Blog születésnap & Bella és Edward novella - Álom, álom, édes álom

Sziasztok! Hát ez a nap is eljött. :D

29 New Sun fejezet, 2 Prológus, 1 Epilógus, 7 Pillanatképek fejezet, 2 kiegészítő novella, 898 oldal, számtalan olvasó és komment, mindez 1 év termése! Hálásan köszönöm mindezt nektek! ♥

A sok megértést és türelmet, véleményt és támogatást. :)

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még… KÖSZÖNÖM nektek ezt a csodás 1 évet!!! ♥

Na, és akkor pár szó erről-arról…

Először is ahogyan azt a blog féléves születésnapjakor, most is kitettem egy közvélemény-kutatást, mégpedig azért, hogy nagyjából megtudhassam, hányan és milyen korosztályból olvassátok a történetemet. :)

(A közvélemény-kutatást az oldalsáv legtetején találjátok! Nem és életkor választási lehetőségekkel.)

Ami a frisseket illeti, szombaton felkerül a New Sun Shine 1. fejezete – azért nem most, mert le kell még bétáztatnom. A blog születésnapja alkalmából vasárnap egy Érdekességekkel is jelentkezem majd. Valamint ha sikerül megvalósítanom a tervem, akkor írok egy novellát vagy szösszenetet Naomi életéről. (Mivel a leányzó mostanában elég sokat nyaggat emiatt, zsong is tőle rendesen a fejem. :P)

Most viszont az a novella került fel, amit néhányan már olvashattatok a játék nyereményeként. Remélem, tetszeni fog. Jó olvasást kívánok hozzá! :)

Mindezen felül amint tudom, felteszem a New Sun Sunrise részét letölthető formában, és lecserélem pár Cullen szereplő képét. Szívesen megmagyaráznám, hogy erre miért van szükség, de egyszerűen képtelen vagyok megmagyarázni. Annyi biztos, hogy miközben írok, a fejemben lévő szereplők nem épp úgy néznek ki, mint amilyen kép most kint vannak róluk. Esme (Elizabeth Reaser) nekem pl. az Alkonyatban volt igazán Esmés. Rosalie (Nikki Reed) viszont, bár csak egy hivatalos képet láttam még róla, de a Breaking Dawnban néz ki úgy, ahogyan én elképzelem őt, főleg majd a 3. részében a New Sunnak. Edy és Bells viszont a képzeletemben mások. Nem nagyon, de azért máshogy néznek ki, mint a képeken. De gondolom olvasás közben ti is elképzelitek a szereplőket, és ha nem is mindenki, de sokan másként látjátok őket. :)

Na, de kanyarodjunk vissza!

A fent említett Érdekességekben (ami vasárnap kerül majd fel) lesz játék és "élő" kérdezz-felelek is. (Jelzem, Jacobról nem árulok el semmit, de minden mást illetően, ha mertek kérdezni, válaszolni fogok szinte azonnal, vagy legalábbis másnap. :) Viszont poéngyilkos így sem leszek, így ne kérdezzétek meg mondjuk, hogy Bellsből mi lesz, mert arra nem válaszolhatok!)

Nos, azt hiszem így elsőre ennyi lenne, ha még eszembe jut valami jelzem. :)

Jó olvasást kívánok még egyszer a novellához, és akkor figyeljétek hétvégén a blogot, mert jönnek a beígért dolgok! ;)

Pusza, Krisz

Bella és Edward novella

Álom, álom, édes álom

A Twilight Saga Breaking Dawn kötetéből már jól ismert
6. Zavaró tényezők fejezetének kibővített változata…
részlet.

„Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom!
Hadd álmodjam Helviláról,
Szép szeméről, szép karjáról,
S ékes arca hajnaláról.

Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom!
Ah, csak míg te altatsz engem,
Addig nem gyötör szerelmem;
Addig érzem őt ölemben,
Addig állok véle szemben,
(…)

Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom,
Légy halála életemnek
S élte haldokló szivemnek.”

/Vörösmarty Mihály: Helvila halálán/

ESME SZIGETÉN AZ ÉN SZÓRAKOZTATÁSOM LETT A FŐ PROGRAM. Könnyűbúvárkodtunk (vagyis én búvárkodtam, Edward pedig azt a képességét fitogtatta, hogy végtelen sokáig bírja oxigén nélkül). Felfedeztük a sziklás csúcsot körülvevő aprócska dzsungelt. Meglátogattuk a sziget déli végében, a fák koronájában lakó papagájokat. Megcsodáltuk a naplementét a sziklás nyugati öbölből. Úsztunk a meleg, sekély vízben játszó delfinekkel. Legalábbis én úsztam, mert amikor Edward is a vízben volt, a delfinek eltűntek, mintha cápa ólálkodna a közelben.

Tudtam, mi folyik. Igyekezett lefoglalni, elterelni a figyelmemet, hogy ne szekáljam a szex miatt. Amikor csak megpróbáltam beszélni a fejével, hogy hagyja már a nagyképernyős plazmatévé alatt sorakozó kismillió DVD-k valamelyikét, olyan varázslatos szavakkal csalogatott ki a házból, mint korallzátony és víz alatti barlangok, meg tengeri teknősök. Csak jártunk-keltünk egész álló nap, így mire a nap végül lenyugodott, majd éhen haltam, és teljesen kimerültem.

Minden este, miután végeztem a vacsorával, már a tányér fölött lecsukódott a szemem. Egyszer tényleg el is aludtam az asztalnál, és Edward kénytelen volt a karjában bevinni az ágyba. Ez részben amiatt volt, hogy mindig túl sokat főzött, de az egész napos úszás és mászás után olyan éhes voltam, hogy a nagy részét megettem. Aztán tele gyomorral és kimerülten alig tudtam nyitva tartani a szememet. Az egész kétségtelenül a terv része volt.

