2011. november 26., szombat

New Sun - Shine - 11. fejezet

Sziasztok!
Megérkezett hát az újabb fejezet, még ha ugye némi csúszással is. Ne haragudjatok miatta, se most, se a későbbiekben, ugyanis mostanság kevesebb időm lesz írni, bár nagyon fogok igyekezni, hogy ezt ne nagyon érezzétek meg. A türelmeteket és megértéseteket kérem, ha mégis érezhetővé válna. Egyet megígérhetek, mégpedig, hogy az írást sosem hagyom abba, és titeket sem hagylak cserbe, így ha időbe is telik majd, mindig lesz új fejezet, míg minden szálat el nem varrok, ami után már csak a boldog örökkévalóság van hátra. :)

Na, de erről a részről az előző ismeretében csak annyit – azon felül, hogy kissé lájtosabb lett, de remélem, azért így is tetszeni fog -, hogy : Gondoltok valamit, lehet igaz, lehet nem… Lehet, tudom, mire gondoltok, hát megkeverem a lapokat, de lehet nem… A lépéseim kiszámíthatatlanok, akárcsak az élet. ;)

És még mielőtt zárnám soraimat, engedjétek, hogy utólagosan is nagyon boldog névnapot kívánjak Erzsinek, aki ha kell, akkor mindig a segítségemre siet bölcs és megfontolt tanácsaival, vagy csak puszta, őszinte véleményével és eszmefuttatásával, amik eddig mindig segítettek túllendülni egy-egy problémán. Köszönöm! :)

A kommenteket – és voksokat – most is nagyon szépen köszönöm, mindegyikre válaszoltam. Kíváncsian várom véleményeteket vagy épp a jövőt illető elképzeléseiteket, eszmefuttatásaitokat. :)

További szép hétvégét és melegebb hetet kívánok mindenkinek, valamint aki még nem nézte meg a Breaking Dawnt az sürgősen pótolja, hisz egy felejthetetlen élmény nyújt! :)
A fejezethez pedig természetesen jó olvasást! :)

Pusza, Krisz

ui.: A „Nevezd el TE a szigetet” játékot egy kicsit meghosszabbítottam, így most szerda (azaz 30.-a) estig szavazhattok a nektek legszimpatikusabb szigetnévre. :)



11. EGY PICI BELŐLE BENNEM!?


NE AGGÓDJ ANYA, MINDEN RENDBEN! – Edward hangja váratlanul rántott ki álmomból a valóságba. Mintha kiabált volna, pedig beszéde alig volt több suttogásnál. Álmosan pillantottam fel rá. Épp telefonált, majd mikor észrevett, rám mosolygott és egy csókot nyomott a homlokomra. – Bells felébredt, most leteszem, majd még besz…

– Ne! – nyúltam ki a szürke kis mobiltelefonért, mielőtt letehette volna. Egy percig habozott, majd átadta a készüléket. – Jó reggelt, Bella! – köszöntöttem, mialatt szememből kidörzsölve az álmot felültem.

– Reggelt? Hisz felétek két óra lesz lassan – kuncogott a vonal másik végén, amitől zavarba jöttem. Edwardra pillantottam, aki ugyancsak mosolygott, majd egy újabb csókot nyomott a homlokomra, de aztán ahelyett, hogy visszadőlt volna a párnára, inkább lejjebb vándorolt ajkaival a nyakamra.

– Bocs, mit is mondtál? – kérdeztem vissza és eltoltam Edward fejét, ugyanis míg csókolgatott, képtelen voltam odafigyelni Bellára.

– Csak annyit, hogy jó hallani a hangod – ismételte el, miközben a fiacskája újra próbálkozott. Most a gerincemben lévő csontokat vette sorra. – Edward említette a rosszulléted. Minden rendben?

– Persze, nem kell aggódnotok, csak egy enyhe gyomorrontásról van szó – hazudtam kelletlenül.

– Biztos, minden rendben? – erősködött, mint aki tud valamit. Nagyot nyeltem, miközben Edward szája már a hasam tájékán járt, amitől ösztönösen rándultak össze izmaim.

– A legnagyobb rendben, boldogabb már nem is lehetnék – mosolyogtam a telefonba, mialatt beletúrtam Kedvesem bronzvörös tincseibe, hogy ezzel ösztökéljem rá, folytassa hasam kényeztetését.

– Ennek szívből örülök, és persze mindenki. Várunk haza titeket addig is vigyázatok magatokra.

– Úgy lesz! – köszöntünk el, majd a kis ezüst készüléket az éjjeliszekrényre helyeztem. Igazából nem fűztem nagy reményeket a Bellával való beszélgetéshez, hiszen ha Alice bármit is látott volna a babával vagy velem kapcsolatban, arról már kétségkívül tudtam volna. Mi több, Edward is, aki biztosan nem lenne ennyire nyugodt. Viszont valahol örültem is annak, hogy még nem tudják, mert így én lehetek majd az, aki bejelenti a nagy hírt.

– Míg lezuhanyozol, készítek neked valami. Mit ennél? – érdeklődött Szerelmem. Mióta a szigeten voltunk szinte csak ő főzött rám. Kíváncsi is voltam, honnan tudja, mit, hogyan kell elkészíteni.

– Valami édeset – mondtam mire összefutott a nyál a számban.

Míg Edward kiment, hogy elkészítse nekem, vagyis nekünk a reggelit hanyatt fekve simogattam a hasam és beszéltem a kis pocaklakómhoz. Persze csak magamban, ugyanis nem akartam, hogy Edward kifinomult hallásának köszönhetően idő előtt tudomást szerezzen az állapotomról.

El akartam mondani az én kicsi, de okos gyermekemnek, hogy bár nem így terveztem jövetelét, most mégis nagyon örülök, hogy ő van nekem. Hogy nem kell semmi miatt sem aggódnia. Aztán ahogy Edward behozta a reggelinek szánt palacsintahalmot bevillant, amit Bella mondott és rájöttem, hogy az én kis vámpír bébim nagy valószínűséggel nem erre a táplálékra vágyik. Hogy szomját csillapítsa, nagy és erős lehessen vér kéne neki, amit sajnos addig nem adhatok meg neki, míg Edward nem tud a létezéséről.

Miután Szerelmem magamra hagyott, hogy vadászhasson kicsit – kivételesen itt, a szigeten –, vettem egy fürdőt lazításképp. Persze az agyam továbbra is csak a baba körül forgott. Utánaszámoltam, hogy ha már az első este teherbe estem, és Bella esetét általánosnak vehetjük, akkor minden bizonnyal október tizenhetedikére, vagy legalábbis a környékére várható a pici érkezése. Ami egyben persze azt is jelentette, hogy már nincs sok idő, így pedig nemcsak hogy a szüleimtől nem lesz elég időm tisztességesen elköszönni, de megházasodni sem, hacsak nem tartjuk meg gyorsan, minden szervezés nélkül az esküvőt.

