nem igaz. Úgyhogy én bízom abban, hogy ez csak egy kifakadás volt, amit Bob végső kétségbeesésében tett lánya elvesztése miatt, egy olyan száll, amiben megpróbált belekapaszkodni, hogy hátha így jobb belátásra bírja gyermekét. Kijátszva ezzel ő is az utolsó kártyáját is, még ha meghasad a szíve mindeközben. Szembe nézve felesége haragjával is egyben, de mind ez mit sem fog számít majd, ha tettét siker koronázza majd meg.
    Na de nem fárasztalak kétségeimmel és inkább kiemelem a fejezet szép részét is. Boldogsággal olvastam azokat a sorokat, amik Ros és Bells kötött zajlottak le. Jó volt olvasni róluk és hálás vagyok neked mindazért, hogy veszed a fáradságot és bemutatod nekünk azt a Rosalit akit mindig is szeretem volna látni és akit a könyvben nem emeltek úgy ki, legalábbis ami az ő igazi belső értékeit megmutatta volna nekünk. Hisz Rosali a lelke legmélyén, egy szív és lélek ember, vagyis vámpír, akit az élet és a csalódások megedzettek, hogy falat emelve maga köré saját maga védelme érdekében, mássá váljon, mint amilyen valójában is ő.
    Remélem ezt a részét is bővebben bemutatod nekünk a történet során, mert egy fantasztikus lény a maga módján. Oldalán a nagy mackóval remek párost alkotva. Már maga a szó is jól hangzik Rosali mint keresztanya.
    Imádtam Edward próbálkozásait is kedvese felé, ahogy elfogadta a tényt, Bells állapotát és ahogyan kezd viszonyulni hozzá és az új helyzethez a baba gondollatához.
    Jót nevettem Emmett poénjain is.
    Várom, mégpedig bizakodva mit fogsz lépni most, hogy alakul Bells további sorsa és kapcsolatai családjával és itt nemcsak a szüleit értem ez alatt.
    Puszi egy kíváncsi Gian voltam

    VálaszTörlés
  7. Óóóóh te jó ég!!!!
    Remélem nem veszített el a babát. Vagy nem is volt baba??? Ajj most nem tom h mi van :/
    Rem hamar jön friss!
    Puszii
    Tincsu

    VálaszTörlés
  8. Szia Krisz! :)

    Én is szívesen olvasnék tőled kiegészitő novellákat ezt kérdezned sem kell mert imádlak és fantasztikus írónak tartalak :$ Bármit is írsz karácsonyra az szuper lesz!Én rád bízom,de valami Romantikus-Meghitt-Erotikus félét :D :$ ^^ jó lenne olvasni.A fejezetről nnyit hogy imádtam és együtt izgultam,sírtam,˝görcsöltem˝ Bells-el annyira beleéltem magamat a történésekbe! :) Szerintem nem az az oka,hogy nem akarnak tőled külön novellákat olvasni csak szerintem néhányan (tisztelet a kivételnek)elég lusták és csak olvasnak de nem kommentelnek! -_- Én sem mindenhová és nem mindíg írok véleményt de azért igyekszem :) ^^ Úgyhogy kérjük a külön novellákat és azokkal meg ne törődj akik nem írnak véleményt csak azokkal akik igen hiszen akiknek igazán tetszett és akik igazán szeretnek/tisztelnek azok szánnak néhány percet a vélemény írásra is hiszen az kevesebb idő mint az olvasás! :)Bellsről meg még annyit,hogy KÉRLEK NE vetéljen el :'( maradjon állapotos(hatényleg az).Hajrá alig várom a frisst! :D Siessssss!!!!!

    Pusza Alexa91 ^^ <3(L)

    VálaszTörlés
  9. Bocsi Krisz
    tudom, hogy egy kisebbfajta regényt írtam,már és a végét össze is csaptam, hogy ne legyen olyan hosszú, de ezt még el szeretném mondani neked.
    A novella remek volt és én szíves olvasnék még ilyen és ehhez hasonló novellát ha mindezek után, hogy nem értékelték a munkádat és nem tiszteltek meg téged pár sorral kedves olvasótársam, te vennéd a fáradságot és még ezek után is megtisztelsz minket és részesítesz ama kegyben bennünket, hogy meglepsz minket új alkotással. Akkor én az ünnepek miatt szíves olvasnék egy olyan részt mondjuk, ami kapcsolódik a sztorihoz és a karácsonyhoz köze van. Ha időben nézem a dolgokat akkor mondhatjuk első karácsonyom a Cullen házban címmel a kis jövevény szemszögéből megírva Ő hogyan éli ezt meg mit szól a családjához mármint úgy értem milyen a kapcsolata a család tagjaival. Természetesen kiemelve Rosalit és Emmettet hisz mégiscsak kereszt szülök, nem igaz. Vagy ha ez nem lehetséges akkor egy saját szereplős történetet olvasnék tőled ünnepi hangvételben.
    Köszönöm, hogy érdekel a véleményünk és a kívánságunk
    Sok Puszi Gina

    VálaszTörlés
  10. Hali!

