New Sun - Sunrise - 20. fejezet

20. MATT TITKA

MIUTÁN MEGMOSTAM HIDEG VÍZZEL AZ ARCOMAT A FÜRDŐBEN, visszamentem Bellához, aki szerint a többiek már közel jártak a házhoz. Gyorsan megállapodtunk abban, hogy elintézi nekem a receptet, amit aztán betesz Kedvesem autójának a kesztyűtartójába. Miután még egyszer köszönetet mondtam neki mindenért, visszasétáltam Edward szobájába.

– Szerelmem! – ölelt szorosan magához néhány perccel később Kedvesem, de vágyakozó ajkaim csók nélkül maradtak.

– És a csókom? – kérdeztem méltatlankodva.

– Szerelmem én… – sóhajtott mélyet, és tekintete bánatosan fénylett – vadászni voltam. – Értetlenül meredtem rá. – Tényleg nem érted? Én nem is olyan rég még… vért ittam – nyelt nagyot, és most már minden világos volt számomra.

– Annyira buta vagy! – nevettem és pipiskedve próbáltam elérni ajkait.

– Most, hogy tudod nemrég vadászni voltam, tényleg, egy kicsit sem undorodsz attól, hogy megcsókoljalak? – kérdezte és bár hangja hitetlenül csengett, szemei és vonásai jól tükrözték megkönnyebbülését.

– Jaj, fogd már be! – mordultam megjátszott dühvel, és szám övére tapasztottam. Ajkai azonnal elnyíltak, és hosszan, forrón csókolt, amibe még a térdeim is beleremegtek. Kezeit eközben derekamra simította, hogy aztán egyre lejjebb csúsztatva őket, egy határozott mozdulattal megemeljen a csípőmnél fogva. Lábaim ösztönösen fonódtak dereka köré, amint eltűnt a talaj talpaim alól. Kezeim tarkóján és fürtjei közt játszadoztak, míg övéi erősen tartottak, hogy le ne essek. Alig akartuk abbahagyni ténykedésünk mely igencsak hevesre sikeredett, míg végül sípoló tüdőm el nem rontott mindent. Elszakadva Edward ajkaitól, pihegve borultam vállaira, hogy aztán néhány percnyi pihenő után talpra bírjak állni és elindulhassunk hozzánk.

Miután elköszöntünk, beszálltunk az autóba, magunk mögött hagyva néhány jókedvű vámpírt – pontosabban négyet; Emmettet, Jaspert, Alice-t és nővéremet –, akik azért kuncogtak, mert jól tudták, ma este sem látják már Szerelmem. Legalábbis azt a pár percet leszámítva, amíg visszahozza a kocsiját. Az út alatt végig beszélgettünk, vagyis inkább főként én meséltem. Edward megkérdezte, hogy sikerült-e az anyjának eloszlatnia a kételyeim és válaszolni a kérdéseimre, mire az igenlő válaszomtól láttam, megnyugodott kissé. Meglepődött mikor közöltem vele, hogy Bella felvilágosított, mivel nem ellenzi, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat. Aztán hozzátettem, hogy csak annyit kért, fontoljuk meg a dolgokat, hiszen komoly lépésekről van szó, és várjunk addig, ameddig biztosan úgy nem érezzük, mindketten teljesen készen állunk rájuk.

Amikor megérkeztünk, Szerelmem leállította az autót a házunk előtt. Épp úgy, hogy a verandán égő lámpa fénye ne világíthasson be az utastérbe, és így sötétbe burkolózva nyugodtan elköszönhessünk egymástól, még ha csak egy kis időre is kellett elválnunk. A gyöngéd csókokból persze megint szenvedélyesek lettek, de pár perc eltelte után mondhatni közös megegyezés alapján elszakadtunk a másiktól. Tisztában voltunk vele, hogy ha folytatjuk, egyre nehezebben tudunk majd megálljt inteni vágyainknak, és abból semmi jó nem sülhet ki. Aztán a köd felszállt az agyamról és eszembe jutott a recept. Mivel addig nem akartam elmondani Edwardnak, hogy gyógyszert készülök szedni, míg Dr. Cullen meg nem vizsgál, így megkértem, hogy vegye ki a cuccaim a csomagtartóból. Persze sietnem kellett, de szerencsére még azelőtt sikerül elrejtettem a kis papírkát a táskám mélyén, hogy Kedvesem kinyitotta volna nekem az ajtót, kezében a szatyraimmal.

– Mire elkészülsz, én itt leszek – ígérte, majd egy könnyed csók után még megvárta, hogy belépjek a bejárati ajtón, és már el is tűnt.

