2011. január 15., szombat

New Sun - Sunrise - 15. fejezet



15. MAGYARÁZATOK


HOGYAN? – kérdeztem rémülten, miközben valamiféle magyarázatot kerestem elmémben Nessie hirtelen megváltozott viselkedésére. Hisz épp ő volt az, aki szerette volna, hogy a húga legyek, és most, hogy hosszú idő és sok szenvedés árán végül összejöttem a testvérével, azt hittem majd sokkal erősebb lesz köztünk ez a kapocs, mint eddig volt. Ám úgy tűnt, tévedtem.

– Nem szeretném, hogy mindörökké csak a testvérem maradj, hiszen azt szeretném, hogy majd egyszer, lehetőleg a közeljövőben, a sógornőm legyél! – húzta hatalmas, fülig értő mosolyra száját. Kellett egy jó perc, hogy felfogjam mit is mondott, majd miután Szerelmemre néztem, aki időközben mellénk sétált, és aki most egy édes félmosolyt villantott felém – amitől a szívem ismételten csak kihagyott egy ütemnyit, főleg mert ez a gesztus ebben a helyzetben többet jelentett, bármilyen szónál –, a boldogságtól megrészegülve ugrottam ismételten Nessie nyakába.

– Nagyon szeretnék a sógornőd lenni! – suttogtam egész halkan fülébe. Egyfelől tényleg miatta, hiszen bármi is történt, nagyon megszerettem, másfelől – és be kellett vallanom ez volt az erősebb – Edward és persze jómagam miatt, már ha Kedvesem is úgy akarja.

– Gyere Nessie, ideje mennünk. Majd beszélsz Bellsszel délután, hiszen akkor is itt lesz – pillantott rám az idősebb Edward, és én rögvest tudtam, hogy szívesen látott vendég lettem a házban.

– Tényleg itt leszel? – kérdezte reménytől csillogó szemekkel nővérkém. Miután bólintottam, még egyszer megölelt, majd még az ajtóból visszaszólt, mielőtt távozott volna. – Akkor délután. Aztán nekem jók legyetek! – kacsintott ránk, mire fülig vörösödtem. Kettesben Edwarddal, egy üres házban?! Félni kezdtem.

– Kérlek, Esme, készíts valami reggelit Bellsnek – szólt oda Szerelmem apja nevelőanyjának, majd Bellával együtt ők is távoztak.

– Edward, azaz akarom mondani az édesapád, honnan tud ennyi mindent? – kérdeztem Kedvesem, ugyanis már nem először támadt olyan érzésem, mintha az idősebbik tudná, mire gondolok.

– Előbb gyere, egyél valamit, aztán elmesélek mindent, ígérem – karolta át derekam és az étkezőbe kísért, miközben a doktor a kórházba, Esme pedig a konyhába indult.

– Nos? – követeltem a magyarázatot rögvest azután, hogy megkentem egy szelet kenyeret dzsemmel, majd lenyeltem az első falatot.

– Tudod apám… szóval ő… – vett egy nagy levegőt, majd végül kibökte. – Apám gondolatolvasó – hangzott el a magyarázat, és még szerencse volt, hogy nem haraptam bele újra a kenyérbe, mert akkor most biztosan félrenyeltem volna.

– Mármint úgy érted, hogy ő is olyan, mint azok az emberek a tévében, akik ki tudják találni, hogy mire gondol a másik? – kérdeztem kissé hitetlenül, ugyanis sosem hittem az ilyesmiben. Úgy véltem, az mind csak humbug, egyszerű szemfényvesztés. Bár az is igaz volt, hogy eddig a vámpírok létezésében sem hittem, és most tessék.

– Nem teljesen, ugyanis apám úgy hallja mások gondolatait, mintha az hangos beszéd lenne. – Megdöbbentem a hallottaktól, és még a kés is kiesett a kezemből, ami Szerelmemből nevetést csalt elő. – Tudom, hogy ez kissé hihetetlenül hangzik. Megijesztettelek? – váltak vonásai egyik pillanatról a másikra aggodalmasakká.

– Nem, dehogyis! Egyszerűen csak meglepődtem, ennyi az egész, és persze… – haraptam el a mondat végét, és reméltem Edward nem kérdez rá a folytatásra, de nem volt szerencsém.

– És persze mi? Mire gondoltál? – faggatott már-már zavarba ejtően fürkészve arcomat. – Bells, kérlek! Nekem bármit elmondhatsz, cserébe én is számot adok neked mindenről. Nem akarom, hogy titkok legyenek köztünk. Kérlek, Szerelmem! – Hirtelen felkaptam a fejemet, mikor meghallottam, hogyan szólított, majd nem tudván, most sírjak vagy nevessek, egyszerűen karjaim nyakába fűzve számat övéhez nyomtam. Azonban a várt reakció elmaradt. Mint egy kőszobor, úgy merevedett meg váratlanul.

– Mi… mi baj van? – néztem rá rémülten, miután elengedtem.

– Semmi, de… – kezdte, miközben végigsimított arcomon. – Ezt majd később megbeszéljük, most viszont mondd el, mire gondoltál az előbb – kötötte az ebet a karóhoz, és mivel nem akartam se megbántani, se pedig titkokat a kapcsolatunkba, így végül kiböktem.

– És persze kissé megijedtem – fordítottam el Kedvesemről tekintettem, de ő két keze közé fogva arcom vett rá, hogy ismételten szemeibe nézzek.

– Tehát mégiscsak megijedtél.

– Meg, de nem abban az értelemben, amire te gondolsz! – vágtam gyorsan rá, még mielőtt baj lehetett volna kijelentésemből. – Egész egyszerűen csak arról van szó, hogy rájöttem, Edward, azaz az édesapád valószínűleg hallotta minden egyes titkos gondolatomat, és hát… nem vagyok benne biztos, de nagy valószínűséggel a gondolataim a közelében nem mindig voltak erkölcsösek, amikor is épp rád gondoltam. – Éreztem, ahogyan a hőség pillanatok alatt lángba borítja arcomat. Fülig vörösödtem.

– Oh! Vagy úgy – próbált komoly maradni, de nem igazán sikerült neki, végül csak halványan elmosolyodott, majd egy könnyed, óvatos csókot lehelt ajkaimra. – És esetleg szabadna megtudnom, hogy miket gondoltál rólam? – csillogtak a szemei, várván, hogy beismerjem minden kis piszkos gondolatom.

– Kérlek, Edward, az is épp elég, hogy tudom, az apád hallotta őket – igyekeztem elkerülni a válaszadást, mivel nem akartam hangosan is kimondani azokat a dolgokat, amik beszélgetésünk hatására egymás után kezdtek leperegni lelki szemeim előtt, ezzel még nagyobb zavarba hozva.

– Nos, jól van, akkor most ne mondd el, de abban biztos lehetsz, hogy addig nem tágítok, míg meg nem tudom őket – kacsintott rám egy kaján vigyorral arcán, mely semmi jót nem ígért számomra.



– Ti soha sem esztek, mármint emberi ételt? – kérdeztem miután befejezve az evést, az emeletre tartottunk Edwarddal. Esme azon kívül, hogy kedves és gondoskodó nő volt – és persze remekül főzött, még ha csak egy rántottáról is volt szó –, még a tapintatosság sem állt távol tőle. Szavak nélkül is megértette, hogy szeretnénk kicsit kettesben maradni Edwarddal, így félhangosan megjegyezte nekünk, hogy kimegy kicsit a kertbe gondozni a virágait.

– Soha, bár Nessie kivételt képez, mivel ő eszik.

– És vért is, igaz? – Hangom kissé bátortalanul csengett, mivel nem tudtam, mennyire szabad belemennem a vér-témába.

– Igen, vért is – mondta és közben arcomat fürkészte, valószínűleg, hogy leolvashassa, ez a tény mennyire ijesztett meg. Azonban én erre az este folyamán igyekeztem felkészülni, így szerencsére nem láthatott félelmet rajtam, ami úgy tűnt, megnyugtatta egy kissé.

– Ha megkérlek, elmeséled nekem, hogy is van ez az egész? – próbáltam oldani a helyzetet. Igaz nem voltam benne biztos, hogy ez a legjobb módja ennek, de reméltem, ha látja, hogy nem félek és nem is undorodom azoktól a dolgoktól, amik vele kapcsolatosak, akkor majd felszabadul, valamint belátja, nincs mitől tartania. Szerettem, és ezen semmi sem változtathatott.

– Nem szívesen beszélek neked ezekről a dolgokról, de mivel jogod van tudni róluk… – hagyta félbe a mondatot és helyette vett egy mély lélegzetet. – Ülj le! – intett az ágy felé, mire készségesen helyet foglaltam rajta, majd kinyúlva kezéért, lehúztam magam mellé. – Az én családom nem épp átlagos. Ahogy apám szokta mondani, mi vegetáriánusok vagyunk, ami annyit tesz, hogy állati vérrel táplálkozunk – rándult meg szája szeglete az elfojtott fintortól.

– Szóval nem öltök… embereket? – nyögtem ki nagy nehezen kérdésem. Egy pillanatra kirázott a hideg a gondolttól, hogy talán… mégis, azonban Szerelmem szerencsére gyorsan megerősített az ellenkezőjéről. – Szóval nem – nyugtáztam megkönnyebbülve, bár a tény, hogy családja több tagja is megízlelte már az embervért, melyet Edward fűzött feleletéhez, felvetett bennem egy kérdést. – Te is kóstoltad már az… embervért?

– Nem, még… – akadt meg hirtelen, majd apró ráncok sokasága jelent meg tökéletes arcán. – A te véreden kívül még senkiét – pontosított.

– Sajnálom! – facsarodott el szívem, ahogyan azokra a szenvedésekre gondoltam, amit neki okoztam esti viselkedésemmel, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve gyorsan megcsókoltam.

– Bells, kérlek! – tolt el finoman magától. Ahogy szemeibe néztem, menten sírni lett volna kedvem. Egyszerre volt fájdalmas, aggódó és ugyanakkor vággyal teli.

– Már megint mit tettem? Kérlek, magyarázd el, mert fogalmam sincs, és ez a tudatlanság csak egyre kétségbe ejtőbb – szipogtam.

– Sssh! Semmi baj, Szerelmem, nyugodj meg! Csak arra az egyre kérnélek, hogy ne csókolj meg ilyen váratlanul. Nem akarlak bántani, sosem bocsátanám meg magamnak, ha bármi bajod esne, épp ezért kérem, hogy ne tedd. Tudod, hiába nem kívánom olykor a véred, az ösztöneim akkor is eléggé erősek. Most még képtelen vagyok teljes mértékig kontrollálni, bár nagyon fogok igyekezni – ígérte meg, noha inkább saját magának, mintsem nekem. – Megérted?

– Meg, de ez akkor most ugye nem azt jelenti, hogy mi… szóval, hogy mi nem csókolózhatunk? – pirultam bele kérdésembe, ráadásul eléggé zavarban éreztem magam.

– Nem, dehogyis! – nevetett, majd hideg kezei közé fogva lángoló arcom, lassú óvatossággal ráhajolt ajkaimra, hogy aztán a várt gyengédség helyett, mohó szenvedéllyel kezdje ízlelgetni őket.

– Hmm – hümmögtem kissé zihálva miután eleresztett. Arcán egy édes félmosoly ült, úgy figyelte, miként végigsimítok ajkamon. – Szóval nem öltök embert, ez jó! – kanyarítottam vissza a témát eredeti medrébe. – Kérdezhetek valamit?

– Azt hiszem, már vártam ezt a kérdést – nézett rám úgy, mint aki tényleg tudja, mit akarok kérdezni. Egy pillanatra átfutott agyamon, hogy talán ő is gondolatolvasó, mint az apja, azonban végül félretéve az ezzel kapcsolatos kérdésem, maradtam az eredetinél.

– Hogyhogy nem öltél meg az este? Mégis, hogy csináltad? Hiszen érezted számon a vérem, mégsem tetted meg – mondtam még mindig teljes értetlenségbe burkolózva.

– Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy fogalmam sincs? – kérdezte, de igazából nem várt választ. – Tényleg nem tudom hogyan csináltam, csak azt tudom, hogy szeretlek és, hogy akkor is erre gondoltam. Talán anyámnak igaza van, és tényleg az irántad való szerelmem segített. Úgy tűnik ez az érzés erősebb, mint a természetes ösztönöm – mosolyodott el halványan.

– Akkor jól sejtettem – bazsalyogtam rá én is.

– Miért akartad magad megölni? – kérdezte nyugodtan, de hangján éreztem, hogy ez csak álca.

– Mert úgy gondoltam, nincs értelme az életemnek, ha te nem szeretsz – feleltem nemes egyszerűséggel.

– Ne tedd ezt még egyszer! Soha többé ne próbáld megölni magad, értetted? – hanga kissé fenyegető volt, de tudtam, csakis szerelemből teszi.

– Ameddig te velem vagy, addig ez a veszély nem fenyeget! – néztem fájdalmasan csillogó szemeibe, majd miután mellkasára vont és átölelt, mélyen beszívtam édes méz és orgona illatát. – Igaz az, hogy meg akartál ölni az erdőben? – kérdeztem pár perccel később, ingének egyik gyürködésével játszadozva.

– Apám mondta el, igaz? – Bólintottam. – Sajnálom! Én… Nem tudom mi volt akkor velem, de nem kell félned, nem foglak bántani, ígérem! De kérlek, erről most ne beszéljünk. – Éreztem, ahogyan szorosabbra fonja karjait körülöttem, mintha csak közelségemmel akarná nyugtatni magát.

– De azt azért ugye elárulod, hogy miért hazudtad azt, hogy nem szeretsz? – mormoltam mellkasába.

– Ez elég bonyolult.

– Azért próbáld meg elmagyarázni – erősködtem.

– A lényeg annyi, hogy szerettelek és féltettelek, mégpedig magamtól – sóhajtott keserűen, mire még közelebb préseltem magam hozzá. – El akartam mondani neked, mit érzek, de amikor a csókkor megsérültél, és én majdnem… – csuklott el hangja, én pedig önkéntelenül is megremegtem az emléktől. – Úgy sajnálom, Bells! Nem akartalak bántani, se pedig megölni, de a bennem lakozó démon nagyon erős. Épp ezért döntöttem végül úgy, hogy hazudok az érzéseimről. Meg akartalak óvni. Azt akartam, hogy boldog légy, ugyanakkor képtelen voltam távol maradni tőled. Túlontúl önző vagyok! Ezért is kértem, hogy legyünk barátok, hogy a közeledben maradhassak – vallotta be.

– A boldogságot akarni, nem önzőség – mosolyodtam el. – És, hogyhogy mégis bevallottad, hogy szeretsz?

– Nos, ez jórészt anyámnak köszönhető, aki elbeszélgetett velem és ráébresztett sok mindenre. Mindig is azt mondta, hogy nagyon hasonlítok apámra, és igaza volt. Én is készültem elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint ő egykoron. Majd végül egy kis segítséggel, de rájöttem, hogy ez a szerelem irántad túl erős és mély ahhoz, hogy tovább tudjak élni nélküled – emelte fel állam alá nyúlva fejem, majd egy lágy csókot lehelt számra. A szemei csak úgy csillogtak, minden kiolvasható volt belőlük, így nem is faggattam a részletekről. – Mégis, hogy jöttél rá, hogy mi vagyok? – kérdezte néhány perccel később.

– A könyv által – feleltem most már szemébe nézve, de még mielőtt folytathattam volna mondandóm, felszisszent.

– Gondolhattam volna! Szóval mégsem csak annyit olvastál el, amennyit mondtál, igaz?

– Nem, nem erről van szó! – tiltakoztam azonnal. – Azzal kapcsolatban igazat mondtam, csak éppenséggel volt az a szó… tudod; vámpír, és hát mivel nem hagyott nyugodni, hogy mégis miért épp róluk írsz, végül utánanéztem. Igaz, nem sok mindent találtam a világhálón, de amiket mégis, azok között és köztetek, elég sok összefüggést véltem felfedezni. Majd végül volt egy álmom, amiben te egy vámpír voltál – számoltam be a történtekről, majd tekintetem zavartan kaptam el Szerelmemről.

– Oh, Bells! – simított végig arcomon.

– Most haragszol rám? – néztem rá félve.

– Mi? Nem, dehogyis! Honnan veszed, hogy haragszom rád? Hiszen ha te nem jössz rá, hogy vámpír vagyok, akkor talán ez most nincs – utalt a jelenlegi helyzetünkre. – Viszont mindenesetre jó lesz szólnom Jaspernek, hogy nézzen utána annak az oldalnak.

– Mégis miért? – értetlenkedtem.

– Mert nem szeretnénk, ha mások is tudomást szereznének a létünkről. Ahogyan apám is mondta neked, ha az emberek rájönnek a titkunkra, akkor nagy veszélybe kerülünk, és akkor…

– El kell mennetek, tudom – biggyesztettem le ajkam.

– De ne aggódj, Jazz majd elintézi. Tudod, már nem először teszi. Mióta anyám is hasonlóképpen jött rá családunk titkára, azóta folyamatosan ellenőrzés alatt tartják a többiek a világhálót, hogy olyan információk, melyek leleplezhetnek, ne kerülhessenek az emberek kezébe.

– Szóval szerencsém volt, hogy Jasper ezt nem fedezte fel, igaz?

– Ez nézőpont kérdése, de igen, szerencséd volt, hogy rá akadtál.

– Nos, akkor ezt majd jó lesz, ha megköszönnöm Jazznek – nevettem, ezzel mosolyt csalva Edward arcára is. – Azonban, bár igaz, néhány dolgot sikerült megtudnom az internetnek köszönhetően, én mégis szeretnék többet, hacsak nem mindent megtudni rólatok, főleg rólad, ha az lehetséges – néztem rá kérlelőn.

– Amit csak akarsz, kérdez bátran. – Menten felcsillantak szemeim felelete végett, majd, mint a kisgyerek, akinek épp most mondták, hogy lehet három kívánsága, boldog izgatottsággal kutattam elmémben azon kérdések után, melyek a legjobban foglalkoztattak, és amiket mindenekelőtt tudni szerettem volna Edwardról és a vámpírokról.

– Nos, lássuk csak. Ugye azt már tudom, hogy ti vámpírok vagytok, így halhatatlanok is, igaz? – kérdeztem, mire határozottan bólintott. – Szóval halhatatlanok, rendben – nyugtáztam a tényt. – És hány éves vagy?

– Hetvenegy! – felelte, mire vészesen elkerekedtek szemeim. – Minden rendben, Bells? – kérdezte aggódón.

– Per… persze, csak ezt… Kell egy kis idő, míg megemésztem. De ne aggódj, jól vagyok, és ez a tény nem változtat az érzéseimen – hangsúlyoztam, hogy végre elhiggye. – Viszont elmagyaráznád, hogy ez mégis hogyan lehetséges?

– Természetesen – biccentett. – Mint talán azt te is tudod, vámpír akkor lesz valakiből, hogyha megharapják. Nálunk, vámpíroknál, a filmekkel és könyvekkel ellentétben van egy bizonyos méreganyag, mely, ha a szervezetbe kerül, és ott szétterjed, akkor következik be a vámpírrá válás. A családom többi tagja mind abban a korban ragadt testileg, amikor is átváltoztatták, kivéve Nessie-t és engem. Mi születésünk után egy ideig fejlődtünk, majd elérve az emberi évben számított hét éves kort, megálltunk a fejlődésben, így maradva fizikailag örökké tizenhét éves.

– Na, várjunk csak! – emeltem fel mutatóujjam. – Azt akarod mondani, hogy hét évesen már így néztél ki? – meredtem rá hitetlenül.

– Megértem, ha ez most sokkolt téged, ahogyan azt is, hogyha szeretnél egy kis időt kérni, hogy megemészd a hallottakat – mondta kissé csüggedten.

– Igen, abban igazad van, hogy kell egy kis idő mindehhez, hiszen az ember nem mindennap szembesül azzal, hogy a kedvese egy vámpír, azonban eszem ágában sincs akárcsak egy percre is elengedni ezek után téged, ezt jobb, ha tudod! – figyelmeztettem, mire hatalmas vigyor ült ki arcára.

– Ahogyan nekem sem! De azért csak szólj, ha idő kell, én tiszteletben tartom.

– Ne aggódj, tényleg jól vagyok. Csupáncsak meg kell még emésztenem, hogy egy tizenhétnek kinéző, hetvenegy éves férfiba vagyok szerelmes. Semmiség lesz – fűztem hozzá ironikusan. – Amúgy az tényleg igaz, hogy te még sosem csókoltál meg előttem egyetlen lányt sem? Vagy hazugság volt, hogy esetleg könnyebben megkaphass? – vontam fel kérdőn szemöldököm.

– Nem volt hazugság, viszont az is igaz, hogy meg akartalak kapni – mondta kissé közelebb hajolva, ami igaz arcpirosítóként hatott rám, mégsem zavart igazán. Elégedettséget éreztem. Tudni, hogy ő is legalább annyira kívánt akkor, mint én őt, boldogsággal és melegséggel árasztott el. – Ám bárhogy is alakult, annak azért örülök, hogy nem jutottunk tovább.

– De mégis miért? – néztem rá döbbenten, ugyanis az elhangzottak után azt vártam a legkevésbé, hogy azt mondja, örül, hogy nem feküdtünk le.

– Bells, ez… ez elég bonyolult. Tudod az én ösztöneim eléggé összetettek. Mindamellett, hogy kívánom a vért és, hogy az érzékeim kifinomultak, mint a szaglás, látás vagy hallás, van még egy elég jelentős tény, ami bajt okozhat – mondta vészjóslóan.

– És mégis mi lenne az?

– Nekem… – vett egy mély lélegzetet, majd meggondolva magát folytatta. – Azt hiszem, inkább az lesz a legjobb, hogy ha megmutatom – pattant fel az ágyról, majd egy szempillantás alatt eltűnt, majd egy fél perccel később már újra előttem állt, bár kicsit távolabb, mint az imént. Önkéntelenül is megdörzsöltem szemeim, mint aki nem hisz nekik, pedig már a neten is olvastam, hogy a misztikus lények eléggé gyorsak. – Kérlek, ne ijedj meg! – szólt, majd összezárta ujjait, a kezében lévő nagyobbacska kődarab pedig, mint valami szivacsdarab engedelmeskedett a nyomásnak. Miután pár pillanattal később kinyitotta markát, elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogyan tenyeréből a földre hullik a homok, mely a kődarabból maradt.

– Elképesztő! – Csak ennyit bírtam kinyögni.

– Szeretlek, Bells, nem akarlak bántani, de mint te magad is láthatod, bármikor kárt tudok tenni benned, ha csak egy kicsit is nem koncentrálok az ellenkezőjére. Érted már? – Bólintottam felelet helyett, miközben végre megértettem, mit is takart az erős kifejezés. – Sose bántanálak szándékosan, de az ösztöneim néha erősebbek, ezért is kell megértened, hogy miért nem csókolhatsz meg csak úgy, hogy miért kell vigyáznunk – beszélt jelentőségteljesen, miközben visszaült mellém.

– Rendben. Megértettem és elfogadom, de azt az egyet nem kérheted akkor sem, hogy ne csókoljalak!

– Mint már mondtam, ezt sosem kérném. Csupáncsak annyit, hogy ne tégy semmilyen olyan váratlan mozdulatot, melytől az ösztöneim beindulhatnának.

– Ígérem! – esküdtem meg, majd nagyon lassan közelíteni kezdtem az ajkaihoz, melyek már percek óta úgy vonzották enyémeket, hogy az szinte kibírhatatlan volt.

– Látom, a te ösztöneiddel nehezebb dolgom lesz, mint a sajátjaimmal – kuncogott, majd egy apró csókot lehelt alsó ajkamra.

– Ennyi? – kérdeztem szomorúan.

– Egyelőre ennyi.

– Rendben, akkor folytatom a kérdezősködést – mondtam kissé duzzogva. A gondolataim még mindig eléggé csapongtak, így a kérdéseim sem voltak éppenséggel összefüggőek. Ami csak eszembe jutott, rögvest megkérdeztem, de szerencsémre Szerelmem készséges és türelmes volt, így mindenre választ kaptam. Elmesélte, hogy a gyorsaságon és az erőn kívül a kifinomult érzékek segítenek nekik a vadászatban, mint a szaglás, mellyel már messziről ki tudják szagolni a zsákmányt, vagy épp a hallás, és a látás, melyek talán a leghasznosabbak. Viccesen még meg is kérdeztem – és persze mert érdekelt, hiszen ki tudja –, hogy ugye nem lát át a falon, mint a szuperhősök a mozivásznon, de megnyugtatott, hogy erről szó sincs, majd hozzátette, hogy nekik nincs szükségük mesterséges fényre ahhoz, hogy sötétben is lássanak. Ez persze azonnal megmagyarázta, hogy miért világítottak és vonzottak a szemei a születésnapi bulim éjjelén.

Egyre izgatottabb lettem, amit ő is észrevett és örült neki. Már csak azért is, mert végre láthatta, hogy nem félek tőle, sőt inkább ellenkezőleg. Mindent tudni szerettem volna, ami vele kapcsolatos. Elmondta, hogy a doktorék tényleg örökbe fogadták a többieket és, hogy nem igaz, hogy az édesapja, Carlisle vér szerinti rokona. Meglepődtem, amikor azt mondta, hogy ők sosem fáradnak el, így nem kell se leülniük, se pihenniük és, hogy egyáltalán nem képesek aludni. Valamint arról is szót ejtett, hogy levegőre sincsen szükségük, csak puszta megszokásból és persze az illatok miatt kell lélegezniük. Nehezen tudtam elhinni a hallottakat, de mikor mellkasára tettem kezem, és bármennyire is koncentráltam, nem éreztem szívdobbanást, elhittem neki, hogy nem kering vér az ereiben, nem pedig csak gyenge a pulzusa, ahogyan eddig gondoltam. Bőre hideg és márványsima volt, mely elmondása szerint pár fokkal melegebb, mint a többieké. Azt állította, hogy hét éves koráig, ha nem is mindenben, de nagyon hasonlított Nessie-hez. Neki is volt vére, mely később, mikor befejezte a fizikai fejlődést, a szervezetében lévő méregtől megfagyott, a szíve pedig megszűnt dobogni. Azt mondta, ez valószínűleg azért lehetett, mert vér nélkül nem lett volna képes a teste a változásra. A ténytől kissé megborzongtam, ugyanakkor csodálattal hallgattam minden egyes szavát.

– Sajnálom, ha még ezzel is rád hoztam a frászt, így is épp elég, hogy tudod, szörnyem a véred után vágyakozik – jelentek meg újabb gondterhelt ráncok homlokán.

– Ne mondj ilyeneket, mert nem igaz – ellenkeztem. – Én nem félek tőled, pusztán ez a sok információ, mely számomra hihetetlenül hangzik, hogy tudom igaz, kissé lassabban megemészthető, de hidd el, megbirkózom vele. És egyébként is! Kit érdekel, hogy a véremre fáj a fogad, ameddig a számat csókolod, és a fülembe suttogod, hogy szeretsz?! Addig ez mind nem érdekel – jelentettem ki őszintén, és úgy tűnt, hisz nekem.

– Jaj, Bells! Bárcsak már előbb megismerhettelek volna – sóhajtott mélyeket.

– Tudom, ez nem épp igazságos, hiszen nekem alig tizenhét évet kellett várnom rád, míg neked több mint hatvannégyet– mondtam tényleg sajnálva, egy gyors fejszámlálást követően.

– A lényeg, hogy most már itt vagy velem! – vont közelebb magához, majd belefeledkezve egymás ajkának becézgetésébe, csak egy jó tíz perccel később folytattuk a „mesedélutánt”.

– Mesélsz nekem kicsit Nessie-ről? Azt mondtad, hogy nem hasonlítotok mindenben.

– Igen, ez így van. Ő sokkal különlegesebb, ugyanis félig ember, félig pedig vámpír.

– Gondolom, ez azért lehet, mert Bella emberként szülte meg. Viszont akkor nem értem – ráztam meg fejem. – Ha ti ikrek vagytok, akkor te is félig ez, félig az vagy, nem?

– Bells, mi Nessie-vel nem vagyunk ikrek. Ezt csak az emberek miatt mondjuk, ugyanis ők nem értenék meg, hogy lehet az, hogy én kilenc évvel fiatalabb vagyok tőle. – Menten elakadt a lélegzetem a hallottaktól, majd igyekeztem gyorsan túltenni magam döbbenetemen.

– Szóval Bella csak a te születésed után változott át?

– Nem. Anyám közvetlen Nessie születése után lett vámpír. Apám csak így tudta megmenteni az életét.

– Oh! – hőköltem kissé hátra, majd mivel láttam ez egy fájdalmas téma, nem firtattam. – De én azt hittem a vámpíroknak nem lehet gyerekük és, hogy az Incubus faj is csak halandó nőket képes megtermékenyíteni. Vagy ez is mind hazugság?

– Nem, ez igaz, de te honnan tudsz ennyit az Incubusokról? – bazsalygott, mire elpirultam. – Én már anyám átváltozása után fogantam és születtem. Ne kérdezd, hogyan lehetséges ez, mert nem csak én, de szüleim, sőt még nagyapám sem tudja rá a választ, pedig évekig kutatott utána, annak ellenére is, hogy még apám is beletörődött a megváltoztathatatlanba.

– Na jó, szóval míg Nessie félvámpír, addig te… teljes értékű? – kissé bizonytalan voltam, így mondandóm inkább kérdő volt, mintsem kijelentő.

– Valahogy úgy. Viszont mivel biztos vagyok benne, hogyha most mindent elmesélek Nessie-ről, akkor ő kitekeri a nyakam, szóval ezt a témát inkább hanyagoljuk.

– Nessie-t nem a legjobb húzás magunkra haragítani, szóval rendben, ellenben akkor mesélj magadról. Te miben különbözöl a többiektől? – kérdeztem ugyancsak izgatottan.

– Én? Nos, mint mondtam, kicsinek a nővéremre hasonlítottam, majd miután megfagytam, idézőjelesen, mondhatni teljesen olyan lettem, mint bármely más vámpír. Talán csak egy-két apró eltérés van, azon kívül, hogy én nagyon csekély részben ember vagyok, bár ezen énemet eléggé elnyomja a sokkal erőteljesebb démoni – húzta keserű fintorra ajkát. – Igaz nem vagyok gyorsabb, mint apám, bár néha jól jönne, de erősebb vagyok Emmettnél, amit rávaló tekintettel nem hangoztatok, és ami nem mondom, hogy nem jön rosszul, de… nem mindig örülök neki – rándult meg ismét szája szeglete, és majdnem biztos voltam benne, hogy az én törékenységem miatt mondja és gondolja így. – Azt hiszem, a szememet és a képességemet leszámítva a többiben nem különbözök, legalábbis eddig nem tudok róla.

– A képességedet? – kerekedtek el szemeim. – Csak azt ne mond, hogy te is gondolatolvasó vagy, mert akkor én most azonnal elsüllyedek szégyenemben – mondtam kiszáradt torokkal, miközben éreztem, arcomat ismét csak elönti a forróság, rákvörössé varázsolva.

– Nem, nem vagyok az, de most már egyre jobban kezd érdekelni, hogy vajon mikre gondolhattál velem kapcsolatban, amik miatt szégyelled a gondolataid – vigyorgott kajánul, amitől csak még jobban zavarba jöttem. – Elmondanád végre, hogy mikre gondoltál, ugyanis nagyon kíváncsi vagyok? – nézett mélyen azokkal a gyönyörű sötétarany íriszű szemeivel enyémekbe, mire szívem kihagyott egy ütemnyit, majd észre se véve mikor, de végül beadtam derekam.

– Inkább megmutatnám – búgtam kacérul, miközben közelebb csúsztam hozzá, persze vigyázva, semmi hirtelen mozdulatot ne tegyek.

– Akkor fogj hozzá – adta meg a jelet, amire vártam, majd mozdulatlan ülve figyelte, mire is készülök. Noha nem igazán tudtam magam sem, mit is akarok kihozni ebből a helyzetből, mivel nem akartam sokáig váratni, nehogy meggondolja magát, így még közelebb csúsztam hozzá, majd figyelve mozdulataimra, karjaimat nyakába fűztem, ajkaimat pedig nagyon óvatosan övéihez nyomtam. Azonnal éreztem, hogy jól csináltam mindent, mert Edward nyomban visszacsókolt, majd karjaival átölelte derekam, még közelebb húzott magához. Szerettem, ahogyan csókol. Először gyengéd volt és megfontolt, majd alig pár perccel később olyan heves lett, hogy éreztem, még pár ilyen pillanat és elvesztem minden önuralmam vágyaim felet. Én is egyre hevesebb lettem és követelőző, majd mikor néhány újabb perccel később még mindig nem állított le, úgy véltem, talán már nem is fog. Csakis arra tudtam gondolni, hogy ő is folytatni szeretné, amit nem olyan rég félbehagytunk, majd némi mérlegelés után lassan hátradőltem az ágyon, magammal húzva őt is.

Nem ellenkezett. Míg egyik keze simogatott, addig a másikkal tartotta magát, hogy rám ne nehezedjen teljes súlyával, lábai pedig satuba szorították bal lábamat. Nem úgy tűnt, mint aki perceken belül abba akarná hagyni, és ez elégedettséggel töltött el. Ajkaink édes tánca jó ideig tartott. Szenvedélyesek és követelőzők voltunk mindketten, és bár némileg tartottam a folytatástól, túlságosan is kívántam Edwardot ahhoz, hogy ez eltántorítson. Összes eddigi titkos vágyam Kedvesemmel kapcsolatban most ismét lepergett lelki szemeim előtt. Kezem ösztönösen siklott hátáról oldalára, majd meg sem állt egészen mellkasáig, ahol is miután kitapogatta a halványkék ing, apró gombjait, azokat ujjaim lassú mozdulatokkal kezdték el kiszabadítani a nekik szánt lyukakból.

– Bells! – ragadta meg Edward csuklómat, ezzel félbeszakítva tevékenykedésem, mikor is már a negyedik gombnál jártam. Tekintete vággyal teli, hangja pedig higgadt volt, mégis jól tudtam, épp leszidni készül, mégpedig, mert átléptem egy bizonyos határt.

– Sajnálom – néztem mélyen szemeibe, miközben testem zihált a vágyakozástól a folytatás után.

– Nem, én sajnálom, csak tudod ez nekem így… egyszerre túl sok – sóhajtott keserűen.

– Megértem, és tényleg sajnálom, ne haragudj rám! Én… én nem is értem, mi üthetett belém, hiszen sose voltam ilyen… ilyen rámenős. Soha! De Te…! Olyanokat hozol ki belőlem, amikről azt sem tudtam, hogy bennem vannak – mondtam őt hibáztatva azért, hogy a közelében mindig elvesztem józan eszem és viselkedésem is száznyolcvan fokos fordulatot vesz. – Sajnálom, azt hiszem nekem is jó lesz önuralmat gyakorolnom, hogy a vágyaimat kontrollálni tudjam, mikor veled vagyok.

– Az jó lenne – bólintott helyeslőn, majd végigsimított kipirult arcomon. – Tudod, nagy szerencsénk van a képességeddel.

– Hogy mondtad? Az én képességemmel? – csodálkoztam.

– Igen Bells, jól hallottad, neked is van képességed, méghozzá nagyon hatásos és persze hasznos – mondta jelentőségteljesen, majd hanyatt dőlt mellettem, mire azonnal oldalra fordulva most én hajoltam fölé.

– Az, hogy lehet? És mégis mi az? – soroltam kérdéseim némileg izgatottan, minek végén belefogott egy hosszúnak ígérkező mesélésbe. Először is elmondta, hogy némelyeknek már emberként is vannak képességeik melyek, ha vámpírok lesznek, felerősödnek. Ezután elmesélte, hogy már az első pillanatban érezte, hogy valami különös történik, ha hozzám ért, de csak jóval később értette meg, hogy az érzés egy áldás, mégpedig az enyém miatt lehet. Azt mondta, ez segített neki többször is, hogy lebírja győzni démonát, és ne öljön meg, ugyanis elmondása szerint a képességem képes lecsitítani szörnyét és megszüntetni szomját arra az időre, míg fizikai kontaktus áll fent köztünk. Azonban az megdöbbentett, mikor azt állította, hogy mindennek ellenére, este nem segített neki az áldásom, mert állítólag megszüntettem annak hatását, amit én se nem értettem, se nem tettem – legalábbis tudatosan.

Láttam, hogy még mindig fájdalmas neki ezekről a dolgokról beszélnie, így bár még nagyon sok mindenre kíváncsi lettem volna ezzel kapcsolatban, mégsem faggattam tovább, helyette inkább, hogy oldjam a benne lévő feszültséget, a többiekre tereltem a témát. Igaz már mesélt pár dolgot a családjáról, de szerencsére most még többet megtudhattam ezekről a nem mindennapi emberekről, pontosabban vámpírokról.

Elmondta, hogy az édesapján kívül Alice-nek, Jaspernek, az édesanyjának, Nessie-nek és persze neki is van különleges képessége. Azt mesélte, hogy Alice látja a jövőt, de csak az emberekét és a vámpírokét, ezért is nem értettem – és erre Edward sem tudott választ adni, sőt azt mondta, még maga Alice sem –, hogy az én jövőmet, miért nem látja. Azután megtudtam, hogy Jasper érzi mások hangulatát, és befolyásolni is képes azokat. Nessie áldásáról azonban nem mondott semmit, tartva közös nővérkénk haragjától, de az édesanyjáról elmesélte, hogy neki egy úgynevezett mentális pajzsa van és, hogy ez nagyjából mit is takar.

– Ezt miért kaptam? – kérdezte alig hallhatóan, miután egy könnyed csókot leheltem szájára.

– Csak úgy – vontam meg vállam.

– Rendben, akkor adhatsz még egyet – emelte kissé feljebb fejét, hogy elérje ajkaim, de én mutatóujjam szájára téve állítottam meg.

– Nem tehetem, ugyanis gyakorolnom kell a vágyaim feletti önuralmat. Szeretnék segíteni neked, hogy könnyebb legyen, szóval nem lehet – játszottam az ártatlant.

– Ezt most direkt csinálod, igaz? – mozgatta ajkait ujjaim alatt. – Adj egy csókot!

– Nem fogok! Inkább mesélj a te képességedről.

– Na jó, legyen, de utána nem úszod meg egykönnyen, ezért a mostaniért még számolunk! – fenyegetett meg viccelődve.

– Azt majd meglátjuk – incselkedtem, majd gyorsan egy csókot nyomtam egyenes, határozott vonalú orrára.

– Nos, az én adottságom sokban hasonlít anyáméhoz. Nekem is mentális pajzsom van, mint neki, tehát például én is képes vagyok elrejteni a gondolataim apám elől – nevetett –, csak épp vele ellentétben én nem tudom hárítani azokat a képességeket, melyek használatához fizikai kontaktusra van szükség. Így lehet, hogy a tiéd is képes hatni rám. Tudod vicces, mert olyan, mintha a képességeinket összehangolták volna, vagy legalábbis mintha valaki tudta volna, hogy mi egyszer találkozunk, és eme áldást adta volna neked, hogy megvédjen tőlem. Persze tudom, hogy ez nem így megy, butaság az egész, de én akkor is örülök neki, hogy így alakult.

– Akárcsak én! – mosolyogtam Szerelmemre, aki arcom simogatva próbált meg egy csókot kicsalni tőlem, de jelenleg makacsul tartottam magam. Noha az is igaz volt, eléggé nehezemre esett ellenállni neki, ugyanis legszívesebben már rég rávetettem volna magam ajkaira, hogy kifulladásig csókoljam. – Köszönöm, hogy ezt mind elmesélted.

– Mint már mondtam, nem akarok semmit sem eltitkolni előled, és amúgy is jogod van tudni ezekről, ha már egyszer kockáztatod az életed azzal, hogy velem vagy – szorította össze állkapcsát, úgy szűrte fogai közt az utolsó szavakat.

– Kérlek, hagyjuk már végre ezt a témát! – csattantam fel kissé bosszúsan. – Még a végén azt fogom hinni, hogy így akarsz megszabadulni tőlem, mert nem mered elmondani, hogy máris megbántad az egészet – próbáltam elhúzódni, de átölelve visszavont mellkasára.

– Kis butám! – nevetett. – Tudod, apám szerint nekünk nincs lelkünk, anyám szerint viszont nagyon is van, én pedig hát… pártatlan vagyok. Azonban jelenleg nem is érdekel, melyiküknek van igaza, hisz ha ilyen a Pokol, akkor kinek kell hát a Menny!? – búgta a szép szavakat, mire végül engedtem a vágytól és vágyakozástól csillogó aranybarna szemeknek, és újra megcsókoltam. – Remélem, tudod, hogy szeretlek, és nem kételkedsz az érzéseimben, valamint ezzel az egésszel, amit meséltem, nem rémisztettelek meg.

– Tudom, de szeretem, ha hangosan is kimondod – bazsalyogtam –, és nem kell aggódnod, nem ijesztettél meg, sokkal inkább felcsigáztál, bár azért még van mit megemésztenem. Azonban, ha már itt tartunk, lenne még egy kérdésem, mégpedig, hogy mi van a napfénnyel? Tényleg igaz, hogy ti attól… – önkéntelenül is megborzongtam, ahogy arra gondoltam, hogy a Nap fénye árthat Kedveseméknek.

– Ha megkérhetlek, ne nézz több vámpíros filmet, rendben? – nevetett jókedvűen, mire sandán néztem rá. – Ne aggódj, Szerelmem, a napfény nem árt nekünk, de ahelyett, hogy elmondanám neked mi is a helyzet, inkább megmutatnám.

– És mégis mikor? – kérdeztem újra kissé izgatottan.

– Egyértelműen akkor, mikor sütni fog a nap – nevetett.

– Jól van, azért nem kell kinevetni – mondtam durcásan és visszafordultam a hátamra. Edward persze azonnal fölém hajolt, de én félrefordítottam fejem.

– Sajnálom, Édesem, én nem úgy értettem, nem akartalak kinevetni. Ki tudlak esetleg valamivel engesztelni? – döntötte vissza finoman fejem, hogy szemeimbe nézhessen.

– Próbáld meg, majd meglátjuk – szóltam ridegen játszva a sértődöttet, mivel igazából már egyáltalán nem haragudtam rá. Edwardra nem lehetett sokáig haragudni, sőt szinte lehetetlen küldetés volt akárcsak a látszatát is egy percnél tovább fent tartani.

– Nos, lássuk csak – suttogta bőrömnek, majd a halántékomtól egészen az államig haladva végigcsókolt minden egyes négyzetcentimétert. Kellemes borzongás futott végig rajtam, miután végezve orcámmal, államról nyakamra csúsztatta ajkait, majd meg sem állt egészen kulcscsontomig. Ám mikor a következő percben Edward kissé felemelkedett rólam, majd a hosszú, fehér ujjak finoman gombolni kezdték blúzomat, elakadt a lélegzetem. Szólni akartam, de abban a pillanatban egy hang sem jött ki torkomon, aztán már nem is volt rá esélyem, hogy beszélhessek, mert Szerelmem lecsapott ajkaimra. Karjaimat automatikusan nyaka köré fontam, úgy húztam még közelebb magamhoz. Teljes odaadással vívtuk szenvedélyes csókcsatánk, mialatt Edward ujjai visszatévedtek a gombokhoz, hogy befejezve az előbb félbehagyott tevékenységet, teljesen megszabadíthasson felsőmtől. Azonban a következő percben egy halk köhintés vegyült szégyenteljes zihálásunkhoz, mely mikor eljutott tudatunkig, bár kelletlenül, de szétválasztottuk ajkaink, majd mindketten – én fejjel lefelé, míg Edward még mindig rajtam feküdve – az ajtóban álló alakra meredtünk.

– Na, de gyerekek! – szólt bosszúsan a kellemetlenkedő, mint aki épp meg akarna dorgálni minket, majd végül elnevette magát, míg nekem a fejembe tóduló vér ismét pírba futtatta arcomat.

16 megjegyzés:

  1. Szia!

    Csodálatos feji lett:) Nem is értem, hogy Bella kezébe miért nem került a Twilight:) Pedig biztos jobb lett volna, mint a net, amit ugye Jazz szépen átvizsgál:) Aztán csak figyeljen mit töröl, mert ha megtalálja a blogodat és eltüntetni, akkor olyat teszek, hogy azt is megbánja, hogy kiejtette a vámpír szót:P
    De annak ellenére, hogy kívülről fújom már az egész vámpíros történet dolgot -és gondolom nem csak én- nagyon élveztem:) Egyetlen betűt se hagytam ki:) Imádtam mindene egyes szót, amit írtál. Fantasztikus vagy! Komolyan, a vámpírok tanulhatnak tőled, hogy miként kell viselkedniük és mi a történetük:)
    De gondolom most lesz valami fordulat:) Mondjuk Volturi -aminek részemről úgy örülnék, mint majom a farkának:P vagy éppen a Twilight saganak:)
    Hm, remélem Emmett nyitott be:) Ugye ő az! Könyörgöm! Legyen ő:) Ez az ő stílusa:) Persze mondjuk Edwardot is szívesen elképzelném a helyzetben:) Esme meg csak nem. Hiszen ő a Tündérkeresztanya keresztanyja:) Hát, be kell vallanom valamit. Sajnos most tudok majd aludni:P Persze ez nem azért van, mert nem volt jó, hanem azért, mert boldog vagyok, hogy összejöttek és -egyenlőre- minden rendben van:) A függő végtől most eltekintek, de azért Rossz vagy:D Vagyis ha helyesen fogalmazok, akkor nagyon is Jó:) Profi író:)
    És mint ma kiderült, azért tudok én olvasni a fejedben:) Még akkor is, ha két vámpírnak nem lehet ugyan az a képessége:) Edward megengedte, hogy lenyúljam kicsit az övét, hogy megnyugtassam magam afelől, hogy mik is járnak a fejedben:) Be kell valljam, örülök, hogy megengedte:) Azt olvastam ki a fejedből, amit most itt leírtál:) Meg persze talán még sikerült elcsípnem pár gondolatfoszlányt, amit úgyse ismersz be, hogy a tied:) Tudom én, hogy eltaláltam valamit ebben a tipp mixben:) Nem tudsz becsapni;)
    Oké, azt hiszem eleget bosszantottam itt mindenkit:P De még nem szabadulsz meg tőlem:) Ne is reménykedj:) Ha Jasper eltüntetné az oldalad, akkor megkereslek és addig nem mehetsz sehova, amíg el nem mesélted, hogy hogyan folytatódik:) Megoldom én:) Viszem magammal az összes olvasód, aki kíváncsi Rád:)
    Oké, tényleg befejezem:)
    Csodás vagy, Fantasztikus, Mesés, Megborzongató Blogíró, akit Imádok(L)
    Szép álmokat és sok-sok ihletet a továbbiakban is:D

    OneGirl

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ó,brühühü,mégsem én lettem az első,ez soha nem jön össze :(Na mindegy...egyszer csak összejön:)
    Már 10 perce itt vigyorgok,mint a vadalma:D Én csatlakozom OneGirlhez,ha Jasper eltünteti az oldalad:D Sejtettem,hogy Nessi valami ilyesmi választ fog adni:)Hogy ez a BElls hogy nem bir az ösztöneivel,rosszabb,mint a vámpirok:D Na persze megértem:D Én sem birnék a helyében:D
    A végén meg akkor is tutira 100%,hogy Em nyitott be,csak ő lehet ennyire szemtelen:D
    Tök jó,hogy most-ideiglenesen-ilyen boldogok:D
    Már várom mikor szólnak közbe a farkasok,vagy a Volturi.Uh,lesz itt buli,ha a Volturi fülébe jut,hogy megint beavattak egy embert:)
    Na jó,azt hiszem ennyi volt,megyek aludni:D
    Jó reggelt,vagy szép napot,és sok ihletet a folytatáshoz!:D

    VálaszTörlés
  3. Jaj,istenem!Ez nagyon jó lett!Bells helyében én sem bírnék magammal...Ki tudna ellenállni Edwardnak?Hát szerintem senki!:D
    Ki merészelte félbeszakítani őket?
    Megérdemled a Függővégek Írója díjat!
    puszi:*baba*

    VálaszTörlés
  4. Szia Drága
    Hát elsősorban köszönet az Emmett féle megfejtésért de ugye azt még most sem tudom hogy hogyan lehet Edward erősebb egy olyan lénynél akiben negyedrész ember van annyival is gyengébbnek kellene lennie nem? Na jó ez majd még biztos benne lesz később.
    Másodszor ugye IMÁDTAM IMÁDTAM IMÁDTAM annyira aranyosak és szerelmesek én meg itt fekszek az ágyba és irigykedek rájuk hogy milyen aranyosan elvannak és hogy Bells mennyire nem bír az ösztöneivel komolyan az volt az érzésem hogy néha Edwardnak jobban ment a dolog mint a mi kis csókmániás Bellsünknek.Bár abszolút nem kárhoztatom érte melyik idióta nő nem így tenne ha bevallaná az álompasi aki nem mellesleg egy ilyen dögös vámpír hogy szereti engem szerintem 10 Emmett sem tudna leszedni róla úgyhogy még mindig elég jól viselte és milyen aranyosan incselkedett vele hihi tök édesek komolyan itt fekszek és vigyorgok hajnali 3 óra körül és neked komizok.Szuper volt a feji bár Emmettet jól nyakon kéne vágni hogy miért pont rosszkor nyit be bár azt nem hiszem hogy lett volna bármi is ha mégsem nyit be gondoltam hogy nem vagy ennyire kegyes és nem fogsz egy szépen kreált szexet összehozni nekünk.:( Azt hiszem arra még várnunk kell egy keveset.Na sebaj én akkor is imádtam és szintén olyan volt most ez a feji amit már egyszer mondtam neked mintha a lélegzetvétel a betűid által jönnének.Nagyon nagyon várom már az a frisset pedig még csak most kaptam meg az előzőt azta tök gáz vagyok de imádlak és remélem hogy megértesz Puszi és ne feledd legyél rossz. :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Most már mindent tud :D Ez olyan jóó:D
    Sztem Emmett vagy Nessi volt aki megzavarta őket xD Ajj pedig olyan kivi vok, hogy mi lett volna ha tovább mennek :P
    Nem baj majd máskor :D
    Imádtam!
    Puszíííí
    Tincsu

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Mikor a komiíráshoz érek egyszerűen sose tudom, hogy mit is írjak :$
    Isteni fejezet lett. Végre megvolt a nagy beszélgetés, dúl a láv csak azt a kellemetlenkedő alakot kellene jól hátsón rúgni, amiért megzavarta a szerelmeseket. Mellesleg nekem nagyon Emmett gyanús a dolog, vagyis csak őt tudnám elképzelni, aki feloson Bellsékhez hátha lát valami szaftos jelenetet. Bár neki suliban kellene lennie... viszont az is lehet, hogy a nagy beszélgetéssel elrepült a délelőtt....
    Áh, most a következő fejezetig esz a penész, hogy kit varázsolták Eddy szobájáhozXD

    Puszi :Pupi.

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    WWWOOOOWW! Tuti h Emmett nyitott rájuk, először nem rá gondoltam de de a reakció hogy elnevette magát... Arra gondoltam vajon meddig mentek volna el ha nem nyit rájuk. Én kifejezetten szeretem amikor a vámpírokról mesélnek, ezért is tetszett, meg persze ahogy az egész át volt szőve a szerelmükkel, imádtam minden sorod.
    Várom a kövit Puszi Andi

    VálaszTörlés
  8. ÁÁÁÁÁá! Ez tutkó Emmett volt! :) Tök jó kis feji lett! Tök jó h sosem tudnak megnyugodni és valahogy a csókolózásból mindig másfele terelődnek. :) Imádom Bella gondolatait! :) Na meg persze Nessiet is! Remélem most már minden egyenesbe jön és a suliba is felvállalják a dolgokat!Már várom a kövit! :)

    VálaszTörlés
  9. Szia
    tuti Emmett volt ki más lenne. Remélem a suliban is minden rendben lesz, csak ott van Bells barátnője aki ugye szerelmes a fialtabb Edwardba.
    puszi

    VálaszTörlés
  10. Szia Csajszi!

    Jajj, ez itt VÉG !:D Fogadjunk hogy Emmett az,ugyeugyeugye????
    Örültem hogy összejöttek,már nagyon kiváncsi voltam hogy Edy mit fog mondani Bells kérdése-özönjeire! :)
    Kedvenc részeim,ami szerintem nagyon jó :D:D idézem,:
    "– És esetleg szabadna megtudnom, hogy miket gondoltál rólam? – csillogtak a szemei, várván, hogy beismerjem minden kis piszkos gondolatom.

    – Kérlek, Edward, az is épp elég, hogy tudom, az apád hallotta őket – " XDXDXDXDXD

    "– Ezt miért kaptam? – kérdezte alig hallhatóan, miután egy könnyed csókot leheltem szájára.

    – Csak úgy – vontam meg vállam.

    – Rendben, akkor adhatsz még egyet –" XDXDXDXDXD

    Szóval nagyon fantasztikusra sikeredett megint ez a rész,és mivel már mindenki leirta azt amit én is akartam(HONNAN TUDTÁTOK??? :D )
    így nem is nyújtom tovább a mondandómat.:P
    Pussza

    VálaszTörlés
  11. Szia
    Csatlakozom az előttem szólokhoz IMÁDTAM ezt a részt is!!
    Olyan édesek együtt és úgy megérdemelték!
    Jézusom hogy tudsz ilyeneket kitalálni? Eszembe se jutott volna hogy Jazz folyamatosan ellenőrzi az oldalakat de nem annyira alapos szerencsénkre :D
    Én is Emmettre tippelek Ő szokott ilyen édesen udvariatlan lenni.De ezért imádjuk!
    Bajban vagyok mert már a többiek leírták a legjobb részeket úgyhogy most vegyük úgy mintha itt lenne!:D
    Csatlakozom OneGirl indítványához úgyhogy szólj Jaspernek hogy még csak véletlenül se próbálja meg, mert szembe kerül sok igen mérges olvasóddal!!
    És ne haragudj hogy folyton zargatunk hogy siess a kövivel de sajnos ez van amikor az ember ilyen zseniálisan ír mint te! És köszi azt is hogy reggelre már itt volt a feji!!
    Nagyon jó volt és nagyon várom a kövi részt (azt hiszem már függőség alakult ki nálam mert akárhányszor géphez ülök rögtön ide nézek hogy történt-e valami) Tehát imádlak és nagyon nagyon várom a kövit
    Puszi
    Timi

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!

    OneGirl!

    Örülök, hogy tetszett és nem találtad unalmasnak a magyarázatok ellenére sem a fejezetet! :)
    Nem tudom, miért nem olvasta Bells a Twilight-ot, de majd kölcsönadom neki. XD
    Elmondtam Jazznek, és annyira megijedt, hogy Denaliig futott! XD Nem fogja törölni azt mondta, fél tőled. :P
    Oh, szóval Volturi párti vagy? :)
    Nos, mint azt már tudod, nem Emmett volt, de igen, az az ő stílusa, viszont Nessie meg mellette nevelkedett fel. :P
    Nem baj, örülök, hogy tudsz/tudtál aludni, majd remélhetőleg lesz még olyan rész, függővég, ami miatt lesz pár álmatlan éjszakád. Muhahaha :P
    Amúgy szeretek rossz lenni, sokkal jobb, mint jónak lenni! ;)
    Hüm, rejtélyes vagy. Asszem el kell beszélgetnem Edwarddal, hogy ne engedje már meg, hogy mások használhassák a képességét rajtam, mert akkor hol marad az izgalom meg meglepi és ilyenek? :P
    Nem is akarok megszabadulni tőled! :D
    Édes vagy, de nyugi, jóban vagyunk Jazzel! ;)
    Mindig túlzol, de már megszoktam, így szeretlek! :D

    További szép hétvégét kívánok és neked is sok-sok ihletet! :)

    Pusza, Krisz



    Erzsi!

    *buksisimi* Ne sírj, mert ha úgy vesszük, akkor te lettél az első, hiszen msn-en még OneGirl kommentje előtt elmondtad nekem a véleményed! :D
    Édes vagy, és nyugi, Jazz fél tőletek, nem merne szembeszállni veletek azt mondta. :P
    Bells, hogy Emmett szavaival éljek, egy vadmacska. :P Az ösztönei tényleg rosszabbak, mint a vámpíroké. XD De azt hiszem, ez még jól is elsülhet. ;) És igen, Edy közelében ki lenne képes az ellenkezőjére!? XD
    Nos, mint már tudod, nem Emmett volt, de hát, aki mellette nő fel, attól nem lehet mást várni! XD
    Ez tetszik! :D Leírod, hogy tök jó, örülsz, hogy boldogok és aztán, hogy várod, hogy mikor lesz már valami, ami elrontja ezt az idillt! XD Hát, rajtatok sose lehet kiigazodni. Ha nincsenek együtt az a baj, ha együtt vannak, mikor lesz már valami, ami miatt akár szét is mehetnek adott helyzetben. Bírom! XD De igen, nagyon is élvezem, hogy ilyenek vagytok! :D Sose változzatok meg. ;)
    Farkas vagy Volturi párti vagy?

    Köszönöm. További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    *baba*!

    Örülök, hogy elnyerte a tetszésed! :)
    Na igen, nem hinném, hogy sokan ellen tudnának állni Edynek. :P (Vagy ne magunkból induljunk ki? XD)
    Köszönöm, kedves vagy! *elpirul*

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Andi! (Ynda)

    Igazad lenne, de azt hiszem, ismersz engem, így tudhatod, hogy imádom megbonyolítani és megbolondítani a dolgokat. ;) Természetesen majd adok rá magyarázatot, amit inkább ez esetben csak meg kell próbálni elfogadni, de majd meglátod. *pirul*
    Örülök, hogy ennyire tetszett! :D
    Csókmániás Bells, ez tetszik! XD Na igen, azt hiszem Bellsnek rosszabbak az ösztönei, mint a vámpíroknak. :P De ez azt hiszem, még jól is elsülhet. ;) Na igen, nehezen lehetne megállni Edy közelében, hogy ne engedjünk az ösztöneinknek. Talán a 10 Emmett túl kevés, talán 100 se lenne elég. :P Persze tudom, ne magunkból induljunk ki. XD
    Úgy ismersz, mint aki kegyes? :P Neeem! XD Egyszer majd lesz olyan is, de még korai lett volna, és persze tényleg nem vagyok kegyes típus. XD
    Jaj, ez olyan szép, ez a "mintha a lélegzetvétel a betűid által jönnének"... *elérzékenyül* Köszönöm! *pirul*
    Megértelek, és hidd el, nagyon jól esik, hogy ennyire várod/várjátok mindig a frisset. Annyi erőt add, motivál és minden. Lelkileg nagyon sokat jelent, és nekem ez a fontos. Köszönöm! :)

    További szép hétvégét kívánok! Légy te is rossz! ;)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  13. Tincsu!

    Még nem tud azért mindent Bells, de már elég sok mindent, és lassan a többit is megtudja majd, és vele együtt ti is. ;)
    Tudod, hogy te voltál az egyetlen, aki Nessie-re is tippelt? Gratula! :D
    Nos, a mi lett volna, rejtély marad, de azt hiszem nem történt volna meg. Túl korai lett volna, legfeljebb egy kis cirógatás. Ne perverzkegyünk. XD
    Aham, majd máskor, hiszen egyszer csak sor kerül rá. ;)
    Örülök, hogy tetszett! :)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Pupi!

    Az érzéseid írd le húgocskám. :P
    Örülök, hogy tetszett a fejezet! :)
    Na igen, Emmett tényleg az a típus, szereti az ingyen pornót, igaz? XD De hát Ness meg mellette nevelkedett, szóval volt kitől tanulnia. XD A rossz példa ragadós. XD

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Andi!

    Ki volt az első tipped, csak nem Nessie? :D Igen, a reakció Emes, de hát Nessie-nek meg volt kitől tanulnia, hiszen mellette nevelkedett fel. ;) A rossz példa ragadós. XD
    Nos, a meddig mentek volna el, rejtély marad, de azt hiszem nem történt volna meg. Túl korai lett volna, legfeljebb egy kis cirógatás. Ne perverzkegyünk. XD
    Örülök, hogy tetszett és nem untatott a sok mese/magyarázat. :)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Viki!

    Örülök, hogy tetszett! :)
    Na igen, tipikus Em, de még sem. A rossz példa ragadós. XD
    Nos, a minden egyenesbe jöttet nem tudom megígérni, de a sulis rész hamarosan jön, és minden kiderül. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Titti!

    Na igen, tipikus Em, de még sem. A rossz példa ragadós. XD
    A sulis rész hamarosan jön, de, hogy minden rendbe lesz, azt nem tudom garantálni. És igen, Hanna miatt sem. ;)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Molly!

    Nem, nem Emmett, csak épp a rossz példa ragadós. XD
    Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet ez a rész is! :)

    További szép hétvégét kívánok, nővérkém! :)

    Pusza, Krisz



    Timi!

    Örülök, hogy tetszett a fejezet! :)
    Nem tudom, hogy tudok kitalálni ennyi sületlenséget, de ez van. XD
    Igen, Emmett tényleg édesen udvariatlan, és tényleg ezért szeretjük a nagymedvét! :P
    Rendben, úgy veszem. ;)
    Jazz fél tőletek, sose merne szembeszállni veletek! XD
    Ne túloz, kérlek, és egyáltalán nem zargattok! Sőt! Nagyon jól esik, hogy ennyire várjátok mindig a frisset. Annyi erőt add, motivál és minden. Lelkileg nagyon sokat jelent, és nekem ez a fontos. Köszönöm! :)
    Azt ugye tudod, hogy az utolsó kijelentésedet olvasva megkönnyeztem? Köszönöm, nagyon édes tőled, nagyon örülök, hogy ennyire szereted a történetem. *meghatódik*
    Én is szeretlek, és köszönöm! :)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Igen,igen,de én hivatalosan is első akartam lenni XD De a következőnél sikerült:D
    Akor Jazznek nagy szerencséje van:P
    Hát,mi már csak ilyen ellentétesek vagyunk:D Örülünk a boldogságnak,de kell az izgalom is ugye:P
    Amúgy inkább farkaspárti vagyok:) Őket azért a Breaking Dawn végére sikerült megkedvelnem,még Jacobot is:D A Volturinál viszont nem nagyon találtam senkit,aki szimpatikus lenne:)
    További szép hetet!Légy rossz!:)

    VálaszTörlés
  15. Válaszok
    1. Kedves Zsófia Óvári!

      Örülök! :)

      Pusz, Krisz

      Törlés