– Bocsáss meg kicsim, hogy még mindig nem mondtalak el az apukádnak, de nemsokára megteszem, ígérem, és akkor kapsz vért is, amennyit csak szeretnél – simítottam végig hasamon, mialatt a konyha felé igyekeztem, hogy ehessek valamit. A kívánósságon túl – amitől lassan elhízom – csak a fáradékonyság volt rossz, mint a terhesség velejárója. Bosszankodtam is miatta, hiszen lassan itt volt az indulás ideje én meg alvással fecséreltem a drága időt. – Ne aggódj, kincsem, minden rendben lesz! Ha először meg is ijed a családunk, mikor tudomást szereznek rólad, később be fogják látni, hogy te egy áldás vagy, és szeretni fognak téged, ahogyan én szeretlek már most – köröztem tenyeremmel finoman pocakomon, miközben kihasználtam, hogy Edward nincs itthon és a hűtőből kivettem két adag csokoládépudingot. Egyszerűen nem tudtam betelni vele, majd még mielőtt befejezhettem volna meghallottam a hátam mögül az ismerős torokköszörülést, ami a lebukásomat jelezte.

– Mielőtt elmentem fejezted be az evést – sóhajtott.

– Sajnálom, megéheztem – fordultam felé bűnbánó arcot vágva.

– Akkor miért nem eszel valami rendes ételt? – vont kérdőre.

– Ez is rendes étel – ellenkeztem.

– Nem, a csokoládépuding nem az, az desszert.

– Nem, a desszert az te vagy! – vágtam rá pimaszul, mire elmosolyodott, majd egy szempillantás alatt mellettem termett és magához vonva megcsókolt. Szerettem mikor ilyen intenzíven ölelt és becézgette ajkaim, de el kellett, hogy toljam magamtól. Még mindig kissé pilledt voltam, nem akartam, hogy belelovalja magát egy újabb együttlétbe.

A nap hátralévő részében nem történt különösebb esemény. Alig, hogy észbe kaptam a reggelit már a vacsora követte. Egyszerűen képtelen voltam magamhoz térni, csak egy puha ágyra és egy pihentető alvásra vágytam.

Miután végeztem a fürdőben esti teendőimmel a mosdóhoz léptem, és az antibébi tabletta tegnapi és mai adagját leengedtem a lefolyón. Már semmi szükség nem volt rá, de tartottam tőle, hogy még mielőtt elmagyarázhatnám Edwardnak a helyzetet, megtalálja és rájön, hogy nem szedtem be. Akkor biztosan elkapja az ideg, én meg magyarázkodhatok, pedig úgy terveztem, hogy otthon, nyugodt légkörben, a családja, pontosabban a családunk népes körében közlöm vele a hírt, apa lesz.

Nem vicceltem, valóban fáradt voltam. Talán részben az idő miatt, hisz Forks időjárásához is nehezen szokott hozzá a szervezetem, nem még újra ehhez a meleghez. Azonban fáradékonyságom másik részbeni okozója tagadhatatlanul a terhesség volt. Így történhetett, hogy Edward bármennyire is dicsérte az egyik új hálóingemet, hogy szépeket mondva bókolt nekem, és ez által megpróbáljon hangulatba hozni, én végül mégiscsak elaludtam. Az ólomsúlyú álom nem kegyelmezett, alattomos módon, hirtelen csapott le rám, mikor a hátamat cirógató ajkaktól már kezdtem volna úgy érezni, mégiscsak lehet valami ma este. Nem is emlékeztem, mikor aludtam el, csak Kedvesem azon szavai maradtak meg bennem, amikkel szép álmokat kívánt nekem.



– Jó reggelt álomszuszék – ébresztett fel Szerelmem másnap egy hűs csókkal egy gyönyörű álomból. – Éhes vagy?

– Mint a farkas – feleltem nyújtózkodva, majd lassan ülő helyzetbe tornásztam magam.

– Kint fogyasztod, vagy inkább az ágyban?

– Ha már lehet választani, akkor inkább itt. Köszönöm – mondtam mire kisietett, majd vissza, de már kezében a tálcával.

– Halat sütöttem, remélem, szereted – tolta elém a tálcát. A gőzölgő hal nehéz illata azonnal megcsapta az orrom, és mint a minap, a váratlanul intenzív szagtól a gyomrom felkavarodott. Az ételt félretolva a fürdőbe siettem. Hazudtam volna, ha azt mondom, nem vártam, mikor jelentkezik az újabb rosszullét, csak épp nem volt kellemes.

Az ajtót már nem volt időm becsukni, bár egy egyszerű falap akkor sem állíthatta volna meg Kedvesem. Edward a kirohanásomat követően azonnal utánam sietett, és sosem hallott aggodalommal és kétségbeeséssel hangjában kérdezgettet, jól vagyok-e. Persze minden rendben volt, csak a terhesség miatt érzékenyebb voltam a szagokra, mint máskor, de ezt most még nem mondhattam el Edwardnak, legalábbis a vécécsésze fölé görnyedve semmiképpen sem.

Nem tudtam, hogyan mondhatnám el a nagy hírt. Mondjam meg Kedvesemnek minden kertelés nélkül, hogy terhes vagyok, vagy tálaljam körítéssel a tényt, apa lesz. Nem tudtam, hogyan mondja el, ahogyan azt sem, hogyan fogja fogadni. Tartottam tőle, nagyon kiakadna, hogy ebben is az apjára ütött. Hogy rá akar majd venni, ne kockáztassam az életem, inkább vetessem el, míg nem késő. Csak, hogy én ahhoz már most túlságosan szerettem azt a kis lényt, aki a méhemben növekedett.

– Na jó elég, most azonnal hazamegyünk! – fakadt ki váratlanul Szerelmem, és még mielőtt reagálhattam volna pakolni kezdett. Egy percig holttá rémülve álltam a mosdónak támaszkodva, majd összeszedve magam utána mentem, hogy megállítsam.

– Ne! – ragadtam meg a csuklóját. A bőröndök már majdhogynem teli voltak.

– Bells, ez nem normális! Vagy most is azt akarod mondani, hogy csak gyomorrontás? Még bele sem ettél az ételbe és rosszul lettél tőle. Ez nem normális, úgyhogy hazamegyünk! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően és tovább csomagolt.

