New Sun - Sunrise - 28. fejezet

A fejezet enyhén 18-as korhatárú, olvasása csak saját felelősségre!

28. ÜNNEPEK

– SZÓVAL HALLJAM, mit titkolsz előlem? – kérdeztem rezzenéstelen arccal, miközben belül már remegtem és zokogtam is a félelemtől. Mélyet sóhajtott, ami semmi jót nem ígért.

– Szerelmem, emlékszel még arra, amikor megkérdezted Nessie-t, hogy miért nem változtatta át… Jacobot?

– Elmesélte neked? – kérdeztem vissza meglepetten.

– El, de válaszolj, kérlek! – terelte vissza a témát.

– Igen… azt hiszem. – Sebtében próbáltam meg felidézni magamban a beszélgetésünket. – Ha… jól emlékszem, akkor valami olyasmit mondott, hogy a vámpírméreg rá nézve halálos lett volna. De miért kérded? Hogy jön ez most ide? – Izgatottan és egyben tartva tőle vártam a választ.

– Bells… – sóhajtott csüggedten és tekintetét levette rólam – te a Quileute törzsből származol még, ha csak negyed részben is. A nagyapád… Jacob alakváltó volt. Az erre való képesség hajlama a génjeibe volt kódolva. Ezt az őseitől örökölte és… – megtorpant egy tizedmásodperc erejéig, majd folytatta – minden valószínűséggel ahogyan ők, ő is továbbörökítette. Bells! – Most ismét a szemembe nézett. Nem értettem mit is akar kihozni ebből az egészből, de biztos voltam benne, hogy már csak pillanatok kérdése és minden világossá válik. – Szerelmem! Amennyiben mindez igaz, akkor az azt jelentheti, hogy a mutáns gén benned is jelen lehet, ez pedig kizárja annak a lehetőségét, hogy valaha is átváltoztathassalak. Bells, a mérgem téged megölne! Számunkra az örökkön örökké lehetetlennek tűnik! – Hangja elcsuklott, arcát gondterhelt ráncok torzították el. Szavai még percekkel később is ott csengtek a fülemben. Kellett némi idő, hogy felfogjam, mit is mondott az imént.

– Ez… ez azt jelenti, hogy… hogy én is… én is farkas leszek? – kérdeztem a sokktól zavarodottan. Egyszerűen képtelen voltam megemészteni a dolgokat. Az, hogy soha sem változhatok vámpírrá, hogy nem lehetek együtt Edwarddal örökké képtelenségnek, egész egyszerűen lehetetlennek hangzott. Egy rossz tréfának!

– Nem! Vagyis… Nem tudom – hezitált. – Nem vagyok tisztában ezekkel a dolgokkal, de mivel már egy ideje a közelünkben vagy és eddig még semmi jel nem utalt arra, hogy a változás elkezdődött nálad, így előfordulhat, hogy nem fogsz átalakulni. De jelzem, ez csak feltételezés. – Lustán bólintottam jelezvén, megértettem. – Szerelmem, kérlek, figyelj rám! Ez… ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk együtt, hogy nem szerethetjük egymást. Most, hogy újra visszakaptalak, most már képtelen lennélek elereszteni, még ha ez önző, felelőtlen döntés is lenne a részemről. Talán neked jobb és könnyebb, de legalábbis biztonságosabb életed lehetne nélkülem. Ellenben mindazok után, amit átéltem… amit átéltünk nem akarlak és nem is tudnálak már elereszteni többet. Egy hosszú és boldog élet állhat még így is előttünk… együtt, melynek minden pillanatát kiélvezhetjük, hogy ha te is akarod – nézett rám vágytól ittasan. Szavaitól könnyeim ismét elöntötték arcomat.

– De én… én örökre veled akarok maradni! – szipogtam lebiggyesztett ajkakkal.

– Kérlek Bells, ne nehezítsd meg a dolgot. Én már beletörődtem a sorsunkba, hogy csak ennyi jut nekünk. Az vigasztal, hogy az elkövetkező… – váratlanul félbehagyta mondandóját, majd megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta – években boldoggá tehetlek. Kérlek, engedd meg, hogy így legyen és ígérem, a legboldogabb nővé teszlek a világon! – kérlelt fájdalmasan. Nem akartam belegondolni, utánaszámolni, hogy hány évet is jelent a mi örökkénk. – Bells? – követelte szelíden, bizakodón a választ.

– Nagyon jól tudod, hogy mennyire szeretlek, hogy nem bírok nélküled élni – fúrtam könnyes tekintetem övébe. – Hát van más választásom? – kérdeztem kétségbeesve, mire csitítva szorosan magához ölelt. Miután lenyugodtam, visszafektetett a párnákra és dúdolva cirógatni kezdte az arcomat, hogy elaltasson.

– Edward? – szólaltam meg percekkel később. A dallam elhalt, Kedvesem várakozón nézett rám az ismét sötétbe burkolózó szobában, ahol csak a betegőrző készülékek vörös és élénkzöld ledjei szolgáltattak némi fényt. – Hogy értetted azt, hogy minden valószínűséggel a mutáns gén bennem is jelen lehet? – kérdeztem némi töprengés után, miközben megpróbáltam pontosan felidézni szavait. – Ez azt jelenti, hogy nem biztos? Lehetséges, hogy én nem örököltem és ezért sem változtam még át? Elképzelhető, hogy rám nem is halálos a mérged? – faggattam kapaszkodva a remény fonalának legutolsó, gyenge kis szálaiba.

– Miért kell kiforgatnod a szavaimat? – sóhajtott fájdalmasan ismét.

– Válaszolj! Lehetséges? – erősködtem.

– Bells, nem akarok benned hiú reményeket ébreszteni, ezért is nem akartam elmondani, amit nagyapa üzent neked.

– Carlisle üzent nekem? – csodálkoztam.

– Igen, méghozzá azt, hogy ne aggódj semmiért, mert készek arra, hogy belefogjanak egy nagyobb szabású kutatásba, hogy kiderítsék, tényleg halálos-e a méreg rád nézve. És, hogyha igen, akkor, hogy megtalálják a megoldást a… problémára. – Fejét lesunyta, ajka aprókat rándult.

– Mi… mi a baj? Hiszen ez jó hír! Így veled maradhatnék… – Elmosolyodtam a remény újabb felcsillanó szikrájától, de látva Edward komor ábrázatát értetlenségbe futottak vonásaim. – Edward?

– Kérlek Bells, ne táplálj hiú reményeket magadban feleslegesen, mert attól csak rosszabb lesz, ha kiderül, hogy nincs megoldás, lehetetlen az egész.

– Nem Edward, én kérlek, hogy értsd meg a helyzetemet. Nekem ez az aprócska remény többet jelent bárminél. Hiszen ha Carlisle sikerrel jár, akkor veled maradhatok, és nem csak pár nyamvadt évtizedig! – Megborzongtam a gondolattól.

– Ez mind szép és jó, de nem szabad elfeledned, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a kutatást sikerrel zárják – makacskodott pesszimistán.

– Zárják? – ütötte meg fülemet a mondat végi többes szám. – Ezt meg mégis, hogy értetted?

– Úgy, hogy a kutatásban részt venne Carlisle mellett az apám is. – Elkerekedtek a szemeim. – Az igazság az, hogy ezt az egész kutatásos dolgot ő hozta fel. Régebben, még a születésem előtt sokat foglalatoskodott hasonló dolgokkal, gondolom innen jött az ötlet, hogy újra belefogjon egybe. – Még mindig hihetetlen volt számomra ez az egész.

– Mondtam már, hogy mennyire kedvelem az édesapádat? – kérdeztem mosolyogva pár percnyi csendet követően.

– Most kezdjek el féltékenykedni? – csipkelődött és végre az ő arcán is felragyogott egy halovány mosoly.

– Ne! – ráztam a fejemet jókedvűen és csókért nyújtottam ajkam, de csak a homlokomra kaptam egyet.

– Alvás! – parancsolt rám ellentmondást nem tűrően és visszanyomott a párnákra.

– Kérdezhetnék még valamit? – Edward bosszúsan nézett rám, így nem vártam meg a választ, inkább folytattam. – Mi történt Jadennel? Ugye nem bántottad? És mi van az egyességgel? A családoddal és a többiekkel? – hadartam.

– Héé! Egy kérdésről volt szó!

– Kérlek! – néztem rá könyörgő kiskutya szemekkel.

– Jaden miatt ne aggódj, ő a helyzethez képest jól van. Szerencséjére nem volt alkalmam megtorolni azt, amit veled tett. – Megrándult szája szeglete az elfojtott fintortól. – Ami a többieket illeti, mindenki jól van, legalábbis fizikailag. Az egyesség pedig nem lett megszegve. Jaden és apám tisztázták a helyzetet a farkasok vezetőjével, aki végül a tények ismeretében belement, hogy semmisnek tekintsük ezt a kis… félreértést – forgatta meg a szemét. – Egyébként meg járt bent nálad a minap.

– Jade? Mit akart?

– Mi mást, mint bocsánatot kérni. Ez a legkevesebb azok után, amit veled tett! – Tisztán érződött gyűlölete. Már nem csak Jacob, Jaden is a listáján volt.

– Elmeséled majd, hogy mi is történt pontosan? Nem igen emlékszem.

– Alszol végre? – Bólintottam. – Holnap mindent elmesélek, ígérem! – lehelt egy könnyed csókot homlokomra, orromra és végül a számra, majd újra dúdolni kezdett.

Szerencsére elég gyorsan gyógyultam, így már a hétvégén kiengedtek a kórházból. Mivel lábadoznom kellett még, így az utolsó két hetet karácsonyig otthon tölthettem az iskola helyett.

Edward betartotta a szavát és mindent elmesélt – legalábbis amit tudott. Beszámolt részletesen a kihívásról, ami közte és Jaden között történt, és arról is, ami a tisztáson. Hogy Jaden feldühítette azzal, ahogyan és amit rólam mondott, hogy elfogta a féltékenység. Szavai nem igazán leptek meg. Bár sejtettem valamit, de biztosan egyikünk sem tudhatta, hogy Jade mit érez valójában irántam. Azonban emiatt és ami velem történt nem haragudtam rá – elég volt, hogy Edward mindenki más helyett is megteszi. Az oldalamon lévő sérülések pedig – amit nem a kitalált történetben szereplő törött üvegasztal, hanem Jaden karmai okoztak – már egyre kevésbé fájtak, így nem volt mi folyton emlékeztessen.

Edward, míg én lábadoztam rendszerint ki-kimaradt az iskolából, hogy ha szüleim épp nem velem tartózkodtak otthon, akkor ő vigyázhasson rám. Ez jobb volt, mint bármilyen orvosság, már csak az aggasztott, hogy a kapcsolatuk apámmal a történtek után visszaesett a kezdeti stádiumba. Apám hajthatatlan volt. Nem akarta megérteni, hogy egy fatális félreértés miatt történt minden, és nem igen akarta elfogadni, hogy újra együtt vagyunk. Azzal nyugtattam magamat, hogy mivel nem költözünk el, így lesz ideje megszokni a helyzetet és újra megkedvelnie Edwardot.

Ahogyan az iskolában is, úgy a farkasok közt is hamar elterjedt a híre annak, hogy nem költözünk és, hogy Edwarddal újra együtt vagyunk. Rahel – és persze Jaden – többször is felhívott, hogy a hogylétem felől érdeklődjön, de Edward miatt – aki senkit sem engedett a közelembe közülük – nem látogatott, nem látogathatott meg. Ahogyan Nessie sem!

A legjobban őt sajnáltam a történtek miatt. Mikor Edward elmesélte, hogy Nessie miután megtudta, Jacob lehet, már nincs köztünk, teljesen összetört, és ezért azonnal látni akartam nővérkém, de nem engedték. Azt mondták, nem tudni, hogyan reagálna, ha meglátna, hiszen mint Jake unokája rá emlékeztetném. Így azt javasolták, hogy egy időre halasszuk el a találkozást, és mikor felgyógyultam, ő pedig felkészült, megejtjük. Persze belementem – nem volt más választásom –, de nem volt könnyű ez az időszak, mivel Edward után őt szerettem a legjobban a családjukból.

Mikor egy héttel azután, hogy kiengedtek a kórházból és Edward elvitt magukhoz minden félelmem és izgalmam elmúlt, amint megláttam Nessie-t. Percekig egymás nyakában csüngtünk, majd órákig beszélgettünk. Szerencsére nem következett be semmi olyan, amire rosszabb esetben számítottak a többiek, és ettől mindenki megnyugodott.

Nessie jó szokásához híven még most is optimistán állt a dolgokhoz. Amellett, hogy a barátságunkat a történtek ellenére is változatlannak – talán még erősebbnek is – vélte, úgy hitte – sőt, szinte már biztosra vette –, hogy Jacob igen is él és, hogy egyszer visszatér hozzá. Csodáltam a hitéért és a kitartásáért. Én is olyan akartam lenni, mint ő. Ennyire bizakodó abban, hogy Carlisle és az idősebb Edward megtalálják a módját, hogy egyszer és mindenkorra a családjukhoz tartozhassak.

Ahogyan Nessie-vel, úgy a többiekkel is csak javult a kapcsolatom – még Emmett pikáns poénjai is visszatértek –, de persze Edwarddal volt a legerősebb. Szeretett, óvott, védett és elhalmozott ajándékokkal, amit csakis azért hagytam, mert láttam rajta, hogy ez mennyire boldoggá teszi.

Ahogy teltek múltak a napok egyre jobban közeledtek az ünnepek. Mivel annyi minden történt mostanában az életemben, erről a nem épp apró momentumról majdhogynem teljesen megfeledkeztem. Ráadásul most már nem csak két fő ajándékáról kellett gondoskodnom, hanem tizenkettőjéről, hisz még ha csak részben is, de megkaptam, amire mindig is vágytam. Végre volt egy nagy családom Cullenék személyében!

Kreatívnak kellett lennem – hiszen nekik mindenük megvolt a világon. Valami praktikusat szerettem volna adni nekik. Valamit, ami csak az övék, ami csak róluk szól. Miután már-már fájásig törtem a fejem a megfelelő ajándékon, egyszer csak megtaláltam a legideálisabbat. Az ötlet akkor jutott eszembe, amikor épp náluk jártam és Carlisle-lal beszélgettem a dolgozószobájában. A falak telis-tele voltak festményekkel, melyek az életének jelentősebb momentumait örökítették meg. Ám bármerre is kerestem – az egész házban – egyetlen olyan festményt sem találtam, melyen az egész család egyszerre rajta lett volna. Így végül eldöntöttem, hogy készíttetek egy olyat, amin mindannyian jelen vannak.

Nem volt már sok időm karácsonyig, így amint sikerült megszereznem Alice segítségével a család összes tagjának egy-egy fényképét, elmentem egy festőhöz, aki ilyenekre szakosodott. Megkértem, hogy egy nagyobb fajta vászonra az általam eltervezett elrendezésben fesse meg a mellképeiket. Ez idáig rendben is volt, azonban amikor előálltam egy igencsak szokatlan kéréssel meglepődött. De mivel elég sok pénzt fizettem – már csak a sürgős munka miatt is – nem firtatta a miértjét.

Miután ezzel megvoltam, sikeresen beszereztem a szüleim ajándékát – anyámnak antikvitást, apámnak az áhított könyvet –, és még néhány La Pushban élő újdonsült rokonomét is. Köztük Naomiét, aki felől pár napja azt a hírt kaptuk, hogy elszökött otthonról. Búcsúlevelet hagyott, de abban nem közölte, hova megy, se azt, hogy meddig marad. Azonban én a többiekkel ellentétben nem aggódtam érte, biztos voltam benne, hogy biztonságban van.

Lassan aztán tényleg minden a karácsonyról kezdett szólni. Mikor Edward szóba hozta az egész ajándékozásos dolgot, határozottan megtiltottam neki, hogy bármit is vegyen nekem, és ebből nem szándékoztam engedni – még mindig élénken élt bennem a születésnapomra kapott nyakék körüli felhatás. Persze ezt Nessie-vel szemben már nem tudtam alkalmazni, de úgy voltam vele, hogy hacsak nem vesz nekem egy egész butikot, akkor azt a „kis” pénzköltést csak túlélem.

A dolgok mondhatni egész jól alakultak. Szerelmemmel több kompromisszumot is kötöttünk és szabályokat töröltünk el, hogy újakat fektethessünk le a kapcsolatunk érdekében. Megesküdtünk egymásnak, hogy soha többet nem lesznek titkaink a másik előtt, okulva a történtekből, ahol a titkok csak bajokhoz vezettek.

Mindeközben Edwardot szerencsére már egyre kevésbé zavarta származásom – bár akkor sem repesett az örömtől –, és én is lassan, de biztosan kezdtem elfogadni a tényt, hogy több közöm van a farkasokhoz, mint a vámpírokhoz. De persze a reményt, hogy mindez egyszer megváltozik majd még mindig nem adtam fel. Csak sajnos azt is tudtam, hogy ez még a távoli jövő zenéje.

Lassan, de végül csak elérkezett a karácsony, melyet most először két helyen is megünnepelhettem. „Családjaimmal” abban állapodtunk meg, hogy a szentestét a szüleimmel töltöm, míg másnap átmegyek Edwardékhoz, hogy velük ünnepelhessek.

Anyám egész délelőtt a konyhában sürgölődött, míg én kissé elhúztam a reggeli felkelést, mivel minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy elengedjem Edwardot, aki pár napja ismét velem töltötte az estéket – persze továbbra is titokban. Végül nagy nehezen, de elengedtem – főleg miután egy perc nyugtunk sem volt anyámtól, aki ötpercenként felüvöltött az emeletre, hogy ha felkeltem, menjek le segíteni.

Az egész napot együtt töltöttem a szüleimmel. A programok, az életek, az italok és az illatok mind olyanok voltak, mint régen. Be kellett vallanom, már hiányzott ez a megszokott családi idill. Vacsora és ajándékbontás után aztán, régi Sheen hagyomány szerint pókerezéssel múlattuk az időt, egészen addig, míg a szomszédok át nem hívtak minket egy kis összejövetelre. Én eléggé elfáradtam és kedvem sem volt, így csak szüleim mentek. Miután egyedül maradtam elpakoltam, majd a szobámba mentem, hogy ledőljek.

– Edward! – szisszentem fel, mikor a sötét szobába lépve valaki váratlanul hátulról átkarolta a derekamat és belecsókolt a nyakamba. – Te meg, hogy kerülsz ide? – kérdeztem az előbbi rémülettől kissé kapkodva a levegőt, miközben oldalra billentettem a fejemet, hogy ajkai nagyobb felületen cirógathassák a nyakamat.

– Csak nem hitted, hogy attól, mert karácsony van, majd magadra hagylak éjszakára? – Halkan kuncogott. Lassan megfordultam a karjaiban. Ugyan sötét volt, de a beszűrődő holdvilágnál annyit épp láttam, amennyit kellett. Igéző tekintete aranylón csillogott, ajkán egy édes félmosoly játszott. Nem kellettek szavak, anélkül is tudtuk a másik minden gondolatát.

Pár pillanatig csak álltunk csendben, majd hirtelen a karjaiba kapott és az ágyhoz lépett velem. Gyengéden helyezett le a lágy selyemre, majd mellém térdelt. Ujjai lepkeszárny finoman érintettek, mialatt megszabadított a felsőmtől. Mikor a világos textil lehullt az ágy mellé, felültem, hogy kigomboljam az ingét, mely végül szintén a padlón végezte, akárcsak nadrágjaink. Vágyakozón sóhajtottunk. Tekintetünket végigfuttattuk a másik szinte teljesen fedetlen testén, amit egy hosszú, forró csók követett.

– Nem tudtam, hogy ennyi anyagi vonzata van annak, ha az ember lánya egy vámpírral jár – csipkelődtem, mikor a melltartóm kapcsa erőszakos halált halt türelmetlensége folytán.

– Ezt meg mégis miért mondod? – nézett rám őszinte értetlenséggel.

– Ugyan már Edward, most nyújtsam be a számlát a tönkretett fehérneműimről? – nevettem, mire felmordult, majd anélkül vette le rólam a tönkretett darabot, hogy annak pántjaihoz ért volna. – Szerettem – néztem megjátszott szomorúsággal a fehér anyag után.

– Majd veszünk másikat – mondta önelégült mosollyal ajkán, majd hanyatt döntött, hogy megízlelhesse minden létező porcikámat. Megremegtem érintései alatt. Számat jóleső sóhajok hagyták el.

– Edward… – szóltam elfúló hangon, mikor vágyam már józan eszem határát súrolta. Hangomra Kedvesem azonnal abbahagyta ténykedését és rám emelte aggódó tekintetét. – Azt ugye tudod, hogy egy időre abba kellett hagynom a gyógyszerszedést, így most védtelen vagyok? – kérdeztem szaporán véve a levegőt.

– Tisztában vagyok vele, de tudhatnád, hogy nem áll szándékomban megtenni a… dolgot. – Egész testével fölém hajolt, hogy a szemembe nézve biztosítson szavai hitelességéről. Azt hitte nem hiszek neki, pedig erről szó sem volt, csak épp én láttam azt is, amit ő csak érzett. Szemei ragyogó csillogása vágyától volt olyan fényes. Egyik karomat a nyaka köré fontam, a másikat a lapockájára helyeztem, míg lábaimmal körülöleltem derekát. Szorosan húztam le magamhoz testét, egészen addig, míg az teljesen az enyémnek nem feszült. Éreztem, hogy nem tévedtem és ez elégedettséggel töltött el. Ágyéka most is vágyától keményen nyomul ölemnek, akárcsak tette azt már máskor is.

– Az lehet, hogy az eszed nem akarja, de a tested másról árulkodik! – suttogtam, majd előrelöktem a csípőmet, hogy megértse, miről is beszélek, ha netalántán épp nem lenne tisztában teste reakcióival. Miután halkan felnyögött, ahogyan másodjára is előrelöktem a csípőmet, ajkaim után kapott, majd megízlelve azokat a fülemhez hajolt.

– Bells… kérlek… – motyogta erőtlenül. Tudtam, mire kér, de nem akartam engedelmeskedni. Végtére is ő kezdte, én csak folytattam.

A következő percek egészen összefolytak. Miután kihasználva Edward pillanatnyi figyelmetlenségét felcseréltem a helyzetünket, a csípőjére ültem, ölemet hozzádörgölve legérzékenyebb pontjához. Edward teste megfeszült a nem várt érzéstől és egy morgó hang tört fel mellkasából. Már felkészültem tiltakozó reakciójára, vagy, hogy egész egyszerűen legördít magáról véget vetve az egésznek, de ehelyett a két hűvös kéz váratlanul a csípőmre simult és újra maga felé mozdított. Mindkettőnk ajka mosolyra húzódott, majd érzéki csókokkal fűszereztük meg az édes érzést, ami jelenleg a testünkben uralkodott.

Élvezettől ittas sóhajaink és nyögéseink töltötték be a kicsiny szobát. Gátlásaink felszabadultak, teljesen átadtuk magunkat vágyainknak. Csípőmet ösztönös mozdulatokkal ringatva dörzsöltem ölemet Edwardéhoz, mialatt reszkető karjaimmal mellkasán támaszkodtam meg. A verejtékcseppek mindenütt ott gyöngyöztek felhevült testemen. Kipirult arccal, kapkodva lélegeztem, mialatt az erős férfikarok egyre gyorsabb ütemet diktáltak. Úgy éreztem, az egész testem lángokban ég, mely menten felemészt, ha nem csillapítja valami ennél is erősebb érzés.

Minden vágyam bizseregve koncentrálódott a combjaim közé, ahogy Edward kényeztetett. Miután Szerelmem mellkasát és állát apró puszik százaival behintettem, félig ülő helyzetbe tornászta magát, hogy viszonozza. Ujjai és szája mintha mindenütt ott lettek volna. Míg én az ölemben keletkezett kínzó nyomás enyhítésére koncentráltam, ő ajkaival melleimet vette birtokba, ezzel csak még inkább az egekig korbácsolva vágyaimat.

Reszkető sóhajok hagyták el a számat, ahogy nyelvét végigfuttatta az érzékeny, selymes bőrön, majd fogai közé csippentve a kis rózsás, vágytól meredező bimbót óvatosan megszívta. Szinte éreztem, ahogyan az ütőerem lüktetve pulzált a nyakam vonalán, ami ha lehet, csak még inkább felizgatta Kedvesemet.

Nem érzékeltem, mennyi ideje kényeztethettük egymást. Az idő múlását csak ölem ritmusa jelezte, ahogy egyre őrjítőbb tempóban súrlódott Edward kemény férfiasságához. Anyag érintkezett anyaggal, de az érzés így is leírhatatlan volt. Kissé belegondolva – bár pillanatnyilag a gondolkodás ment a legnehezebben a lélegzés mellett – igencsak önző voltam, mivel jelenleg jobban érdekelt a saját élvezetem, mint Szerelmemé.

A mindent felemésztő érzés és színes robbanás igaz kissé váratott magára, de annál csodásabb, részegítőbb volt, mikor elért. Testem görcsösen megfeszült, hátam ívbe hajlott, lélegzetem ki-kihagyott. Edwardba kapaszkodva, körmeimet vállaiba mélyesztve igyekeztem megtartani magamat, míg a kéjtől rángatózva vonaglott testem. A világ forgott körülöttem, ahogy a gyönyör hullámai fejem felett csapdostak. Vad sikolyom végül elhalt, az ölemet addig feszítő érzés kellemes bizsergéssé csitult.

Testem pillanatokkal később erőtlenül hanyatlott le Szerelmem mellkasára, amely rövid időn belül felvette enyémnek szabálytalanul sűrű emelkedését és süllyedését. Kipirult arcomat nyakába fúrtam. Szívem vad ritmusban járt örömtáncot mellkasomban. Edward ezt követően egy könnyed csókot lehelt a vállamra, majd ujjaival hátam gyengéd simogatásába kezdett.

– Mikor… mikor érzed majd úgy, hogy készen állunk? – kérdeztem rekedtesen.

– Szerelmem ez… bonyolult, hisz te is tudod. Sok minden szól még most ellene.

– Kívánlak és ez az érzés fokozatosan csak nő bennem – susogtam fülébe buján.

– Tudod, hogy én is így érzek, remélem, tudod?! Hidd el Bells, én is vágyom rá, hogy együtt legyünk, de nem minden áron. Az életedet nem fogom kockára tenni miatta! – mondta és tudtam, hasztalan lenne a tiltakozás, érvelés. Végül csüggedten sóhajtva tornásztam fel magamat ismét ülő helyzetbe, amit Edward először értetlenséggel fogadott.

– Azt hiszem, rám férne egy alapos fürdés – adtam meg a választ hangtalan kérdésére. Elmosolyodott.

– Itt megvárlak – lehelt egy gyors csókot ajkamra, majd visszadőlve a selymes, gyűrött anyagra utamra eresztett.

– Azt ugye tudod, hogy apámat ezzel a VIP jeggyel sikerült teljesen levetted a lábáról még, hogy ha ő ezt soha nem is ismerné be? – beszélgettünk Kedvesemmel, miközben a megbeszéltek szerint épp hozzájuk tartottunk, hogy együtt is megünnepelhessük a karácsonyt.

– Miért, szerinted mégis mi volt vele a célom? – sandított majd kacsintott rám vezetés közben, mire nevethetnékem támadt.

– Egyébként anyámnak is tetszett az ajándékod, köszönöm! – nyomtam egy puszit az arcára hálaként, amiért ilyen figyelmes volt és ajándékokkal állított be hozzánk az együtt töltött éjszaka után.

– Amúgy mi van a vásznon? – pillantott hátra a hátsó ülésen nyugvó, egyszínű díszpapírba csomagolt festményre.

– Az egyelőre titok, várd ki szépen az estét! – pimaszkodtam.

Miután megérkeztünk hozzájuk első dolgom volt elhelyezni az ajándékomat a hatalmas fenyőfa alatt, ami a díszesen pompázó tágas nappali déli, üvegfala előtt állt. Alice kitett magáért – gondoltam körbepillantva, majd mikor megéreztem a konyha felől terjengő íncsiklandozó illatokat már tudtam, nem csak ő. A szakácsnők Bella és Esme voltak, akik külön az én kedvemért sütöttek és főztek. Segíteni akartam nekik, de elhessegettek, így körbejártam a házat, ám mikor Edward szobájához értem, az ajtót kulcsra zárva találtam, ami meglepett. Szólongatni kezdtem Szerelmemet és mikor megjelent Nessie is vele volt, de nem ez volt a különös. Viselkedésük zavart volt, mint akik titkolnak valamit. Persze hiába próbálkoztam, makacsul tagadtak és a szobába sem engedtek be, így biztos voltam benne, hogy megérzésem nem csal.

Ebéd után – amit Nessie-vel fogyasztottam el – egy hosszabb sétára mentünk páran. Gyönyörű volt a hófödte táj, a jégvirágokkal tarkított fák, a befagyott tó, melynek mélyén még ilyenkor is sürgött az élet. Az egész jégvilág mesés volt. Mikor aztán visszaértünk a házba Rosalie és Alice kezelésbe vettek. Szerencsére a ruhámat nem bántották, de új sminket és frizurát varázsoltak nekem.

Annyira meleg és meghitt volt a légkör. Néha épp ezért el is feledtem, hogy én még nem vagyok „vérbeli" családtag. Ez az egész, ami mostanában velem történt, annyira hihetetlen volt. Az elmúlt több mint három hónapban, mint valamiféle tündérmese zajlott az életem, amiben végül rút kiskacsából hercegkisasszonnyá váltam, mégpedig egy imádnivaló rosszfiús herceg mellett. Már csak abban reménykedtem, hogy folytatásos lesz ez a mese…

– Itt az ideje az ajándékozásnak – mondta az idősebb Edward, miután a család összegyűlt a feldíszített fa körül. A kijelentésre nyomban Kedvesemre kaptam a tekintetemet.

– Megígérted, hogy nem veszel nekem semmit! – emlékeztettem bosszúsan.

– Ezt az egész családtól kapod. Hidd el, tetszeni fog! – kacsintott, majd leemelt a mögöttünk álló fáról egy aranyszínű papírba öltöztetett kis dobozkát. A tenyerembe helyezte, és mint egy kisgyerek nézett rám könyörgően. Nagyot sóhajtottam és megforgattam a szememet, de végül egyetlen szó nélkül nekiálltam kicsomagolni az ajándékomat. Mikor a dobozka teteje lekerült és feltárult a tartalma lélegzetem és szívverésem is kihagyott egy pillanatra. A dobozba helyezett krémszínű párnán ott nyugodott áhított jövőm, egyetlen meseszép tekervényes fekete karkötőbe zárva, melyen a Cullen család címere díszelgett. Mint akit fejbe vágtak, azt sem tudtam, hol vagyok. Minden értelmes gondolat kiszállt a fejemből és nem láttam mást magam előtt csakis a jövőmet.

– Bells? – Törte meg a csendet Szerelmem, de én könnyektől homályos tekintetemet helyette inkább Carlisle-ra emeltem.

– Ez… ez tényleg az enyém? – kérdeztem dadogva a meghatódottságtól. Annyira szép volt az egész, hogy féltem elhinni.

– Bells, amit az unokámért tettél a tisztáson önzetlen tett volt. Képes lettél volna feláldozni magadat, hogy őt mentsd. Nemes vagy, a lelked tiszta és nagyon szereted Edwardot, többet nem is kívánhatnánk. Ezért úgy véltem… pontosabban mindannyian úgy véltük, kiérdemelted, hogy a családunk teljes jogú tagja legyél. És mint annak, neked is kijár, hogy viselhesd a családi címert, ami az összetartozásunkat szimbolizálja. Persze csak, ha szeretnéd – mosolygott a doktor, és nekem nagy erőfeszítésembe került, hogy a boldogságtól összegyűlt könnyek el ne hagyják a szememet.

– Nagyon! Köszönöm! – mosolyogtam én is és Edward felé fordultam, aki ugyancsak sugárzott a boldogságtól.

Miután Kedvesem kivette és a csuklómra felhelyezte a karkötőt szorosan magához ölelt, és a fülembe suttogta mennyire szeret és, hogy szívszorítóan káprázatos vagyok. Bókjaitól fülig pirulva temettem mellkasába az arcomat, míg Nessie hangja meg nem törte a kuncogások teremtette kínos helyzetet.

– Az én ajándékomat, majd egy kicsit később kapod meg, remélem, tetszeni fog és hasznát veszed – mondta titokzatosan és rám kacsintott, amitől aggódás fogott el és görcs keletkezett a gyomromban. Nem tudtam, mi vár rám, de biztos voltam benne, valami igazán "rémisztő" dolog.

– Okéé… – néztem rémülten, segélykérőn a többiekre, de nyugtató szavak helyett csak továbbra is halk kuncogást kaptam. Megforgattam a szememet és mélyeket lélegezve nyugtattam le magamat. – Edward, segítenél? – böktem a vászon felé. Mikor felemelte kértem, nyújtsa át Nessie-nek, aki először meglepődött, majd értetlenül pislogott rám. – Ez az én ajándékom nektek. Először nem igazán tudtam, mit is adhatnék olyas valakiknek, akiknek mindenük megvan, míg végül arra jutottam, hogy valami olyat adok, ami kifejezi mindazt, amit szavakkal nem lehet elmondani. Remélem, tetszeni fog – néztem végig rajtuk bizakodón, majd intettem, hogy bontsák ki. Nessie és Alice persze nyomban rá is csaptak, és mint éhes oroszlánok a húst, úgy szaggatták szét a csomagolást. Mikor a papír lehullt hirtelen néma csend támadt. Csak a falióra ütemes kattogása biztosított róla, nem fagyott meg a világ. Izmaim megfeszültek a feszült várakozástól és csak akkor lazultak el kissé, mikor páran fellélegeztek.

– Ez gyönyörű! – mondta Bella mosolyogva.

– Köszönjük lányom, ez tényleg csodaszép – hálálkodott Carlisle. Megszólításom hallatán nyomban felderültem. Még izmaim is teljesen elernyedtek.

– Jaja, ez tényleg szép meg minden hugica, viszont nem azért, de miért nincs befejezve? – vakarta értetlenkedve a halántékát Emmett.

– Te ezt nem értheted! – förmedt rá Rosalie és Alice egyszerre, mire Em nyomban védekezőn feltartotta a kezeit. Elég viccesen nézett ki, meg kellett hagyni.

– Az igazság az – pillantottam a nagymedvére, majd nővérkémre nézve folytattam –, hogy mivel nekem nincs olyan képességem, mint Alice-nek, a jövő kérdését úgy gondoltam jobb, hogyha nyitva hagyom. Mind tudjátok, hogy mennyire szeretnék közétek tartozni, a családotok teljes jogú tagja lenni – pillantottam a karkötőmre, majd Kedvesemre –, viszont ez nem ilyen egyszerű. De a reményt akkor sem adom fel – tekintettem hálásan Szerelmem apjára és a doktorra. – Épp ezért is befejezetlen az Edward melletti rész, mivel oda egyszer én szeretnék majd kerülni – pirultam bele önző, akaratos kijelentésembe.

– Hát persze, hogy oda fogsz kerülni Szerelmem! – ölelt volna szorosan magához Edward, de Nessie megelőzte, így az ő karjai ropogtatták meg a csontjaimat.

– Köszönöm! – suttogta fülembe nővérkém és könnyei fedetlen vállamra hullottak.

– Nessie! – próbált kiszabadítani öleléséből Edward, de intettem, hagyja. Tudtam, hogy miért sír és, hogy ezek részben örömkönnyek. Boldog voltam, hogy rájött, miért nincsen befejezve az ő képmása melletti rész sem, ám örömöm ebben az esetben sem lehetett teljesen felhőtlen. Fogalmam sem volt róla, hogy akárcsak én, Jake is rákerülhet-e valaha a családi festményre.

– Tényleg úgy hiszed, hogy ez… lehetséges? – kérdezte Edward, miután a vacsorát követően a szobájába tartottunk.

– Nem tudom! Talán igazság, talán hazugság volt a nagyapám halála, mindenesetre a reményt sosem szabad feladni. Nessie hiszi, hogy él a szerelme, hát nekünk is ezt kell tennünk. Ha pedig Jacob egyszer visszatér, szüksége lesz egy helyre a festményen – mosolyogtam és bár Edwardnak még mindig nehezére esett, viszonozta.

Mikor elértük a szobát Edward befogta a szememet, úgy vezetett be, nehogy idő előtt bármit is meglássak. Két ajtó csukódott be mögöttünk, mire azt mondta, kinyithatom a szememet, hogy megpillanthassam a Nessie-től kapott titokzatos ajándékomat. Félve mertem csak kikandikálni pilláim alól és elhűltem, mikor megláttam az elém táruló látványt. A gardróbban voltam. A fény egy pillanatra elvakított, de mikor megszoktam, döbbenten néztem körül. A polcok és vállfás akasztók telis-tele voltak ruhákkal, mégpedig nőivel és férfivel vegyesen egyaránt.

– Nessie úgy vélte, ezekre még szükséged lehet – búgta, a fülem mögötti pontot és a nyakamat cirógatva ajkával. – Menj, nézd meg! – taszított rajtam finoman.

Először a polcokon lévő, majd a felfüggesztett ruhákhoz léptem és végigsimítottam a finom kelméken. A gardrób hátsó fala előtt egy égbe magasodó fiókos szekrény állt. Elé léptem és kihúztam párat. Alul cipők voltak. Formában, színben és sarokméretben eltérőek. Fentebb alsóneműk, melltartók, zoknik és harisnyák hada várt. Ám mikor a hálóinges fiókban megpillantottam a valaha látott legfélelmetesebb darabokat, úgy vágtam be a rekeszt a helyére, hogy azt hittem, menten rám borul az egész építmény.

– Na, nem! Én ezeket fel nem veszem! – tiltakoztam heves fejrázással nyomatékosítva. Hátamat és a tenyereimet a fióknak támasztottam, mintha az magától kinyílhatna és a benne lévő ruhák rám támadva kényszeríthetnének, hogy vegyem fel őket.

– Mégis miért?

– Mert nem fogom a testemet olyan selymekbe bújtatni, amiknek a mottója; Nem kell, hogy mindent takarjon, csak legyen rajtad valami! – mondtam némileg felháborodva.

– Értem, pedig szívesen megnéztelek volna valamelyikben az éjszaka – nyugtázta vágyakozó, reményvesztett sóhajjal. Megforgattam a szememet és csak ekkor jutott el a tudatomig szavainak értelme.

– Azt szeretnéd, hogy itt töltsem a ma éjszakát?

– Nem csak szeretném! Ha neked is megfelel, akkor töltsd is itt, velem. Senki sem akadályoz meg benne.

– De hisz a szüleim…

– Nem volt könnyű, de lebeszéltem velük – biztosított egy csibészes mosollyal. Egy pillanatra ledermedtem a döbbenettől – nem tudtam elképzelni, hogyan is mehettek bele az én szüleim egy ilyen nem épp ártatlan éjszakába –, majd feleszmélve a nyakába csimpaszkodva össze-vissza csókolgattam Szerelmemet a boldogságtól.

– De mégis, hogyan sikerült rávenned őket, hogy belemenjenek? – hitetlenkedtem.

– Bevetettem ezt-azt, vámpírvarázst és a többit, de ez most lényegtelen. Javaslom, használjuk ki ezt a "legális" estét, mert egyhamar több ilyen nagy valószínűséggel nem lesz. – Szavai igazsága mindkettőnk emelkedett hangulatára rányomta a bélyegét.

Miután elmondta, hogy ezért az estéért "feláldozta" az első közös szilveszterünket – ami nem kicsit akasztott ki –, egy anyagtakarékos baby-dollal a még mindig sötét szobán át a fürdőbe vonultam. Ott elvégeztem emberi teendőimet, majd felöltöttem legmerészebb álmaim fehérneműjét.

A hálóing fekete selyemből készült, vékony vállpántos, lefelé bővülő szabású. Elülső része sejtelmesen nyitott volt, a mellrészt csipke szegélyezte. Az egész ruha combközépig ért, így alig takarta el a hozzá választott francia alsóneműt. Nem igazán tudtam eldönteni a tükörben bámulva magamat, hogy Nessie vett-e kisebb méretet, vagy a tervezők direkt akartak ennyit láttatni a viselő "áldozat" bájaiból. Ellenben arról szentül meg voltam győződve, hogy elment az eszem, amiért képes vagyok felvenni egy ilyen darabot egy pasi miatt, még ha az a valaki az ifjabbik Edward Cullen is. Azonban mikor kiléptem a fürdő ajtaján és megláttam Szerelmem kocsányon logó szemeit, egy szempillantás alatt foszlott köddé minden addigi kétségem és bosszús gondolatom.

A szobában immáron félhomály uralkodott, amit a sok apró mécses parányi lángja teremtett. Szerelmem a hófehérbe öltöztetett ágyon ült, amihez szirmokból kirakott út vezetett. Az egész „rózsaszín” összhang annyira mulatságos volt, hogy akaratlanul is elnevettem magamat.

– Bells? – meredt rám értetlenül.

– Bocsáss meg, de… – szám elé kaptam a kezemet, hogy visszafojtsam a kuncogást, de nem igazán sikerült – annyira vicces ez az egész.

– Ez, hogy érted? Nem tetszik? – Elé léptem és finoman végigsimítottam az arcán.

– Ami azt illeti… nem igazán. – Beharaptam alsó ajkamat. Féltem, hogy most nagyon megbántottam.

– Túl sok? – fintorgott, akárcsak én.

– Fogjuk rá! Sajnálom Szerelmem, de én nem ilyen vagyok. Ez nekem túl „rózsaszín”! A félhomály romantikus, de túl sok a gyertya – pillantottam a földön és a bútorokon lévő több tucatnyi mécsesre. – A vörös rózsa szép, de a szirmok eldobálva már giccsesek. Amúgy is a fehér a kedvencem – vetettem közbe enyhe célzásként. – Ami pedig az ágyat illeti… Én nagyon szerettem azokat a fekete textíliákat, amikben volt már szerencsém aludni. – Elpirultam az emlékképtől.

– Ezt elrontottam, igaz? – sóhajtott csüggedten.

– Nem, dehogyis! – tiltakoztam és a következő percben már az ölében ülve döntöttem hátra az ágyon. – Csak azt az egyet ígérd meg, kérlek, hogy többet nem hagyod, hogy Nessie akarata érvényesüljön a tieddel szemben. – Arca nyomban felderült. Tudta, hogy rájöttem, mindez nővére műve és nem az övé.

– Mit szólnál, hogyha felidéznénk a tegnap estét? – kérdezte vágytól rekedtes hangon és kisimított egy kósza tincset az arcomból, mire bizseregni kezdtem ott, ahol megérintett.

– Gondolom, többről szó sem lehet? – próbálkoztam, bár tudtam feleslegesen.

– Szerelmem, bízz bennem, tudom, mit miért teszek… vagy épp nem! Kérlek, hagyd, hogy úgy történjen minden, ahogy szeretném, és ígérem neked, nem fogsz csalódni! – bólintottam hát, majd belevetettük magunkat az élvezetekbe, mintha a tegnap este sosem ért volna véget.

– Nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy sértegesd Edwardot! Egyikőtöktől sem! – pillantottam oldalra a többiekre, miközben Ashát még mindig a falnak nyomva tartottam. Ingét a nyakánál összegyűrtem a markomban, úgy néztem a szemébe fenyegetően.

Mikor elmeséltem a szüleimnek, hogy rátaláltam a nagyapám rokonaira, majd Rahel kérésére megbeszéltem velük, hogy a szilvesztert náluk, lent La Pushban töltjük, nem gondoltam volna, hogy ez lesz. Hogy mikor megtudják, Edwarddal a történtek után nem, hogy nem romlott, de még mélyebb lett a kapcsolatom, majd „rám támadnak”. Az epés megjegyzések majd pocskondiázásba mennek át.

– Bells, jobban tennéd, ha eleresztenéd Ashát, mielőtt akaratlanul átváltozik. A végén még bajod esik! – figyelmeztetett Jaden látva, hogy Asha a kezem alatt a dühtől remegni kezd. Nem akartam bajt, így elengedtem és kiviharzottam a házból, ahol pár farkason és azok bevésődésén kívül nem volt más.

Az erdőbe mentem, hogy kifújjam magam és lenyugodjak, de Jezabel követett. Elmondott mindennek, amitől csak még dühösebb lettem, de mikor Edward nevét a szájára vette elpattant bennem valami és teljes erőmből behúztam neki egyet. Persze a kezem azonnal iszonyatosan fájni kezdett, mintha tényleg egy betontömböt ütöttem volna meg, de ez a fájdalom menten eltörpült amellett, amit Jeza tenyere okozott az arcomon.

– Elég legyen! – csattantak fel a fiúk, akik futva érkeztek. Jaden egyből elém lépett, hogy az akkora már farkas alakot öltött Jezabel nehogy rám támadhasson. Miután ő és a többiek elmentek, Jade leültetett egy kidőlt farönkre, hogy beszélhessünk. Először persze nem akartam, ezért is kerültem, mióta megérkeztünk szüleimmel ide, de tudtam, egyszer elkerülhetetlen lesz, így mégiscsak maradtam.

– Még jó, hogy nem teljes erőből ütött meg, mert akkor… – Nem fejezte be a mondatot, helyette inkább alig érve a bőrömhöz végigsimított az égő, fájó ponton.

– Miért, Jaden? Miért támadtál rá mégis Edwardra, mikor figyelmeztettelek, hogy ha baja esik, saját kezűleg végzek veled? – Szomorúan néztem rá, mivel mindennek ellenére még mindig szerettem.

– Azt hittem, hogy meg akar támadni, hisz rád vicsorított, én csak meg akartalak védeni! – Megpróbáltam visszaemlékezni és be is villant az eset, de tudtam, ez nem a teljes igazság. Két kezem közé fogtam az arcát, és nem telt bele egy perc, láttam, hogy megértette, mit szeretnék. – Nem volt más választásom! Ha nem teszek valamit, elmentél volna vele, és akkor én biztosan elveszítettelek volna. Bár azzal is tisztában voltam, hogy ha teszek, ugyanez a végkimenetel, de legalább tettem valamit annak érdekében, hogy az elválás ne végleges legyen. – Lehunyta szemét és mélyet, fájdalmasat sóhajtott. Ezután pár percig némán ültünk egymás mellett, majd miután biztosítottam róla, hogy ha képes megbékélni a döntéseimmel – főleg Edwardot illetőleg –, akkor soha sem fog elveszíteni.

– Tegyük fel, hogy a kutatás eredménytelen, akkor mi lesz? – kérdezte, miután a beszélgetésünk más vizekre evezett és elmondtam neki, hogy mire készülnek a doktorék.

– Az nem lehet! – csattantam fel.

– Csak tegyük fel. Akkor mihez kezdesz? – Nem tudtam felelni. – Belegondoltál már abba, hogy ha emberként vele maradsz, akkor pár éven, esetleg évtizeden belül miféle gyötrelmes helyzetekkel kell majd szembenézned? Hiszen míg te öregedni fogsz, ő megmarad örök tizenhétnek. Először a fiadnak, aztán az unokádnak nézik majd a szeretődet. Hát tényleg ezt akarod? – Könnyeim záporesőként hullottak szavai igazsága végett. – Sajnálom, Bells, de ez a zord valóság. A szerelem elvette a józan eszedet, emlékeztetnem kellett, hogy legyen időd mérlegelni. Nem kérem, hogy szeress engem, hisz ha a szíved nem akarja, értelmetlen és fájdalmas lenne mindkettőnknek már maga a próbálkozás is. De talán egy másik férfi oldalán még boldog lehetnél. Szülhetnél gyerekeket és megöregedhetnél a családoddal együtt. Még a szüleidet sem kéne elhagynod a vérszomj miatt.

– Hallgass! – ordítottam rá felpattanva a fatörzsről. – Én csakis Edwardot szertetem és így vagy úgy, de vele maradok, ha tetszik másoknak, ha nem, és ezt a beszélgetést itt fejeztük be! – Ezzel sarkon fordultam és visszasiettem a házakhoz.

Szerencsémre a „bulit” a parton rendezték, így Rahelék háza üresen állt. Azaz majdnem üresen, ugyanis Naomi – ahogyan azt sejtettem is – a szökése után itt húzta meg magát. Mikor az anyja, Sophia tudatta velünk, hogy mi történt, engedélyt kértem Edwardtól és a két ünnep között eljöttem hozzá és elbeszélgettünk. Ismertem az anyját – akitől azért jött el, mert el akarta tiltani az általa suhanc indiánnak titulált Iantől –, és tudtam azt is, milyen szerelmesnek lenni. Megértettem, miért cselekedett így és ezért még a szüleimnek sem szóltam róla, hol van.

Egész idő alatt a ház egyik sarkában kuporogtam és az egereket itattam, mígnem éjfél előtt kicsivel Naomi és Amy léptek hozzám és arra kértek, bízzam meg bennük és kövessem őket. Ha akartam sem tudtam volna mást tenni. Kézen fogtak és kivonszoltak a fák közé, ahol már ott várt rám az ismerős, homok sárga farkas Aden személyében. A lányok csak kacarásztak, de nem szóltak semmit. Felültettek a farkasra és útnak engedtek.

– Hova hoztál? – kérdeztem Adent, mikor néhány mérfölddel később megállt, majd lefeküdt a földre, hogy kényelmesen leszállhassak róla.

– Hozzám, Szerelmem! – Hirtelen kővé dermedtem az ismerős, bársonyos hang hallatán, majd lassan megfordultam és arcomra mosoly ült ki nyomban, ahogy megláttam Edwardot, aki nem messze tőlünk várt rám.

– Edward?! – leheltem hitetlenül, majd egy puszit nyomtam Aden szőrös pofájára és Szerelmem karjaiba szaladtam. – Hogy kerülsz ide? – kérdeztem majd kiugorva a bőrömből örömömben.

– Érted jöttem, hogy megszegve pár szabályt meg ígéretet együtt tölthessük az első szilveszterünket. Máskülönben meg Amynek és Naominak tartozunk köszönettel, ők hívtak fel és rendezték meg a szöktetésedet.

– Majd megköszönöm. – Csókért nyújtóztam, de Edward még előtte észrevette az ütés már liluló félben lévő nyomát az arcomon és nagyon kiakadt. Mondtam neki, hogy én is behúztam Jezabelnek, de ez nem vigasztalta, és gondolatban – legalábbis úgy véltem – őt is felírta a képzeletbeli listájára, Jacob és Jaden mellé. – Látom, készültél – mosolyogtam elismerően. Nem messze onnan, ahol találkoztunk, pokróc várt a fűbe leterítve, rajta piknik kosár és egy behűtött pezsgő. Leheveredtünk hát a kockás anyagra, majd egymás karjaiba bújva ünnepeltük meg az újesztendőt és tettünk fogadalmakat.

– És még mit ígérsz meg? – Minden egyes, számomra kedvező fogadalmát egy csókkal jutalmaztam.

– Hogy nagyon boldoggá foglak tenni! – nyújtotta ajkát csókért, de hoppon maradt. – M’ a’? – motyogta tenyerembe, amit szájára tapasztottam, hogy ne tudjon megcsókolni.

– Egy fogadalomért csak egy csók jár, ez pedig már volt. – Megjátszott dühvel fújtatott, amiért nem tudott átejteni és repetázni. – Szóval?

– Nem fogom hagyni, hogy a történelem megismételje önmagát. Ezután minden másként lesz, ígérem! – Kedvező fogadalom lévén a felkelő nap első sugarának fényében, mely megcsillogtatta bőrét, megkapta sokadik jutalomcsókját.

– Ismét egy Új Nap Virradt! – tekintettem fel a vöröses színbe vont égboltra.

– Ígérem neked, hogy egyszer a mi Napunk is Felragyog! – Hálásan elmosolyodtam, aztán megcsókoltam.

Bells, Cullen címeres karkötője.

/New Sun Galéria/