New Sun - Sunrise - 18. fejezet

A fejezet enyhén 16-os korhatárú, olvasása csak saját felelősségre!

18. GYAKORLÁS, AVAGY HOGYAN FESZEGESSÜK ÖNURALMUNK HATÁRAIT

– EDWARD NE! – üvöltöttem Szerelmem után, mikor rájöttem, hova igyekszik és persze miért, majd kivágva a székem utána iramodtam, amilyen gyorsan csak tudtam.

– Te aljas mocsadék! – morogta Kedvesem megállva az egyik asztalnál, amelynek túlsó felén gyűlöletem – és jelenleg övének is – tárgya, Matt ült.

– Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim, csak nem a jövendőbeli boldog apukát? – hahotázott Matt a társaival, én pedig azonnal megértettem, hogy ő volt az, aki kitalálta ezt az aljas pletykát a nem létező terhességemről.

– Jól tudom, hogy te vagy ennek az egész rágalmazó pletykának a kitalálója, és nehogy azt hidd, hogy ennyiben hagyom ezt a dolgot. Most azonnal kérj bocsánatot Bellstől, itt mindenki előtt! – utasította erélyesen, mire Matt felkelt a székéről.

– Ez nem pletyka, vagy esetleg nem igaz, hogy miután két napig kimaradtatok az iskolából, Bells ma reggel minden előzmény nélkül rosszul lett az udvaron? – vigyorgott a galád, ami Szerelmemet önkéntelen morgásra késztette. Erre persze már azok is felénk kapták a fejüket, akik addig még nem tették meg, míg én Kedvesem karjába csimpaszkodva próbáltam őt lenyugtatni.

– Edward hagyd, nem éri meg! – próbáltam jobb belátásra bírni, mert tudtam, ha ezek ketten egymásnak esnek, abból semmi jó nem sülhet ki.

– Igen Edward, hallgass „anyucira” – nevettek, mire két kézzel kellett a karjánál fogva visszatartanom Szerelmem, hogy nekik ne ugorjon. Ám a következő percben Edward egy pár pillanatra megdermedt, amit követően nyugodtan, de elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja, ismét Matthez intézte a szavakat.

– Ez már nem az első ilyen húzásod, nincs igazam? – vonta fel szemöldökét, mire Matt hahotázása elhalt, ádámcsutkája pedig jól láthatón nagyot ugrott. – Vajon tudják a haverjaid, hogy miért csaptak ki az előző iskoládból több, mint két éve? – tette fel az újabb kérdést Edward, ami a nagy csendből ítélve, mely az ebédlőben uralkodott, nem csak engem lepett meg és érdekelt egyszerre. – Úgy látom, nem dicsekedtél el azzal, hogy az egykori barátnődről, Jennyről, aki miután jobban megismert és rájött, milyen is vagy valójából, és ezért nem akart veled lefeküdni, elterjesztetted… – egy pillanatra megtorpant mondandójában, majd ugyanolyan határozottsággal folytatta – …pontosabban elterjesztettétek az egyik volt haveroddal, hogy állapotos. Persze ez és, hogy fogalma sincs, ki a gyereke apja hamar a fülébe jutott, de arra nem számítottatok, hogy nem hagyja magát, és bevádol titeket az igazgatónál. Ha valakit erőszakoskodással vádolnak, az súlyos, bár nem volt bizonyítható. Ám Jenny azt is tudta, hogy nem friss levegőt szívni mentek ki szünetekben az iskola épülete mögé. Ez viszont már bizonyítható volt, amiért egyből ki is csaptak. Nem igaz, Matt? – kérdezte cinikusan Kedvesem, és Matten látszott, hogy lassan átveszi Edward falfehér színét.

– Ez… ez rágalom! – csattant Matt, miután már elindultunk Kedvesemmel vissza az asztalunkhoz. – Szánalmas, ahogyan megpróbálsz bemocskolni a többiek előtt – lépett elénk, miután visszafordultunk, és a haverjai is mind felálltak. A teremben ezzel egy időben a pusmogás is megindult, mégpedig Mattről, aminek köszönhetően elterelődött rólam a figyelem.

– Egyfelől ez bizonyítható tény, bárki utána tud járni, másfelől nincs szükségem arra, hogy bepiszkítsalak, hiszen mocskos vagy te magadtól is – köpte oda Edward, majd átkarolva derekam ismét elindultunk.

– Rohadt szemét! – morogta Matt, melyet hangos trappolás kísért, majd az események felgyorsultak. Éreztem, ahogyan Szerelmem finoman, de határozottan eltaszított magától, ám én reflexszerűen utánanyúlva kapaszkodtam belé még erősebben, miközben megpördült tengelye körül. A szemem sarkából láttam még a vészesen felém lendülő öklöt, de tenni ellene vagy kivédeni már nem volt időm. Hangos csattanás… majd elhalt minden…

– Bells! – visszhangzott nevem. Edwarddal egyszerre kaptunk arcom bal oldalához, és bár mikor először hozzáért az égő, zsibogó részhez, felszisszentem, végül én magam szorítottam oda hideg kezét, hogy hűtse, és ezzel enyhítse a fájdalmam.

– Bells… – nyögte elfúló hangon Matt, és láttam rajta tényleg megijedt.

– Te nyomorult! – mordult fel hangosan Szerelmem, és már épp kétségbe kezdtem esni, mert tudtam, képtelen leszek lefogni, hogy rá ne vesse magát bántalmazómra, mikor is megjelent Alice pár tanár kíséretében, valamint a másik Edward, aki fiát kezdte nyugtatni.

– Nem tört el, de kicsit feldagad és belilul majd – állapította meg a diagnózist a parkolóban az idősebbik Edward, miután egész óvatosan végigtapogatta állkapcsomat, mely fél oldalra fordított fejemnek köszönhetően felfogta az ütés nagyját.

– Honnan tudtál a lányról, meg a többiről? – néztem fel értetlenül Kedvesemre, aki épp Alice-szel beszélgetett arról, hogy ha nem is rúgják ki Mattet, akkor is egy jó időre felfüggesztik.

– Apám olvasta ki a gondolataiból, ugyanis egy pillanat alatt lepergett Matt lelki szemei előtte minden ezzel kapcsolatos, nekem pedig csak el kellett ismételnem, amit apám suttogott – kacsintott cinkosul.

– Oh! – hőköltem kissé hátra a megilletődöttségtől az anyós ülésen, amin ültem, lábaimat kifelé lógatva a kocsiból, majd az előttem guggoló másik Edwardra néztem ismét. – Köszönöm! – szóltam hálásan.

– Tegyetek rá azért jeget – eresztett meg egy kedves mosolyt, és ez mindenféle válasznál többet ért.

Kedvesem ezután váltott még pár szót az apjával, míg én Nessie-t győzködtem arról, hogy bár igaz, Edwarddal összejöttünk, de nem a megbeszélt határidő alatt, így igen is én nyertem azt a fogadást, ezért neki kötelessége elfogadnia a ruhák árát. Nem akartam vele vitatkozni, csak állni a szavam és megadni a tartozásom. Végül a szópárbajnak Alice vetett véget egy alku felajánlásával. A lényeg az volt, hogy kifizethetek mindent, amennyiben holnap elmegyek velük vásárolni. Ez persze épp kapóra jött, és bár nem épp velük – pontosabban nem társaságban – terveztem megvenni a legintimebb ruhaneműimet, mégiscsak rábólintottam az ajánlatra. Miután gyorsan megbeszéltük, hogy holnap suli után egyből indulunk is, elköszöntünk, majd Szerelmem hazavitt.

Szerencsére szüleim ilyentájt még javában dolgoztak, így maradásra biztattam Kedvesem. Ezután az állkapcsomnak köszönhetően lassan, de megebédeltem, majd egy törölközőbe csavart jégakkuval az arcomon a nappaliba vonultunk, ahol is romantika helyett csak egy romantikus filmet kaptam vigaszként. Dúltam-fúltam egész idő alatt magamban, és már-már arra gondoltam, hogy nem érte meg megveretnem magam ezért. Ám mikor a filmnek vége lett a főhősnőhöz hasonlóan én is gyengéd, apró csókokban részesültem. Azonban pár perc után Edward megszakította ténykedésünk, majd, mint aki megkergült, fel-alá kezdett rohangálni a szobában. A kanapén ülve néztem, hogyan cseréli ki pillanatok alatt a lejátszóban lévő DVD-t egy másikra, amit a közepére tekerve indít el, majd húzza el kissé a függönyöket, ezzel némi fényt engedve az eddig besötétített szobába. Már épp meg akartam kérdezni, hogy mégis mit csinál, főként, hogy miért bugyolált be nyakig a takaróval – amire már egyszer kijelentettem, hogy nincs szükségem, mert melegem van –, mikor is meghallottam a bejárati ajtó nyikorgását, majd a tűsarkak visszaverődésének hangját a padlóról.

– Sziasztok! – állt meg anyám a nappali boltíves ajtajában, és sűrűn pislogva figyelte kettősünk. – Veled meg mégis mi történt, kicsim? – figyelt fel egy fél pillanattal később az Edward által eddig arcomhoz tartott borogatásra, majd mikor meglátta a valószínűleg már belilult helyet, rémülten lépett közelebb.

– Csak egy kis baleset, nem komoly – próbáltam mosolyogni, de ez rossz ötlet volt, felszisszentem. Végül Edward elmesélte anyámnak a már jó előre kitalált sztorit, hogy ez egy harci sérülés, melyet tornaórán szereztem, mégpedig egy labda miatt. Elég viccesen adta elő Szerelmem az áltörténetet, így nem csodáltam, hogy anyám jót nevetett rajta. Miután Edward távozott – akit bár anyám nagy erőkkel próbált marasztalni vacsorára, de ő ügyesen kivágta magát – ettem egy kicsit az elkészült ételből, majd miután apámmal is elhitettem a labdás esetet, a fájdalom miatt korai lefekvésre hivatkozva a szobámba vonultam.

Mivel volt még legalább egy órám Edward érkezéséig, így kapkodás nélkül, nyugodtan tudtam készülődni, azonban szétszórtságomnak köszönhetően a ruháimat kint hagytam. Bosszankodva léptem ki a fürdőből, mert rájöttem, nem csak ezt felejtettem el, de azt is, hogy mára terveztem egy új hálóing beszerzését is, aminek a segítségével fel akartam kelteni a vágyat Kedvesemben. Azonban mikor az ágy felé tekintetve megláttam Edwardot – minthogy nem számítottam még rá – egy pillanatra megijedtem, és csak a lélekjelenlétemnek volt köszönhető, hogy a már így is egyre lejjebb csúszó törülköző körülöttem nem esett le végül rólam.

– Edward! – vettem szaporán a levegőt.

– Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. Tessék! – nyújtotta felém a hálóingemet és ezzel egy időben tekintetét elfordította rólam. Nálam viszont itt betelt az a bizonyos pohár, mert bár nem lehettem benne biztos, de az előző estével ellentétben most volt egy olyan érzésem, hogy csak megjátssza közömbösségét irányomba, amit sűrűn megugró ádámcsutkája mondhatni alá is támasztott.

– Köszi, de nem azért jöttem. – Ezzel a fehérneműs szekrényhez léptem, majd kutakodni kezdtem benne. Abból kellett gazdálkodnom, amim volt. Végül elégedetten vonultam vissza a fürdőbe egy fekete topszerű hálóinggel, melynek mellrésze alatt egy halványkék szalag húzódott masniban végződve, és egy ugyancsak sötét, francia csipke bugyival. A hirtelen párosítás nem volt rossz, de az már egy másik lapra tartozott, hogy úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya, míg végül mégiscsak összeszedtem minden maradék bátorságom és ismét beléptem a szobába. Edward most az ágy szélén ült, mégpedig a tegnap esti felállás szerint az én oldalamon. Mikor meglátott, egyből lesunyta fejét, amitől a kétségbeesés elemi erővel tört rám. Legszívesebben zokogva rohantam volna vissza a fürdőbe, de végül csak az ágyhoz léptem, felkaptam róla a köntösöm és belebújtam. Mert bár eddig se éreztem kényelmesen magam szerelésemben, de jelenleg olyan érzetem volt, mintha pőrén álltam volna a rémálmok birodalmának közepén, ahonnan nincs kiút.