A kimerültség nem sokat segített, amikor győzködni próbáltam. De nem adtam fel. Megpróbáltam érvelni, könyörögni és zsörtölődni, de hiába. Legtöbbször beájultam az ágyba, még mielőtt dűlőre juthattam volna vele. Aztán az álmaim annyira valósnak érződtek – leginkább rémálmok voltak, amiket valószínűleg a sziget túlságosan is élénk színei tettek még erőteljesebbé –, amikből fáradtan ébredtem, bármilyen sokáig aludtam is.

Úgy egy héttel a szigetre való érkezésünk után úgy döntöttem, megpróbálok kompromisszumot kötni, elvégre ez máskor is bejött már.

Most a kék szobában aludtam. A takarítókat csak másnapra vártuk, ezért a fehér szobát még mindig csupa pihetakaró borította. A kék szoba kisebb volt, az ágy szokványosabb méretű. A falak sötétek, teakfával borítottak, a textíliák mind pazar, kék selyemből készültek.

Rászoktam, hogy éjszaka Alice fehérnemű-kollekciójának néhány olyan darabját viseljem, amely nem annyira kihívó, mint a becsomagolt, parányi bikinik. Eltűnődtem, vajon volt-e arról valamiféle víziója, hogy miért is akarnék ilyesmiket, s beleborzongtam a gondolatba.

Fokozatosan, ártatlan elefántcsontszínű szaténokkal kezdtem, aggódva, hogy ha többet mutatok meg, azzal éppen az ellenkezőjét érem el annak, amit szeretnék, de felkészültem rá, hogy mindent bevessek. Edward mintha semmit sem vett volna észre, mintha ugyanazokat a vacak, elnyűtt joggingokat hordanám, mint otthon.

A véraláfutások már sokat javultak – helyenként besárgultak, máshol el is tűntek teljesen –, így hát ma este a faborításos fürdőszobában készülődve előszedtem az egyik félelmetesebb darabomat. A fekete, csipkés holmira már ránézni is zavarba ejtő volt. Vigyáztam, hogy bele se pislantsak a tükörbe, mielőtt visszamentem a hálószobába. Nem akartam elveszteni a fejemet.

Elégedetten láttam, hogy egy pillanatra kocsányon lóg a szeme, aztán meg igyekszik visszanyerni a vonásai felett az uralmat.

– Mit szólsz? – kérdeztem megperdülve, hogy minden szögből jól láthasson.

Megköszörülte a torkát.

– Szép vagy. Mint mindig.

– Kösz – feleltem egy kissé savanyúan.

Túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy ne akarjak gyorsan bebújni a puha ágyba. Átölelt és odahúzott a mellkasához, de csak rutinból tette – túl nagy volt a meleg ahhoz, hogy hűs teste közelsége nélkül elaludjak.

– Egyezzünk meg! – mondtam álomittasan.

– Nem tárgyalok veled – közölte.

– Még nem is hallottad az ajánlatomat.

– Nem számít.

Felsóhajtottam.

– A fenébe! Pedig annyira azt akartam, hogy… na mindegy.

Edward a szemét forgatta.

Lehunytam az enyémet, és hagytam, hogy bekapja a csalit. Ásítottam egyet.

– Na jó. Mit akarsz?

Egy pillanatig a fogamat csikorgattam, hogy leküzdjek egy mosolyt. Ha valaminek, hát annak képtelen ellenállni, hogy adhat nekem valamit.

– Hát, az jutott eszembe… Tudom, az egész Dartmouth dolog csak álca, de őszintén szólva egy félév erejéig valószínűleg nem halnék bele a főiskolába – mondtam visszhangozva régen elhangzott szavait, amikor megpróbált rábeszélni, hogy halasszam el a vámpírrá válást. – Fogadni mernék, hogy Charlie imádná a Dartmouthos sztorikat. Na, persze kínos lesz, ha nem tudok lépést tartani azzal a sok észkombájnnal. De akkor is… tizennyolc, tizenkilenc. Az valójában nem nagy különbség. Csak nem lesz még szarkaláb a szemem alatt egy év múlva.

Hosszú ideig hallgatott, majd így szólt halkan:

– Várnál. Ember maradnál.

Tartottam a számat, s vártam, hogy megeméssze az ajánlatot.

– Miért csinálod ezt velem? – kérdezte a foga között szűrve a szót, egyszeriben dühösen. – Nem elég nehéz anélkül is? – Azzal megmarkolt egy darabka csipkét, ami összegyűrődött a combomon. Egy másodpercig azt hittem, el fogja tépni a varrásnál, de aztán lazított a szorításán. – Nem számít. Nem egyezkedem veled.

– Főiskolára akarok járni.

– Nem akarsz. És nincs semmi, amiért érdemes volna újra kockára tenni az életedet. Ami miatt megérné, hogy fájdalmat okozzak neked.

– De menni akarok. Nem is annyira a fősuli miatt, hanem azért, hogy még egy kis ideig ember maradhassak.

Lehunyta a szemét, és az orrán át fújta ki a levegőt.

– Megőrjítesz, Bella. Nem folytattuk már le ezt a vitát vagy egymilliószor? Nem könyörögtél eleget, hogy azonnal tegyelek vámpírrá?

– Igen, de… most van egy olyan okom, hogy ember legyek, ami eddig nem volt..

– Éspedig?

– Találd ki! – Felkászálódtam a párnákról, hogy megcsókoljam.

Visszacsókolt, de nem úgy, hogy azt éreztem volna, hogy nyerésben lennék. Inkább mintha vigyázna, nehogy megbántson. Tökéletesen, őrjítően ura volt önmagának. Kis idő múlva finoman eltolt, és a mellére tette a fejemet.

– Bella, te annyira emberi vagy. Annyira uralkodnak rajtad a hormonok – heherészett.

– Épp ez a lényeg, Edward. Ez tetszik abban, hogy ember vagyok. Még nem akarok lemondani róla. Nem akarok vérszomjas újszülöttként évekig várni, hogy ennek egy része visszatérjen.

Ásítottam, ő pedig elmosolyodott.

– Fáradt vagy. Aludj, szerelmem! – Dúdolni kezdte az altatót, amit nekem komponált, amikor megismerkedtünk.

– Nem is tudom, mitől vagyok ennyire fáradt – motyogtam szarkasztikusan. – Ez nem lehet a mesterkedésed része.

Ez egyszer felnevetett, majd folytatta a dúdolást.

– Amilyen fáradt vagyok, az ember azt hinné, jobban alszom.

A dal elhallgatott.

– Úgy alszol, mint a bunda, Bella. Egy szót sem beszéltél álmodban, amióta itt vagyunk. Ha nem horkolnál, aggódnék, hogy esetleg kómába esel.

Elengedtem a fülem mellett a horkolásról szóló rágalmat. Nem horkolok.

– Nem is dobáltam magam? Ez fura. Általában, ha rémálmaim vannak, összevissza forgolódom az ágyban. És kiabálok.

– Rémálmaid vannak?

– Élénkek. Az merít ki annyira. – Ásítottam. – Hihetetlen, hogy nem járt a szám egész éjjel.

– Miről szólnak?

– Különböző dolgokról, de tudod, a színek miatt mégis ugyanarról.

– A színek miatt?

– Minden olyan élénk és valós. Általában tudom, hogy álmodom. De most nem. Ettől félelmetesebb is.

Nyugtalannak hangzott, amikor újra megszólalt.

– Mitől félsz?

Egy kissé megborzongtam.

– Legtöbbször… – kezdtem bizonytalanul.

– Legtöbbször? – kérdezett vissza.

Nem tudom, miért, de nem akartam beszélni neki a visszatérő rémálmomban szereplő gyerekről; volt valami személyes abban a rettenetben. Így hát ahelyett, hogy részletesen beszámoltam volna róla, csak egy töredékét mondtam el. De az is garantáltan elég, hogy megijesszen engem vagy bárki mást.

– A Volturi – suttogtam.

Szorosabban ölelt.

– Nem fognak bántani bennünket többé. Hamarosan halhatatlan leszel, és nem lesz rá okuk.

Hagytam, hogy vigasztaljon, bár egy kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, amiért félreértett. A rémálmok nem csak a Volturiról szóltak. Nem saját magam miatt féltem – a kisfiút féltettem.

Nem ugyanaz a fiú volt, mint az első álmomban – a vámpírgyermek a vérvörös szemekkel, aki ott ült halott szeretteim halmán. Ez a kisfiú, akiről a múlt héten négyszer álmodtam, egyértelműen embergyerek volt; az arca kipirult, tágra nyílt szeme halványzöld. De csakúgy, mint a másik gyerek, ő is remegett a félelemtől és rettegéstől, amikor a Volturi emberei bekerítettek bennünket.

Ebben az álomban, ami egyszerre volt új és régi, egyszerűen muszáj volt megvédenem az ismeretlen gyermeket. Nem tehettem mást. Ugyanakkor tudtam, hogy kudarcot fogok vallani.

Edward látta az arcomon az elkeseredést.

– Hogyan segíthetnék?

Nem kaptam az ajánlatán.

– Ezek csak álmok, Edward.

– Akarod, hogy énekeljek neked? Ha az távol tartja a rossz álmokat, énekelhetek egész éjjel.

– Nem mindegyik álom rossz. Van, amelyik kellemes. Olyan… színpompás. A víz alatt a halakkal és a korallal. Olyan, mintha valóban megtörténne. Nem is tudom, hogy álmodom. Talán ezzel a szigettel van baj. Annyira vakító itt a fény.

– Haza akarsz menni?

– Nem. Még nem. Nem maradhatunk még egy kicsit?

– Addig maradhatunk, ameddig csak akarsz, Bella – ígérte.

– Mikor kezdődik a félév? Erre nem figyeltem oda.

Felsóhajtott. Talán újra dúdolni is kezdett, de távol jártam, mielőtt megbizonyosodhattam volna róla.

A nap már magasan járt, mikor felébredtem. Az üvegajtókon tódult be a fény, tikkasztó forróságot varázsolva ezzel a kis kék szobába. Csak Edward hűvös teste volt az most is, mely megakadályozta, hogy hőgutát kapjak – ahogyan minden reggel.

Egy ideig csak lustán hevertünk a puha, fényárban úszó ágyon, majd míg én lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam, addig Edward elkészítette a szokásossá vált reggeli omlettemet. Ki tudja, miért, de mióta itt voltunk a szigeten egészen rászoktam a tojásból készült étkekre. Ráadásul mivel Edward úgy vélte, nem etet eléggé, mindig több adagot készített, aminek nagyobb részét mindig meg is ettem. Féltem is, hogy annyira elhízom, hogy nem fogok beleférni a ruháimba.

Mikor Edward a reggelit követően előállt a mai napra tervezett programmal déjà vu érzés kerített hatalmába.

Ma valahogy a szokásosnál is melegebb volt az idő. Már-már tényleg elviselhetetlen volt ez a nagy meleg (talán a negyven fokot is elérte a hőmérséklet), így nehéz volt ellen állni a tervezett úszásnak és barlangfelfedezésnek.

Nem okozott meglepetést, hogy mikor a választható programok helyett egy sokkal izgalmasabb (és egyben izgatóbb) időtöltést ajánlottam fel, rögvest azzal jött, hogy a hormonjaim a melegtől megbolondultak. Én persze tudtam, hogy erről szó sincs, csupán keresett valamit, amire ráfoghatja azt az egyszerű és természetes tényt, hogy kívánom és nagyon is akarom a férjemet – férjem, még mindig furcsa volt, hogy így gondoljak rá és nevezzem őt. Viccesen meg is kérdeztem tőle, hogy az ő hormonjaival mi lett, mivel érthetetlen volt számomra, hogyan képes továbbra is az önmegtartóztatásra azok után, hogy már megízleltük a „gyönyör országát”.

Végül makacskodásom eredményeképp, annyit sikerült elérnem, hogy nem mentünk el túrázni, de a partra akkor is ki kellett mennem. Távol a háztól, és még messzebb az ágytól, épp ahogyan Edward terve diktálta (amit napokkal ezelőtt azért talált ki furmányosan, hogy megakadályozza életem legszebb éjszakájának megismétlését).

Semmi kedvem nem volt úszni, már csak dacból sem, de a melegre való tekintettel a parányi bikinik egyikét öltöttem magamra. Ám mivel a tört fehér ruhanemű alig takart valamit a testemből így, hogy ne feszítsem a húrt még jobban Edwardnál, magamra kaptam még egy sötétkék ruhapólót, és kiültem a fövenyre leterített pokrócra. Edward ezt követően megtette a szokásos óvintézkedéseket és bekente fedetlen bőrömet egy ultraerős napolajjal, majd míg ő elment vadászni én olvastam.

Esmééknek itt is tömérdek könyvük volt, így volt mi közül választanom. Elsőként egy romantikus lányregényt sikeredett leemelnem a zsúfolásig telt polcról, amit aztán megfontolatlanul nem tettem azon nyomban vissza. Ez persze cseppet sem segített azon, hogy megfeledkezzem arról az „aprócska” tényről, hogy nászúton vagyok, és a férjem nem akar „hozzámérni”.

Edward megközelítőleg fél – talán egy – óráig lehetett távol, és mikor visszatért egy sakktáblát tartott a kezében. Időm és értelme sem lett volna a tiltakozásnak. Előbb egy gyors szabályzat magyarázás következett – mivelhogy soha sem játszottam még sakkot –, majd kezdetét vette a kiegyensúlyozatlan mérkőzés.

Egyszer sem nyertem, de ez nem volt meglepő, pedig Edward hol leplezve – igaz nem sok sikerrel –, de igyekezte elveszteni a szetteket, hol a legkülönbféle ügyeskedésekkel próbált segíteni, nyerni. Ám így sem ment, meg is untam hamar a játékot, helyette inkább férjem elcsábításán kezdtem törni a fejemet. Nem tétlenkedtem, bevetettem jó pár női praktikát – hajdobálás, comb érzéki simogatása, ruha aljával való legyezgetés, és ami csak eszembe jutott –, de úgy tűnt akarata épp oly kemény, mint márványsima bőre. Makacs volt, de rettenetesen!

– Még egy játszmát? – kérdezte már sokadjára, de meg sem várva a válaszomat már pakolta is vissza a bábukat a táblán lévő helyükre. Ellenben én mostanra már annyira meguntam, és dühített is ez a buta játék, na meg az ellenállása, hogy egyetlen durva mozdulattal félresöpörtem a kis vörös és fehér fabábukat. – Bella?! – horkant fel. Szemöldökét összevonva meglepetten, értetlenül meredt rám.

– Nem akarok többet játszani! – mondtam ellentmondást nem tűrően, és karjaimat a nyakába fűztem. Egy terv kezdett körvonalazódni bennem. Számat az övére nyomtam. Ujjaimmal görcsösen markoltam bele fürtjeibe, majd míg ajkait becézgettem, lassan, óvatosan hanyatt döntöttem a vörös pokrócon.

Nem igen ellenkezett, hagyta, hogy lovagló ülésben elhelyezkedjek csípőjén. Buja gondolataim menten cikázni kezdtek elmémben. Ám bármennyire is szerettem volna most együtt lenni Edwarddal, rájöttem, hogy nem támadhatom le ily módon – már-már erőszaknak minősült volna tettem –, de ostromolni nem volt akkora bűn. Játszadozni kezdtem vele. Ingerelni, hogy végül könyörögjön azért, hogy most azonnal legyek az övé.

Tekintetemet mélyre fúrtam aranyló szemeiben, majd egyetlen, határozott mozdulattal áthúztam fejemen a pólót, melyet kissé arrébb dobtam le. Arcomat elöntötte a forróság, ahogy Edward végignézett rajtam. Beharaptam alsó ajkamat, úgy álltam tekintetét. Elégedettséggel töltött el, hogy szeme ismét kocsányon lógott látványomtól, ám még mindig tökéletesen ura volt önmagának. Folytattam hát a tervemet.

A fürdőruha melltartójának kapcsa halk kattanással engedelmeskedett akaratomnak. Lassan, felváltva simogattam le hol az egyik, hol a másik vállamról a pántot, ügyelve rá, nehogy idő előtt felfedjem bájaimat.

Mikor az apró anyag végül lekerült rólam, Edward nagyot nyelt, de még mielőtt azt hihettem volna, hogy nyert ügyem van, vonásait ismét megkeményítette.

A francba! – morogtam magamban. Ha neked ez kell Edward Cullen, akkor megkaphatod! – És ezzel még elszántabban folytattam tovább a játszadozást.

Ujjaimmal fésűként túrtam bele és simítottam végig hajamon. Apró mozdulatokkal dobálni kezdtem, mint aki nem tudja, mit is kezdjen vele. Először egyik, majd másik vállamra söpörtem, végül csavarintva rajta egyet hátradobtam. Ezután fejemet kissé hátrahajtottam, hogy államtól elindulva végigsimíthassak nyakam ívén át egészen kulcscsontomig, majd elidőzve melleimnél, hasam után az egyetlen megmaradt ruhadarabomhoz érve folytathassam tovább önnön kényeztetésemet. Azonban Edward ezt már nem hagyta (épp ahogy terveztem). Megragadta a csuklómat, miközben torkából gyér morgások törtek a felszínre.

– Bella… – szólított és elcsuklott hangja. Biztos voltam benne, hogy ha eddig nem is, most már biztosan tudja, mire megy ki ez az egész.

– Sssh! – Intettem hallgatásra, miközben felgyűrtem a rajta lévő vékony, fehér trikót, amit némi segítséggel ugyan, de sikeresen levarázsoltam róla.

Végignéztem férjemen. A világ legszebb és legtökéletesebb teste volt az övé, ehhez kétség sem férhetett. Ráadásul nekem megadatott, hogy ne csak nézhessem, megérinthessem, de birtokba is vehessem.

Előrehajolva egy könnyed, gyors csókot váltottam Edwarddal, hogy aztán felfedezhessem teste minden egyes porcikáját.

Görcsösen markolászta a pokróc anyagát. Izmai feszültek voltak, mialatt végigcsókoltam állát és nyakát. Azután áttértem ugyancsak márványsima, krétafehér mellkasára, hogy nyelvemmel megízlelhessem azt. Végül a bejárt utat visszafelé apró puszikkal tettem meg, és mikor ajkaink újra találkoztak Edward izmai elernyedtek.

Egymás ajkát becézgettük hosszú perceken keresztül, gyengéden, vigyázva, mégis forró szenvedéllyel. Tenyeremmel ez idő alatt bejártam felső testét, mely aprókat remegett érintésem nyomán.

Kezemet hasa kockáin át egészen fakókék rövidnadrágjának gombjáig csúsztattam, melyet könnyeden bújtattam ki a neki szánt lyukból. Azonban a cipzárral már kissé bíbelődnöm kellett, főleg, hogy kezem közben némileg remegett. Végül közös erővel levettük, és pólóm társaságába helyeztük.

Ismételten csak elégedettség töltött el, mikor alsónadrágja vékony anyagán át megéreztem vágyát, mely nem igényelt további ténykedést, és mely reakciót én váltottam ki Edwardból. Ez önbizalmat adott. Előre hajoltam, hogy megcsókolhassam, mialatt úgy ügyeskedtem, hogy lekerüljön rólam a parányi bikini alsó is.

Összefontam tekintetünket. Mindketten elmosolyodtunk, majd végig tartva a szemkontaktust lecsúsztattam a tervemet akadályozó ruhaneműt Edwardról, amit követően csípőjére ülve óvatosan, szinte már kínzó lassúsággal magamba vezettem ágaskodó férfiasságát.

Mindkettőnk mellkasát egy elégedett, élvezettől ittas sóhaj hagyta el.

Edward kezei ökölbe szorultak maga mellett, míg én megtámaszkodtam kemény mellkasán, várva, hogy a feszítő érzés elmúljon.

Lassan kezdtem mozgatni csípőmet, majd ahogy fokozatosan enyhült, végül megszűnt a kellemetlen érzés egyre gyorsabb iramot kezdtem diktálni.

Egymás tekintetét egy percre sem eresztettük el, és ettől Edward ujjai pár perccel később ismételten kinyújtóztak, hogy aztán kalandozni kezdjenek testemen. Én is végigsimítottam felsőtestén, cirógattam, apró puszikkal hintettem be azt, mialatt ő kezeit combom és csípőm közt járatta, majd onnét áttérve melleimet vette birtokba.

Szégyentelenül nyöszörögtem. Torkunkat nyögések és sóhajok – Edwardéba morgás is vegyült – százai hagyták el, miközben hol lassú, kínzó mozdulatokkal hajtottuk magunkat a beteljesülés felé, hol hevesen, szenvedélyesen.

Éreztem, hogy már nincs sok hátra és nem is tévedtem. Az apró sikolyok után egy mindennél hangosabb hagyta el a számat. Hátam ívbe hajlott, ahogy a gyönyör hullámai átcsaptak a fejem felett. Nem sok kellett, és Edward is követett ebbe a földön túli paradicsomba.

Testem ernyedten hanyatlott le mellkasára. Vadul zihálva fúrtam fejemet a nyakába, hogy a gyönyör színes robbanásának utórengéseit legyűrve lenyugodhassak. Légzésem és szívverésem természetes ritmusát visszaállíthassam – bár ennek sikerében nem igazán reménykedtem.

Még percekkel később is lehunyt szemekkel, pihegve feküdtem Edward mellkasán, aki ki tudja milyen megfontolásból, de felhajtotta a pokróc két oldalát, hogy befedje vele testünket. Pedig nem fázhatott, ahogyan én sem, hisz a testem lángokban égett. Minden eddiginél forróbb volt testem hőmérséklete, ahogyan jelenleg Edwardé is melegebbnek hatott.

Tenyere a takaró alatt simogatásomba kezdett, hogy lenyugtasson, míg ajkai apró puszikkal kényeztették vállamat, csakhogy ez épp ellenkezőleg hatott rám. A szűnni nem akaró bizsergés újra egy helyre koncentrálódott testemben. A lángok egyre magasabbra csaptak, a vágy ismét gyötrőn ostromolt. Készen álltam és vágytam is az újabb beteljesülésre, és úgy tűnt, ezt Edward is észrevette.

