NS - Shine - 25. fejezet (Ízelítő)

Sziasztok!

Nem fogok szabadkozni, a melegre fogni - na, nem mintha nem lenék a nagy melegtől kitikkadva, amolyan: nemhogy írni, élni nincs erőm érzésem van -, nem lettem kész a frissel, ráadásul kölcsöngépről vagyok most, hogy míg "nyaralok", addig is legalább egy kis ízelítővel szolgálhassak nektek. Remélem, még egy kis ideig megteszi, aztán hozom a teljes (18+) fejezetet. :)

Legyen további szép hetetek, és némi lehűlést kívánok mindenkinek.

Az ízelítőhöz pedig jó olvasást! :)

Pusza, Krisz

25. VÉR(MES)

–HA MEGISZOM, akkor láthatom a fiamat?

– Megígértem, ha megiszod és utána is fegyelmezett tudsz maradni, én magam hozom őt ide neked. – Mélyen beszívtam a levegőt, hogy aztán nagyot sóhajtva fújjam ki. Annyira akartam, hogy így legyen.

Amikor belevágtam ebbe az egészbe, jól tudtam, mire vállalkozom. Ismertem a tényeket, a részleteket, hónapokon keresztül készültem, és készítettek fel erre az életre. De most, hogy minden valósággá vált, hogy nem csak elképzeltem, de testközelből éreztem, mind mégis annyira újnak hatott, ijesztőnek, és egy cseppet sem kellemesnek! Mint az égető szomjúság a torkomban, mely majd megőrjített, ám még tartottam magam, küzdöttem ellene, az új ösztöneim és létformám ellen.

Persze értettem én őket, a családomat, akik féltettek még most is. Fura lehetett nekik, hogy elutasítom a táplálékot. Ki tudja, talán épp azon elmélkedtek, nem okozott-e valami maradandó károsodást a mesterséges kóma – már ha ez vámpírok esetében egyáltalán lehetséges. A vicces csak az, hogy nem voltam benne biztos, hogy nem-e erről van szó valóban. Ellenben ahhoz nem fért kétségem, hogy nem értenek meg igazán. Nekik minden természetes, míg nekem csak elméletben az. Ez olyan mint mikor az ember megtanulja hogyan is kéne megvédenie magát egy támadás alkalmával, ám amikor hirtelen élesben megtörténik vele, mindegy lesz mennyire felkészült elméletben, az esetek többségében úgyis le fog blokkolni, mert minden új, váratlan és ijesztő lesz számára. Ráadásul én eddig is féltem az újszülött kortól, de most, hogy úgy látszott, nem válik belőlem vérszomjas fenevad, nem akartam semmivel sem elrontani ezt az állapotot, elszúrni az esélyemet. Nem akartam kockáztatni! De hát melyik ember vagy vámpír kockáztatná a biztosat a bizonytalanért?

A torkom égett a szárazságtól. Miközben a bögrében lévő bíborvörös nedűt figyeltem, a többiek azon tanakodtak hogyan vagyok képes ellenállni a vér csábításának. A válasz egyértelmű volt: Nehezen! Ez csak egy teszt, ez csak egy teszt – visszhangzottak fejemben az idősebb Edward szavai. Miután emlékeztettem magam, hogy mindezt csakis a fiamért teszem, hogy biztonságban tudhassam őt, remegő kezekkel a bögréért nyúltam. Olyan ellenállhatatlan volt az illata, nagyot nyeltem mikor fölé hajolva mélyen belélegeztem. Aztán lassan belekortyoltam. Még emlékeztem a sós, fémes ízre, amitől nem ritkán hányingert kaptam még a terhességem alatt, és talán emiatt is ért akkora meglepetésként az az édeskés, torkomat bársonyosan simogató ital, ami azonnal magával ragadt, és nem eresztett. A vér semmihez nem hasonlítható hűsítő zamata azonnal, és végérvényesen elbódította minden érzékemet. A külvilág megszűnt abban a pillanatban, ahogy az utolsó cseppek is legördültek torkomon. Nem tudtam többé uralkodni magamon, már csak egyetlen dolog érdekelt...

Egy perc se kellett, és kiürítettem a bögre teljes tartalmát, majd mohón téptem fel egymás után  a vértasakokat, és szívtam ki belőlük minden cseppet, hogy oltsam mérhetetlen erős szomjam. Az üressé vált, átlátszó tasakokat odébb hajítottam, és már kaptam is a következőért. Volt egy pár a fémtálcán, de éreztem, nem lesz elég. Képtelen voltam leállni, de nem is akartam! A negyedik, ötödik liter környékén aztán nem várt dolog történt...

Az újabb feltépett tasak már illatra is különbözött a többitől, de nem törődtem vele, ám amikor az első korty lecsúszott, ahelyett, hogy az égető tűz enyhült volna, csak még erősebb lett. De ez valahogy más volt, sokkal kínzóbb, marta a nyelőcsövemet. Pedig azt hittem, vámpírként nem lesznek, nem lehetnek többé fájdalmaim. Kiköptem ami még a számban volt, és összegörnyedtem az orvosi ágyon, ujjaimat a nyakamra fonva tartottam. Fojtogatott az érzés, felüvöltöttem.