2010. december 24., péntek

Boldog Születésnapot Stephenie Meyer!


Először is, mint minden Twilight Saga szerető, én is szeretnék Nagyon Sok Boldog Születésnapot kívánni kedvenc írónőnknek, Stephenie Meyernek, akinek ma, szenteste van a születésnapja!
(Stephenie Morgan Meyer, született 1973. december 24.-én.)





„Több boldogság jutott nekem, mint amennyiben a legtöbb embernek valaha része lehetett. Vajon létezik valamiféle természeti törvény, ami ugyanannyi boldogságot és szenvedést ír elő? Örömöm egyszeriben felborította az egyensúlyt?”

„Eddig csupán egyetlen dolog létezett, ami nélkül nem bírtam élni, most kettő lett. Szeretetem nem oszlott meg közöttük; nem olyan fajta volt. Sokkal inkább mintha megnagyobbodna a szívem, abban a pillanatban kétszeresére nőtt. És teljesen betelt.”

„Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű.”

„Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod.”

„Az ember elfuthat valaki elől, akitől fél, és megpróbálhatja legyőzni azt, akit gyűlöl. (...) Ám ha végtelenül szereted azt, aki végezni készül veled, nem marad választásod. Hogyan menekülhetnél meg tőle, hogyan küzdhetnél ellene, amikor azzal ártasz a szeretett lénynek? Ha nincs más, amit Őneki adhatsz, mint az életed, hogyan foszthatnád meg tőle?”

„Az életem egy nagy, kegyetlen vicc, és nem szökhetek meg a poén elől.”

„Alkonyodik. A legkönnyebb időszak. De a legszomorúbb is, bizonyos tekintetben... egy újabb nap vége, az éjszaka visszatérte. Semmi sem olyan kiszámítható, mint a sötétség.”

„Ha szeretsz írni, akkor írj! De ne az legyen a cél, hogy a regényed megjelenjen, hanem az, hogy te magad élvezd a történeteidet. Ám, ha befejezed a sztorit, és meg akarod osztani másokkal, legyen bátorságod hozzá. Ne kételkedj abban, hogy másoknak is tetszeni fog. Ha jó olvasó vagy és tudod, hogy mi az érdekes, és ha a sztori számodra vonzó, akkor bízzál benne. Ha én annak idején tudtam volna, hogy a fejemben lévő történetek mások számára is olyan izgalmasak, mint nekem, valószínűleg hamarabb kezdtem volna írni. Higgyél a saját ízlésedben!”


Ezzel a pár, magától az írónőtől származó gyönyörű idézettel szeretnék még egyszer Boldog Születésnapot kívánni Stephenie Meyernek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése