New Sun - Sunrise - 16. fejezet

16. A ZONGORA

– TÉGED MEG MÉGIS KI TANÍTOTT AZ ILLEMRE, csak nem Emmett? – horkant fel Szerelmem bosszúsan, miközben kezét nyújtva felhúzott az ágyról. Azonnal gyors gombolkozásba kezdtem, amit Edward keserű sóhajjal nyugtázott, és vele együtt persze azt is, hogy valószínűleg egy jó ideig nem adatik ilyen helyzet újra. Természetesen ez számomra is rossz hír volt, bár egy nagyon parányi részben örültem is neki, ugyanis volt bennem némi félsz és aggály. Valamint az is igaz volt, hogy nem épp így terveztem az első együttlétet, bár mostanában egyre jobban kezdtem megkedvelni a spontaneitást.

– Most engem akarsz sértegetni vagy Emet? Egyébként meg elnézést, nem tudtam, hogy… – mért végig minket gyorsan, majd míg én zavaromban azt kívántam, bárcsak megnyílna a föld a lábam alatt, addig Nessie nevetve folytatta – zavarok.

– Na, persze! – reagált gúnyosan Kedvesem. – Egyébként is, nem iskolában kéne még lenned?

– A spanyolom elmaradt, mert nem volt ma Mrs. Hick, testnevelésről pedig elkéredzkedtem női gondokra hivatkozva – bazsalygott még mindig, miközben akaratlanul is igazolta ama feltételezésem, miszerint ő sokkal inkább emberi. – Egyébként meg szóltam anyuéknak, szóval nem kell beköpni – öltött nyelvet Edwardra. – Na, és, hogy telt a délelőttötök? Sikerült mindent megbeszélni? Gratulálhatok végre?

– Mégis mihez? – Én is épp oly értetlenül néztem Nessie-re, mint Kedvesem.

– Mi az, hogy mihez? Tudod, az egy dolog, hogy a család már elfogadott titeket, mint egy párt, de egyáltalán megkérted te már hivatalosan is Bellst, hogy legyen a barátnőd? – kérdezte kissé túlreagálva a helyzetet.

– Erre semmi szükség, Nessie, én így is tudom, hogy Edwardhoz tart…

– Nem, nem, Nessie-nek igaza van – vágott szavamba Edward. – A formalitások néha elengedhetetlenül fontosak – fordított maga felé, de mikor olvadt arany tekintetét mélyen enyémbe fúrta, mely csillogása tele volt gyengédséggel és szerelemmel, önkéntelenül is megszólaltam.

– Igen – hagyta el leheletfinoman ajkaim eme egyszerű, de nagyon is sokatmondó szó.

– Szerelmem kérlek, legalább a kérdést várd meg – mosolygott Edward, mire zavaromban fülig vörösödtem. – Isabella Sheen…

– Fairy! Legalábbis a bankkártyáján ez áll – szólt közbe nővérkém, mire egy pillanatra felé kaptam tekintetem, de hamar rájöttem, hogy valószínűleg akkor nézhette meg a nevem, mikor a fogadásunkkor az üzletben elvette a kártyát tőlem.

– Isabella Fairy, mint szépséges tündér? – bazsalygott Edward, majd megfogta kezeim. – Isabella Fairy Sheen, lennél a kedvesem? Hivatalosan is – tette még hozzá, nekem pedig nagy erőfeszítésbe telt, hogy ne ugorjak azonnal a nyakába. – Bells? – nézett rám értetlenül és talán kissé aggodalmasan, mikor is nem feleltem.

– Mondtam már, hogy igen, de ez sosem volt kérdéses – tartottam vissza könnyeim, majd bátortalanul csókra nyújtottam ajkaim, melyet azonnal meg is kaptam.

– Olyan szépek vagytok így együtt – sóhajtott boldog mosollyal arcán nővérkém, és nekem rögvest bevillant egykori kívánsága, miszerint szeretné boldognak látni a testvérét egy lány oldalán, amiről akkoriban úgy vélekedtem, hogy sosem lehetek én. De szerencsére tévedtem! – Viszont azt azért remélem, a következő kérésnél, majd térdre is ereszkedsz.

– Hogyan? – értetlenkedett Edward, én viszont azonnal megértettem, mire gondolt.

– Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit – kacarászott Nessie, majd kinyújtotta felém kezét, mintha csak meg akarná érinteni az arcom. – Szabad? – szólt, mire kérdőn néztem hol rá, hogy Edwardra.

– Tudod, mondtam neked, hogy Nessie-nek is van képessége – kezdte Kedvesem, mire bólintottam, jelezvén emlékszem. – Nos, most szeretné neked megmutatni, hogyan is működik az ő kis áldása.

– Oh! Nos… rendben – egyeztem bele némi hezitálás után, mire nővérkém lassú óvatossággal helyezte rá kezét arcom bal oldalára, de mikor a következő pillanatban a semmiből felvillant előttem egy ismeretlen kép, hátrahőköltem. Szerelmem karja nyomban derekam köré zárult, míg én elkerekedett szemekkel, és némileg zihálva meredtem Nessie-re.

– Nincs semmi baj, Bells. Ez csak az én emlékem volt. A képességem segítségével eléggé életszerűen tudom megmutatni az emlékeim és a gondolataim. Azokat az érzéseket, melyeket átéltem, vagy épp érzek. Megengeded? – emelte vissza kezét, én pedig bizonytalanul biccentettem.

A következő percekben képek hada rohamozta meg elmém, melyek mindegyike egy-egy emlék volt a Cullen család életéből. Alice Jasperrel és Emmett Rosalieval. Egy kedves pillanat a doktorral és a feleségével. Egy lopott, melyen Szerelmem szülei épp csókot váltanak, ami persze zavarba hozott, míg a következők Nessie gyermekkorából megnevettettek. Édes, tündéri kislány volt, de leges legjobban az a kócos, bronzvörös hajú kisfiú tetszett, akiről a legtöbb kép szólt. Kerekded kis rózsás pofikája meseszép volt, akárcsak egy porcelánbabáé. Mikor kinyúlt az őt tartó karok tulajdonosa felé, tisztán éreztem parányi kezecskéinek érintését arcomon. Aztán a kép eltűnt és jött a következő, majd szép sorban a többi, egészen addig, míg a virgonc, angyali kisfiú fel nem nőt. Éreztem a könnyem is kicsordult, de most az egyszer nem szégyelltem. Azonban mikor már azt hittem nem lesz több emlékkép, váratlanul felvillant előttem egy gyönyörű, hófehér menyasszonyi ruhába öltöztetett nő, és egy elegáns, fekete szmokingot viselő férfi alakja. Aztán a kép egyre közelebbi lett, míg végül a levegő is a tüdőmben rekedt, mikor rájöttem, hogy a lány én vagyok, míg a fiú nem más, mint Kedvesem. A szívem gyorsabb ütemre kapcsolt mikor a kép eltűnt, és már épp szólni akartam, hogy visszaköveteljem, mikor is egy újabb jelenet állóképe vette át helyét. A nő gyönyörű, elegáns, tökéletes és falfehér volt. Amolyan földöntúli szépség, mint a többi vámpír. Aranybarna szemei már messziről fénylettek. Aztán a kép megelevenedett, és én menten féltékeny lettem a szépséges lányra, aki az én Edwardomat csókolja. Összeszorult a mellkasom mikor kelletlenül, de be kellett vallanom magamnak, mennyire összeillenek. Nem akartam tovább nézni és már épp elhúzódtam volna, mikor a fiú halkan suttogva az én nevemen szólította a lányt.

– Minden rendben, Szerelmem? – Hallottam meg Edward nyugtalan hangját, és bár Nessie elvéve kezét kiszakított a látomásból, csak miután Edward maga felé fordítva gyengéden megrázta vállaim sikerült igazán magamhoz térnem.

– I… igen – dadogtam és csak akkor vettem észre, hogy zihálok. – Kérlek… még egyszer! – kértem nővérem, bár határozottságom miatt hangom már inkább követelőzőn csengett. Nessie széles mosollyal az arcán teljesítette azonnal, mire szemeim előtt ismét megjelentek a vágyott képek. – Köszönöm – motyogtam Nessie-nek, mikor egy perccel később ismételten kiszakított gondolatai és vágyai – melyek igencsak megegyeztek enyémekkel – által keltette illúzióból.

– Mit mutatott neked? – kérdezte Edward gyanakvón, de én csak összemosolyogtam Nessie-vel, ami kissé kihozta Szerelmemet a béketűrésből. – Hé, Ez nem ér!

– Aki kíváncsi, hamar megöregszik – gúnyolódott nővérkénk. – Amúgy erről jut eszembe. Azt tudtad, hogy egy hetvenegy éves vén csotrogány? – incselkedett.

– Igen tudtam, de nem zavar, hiszen nem rám fogják azt mondani, hogy liliomtipró – kuncogtam mire Nessie is nevetésben tört ki.

– Na, ez szép! – vágta be a durcát Szerelmem, karjait mellkasa előtt összefonva.

– Jól van na, tudod, hogy csak vicceltem – mondtam bűnbánó arccal, majd kis pipiskedés után a fülébe súgtam. – Ha kettesben leszünk, majd kiengesztelek, ígérem. – Szavaim hallatán Edward szemei azonnal felcsillantak, és tudtam, ha tehetné, most azonnal kitessékelné nővérét a szobából csak, hogy kettesben maradhassunk már most.

Ezután, Kedvesem elmondta Nessie-nek, hogy nem mondott nekem semmit róla, mire ő nyomban mesélésbe kezdett. Beszélt a képességéről, arról, hogy kiskorában sokáig csakis így volt hajlandó kommunikálni, majd azokról a dolgokról ejtett szót, melyek megkülönböztetik a többiektől. A nyilvánvaló dolgokon kívül, mint például bőrének halvány pirossága, mely eléggé elütött a többiek falfehér színétől, és annak melegsége, ami az enyémmel volt azonos, ott volt még szemének csokoládébarna színe, melyet állítólag édesanyjától örökölt. És persze ott voltak azok is, melyeket csak a beavatottak tudhattak. Azt, hogy ő ehet emberi ételt is, mert a szervezete képes megemészteni, hiszen neki van vére és a szíve is dobog, melynek ritmusát egy kismadár szárnycsapkodásaihoz hasonlította. Elmondta, hogy az ő kifinomult érzékei parányival emberibbek, de, hogy ez nem jelent hátrányt, ahogy azt is, hogy neki szüksége van alvásra, valamint, hogy ő a többiekkel ellentétben nem termel mérget. Azonban mikor a napfényről akart mesélni, Edward közbeszólása révén, erről a dologról megint csak nem tudtam meg semmit.

– Nem vagy éhes, Bells? – kérdezte Nessie, miután befejezte a mesélést.

– Nos… végül is belém fér még pár falat – feleltem bizonytalanul, bár a gyomrom egyértelmű igennel válaszolt.

– Remek! Akkor én most gyorsan átöltözöm, meg rendbe szedem magam, és lent találkozunk. Addig kérd meg Edyt, hogy készítsen valamit – kacsintott rám, majd kisietett a szobából.

– Megyünk? – fordultam Edward felé, aki csak egy helyben állt és engem nézett.

– Előbb adj egy csókot – édesgetett magához bársonyos, halk hangján, majd kezét derekamra téve húzott közelebb magához. Azonban én most az egyszer nem hagytam magam.

– Nem! – jelentettem ki, majd kibújva öleléséből elindultam a földszint felé.

– Mi az, hogy nem? – értetlenkedett a lépcsősor tetején állva, mialatt én már lefelé haladtam azon. – Egész eddig le sem tudtalak állítani, most pedig, hogy én kérem, nem akarsz adni? Hogy is van ez? – termett mellettem egy szempillantás alatt.

– Mi az, hiszen épp magad mondtad, hogy tanulnom kéne némi önfegyelmet. Hát tessék – feleltem pimaszul és nem sok hiányzott hozzá, hogy elnevessem magam látva hoppon maradt Kedvesem döbbent arckifejezését.

– Ugye csak szórakozol velem? Ez valami bosszú, igaz? – vonta fel szemöldökét hitetlenkedőn.

– Már miért lenne az? – játszottam az értetlent. – Te tudsz zongorázni? – kérdeztem, mikor is leérve megpillantottam a gyönyörű szép, fekete hangszert.

– Ne tereld el a témát! – szólt rám.

– Nem, de most tényleg. Tudsz? – néztem fel rá, mire bólintott. – És játszanál nekem?

– Ezek után! – szólt sértődötten. – És egyébként is, azt mondtad, hogy éhes vagy.

– Kérlek! – mondtam tündéri ártatlansággal, és még a kölyökkutya szemeket is bevetettem, hogy hatni tudjak rá. És úgy tűnt, sikerült is, mert egy mély sóhaj után beleegyezően biccentett, mire hirtelen felindulásból egy csókot nyomtam ajkaira, majd mikor rájöttem, mit is tettem, szám elé kaptam kezem. A pulzusom menten megugrott, de elsősorban nem a kis játékom elrontása miatt. Tartottam Szerelmem reakciójától, aki ma nem egyszer megkért rá, hogy ne tegyek semmilyen hirtelen mozdulatot. Félni kezdtem, hogy most aztán mindent sikerült elrontanom, és majd egy megbízhatatlan nőszemélynek fog gondolni, aki még ennyire se képes, nemhogy megőrizni a családi titkot. Legszívesebben sírni lett volna kedvem, de mikor a következő percben Edward magához rántott és a fülembe suttogott, egy pillanat alatt elfelejtettem minden aggodalmas gondolatom.

– Megőrjítesz – búgta fülembe, majd ajkával súrolva bőrömet közelített lassan enyémekhez, amitől fokozatosan kezdtem elveszteni józan eszem. Tudtam, ha most hagyom magam, nem leszek képes megálljt parancsolni vágyaimnak, ami jelen helyzetben egyáltalán nem lett volna etikus, így minden maradék akaraterőm összeszedve kiszabadultam Edward karjai közül, majd hátrálni kezdtem.

– Nem, Edward! Te is tudod, önfegyelem! – ziháltam.

– A francba azzal az önfegyelemmel! – csattant fel, majd a következő pillanatban már csak arra eszméltem, hogy miután két erős, hűvös kéz megemelt csípőmnél fogva, a hatalmas hangszer tetejére ültet, miközben ajkaimat úgy ostromozza, mintha évek óta nem csókolt volna, és most egyszerre akarná bepótolni az elvesztegetett időt. Persze én sem voltam fából, a döbbenetből felocsúdva lábaim azonnal Szerelmem dereka köré fontam, de ez csak azt eredményezte, hogy ágyékunk egymáshoz nyomult, ami Edward egyre nagyobb hevességéből ítélve, úgy tűnt, nem csak rám volt hatással. Úgy éreztem mindjárt meggyulladok. Mintha csak lángok csaptak volna fel testemben, melyet átjáró kellemes bizsergés most egyetlen pontba, combjaim közé koncentrálódott.

– E… Edward, ezt… ezt nem kéne… legalábbis nem itt… kérlek – nyöszörögtem, miközben mellkasom örült sebességgel emelkedett és süllyedt, akárcsak Kedvesemé, aki épp nyakam halmozta el csókjaival. – A többiek… megláthatnak… Mit… mit fognak gondolni rólam?

– Sssh! – nézett fel rám, szemei vágytól izzottak, majd ismét lecsapott ajkaimra. Ellenállásom fokozatosan csökkent, elveszni látszott a csata, melyben józan eszem állt szemben mindkettőnk vágyaival. A következő percben azonban, mikor is megéreztem Edward férfiasságát, mely keményen feszült ölemnek – biztos jelét adva mennyire kíván –, egy hangos reccsenésre lettem figyelmes, mely visszarántott a mámorból a valóságba.

– Edward! – egyre hátrébb húzódzkodva próbáltam eltolni magamtól, miközben nem csak Szerelmemmel kellett megvívnom, de saját magammal is. Hisz egyik énem – talán a mindenre elszánt szerelmes nő, vagy épp a vad, rosszkislány – nagyon is folytatni akarta ténykedésünk. Aztán még egy hangos reccsenés, és már csak arra eszméltem, hogy a zongora megbillen. Rémületemben ösztönösen vetettem magam Edward felé – menekülvén a süllyedő hajóról –, mire ő elvesztette egyensúlyát, így a következő pillanatban már a földön találtuk magunkat, annyi különbséggel, hogy míg Edward a padlón, addig én rajta landoltam. Az ijedségtől még mindig kissé szaporán véve a levegőt először oldalra pillantottam, így láttam a félig felbillent hangszert, melynek egyik első lába kitört, majd ismét Kedvesemre nézve végül vele együtt elnevettem magam helyzetünk komikusságán.

– Itt meg mégis mi történt? – csattant egy erélyesebb hang, mire Szerelmemmel egyszerre kaptuk oldalra fejünk, hogy aztán lélegzetvisszafojtva figyeljük miként az apja után a többiek is átlépik a ház küszöbét, és döbbenten figyelik párosunk.

– Apa… – nyelt nagyot Szerelmem, amitől ádámcsutkája izgatón megugrott, én pedig gondolatban szinte azonnal homlokon csaptam magam, amiért még ebben a kínos helyzetben is képes vagyok ilyenekre gondolni.

– Azt hiszem, beszélnünk kell! – szólt ismét az idősebbik Edward, komolysága pedig már-már ijesztő volt.

Vajon miről beszélhetnek a fiúk? – töprengtem, miközben már percek óta halálos csendben ültem a hatalmas nappali díványán, tekintetem a hajópadlóra szegezve. Arcom a szégyentől futott pírba. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. El sem tudtam képzelni… vagyis épp az volt a baj, hogy nagyon is sejtettem, mit gondolhatnak most rólam a többiek, amit Emmett levakarhatatlan vigyora mindannyiszor igazolt, ha csak felnézve rápillantottam.

– Kész! – csendült Alice trillázó hangja, mire felkaptam a fejem, de ez megint csak azt eredményezte, hogy tekintetem összetalálkozott a nagymedvéével. Emmett velem szemben ült az egyik karosszékben és engem figyel, de legalább vigyora mostanra kisebb lett. – Alátámasztottuk, holnap pedig jönnek is érte a szállítók, hogy elvigyék és megcsinálják – ecsetelte.

– Na igen, az unoka öcskös és az újdonsült hugica jól gallyra vágták az ódon, családi zongorát – csipkelődött Em, arcán pedig ismét szélesebb lett mosolya. – Nem árulod el, hogyan csináltátok? Bár van egy-két tippem, de mégiscsak jó lenne tudni az igazságot. Edy fiú rád cuppant mi, Vadmacska? Vagy épp fordítva történt? – hajolt előrébb, és én már épp azon voltam, hogy most aztán megmondom neki a magamét, mikor is Bella megjelent kezében egy pohár vízzel.

– Hagyd már békén szegényt! – szólt rá, mire Em visszadőlt. – Ne is törődj vele Bells, imád mindenkit hergelni, és tudod, mivel az elmúlt közel nyolcvan évben nem volt rá lehetősége, legalábbis ilyen téren, most próbálja bepótolni – vetett egy szúrós pillantást az említett felé, majd letéve a kezében tartott poharat, lehuppant az egyik oldalsó fotelba.

– Azt ne mondd, hogy te nem vagy kíváncsi rá, hogy ezek ketten mit műveltek itt „beszélgetés” címszó alatt – rajzolt macskakörmöt a levegőbe Emmett, amitől zavarom még nagyobb lett, de a következő reakciómmal még magamat is megleptem.

– Ne irigykedj, Emmett! – bukott ki belőlem, majd ismét lesunyva fejem folytattam motyogva. – Egyébként pedig semmi rosszat nem csináltunk.

– Hát persze, hogy nem! – csattant nővérkém, aki eddig csendben ücsörgött mellettem, egyik hajfürtjével játszadozva. – Szerelmesek vagytok, az ilyen érthető. Nem igaz, Em? – vonta fel szemöldökét.

– Hát persze, hogy érthető, de a kiscsaj még csak nem is vámpír. És egyébként is, mi Rose-zal nem a ház berendezését tesszük tönkre, legalábbis nem ezét a házét – vigyorgott kajánul, mire megforgattam szemeim.

– Befejeztétek? – táncolt mellém Alice, majd helyet foglalva mellettem, finoman megveregette a térdem, majd még egy mosolyt is küldött felém, hogy biztasson. Ezután felvetette, hogy játszunk kérdezz-feleleket, ahol természetesen én lennék a kérdező, mégpedig, hogy minél több dolgot megtudhassak velük kapcsolatban, melyekre kíváncsi vagyok, ha már egyszer elmondása szerint a családjuk tagja lettem. Ez a kijelentése viszont olyannyira megdöbbentett – főként, hogy a jelenlévők közül senki sem vétózta meg –, hogy nyomban könnyek szöktek a szemembe. Végül csak azért sikerült megállnom, hogy ne sírjam el magam, mert nem akartam gyengének, és egy bőgőmasinának látszani. Ezt követően úgy, ahogy gyorsan összeszedtem magam, majd nekivágtam, hogy feltegyem kérdéseim, melyek jelenleg a leginkább foglalkoztattak.

Jó fél, talán háromnegyed órával később Esme a konyhába ment, hogy készítsen nekem és Nessie-nek valami késői ebédfélét, míg a többiek tovább folytatták a mesélést. Sok mindent megtudtam róluk, többet is, mint amire számítottam, ami jó érzéssel töltött el. Nem csak azt mondták el, hogy ki mikor született és, hogyan változott át, de részletekbe is beavattak. Minden szavukat csodálattal hallgattam, miközben néha nem csak zavarba jöttem, de a szégyenkezés is újra elfogott, ha csak eszembe jutottak a nemrég történtek.

– Edy fiúnak pedig a macskafélék a kedvencei, ami ha úgy vesszük, megmagyarázza, miért is vonzódik annyira hozzád. Nincs igazam, Vadmacska? – kacsintott rám Emmett, miután átvéve Alice-től a szót, elmondta, mi Szerelmem kedvenc „étke”, melyhez persze fűzött még egy – már elengedhetetlennek számító – csipkelődő megjegyzést is.

– Ne irigykedj, Emmett! – lépett be a bejárati ajtón Kedvesem, mire menten megugrott szívverésem. Azonban mikor az apja is belépett, ismét a padlóra szegeztem tekintetem zavaromban, és egy régi blues dalt kezdtem dalolászni magamban, hogy eltereljem gondolataim. – Minden rendben? – lépett elém, majd kezét nyújtva felhúzott, viszont azt már nem hagytam, hogy meg is csókoljon.

– Persze – néztem értetlenséget tükröző szemeibe, amit követőn a fülembe súgta, hogy Emnek igaza van, hisz néha tényleg rászolgálok a nagybátyja által rám aggatott vadmacska megnevezésre. Ettől persze kellőképp zavarba jöttem, hisz tudtam mire gondol, így gyorsan kibújva karjaiból a többiek felé fordultam. – Ideje indulnom – jelentettem be. – Köszönök mindent és… elnézést – pirultam el ismét, majd Szerelmem édesapjára pillantottam, miközben gondolatban kértem tőle bocsánatot mindenért, főként a zongora miatt, mely, mint kiderült, az övé.

– Holnap találkozunk az iskolában, és nem kell aggódnod, Carlisle neked is ír igazolást – szólt kissé tárgyilagosan Szerelmem apja, amitől a gyomromban lévő görcs nem enyhült, nem úgy, mint attól a kedves mosolytól, amelyet névrokonom küldött felém.

– Ha esetleg lenne még kérdésed, szólj nyugodtan. Úgy hiszem, nálam jobban senki sem értheti és tudhatja min mész most keresztül – kísért ki minket Bella, mialatt arról biztosított, hogy nyugodt szívvel fordulhatok hozzá bármikor.

– Köszönöm! – szóltam hálásan, majd sorban elköszöntem a többiektől. A nagymedve persze, mint arra számítani lehetett, nem bírta szó nélkül hagyni a helyzetet, hogy Kedvesem visz haza. Útravalóul így még elmondta, hogy útközbe hol találunk csendes, félreeső pihenőhelyet. Rögvest zavarba jöttem, ami mellett csak a gyilkolási vágyam volt jelenleg erősebb. Ezért is történhetett, hogy bár sikerült erőt vennem magamon, mégis mikor Em megölelt, a fülébe súgtam, hogy az én szexuális életem helyett, inkább foglalkozzon a sajátjával, mert úgy tűnik nincs minden rendben vele, ha az enyémmel foglalkozik. Úgy tűnt erre a reakciómra nem számított, mert arcáról menten lefagyott mosolya, ami engem elégedettséggel öntött el. Ezek után beültem a saját autóm anyósülésére, míg a volánnál Edward foglalt helyet, majd elindultunk hozzám.

Nem igazán vágyódtam haza, főleg a magyarázkodás miatt, ezért is nem díjaztam most Szerelmem vezetési stílusát, mivel így kicsivel több, mint fél óra alatt már haza is értünk. Edward a kocsit a kérésemre még az utca elején leállította, hogy a szüleim még csak véletlenül se láthassák meg őt, mert az csak újabb magyarázkodást vont volna maga után. Miután még az út alatt beszámoltam róla, hogy még ma este beszélni fogok a szüleimmel, és elmondom nekik, együtt vagyunk – majd lebeszéltem Edwardot arról, hogy minden áron velem akarjon tartani, helyette inkább meggyőztem, készüljön a holnapra, mikor is hivatalosan bemutatom –, elköszöntünk egymástól. Egy hosszú és forró csókot váltottunk búcsúképp, majd miután Kedvesem eltűnt a sötétben, átültem a volánhoz és a házunkhoz hajtottam. Úgy véltem, a szüleimnek és nekem is könnyebb lesz, ha Edward nincs jelen, mikor bejelentem a hírt, hogy együtt vagyunk. Főként apám miatt, aki pusztán azon egyszerű okból kifolyólag nem kedvelte őt, mert fiúból van és körülöttem sertepertél.

Nagy levegőt vettem, mielőtt átléptem a házunk küszöbét, majd követve az időjós monoton hangját a nappaliba mentem. Anyám a díványról, apám pedig a kedvenc karosszékéből nézte a televíziót, melyben a kora esti hírek mentek. Azonban mikor köszöntöttem őket rögvest lezárták a készüléket. Arcuk nem volt épp szívderítő, de már nem volt visszaút, így végül pár mély lélegzetvétel után eléjük álltam.

– Ugye tudod kisasszony, hogy magyarázattal tartozol a tegnap történtek, valamint a szobafogságod megszegése miatt is? Mert ha jól tudom, nem most lett vége az utolsó órádnak, ami után egyből haza kellett volna jönnöd – kezdte apám ijesztően nyugodtan.

– Nem, nem most lett, és igen, tudom, hogy magyarázatokat vártok tőlem, amit meg is fogtok kapni, de először is arra kérnélek titeket, nyugodjatok meg. Hiszen nem tettem semmi olyat, amire valószínűleg most gondoltok. Nem okoztam balesetet, és nekem sem történt semmi bajom. Nem loptam, ittam, drogoztam vagy ilyenek, sőt, terhes sem vagyok – soroltam fel minden lehetséges rosszat, ami csak eszembe jutott, hogy megnyugtassam őket, mindegyik esetleges feltételezése alaptalan.

– Ez jó hír – pillantott anyám apámra, de ő továbbra is csak engem figyelt, rezzenéstelen arckifejezéssel. – Mondd már, kicsim, mi történt!? – sürgetett végül anyám.

– Semmi sem történt, legalábbis rossz nem, egész egyszerűen csak szerelmes lettem, ez minden – vallottam színt.

– Szerelmes? – derült fel anyám arca, majd felpattanva ültéből, hozzám lépett. – Oh, kicsim, de hiszen ez a legcsodásabb dolog a világon – kezdett volna áradozásba anyám, ha apám acélos hangján közbe nem vág.

– És mégis kibe? – kérdezte ridegen.

– A fiatalabbik Edward Cullenbe – feleltem nemes egyszerűséggel és reméltem, érzi a komoly határozottságot hangomban.

– Sejtettem! – csattant fel, és ezzel egy időben fel is kelt székéből, mire anyám menten csitítgatni kezdte, ám nem sok sikerrel. – Még, hogy csak barátok – mondta merő iróniával. – Minden fiú egyforma. Én megmondtam neked előre, hogy nincs… – kezdett bele szónoklatába, mire kissé ingerülten közbevágtam.

– Mit akarsz, hogy vállon veregesselek, és azt mondjam, igen apa, te előre megmondtad, hogy nem létezik érdek nélküli barátság fiú és lány között? Ha neked tényleg ez kell, akkor tessék, igazad volt, elismerem. Azonban még mielőtt bármi rosszat is mondanál Edwardról, tudnod kell, hogy itt én voltam az, aki először többet akart ettől a barátságtól – közöltem apámmal, mélyen a szemébe nézve. Úgy tűnt erre egyáltalán nem számított, mert szinte hátrahőkölt a hallottaktól. – Apu mi szeretjük egymást Edwarddal, nagyon őszintén és tisztán, hát nem érted? Bár nem mintha bármit is tehetnél ellene.

– Apád nem is akar tenni semmit. Nincs igazam, drágám? – kérdezte anyám apámat, hangjában fenyegető éllel, miközben átkarolta vállaim.

– Nos… – kezdte volna apám, de anyám szúrós pillantásától, mellyel ölni is lehetett volna, meggondolta magát. – Csak egyet mondj meg Bells, de őszintén, ugye ti még… szóval ti még nem… – makogott és a tarkóját dörzsölgette zavarában, így nem volt nehéz dolgom, hogy rájöjjek, mire is akar kilyukadni.

– Mi? Nem! Nem, dehogyis! – tiltakoztam azonnal, és jelenleg el sem tudtam képzelni kínosabb szituációt ennél, mikor is bizonygatnom kell apám előtt, hogy ártatlan vagyok még.

– Nos, akkor rendben. Ameddig tartjátok is magatok ehhez, addig nekem sem lehet kifogásom a… kapcsolatotok ellen – bökte ki nehezen, főleg az utolsó szavakat, de miután megtette, boldogan vetettem magam a nyakába, és még két hatalmas puszit is nyomtam a sörtéktől kissé szúrós arcára.

– Köszönöm, apa! El sem tudom mondani, mekkora örömöt szereztél most nekem. Köszönöm! – hálálkodtam, amiért kelletlenül vagy sem, de legalább nem ellenzi a kapcsolatomat Edwarddal.

– Jó, jó elég – csitított. – Viszont jó lesz, ha szólsz neki, hogy holnap reggel itt akarom látni, ugyanis beszédem van vele – hangja határozott volt, mialatt végig a nappali padlója felé mutatott, hogy nyomatékosítsa szavait. Beleegyezően bólintottam. – Tudod, hogy nagyon szeretlek, épp ezért is féltelek. Kérlek, kicsim, ígérd meg, hogy nem kapkodtok el semmit. Hisz még fiatalok vagytok, rengeteg időtök van a komoly dolgokra. Ígérd meg! – követelte szelíden, mire nekem önkéntelenül is bevillantak azok az alkalmak, mikor is megtörténhetett volna Edward és köztem az a bizonyos komoly dolog, melyet én is igencsak akartam.

– Ne aggódj, apu, semmit sem fogunk elkapkodni – feleltem, úgy kerülgetve a konkrét válaszadást, mint macska a forró kását. Nem mertem és nem is akartam megígérni a szüleimnek olyan dolgot, amit szinte lehetetlen volna betartani.

Miután ezt megbeszéltem szüleimmel, és szerencsémre apám hangulata miatt anyám nem kezdett el faggatózni a részletek felől, az emeletre mentem, hogy egy forró fürdőt vegyek lazításképp, míg ők odalent egy régi western filmbe kezdtek bele. Már előre ideges voltam a holnapi nap miatt, amiről még Szerelmemet is értesítenem kellett. Azonban mikor is belépve szobámba felkapcsoltam a villanyt, a látványtól ijedtemben menten hátrahőköltem.