    Itt aztán tényleg volt váratlan fordulat dögivel :-)
    Én speciel még mindig tartom az álláspontom, hogy Bells nem is terhes - bár lehet, hogy nagyon tévedek. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy Bells-nek egyáltalán nem ízlett a vér, pedig anno Bellának kifejezetten jól esett, sőt erőre is kapott tőle, Bells meg jó, hogy ki nem adta magából az egészet. Ha viszont tényleg nem vár (vámpír)babát, akkor elég undi elképzelni, hogy "csak úgy" vért iszik :O Mármint ha a babának kell, akkor ok, igya csak, de ember létére vért inni... Persze még az is lehet, hogy tényleg egy kis Edward lapul odabent! De miért nem csinált Carlisle egy vizsgálatot, biztos ami biztos alapon? Oké, hogy Bells-nek nem tetszett, hogy egyesek még mindig kételkednek, de azért igazán alátámaszthatták volna orvosilag a szent meggyőződését, mielőtt visszafordíthatatlanul felrúg mindent. Gyanús vagy Te nekem :-)
    Bells otthoni bejelentése tényleg elég durvára sikeredett. Szegény szülők rendesen kiakadtak, amit maximálisan meg tudok érteni. Bobnak eddig sem lehetett egyszerű, hogy az egyetlen kislányát elveszik tőle, de ez a bejelentés aztán teljesen kiverte nála a biztosítékot. Baromi nehéz elengedni valakit, aki tizensok évig az életed része, értelme volt. Végignézni, hogy jön valaki, egy idegen, és máris nem te vagy a legfontosabb a saját gyereked életében, akiért mindened odaadnád. Elviselni, hogy le lettél cserélve, még ha ez is a természet rendje. Szóval alapból nem könnyű Bob helyzete, de kezdett beletörődni, hogy ez van, ezt kell szeretni, talán még kezdte elfogadni is Edwardot. Erre tessék, egy újabb sokk! Nem csodálom, hogy kiakadt. Azt már annál inkább, hogy ebbe belekeverte a vallást is. Szerintem semmi nem lehet fontosabb, mint a saját gyereked boldogsága. Sem a család jóhíre, sem a saját boldogságod, lelki nyugalmad, sem a vallásod, semmi! Hogy ezek miatt konkrétan kitagadta szegény Bells-t, azt nem tudom megérteni. Pedig eddig tényleg vele voltam - úgymond. Vagyis át tudtam érezni, hogy miért annyira szigorú, mindig találtam magamban magyarázatot, mentséget a viselkedésére, de erre már nincs.
    Azért Bells igazán számíthatott volna erre, már akkor, amikor elhatározta, hogy Edwarddal marad. Az elválást akkor is meg kellett volna ejteni előbb-utóbb, bár később lehet, hogy könnyebben ment volna, amikor már összeházasodtak. Szerencsére az Anyukája egész jól reagált a hírre, én biztos, hogy jobban kiakadtam volna :-) Főleg, hogy a megkérdezésük nélkül döntött, abszolut kizárva őket a saját életéből - persze fura is lett volna megvitatni velük, hogy a vámpírbabája miatt milyen helyzetbe került :-)
    Sikerült jól megkavarnod a szálakat, én már tényleg nem tudom, mire számítsak! Ha beválik a megérzésem, és tényleg nem terhes, a sok hűhó mind értelmetlenné válik. Ha terhes, de az utolsó sorokat komolyabb baj, netalántán tragédia követi, Bells teljesen össze fog omlani. Ha viszont tényleg babát vár, akkor a story teljesen más irányba halad, mint én gondoltam volna - de persze ettől izgalmas igazán :-)
    Talán még sose vártam részt ennyire, mint most a következőt!!! Hajrá! :-)