Egy nem várt mozdulattal felcserélte testhelyzetünket, így most én kerültem alulra. A levegő benn rekedt a tüdőmben. Önkéntelen sikkantásomat csókja némította el.

Egész testével fölém görnyedt, és míg én tüdőm sípolását igyekeztem enyhíteni, ő bársonyos hangján a fülembe suttogott.

– Kívánlak szerelmem, enged meg, hogy most én irányítsak! – búgta érzéki hangján, majd felemelve fejét simogató tekintetét enyémbe akasztva újra eggyé olvasztotta testünket.

Később felriadtam. Olyan valószerű volt az álom, olyan eleven, olyan érzékletes…

Hangosan kapkodtam levegő után, azt sem tudtam, mi hol van a sötét szobában. Úgy tűnt, mintha csupán egy másodperccel korábban még kint lettem volna a ragyogó napsütésben.

– Bella! – suttogta Edward, aki szorosan átölelve ringatott. – Jól vagy, szerelmem?

– Hú! – kortyoltam egy nagyot a levegőből. Csak álom volt. Nem valóság. Elképedten konstatáltam, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül patakzani kezdett a könnyem, és csak ömlött végig az arcomon.

– Bella! – ismételte hangosabban, most már ijedten. – Mi a baj? – Hideg, ideges ujjaival letörölte a könnyeket forró arcomról, de újabbak jöttek.

– Csak egy álom volt. – Nem tudtam visszatartani a halk hüppögést, amitől megtört a hangom. Képtelen voltam uralkodni a gyászon, ami elragadott, és az értelmetlen könnyeken. Annyira akartam, hogy valóság legyen az álom.

– Minden rendben, szerelmem, semmi baj. Itt vagyok. – Ide-oda ringatott, egy kicsit túl gyorsan ahhoz, hogy megnyugtató legyen. – Újabb rémálom? Ne félj, nem történt semmi.

– Nem rémálom – ráztam a fejem, és kézfejemmel törölgettem a szememet. – Szép álom volt. – Megint elcsuklott a hangom.

– Akkor miért sírsz? – kérdezte zavarodottan.

– Mert felébredtem – keseregtem. Átöleltem a nyakát, és belehüppögtem.

Logikám hallatán kurtán felnevetett, de feszültnek és aggodalmasnak hangzott.

– Minden rendben, Bella. Vegyél mély lélegzetet!

– Olyan igazi volt! – sírtam. – Azt akartam, hogy valódi legyen.

– Mesélj róla! – sürgetett. – Talán az segíteni fog.

– A tengerparton voltunk… – kezdtem, de elhallgattam, hogy hátrahúzódjam, és csupa könny szemmel nézzek a sötétben homályos, aggodalmas angyalarcába. Merengve bámultam rá, ahogy a megmagyarázhatatlan gyász kezdett elülni.

– És? – buzdított.

Tépelődve pislogtam ki szememből a könnyet.

– Jaj, Edward!

– Mondd el! – könyörgött, a hangomból kihallott fájdalomtól vad pillantással.

De nem ment. Helyette újra átkaroltam a nyakát, és lázasan az ajkára tapasztottam a számat. Ez egyáltalán nem vágy volt, hanem szükség, annyira égető, hogy az már fájt. Válasza azonnal érkezett, de gyorsan követte az elutasítás.

Meglepetésében olyan finoman küzdött velem, amennyire csak tudott, eltolt magától a vállamnál fogva.

– Nem, Bella – közölte, és aggodalmasan nézett rám, mintha elment volna az eszem.

Legyőzötten eresztettem le a karomat, a bizarr könnyek új áradata ömlött az arcomon, s újra zokogásban törtem ki. Igaza van – biztosan megőrültem.

Zavarodott, gyötrődő pillantással méricskélt.

– Sss-sajnálom – motyogtam.

Ő azonban odahúzott magához, és márvány mellkasához szorított.

– Nem tehetem, Bella, nem szabad! – nyögte kínlódva.

– Kérlek! – mondtam, de könyörgésemet tompította a bőre. – Kérlek, Edward!

Nem tudom, a hangomban remegő könnyek hatották-e meg, vagy nem volt felkészülve váratlan támadásomra, netán a vágya abban a pillanatban ugyanannyira elviselhetetlen volt, mint az enyém. De bármi volt is az ok, ajkamat újra közelebb húzta a sajátjához, és egy sóhajjal megadta magát.

És ott kezdtük, ahol az álmom abbamaradt.

Érzéseim viharként tomboltak bennem. Úgy éreztem menten szétrobbanok, ha nem lehetek azonnal az övé.

Finoman, vigyázva döntött hátra a kék selyem textíliákba felöltöztetett ágyon. Egész testével fölém görnyedt. Lábaimat automatikusan dereka köré fontam, hogy közelebb húzhassam, megszüntetve ezzel a köztünk lévő parányi távolságot is. Ujjaimmal hajába túrtam lehúzva magamhoz egy csókra.

Tisztában voltam vele, hogy az életemmel játszom, de nem érdekelt. Vele akartam lenni. Edwarddal. A férjemmel és más jelen pillanatban nem számított. Biztosan tudtam, hogy most is tombol benne a vámpír, mindennél jobban szomjazva véremre, mégsem féltem. Hisz önuralma mostanra nagyobb méreteket öltött – ebben szentül hittem –, így nem volt okom aggodalomra. És ha mégis tévednék, legalább boldogan halok meg – másra nem tudtam gondolni.