Nem tudtam, mit tegyek, teljesen leblokkoltam. A legszívesebben most azonnal elmondtam volna neki az igazat, de túl ideges. Ebben az állapotában nem mondhatom el neki, akkor biztos nem örült volna. Minden bizonnyal csak még ingerültebbé tenné a bejelentés, és bár nem hittem, hogy bármiféle hülyeséget is elkövetne, otthon azért mégiscsak ott lennének a többiek, hogy vigyázzanak rá.

– Kérlek, maradjunk még! – kérleltem, de hajthatatlan volt.

– Nem Bells, hazamegyünk, hogy nagyapa megvizsgálhasson.

– De nincs semmi bajom! – ellenkeztem.

– Nem vitatkozok veled és nem is kockáztatok! Vegyél fel valamit, addig elintézem az utat – adta ki parancsba, mire bepipultam. Összeszedve hát minden erőm, és kihasználva figyelmetlenségét az ágyra löktem, majd ahogy Emmett mondaná igazi vadmacskaként viselkedtem. Fölé másztam és széttárva ingét végigcsókoltam hófehér mellkasán, majd lejjebb haladtam hasfalán, de amikor a nadrágjától akartam megszabadítani őrült sebességgel a csuklóm után kapott, mire felsikoltottam. Erősebb volt a szorítása, mint kellett volna, amin nyomban engedett is, de teljesen nem eresztett. Aztán most ő kihasználva az én pillanatnyi gyengeségem átfordított minket.

– Beléd meg mi ütött? – meredt rám hitetlenül és igencsak dühösen.

– Nem akarok még hazamenni, kérlek – esdekeltem újból, de egyetlen arcizma sem rezdült meg.

– Megmondtam, nem vitatkozok. Hazamegyünk és pont! – szögezte le. – Értsd meg, ahhoz túlságosan is szeretlek, hogy az egészségedet kockáztassam. Ha szeretsz, engeded – nézett le rám bánatosan, kérlelőn. Erre nem tudtam mit felelni. Sakk-matt!



A hazafelé vezető út most mintha rövidebb lett volna, mint az idefelé. Edward egész idő alatt nyugtalan volt. Rossz volt látni, de továbbra is úgy véltem, jobb, ha nem most közlöm vele a dolgokat. A Seattle-ből Port Angelesbe vezető járaton aztán felhívtuk végül Nessie-t, hogy megkérjük, jöjjön ki elénk. Edward először a szüleit akarta, azért is nem telefonált előbb, hogy ha már egyszer úgy tűnik, Alice nem látott semmit, semmi komolyat – hiszen ez esetben biztosan szóltak volna már –, akkor ne aggódjanak előre, ráadásul lehet, feleslegesen. Én viszont ragaszkodtam nővérkémhez. Nem akartam, hogy az idősebb Edward idő előtt bármit is kiolvasson az elmémből.

Reggel hatra értünk végül Port Angelesbe, ahol Nessie már ott várt minket a parkolóban. Mivel nem mondtunk neki sem semmit, nem kicsit volt ideges, de amikor meglátta, jól vagyok a nyakamba borult és úgy-ahogy megnyugodott. A hazafelé vezető úton aztán végig faggatott minket, bár most a részleteken túl leginkább az érdekelte, miért jöttünk haza korábban. Hogy ne kérdezősködjön és idegeskedjen egyszerű gyomorrontásra fogtam, amit Szerelmem már jó ideje nem hitt el nekem. Végül megérkeztünk a házukhoz ahol, ahogy beléptem tekintetem azonnal összetalálkozott az idősebb Edwardéval. Egész testében megfeszült. Nem volt hát kérdéses, már tud mindent.

– Bells! – borult a nyakamba Alice, mialatt a többiek a nappaliban egyszerre sóhajtott fel a megkönnyebbüléstől, hogy élek és jól vagyok, legalábbis első ránézésre. Láttam Szerelmem apján az erőlködést, hogy kiolvassa elmémből, mi történt, hogy megtudhasson mindent, mialatt én Alice tekintetét fürkésztem, de mindhiába. Vagy valóban nem látott semmit, vagy csak nem mondta.

– Jól vagyok! – nyugtattam mindenkit.

– Mi történt? – lépett közelebb Carlisle. Hangja és vonásai nyugodtak voltak, mégis tudtam, ő is aggódik. – Nem úgy volt, hogy csak a hétvégén jöttök vissza?

– Úgy volt, nagyapa, de Bells… – kezdte Szerelmem erőt véve magán – tegnap ismét rosszul lett, nem akartam kockáztatni.

– Helyesen tetted – értett vele egyet Carlisle.

– Jól vagyok! – erősködtem, mialatt nagyon úgy tűnt, hogy Bella megsejtett valamit. Tekintetét köztem és a férje közt ugráltatta, míg végül már csak az a bizonyos világító körte hiányzott a feje fölül. Szemei elkerekedtek, száját egy halk „oh” hagyta el. Nem volt már értelme tovább várni, ideje volt, hogy a legfőbb érintett is tudomást szerezzen a dolgokról. Erőt vettem hát magamon, majd Kedvesem felé fordultam és megfogva a kezét tekintetem mélyen övébe fúrtam. – Nem így terveztem a pillanatot, mikor megtudod – simítottam kezeinket finoman a hasamra. Úgy tűnt sejt már valamit, mert hitetlenül meredt rám. – De a lényegen ez mit sem változtat, ahogyan az sem, hogy kisfiú vagy kislány lesz, csak egészséges legyen és hasonlítson rád – mosolyogtam, mindenkibe belefojtva még a szuszt is.

– Hogy… Hogy mondtad? – habogta, alakja kővé dermedt. A tényt immáron kétszer is megcáfolták, miszerint a vámpírok igen is kaphatnak sokkot.

– Hamarosan új taggal bővül majd a családunk… apuci – vigyorogtam, de vonásai továbbra is rezzenéstelenek maradtak, mintha csak kifeszítették volna őket. Kezdtem aggódni miatta. – Edward? – szólongattam, de nem reagált, mint aki már nem is ebben a világban van. – Lesz egy közös babánk, ugye örülsz? – próbálkoztam újból és újból, de meg se moccant. – Bella… – pillantottam ki oldalra, hangom elcsuklott. Mindenki mozdulatlanul állt és figyelt, csak Rosalie-t nem láttam már. Bella lassan, mint aki minden mozdulatát megfontolja mellénk lépett és kissé félszegen kezét fia vállára helyezte.

– Minden rendben lesz, Edward! – nyugtatta alig hallhatóan, miközben tisztán érezhető volt az ellentmondás szavai és érzései közt. Ő maga sem hitte, hogy minden teljesen rendben lesz.

– Biztos vagy benne… abban, hogy terhes vagy? – kérdezte váratlanul az idősebb Edward, mire még Szerelmem is felé kapta a fejét. – Hiszen még csak néhány nap telt el azóta, hogy elmentetek.