– Neked meg mégis mi bajod? – fakadtam ki, miközben amennyire csak tudtam, összevontam magam előtt a köntöst, majd görcsösen szorongatni kezdtem. – Ha nem kellek neked, ha nem kívánsz, akkor inkább mondd a szemembe, csak ne légy ilyen közönyös, mert ez mindennél jobban fáj! – töröltem ki a könnyeket szememből, mert nem akartam, hogy sírni lásson. – Sose árultam zsákbamacskát, jól tudtad, mit kapsz, ha engem választasz! – vállaim már a néma zokogás rázta.

– Szóval ez a baj? – gyúlt fény szemeiben, bár nem tudtam mi végett. – Oh, kis butám! Gyere ide – nyúlt ki értem, majd derekamra simítva kezeit közelebb húzott magához.

– Tényleg ennyire borzalmasan nézek ki? – pillantottam le rá, könnyeimet visszafojtva.

– Mi? Nem, nem dehogyis! Bells, te – csúsztatta csípőmre kezeit – szívszorítóan gyönyörű vagy! Minden egyes mozdulatoddal, lélegzeteddel egyre jobban vonzol – nézett rám áhítattal.

– Akkor nem értem – összezavarodtam, de ugyanakkor meg is könnyebbültem a hallottaktól.

– Csüccs, és elmagyarázom! – húzott le és ültetett a térdeire. – Bells, én kívánlak téged úgy, mint nőt, de azt hiszem, ezt már bebizonyítottam neked egy párszor. Hiszen csak rád kell nézni, és bárki megmondhatja, milyen szép vagy, azonban épp ez az, ami az önfegyelmezésemen csak ront, és nem segít. – Tudtam, mire gondol, hiszen engem is folyton megrészegített tökéletessége. Akárcsak ma matekóra közben, mikor is legszívesebben berángattam volna a szertárba, hogy ott folytathassa a pad alatti ténykedését. – Beszéltem a minap apámmal – kezdte, mialatt combomat simogatta, amit ujjainak köszönhetően már nem fedett köntösöm.

– A… zongorás eset után? – kérdeztem rá bátortalanul, és önkéntelenül is újra elszégyelltem magam a történtek miatt.

– Igen, akkor. Amolyan igazi apa-fia beszélgetés volt, ha érted, mire gondolok – szegezte tekintetét a lábamra, amire épp csigavonalakat rajzolt ujjával. Édes volt, amikor zavarba jött, majd mikor eljutott tudatomig mit is jelent, amit mondott, felnyögtem. – Pontosan – bólogatott helyeslőn, mert nem kellett gondolatolvasónak lennie, hogy tudja, rájöttem, hogy az apjával a testi szerelemről beszélgettek akkor. – És én megígértem neki, de legfőképp magamnak, hogy sose foglak bántani. Hogy nem teszek semmi olyat, ami bajba sodorhatna, és hát ezen a listán jelenleg az első helyen a vágyaim állnak, melyek most még igencsak feszegetik önuralmam határait – sóhajtott fájdalmasan.

– Szóval ezért vettél vissza a tempóbál, igaz? Ezért voltál olyan „rideg” az este. Én meg azt hittem, hogy így – mutattam öltözékemre – már nem is kellek neked. Aztán amikor megsejtettem, hogy a közönyöd lehet, csak megjátszod, meg akartalak leckéztetni… felhúzni, hogy bevalld az igazat – rándult meg szám szeglete, és csak most restelltem magam igazán. – Sajnálom, én nem akartalak letámadni – néztem aranyszín szemeibe bocsánatkérőn.

– Tudom, ahogy azt is, hogy csak érezni akartad, hogy kívánatos nő vagy a számomra, ami így is van, ebben száz, ha nem ezer százalékig biztos lehetsz. Nem akartam megbántani a női önbecsülésed, csak úgy hittem, így jobb… könnyebb lesz, de látom tévedtem – sóhajtott fel ismét.

– Nem gondolod, hogy ahogy az önuralmadon, ezen is segíthetne a gyakorlás? Hisz azt te se hiheted, hogy majd egyik napról a másikra csak úgy megváltozik magától minden, és majd azt mondhatod, hogy igen drágám, most már képes vagyok rá és kész. Ha sose próbálkozunk, nem tudhatjuk meg, hogyan működne, hogy min kéne változtatni, hogy egyszer… együtt lehessünk – vezettem elő észérveimet, hogy beláttassam vele, ha enged néha a vágyainak, abból hosszú távon csak jó sülhet ki. Tudtam, hogy fél, félt engem, hiszen nem szeretne bántani, és épp ezért sem akar elkapkodni semmit. Azonban én viszont azt nem akartam, hogy folyton aggodalmaskodjon mellettem, ahogy persze azt is, hogy ne élvezhessük ki egymás társaságát úgy, mint bármely szerelmes pár. – Már ha te is szeretnéd – tettem hozzá végül pironkodva.

– Sose kételkedj abban, hogy szeretném-e! – nézett mélyen szemeimbe, hogy jól láthassam, nagyon is komolyan gondolja, majd egy apró puszit nyomott számra. – Tudod, elsősorban nem az eszed miatt szerettem beléd, de az is igaz, hogy nem az utolsó erényeid közé tartozik, amit kedvelek benned – nevetett, majd miközben gyengéden csókolni kezdett, lassan hanyatt döntött az ágyon. – Most már hozzám tartozol, ahogyan én hozzád! Szeretnék neked mindent megadni, de persze csak a biztonságos keretek közt – görnyedt fölém teljes valójával, majd miután egyetértően bólintottam, hozzálátott a javasolt próbálkozáshoz.

Lassú mozdulatokkal bontotta ki köntösöm kötőjét, majd félresöpörve a fekete anyagot először hideg ujjait vezette végig nyakam tövétől, a vékony szaténselymen keresztül, egészen a köldökömig, majd ugyan ezt az utat ajkai követték. Térdeim remegni kezdtek, a szívem vadul döngette bordáim, vérem pedig pillanatok alatt tüzes lávává változva kezdett száguldozni ereimben. Be kellett harapnom ajkam, hogy vissza tudjam fojtani kéjes nyögésem, mikor is jobb kezével végigsimított bal lábamon, majd azt egy határozott mozdulattal derekára emelte. Tisztán érezhető volt, hogy egyre szűkösebb odalent a helyzet, melytől minden kétségem – ha eddig volt is bennem bármi ilyesmi azt illetőleg, hogy akar-e engem úgy is – most egyetlen szempillantás alatt tovaszállt.

– Szeretlek! – suttogta kavargó méz tekintetét mélyen enyémbe fúrva, azonban én jelenleg nyöszörgésen kívül képtelen voltam bármilyen más hangot kiadni magamból.

Apró csókokkal kezdte behinteni arcom egészét, míg keze felderítő útra indult testemen. Homlokomat halántékom követte, majd két orcám után kínzó lassúsággal haladt végig orrom vonalán, hogy végül elérje szám, melyre, mint éhező egy falat kenyérre, úgy csapott le. Ennek ellenére mégis tisztán érezhető volt, hogy most az egyszer nem adta át magát teljesen ösztöneinek. Boldog voltam, amiért belement a próbálkozásba, pedig tisztába volt vele, nem lesz könnyű menet.

Percekig csak szenvedélyesen csókoltuk egymást, majd mikor édes nyelve finoman elnyílt ajkaimtól kért bebocsátást, melyet megkapva kutakodón beljebb kalandozott, lassabb tempóra váltottunk. Nyelveink édes táncot lejtve ízlelgették egymást, mialatt vigyáztunk az Edward szájában lévő méregre is. Egész óvatosan simítottam végig nyelvemmel Kedvesem pengeéles fogain, és meglepődtem, mikor rájöttem nincsenek szemfogai, mint ahogyan azt az ember képzelte volna. Még a méreg alig érezhető keserű íze sem volt kellemetlen.

Miután Kedvesem szinte észrevétlenül lesimogatta rólam a köntöst, karjaim nyakába fűztem, míg ő hol számat, hol nyakamat halmozta el csókjaival. Jobb keze eközben lágyan végigsimított dereka köré kulcsolt lábamon, majd mielőtt elérte volna felsőm, hogy aztán aláférkőzve folytathassa útját, még előtte finoman belemarkolt fenekembe, hogy aztán jót kacarászhasson azon, hogy belenyögök csókunkba. Ujjai gyöngéden cirógatva haladtak felfelé oldalamon, míg másik keze valamit piszmogott ruhámmal. Aztán néhány pillanattal később egy apró reccsenésre lettem figyelmes, de még mielőtt rájöhettem volna, mi adta ki ezt a hangot, megéreztem Szerelmem kezét mellemen, melyet óvatos gyengédséggel kezdett becézgetni.

Lélegzetem menten elakadt, testem pedig kétszeresére forrósodott az új, ismeretlen, de nagyon is kellemesen bizsergető érzéstől. Kezeim Edward fürtjeibe és a hátán az ingébe, míg lábujjaim az ágyneműbe kapaszkodtak görcsösen, majd végül újabb kapaszkodó után nézve mindkét lábam csípője köré fontam. Azt hittem, menten felrobbanok a testemben uralkodó kínzó vágytól. Ágyéka keményen feszült ölemnek és én önkéntelenül is mozgatni kezdtem csípőm, miközben folyamatosan nyöszörögve meg-megvonaglottam Szerelmem alatt. Aztán Edward torkából váratlanul egy morgásszerű nyögés tört elő, melynek erőteljes hangját kulcscsontomba rejtett arccal tompította, majd miután mindkét kezével szorosan lefogta csípőm, szemeimbe nézett.

– Bells, ez… – kezdte elfúló hangon, majd egy pillanatra lehunyta szemét és nagyot nyelt. – Semmi baj – nyomott egy gyors csókot ajkaimra, majd kibújva ölelésemből a fürdőbe sietett. Pihegve hevertem az ágyon hosszú perceken keresztül, és el sem tudtam képzelni, milyen lehet Edwarddal szerelmeskedni, ha már a gyakorlások ilyen eszméletlenek. – Minden rendben? – lépett ki a mosdóból Kedvesem egy kis idő elteltével, majd miután biccentettem, helyet foglalt az ágyon.

– Tudtad, hogy ennek a ruhának a kötőjét nem is lehet kioldani? – emeltem meg a szerencsére egyben maradt felső megrongált halványkék szalagját, melynek egykor odavarrt masnijának helyét – és Szerelmem hevességét – most egy apró szakadás jelezte hálóingemen. Kuncogva figyeltem, ahogyan eljutott tudatáig, hogy épp most tette használhatatlanná a ruhám.

– Veszek neked másikat, de szerintem így sokkal jobb – csúsztatta tekintetét melleimre – melyeket már nem tartott a topom feszes, felső része –, mire a nemrég történtek ellenére lányos zavaromban gyorsan összefontam karjaim mellkasom előtt.

– Aha, persze! – forgattam meg szemeim. – Amúgy holnap vásárolni megyünk a lányokkal, veszek valamit… ehelyett – mutattam a megrongált hálóingre, ami nem épp keserű szusszantást váltott ki belőle.

– Vedd meg, amelyik csak tetszik, kifizetem! – ajánlotta fel.

– Szó sem lehet róla! – csattantam fel nyomban. – Vagy már elfelejtetted, miben állapodtunk meg az ajándékozást illetőleg? – emlékeztettem a nyakék elfogadásának egyességére, miszerint nem költ többet rám.

– De hisz most már a barátnőm vagy, nem tagadhatod meg tőlem, hogy elkényeztesselek – tiltakozott.

– De megtagadhatom, mégpedig mert nem a pénzedért szeretlek, másfelől pedig nincs is rá szükségem.

– Egyetlen percig se feltételeztem ennek ellenkezőjét, és igen, tudom, hogy jó anyagi körülmények között éltek, de én akkor is el szeretnélek, sőt mi több, el is foglak kényeztetni! – makacskodott, de én is akaratos természet voltam.

– Pedig nem fogsz, és erről nem nyitok vitát! – öltöttem ki rá a nyelvem, mire bosszúsan felmordult, majd elkapva fogócskára hívta pimasz nyelvem. – Hé! – méltatlankodtam, mikor pár perccel később megszakította csókunk.

– A gyakorlásnak mára vége, és amúgy is későre jár már, ideje lesz aludnod – kelt fel mellőlem, megkerülte az ágyat, majd miután levetette cipőjét bebújt a takaró alá és csábítón hívogatott. Képtelenség volt neki ellentmondani, így gyorsan mellé bújva befészkeltem magam karjába.

– Szerinted mennyi idő? – bukott ki a kérdés belőlem.

– Nem tudom. Ha így haladunk, talán egy hónap is elég, de ki tudja, az is lehet, hogy kettő… vagy még több – húzta keserű fintorra ajkát.

– Kérdezhetek valamit?

– Kérlek, Bells, hanyagoljuk egyelőre ezt a szex témát – futott ráncba homloka. – Szeretlek, ebben sose kételkedj, és ha úgy érzem… úgy érezzük – helyesbített –, készen állunk megtenni a következő nagy lépést a kapcsolatunkban, akkor elhiheted, hogy egyetlen percig sem fogok habozni – nézett mélyen, jelentőségteljesen szemeimbe. – Hisz már most annyira kívánlak, hogy azt el sem tudom mondani – simított végig orrával arcomon, úgy suttogva el vallomását. – Csak nem zavarban vagy? – kérdezte arcom pírját látván, majd állam alá nyúlva feljebb emelte fejem.

– Nem értem, hogyan bírod kimondani ilyen nyíltan, kívánsz, mikor én már attól is elszégyellem maga néha, hogy egyáltalán ilyenekre merek gondolni – vallottam be az igazat.

– Ne butáskodj! Kérlek, Bells, ne légy zavarban, főleg ne előttem. Hiszen az igazságban nincs semmi szégyellnivaló – simított végig finoman sérült orcámon, majd egy percnyi csöndet követőn, ismét beszélni kezdet. – Bells… te ugye még… szűz vagy? – bökte ki nagy nehezen a kérdést, amitől még ő maga is zavarba jött.

– Igen! – feleltem nemes egyszerűséggel, és bár én ezt nem szégyelltem, a Kedvesem száját elhagyó mély sóhaj mégiscsak nyugtalankodásra adott okot. – Mi az? Csak nincs valami baj ezzel? – kérdeztem értetlenül és aggodalmaskodva.

– Nem, nem dehogyis! Már miért lenne bajom azzal, hogy még érintetlen vagy? – mosolygott nyugtatón.

– Az igazat megvallva nem tudom, csak úgy felsóhajtottál, hogy azt hittem, valami gond van vele – gyűrögettem ingét zavaromban, és arcom most már lángolt a forróságtól, mely pírba futtatta.

– Nem, erről szó sincs, hisz még én sem voltam senkivel, csak épp eszembe jutott, hogy nálatok, embernőknél az első együttlét vérzéssel is járhat – rándult meg szája szeglete, míg én önkéntelenül is felnyögtem. – De ne aggódj, sosem bántanálak és különben is, mire ez bekövetkezik, már rég túl leszek a véred okozta csábításon, így nem jelent majd gondot a képességed nélkül sem. Hisz érzem, hogy minden nappal, amit veled töltők, egyre könnyebb lesz – igyekezett megnyugtatni, majd a jó éjt csókom után halk dúdolással próbált meg álomba ringatni. Azonban a békés öntudatlanság nem akart eljönni.

Mélyen belélegezve Szerelmem édeskés illatát próbáltam meg elhessegetni a ma képeit szemeim elől, míg végül gondolataim közt ismét felötlött kérdésem, melyet Edward nem hagyott elmondani. Tudni szerettem volna, hogy az önfegyelmét leszámítva, készen áll-e, ugyanis bár én is mérhetetlen vágyat éreztem, azért volt bennem némi kétely is. De nem a vér vagy az ereje miatt, hiszen azok folyamatosan fennálltak, és ha történtek is dolgok, komolyabban nem bántott. Tizenhét éves lány voltam, felvilágosult, modern gondolkodással, egészséges aggályokkal az intimitást illetőleg és persze nagyon szerelmes. Ám a barátom egy vámpír volt, aki bár túl volt már a hetedik ikszen és jó neveltetést kapott, mégiscsak ő is modern felfogással rendelkezett. Emellett szeretett, viszont arról fogalmam sem volt, ő vajon kész-e már lelkiekben a „nagy lépésre”, hogy vannak-e neki is kételyei.

Anyám még tizenkét éves koromban felvilágosított, nem voltak tabuk, de jelenleg mégsem voltam benne biztos, hogy az abból és persze könyvekből és filmekből szerzett tudás elég rálátást nyújt-e, egy vámpírral való szeretkezés mibenlétére. Tartottam tőle, nem, hiszen még ha a lényeg nem is különbözik, akkor is sokkal másabb a két eset. Ez a bizonytalanság pedig csak egyet jelentett, mégpedig, hogy mégsem állok teljesen készen, mint ahogyan azt eddig gondoltam.

Sok kérdés kavargott egyszerre a fejemben, de a válaszokat nem tudtam rájuk, ahogyan azt sem, kitől kaphatnám meg őket. Erről az egész vámpír-ember-együttlét dologról csak annyit tudtam, hogy lehetséges, de vannak veszélyei. Mint a vér és az erő, aminek következtében egyetlen gyengédnek szánt, de óvatlan mozdulattól porrá törhetnek a csontjaim. Az életem Edward kezében volt és én bíztam benne. Úgy gondoltam, hogy ha a mostaninál is fejlettebb lenne az önuralma, akkor biztosan nem lehetne gond. Azonban a terhesség ténye már más tészta volt.

A neten már olvastam az Incubus nevezetű vámpírfajról, és a körülmények valamint Szerelmem alá is támasztották sejtésem, miszerint ők is azok. Ez viszont azt jelentette, hogy akár teherbe is eshetek, amiről aztán még annyi fogalmam sem volt, mint az együttlétről. Kedvesem is csak annyit mondott, nem a szokványos lezajlású terhesség volt az édesanyjáé, egyik esetben sem. Persze azt tudtam, lehet védekezni, de azt már nem, hogy vajon elég lenne, ha óvszert használnánk, vagy esetleg nekem kéne védekeznem.

Annyi mindent nem tudtam még, és biztos voltam benne, ha anyám tudná, hogy egykori felvilágosítása felesleges volt, kitérne a hitéből. Edwardot nem kérdezhettem meg, pontosabban nem akartam, mert bár vele készültem megtenni a nagy lépést, mégis ódzkodtam tőle, hogy ilyenekről beszélgessünk. Kínos lett volna az már egyszer biztos, viszont így maradtak a kérdések és kétségek. Anyám eleve ki volt zárva, akárcsak Nessie és Bella, aki bár talán a legjobb választás lett volna – hisz elvégre ő végigcsinálta ezt egykor – mégiscsak Edward anyja volt. Maradt Alice és Esme – hiszen Rosalie-val már maga a társalgás is reménytelen volt –, valamint Carlisle, aki mint orvos, szerepelt a listámon. Alice nyílt volt, úgy gondoltam valószínűleg ebben is szívesen lenne segítségemre, akárcsak a mindig kedves, szeretnivaló Esme, és persze a bölcs doktor. Nehéz volt a döntés.

– Aludj kedvesem! – simított végig ajkaimon Edward, miután gondolatmenetem végén egy hatalmasat ásítottam. Úgy tűnt végre sikerült eléggé elfáradnom, aminek köszönhetően percekkel később álomba szenderültem.