Végignéztem rajta. Arany méz szemei boldogságtól csillogtak, de vonásain látszott az erőfeszítés. Bármilyen szenvedést képes lett volna elviselni miattam, ezért sose lehetek elég hálás neki. Gyengéden végigsimítottam szépséges angyalarcán és csókra nyújtottam szám. Ajkát enyémre tapasztotta, de alig egy perc tört részéig, majd elhúzódott kissé. Értetlenül meredtem rá, mígnem a következő pillanatban megértettem mindent.

Apró puszik százaival kezdte leheletfinoman behinteni először államat, majd nyakamat. Nyelvét izgatón húzta végig a selymes bőr alatt futó, kékesen derengő ér vonalán. Először az egyik oldalt, majd a zilált tincseket kisöpörve az útból a másik oldalon is végigjárta ugyan azt az útvonalat.

Kezei eközben elkalandoztak testemen, épp ahogy álmomban. Combomat simogatta, majd tenyerét lábamra simítva lassan megindult felfelé. Most csípőmet tüntette ki figyelmével, amitől az enyhe bizsergés fokozatosan felerősödött testemben, ölemben összpontosulva. Nem sokáig bírtam így. Halk nyögések kíséretében – melyek torkomból szakadtak fel – húztam le ismét magamhoz.

Hevesen, szenvedélyesen csókolt vissza. Úgy falta ajkaim, mint akinek a létéhez szükséges oxigént csókjaim biztosítanák (pedig nem is volt szüksége levegőre). Egészen beleremegtem az érzésbe. Erre vágytam már több, mint egy hete és most végre megkaptam – talán még többet is.

A testem egészen felhevült. A vágy fűtött. Agyamból minden gondolatom kiszállt, így nem emlékeztem, hogy mikor és hogyan került le rólam a fekete, csipkés hálóing (ami alatt nem viseltem semmit, lévén, hogy az este kezdetekor csábításra adtam fejem, ahhoz pedig szükségtelen volt még több anyag), de pillanatnyilag nem is érdekelt. A lényeg az volt, hogy már nem akadályozott minket semmiben.

Percekkel később bal oldalamra feküdt, majd alkarján megtámaszkodva hajolt vissza hozzám egy újabb csókra. Másik kezét mindeközben ismét combomra helyezte, hogy aztán végigsimítva fedetlen testemen keblemre vezesse.

A lélegzetem is elakadt, mikor egy édes félmosoly után száját a mellemre nyomta, amitől mellkasom még gyorsabb ütemben emelkedett és süllyedt. Csókok egész áradatát zúdította a puha halmok egyikére, míg a másikat gyengéd cirógatásban részesítette. Végül hűvös nyelvével körkörös mozdulatokat téve becézgette felváltva őket. Olykor meg-megszívva az érzékeny bőrt, vagy épp a rózsás színben játszó, vágytól meredező bimbókat csippentette fogai közé. Sóhajaim és erőtlen sikolyaim mindez alatt szakadatlanul, és szégyenteljesen törtek fel torkomból, hogy visszaverődve a teakfával borított falakról az általunk keltett fülledt vággyal vegyülve betöltse a kis szobát.

Alkaromon megtámaszkodva, pihegve figyeltem, ahogy Edward melleim völgyén áthaladva áttért hasam kényeztetésére. Hátravetettem fejemet és felnyögve visszahanyatlottam a párnára, mikor megérintett egyik érzékenyebb pontomon. Először ajkaival, majd nyelvével járta be az utat, különös gondot fordítva a kis köldökre. Megszakítva végül játszadozását ismét visszahúztam magamhoz, hogy mialatt egy újabb, tüzes csókot váltunk, megszabadíthassam alsónadrágjától, mely beteljesülésünk útjában állt.

Ujjaimmal kapaszkodót kerestem, mikor Edwardéi combjaim közé siklottak. Nem találva mást, a lepedőt gyűrögettem görcsösen levezetve a testemben felgyülemlett feszültséget. Legérzékenyebb pontom is bőven kapott a kényeztetésből. Sikolyaim és nyögéseim még erőteljesebbek lettek. Annyira vágytam a beteljesülésre, hogy az már fájt.

– Kérlek! – nyöszörögtem kétségbeesve. Az aranyló tekintet egyenesen az enyémbe fúródott. A vágy tűzének lángjai lobogtak benne, akárcsak sajátomban. Akartam őt! Azt akartam, hogy az övé legyek végre valahára ismét. Meg akartam szüntetni a feszítő érzést, amitől majd szétrobbant testem, de most nem én irányítottam a dolgok menetét.

– Sssh! Ne légy türelmetlen, szerelmem, hagyd, hogy én irányítsak – mosolygott önelégülten, mint aki tudja álmom minden egyes részletét. Azt, mire vágyom és, hogy mire gondolok. Mégis tovább kínzott, de legnagyobb szerencsémre már nem sokáig. Pár perccel később testünk kecsesen összefonódott. Mint két összetartozó puzzle darab, illettünk mi is össze az univerzum végtelen kirakósában.

– Lélegezz szerelmem! – súgta kissé rekedtesen, bársonyos hangján fülembe, mire mellkasom ismét emelkedni és süllyedni kezdett. Arcomat Edward nyakába fúrtam, míg kezemmel hol fürtjeit markolásztam, hol az erős férfihátban kapaszkodtam meg. A feszítő érzés most hamar elmúlt, így rövid idő alatt teljesen átadhattam magam az érzéseimnek – csakis velük törődtem, rájuk figyeltem, minthogy másra amúgy sem nagyon tudtam abban a helyzetben.

Csak kábulattól ködös szemeimen át érzékeltem a világot hosszú perceken keresztül. Láttam, ahogy Edward kezei ökölbe szorulnak mellettem, még véletlenül se érve hozzám, nehogy bajom essék. Majd miként megkapaszkodik az ágykeretben a fejem felett. Meg-megrengett az ágy, miközben egyre szenvedélyesebb tempót diktálva hajtott mindkettőnket az áhított beteljesülés felé.

A gyönyör alattomos módon, váratlanul csapott le rám elárasztva minden porcikámat. Testem ívbe hajlott, majd zihálva hanyatlottam vissza a párnákra. Edward torkából mindeközben hangos morgás tört elő, és teste megremegett felettem.

Ugyancsak pihegve dőlt vissza mellém, majd pillanatokkal később könyökén megtámaszkodva arcomat kezdte fürkészni, amin ettől lángrózsák kezdték szirmaikat bontogatni.

– Köszönöm! – leheltem és karomat nyakába fűzve húztam közelebb magamhoz. Áhítattal nézett rám, majd ajkaim közé suttogta szerelmi vallomását. Egy édes csókot követően végül halkan szuszogva álomba szenderedtem. Hisz még volt időnk, előttünk állt az egész nap…

Amikor reggel felébredtem, mozdulatlan maradtam, és igyekeztem egyenletesen lélegezni. Féltem kinyitni a szememet.

Keresztben feküdtem Edward mellkasán, de ő sem moccant, és nem is tartott átölelve. Ez rossz jel. Féltem beismerni, hogy ébren vagyok, és szembesülni dühével – bárkire irányult is ezen a napon.

Óvatosan kikukucskáltam a szempilláimon keresztül. A sötét mennyezetet bámulta, karja a feje alatt. Felkönyököltem, hogy jobban láthassam az arcát. Sima, kifejezéstelen volt.

– Nagy bajban vagyok? – kérdeztem félénken.

– Hatalmasban – felelte, felém fordult, és huncutul rám mosolygott.

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

– Tényleg sajnálom – mondtam. – Nem akartam... Szóval nem tudom pontosan, mi jött rám az éjjel. – A képtelen gyász- és könnyáradatra gondolva csak ráztam a fejemet.

– Azt nem mondtad el, mi történt álmodban.

– Lehet, hogy nem mondtam, de mintha megmutattam volna – nevettem fel idegesen.

– Aha – nézett egy nagyot, majd pislogott. – Érdekes.

– Nagyon kellemes álom volt – motyogtam. Nem kommentálta, így hát néhány másodperc múlva megkérdeztem: – Megbocsátasz?

– Megfontolom.

Felültem, hogy megvizsgáljam magam – úgy tűnt, legalább tollas nem vagyok. De ahogy megmozdultam, hirtelen megszédültem. Meginogtam, és visszadőltem a párnákra.

– Hűha... forog velem a világ.

Ekkor már átölelt.

– Sokáig aludtál. Tizenkét órát.

– Tizenkettőt? – Milyen fura!

Közben igyekeztem feltűnés nélkül végigmérni magamat. Jól néztem ki. A karomon a véraláfutások egy héttel ezelőttről származtak, és már sárgultak. Próbaképpen nyújtóztam egyet. Úgy tűnt, jól vagyok. Vagyis tulajdonképpen a jónál jobban.

– Végeztél a leltárral?

Zavarodottan bólintottam.

– Úgy fest, az összes párna megúszta.

– Sajnos ugyanez nem mondható el a... izé... hálóingedről – biccentett az ágy vége felé, ahol számos apró csipkedarabka hevert szétszóródva a selyemlepedőn.

– Kár – sóhajtottam. – Azt szerettem.

– Én is.

– Egyéb károk? – kérdeztem félénken.

– Kénytelen leszek venni Esmének egy új ágykeretet – vallotta be a háta mögé pillantva. Követtem pillantását, és elképedve láttam, hogy jó nagy darabok törtek ki a fejtámla fájának bal feléből.

– Hmmm – ráncoltam a homlokomat. – Azt gondolná az ember, hogy ezt hallanom kellett volna.

– Rendkívül figyelmetlennek tűnsz, amikor valami másra összpontosítasz.

– El voltam foglalva egy kissé – ismertem be, sötétvörösre pirulva.

Felsóhajtva érintette meg égő arcomat.

– Ez tényleg hiányozni fog.

Az arcába bámultam, a düh vagy megbánás jelét keresve, amitől tartottam. Nyugodt, de egyébként megfejthetetlen pillantással nézett vissza.

– Te hogy vagy?

Felnevetett.

– Mi van?

– Olyan bűntudatosan festesz, mintha valami bűntényt követtél volna el.

– Bűnösnek is érzem magam – motyogtam.

– Szóval elcsábítottad a férjedet, aki egyébként túlzottan is ugyanazt akarta, amit te. Ez még nem főbenjáró bűn.

Úgy tűnt, ugrat.

Az arcom még jobban felforrósodott.

– A csábítás szó bizonyos mennyiségű előre megfontoltságra utal.

– Talán nem a megfelelő szó volt – engedte meg.

– Nem haragszol?

Szomorúan mosolygott.

– Nem haragszom.

– Miért nem?

– Hát... – kis szünetet tartott –, először is nem bántottalak. Ezúttal könnyebben tudtam uralkodni magamon, és irányítani a többletenergiát. – Újra a tönkretett ágyvégre pislantott. – Talán mert jobban tudtam, hogy mire számítsak.

Reményteljes mosoly terült szét az arcomon.

– Megmondtam, hogy csak gyakorlat kérdése.

Erre a szemét forgatta.

Megkordult a gyomrom, mire felnevetett.

– Reggelit az emberi lénynek? – kérdezte.