NS - Shine - 1. fejezet (Ízelítő) és új díj!

Sziasztok! Szánom-bánom, de nagy bűnöm van - és azt hiszem ezzel el is mondtam a lényeget. *nagyon szégyellni magát*

Nem akarom magamat mentegetni, okokat sorolni, hogy miért nem készültem el a fejezettel, mert az rajtatok úgy sem segítene. Egyszerűen meleg volt és nem volt erőm írni, na meg néha a kedvvel és az ihlettel is hadilábon álltam. :S

Szóval most csak egy kis ízelítővel tudok szolgálni - ami figyelem! mert nem teljesen egybefüggő részlet -, az egyébként jelenleg 13 oldalból álló fejezetből. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, valamint nem utáltok meg nagyon. Főleg, hogy most egy hétig nem leszek, így a friss is csak jövő héten várható, mivel itt a nagy meleg és elutazom. *behúzza a nyakát, hogy elkerülje a felé repülő téglákat*

Tényleg nagyon sajnálom, ígérem, kárpótollak majd valamivel titeket. Addig is a megértéseteket és a türelmeteket kérném. Előre is köszönöm!
Legyetek rosszak, az ízelítőhöz pedig jó olvasást kívánok! :)
Pusz ♥
ui.: A fejezet valószínűleg súrolja a 16-os korhatárú besorolás határait, így olvasása csak saját felelősségre!

1. KÉPEK A KÖZELI MÚLTBÓL

– JÓ REGGELT, SZERELMEM! – ébresztett Edward, gyengéden végigsimítva arcomon majd ajkamon, ami érintése nyomán mosolyra húzódott.

– Mondd, hogy még nem kell felkelnem! – kérleltem félve kikandikálva pilláim alól, holott nem voltam fáradt. Az elmúlt napokban eleget pihentem, viszont mivel nagyon élveztem a helyzetet, mely minden reggel fogadott, így sosem volt kedvem kikelni az ágyból.

– Nem vagy éhes? – kérdezte nevetve.

– Nos… – imitáltam gondolkodást – ami azt illeti, de! Éhes vagyok, mégpedig rád vagyok kiéhezve! – feleltem kacérul, miközben megmarkolva pólóját magamhoz húztam egy csókra.

– Habár még alig egy hete vagy itt nálunk, az már biztos, hogy Emmettnek sikerült elrontania – kuncogott. – Rossz hatással van rád.

– Emnek igaza van! – tiltakoztam elhamarkodottan, majd halkan hozzátettem. – Legalábbis ami egyes dolgokat illeti. – Be kellett ismernem, hogy néha tényleg rászolgálok a nagymedve által, rám aggatott vadmacska megnevezésre. De úgy véltem, ez ilyen pasi mellett, mint Edward, nem számít kirívó bűnnek. – Nem bújsz vissza mellém? – búgtam végül kérlelő szemeket meresztve rá.

– Mikor akarsz indulni? – terelte el a témát.

– Nem akarok hazamenni! – csattantam fel dühösen nyomban.

– Bells, Szerelmem! – fogta két keze közé arcomat kényszerítve, hogy rá figyeljek. – Tudod, hogy én sem szeretném, hogy elmenj, hisz olyan jó így most minden – mindketten felsóhajtottunk –, de nagyapáék megígérték a szüleidnek. Egyszer úgy is beszélned kell az apáddal, ezt nem kerülheted el. Jobb előbb, mint később, és ki tudja, talán ha látja, hogy nincs mitől tartania velünk kapcsolatban, akkor megenyhül. De ha sosem mész haza, ha nem beszéled meg vele higgadtan a dolgokat, akkor a helyzet még sokáig így marad, vagy épp rosszabbodni fog – próbált hatni rám észérvekkel. Be kellett látnom, hogy igaza volt. Ám azt sehogy sem tudtam elfeledni, mennyire megbántott apám.

– Jó, rendben, majd valamikor hazamegyek – mondtam fogcsikorgatva, csak, hogy abbahagyja végre. – De előbb még… – váltottam át hirtelenjében szelíd, kacérkodó hangnembe.

Edward meglepetten figyelte, mire készülök. Miután feltápászkodtam a puha párnák közül egy határozott mozdulattal őt löktem oda, majd egyik lábamat átvetve csípőjére ültem. El akartam terelni a figyelmét az egész menetelről – nem mintha ezzel sokáig megakadályozhatnám az elkerülhetetlent –, na, meg egyébként is hiányzottak már a buja percek. Mióta náluk laktam szinte nem is voltak ilyen pillanataink, aminek persze megvolt a maga oka, de minden esetre hiányzott már. Így miközben csókoltam kigomboltam ingét, majd elválva ajkaitól apró puszikat nyomva fedetlen felsőtestére egyre lejjebb haladtam. Jóleső érzéssel töltött el a tudat, miközben egyre sűrűsödő légvételeit hallgattam, hogy képes vagyok olyan reakciókat kiváltani belőle, mint amilyeneket ő énbelőlem.

– Ha… azt hiszed, hogy… ettől majd elfelejtek mindent… akkor ki kell, hogy… ábrándítsalak. Ma akkor is hazaviszlek! – motyogta akadozó lélegzettel. Bosszúsan pillantottam fel rá. Néha átokként éltem meg azt, hogy ennyire kiismert. Máskor viszont nagyon is jó volt. Olyan, mintha ő is a fejembe látna, és így tudná minden féltett, titkolt kívánságomat. De nem adtam fel! Folytattam hát elterelő hadműveletemet, reménykedve benne, mégiscsak beválik és egy jó ideig még nem kell hazamennem.

Mialatt Edward is akaratlanul belemelegedett ajkaink hosszas, érzéki játékába, ujjaimmal végigzongoráztam kidolgozott hasfalán. Hogy aztán minden szégyen nélkül – de azért kissé remegő kezekkel – végigsimítsak ágyékán, feltüzelve ezzel még jobban vágyait. De még mielőtt kezemmel elérhettem volna alsónadrágja karimáját váratlanul ujjai csuklóm közé fonódtak.

– Bells! – szólt rám mogorván, kinyitva a szemét. Tudtam, a tervem végleg kudarcot vallott, de nem csak emiatt lettem haragos ismét. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy utasíthatja vissza a közeledésemet, azt, hogy én is kényeztethessem kicsit. Nagyon vágytam már a buja percekre, még ha én magam voltam is az, aki egy jó ideje nem kért belőlük, de Edwardnak sikerült megint csak elvennie a kedvemet az egésztől.

Megbántódva éreztem magam, hisz ez már nem az első ilyen eset volt az elmúlt pár hónapban. Kirántottam a kezemet szorításából, majd öklömmel a vállába boxoltam. Persze tudtam, hogy ez nem fáj neki, nem is az volt vele a célom. Egyszerűen csak azt akartam, ne csak lássa, de érezze is, mennyire mérges vagyok rá. Majd végül morgolódva leszálltam róla, gyorsan magamra kaptam a köntösömet, ami az ágy végében hevert, és még mielőtt Edward bármit is mondhatott volna, az én számat meggondolatlan szavak hagyták el.

– Komolyan nem értelek téged, Edward! Lassan kilenc hónapja vagyunk együtt, az éjszakákat együtt töltjük, és bár még nem feküdtünk le, a kapcsolatunk akkor sem mondható szűziesnek. Elég gyönyört kaptam már tőled, de én akárhányszor szeretnék adni neked valamit, elutasítasz. Szerinted ez mégis, hogy esik nekem? – mondtam kissé hangosabban, mint kellett volna. – Elvileg egészséges férfi vagy, akkor viszont nem értem, mégis, hogy vagy képes kibírni mellettem viszonzott kényeztetés és gyönyör nélkül? Vagy netalántán épp magad gondoskodsz róla? – köptem oda gúnyosan mérgemben, de pár pillanattal később ráébredve mit is mondtam, már meg is bántam.

– Ez nem volt szép! – mondta Szerelmem miután leküzdötte döbbenetét. Sértet volt és zavarban érezte magát, vonásai legalábbis erről árulkodtak. Na, meg szomorúságról és fájdalomról, amit mind én okoztam neki a szavaimmal.

– Edward én… – kezdtem, de nem tudtam mit mondhatnék. Egyfelől tudtam, nem volt szép, amit mondtam, csak mérgemben tettem, viszont másfelől azért igazak voltak szavaim. Hiszen az elmúlt pár hónapban gyönyört, gyönyör után kaptam, de én akárhányszor akartam neki adni valamit, nem hagyta. Éppen ezért is döntöttem úgy és mondtam meg neki, hogy ameddig én nem kényeztethetem hasonlókép, mint ő engemet, addig nem akarom és nem is engedem, hogy ő megtegye újra velem. Ami persze nem kicsit akasztotta ki, de nem érdekelt.

– Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük?! Mondtam neked nem egyszer, hogy nem kérek semmit sem viszonzáskép. A te boldogságod nekem a legfontosabb már egy jó ideje. Szeretem, ha örömet szerezhetek neked és ezért nem kérek cserébe semmit – lépet közelebb hozzám, de nem engedtem, hogy hozzám érjen. Még mindig dühös voltam rá, ráadásul utáltam, ha új beszél vagy cselekszik, mint az apja, amit Bellával rendszerint kielemeztünk.

– Én pedig már mondtam, hogy ez nem viszonzás lenne! Azért tenném, mert szeretném, de úgy tűnik, hiába jártattam a számat, még mindig nem fogtad fel – szidtam meg finoman. – Ha igazán örömet szeretnél szerezni nekem, akkor hagynád – céloztam mindennemű burkolás nélkül. – De addig is, míg nem engeded, jobb, ha tudod, továbbra sem fogom hagyni révbe érni az én örömömet szolgáló kis akcióidat. Szóval jobb, ha felszerelkezel újságokkal, vagy amivel akarsz, mert a makacsságod miatt a végén még az éjszakákat egyedül töltheted! – adtam meg a kegyelemdöfést, majd elvonulva magamra csaptam a fürdő ajtaját.