– Igen tudom, de a tünetei már mind jelentkeztek. Szédülés, hányinger, fáradékonyság, kívánósság – ecseteltem.

– A csokoládépuding – nyögte Edward akadozó lélegzettel, mire újból elmosolyodtam.

– Ha teherbe is estél még csak alig egy hetes vagy, az nem lehet, hogy máris tüneteid legyenek – hitetlenkedett most Bella, épp akitől a legkevésbé vártam.

– Miért, neked mikor jelentkeztek először? – kérdeztem vissza.

– Az étvágyat leszámítva, mind csak a második hét után.

– Akkor én egy különleges eset vagyok – mosolyogtam, miközben Szerelmem óvatosan megmozdította ujjait, majd finoman végigsimított hasamon. Tekintetében az ellentétes érzések egymással hadakoztak, ahogy ujjai útvonalát figyelte.

– Terhes vagy? – kérdezte végül síri hangon felpillantva rám. Arca meggyötört volt.

– Igen! – bólintottam határozottan, bizakodva benne, elhiszi, és egyúttal elfogadja gyermekünk létét. – Érzem és tudom, és a tünetek is ezt igazolják – érveltem, majd tekintetünk újból Szerelmem apjára kaptuk.

– Minek mennyi a valószínűsége, apa? – kérdezte Kedvesem az apját.

– Edward csak az én gondolataimra reagált – szólalt meg Carlisle. – Pusztán felötlött bennem a gondolat, hogy ha valóban terhes vagy, az pedig ennyivel gyorsabb lefolyású, mint Belláé volt, arról akkor nagy valószínűséggel a farkasgének tehetnek. Azonban…

– Azonban mi? – sürgettem, mikor megtorpant.

– Azonban az is elképzelhető, hogy ez csak egy úgy nevezett pseudocyesis – gondolkodott el.

– Carlisle, kérlek! – szóltam rá, ugyanis egy kukkot sem értettem. Persze nem csak most, az esetek nagy százalékában fogalmam sem volt róla, hogy miről beszél, de már eldöntöttem, hogy amint vámpír leszek, bemagolok egy orvosi kézikönyvet, hogy legalább részben megértsem.

– Elnézést! Szóval csak annyit akartam mondani, hogy az is elképzelhető, hogy ez az állapot nem más, mint egy úgynevezett álterhesség. Ritka jelenség, de nem egyedi esetről lenne szó.

– Hogy mi? – kérdeztem vissza felháborodottan. – Szóval nektek egy ilyen nem mindennapi esetet könnyebb lenne elfogadnotok, mint a nyilvánvaló tényt, hogy babát várok? – fakadtam ki. – Hiszen mind tudtuk, hogy a gyógyszer hatékonyságának esélye egy a százhoz, akkor meg miért kételkedtek és kombináltok?

– Szerelmem, nyugodj meg! – csitított Edward.

– Ez csak egy felvetés volt – szabadkozott Carlisle. – Egyszerűen próbáltam reálisan nézni a helyzetet. Ahogyan Bella is mondta a tünetek még túl koraiak.

– De hiszen az előbb te magad mondtad, hogy mindez a farkasgének miatt is lehet – emlékeztettem.

– Igen, ez is egy lehetőség, ezt sem zárhatjuk ki. Csupán felrémlett bennem egy régi esetem. Pár évszázada történt meg velem, akkor még kezdő orvos voltam. Volt egy asszony a kórházban, a férjével nagyon szeretek volna gyermeket, de nem jött össze nekik. Miután én erre a helyre kerültem az asszony egyik nap azzal sétált be hozzánk, hogy a terhesség összes tünete jelentkezett nála, és valóban, még a hasa is láthatóan kerekedni kezdett. Akkoriban még az orvostudomány nem volt ilyen fejlett, nem voltak különböző műszerek. Vért vettünk tőle, de az eredmény negatív lett, ellenben a tünetek nem múltak el. Értetlenül álltunk az esettel szemben, majd mikor eljött az idő, az asszonynál pedig nem indultak be a fájások, a túlhordás veszélye miatt császározáshoz folyamodtunk. Mikor felnyitottuk derült csak ki, hogy sosem volt terhes. Ezt hívja a mai orvostudomány álterhességnek – mesélte.

– De… – kezdtem volna ellenkezni, ám folytatta belém fojtva mondandóm.

– Ennek a betegségnek a hátterében mindig a gyermek utáni, rendkívül erős vágyakozás áll. Az emberi agy sok mindenre képes, a szervezetet is tudja befolyásolni, mely ritkán, de olyan tüneteket is képes produkálhat, mintha az illető valóban más állapotban lenne – vázolta tárgyilagosan.

– És mi van akkor, ha mégis terhes vagyok? – erősködtem, hisz a női, de legfőképp az anyai megérzéseim nem csalhattak, nem csaphattak be.

– Mint mondtam, ez csak egy elmélet, természetesen az is meglehet, hogy valóban édesanya leszel – mosolygott kedvesen. Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel mellkasomból.

– Edward? – néztem Szerelmemre, de ő csak a pocakom fixírozta szótlanul.

– Ránk mindenben számíthatsz, Bells – ölelte át a vállam Alice mosolyogva. – Ugye, Bella?

– Egy család vagyunk! – mondta őszintén, mire hálásan mosolyogtam rá.

– Nem lesz semmi baj, húgocskám, hisz néz csak rám – nevetett Nessie megpördülve előttem, hogy élő példát mutasson egy nem mindennapi csodára, ami egy emberrel és vámpírral megtörténhet.

– Tudom, hogy félted Bellst – lépett közelebb most az idősebb Edward, azonban a fia továbbra is mozdulatlan maradt –, de ő már eldöntötte, már nem tudod lebeszélni róla. Higgy nekem! – pillantott Bellára, aki a szemeit forgatta. – Bárhogy döntesz, így vagy úgy, de a felelősség akkor is közös, és neked Bells mellett a helyed. Ne kövesd el ugyan azt a hibát, amit én – próbált hatni észérvekkel a fiára. Szerettem mikor ilyen megértő volt, csak épp ezek még mindig a ritka pillanatok közé tartoztak.

– Egyikőtök sem tudja garantálni, hogy minden rendben lesz, hogy Bellsnek nem esik baja – szorultak ökölbe Kedvesem kezei, miközben továbbra sem tekintett fel ránk, de legfőképp rám.

– Valóban nem, de amit tudunk, megteszünk. És ne feledd, ez nem az első ilyen eset lesz.