– Nyolc óra elmúlt! – üdvözölt apám sajátosan, mire felnéztem az előszobai órára, mely épp akkor ütötte el az általa előírt időt.

– Siet a karórád – közöltem vele a fali fele mutatva, majd a lépcsőhöz sétáltam.

– Ugye rosszul láttam, és az előbb, odakint nem csókolóztatok? – támasztotta még mindig a falat, karba font kezekkel.

– Nem apa, megnyugtathatlak, a látásoddal nincs semmi baj – fojtottam el egy vigyort, látva arcát. – Edward a barátom, és jobb, ha beletörődsz, hogy szoktunk csókolózni – És ha tudnád, hogy még miket művelünk, amit persze sosem fogok az orrodra kötni! – folytattam gondolatban, miközben a szobámba mentem.

Először is a receptet összehajtogatva betettem a pénztárcámba, majd kipakoltam az újonnan vásárolt ruhákat, melyek közül az egyik fekete csipkés hálóinget magammal vittem a fürdőbe. Alig voltam bent háromnegyed órát, de mire kijöttem, Edward már a szobámban tartozódott. Tekintetét amint megjelentem a fürdő ajtajában végigfuttatta rajtam, majd egy vágytól teli sóhaj után olyat mondott, amitől az állam a padlón koppant.

– Nem lehetne, hogy inkább csadort viselj?

– Ho… hogyan? – kérdeztem nyögvenyelősen.

– Ne vágj már ilyen rémült ábrázatot, csak vicceltem – villantotta rám híres félmosolyát, mire kissé bepöccentem, ugyanis az imént tényleg megijedtem.

– Vagy úgy – vontam föl szemöldököm és terv nélküli bosszúhadjáratot indítottam ellene. Ennyivel nem úszhatta meg azt, hogy a szívbajt hozta rám. Egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy nem tetszem neki, és ezért mondta, öltözzem csadorba.

– Bells?! – nyögte, miután az ágyhoz lépve hanyatt löktem rajta. Szemei kikerekedtek, lélegzete pedig felgyorsult mikor fölé mászva a csípőjére ültem.

– Szóval akkor mégiscsak tetszik az új hálóingem? – vezettem végig mutatóujjam a selymes anyagon, melleim völgyén keresztül egészen a köldökömig, mire Kedvesem ádámcsutkája izgatóan nagyot ugrott.

– Nagyon! – szólalt meg rekedtes hangon. – Gyönyörű vagy, Szerelmem! – mért ismét végig és tenyereit combjaimra simította. Be kellett harapnom alsó ajkam, hogy a hidegtől, ami libabőrbe futtatta lábam, és a kellemes bizsergéstől melyet ugyancsak Edward váltott ki, szégyenszemre fel ne nyögjek. – De…

– Csitt! – hallgattattam el ujjam szájára téve, majd lassan hozzáláttam inge gombjainak kiszabadításához.

– Bells, kérlek! – ragadta meg csuklóm, megállítva ezzel ténykedésemben. – Szerelmem egyszerűen káprázatosan nézel ki ebben a darabban – sóhajtott mélyet, majd folytatta –, de épp ezért a látvány igencsak feszegeti tűrőképességem határait. Ne kísértsd a sorsot! – kért kissé meggyötört ábrázattal, mire bosszúkedvem köddé vált.

– Sajnálom! – mondtam csüggedten.

– Én még jobban elhiheted! – húzta keserű mosolyra száját. – Gyere ide! – kulcsolta át derekam, majd lehúzott a mellkasára, hogy csókjaival halmozza el szám. – Tudod, egész jó innen a „kilátás” – emelte meg kissé fejét, hogy beláthasson dekoltázsomba, percekkel azt követően, hogy abbahagytuk egymás ajkainak becézgetését.

– Hé! – csattantam, és ezzel egy időben belebokszoltam a vállába, mire felnevetett. – Egyébként meg csak tetszeni akartam neked, és nem csak nappal – céloztam új hálóingeim vásárlásának okára.

– Igazából nekem mindegy, hogy mi van rajtad, így is, úgy is tetszel. Ám be kell vallanom ez a költemény nagyon is kedvemre való, szóval, ha ez volt a célod, akkor nagyon is sikerült – bazsalygott. – Holnap is vehetnél még pár ilyen darabot, megnézném, hogy állnak rajtad – vigyorgott kacérul. – Vagy ha kell, vedd meg az egész boltot, majd a lányok kifizetik.

– Arról szó sem lehet! – csattantam fel ismét, miközben Kedvesem álla alá nyúlva feljebb emeltem a fejét, hogy legalább beszélgetés közben ne a melleimet stírölje. – Ezeket is én vettem, és a többit is én fogom. Vagy már elfelejtetted, hogy miben állapodtunk meg a pénzköltést illetőleg? – néztem rá szúrósan.

– Nem, nem felejtettem, de tudtommal arról volt szó, hogy neked nem vehetek ajándékot, és nem arról, hogy a saját örömömre nem – vigyorgott csibészül, míg én összeszűkített szemekkel néztem rá, majd még a nyelvem is kiöltöttem.

Miután lehiggadtak a kedélyek, leoltottuk a lámpát és bár játszottam még mindig a durcást, amiért kiforgatta a szavaim és hasonlók, mégiscsak sikerült a karjaiba csábítania. Szemei még mindig vakítóan olvadt arany színűek voltak, amit én betudtam volna a nemrégiben elfogyasztott vérnek, de Szerelmem fülembe súgta a megoldást. Azt mondta a vágy neki nem elsötétíti, hanem kivilágosítja, akárcsak a szomját oltó nedű. A hallottak után persze azon már cseppet sem csodálkoztam, hogy lelki szemeim előtt izgató képek kezdtek el peregni, melyek egyáltalán nem segítettek az elalvásban.

Boldog voltam, hiszen olyan jól alakult jelenleg minden. Szerettük egymást Edwarddal, együtt voltunk, elfogadtak minket – már akik –, és tudtam, szép lassan mindketten készen fogunk állni rá, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat.

Szerelmem gyengéden simogatta a hátam, akárcsak az előző két este alkalmával, míg én várva az ólomsúlyú álomra töprengéssel ütöttem el az időt. Azon elmélkedtem, amit Kedvesem mondott a minap, hogy ha így haladunk – az önkontrollal és a gyakorlás terén is –, akkor akár egy hónap is elég lehet. Elég ahhoz, hogy teljesen, minden szempontból felkészüljünk, és megejtsünk egy esetleges főpróbát. Mint amilyen a színházakban szokott lenni a nagy előadások előtt. Ami persze nem zárná ki a premier lehetőségét, de erre még csak gondolni sem mertem igazán, hiszen túl szép lett volna, így megelégedtem a mi kis főpróbánk gondolatával. Végül ezzel az elgondolással és Edward szabályos légzésének visszhangjával a fülemben nyomott el az álom.

Az éjszaka békés volt, ami után hamar eljött a reggel. Az eget szürke felleget tarkították, melyek esőt ontottak magukból. Ez az idő mindig rányomta borús hangulatát az enyémre, legalábbis eddig így volt. Ám, most itt volt nekem Edward, aki csókkal keltett, majd miután lefutotta a szokásos köröket apámnál, hogy minden nappal egyre közelebb és közelebb férkőzhessen a szívéhez, elvitt az iskolába, ahogyan azt az elmúlt két napban is tette. Előtte viszont ma volt még egy kis dolgom. Meg kellett győznöm anyám, hogy menjen el apámmal a meccsre. Persze tudtam, erről már biztosan beszéltek, ahogy azt is, hogy anyám sosem rajongott igazán a férfias sportokért. Leginkább a játékosokat nézte meg, mint általában minden nő. Így viszont nehéz dolgom volt, de nem adtam fel, és mikor felvetettem neki a romantikus hétvége lehetőségét, fontolóra véve a dolgot végül rábólintott. Ám egy anyában – főleg az enyémben – sosem alszik a kisördög, így rögvest neki is foghattam a mentegetőzéshez. Meg kellett róla győznöm, hogy nem azért beszéltem rá erre az egészre, hogy aztán Edwardot átcsábíthassam a hétvégére, míg ők távol lesznek. Noha az igazság persze ez volt – azt leszámítva, hogy Kedvesemet nem kellett csábítani, jött magától is – anyámnak mégis azzal az ötlettel álltam elő, hogy áthívnám a lányokat egy pizsamapartira. Ebbe persze azonnal beleegyezett, így részemről már csak az maradt, hogy megkérjem a lányokat, falazzanak nekünk, míg anyámnak sürgős, az utazással kapcsolatos teendői lettek egyszeriben.

A nap, mondhatni nagyobbik és egyben unalmasabbik része ezután gyorsan eltelt. Péntek lévén testnevelés volt ma is az utolsó órám, méghozzá Edwarddal közös, akit társaival a rossz idő miatt kintről a tornaterembe száműztek. Míg mi gimnasztikáztunk, addig ők kosaraztak, majd a parkolóba együtt mentünk, ahol már vártak ránk. Alice, Nessie és az én legnagyobb sajnálatomra nem tudott ma még sem velünk tartani, igaz az okokról nem nyilatkozott. Ezt követően elköszöntünk, és egy kis kitérővel – hogy lezuhanyozhassak – Seattle-be mentünk. Nessie útközben cseppet sem meglepőmód aziránt kíváncsiskodott, hogy tetszettek-e az öccsének az új hálóingeim. Ám bazsalygáson kívül nem kapott más feleletet. Miután megérkeztünk Washington állam legnagyobb városának szívébe, ahol az utcákat üzletsorok szegélyezték, leparkoltuk az autót és bevetettük magunkat az első butikba, majd sorban a többibe. Azonban két teljes óra vásárlás után én igencsak kezdtem el- és nem mellesleg belefáradni az egészbe.

Nessie épp azon filózott már vagy egy jó húsz perce, hogy a két ugyan olyan fazonú, de eltérő színű csizma közül melyiket vegye meg, mikor is eszembe jutott, hogy ki kéne váltanom a receptet. Mivel úgy tűnt nővérkém ellesz még egy ideig, rábíztam a szatyrokat azzal az utasítással, hogy várjon meg itt, mindjárt jövök, majd megkerestem a legközelebbi patikát. Némi útbaigazítás után könnyedén meg is találtam, és szerencsémre nem is voltak sokan bent, így hamar végeztem. Ám mikor kiléptem az épületből, tekintetem azonnal megakadt a metálvörös Ford Vervén, ami a kijárattal szemben állt. Lebuktam! – gondoltam és nagyot sóhajtva elindultam felé.

– Honnan tudtad, hol vagyok? – kérdeztem miután beültem Nessie mellé a kocsiba.

– Ha elfelejtetted volna, vámpír vagyok, kifinomult érzékekkel. Az illatodat pedig ezer közül is felismerem. De ez most lényegtelen, inkább azt mondd, miért nem kísérhettelek el ide? Egyáltalán mire volt szükséged a gyógyszertárból? – faggatózott.

– Csak… csak egy aszpirinra, kicsit megfájdult a fejem – kaptam halántékomhoz, de látszott nővéremen, hogy nem hisz nekem.

– Mondták már, hogy rosszul hazudsz? – nézett rám szúrós tekintettel és mire észbe kaphattam volna, már el is marta kezeim közül a táskám. – Te fogamzásgátlót szedsz?! – kerekedtek el szemei, amint megtalálta a kis dobozkát.

– Nessie ez… – kezdtem, de végül beláttam, semmi értelme nem lenne a kertelésnek. – Igen! Vagyis igazából még csak most fogom elkezdeni. Bella, azaz az édesanyád tegnap adott egy receptet, Dr. Cullen aláírásával ellátva, hogy ma kiválthassam a gyógyszert.

– Szóval erről beszélgettetek a minap – állapította meg, mintsem kérdezte. Bólintottam, miközben visszakaptam a táskám. – Gondolom, nagyapa nem tud semmiről és anya hamisította alá a papírt, igaz?

– Azt hiszem… igen – vontam meg vállam ugyanis nem voltam biztos a részletekben.

– Végül is mindegy, de gondolom Edy tud róla?! – nézett rám gyanakvón, és úgy éreztem, pontosan tudja, hogy nem a válasz. Mintha csak a homlokomra lett volna írva, hogy nem mondtam el a barátomnak, hogy mire készülök.

– Nem, nem tud róla – vallottam be. – Azután szeretném elmondani neki, hogy beszéltem a nagypapáddal, hogy tudjam, minden rendben és őt is meg tudjam győzni efelől.

– Igen, ez elég logikusan hangzik – ismerte el, és ettől megkönnyebbültem. – Viszont akkor akár most is beszélhetnél nagypapival, hogy már este elmondhasd Edynek. Beviszlek a kórházba, mit szólt? – ajánlotta fel lelkesen.

– Nessie, én nem mehetek be csak úgy oda, hiszen az apám is ott dolgozik, azonnal megtudná – magyaráztam. – Tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor vizsgálatra van szükség, de egyszerűen fogalmam sincs, hogyan játszhatnám ki az apám, hogy ne szerezzen tudomást az egészről – masszíroztam orrnyergem és egyre nagyobb szükségem lett volna arra a fejfájás csillapítóra.

– Ne aggódj, mindjárt megoldjuk – mosolygott halványan és előkapva a mobilját már tárcsázott is.

– Jó napot, Dr. Cullen! – üdvözöltem a dokit a rendelőjében azután, hogy Nessie behozott a sürgősségire, ahol begörcsölésre hivatkozva hozzá irányítottak.

– Üdvözöllek, Bells! Kérlek, foglalj helyet. Nessie elég rejtélyes volt a telefonban, miben segíthetek? – huppant vissza székébe, miközben én is leültem vele szemközt. Igaz kissé zavarban voltam és az is frusztrált, hogy apám az épületben tartózkodik, de végül mégiscsak sikerült elmesélnem mindent, amit úgy véltem tudnia kellhet Carlisle-nak. Ezt követően még kérdezett és elmondott pár dolgot, majd átkísért egy másik helyiségbe, ahol is elvégezte az ilyenkor szokásos ultrahangos vizsgálatot. A gyomrom persze mindvégig görcsben volt, de az eredmények megnyugtattak. A doktor szerint makkegészséges voltam, amit csak azért furcsálltam kissé, mert a minap minden előzmény nélkül csak úgy megszédültem, és már nem először. Persze Carlisle sem tudta látatlanban az okát, de igyekezett megnyugtatni. Valamint rávenni, hogy vessem alá magam egy alapos kivizsgálásnak, bár hasztalan. Azt mondta, a szédülések lehetnek attól is, hogy a szervezetem nehezen áll át az itteni viszonyokra, majd hozzátette, akár azt is el tudja képzelni, hogy így reagálja le a mostanában történteket. Noha igaz csak találgatott, de részben megnyugodtam, hiszen a túl sok stressz még senkire sem volt kedvező hatással.

Miután ellátott pár inkább atyai, mintsem orvosi jó tanáccsal – egyek zöldséget és gyümölcsöt, pihenjek sokat és ne idegeskedjek – megbeszéltük, hogy a kartonomba egy egyszerű felfázás által bekövetkezett begörcsölés kerül. Hálás voltam neki, ráadásul megígérte, nem szól senkinek és még a gondolatait is megpróbálja majd elrejteni a nevelt fia elől. Ezután elköszöntünk, Nessie pedig kivételesen nem hozzájuk, hanem haza vitt, ugyanis már elég későre járt.

Mivel ma korábban értem haza, régi szokás szerint együtt vacsoráztam a szüleimmel. Anyám bejelentette, hogy mától hivatalosan is áthelyezte a cége a seattle-i kirendeltségükhöz. Valamint, hogy megvette a repülőjegyeket San Franciscóba – hiszen hosszú lett volna az út autóval –, és a szállást is lefoglalta, így enyém a ház hétvégére. Ez után viszont rajtam volt a sor, hogy beszámoljak a napomról. Az iskola és a vásárlás nem igényelt különösebb magyarázatot, ellenben mikor megemlítettem, hogy bent jártam a kórházban, pánikba estek. Rögvest rémeket kezdtek látni, hiába mondtam, hogy csak egy kis görcs volt, amit Nessie eltúlzott. Végül mikor már nem bírtam tovább, ott hagytam őket a rémképeikkel, és a szobámba vonultam.

Volt még egy kis időm Edward érkezéséig, így esti teendőim elvégzése után még alaposan áttanulmányoztam a gyógyszer tájékoztatóját. Bár igaz, annak tartalmáról a doktor ma már egyszer részletesen beszámolt. Mivel a szer mihamarabbi szedésének elkezdése mielőbbi védelmet is biztosított, így az általam kigondolt főpróba időpontját – amit november első hetére terveztem – nem kellett eltolni. A kis dobozkát a papírral ezt követően gondosan elrejtettem a fürdőben, majd egy könyvet olvasgatva vártam Szerelmemre, aki ma is – szinte már szokásosan – tíz óra után jött meg. Ugyanis szüleim általában akkor tájt tértek nyugovóra, így a lebukás esélye kisebb volt. Tudtam, beszélnem kéne vele, de végül még sem tettem. Szerettem volna legalább még egy napot, hogy összeszedhessem a gondolataim, mielőtt elmondom neki ezt az egész helyzetet az anyjával folytatott beszélgetés óta.

Nyugodt éjszakánk volt, amiből egész szép napra ébredtem, persze nem az időjárást illetőleg. A Forksra oly jellemző egybefüggő felhőzet ma sem hiányzott az égről, de az Edwarddal kettesben eltöltendő hétvége gondolata számomra ezer Nappal is felért. Miután elköszöntem szüleimtől, akik egész korán útnak indultak, visszabújtam még egy kicsit Kedvesem mellé, aki most először nem hagyott magamra egy percre sem azóta, hogy az este megérkezett.

Bár igaz, a reggel után a délelőttöt is Edwarddal töltöttem, azt még sem élveztem annyira, ugyanis kitalálta, korrepetál, így tanulással ment telt el jó pár óra. Csak azok a csókok vigasztaltak kissé, melyeket egy-egy helyesen megoldott példáért vagy feleletért kaptam jutalomként. Ám délutánra sétát tervezett, ami már sokkal inkább kedvemre volt. Bár az idő nem kedvezett a strandolásnak – ami egy vámpír számára persze ideális volt –, mégis lementünk a tengerpartra. Igaz, azt nem értettem, miért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy a sokkal távolabbi Rubyra menjünk, mikor a La Push-i part közelebb lett volna, de nem vitatkoztam vele.

Kéz a kézben sétáltunk végig a véget nem érőnek tűnő fövenyen, ami még egy romantikus filmhez képest is túl nyálasnak hatott. Ám akkor ott, olyan boldognak éreztem magam. Semmi sem számított. A tenger frissítő illata és a talpunk alatt ropogó homok elfeledtetett mindent. Így lehetett, hogy arról is megfeledkeztem, szüleim megígérték, a meccs kezdete előtt még egyszer felhívnak.

– A szüleim! – nyögtem fel, amint bevillant. Edward értetlenül nézett rám. – Azt mondták felhívnak, én viszont a kocsimban hagytam a mobilom – túrtam idegesen fürtjeimbe. A kocsimat, amivel ide jöttünk – hiszen Szerelmemé otthon volt náluk –, az út melletti pihenőhelyen tettük le. Ám attól a már több mint másfél órás séta alatt eléggé eltávolodtunk.

– Ne aggódj, mindjárt idehozom, csak várj meg itt, rendben? – Bólintottam, mire egy gyors csókot váltottunk, majd besietett a part mellett húzódó erdőbe, hogy a fák takarásában vámpírsebességgel tegye meg az utat.

Míg vártam, szebbnél szebb kagylókat kerestem a hullámokkal vert fövenyen, és a tenger csodálatos színeiben gyönyörködtem. Teljesen belemerültem a látványba, így észre sem vettem a lépteket, csak a derekam köré fonódó karokra lettem figyelmes. Halkan suttogtam el Szerelmem nevét és gondolkodás nélkül, boldogan fordultam meg az ölelésben, hogy egy csókot leheljek ajkaira. Ám szemeim menten kikerekedtek és ösztönösen hátrálni kezdtem, amint megláttam Matt vigyorgó képét.

– Te? – ziháltam. – Mégis… mégis, hogy kerülsz ide? – kérdeztem rémülten.

– Ugyan már, mire fel ez a riadalom, hiszen az előbb még tetszett, ahogy átöleltelek – nevetett csúfondárosan és megindult felém.

– Azt hittem Edward az – mentegetőztem és ismét hátrálni kezdtem, de alig két lépés után már a vízben álltam.

– Pedig nem, egyébként meg tényleg nem értem, mit eszel azon a… – rándult meg szája szeglete, mint aki épp elfojtott egy vicsort – senkiházin. Én százszor jobb parti lennék neked!

– Még csak az kéne! – jelentettem ki fintorogva és közben haladtam tovább hátrafele a vízben. Matt csak követett és mikor már a térdemet csapdosták a hideg hullámok hirtelen elkapott és magához rántva száját keményen enyémre nyomta. Ledermedtem! Szemeim tágra nyíltak, a levegő a tüdőmben rekedt. Egy pillanatig azt sem tudtam hol és ki vagyok, de aztán kitisztult minden és a következő percben tenyerem nyoma már ott díszelgett az arcán.

– Ribanc! – üvöltött rám pofonomtól égő képét tapogatva, míg én mocskát ruhám ujjába törülve próbáltam eltüntetni számról. – Ezt nagyon megkeserülöd! – lépett felém a méregtől ittasan, amikor is a semmiből váratlanul feltűnt Kedvesem. Szemében a düh vörös lángja tombolt, mikor Mattet pólójánál megragadva feljebb emelte, úgy, hogy annak cipőtalpa a víztükröt súrolta. Torkából vad, állatias morgások törtek fel, miközben fogairól visszahúzódott ajka, elővillantva ezzel pengeéles, tökéletes fogait.

– Edward! – szóltam elfúló hangon, mire rám pillantott a válla fölött. Szemei fájdalmasan csillogtak. Azt kívántam, ott helyben nyeljen el a föld.

– Takarodj innen, még mielőtt darabokra szedlek! – morogta Edward fenyegetően, és leengedte „bántalmazóm”, hogy aztán odalépve hozzám magához ölelje a visszafojtott sírástól reszkető testem.

– Ha még egyszer hozzám mersz érni, akárcsak egyetlen ujjal is, azonnal szóvá teszem a dolgot Lucaséknak, abban pedig te is tudod, hogy nem lesz köszönet! – köpte oda bosszúsan a szavakat Matt. Nem értettem miről beszél, de felnézve Kedvesemre rájöttem, ez csak nekem nem világos.

– A szagod alapján nem lehetsz egy közülük. Akkor mégis ki vagy te? – kérdezte Edward fintorogva.

– Most már úgy is mindegy, hát legyen, elmondom az igazat. Elmondom, hogy mennyire gyűlölöm a fajtádat, de leginkább téged és a családod. Mindenről csak is ti tehettek! Ha nem jöttetek volna ide, most az unokatestvéreimmel bandázhatnék. De nektek persze minden áron vissza kellett költöznötök, mintha nem tudtátok volna, hogy ezzel mi mindent hoztok a fejünkre – morgolódott.

– Valahol legbelül már rég sejtettem, hogy tudsz rólunk, de ennek ellenére még mindig nem tudom, mi a konkrét bajod velem, velünk? – reagált Kedvesem és azt megértettem, hogy Matt tudja, Cullenék vámpírok.

– Micsoda észlény lehetsz, ha még ebből sem jöttél rá – gúnyolódott mire Edward felmordult. – A bajom csak annyi, hogy léteztek! Hogy miattatok, a közelségetek miatt a legjobb barátaim szemében kívülálló lettem. Különbözök tőlük és ezért kirekesztenek dolgokból, csak mert én nem voltam képes átváltozni! – üvöltötte ingerülten, és ahogy hangja egyre magasabb szintekre csapott, Edward annál jobban szorított magához. Nem értettem mi történik, de éreztem, hogy semmi jó.

– Most már mindent értek, és csak annyit tudok mondani, hogy szánalmas vagy! – Mindketten felmordultak.

– Elhallgass nyavalyás vérszívó! Minden miattatok van! Én is Quileute vagyok, még ha az apám a Makah törzsből is származik. Részben akkor is az vagyok, így nekem is át kellett volna változnom. Mindenről ti tehettek, csakis ti! – ordította elvörösödött fejjel és hangja csak úgy visszhangzott a csendben.

– Szóval itt van a kutya elásva! – vonta föl szemöldökét Edward, és egy halvány mosoly jelent meg arcán, amit sehogy sem tudtam hova tenni.

– Tudod, azt az egyet sajnálom a legjobban, hogy nincs meg bennem a hajlam és így nem tudlak miszlikre tépni – vicsorított Matt, mire önkéntelenül is végigszaladt a hátamon a hideg.

– Takarodj innen, mielőtt olyat teszek, amit aztán még én magam is megbánok! – szűrte Kedvesem a fogai közt a fenyegető szavakat.

– Megyek már, de nem amiatt, mert azt mondtad. Nekem te nem parancsolhatsz, vérszopó! – vetette oda, majd elindult, de alig pár lépés után vigyorogva visszafordult. – Ja, egyébként meg jól csókol a barátnőd! – nevetett. Időm sem volt reagálni, mikor Edward egy szempillantás alatt előtte termett, és bár messziről is jól látszott, hogy alig ért hozzá, Matt mégis a homokon kötött ki. Jajgatott és szitkozódott, miközben orrából csak úgy ömlött a vér.

– Ha jót akarsz magadnak, egy életre elfelejtesz minket! – mondta fenyegető éllel hangjában Kedvesem, majd a következő percben a karjaiba kapva beszaladt velem az erdőbe, hogy aztán egészen a kocsimig meg se álljon.

Szorosan bújtam Szerelmem mellkasához, arcomat ingébe temettem. Mindig is szerettem a száguldást, de most mégsem élveztem. Miután beültünk az autóba Edward felpörgette a motort és csak az utcánk elején volt hajlandó lelassítani.

– Szerelmem! – nyúlt felém Edward miután bezáródott mögöttünk a ház ajtaja, de elhúzódtam tőle.

– Kérlek, ne! – mondtam, hangom alig hallható volt, majd egyenesen a szobámba mentem. Edward persze követett, de a fürdőbe tapintatosan már nem jött utánam.

Vagy jó két órán keresztül csak zúdult rám a meleg víz a zuhanyzókabinban állva. Az üvegfalnak dőlve vagy épp térdre rogyva zokogtam olykor. Nem tudtam, hogy lehetek ennyire szerencsétlen, és azt sem, mikor lesz már vége a szörnyűségeknek, amikkel mostanában kellett szembenéznem. Miután jó alaposan átdörzsöltem minden egyes porcikámat vagy kismilliószor és a számat is ki- és megmostam legalább ennyiszer, kikászálódtam a kabinból. Ám miután megtörölköztem rá kellett döbbennem, nincs mit magamra vegyek. Ekkor, mint egy végszóra halk kopogtatás hallatszott.

– Bejöhetek? – kérdezte, mire gyorsan magam köré tekertem a törölközőt, de hangos felelet helyett csak hümmögtem, bebocsátva őt ezzel. – Gondoltam erre szükséged lehet – nyújtotta felém kedvenc hálóingem, mintha csak tudta volna, ebben sokkal fesztelenebbül fogom érezni magam. Hálásan bólintottam, de hiába vártam, hogy kimenjen, csak visszalépett az ajtóhoz és hátat fordított nekem. Túl fáradt, gyenge és meggyötört voltam jelenleg ahhoz, hogy bármit is szóvá tegyek neki, így hagytam és inkább gyorsan felöltöztem. Mikor elkészültem kissé megköszörültem a torkom, mire Szerelmem visszafordult, majd se szó, se beszéd a karjaiba kapott és bevitt a szobába. Finoman helyezett az ágyra, mintha valami porcelánbaba lennék, aki a legapróbb fuvallattól is eltörhet.

– Edward! – ragadtam meg kezét, mely épp betakarni készült. Hangom remegett, könnyeim újra összegyűltek szemeimben. – Esküszöm… esküszöm, hogy én nem csókoltam vissza! – igyekeztem biztosítani róla elfúló hangon.

– Tudom, Szerelmem, tudom! – huppant le mellém és gyengéden végigsimított arcomon. – Nyugodj meg kérlek, hallod? Hiszek neked, tudom, hogy nem tetted – csókolta le könnyeim, de amikor a szám felé közelített elfordítottam fejem. Nem akartam, hogy most megcsókoljon. Mocskosnak éreztem magam. Bár csak a szám érintették, mégis úgy éreztem, az egész testem bűnös.

– Kérlek ne! Most ne! – kértem, és hangom még mindig kissé remegett. Nagyot sóhajtottam mikor visszafordította fejem, hogy szemeimbe nézhessen. Az övéi is bánattól csillogtak, rossz volt látni.

– Bells – kezdte jelentőségteljesen –, azt tudnod kell, hogy te nem tehetsz semmiről! Az akaratod ellenére történt az egész. Te semmiről sem tehetsz, és én ezt tudom. Szeretlek, Bells és tudom, te is engem, és nekem csak is ez az egy számít! – fúrta mélyen tekintetét enyémbe. – Ha úgy érzed, attól könnyebb lesz, hogy az segít, akkor mondd el, csak kérlek, ne okold magad! – könyörögtek sötétarany szemei.

– Azt… azt hittem, te vagy az – kezdtem bele néhány perc és mély lélegzetvétel után, de elszorult torkom. Edward biztatott a folytatásra, így végül ismét beszélni kezdtem. Elmondtam neki mindent attól kezdve, hogy rájöttem Matt az és nem ő. Nehéz volt kimondanom a fájó történteket. Undorodtam Mattől és miatta mocskosnak éreztem magam. Mint akit meggyaláztak. Legszívesebben kibújtam volna a bőrömből, miközben Edwardból előtörtek a vámpír ösztönök és már-már azon volt, megkeresi „bántalmazóm”, hogy aztán miszlikre tépje azért, amit velem tett.

– Szeretlek! Kérlek, kérlek, ölelj át! Ölelj magadhoz jó szorosan! – kérleltem és ő rögvest teljesítette. Mellém feküdve féloldalra fordult, hogy karjaival, ahogyan azt kértem, szorosan magához szoríthasson. Mélyeket lélegezve töltöttem meg tüdőm a belőle áradó különleges, méz és orgona elegyének illatával, hogy lenyugtassam magam. Tényleg nem volt most másra szükségem, csakis a közelségére. Arra, hogy tudjam, mellettem van, megért és szeret, bármi is történt, és ő ezt pontosan tudta.

Így feküdtünk, összebújva hosszú perceken keresztül, mialatt könnyeim elapadtak, légzésem pedig egyenletessé vált. Igyekeztem nem gondolni semmire, és ez egy idő után álmosítóan hatott rám. Ám még mielőtt elszenderedhettem volna, Edward abbahagyta hátam nyugtató cirógatását, és mint aki kővé dermedt még a légzése is megszűnt.

– Edward! – néztem fel rá értetlenül és bár arca kifejezéstelen volt tudtam, valami baj van.

– Bells – nyelt nagyot, mielőtt folytatta –, azt hiszem, vérzel – motyogta és hangja után arca is kétségbeesését tükrözte. Kellett egy perc, hogy megértsem mit is mondott. Utána viszont már csak egyetlen gondolat járt a fejemben és kezdett el vészesen villogni az elmémben, mint valami kijelzőn. Most mi lesz?

_____________________________

*Ruby Beach (part), Forkstól fél órára – 27 mérföldre –, a Quileute határon kívül fekszik.

*A Makah indián törzs földje az Ozette Lake (tó) környékén fekszik. (Embry Call anyja is a Makah törzsből származott.)