(…)

– Egyébként apámék visszajöttek – jelentette be.

– Az remek! – örültem őszintén. – És legalább jó volt az útjuk?

– Még nem beszéltem velük, előbb le akarták pakolni a csomagjaikat. De gyere, úgy hallom, már a nappaliban vannak – azzal kézen fogott és kivitt a szüleihez. Jó volt őket újra látni, bár az is igaz, alig egy hete volt, hogy elutaztak. Épp rá egy napra, hogy én „beköltöztem”. Esme szigetére mentek, amiről már annyi szépet hallottam, hogy kicsit kettesben lehessenek, főleg mivel a napokban volt az idősebb Edward születésnapja.

– Sziasztok! – üdvözöltük őket.

– Sziasztok! Odanéz, de ki vagytok virulva! – nevetett Bella, amitől éreztem, arcom teljesen felforrósodott.

– Pont te mondod, húgocskám?! Fogadjunk, hogy azért jöttetek haza, mert letöröltétek a szigetet a térképről – kacagott kitörő jókedvvel Emmett, majd, hogy nekünk se legyen jó Edwarddal hozzátette. – Ami meg őket illeti – bökött felénk – naná, hogy virulnak, mint a tejbetök. Ha tudnátok miket műveltek, míg nem voltatok itthon… – hallgatott el ravasz megfontoltsággal.

– Emmett, ez te is tudod, hogy nem igaz! – szólt rá Szerelmem.

– Oh, valóban? Akkor mivel magyarázod, hogy a vadonatúj ágyad úgy nyikorgott a minap is, mint valami trambulin gyereknapon? – Ott a pont, fintorogtam. De persze Emnek ennek ellenére sem volt igaza. Mióta kijelentettem Edwardnak, hogy ameddig makacskodik nem lesz semmi, nem is volt. Azt viszont be kellett ismernem, hogy az új ágy rúgóit valóban próbára tettük a minap este – amit állítólag az én kényelmem miatt vett Kedvesem, annak ellenére, hogy megmondtam, nekem a régi is tökéletes, és nagyobb sem kell –, csak épp nem úgy, ahogyan azt Emmett gondolta.

– Elég Emmett, hagyd őket, egyébként is hajlamos vagy eltúlozni a dolgokat – csitította le Szerelmem apja fogadott bátyját, majd cinkosul rám kacsintott.

– Na igen, az alma meg a fája. Gondolhattam volna, hogy ez lesz, hisz minden apa büszke a fia sikereire. Csak aztán ne gyertek hozzám vigaszért, ha fiatal nagyszülőkké váltok – mormolta orra alatt a nagymedve, mialatt a lépcső felé távozott. Megforgattam a szemem, míg a többiek halványan elmosolyodtak, majd Kedvesem apjához léptem, hogy meghúzzam a fülét.

– Boldog születésnapot… utólag is – mondtam, majd kissé félve, mivel még mindig volt köztünk két lépés távolság, egy puszit nyomtam mindig komoly arcára.

– Öh… Köszönöm – mosolygott zavartan.

– Szabad megkérdeznem, hogy…

– Száznyolcvanhat… ha jól számolom – vágta rá a választ kérdésemre, még mielőtt feltehettem volna azt teljes egészében.

– Oh! – pislogtam sűrűn a meglepettségtől. Valahogy nem erre a számra számítottam, bármennyire is tisztábban voltam vele, hogy gyermekei közel járnak már ahhoz a bizonyos tizedik ikszhez.

– Csak nem menni készültök? – kérdezte Bella megtörve a pillanatnyi csendet.

– Edward haza akar vinni – mondtam dühvel vegyült szomorúsággal hangomban. Szerelmem ettől felsóhajtott megforgatta a szemét, míg Bella csak mosolygott.

– Ugyan Bells, nem lesz semmi baj. Egyszer túl kell esni ezen a beszélgetésen is. Légy határozott és higgadt. Biztosítsd róla az édesapádat, hogy minden rendben és bízhat benned. Ne stresszelj, csak lazán – látott el jó tanácsokkal Bella. Hálásan mosolyogtam rá, majd elköszöntünk. Ezt követően gyorsan megebédeltem, ami össz-vissz pár falat volt, mivel diónyira szűkült gyomrom miatt többet nem voltam képes megenni, majd elindultunk hozzánk.

Legjobb Alkonyatos történet!!!

Ezzel a díjjal d. és Gréta Masen ajándékozták meg a New Sun fanfiction írásomat.

Nagyon szépen köszönöm!

Millió puszit és egy hatalmas Quileute ölelést küldök nekik!  :)

És akiknek szívből küldöm:

Thara – Red Moonlight
http://red-moonlight-twilight-fanfic.blogspot.com/

Freeb – Halhatatlan remény (saga)
http://freebfanfictions.blogspot.com/

Mivel nem olvasok sok ficet, így ennyi lenne, kivéve, ha Szylu és Pupi a közös és a saját történeteikért elfogadják ezt a díjat.  :)