– Minden rendben lesz, Szerelmem – vettem át a szót jövendőbeli apósomtól. – Csak kérlek, nézz rám és mondd, hogy örülsz a babánknak – kérleltem gyöngéden. – Edward… – csuklott el hangom, ahogy felpillantott. Arca gondterhelt volt, egy csöppnyi örömöt sem láttam rajta, amitől a sírás kezdte fojtogatni a torkomat.

– Behozom a csomagokat – jelentette be, majd már ki is viharzott. Nem tudtam, mitévő legyek. Az idősebb Edward ahelyett, hogy a fia után ment volna, Carlisle-lal vonult el. Talán igaza volt, hisz Kedvesem most valószínűleg magányra vágyik, nem úgy, mint én, aki csakis a társaságára vágytam, semmi másra.

– Nem lesz semmi baja, Bells, mi mind itt vagyunk melletted, és segítünk, amiben csak kell – vigasztalt Alice. Szavai jólestek, de nekem elsősorban most nem erre volt szükségem.

– Szóval anya lesz a mi kis vadmacskánkból? – lépett közelebb Emmett vigyorogva. – Úgy tűnik, a tűzkeresztségen való átesés elég… hüm… intenzívre sikeredett, de legalábbis maradandó nyomot hagy majd az életetekben – kacsintott játékosan.

– Szóval ott van bent az unokahúgom? – mosolygott Nessie átvéve a szót.

– Vagy öcséd – helyesbítettem. – Nem tudom, kisfiú lesz-e vagy kislány, de én mind a kettőnek örülni fogok, csak az apukájára hasonlítson – sóhajtottam vágyakozón.

– Gyönyörű lesz, ehhez nem férhet kétség! A ti kettőtök ötvözetéből csak csodaszép és különleges baba születhet.

– Köszönöm! – biccentettem hálásan. Bella eközben alig hallhatóan elmormolt valamit a bajsza alatt, de még mielőtt rákérdezhettem volna Emmett mély hangja rikoltva törte meg a beálló csendet.

– Hogy az a… – csattant fel a homlokára csapva.

– Mi az, Emmett, csak nem most tudatosult benned, milyen tapintatlan is tudsz néha lenni? – kérdezte Alice gúnyosan.

– Csak utánad idegesítő kis kobold húgocskám, csak utánad! – vágott vissza Em, amitől Alice szemei csak úgy szikráztak. – Na, de amire én rájöttem, azt egy életen át hallgathatja majd Bella és Edward, de nem tőlem – vigyorgott sejtelmesen.

– Emmett! – csattant fel Bella.

– Ugyan már, jobb, ha hozzászoksz, hogy hamarosan úgy hívnak majd, nagymami – vihogott, mire most Bella szemei szórták a szikrákat a nagymedve felé. Megforgattam a szemem.

– Nem vagy fáradt életem? – kérdezte Esme, látva, nem hiányzik semmiféle marakodás még, ha játékos is, hisz így sem vagyok épp a toppon.

– Hosszú volt az út, azt hiszem, ledőlök egy kicsit – helyeseltem bágyadtan, majd elnézést kérve elindultam a lépcső felé. Még hallottam nővérkém, akinek feltett szándéka volt, hogy elkísér, de Bella leintette. Ő volt most, aki leginkább megértett engem. Odafent aztán úgy, ahogy voltam bedőltem az ágy, és mélyen magamba szívva Edward illatát, amit még mindig őriztek a párnák, átadtam magam a békés öntudatlanságnak.



– Olyan jó lenne tudni, vajon tényleg odabent vagy-e… – Még álmodtam, miközben Edward hangja lassan beszűrődött elmémbe. Fokozatosan tudatosult csak bennem, valóban beszél. Felpillantottam. Az ágyon ült, háttal nekem és a pocakomat figyelte. Neki beszélt. – Ha bizonyosságot szerezhetnék róla, hogy minden rendben lesz, hogy Bellsnek nem eshet baja, akkor könnyebb lenne elfogadnom téged… Bocsáss meg, hogy nem tudlak úgy szeretni, ahogyan kéne, de félek… félek, hogy elvesztem Bellst, elvesztem az édesanyádat. Nekem ő a legfontosabb… – beszélt megtörten.

– Nem fogsz elveszteni! – szóltam közbe, mire meglepetten hátrapillantott. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, már ébren vagyok.

– Te is tudod, milyen kockázatos ez az… egész – kereste a szót.

– Terhességnek hívják – javítottam ki. – És igen, tisztában vagyok vele, de azzal is, hogy megéri. Edward, ő egy pici belőled bennem! A legnagyobb ajándék, amit csak kaphattunk egymáson kívül. Ő bármilyen szenvedést megér!

– Ezek nem kis szenvedések, Bells! – emelte feljebb hangját, hogy nyomatékosítsa. Arca eltorzult, belül már megint önmagát marcangolta.

– Gondolj csak bele, Szerelmem – helyeztem kezem arcára, mire vonásai ellágyultak, de szemeiben ott maradt a világ összes fájdalma és félelme –, milyen tökéletes is lesz a te vonásaiddal és az én szemeimmel. Vér a vérünkből lesz, mindkettőnkből egy kicsi – vázoltam, hogy meggyőzzem a leghelyesebb döntés a picit megtartani.

– Ez így nem ér! – csattant fel. – Te túlságosan is akarod ezt a gyereket, én viszont téged akarlak! – rázta a fejét elkeseredetten.

– És ahhoz mit szolnál, ha egyszerre kaphatnál meg mindkettőnket? Egy szerető feleséget személyemben, személyében pedig egy kis trónörököst vagy egy kis hercegnőt – húztam kezét a hasamra. Egy percig némán figyeltünk, pedig tudtuk, hiú ábránd arra várni, hogy már most megmozduljon. – Ne félj, hisz itt vannak nekünk a többiek. Ők tudják majd, mit kell tenni. Nem érhet semmi baj, hisz a meglepetés ereje már nem fenyeget – nyugtattam. – Edward – kezdtem félszegen. – Örülsz neki, hogy lesz egy babánk? – kérdeztem nagy reményeket fűzve válaszához.

– Először is biztosra kéne menni – kerülte ki a választ.

– Még mindig kételkedsz! – löktem el magamtól kezét bosszúsan. A sírás újból fojtogatni kezdett.

– Bells, nagyapa azt mondta…

– Tudom mit mondott! – vágtam a szavába. – De ő nem érzi azt, amit én. Bár csak szerdán jöttem rá, de tudat alatt már a fogantatásakor tudtam. – Belepirultam, ahogy visszagondoltam az első éjszakánkra, amikor is nemzettük.

– Bells, kérlek, tudom, nem mérvadó a mi esetünkben egy egyszerű teszt, de több a semminél. Végezd el, a kedvemért, és ígérem neked, hogy ha bebizonyosodik… – torpant meg egy pillanatra, majd tenyerét ismét a hasamra simítva folytatta – gyermekünk lesz, én melletted leszek és mindenben támogatlak, ha valóban ezt szeretnéd – fogadkozott méghozzá úgy tűnt, őszintén.