    Cs

    VálaszTörlés
  11. Ami a novelláidat illeti...
    Én imádom minden sorodat, tök mindegy, miről írsz éppen. Eddig minden egyes novellád nagyon jó lett!
    Persze tudod jól, hogy a szívem csücske a Nessie-Jacob páros, róluk végképp szívesen olvasnék még. Igazán szép kis karácsonyi meglepi lenne egy novella, amiben Jacob újra felbukkan, elmeséli, miért ment el, mi minden történt vele, és ezek után újra "összejönnének". Álmodik a nyomor, mi? :-) De komolyan, tudom, hogy erre még jó sokat várnunk kell (bár remélem, egyszer majd megkegyelmezel nekünk és ezt is beleszövöd a történetbe - netán egy külön story-ként a Sunset-ben? :-)). De bármi, ami még régebben történt velük, jó novella-alap lehet. Esetleg egy csöpp kis betekintés Jacob jelenlegi életébe? Ja persze, azt nem lehet, hisz az se biztos, hogy él még. A csudába :-(
    Lényeg a lényeg, én szeretem a novelláidat is, tuti imádni fogom, bármiről írsz. Ünnepélyesen ígérem, hogy még kommentálni is fogom - nem úgy, mint az utolsót, pedig az lett eddig a legjobb!!!

    Pussz

    Cs

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Imádtam a fejezettet.
    Én is azok között vagyok aki a karácsonyira szavaz, de rád bízom. REMÉLEM NEM FOG ELVETÉLNI BELLS
    Várom a frisst!
    Puszi Névtelen

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Én továbbra is úgy gondolom, hogy Bells nem lehet terhes. Elmennek egy szigetre és terhesen jön vissza??? Ez már egyszer megtörtént Belláékkal, túl elcsépelt lenne, ha ugyanaz ugyanúgy megtörténne. Szerintem ennél Krisz sokkal leleményesebb vagy. Nekem ebben a fejiben kicsit sok volt a "még azt sem tudom, hogy terhes vagyok-e, de már vért iszom, keresztszülőt választok stb." Szerintem a következő fejiben valami igazán meglepő fordulat lesz, amire egyikőnk sem számít, ugye?-:)))

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok!

    viki!

    Köszönöm az ötletet a novellához, tetszik a karácsonyi feeling gondolat. :D
    Örülök, hogy tetszett ez a fejezet is, és a bókot is köszönöm a függővéggel kapcsolatban. XD
    Ami a Bobos ügyet illeti, arról lesz még szó. ;)
    És hidd el, hogy nem zargattál, örültem és köszönöm, hogy leírtad az ötleteidet. :)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    knef!

    Köszönöm a novella ötletet, meglátom, mit tehetek az ügy érdekében, bár tartok tőle, hogy én is bekerülők az átlagosok közé, de majd igyekezni fogok. *pirul*
    Ami pedig a fejezetet illeti, először is örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. :)
    Ami Bobot illet, a következőben lesz róla szó, ahogyan a terhesség kérdéséről is lehull végre a lepel. Majd akkor minden kiderül, az is, hogy jól gondoltad-e vagy sem. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Timi!

    Örülök, hogy tetszett a fejezet, viszont, hogy mi lesz benne és utána, azt nem akarnám elárulni, hiszen akkor hol marad az izgalom. De nyugi, tudod, minden jó, ha a vége jó. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Gina!

    Köszönöm a jókívánságot, igen, most már jobban vagyok, bár még mindig nem az igazi.
    Édes, amit írtál, nem tudom másként jellemezni hosssszú soraidat, amiket örömmel olvastam. Köszönöm! :D
    Hogy mi lesz, igazad lesz-e vagy sem... nos, ez majd kiderül a folytatásból, mert igen, végre mindenről lehull a lepel, és amit csak lehet, meg- elmagyarázok. :)
    Amúgy tényleg mindent tisztázok, a Bob ügyet is, de azt külön megemlíteném, csak neked, csak most :P, hogy az ami nyáron volt, meg amit most készül elkövetni Bells, azaz, hogy messze megy a szüleitől, és úgy költözik össze hivatalosan is, hosszú időre Edyvel, szerintem ezt a két esetet nem összehasonlítani. Persze barátkozik ő a gondolattal, nagyon is igyekszik, és igen, tudja miért mentek a szigetre, de azt nem látta mindenki, nem tudja mindenki, azt viszont, hogy összeköltöznek, ráadásul jó messzire a szülői háztól, "vadházasság", azt mindenki tudná, és valljuk be, az emberek nagyon pletykásak, és sajna sok a rosszindulatú. Bob ettől fél. :S
    Annak nagyon örülök, hogy tetszett a Rosalie és Bellses rész, én szerettem azt írni, és igyekeztem megmutatni, hogy szerintem milyen is igazából Rose, örülök, ha ez lejött. :)
    Még egyszer, nagyon édes volt a gondolatmeneted, köszönöm, hogy megosztottad velem, és ne aggódj már annyit, tényleg nem zavar az, hogy kisregény méretű, SŐT! :D
    Ja, és a novella, majdnem kihagytam.
    Nem mondtam, hogy nem tiszteltek! Olvasóként kezdtem, tudom milyen, csak megijedtem, hogy annyira nem tetszett, vagy nem akartok több ilyen külön szösszenetecskét, ezért nem írtok, de semmi több, és azóta már megnyugodtam, és természetesen, szívesen írok novellácskákat. :)
    Nos, hogy milyen lesz a karácsonyi novella, az majd kiderül, főleg, hogy még jómagam sem tudom nagyon. :P

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Tincsu!

    Nos, hogy mi az igazság, ne aggódj, hamarosan kiderül, mert a folytatásban már valóban lehullik a lepel róluk. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Alexa91!

    Öm... Köszönöm a bókot, örülök, hogy szeretsz olvasni. *fülig vörösödik*
    Nos, a karácsonyi novella, mint látom a szavazataitok alapján, már biztosan fog korhatáros részt tartalmazni. :P
    Ami meg a fejezetet illeti, ha ebbe a részbe ennyire beleélted magad, akkor ajánlom, hogy a következőhöz készíts magad mellé zsepit, mert én bevallom, sírtam mikor írtam. *pirul*
    Amúgy köszönöm a magyarázatod, igen, tudom, hogy fárasztó mindig kommentálni, nem is kérem, hogy tegyétek - olvasóként kezdtem, tudom milyen -, csak megijedtem, hogy annyira nem tetszett, vagy nem akartok külön novellákat, azért nem írtatok. Ennyi, de már megnyugodtam. :)
    Bellsről és a terhességről meg csak annyit, hogy a folytatásban lehull a lepel a fontos kérdésekről, majd akkor minden kiderül. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  15. KisCsillag!

    Nos, hogy az álláspontod helyes vagy sem, az a folytatásból most már tényleg kiderül, ugyanis lehull majd a lepel a nagy kérdésekről, szóval már nem kell sokat várni. ;)
    Amúgy a vérhez annyit hagy tegyek hozzá, hogy babától függetlenül nem ízlett Bellsnek az íze. Undi! :S
    Carlisle-ról meg csak annyit, hogy nem egy erőszakos pasi. XD Tiszteletben tartja Bells kívánságát, ha neki nem is tetszik, akkor is. Ő már csak ilyen, igazi, régimódi úriember, ahogyan az idősebb Edward is. :D De hát nem ezért szeretjük őket? :P
    Ami Bobot illeti, örülök, hogy van, aki megérti őt, még ha most téged is kiakasztott cselekedetével. :P Hallani fogsz még róla, és remélem, akkor majd újra szeretni fogod. :) Ahogyan remélhetőleg a történet alakulását is, legalább kedvelni. *reménykedve pirong*
    Oh, nagyon édes vagy! :D Igen, tudom, hogy Nessie és Jacob a kedvenc párosod, de hogy mi lesz még... nos, az még néha magam előtt is rejtély. De te is tudod, majd meglátjuk. :P
    Annak pedig nagyon örülök, hogy tetszett a novella, és tudod, hogy sose kérem, hogy véleményez, ha szeretnél valamit megosztani velem, annak csak örülök és megköszönöm. :)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Névtelen!

    Először is örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a fejezet. :)
    A karácsonyi hangulatú novellára leadott szavazatodat pedig akkor felírom a gondolatban lévő listámra. :D
    Viszont, hogy mi lesz Bellsszel, az csak a folytatásból fog kiderülni. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Tiger!

    Köszönöm a bókot/bizalmat, remélem, hogy valóban úgy van, ahogy mondod, azaz leleményes vagyok, és még egy ilyen helyzetből is ki tudom majd magam JÓL vágni. *pirul*
    Ami a "még azt sem tudom"-os részt illeti, igaz, mindenre adok majd magyarázatot, de azt hagy tegyem hozzá, csak neked, csak most :P, hogy Bells határozottan úgy véli és érzi, hogy ő terhes, csak a többiekben, főleg Carlisle-ban vannak kétségek efelől. Bár ugye nem mindenkiben, és például Edyben is kezd megszűnni, vagy legalábbis erősödik a gyanú, hogy Bells valóban terhes.
    Szóval mivel Bells nem kételkedik az állapotában, ezért iszik vért és választ keresztszülőket. Remélem, így érthetőbb már. :)
    Nos, hogy lesz-e, és ha igen, akkor kinek lesz és kinek nem lesz meglepő fordulat a történetben, az a folytatásból most már tényleg ki fog derül. :)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés