A Játék "eredményhirdetése" és NS - Sunrise - 28. fejezet (Ízelítő)!

Sziasztok!

Sok beszédnek sok az alja, szóval ígérem, rövid leszek. ;)

Egy nap híján egy hónapja játékot hirdettem itt a blogon.

(Figyelem! A Facebookos játék "eredményhirdetése" ITT tekinthető meg.)

A kérdés úgy hangzott, "Ifj. Edward milyen nyomos okból kifolyólag nem tartja vissza Bellst a költözéstől?"

Először tartottam némileg tőle, hogy nehéz lesz, de bíztam bennetek, a fantáziátokban és észjárásotokban és nem is kellett csalódnom. :D

Szép számmal jöttek is tippek, amiknek mondhatni a fele helyes választ tartalmazott. :)

Na és akkor, akiknek sikerült kibogozniuk a szálakat:

Pupi

Morgina

Tímea (Pásztorka Timi)

Amelié

Szántó Tímea

viki

Szandra

 

(Figyelem! A "nyertesektől" azt kérném, hogy valamilyen formában - mail, komment, facebook... kivéve chat! - juttasson el hozzám egy mail címet, amire el tudom küldeni a beígért novellát. A műt PDF formátumban küldöm, így ha ez nem felel meg valakinek - valószínűleg nem tudja majd megnyitni a gépén -, azt arra kérném, előre jelezze nekem, hogy tudjam, miként küldjem el.)

Legvégül pedig íme a megfejtés, amit a New Sun - Sunrise 28. fejezetének sorai árulnak el nektek!

Gratulálok minden megfejtőnek, ügyesek voltatok, a többieknek pedig köszönöm a részvételt. Remélem, élveztétek a játékot és legközelebb is játszotok majd. :)

Pusz ♥

ui.: A novellák postázása némileg csúszhat teendőim függvényében, de amint tudom, mindenkinek küldöm. :)

28. ÜNNEPEK

– SZÓVAL HALLJAM, mit titkolsz előlem? – kérdeztem rezzenéstelen arccal, miközben belül már remegtem és zokogtam is a félelemtől. Mélyet sóhajtott, ami semmi jót nem ígért.

– Szerelmem, emlékszel még arra, amikor megkérdezted Nessie-t, hogy miért nem változtatta át… Jacobot?

– Elmesélte neked? – kérdeztem vissza meglepetten.

– El, de válaszolj, kérlek! – terelte vissza a témát.

– Igen… azt hiszem. – Sebtében próbáltam meg felidézni magamban a beszélgetésünket. – Ha… jól emlékszem, akkor valami olyasmit mondott, hogy a vámpírméreg rá nézve halálos lett volna. De miért kérded? Hogy jön ez most ide? – Izgatottan és egyben tartva tőle vártam a választ.

– Bells… – sóhajtott csüggedten és tekintetét levette rólam – te a Quileute törzsből származol még, ha csak negyed részben is. A nagyapád… Jacob alakváltó volt. Az erre való képesség hajlama a génjeibe volt kódolva. Ezt az őseitől örökölte és… – megtorpant egy tizedmásodperc erejéig, majd folytatta – minden valószínűséggel ahogyan ők, ő is tovább örökítette. Bells! – most ismét a szemembe nézett. Nem értettem mit is akar kihozni ebből az egészből, de biztos voltam benne, hogy már csak pillanatok kérdése és minden világossá válik. – Szerelmem! Amennyiben mindez igaz, akkor az azt jelentheti, hogy a mutáns gén benned is jelen lehet, ez pedig kizárja annak a lehetőségét, hogy valaha is átváltoztathassalak. Bells, a mérgem téged megölne! Számunkra az örökkön örökké lehetetlennek tűnik! – Hangja elcsuklott, arcát gondterhelt ráncok torzították el. Szavai még percekkel később is ott csengtek a fülemben. Kellett némi idő, hogy felfogjam mit is mondott az imént.

– Ez… ez azt jelenti, hogy… hogy én is… én is farkas leszek? – kérdeztem a sokktól zavarodottan. Egyszerűen képtelen voltam megemészteni a dolgokat. Az, hogy soha sem változhatok vámpírrá, hogy nem lehetek együtt Edwarddal örökké képtelenségnek, egész egyszerűen lehetetlennek hangzott. Egy rossz tréfának!

– Nem! Vagyis… Nem tudom – hezitált. – Nem vagyok tisztában ezekkel a dolgokkal, de mivel már egy ideje a közelünkben vagy és eddig még semmi jel nem utalt arra, hogy a változás elkezdődött nálad, így előfordulhat, hogy nem fogsz átalakulni. De jelzem, ez csak feltételezés. – Lustán bólintottam jelezvén, megértettem. – Szerelmem, kérlek, figyelj rám! Ez… ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk együtt, hogy nem szerethetjük egymást. Most, hogy újra visszakaptalak, most már képtelen lennélek elereszteni, még ha ez önző, felelőtlen döntés is lenne a részemről. Talán neked jobb és könnyebb, de legalábbis biztonságosabb életed lehetne nélkülem. Ellenben mindazok után, amit átéltem… amit átéltünk nem akarlak és nem is tudnálak már elereszteni többet. Egy hosszú és boldog élet állhat még így is előttünk… együtt, melynek minden pillanatát kiélvezhetjük, hogy ha te is akarod? – nézett rám vágytól ittasan. Szavaitól könnyeim ismét elöntötték arcomat.

– De én… én örökre veled akarok maradni! – szipogtam lebiggyesztett ajkakkal.

– Kérlek Bells, ne nehezítsd meg a dolgot. Én már beletörődtem a sorsunkba, hogy csak ennyi jut nekünk. Az vigasztal, hogy az elkövetkező… – váratlanul félbehagyta mondandóját, majd megköszörülte a torkát mielőtt folytatta – években boldoggá tehetlek. Kérlek, engedd meg, hogy így legyen és ígérem, a legboldogabb nővé teszlek a világon! – kérlelt fájdalmasan. Nem akartam belegondolni, utánaszámolni, hogy hány évet is jelent a mi örökkénk. – Bells? – követelte szelíden, bizakodón a választ.

– Nagyon jól tudod, hogy mennyire szeretlek, hogy nem bírok nélküled élni – fúrtam könnyes tekintetem övébe. – Hát van más választásom? – kérdeztem kétségbeesve mire csitítva szorosan magához ölelt. Miután lenyugodtam, visszafektetett a párnákra és dúdolva cirógatni kezdte az arcomat, hogy elaltasson.

– Edward? – szólaltam meg percekkel később. A dallam elhalt, Kedvesem várakozón nézett rám az ismét sötétbe burkolózó szobában, ahol csak a betegőrző készülékek vörös és élénkzöld ledjei szolgáltattak némi fényt. – Hogy értetted azt, hogy minden valószínűséggel a mutáns gén benned is jelen lehet? – kérdeztem némi töprengés után, miközben megpróbáltam pontosan felidézni szavait. – Ez azt jelenti, hogy nem biztos? Lehetséges lehet, hogy én nem örököltem és ezért sem változtam még át? Elképzelhető, hogy rám nem is halálos a mérged? – faggattam kapaszkodva a remény fonalának legutolsó, gyenge kis szálaiba.