– Semmire nem vágyom jobban! – öleltem magamhoz szorosan és percekig el sem engedtem. Habár nem mondta ki, hogy örül a gyermekünknek, most már egyre biztosabb voltam benne, egyszer így lesz.

Miután átadott egy kisebb csomagot, amiben az Alice által vásárolt terhességi tesztek voltak, kértem tőle egy csókot, majd bevonultam a fürdőbe. Mindvégig tisztán hallottam az odakintről beszűrődő hangokat. A fél család a szobánk előtt toporgott, hogy elsőként szerezhessenek tudomást az eredményről.

– Nyugodj meg, Edward, minden rendben lesz! – csitítgatta a fiát, Bella.

– Idegtépő ez a várakozás! Mikor tudjuk már meg? – járkált fel s alá Szerelmem.

– Pár perc, ne türelmetlenkedj! – felelt Carlisle, amire reagálva Kedvesem felhorkant.

– És mi van, ha ikrek lesznek? – nevetett Emmett, akire aztán többen is ráförmedtek, maradjon csendben. Valóban idegtépő volt ez a várakozás. Az a három perc, míg vártam, mintha örökké tartott volna.

– Nem hallok semmit… – szisszent fel Szerelmem apja.

– Ne néz így rám, nem én rejtem el Bells gondolatait – mentegette magát Kedvesem, majd bár nem láttam őket, biztosan tudtam, most mind Bellára szegezték tekintetük.

– Neki is kijár a magánélet! – vett védelmébe jövendőbeli anyósom. Hálás voltam neki mindenért.

– Bells!? – sikkantott alig hallhatóan nővérkém, ahogy meghallotta a zárat kattanni. Kezemben a kis fehér teszttel léptem ki a folyosóra, ahol valóban majdnem teljes létszámmal jelen volt új családom. A kilenc aranybarma szempár azonnal rám szegeződött. Feszült tartásban mind egyetlen dolgot akartak tudni, ki ezért, ki azért… Ám engem csak egy valaki első és őszinte reakciója érdekelt. Tekintetem egyetlen borostyán szempárba fúrtam, mielőtt megadtam a választ.

– Terhes vagyok! – jelentettem be Szerelmem tekintetét fürkészve. A felismerés szavaim hallatán jeges hullámként árasztotta el őt és a többieket is, amitől nem csak a szavuk, de a lélegzetük is elakadt percekre.

8 megjegyzés:

  1. ÚRISTEN!!!!!!!!! Terhes? És mi ez az állterhesség dolog? Csak nem valami... na jó nem mondok semmit. Lehet h direkt csak azért írtad h most azon gondolkodjunk h tényleg vagy mégsem? Oké tegyük fel h Bells állapotos. Egy baba aki "félig" vámpír vagyis inkább háromnegyedig vámpír aputól van és egy ember nőtől akinek farkas génjei vannak, amik elméletileg még nem jelentkeztek. Hm farkas éhség... Most eszembe jutott valami, de lehet h ez nagy hülyeség mert nem emlékszem h Jacobnál h volt. De nem lehet h Bells mégis farkas lesz? Az éhség már meg van csak nem tudom h fáradékonysággal jár-e? Na jó ez csak egy elmélet de vissza térve az első kérdéshez... egy vámpír-ember-farkas baba. Ha olyan kedve van akkor farkassá változik?XD Na jó várom a következőt mert abból biztos kiderül h mi van és mire mondtad h lehet h kevered a lapjaid. Addig is marad a találgatás:D Sok ihletet és havat kívánokXD Aztán szép hosszú feji legyen ám:D:D:D

    VálaszTörlés
  2. Szia Krisz
    Gina vagyok és ha eddig meglepődtem akkor mondhatni teljesen felkavart ez a rész, te aztán tudod hogy kell sokkolni a jónépet. Komolyan mondom teljesen ledöbbentem mikor olvastam Carlisle szavait, mondhatni azt is, hogy nem akartam hinni a fülemnek vagy is a szememnek mivel olvastam pedig kétszer is átolvastam mire a zord tények az agyamig jutottak és kicsi értelmem felfogta azt, amit még most sem akarok elhinni. Lehet, hogy az agyam így tiltakozik az információk ellen.
    Az előző részben csak az volt a kérdés Bells terhese e vagy sem, a folyton folyvást ismétlődő történelem, menetén. Mint ahogyan azt a komiban is írtam neked múltkor eljátszottam mindkét lehetőséggel, mivel én kis naiv harmadik lehetőségre nem is gondoltam ugyebár. Már, mint, hogy valaki vagy terhes, vagy nem szituban nálam ez a két verzió rebeget a szemem előtt. De be kell, hogy valljam, ezentúl semmiben sem leszek biztos, ha rólad van szó. Még, hogy Bells állterhes hát nem is tudom, ilyen általában csak legalább is az esetek nagy többségében akkor fordul elő, ha valaki nagyon szeretne gyermeket és várt gyermekáldás nem jön meg. De a mi esetünkben erről szó sem volt, ezért én ezzel a lehetőséggel, egyenlőre, nem és nem akarok megbarátkozni. Egy érzelmileg frusztrált Bellst nem illene a mostani helyzethez. Úgy hogy ez nekem most teljesen padló, mint ahogyan az is amit Edy produkált. Pedig apja próbálta az ő hibáit ecsetelni és a tapasztalatait is átadni gyorsan gyermekének, hogy ő ne kövesse el ugyanazokat a buta hibákat, mint egykoron ő maga. Azt értem, hogy Edy is félti kedvesét és hogy a két eset mégsem ugyan olyan, de neki sokkal könnyebb, hisz ott a húga és az édesanyja élő példaként, ami tanúsítja, hogy a helyzet nem reménytelen, na és ott van még Carlisle nagy tudása, hogy az Id. Edward tapasztalatairól ne is beszéljünk. Mind ezek adhatnának némi reményt Edynek, hogy ezekből erőt merítve tudja értékelni Bells jelenlegi helyzetét és mellé állva várják közös gyermeküket. Igen … igen én bízom benne, hogy a harmadik lehetőséget kizárjuk,
    Számomra most nagyon hosszú lesz az út a folytatásig, mert ez a bizonytalan kétely felemészt, talán csak az vigasztalna, ha
    tudnám a kérdéseim egy részére a választ.
    De én bizakodva várom a folytatást
    Puszi Gina

    VálaszTörlés
  3. Hali!

    Ismét sikerült meglepned! Bár nem tudom, ezen miért csodálkozok :-)
    Amikor leültem a gép elé elolvasni a fejezetet, szentül meg voltam győződve arról, hogy Bells nem terhes. Az túl egyértelmű, túl kézenfekvő lenne, túl sok a ráutaló jel, ez így túl egyszerű. Nem, Krisz nem ennyire kiszámítható. De ha mindenki erre számít, hogy Bells úgysem lesz terhes, és tényleg nem, akkor hol a meglepetés??? Már a bevezető soraid után kezdtem kétségbe vonni az addig sziklaszilárd meggyőződésemet, ami sorról sorra még tovább gyengült. Aztán jött Carlisle és az elmélete. Meg mondom őszintén, én is valami ilyesmire gondoltam, hogy okozhatja akár ez is Bells tüneteit (az én ismerőseim között is volt már példa erre - nagyon durva!). Ráadásul Carlisle először latinul nevesítette a "betegséget", ennek pedig biztos utána kellett nézned (imádom a precizitásod!). Ha viszont ez tényleg így van, fontos szerepet kell, hogy betöltsön, ha már fáradtságot nem kímélve lenyomoztad. Szóval itt ismét a "nem terhes" teória kerekedett felül és tartotta is magát egészen az utolsó sorokig. Erre jön Bells uccsó mondata, ami teljesen kiverte a biztosítékot!!!
    Bár az elején "light-osnak" tituáltad a fejezetet, én határozottan végigizgultam az egészet, szinte lélegzetvisszafojtva vártam, hogy a végén választ kapunk-e a nagy kérdésre. És szerencsére kaptunk. Legalábbis egyelőre... :-) Külön köszönet érte, hogy ezúttal nem hagytad függőben a story-t. Itt egy függővég túl brutális lett volna :-)
    A nagy izgalmak és aggódás közepette azért volt idő és lehetőség egy kis meghatódásra is, pl. amikor Bells közölte Edwarddal, hogy apuka lesz. Nagyon szépen sikerült megfogalmaznia azt a pár mondatot, szép szívet melengető kis jelenet volt. Edward reakcióján viszont nem igazán csodálkoztam, gondoltam, hogy ki fog akadni. Szerencsére ezúttal van, aki visszafogja az aggódó apukát - egy aggódó nagyapa :-), aki ugye végigjátszotta már egyszer ezt a szituációt, nem mellesleg hallja a büszke anyuka minden gondolatát. Elég hamar sikerült jobb belátásra bírnia Edwardot, hogy ne fussa le fölösleges köröket, hisz Bells úgyis megingathatatlan. Ami - lássuk be - alig 18 éves fejjel meglehetősen becsülendő magatartás részéről. Hihetetlen, hogy mennyire természetesnek veszi az egészet, mennyire nem aggódik egy cseppet sem, szimplán csak örül a babának. Persze ott van előtte a pozitív példa, de korántsem biztos, hogy minden ugyanúgy alakul majd. Pl. Bells még csak le sem érettségizett, össze se házasodtak még, ergo a szülők elől nem olyan könnyű lelépni, mint anno Bellának. Ez eleve nehéz játszma lesz, még ha nem lenne semmi természetfeletti sem, akkor se lenne egyszerű a helyzet. De mindezek mellett ott vannak még ugye a farkas-vámpír gének. Amikor az előző részben felvetetted ezt a problémakört, igencsak elgondolkodtattál vele. A farkasok és vámpírok esküdt ellenségek. A természet eleve annak alkotta meg őket. A farkasok arra születtek, hogy az embereket megvédjék a vérszívóktól, vagyis arra, hogy vámpírokat irtsanak. Erre vannak kódolva, ez van a vérükben, a természetükben. Ok, hogy ezt agyban sikerült egyeseknek (pl. Jacobnak) leküzdeniük, de akkor is bennük van. De mi van, ha a két vér keveredik egyetlen testben? Ami még túl csöpp ahhoz, hogy önálló gondolatai legyenek, csak és kizárólag a természetes ösztönei, a reflexei hajtják. Küzdeni fog saját magával? Hisz az ösztönei ezt diktálják. Ebbe eddig bele se gondoltam egyetlen Jacob-Nessie story kapcsán sem, pedig nagyon izgalmas felvetés. Remélem, egyszer erre is kitérsz majd...Ismét fantasztikusat alkottál, ezután csak még jobban várom a következő részt!
    Addig is sok szép, ihlettel teli napot!

    Cs

    VálaszTörlés
  4. Szia Krisz!
    Tetszett! :D Mint mindegyik ugyebár :D Ez is kicsit olyan átvezetősnek tűnt nekem, de a végén már érződött, hogy ezek után már jön/jönnek az izgalmas/izgalmasabb részek! :D Én még mindig tartom magam ahhoz, hogy Bells MÉG nem terhes! Aztán kitudja... Ettől függetlenül nagyoon várom a folytatást és a Nessie-Jake novellát is! :D Igaz, hogy nekem megvan a gépemen, de nem akarom elolvasni, csak majd ha felkerül :D És oda majd leírom a véleményem :D
    Pusza, knef

    VálaszTörlés
  5. Szia Krisz!

    Ugye te kötéltáncos voltál előző életedben, és ott tanultál meg ennyire jól járni és játszani az idegeimmel? :) Hogy miért gondolom én ezt? Azért amit ebben a fejezetben (is) művészkedtél nekünk. Először elhinted, a terhesség öltelét vagy sem, majd felhívod a figyelmünket arra, hogy Te Te vagy és nem Meyer, tehát ne igazán keresünk párhuzamot a két történet között (bár én eddig sem kerestem). "Ismerve" téged, tutira vettem/vettük, hogy olyan nincs hogy Bells is egyből teherbe esik. És most tessék. Én eddig úgy gondoltam, hogy ha lesz is valami, az csakis valami trópusi baci miatt lehet, amit ugyebár mi egyszerű emberi lények könnyen össze tudunk szedni ilyen környezetben. Erre Te... tessék lássék, íme nem elhinted, hanem közlöd azt, hogy Bells tényleg terhes. Az hogy állterhes? Nem hiszem. Bells jelenleg még nincs olyan lelki állapotban, hogy a szervezete ilyen tüneteket produkáljon. Persze szeretne gyereket Edytől (ki ne szeretne? *vigyorg*, de majd idővel. Szóval megint csak sikerült meglepni, mivel megint egy olyan lépésre szántad el magad amivel nem igazán számoltunk. Én viszont még tartom magam ahhoz, hogy Bells valamilyen trópusi nyavalyát szedett össze, és csak a bacik meg a hormonok játszanak vele. De majd hamarosan kiderül ez is, mivel van egy olyan érzésem, hogy csak még most jönnek az igazi bonyodalmak.
    Egyébként nagyon tetszett Edy fiú reagálása az apaság gondolatára. Olyan édes volt a végén. Kis cukorfalat. :D

    ***

    Örülök, hogy tetszett a szigetnév ajánlásom. Álmomban sem gondoltam volna, hogy belekerül a szavazhatóak közé. Az pedig, hogy a 3. helyen áll, számomra felér egy dicsérettel. :D Köszi

    Legyen szép, hóban gazdag heted. :D

    Niko

    VálaszTörlés
  6. Sziaaa,végre eljutottam a komment iráshoz :D
    Először is igy utólag köszönöm a köszöntést xD
    Hmm,Bells tényleg terhes?Nekem ezzel kapcsolatban is olyan érzésem van,mikor az volt a találgatás,hogy Bells farkas lesz,vagy nem.Azt lezártad,most ezzel kinzol bennünket:D Mondtam én,hogy kegyetlen vagy :D Részemről én addig nem hiszem el,mig Carlisle meg nem vizsgálja,és azt nem mondja,hogy 100%,hogy terhes.Addig nekem csak talán az,talán csak szivatsz minketxD Azért ha tényleg az,remélem Edy nem úgy fog viselkedni végig,mint Edward:S Bár igyz,hogy még kicsit korai lenne a terhesség,végül is pár fejezeten át el lehet azt is húzni,volt már,aki ezt bizonyitotta. Kiváncsian várom a folytatást.
    Addig is légy rosszés jó melegen öltözz,nehogy megfázz xD :P

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    viki!

    Először is, nem jársz messze az igazságtól, valóban azért írok sok dolgot, hogy a bizonytalanság tengerében tartsalak titeket még egy ideig. :P
    Ami meg a farkasságot illeti... Nos, ha nagyon gonosz akarnék lenni, akkor hagyhatnálak ezzel kapcsolatban is bizonytalanságban, de nem teszem. Mivel egyszer már közétettem, hogy Bells nem lesz farkas, így nem húzom az agyad és idegeid ezzel. :)
    Vámpír-ember-farkas baba... hüm, érdekes felvetés, majd meglátjuk. :D
    Ahm, kedves vagy, köszönöm, de a havat inkább nem kérem. Tudod, semmilyen hideg, nedves dolgot nem igazán. :P

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Gina!

    Oh, köszönöm a bókot, igyekszem. :P
    Ami meg a Carlisle-os dolgot illeti, amit mondott az valós alapokon nyugszik. Valóban ezt a példát hozzák fel az álterhesség magyarázatakor. Kerestem a cikket, de sajnos nagyon eltűnt. :S De ha egyszer megtalálom, ígérem, belinkelem. :)
    Ami Bells állapotát illeti, sok minden van mögötte. Vagy terhes, vagy nem, de az is lehet, hogy a harmadik lehetőség, ahogy te nevezed, ami egyébként agyban dől el ugye, amit nem mindig mi irányítunk. Nos, majd kiderül, hogy mi is az igazság. ;)
    Ami pedig Edyt illeti, a folytatásban eléggé nagy szerepe le az ő érzelmi világának, hogy úgy mondjam. Szóval a viselkedésének oka, és minden más is kiderül majd. Addig is ne merülj alá nagyon a kételynek, hisz minden jó, ha jó a vége. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    KisCsillag!

    Először is enged meg, hogy elmondjam, mikor a múltkor írtad a játékhoz, hogy most már tudsz kommentet írni nekem, és fogsz is, nagyon megörültem. A véleményeidet és eszmefuttatásaidat nagyon szeretem olvasni. Talán nem tévedek és mondok nagyot, ha azt állítom, hogy eddig minden leveledből ihletet tudtam meríteni - ahogyan most is, ezt majd a következő részben észre is veheted. Amit természetesen hálásan köszönök! :)

    Na, de visszatérve...
    Örülök, hogy sikerült meglepnem. :)
    Ami azt illeti, az életben vannak egyszerű és bonyolult dolgok. Néha a kézenfekvő az igaz, néha az, amire nem is gondolnánk. Ezt az életben sem lehet előre tudni. Szóval, hogy mennyire vagyok kiszámítható - jelzem, van aki ezt mondja, van aki azt, tehát nem mindenki ugyan arra számít -, az majd a folytatásból kiderül. ;)
    Ami pedig az ismerősödet illeti, nagyon sajnálom. Egy másik olvasóm is írta már, hogy az ő baráti társaságában is volt már példa az álterhességre. Ahogyan neki is mondtam, neked is csak azt tudom, hogy nagyon remélem, nem okoztam neked ezzel a téma feszegetéssel semmiféle kellemetlenséget.
    Amúgy tudod, hogy szeretek precíz lenni, szóval ebből előre ne vonj le semmiféle következtetést, mert akkor sokszor csalódni fogsz, vagy legalábbis saját magadat kevered meg. ;)
    Annak pedig megint csak örülök, hogy bár lightosnak neveztem a fejezetet, te végigizgultad. :)
    A farkas-vámpír génes és ellenséges problémakört pedig mi sem természetesebb, hogy feszegetni fogom még. Ezért nem kell aggódnod. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    knef!

    Igen, ez is amolyan átvezetősnek mondható, azért is írtam, hogy lightosabb rész, de mint már mondtam, ilyen is kell, hiszen az életben is vannak átlagosabb napok - persze ott több mint kéne. De ennek ellenére örülök, hogy tetszett. :)
    A novellához pedig már várom a véleményed, mindketten tudjuk, hogy miért! :D

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Niko!

    Kötéltáncos? Nem, nem hiszem, hogy az lettem volna előző életemben. A facebook szerint tömeggyilkos voltam. XD
    Egyébként értelek, és tudhatnád, hogy direkt csinálom azt, hogy kétségek között vergődjetek. :P Gonosz vagyok? Talán, de a folytatásból úgy is minden kiderül. :)
    Ami meg a szigetnevet illeti, naná, hogy beletettem, az egyik nagy kedvencem volt, ahogyan azt is elárulom, hogy a bétámnak is. :)

    További szép hétvégét kívánok, de ha lehet, akkor inkább hó nélkül! Mert tudod, semmilyen hideg, nedves dolgot nem igazán. ;)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  8. Erzsi!

    Oh, hát tudod, mindig kell valami amivel "kínozhatlak" benneteket. XD
    Ami Edyt illeti, neki és az érzéseinek nagy szerepet szánok a következő fejezetben. Ami meg a részek számát illeti, az sose legyen mérvadó! Én bármit el tudok húzni, de az is lehet, hogy egyes dolgokat nem akarok húzni, mert kellenek a folytatáshoz. ;)

    Te is légy rossz, és további szép hétvégét! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés