2011. március 27., vasárnap

New Sun - Sunrise - 23. fejezet



23. LA PUSH


MÉGIS, HOGY KERÜLSZ IDE, NAOMI? – kérdeztem az ajtóban álló, rég nem látott unokatestvéremet.

– Ki az, Bells? – kiáltott apám a konyhából.

– Csak én vagyok, bácsikám! – felelt helyettem unokahúgom, majd mosolyogva kikerült, és a konyha felé vette az irányt. Én csak álltam ott az ajtóban, és mint borjú az új kapura néztem a küszöbön árválkodó bőröndre. Reméltem, tévedek, és unokahúgom nem szándékozik ideköltözni, sem hosszabb, sem rövidebb időre. Ám hiába pillantottam ki az utcára, sehol sem láttam autót – amivel jött és hamarosan távozni is fog –, legfőképp az édesanyját nem láttam.

Naomi apám öccsének a lánya. Willel sosem tartottuk igazán a kapcsolatot, pontosabban ő velünk. Karácsonykor és születésnapokkor is csak telefonon beszéltünk. Jó, ha egy évben egyszer láttuk, főleg mióta Canadába költözött a válása után. Alig két-három éve válhattak el, Naomi pedig a hárpia anyjával maradt. Legalábbis a családból egyikünk sem rajongott Sophiáért.

– Naomi, kedvesem, te meg? Mi járatban itt nálunk? – üdvözölték szüleim, míg én magam után húzva a súlyos bőröndöt mentem csakugyan a konyhába.

– Anya hozott el.

– És ő miért nem jött be? – vette át a szót apám, ő még nem sejtvén azt, amit én már igen. Ám mikor szüleim megpillantottak az ajtóban, kezemben az útitáskával, tisztán látszott arcukon a felismerés.

– Bácsikám, nénikém, ugye itt maradhatok egy ideig nálatok? – kérdezte hátborzongatóan édes hangján, mire szüleim összenéztek, én pedig nagyot sóhajtva nyugtáztam, hogy félelmem beigazolódott. Naomi itt marad… ki tudja meddig.



– Vacsora után majd Bells megmutatja a szobád, de addig is mesélj el mindent! – mondta apám, miután mind leültünk az asztalhoz. Már előre láttam, hogy a nyakamba akarják varrni Naomit, mintha csak valami pesztra lennék, pedig egyidősök voltunk – már ha azt a hónapot nem számítottuk, amennyivel előbb születtem én.

– Rendben bácsikám, de nincs sok mesélnivalóm – kezdett bele folyamatosan felém pillantgatva, mintha csak lenne rajtam valami. Valami furcsa vagy éppen meglepő. Eléggé idegesítő volt. – Nagyvonalakban annyi történt, hogy anya még év elején összeismerkedett egy férfival az egyik rendezvényen, aztán találkozgattak, randi meg ilyenek. Egymásba szerettek, közben viszont kiderül, hogy a pasi nem Scottsdale-i – mesélte, mintha az olyan nagy bűn lenne, hogy valaki nem „nagyvárosi”, sőt nem is Arizonába valósi. Rá persze mind a kettő igaz volt, még a kinézetére is. Napbarnított, szőke hajú és zöld szemű volt, amilyennek az ottani lányokat képzelik. – Itt, Port Angelesben él, és miután alig két hete összeházasodtak, anyu úgy döntött, hogy ideköltözünk hozzá – sóhajtott, és én kezdtem megsajnálni. Az a fránya jó szívem, az fog egyszer a vesztembe vinni! Gondoltam, mivel kezdtem elfeledni, hogy mennyi borsot tört már az orrom alá Naomi, annak ellenére, hogy pár napnál sosem töltöttünk együtt több időt.

– Na, és ők most hol vannak? – tudakolta apám két falat közt.

– Nászúton! – felelte a kérdezett nemes egyszerűséggel, mintha mi sem lenne természetesebb. – Anya kivett már az otthoni… azaz a régi sulimból – helyesbített –, és átíratott a Port Angelesibe. Ezenfelül tegnap átköltöztünk Trevorhoz, az „új apámhoz”, de mivel anyu szerint én még fiatal vagyok, meg amúgy sem ismerek itt senkit, így nem maradhattam egyedül. Aputól megtudta, hogy errefelé laktok, és úgy vélte, nem jelentene gondot nektek, ha ideköltöznék arra a két hétre, míg távol vannak – ecsetelte és csak a szerencsén múlott, hogy a kés, melyet elejtettem, nem a lábamban állt meg. Elkerekedett szemekkel meredtem Naomira, miközben elmémben csak az a két szó ismételgette önmagát; két hét.

– Minden rendben, Bells? – néztek mindannyian felém, majd miután bólintottam, ismét Naomit tüntették ki figyelmükkel. – Értem, és természetesen itt maradhatsz, szívesen látunk, tudod – mosolygott apám, én pedig legszívesebben rászóltam volna, hogy csak a saját nevében beszéljen.

Ezután még beszéltették kicsit unokatestvéremet, majd a vacsora vége felé anyám rákérdezett, hogy miért akartam beszélni a nagyszüleimről. Füllentettem, azt mondtam, ma épp a családról beszélgettünk a Cullen lányokkal, és közben felvetődött bennem, hogy alig tudok valamit az igazi nagypapámról. Anyám nagyokat sóhajtott, tudtam, mennyire szerette őt és fáj neki a korai elvesztése, mégis készségesen mesélésbe kezdett.

Nem sokra emlékezett elmondása szerint, mivel még alig múlt hét éves, mikor a nagyim egyik nap azzal fogadta az iskolából hazatérve, hogy Black nagypapa autóbalesetet szenvedett. Borzalmas volt újra végighallgatni a történetet, amit egyszer rég már elmesélt, de akkor még én is kicsi voltam, és a részletek most sokkal jobban érdekeltek. Minden sokkal mélyebben hatott rám annak a bizarr gondolatnak köszönhetően, hogy legjobb barátnőm egykori kedvese esetleg az én nagypapám volt. És ez az idea éreztem, kezdett már rögeszmémmé válni. Ugyanis mikor anya azt ecsetelte, hogy a nagyi nem engedte, hogy elbúcsúzzon az apjától, majd a hamvait a tengerbe szórta, felmerült bennem, hogy esetleg azért tette, mert igazából nem is halt meg. Persze ez már tényleg abszurd volt, hiszen a nagyi miért okozott volna fájdalmat a lányának, ám a tény, hogy az alakváltók nem öregednek – mondhatni halhatatlanok, ahogyan Cullenék –, nem hagyott nyugodni. Elvégre is pár hónappal ezelőttig a vámpírok létezésében sem hittem, mostanában pedig a mindennapjaimat majdnem egy tucatnyival töltöttem. Úgy véltem, akár igaznak is bizonyulhat elképzelésem.

Bár nem akartam felzaklatni anyámat, de mondhatni szó szerint kifaggattam, ami közben Naomi apámmal csevegett, bár észrevehetően fél füllel a mi beszélgetésünket figyelte. Sajnos tényleg nem tudtam meg sok mindent, legfőképp a nagypapa származásáról. Anya csak annyit tudott, hogy indián volt, ezért is sötétebb némileg a bőrünk, de nagyi – akitől barna hajam enyhe vörösségét is örököltem, anyuval együtt –, valamint részemről apa génjei miatt is ez alig észrevehető. Viszont arról, hogy melyik törzsből is származott, fogalma sem volt. Így hát úgy véltem nem marad más választásom, hogy megtudjam az igazat – vagy legalábbis megpróbáljam kideríteni azt –, mint felkeresni a Quileute törzset és kérdezősködni. Ezt elhatározva be is rekesztettem a beszélgetést, és inkább megmutattam Naominak az ideiglenes szállását, a vendégszobát, mely az én és szüleim szobája között volt.

– Ez lenne az! A fürdő a gardrób mellett, törülközőt és ágyneműt pedig mindjárt hozok. Ha nem találsz valamit, csak szólj! – hadartam el unottan. Semmihez sem volt kedvem a ma történtek után, legfőképp Naomihoz.

– Rendben, és köszi Izzie! – vigyorgott.

– A nevem Bells! – javítottam ki ingerülten rámordulva. Utáltam, ha így szólított, egyszerűen idegesített, ő viszont annál jobban élvezte.

Gyorsan összeszedtem a huzatokat, amit az ágyamra tettem, majd a fürdőbe mentem tiszta törülközőért és még pár dologért. Azonban mikor kiléptem az ajtón, Naomi már a szobámban volt, és épp Kedvesem fényképét nézegette az éjjeliszekrényen.

– Nagyon dögös, csak nem a pasid? – vigyorgott.

– A barátom! – helyesbítettem kezébe nyomva az összekészített dolgokat.

– Szóval neki köszönhető ez a nagy változás. – Értetlenül néztem rá. – Ugyan már, Izzie, hiszen csak rád kell nézni! Teljesen kicserélődtél, legalábbis ami a külsődet illeti. Mondjuk csakis a javadra vált, hiszen nagyon csinos lettél. Ez biztosan miatta van.

– Edward olyannak szeret, amilyen vagyok, nem akar megváltoztatni!

– Edward? Ez meg mégis miféle ódivatú név? – meresztgette szemeit, mire felmordultam, és olyan szúrós pillantást küldtem felé, hogy csoda volt, hogy nem esett nyomban össze. – Jól van, na! – tartotta fel kezeit védekezőn. – És, lefeküdtetek már?

– Naomi! – csattantam fel most már tényleg dühösen.

– Mi az? Csak azt ne mondd, hogy még nem! – tátotta el száját. – Pedig egy ilyen pasival aztán… hú… – rázta meg kezét úgy téve, mint ki megégette azt. Ha nem lettem volna bosszús, még el is nevettem volna magam. Edward tényleg nagyon dögös volt, ahogyan unokahúgom mondta, ezzel talán senki sem mert volna vitába szállni.

– Ehhez aztán tényleg semmi közöd!

– Jó, igazad van, bocsika! Csak hát gondoltam, egy ilyen pasi mellett az ember lánya képes annyira elveszteni a fejét, hogy ne érdekelje, hogy a katolikus apja kitekeri vagy sem a nyakát, ha megtudja.

– Ez most olyan volt, mint ha magadról beszéltél volna – vontam föl szemöldököm gyanakvón, mire zavarba jött. – Szóval eltaláltam!

– Mondjuk, bár Tod és énköztem nem történt semmi. Ártalmatlan „játszadozás” volt, csak apa mikor ránk nyitott, félreértette a szitut – macskakörmözött a levegőbe a törülközőkkel egyensúlyozva. – Tudod milyen! – Jól tudtam, ez volt az egyetlen, amiben hasonlítottak apámmal, és nem csak azért, mert hívők. – Ugye holnap bemutatsz a barátodnak? – váltott témát.

– Nos… öh… Edward… ő most elutazott. A… a keresztanyja beteg, elment, hogy… segítsen neki a ház körül, mivel egyedül él – makogtam, de reméltem, beveszi.

– Értem. Kár, de remélem, visszajön, míg itt vagyok – bazsalygott, majd kifelé vette az irányt, de még az ajtóból visszaszólt, hogy teljesen a padlóra küldjön. – Ja, egyébként anyu elintézte, hogy amíg itt vagyok, a te sulidba járhassak, hát nem remek? – nevetett, majd kivonult a szobámból. Arcomat tenyereimbe temetve rogytam le az ágyra, hogy aztán ismét átadva magam a bánatnak úgy, ahogy voltam, álomba sírjam magam.

A reggel túl hamar érkezett el. Szüleim furcsállták, hogy Edward nem jött értem, de ezt gyorsan megmagyaráztam. Nekik is beadtam a koholt történetet, és mivel most Naomi körül forgott úgyis minden, nem firtatták az elég különös mesét. Legalább ennyi hasznát láttam unokahúgom ittlétének.



A parkolóban bemutattam őt nővérkémnek és annak családjának, majd az ebédnél a barátaimnak. Mind kedvesek voltak vele és számomra megmagyarázhatatlan módon őt is annak találták. A fiúk azonnal körülrajongták, de ez nem volt furcsa, elvégre is csinos volt. Emmett meg ráadásul még azt is mondta, hogy vicces, és persze rögvest le is csapott az általam utálatos Izzie megszólításra. Ám szerencsére a többiek figyelmeztették, hogy ne packázzon velem – legalábbis jelenleg biztosan ne –, így leállt. Még mindig nem voltam jó kedvemben, és úgy véltem, ez egészen addig így is marad, míg Edward vissza nem tér és minden olyan nem lesz, mint volt.

Suli után egyből hazamentünk, ami ellen Naomi tiltakozott. Szeretett volna lógni kicsit az új barátaival, de azt mondtam neki, dolgom van, és ellentmondás nem tűrően beparancsoltam a kocsiba. Míg ő duzzogott és az ideiglenes szobájába zárkózott, kiírtam a szüleimnek, hogy elmentem. Azt persze nem közöltem velük, hogy hova és milyen ügyben, de ezen volt még időm gondolkodni estig.

La Push jó egy húsz mérföldre volt tőlünk. Nem tudtam, mi vár majd ott rám. Ám erős volt a kényszer, hogy kiderítsek mindent a múltamról, ami nagymértékben befolyásolhatja a jövőmet, és ez volt a legaggasztóbb minden félelmem közül.

Nem volt tervem, hogyan találom meg a Black leszármazottakat – már ha voltak olyanok, amiben nagyon bíztam –, aztán az erdő mellett haladva egyszer csak jött a bizarr gondolat, miszerint fel kéne hívnom magamra a farkasok figyelmét. Egyszerűen nem gondolkodtam, csak leállítottam a kocsit az út szélén, majd besétáltam a fák közé. Furcsa érzés kerített a hatalmába, a hátamon a hideg futkosott, de mélyeket lélegezve próbáltam legyűrni mindennemű félelmem.

– Hahó! – próbálkoztam, de hangom rekedtesen csengett. Tanácstalanul álltam, nem tudtam, mit tegyek. – Én… én a Quileute-okat keresem. Van itt valaki? – kérdeztem a nagy csendtől, és mikor még a felröppenő madarak sem válaszoltak, majdnem felnevettem. Elment az eszem, gondoltam. – Vajon merre lehetnek azok a rühes kutyák? – toporogtam idegesen, önkéntelenül is Rosalie szavait használva. Ám ekkor megremegett a bokor, majd halk morgást hallottam a hátam mögül. Egy pillanatra kővé váltam, aztán nagyot nyeltem és lassan megfordultam.

Nem kellett már tovább várnom, az eszement tervem bevált. Két hatalmas – átlagos ló méretű – farkas lépett ki a fák és bokrok takarásából. Kikerekedett szemekkel és némileg remegő térdekkel figyeltem a határozott léptekkel felém közeledőket, és csak remélni mertem, tényleg azok, akikre vártam és igaz, hogy nem bántanak embert.

– Szi… sziasztok! Ugye ti… nem igazi farkasok vagytok, hanem… alakváltók? – kérdeztem dadogva, mialatt tettem néhány lépést hátrafelé. Ekkor a csokoládébarna bundájú farkas a nála egy gondolattal testesebb ébenfeketére pillantott majd, mint akit leszidtak, lesunyta fejét. A fekete farkas hatalmas sötét szemei továbbra is engem bámultak mereven, mígnem a levelek ismét zörögni nem kezdtek. Ekkor mindketten a hang forrásának irányába kapták tekintetüket. Kíváncsi voltam mi, vagy inkább ki az – ugyanis elmémbe egy újabb, sokkal hatalmasabb állat képe kúszott be –, de féltem levenni szememet a másik kettőről. Ám ekkor egy éles hang hasított az erdő csendjébe.

– Mit mondtál az imént? – kérdezte. Emberi hang volt és ez némi megnyugvással töltött el. Lassan a hang tulajdonosa felé fordítottam a fejem. A fiú pár évvel lehetett idősebb tőlem, és vagy másfél fejjel magasabb. Fekete, fiúsan rövidre vágott haja kócosan az égnek meredt. Rézbőrű teste szinte teljesen fedetlen volt, csak egy sötét, rövid szárú nadrág fedte. Nagyon izmos volt és helyes, de nem ezért nem tudtam levenni róla a szemem. A tekintete ijesztő volt. Önkéntelenül is megborzongtam. – Kérdeztem valamit, felelj! – mordult rám durván. – Mi az, csak nem elvitte a farkas a nyelved? – élcelődött hallgatagságom okán. Erre a két farkas is, mint akik nevetnek, halk, nyüszítő hangot hallatott. Nem tűrtem, sőt, egyenesen utáltam, ha valaki nevetett rajtam. Kuncogásuk olyannyira feldühített, hogy még félni is elfelejtettem.

– Képzeld, nem vitte! – szóltam vissza szarkasztikusan, szememből szikrákat lövellve felé.

– Akkor pedig felelj! – utasított ismét mindennemű kedvességet mellőzve.

– Egy kérlek megerőltető lenne, igaz? – próbálkoztam, de úgy tűnt, az illemet még hírből sem ismeri. – Egyébként pedig azt kérdeztem a farkasaidtól, hogy remélem, ők alakváltók és nem pedig… nos, igaziak. Ám, amint látom jól gondoltam, szóval igazán szólhatnál nekik, hogy húzzák vissza a karmukat – pillantottam az említettek felé, akik bármilyen nyugodtnak is tűntek, ugrásra készen álltak és ez eléggé feszélyezett.

– Már miért kérném meg őket erre? Örülj neki, hogy nem téptek szét azonnal!

– Hogyan? – nyögtem tágra nyílt szemekkel. – Nem, azt nem tennék, hiszen… nekik az embereket kell védelmezniük…

– Úgy van! Őket kell megóvnunk a magadfajtától – rándult meg szája szeglete az elfojtott vicsortól.

– Mégis miért beszélsz velem így, undorral? – értetlenkedtem.

– Miért, mégis hogyan kéne beszélnem egy hozzád hasonló vérszívóval? – köpte a szavakat.

– Tessék? – tátottam el szám.

– Ugyan már, kár tagadni! Még ha félvér is vagy, a szagod akkor is elárulja kilétedet.

– A szagom? – Nem értettem, mégis miről beszél. Én csak a parfümömét és a testápolómét éreztem, bár… És akkor eszembe jutott, hogy Alice a minap a kocsiban megemlítette, hogy nekik van egy bizonyos jellegzetes, édeskés illatuk, amit a farkasok nem szeretnek. Úgy véltem, csakis ez lehet a magyarázat, ám mivel nem akartam, hogy tudják, ismerem Cullenéket és a titkukat, legalábbis most még nem, így beszélni kezdtem elterelvén a témát. – A nevem Isabella Sheen… Jacob Black unokája vagyok, talán ismered!?

– Hogyan? Mit mondtál? – nézett döbbenten.

– Ha ennyire nem jó a hallásod, akkor talán el kéne menned az orvoshoz – vágtam vissza csipkelődőn az előbbiért. Láttam, nem vevő a poénomra, ráadásul a két farkas is felmordult, de a mogorva fiú felemelve a kezét hallgatásra intette őket.

– Tőle tudsz rólunk? – fürkészte vonásaim, hogy láthassa, tényleg igazat beszélek-e.

– Nem, nem tőle!

– Miért jöttél ide?

– A Black családot keresem, szeretnék velük beszélni. Esetleg tudnál nekem segíteni? – Igyekeztem kedves lenni, még egy halovány mosolyt is megeresztettem, azonban ki tudja miért, a csokoládébarna bundájú farkas váratlanul felmordult.

– Nyugodj meg! – szólt oda neki a fiú. – Ti most szépen visszamentek és szóltok a többieknek, hogy látogató érkezik. Nyomás! – parancsolt rájuk, mire a két farkas felszusszantott, majd elrohantak a fák takarásában. – Mehetünk? – intett, mire bólintottam, aztán a kocsim felé vettük az irányt.

– Mi a neved? – érdeklődtem barátságosan, miután beszállva elindultunk.

– Jaden! Jaden Clearwater, és bocs az előbbiért. Félreértés történt, ráadásul nem szoktuk meg, hogy idegenek járkálnak a földünkön, főleg nem olyanok, akik ennyit tudnak rólunk.

– Felejtsük el! – legyintettem. – Amúgy pedig nagy valószínűséggel nem is vagyok olyan idegen. Ha minden igaz, akkor negyedrészben az én ereimben is a ti véretek csörgedezik – magyarázkodtam, mire érthetetlen módon kirázott a hideg.

– Minden rendben? – érdeklődött Jaden, mire mosolyogva biccentettem, pedig nem volt igaz. Az, hogy bennem is Quileute vér folyik, még nem akasztott volna ki annyira, de, hogy épp annak az embernek legyek az unokája, akit szívem választottja gyűlölt, már más lapra tartozott, még ha egyelőre csak feltételezés is volt. – Ha fázol, nyugodtan bekapcsolhatod a fűtést, nem zavar.

– Nem fázom, tényleg, de ha te igen, akkor beindíthatom. – És már nyúltam is a fűtésgomb felé, de akkor megfogta a kezem. A nem várt forróságtól azonnal elrántottam és kissé rémülten, bár inkább csak értetlenül néztem rá.

– Nyugi, Bella! – tartotta fel védekezőn kezeit. – Úgy tűnik, hogy mégsem tudsz mindent rólunk.

– Nem, nem tudok, de nem is állítottam. Egyébként pedig kérlek, szólíts Bellsnek. Kiskorom óta mindenki így hív.

– Rendben, ahogy szeretnéd, Bells! – bazsalygott, majd tovább nézett, ami kezdett kissé zavarni. – Mondták már, hogy olyanok a szemeid, mint két ragyogó smaragd?

– Öh! – pillantottam rá meglepetten a bók hallatán, majd gyorsan zavartan el is kaptam róla tekintetem, amit inkább az útra szegeztem. – Nos, ami azt illeti… igen, már mondták… a barátom mondta.

– Vagy úgy! – sóhajtotta és hátradőlt az ülésben. – Te tényleg Jacob Black unokája vagy?

– Azt hiszem, ám… az igazság az, hogy nem tudom biztosan. Épp azért jöttem ma ide, hogy ezt kiderítsem.

– Az hogy lehet?

– Úgy, hogy sosem ismerhettem őt, csak a nevét tudom és, hogy indián volt. Még édesanyám gyermekkorában elhunyt, legalábbis a nagyim ezt mondta.

– Meghalt? – fordult felém megfeszített izmokkal.

– Nem tudom… én már nem hiszek senkinek és semmiben! A nagymamám azt mondta, igen, de mikor megtudtam, hogy ti nem öregedtek, akkor elbizonytalanodtam.

– Mégis honnan tudsz te ennyi mindent rólunk? – faggatott ismét.

– Az… az lényegtelen, elég annyi, hogy tudok egyet s mást – mondtam ellentmondás nem tűrően és reméltem, nem nyaggat tovább ezzel.

– És mégis hogyan akarsz megbizonyosodni róla, hogy az a Jacob Black, aki a mi törzsünkből származott, ugyanaz a személy, mint a nagyapád?

– Ez egy nagyon jó kérdés! – sóhajtottam fel, majd megráztam a fejem jelezvén, fogalmam sincs.

Az út további részét beszélgetéssel ütöttük el. Főleg én kérdeztem, így megtudtam róla, hogy a látszat ellenére még csak tizennyolc múlt, hogy kicsivel több, mint két éve változott át farkassá, mégpedig harmadikként a falkában. Hogy az átlagos testhőmérsékletük negyvenkét Celsius fok, ami legalább megakadályozza, hogy megfázzanak, főleg mikor visszaváltoznak és a ruházatuk nem több, mint a jelenleg is rajta lévő nadrág. Ezt mondjuk kár volt felhoznia, mert ettől ismét csak zavarba jöttem, bár megértettem, hogy nem köthetnek a lábukra egy egész ruhatárat. Ezenkívül azt is megtudtam, hogy ha minden igaz, amit sejteni vélek Jacobbal kapcsolatban, akkor a csokoládébarna bundájú farkas valamiféle rokonom. Ugyanis ő is Black leszármazott, bár a családneve Cabot. Azt mondta, mivel Jacob volt az egyetlen férfi tagja az egykori családnak, így a nevet bár nem, de a vérvonalat azért továbbvitték testvérei. Két nővére volt, az egyik unokái és dédunokái – köztük a barna farkas, David is – itt élnek, így most hozzájuk visz. Mikor megérkeztünk a kis falunak kinéző, az erdő és a tengerpart ölelésében fekvő, barátságos kis helyre, leparkoltunk az egyik nagyobb, fából készült ház előtt, ahol már vártak ránk.

– Azt hittem, már sosem értek ide – dörmögte a ránk váró fiú az ajtóban. Ő is nagyon magas volt, rézbőre és kissé hosszabbra hagyott mogyoróbarna haja volt. Ám legalább rajta a rövidnadrágon kívül volt egy vékony fehér trikó is.

– Siettünk, ahogy csak tudtunk, de ez is csak egy kocsi, ne várj tőle csodákat. És a többiek? – kérdezte Jaden.

– Mindenkit idecsődítettem, akit csak tudtam. Biztos nem veszélyes? – pillantott rám, mire fújtatva karba fontam kezeimet mellkasom előtt, és szúrósan néztem rá.

– Ne aggódj! – nyugtatta barátját, majd felém fordult. – Úgy tűnik, nagyobb fogadóbizottság vár rád, mint a királynőre – viccelődött, mire én is elmosolyodtam, majd beljebb mentünk.

Odabent első ránézésre vagy egy tucatnyian voltak. Minden szem egyenesen rám szegeződött, ami eléggé zavaró volt, ám igyekeztem nem kimutatni ezt.

– Szia, a nevem Rahel! – lépett elém egy asszony barátságosan kezét nyújtva nekem, ám kinézetétől egy pillanat alatt ledermedtem. Hihetetlen volt a hasonlóság, egyenesen bizarr! A haja lágy hullámai, az álla szögletessége, az orra vonala és a szürkés szemei… Mintha csak anyámat láttam volna magam előtt.

– I… Isabella Sheen! – makogtam és nyújtottam a kezemet, ám akkor valaki váratlanul elütötte azt, majd a nőt maga mögé tolva támadóállásba helyezkedett előttem. Ösztönösen hőköltem hátra ijedtemben, nekiütközve ezzel Jadennek.

– Elég legyen, Jezabel! Mégis, mi bajod? – kérdezte Jaden védelmezőn elém lépve az éppen rám vicsorító lánytól.

– Ne mondd, hogy te nem érzed ezt az ocsmány bűzt! – szűrte a szavakat hófehér fogai közt. – Ki vagy te, halljam!? – köpte felém parancsolón a szavakat.

– Nyugodj le, Jeza!

– Nem Jade, igaza van Jezabelnek! – lépett előrébb egy újabb fiú. Ő is indián volt és talán farkas is. Haja kissé zilált volt, majdnem súrolta vállait, és épp oly szurokfekete színben pompázott, mint ellenszenvtől csillogó szemei, melyekkel engem nézett, miközben Jadenhöz beszélt. Ekkor a velem szemben álló lány beleszimatolt a levegőbe, majd ismét felmordult. Szinte már vakítóan szürke szemeit – melyek teljes kontrasztban voltak ébenfekete, hátközépig érő hajával – egy percre sem vette le rólam, majd végül kiegyenesedve elindult felém. Nem szólt egy szót sem, akárcsak a többiek. Lassan körbekerült, miközben alaposan végigvizslatott tekintetével. Lélegezni is alig mertem, nemhogy megmoccanni. Aztán a szépséges, rézbőrű lány megállt ismét előttem, de most már normál állásban.

– Bár a szaga förtelmes, nem hinném, hogy köze lenne hozzájuk – szólt számomra rejtélyesen, arcán undorral.

– És, ha csak megtévesztés? Vagy… – szólt most az a fiú, aki az ajtó előtt várt minket, de Jezabel leintette.

– Na jó, ebből elegem van, mi folyik itt? – csattantam fel követelvén a választ a furcsa viselkedésre és rejtélyeskedő beszédre.

– Itt én kérdezek! – szólt rám erélyesen Jezabel, ám nem ért váratlanul, így lenyeltem semmiféle félelmet nem mutatva, pedig kissé ijesztő volt ő is és a helyzet is. – Szóval felelj, mitől bűzlesz ennyire?

– Nos… – Nem tudtam, mit felelhetnék, Cullenékről pedig nem akartam nekik beszélni… legalábbis egyelőre… mondjuk, míg jobban meg nem ismerjük egymást. Sarokba szorítva éreztem magam.

– Ugyan már, Bells, mondd csak el nekik az igazságot – csendült egy ismerős hang a háttérből, ám először nem láttam ki az, csak mikor felkelve a díványról közelebb lépett.

– Matt? – néztem rá döbbenten és ösztönösen hátrébb léptem.

– Szia, cica! – kacsintott rám pajkosul.

– Hogy… hogy kerülsz ide? Egyáltalán, mit keresel itt?

– Ez itt a nénikém háza is, de most nem ez a lényeg. Nos, mire vársz, mondd el szépen nekik az igazat, még mielőtt szétszednének azért, mert bűzlesz a vámpírszagtól – mondta egyszerre undorral és kaján vigyorral a képén.

– Miféle igazat? – kérdezte Jaden értetlenül nézve rám.

– Na, mi az Bells, csak nem megijedtél? Gyerünk, mondd csak el nekik, hogy ki is a te kis szívszerelmed – utasított, de mikor nem feleltem, folytatta. – Na jó, ha te nem mondod el, akkor majd én megteszem – ezzel némileg a többiek felé fordult, majd hozzájuk intézte a szavakat. – Nem kell aggódnotok, Bells nem vámpír, egyszerűen csak az egyik Cullen gyerek szeretője – ecsetelte a többieknek gúnnyal és undorral, mire ökölbe szorult a kezem.

– Ez igaz? – néztek rám.

– Nem! – csattantam. – Nem vagyok a szeretője, a kedvese vagyok! – helyesbítettem, kikérve magamnak.

– Te tényleg képes voltál összeállni egy vámpírral úgy, hogy tudod, a mi törzsünkhöz tartozol? – hitetlenkedett Jezabel.

– Először is nem tudtam, hogy én is közétek tartozom – ami felől, látva Rahelt, már semmi kétségem sem volt –, másodszor pedig szeretem Edwardot! – feleltem, hangom határozott volt.

– Azt hiszem, ezek után nem kérdéses, hogy tényleg Jacob unokája-e vagy sem – nevetett az egyik fiú, aki egész eddig még nem szólalt meg. Csak egy pillantás erejéig néztem rá, de így is majdnem teljes bizonyossággal kijelenthettem volna, hogy ő és Jezabel testvérek, hiszen a hasonlóság szembeötlő volt. Sötét haja és szürkés szemei voltak, és a jobb vállán díszelgő tetoválásból ítélve – amilyet Jaden is mutatott a kocsiban – ő is falkatag volt.

– Szóval a vérszívóktól tudsz annyit rólunk. Szép mondhatom! Mi persze hallgassunk az ő kis féltve őrzött titkukról, miközben ők szétkürtölik a miénket! – fújtatott dühösen Jezabel. – Minek jöttél ide? Ők küldtek, igaz?

– Engem nem küldött senki, magamtól jöttem, hogy válaszokra leljek a családom múltját illetően. Egyébként pedig nem vérszívók, beszélj róluk tisztelettel! – mordultam én is rá.

– Tisztelettel? Te most szórakozol? Na persze, meg még mit nem! – köpte undorral a szavakat.

– Elég legyen, Jezabel! – szólt rá az asszony, aki annyira hasonlított anyámra. – Mit is mondtál, kedvesem, hogy hívnak? – kérdezte barátságosan. Kedvesnek tűnt, így én is hasonló hangvételben válaszoltam neki.

– Isabella Sheen! Az édesanyám Gillian Black, a nagypapámat pedig Jacob Blacknek hívták.

– És biztos vagy benne, hogy a nagyapád közülünk való? Hiszen az is lehet, hogy csak névrokonok.

– Igen, tudom, gondoltam is rá, de… – Megakadtam, nem tudtam, hogyan hozakodhatnék elő azzal, hogy mikor megláttam, minden kétségem tovaszállt afelől, hogy a két Jacob egy és ugyan az a személy.

– De? Folytasd, kérlek!

– Jaden – fordultam a szóban forgó személy felé –, megtennéd, hogy behozod a táskámat a kocsiból? – kértem, mire aprót biccentett, majd pár kínos és feszült pillanattal később már vissza is tért. Gyorsan előkotortam a pénztárcámat, majd a képet odaadtam Jadennek, mivel Jezabel még mindig védelmezőn állt Rahel előtt.

– Hüm… Ez… Nos, elképesztő a hasonlóság. Csak nem az édesanyád? – kérdezte Jaden még mindig a képet nézve.

– De, és éppen ezért most már semmi kétségem afelől, hogy… – nyeltem nagyot, mielőtt kimondtam volna a számomra cseppet sem kedvező, de most már nyilvánvaló tényt – … vér szerinti rokonságban állok a ti Jacob Blacketekkel! – sóhajtottam.

– Megengeded? – kérte a képet Rahel, majd ő maga is megdöbbent a hasonlóságon. – Mintha csak testvérek lennénk – szólt elcsodálkozva, miközben a képet gyors pillantásokkal többen is szemügyre vették. – Fájdalmas ilyet kérdeznem, de abból ítélve, hogy idejöttél válaszokért arra következtetek, hogy a nagyapád már… nos, hogy ő már elhunyt, igaz? – kérdezte akadozón, mintha csak egy sokkal közelebbi rokona felől érdeklődött volna, akit ismert és szeretett.

– Az igazat megvallva ezt nem merném ilyen biztosan állítani. Anyukám még gyerek volt, mikor a nagyim azt mondta neki, hogy autóbalesetet szenvedett az édesapja. De a körülmények tükrében, elvégre is farkas volt vagy mi – magyaráztam –, és a nagyim „meséje”, hogy a hamvait a tengerbe szórta, nekem kissé különös és bizalmatlanságra ad okot. Arra is gondoltam, hogy mindezt csak azért mondta a nagymamám, hogy megmagyarázza Black nagypapa – megborzongtam a kifejezéstől – eltűnését. Mert hát, hogyan is mondhatta volna el azt anyámnak, hogy az apja azért nem öregszik, mert alakváltó. Mikor én megtudtam… nos, eléggé furcsa volt, talán kissé félelmetes is. Az, hogy ennyi misztikus lény él a közelben, akiknek a szándékairól mit sem tudni, nem épp megnyugtató, nem még azzal a ténnyel szembesülni, hogy a rokonaim egy része is az – adtam ki végül mindazt magamból, amit eddig elfojtottam.

– Érthető! – sóhajtott Rahel. – Na, jó! Most már meggyőződhettetek róla, ki is ez a lány, szóval engedjétek végre beljebb – tett rendet, majd hozzám lépve átkarolta a vállaim. – Nem vagy éhes, vagy esetleg szomjas? Adhatok valamit, kedvesem? – érdeklődött, és anyáskodása csak egy újabb olyan vonás volt, amivel igazolta azt, hogy rokonságban áll anyámmal.

– Egy csésze tea jól esne, köszönöm! – mosolyogtam.

– Rendben, mindjárt hozom, addig helyezd magad kényelembe, hiszen lesz mit megbeszélnünk – intett a dívány felé, majd elsietett.

Ezalatt a többiek szétszóródtak a tágas helyiség nappalinak kinevezett részében, míg az ebédlőnek mondható rész – ahol jelenleg is álltam – hátsó felében Rahel egy másik asszonnyal sürgölődött a tűzhely körül. Jaden kedvesen lesegítette a kabátomat, majd azt a táskámmal együtt – amibe időközben visszatettem anyám képét – elvitte, hogy felakaszthassa. Kissé szétszór voltam még a gondolataim és az újonnan megtudottak miatt, így nem figyeltem fel rá, hogy valaki mellém lép. Ellenben, mikor megéreztem az erős kezeket a derekam köré fonódni, reflexszerűen kevertem le visszakézből az illetőnek egy jókora maflást, amibe még a ház alapzata is beleremegett. Erre persze mindenki felénk kapta a fejét, de csak Jezabel volt az, aki vicsorítva, dühtől izzó szemekkel megindult felém.

13 megjegyzés:

  1. Szia!

    Először is szeretnék tiltakozni az egyik félmondatod miatt!!!... mégpedig: "de az, hogy Edy visszatér-e, még számomra is rejtélyes. ;"
    Mikor ezt elolvastam a bevezetődben, már itt kiakadtam, hogy NEM, NEM, NEM,. Olyan nincs, hogy Edy nem jön vissza!!! Ilyen kifejezés nincs a szótárban! Kérlek, ne csináld ezt velem/velünk. Most egyébként is rossz a hangulatom, mivel mindegyik könyvben amit olvasok, egyszerre értem el olyan részéhez a történeteknek, amely igen rossz hangulatba kergetett kevesebb mint egy nap alatt. Ilyenkor mindig olyan negatív érzéseim vannak, és nem tudom folytatni az olvasást egy darabig. Emésztenem kell a dolgokat, ami ahhoz vezet, hogy nem szeretek még nagyon beszélgetni sem az emberekkel.
    Egy szó mint száz!!! kérlek SOS hozd vissza Edy-t. *KÉT kölyökkutya nézése egyszerre*
    Ötletem is van rá. :D Alice megijed, hogy nem látja Bells-t, majd amikor beszélnek számon kéri őt hogy mit csinált, elmondja Edy-nek hogy hol járt Bells, majd Edy fogja magát és hazajön. :D ..és kezdődhetnek a bonyodalmak.

    Egyébként nagyon jó lett a fejezet. Bells milyen bátor! Nem gondoltam volna róla, hogy fogja magát és így kiáll eléjük. De nagyon büszke (ha mondhatom így) vagyok rá. :D.. és igazam volt, hogy köze van a farkasokhoz. :D Tetszett, hogy megismerhetünk sok új szereplőt, bár amikor megnéztem, hogy kikről is van/lesz szó, egy kicsit elvesztettem a fonalat, hogy akkor ki kinek a kije, de idővel (majd:)) helyrerázódnak a dolgok, ahogy majd csavargatod a szálakat tovább. Lesz itt még bonyodalom, sejtem. :) Szerelmi háromszög szerűség, meg stb. Várom is meg nem is. Mert ha lesz, akkor legalább Edy is itt lesz már. :)

    További szép hetet, és ne feledd rosszaság fél egészség!

    Ja, és várom a frisset. :D

    Niko

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Elég rég írtam már komit, de itt vagyok és minden héten olvasom az új fejezeteket. Most jött el az a rész amikor írnom kell... :D
    Nem is tudom miért hittem a "nagyi" szavában olyan biztosan, a mostani részig meg sem fordult a fejemben, hogy Jacob nem halt meg, még amikor Nessie mondta, hogy érzi él még. Kicsit a naivitásának tudtam be, minél jobban kapaszkodik még belé. A hasonlóság Rahel és Gill között nem hinném, hogy akkora véletlen lenne, lemerném fogadni, hogy testvérek csak azt nem tudom melyik az igazi anyjuk - nincs az az isten, hogy Jake Nessie után két nővel is összejött volna. Elolvasgattam a képleírásokat még tegnap, és milyen jól tettem, hogy most is, mert azt hittem nincs meg az alfa... simán ráakartam mondani, hogy Jake az, de nem vmi Lucas akiről nincs képünk szóval túlkombináltam az egészet éjjel... :D
    Nagyon kiváncsi vagyok, mit tudnak a La Pushban Jakeről, sztem többet mint bárki más. Ismerniük kell, mert nem reagálhatnak egy így egy ismeretlen emberre.
    Amúgy azon gondolkodtam a végével kapcsolatban, mennyi az esély, hogy nem Matt kapta úgy el... :D bár sztem igen. Jaden talán nem enged meg magának ilyet, és még Bells sem üvöltött fel a fájdalomtól, mert eltört a keze... :D
    Remélem kitudsz bogarászni mindent a komiból, sajnálom ha össze-visszára sikerült. :)

    VálaszTörlés
  3. szia ÁÁÁÁÁ nagyon király volt ugy várom a folytatást ez a naomi már most idegesítő de a farkasokra nagyon kiváncsi vok a jazebel engem leahra emlékeztet a jared meg jacobra
    a lényeg hogy nagyon tetszett
    puszi Réka

    VálaszTörlés
  4. Szia Drága Krisz :)

    Megérkeztem kérlek bocsáss meg hogy így eltüntem most már vagyok és leszek is. A díjakat köszönöm bár nem hiszem hogy kiérdemelném azért mégis jól esett hogy gondoltál rám. :) pirul :)
    És akkor a feji: Imádtam Bells bátorságát. Simán oda megy ennyi farkas közzé? húúúú ez nem semmi! Naomit rühhelem nem tudom miért de nagyon nem tetszik nekem szeritem fog még kavarni és van egy olyan érzésem hogy Mattal. Pfúúújjjj! Kiváncsi vagyok hogy mi van Jackkel hiszen ha meghallt volna akkor Nessi nem mondja hogy érzi hogy él és ha még él és farkas alakban is szokott lenni akkor gondolom hallja a többi farkas a gondolatait és akkor ők tudják hogy él. Nem örülök neki hogy Bells Jacknek az unokája egyszerüen nem akarom elhinni hogy nem a bevésődése a párja ez nekem annyira kiábrándító de a te sztorid és te mindíg tudod hogy hogyan hozzál minket kellőképpen lázba. Kiváncsi vagyok hogy ha mégis kiderül hogy Bellsben farkas vér is fortyog akkor ehhez mit fog szolni Edward hiszen ő utálja őket. Át tud lépni ezen? Már nagyon várom hogy visszahozd nekünk Edyt hiányzik :( és remélem nem fog nálluk bekavarni ez a Naomi. Puszi és várom a kövit nagyon legyél rossssz tudod az izgis. Andi

    VálaszTörlés
  5. Ez a szemes azért nagy volt(smaragd)! Lesz még itt valami úgy érzem. Most sajna többet most nem tudok írni, de maJD komizok ha lesz időm!

    VálaszTörlés
  6. Szia
    Gina vagyok ez egy fantasztikus rész volt.
    Igaz fergeteges is egyben, de TE Remekül összehoztad.
    Már az elején meglepődtem az új vendégen, rá aztán senki sem számított az egyszer biztos.
    Naomi figurája nemigazán színpatikus nekem, már most olyan érzésem van, hogy ő egy negatív szereplő lesz. Ahogy érdeklődött Edward után, már az hagy némi kivetnivalót maga után. Miből gondolja, hogy más dolgaihoz csak úgy hozzányúl engedély nélkül és miért hiszi aszt, hogy neki joga van más magánéletébe turkálni. Karaktere olyan idegesítő, mondhatni tenyérbemászó. Ha tippelhetnék akkor ő lesz a púp szegény Bells hátán.
    Elképzeléseim szerint sok kellemetlenséget fog még okozni, és sok borsot fog még törni mások orra alá.
    Befogadóit sem fogja kímélni lehetetlen stílusa szinte elviselhetetlen lesz a környezete számára. Még azt is kinézem belőle, hogy kikezd majd Belles barátaival, Naomi Listája elején természetesen Edward fog álli, ha visszajön. Nem csalódtam Belles karakterében, ő pont olyan amilyennek elképzeltem. Egy bátor határozott egyéniség, akinek van elképzelése az életről, tudja mit akar, Határozottan kiáll az elvei és a barátai mellet. Helyén van az esze és a szíve, egy ilyen karakterrel remekül lehet azonosulni, mint ahogyan szeretni is. Remek egyéniségét misem bizonyítja jobban, mint hogy most is bátran elment az alakválltokhoz. Lesz ami lesz alapon, egyedül szembenéz a sorsával és talán a végzetével is. Most már nem kérdés Belles ereiben ott folyik a farkasok vére is.
    Már múltkor a komiban amit írtam neked, említettem és eljátszottam ezzel a gondolattal, és azóta sem hagy nyugodni, de most, hogy bizonyosságot nyert ez a tény, azóta itt lüktet az agyamban. Az alakváltó gének és a farkasok ereje menyire dominál Belles vérében. Hisz a múltkori végzetes romantikus napon is a lány volt az aki hirtelen megugrott és ebből lett a baj. Mi van akkor ha nem arról volt szó, hogy Belles sem volt még felkészülve, arra, hogy együtt legyenek.
    Lehet, hogy ösztönös viselkedése, megugrása pont ősei hagyatékának köszönhető, hisz egyetlen szerelem, egyben az ősi ellensége is..
    Mi van akkor, ha Belles farkas génjei miatt nem lehet vámpír, hogy a gyermek áldásról ne is beszéljünk.
    Abba bele sem merek gondolni, mi lenne akkor ha ősei hagyatékát örökölve Bellesen is fogna az átok és ő maga is farkassá válna. Mert számára ez maga lenne a vég.
    Egyik percről a másikra megváltozna minden, örökre és visszavonhatatlanul. Egy ilyen helyzetben mire lenne képes a szerelem ereje számomra már csak ez a nagy kérdés.
    Kíváncsian várom, hogy mi lesz most, hogyan tovább, merre viszed el az események szálait.
    A Cullen család na és persze elsősorban Edward hogyan fogja fogadni az új fejleményeket és mit fognak szólni hozzá. Befolyásolni fogja e ez a tény a mi kis gerlepárunk kapcsolatát.
    Na tessék egy kis biztatás tőled a múltkor én meg telebombázlak holmi felvetésekkel Bocsi érte Puszi Gian

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Na végre ide értem:D
    Jaj, fantasztikus volt a fejit:)Naomit nem igazán kedveltem meg:P És Bells egyedül hagyta a házban, nem olyannak tűnik aki magában elüldögél:D
    A farkasok nem fogadták Bellst valami kedvesen, :D De nekem némelyik szimpatikus:D Na, és Matt ismét feltűnt:D És ismét kavar...:P
    ÓÓÓÓÓ csak tudnám kit pofozott meg Bells...Fúrja az oldalamat:DD
    Imádtam Puszi Andi

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Á,azért a Mattes tippem nem jött be:D Pedig reménykedtem benne,hátha lesz valami szimpatikus vonása,de úgy tűnik nincs neki:P Hát ez a Naomi gondolom okoz még majd némi problémát,egyenlőre nem igazán szimpatikus:S És végre képbe kerültek a farkasok,bár nem mindegyik volt szimpatikus:S Hú,hát nagyon kiváncsi leszek,ki az,akit Bells megpofozott,és aki végett Jezabel támadni akar.Csak nem az alfa?Mert mintha ő még kimaradt volna a fejezetből.
    Nagyon jó fejezet lett,alig várom már a folytatást,főleg hogy már megint kétségek közt hagysz minket:D:P De kivárjuk,még ha most kicsit többet is fog kelleni várni:)
    Addig is sok-sok ihletet,és további szép napos hetet,utána meg hétvégét!:D

    VálaszTörlés
  9. Na végre tudok írni. :) Bells nagyon bátor kis csaj, h csakúgy besétál a farkasok közé. :) Már látom alakulni a kis szerelmi háromszögeket: "Mondták már, hogy olyanok a szemeid, mint két ragyogó smaragd?" ááá Asszem Bells helyében leolvadtam volna a kocsiülésről! XD Hát Matt-től nem is vártam többet de azért remélem h nem ő ölelgette, bár legalább megérdemelten kapott 1 nagy maflást. :) Hát remélem Edy gyorsan vissza tér a színre amint megtudja h Bells La Push-ban tartózkodik és persze remélem a kövi fejezet is gyorsan megérkezik. :)

    VálaszTörlés
  10. NA sajnos meg kell mongyam ez a feji nem a kedvencem.HOZZD vusza EDyt minnel hamarabb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!11

    VálaszTörlés
  11. szia!
    bocsi de lehet egy kérdésem ezeket a rokoni kapcsolatokat nem teljesen értem.
    hogy lehet hogy Jake lánya egyidős Paul unokájával holott Jake és Paul is egyidős elvileg? mármint a történet szerint (eredeti twilight)vagy talán két év külömbség van köztük és Paul dédunokái egyidősek Bells-el?
    am a feji nagyon jó lett imádom de az a Matt gyerek baromi idegesítő. alig várom a kövit siess.
    Puszi: Zoey

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!

    Niko!

    Mint már mondtam a chatben is, csak NYUGI, hisz nekem is olyan szótáram van, mint neked, amiből hiányoznak bizonyos kifejezések. ;)
    A hangulatod meg remélem, már jobb, sokkal jobb. :)
    Amúgy meg a kommented asszem önkéntelenül is hatot rám. Hogy miért mondom? Ha elolvasod a 24. fejezetet akkor megtudod. ;)

    Ami a fejezetet illeti, örülök, hogy tetszett, valamint megértem és bocsánat, hogy a sok új szereplő meg infó néhol érthetetlen, bevallom, néha nekem is. *elpirul* Igyekszem majd azért kibogozni a szálakat, többször leírni, hogy ki kinek a kije meg ilyenek. De ha bármi kérdésed lenne, akkor írj nyugodtan. :)
    Ami meg Bellst illeti, nos, én is büszke vagyok rá. Néhol én félősebbnek képzeltem, de mikor írtam, akkor ő azt sugallta nekem, hogy nem-nem, ő nem ilyen. Meg fog edződni a kiscsaj, idővel. ;)

    Szép hetet kívánok és légy te is rossz! ;)

    Pusza, Krisz



    hella_eila!

    Igen rég volt, és köszönöm, hogy rendszeresen olvasol, viszont annak nagyon örülök, hogy ismét hallok felőled. :D
    Nos, ugye se megcáfolni se megerősíteni nem tudom az általad gondoltakat, már ami Jake-et illeti. De egyszer ugye minden kiderül, csak ki kell várni, addig pedig lehet töprengeni rajta, hogy akkor most él vagy sem, mert hát, ha a nagyi hazudott is, sok év eltelt már azóta. :S ;)
    Igen Lucas a mostani Alfa, bár nem biztos, hogy az egyetlen, teszem hozzá. ;) Ami meg Gilléket és a hasonlóságot illeti... nos, az unokatestvérek is szoktak hasonlítani egymásra, de majd itt is kiderül minden. ;)
    Amúgy jó, ügyes eszmefuttatásaid vannak, de asszem ezt régebben már mondtam. ;)
    És nyugi, egyáltalán nem lett összevisszaság.

    Szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Réka!

    Örülök, hogy tetszett a fejezet! :)
    Igen, Naomi talán kissé idegesítő, de majd meglátjuk, hogy mi lesz a későbbiekben a véleményetek róla. ;)
    Amúgy pedig nem tévedtél sokat. A Jezabellel kapcsolatos feltevésedre a következő fejezetben meg is kapod a választ. ;)
    Jaden ügyében viszont nem nyilatkozhatom, az majd idővel kiderül. ;)

    Szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Andi! (ynda)

    Ugyan, nem haragszom! :) Remélem, jól vagytok, meg minden rendben. :)
    Ami Bellst illeti, nos, büszke vagyok rá. Néhol én félősebbnek képzeltem, de mikor írtam, akkor ő azt sugallta nekem, hogy nem-nem, ő nem ilyen. Meg fog edződni a kiscsaj, idővel. ;)
    Naomi talán kissé idegesítő, de majd meglátjuk, hogy mi lesz a későbbiekben a véleményetek róla. Na meg, hogy mit, valamint kivel fog kavarni. ;)
    Jake-ről szokásosan nem nyilatkozom, viszont helyesbítenék, hogy ha nem bánod. Azt mondtad, hogy ha Jake él és farkas alakban van, akkor hallja a többiek gondolatait. Nos ez, mint az a BD-ből kiderül nem lehetséges, ugyanis az igaz, hogy az Alfák hallják egymást, de csak akkor, hogy ha meg kívánják osztani a gondolataikat a másikkal. A többiek a falkából semmi féle képpen nem hallják a másik falkában lévő gondolatait, az Alfát is beleértve. Remélem, érthető voltam, de ha nem, szólj, és szívesen elmagyarázom. :)
    Ami pedig azt illeti... igen az én történetem, szabadon alakíthatom és néhányaknak talán egyes dolgok nem tetszenek vagy csak épp nincs a kedvükre, viszont vannak, lehetnek dolgok, amikről még csak a fél igazságot tudjátok, és ha a teljes kiderül, akkor rájöttök, hogy nem követtem el nagy hibákat. Ezt úgy értem, hogy én megfogadtam anno, hogy Meyer hű leszek és ezt most is fent tartom. Asszem eléggé rejtélyes voltam, de majd idővel megérted/megértitek. ;)
    A kérdésedre pedig a választ, egy-két fejezeten belül megkapod. És igen, nekem is nagyon hiányzik már Edy fiú. *pirul*

    Szép hetet kívánok és te is légy nagyon rossz! ;)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  13. viki!

    Örülök, hogy tetszett Jaden beszólása Bells szemét illetőleg. :P
    Amúgy semmi baj, hogy ha nem tudsz írni, én már annak is örülök, ha jelzed/jelzi valaki, tetszett a fejezet. :)
    Ami Bellst illeti, nos, be kell vallanom, néhol én félősebbnek képzeltem, de mikor írtam, akkor ő azt sugallta nekem, hogy nem-nem, ő nem ilyen. Meg fog edződni a kiscsaj, idővel. ;)
    Amúgy látom, már kombinálunk, ami persze nem baj, teszem hozzá. ;)
    A következő fejezet gyorsaságát illetőleg bocsánat, viszont Edy fiúval kapcsolatban azt megígérhetem, hogy amint tudom, visszahozom. ;)

    Szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Gina!

    Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a fejezet! :)
    Azt látom, hogy Naomi nagyon kiakasztott téged. Volt valami hasonló szándékom vele, de talán nem ennyire, szóval ezért bocsánat. *pirul* Nos, Naomi talán kissé idegesítő, de majd meglátjuk, hogy mi lesz a későbbiekben a véleményetek róla, még ha tényleg ő is lesz a púp Bells hátán. ;)
    Örülök, hogy azt mondod, nem csalódtál Bellsben. Be kell vallanom, néhol én félősebbnek képzeltem, de mikor írtam, akkor ő azt sugallta nekem, hogy nem-nem, ő nem ilyen. Meg fog edződni a kiscsaj, idővel. ;)
    Ami pedig az eszmefuttatásodat illeti a génekkel kapcsolatban... nos, először csak pislogtam, aztán alaposan elgondolkodtam. Szép volt és köszönöm. :D
    A kérdéseidre azt hiszem egy-két fejezet múlva választ kapsz, szóval már nem kell sokáig várnod rá. ;)
    És ne kérj bocsánatot! Örülök, hogy a biztatásom hatására ki mertél úgymond nyílni és megosztottad velem a gondolataid és felvetéseid, ennek nagyon örülök, köszönöm! Ha esetleg van vagy lesz még ilyen, vagy esetleg kérdésed lenne, írd meg nyugodtan, mindig szívesen veszem. :)

    Szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Andi!

    Örülök, hogy tetszett a fejezet! :)
    Igen, igen Naomi talán nem épp szeretnivaló, meg kissé idegesítő is, de majd meglátjuk, hogy mi lesz a későbbiekben a véleményetek róla. ;)
    Annak örülök, hogy némely farkas szimpatikus lett, remélem, a későbbiekben is így lesz. :)
    Az oldalad meg remélem, jól van. :P

    Szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Erzsi!

    Én mondtam, hogy Matt nem az a bocsánatkérő fajta, de még csak nem is ismeri szerintem a szót/kifejezést. XD
    Nos, Naomi talán nem épp szimpatikus jellem, meg kissé idegesítő is, de majd meglátjuk, hogy mi lesz a későbbiekben a véleményetek róla. ;)
    Igen jól látod, az Alfa, azaz Lucas nem szerepelt a fejezetben, de mondjuk nem csak ő, de ez majd a későbbiekben kiderül, na meg majd őket is bemutatom.
    Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a fejezet! :)
    A kétségeket pedig remélem, ha nem is a következővel, de az utána levőkkel el tudom oszlatni.

    Szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Kedves Névtelen!

    Teljesen meg tudlak érteni, ugyanis nekem is nagyon hiányzik már Edy. Ez van, ha az ember Team Edward - bármelyik is legyen, idősebb vagy fiatalabb, avagy mindkettő. :P
    Azt megígérhetem, hogy amint tudom, visszahozom. ;)

    Szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Zoey!

    Óhaj, sóhaj, panasz... Akármikor kérdezhetsz bátran, ha tudok és tehetem, szívesen válaszolok. :)
    Ami pedig a kérdésedet illeti...
    Jól tudod, Jake és Paul is 1990-ben születtek. Ezeken nem változtattam, viszont ne feledd, hogy farkasok. Ami azt jelenti, hogy nem öregednek, így nem feltétlenül egyszerre házasodtak, sőt született gyermekük, avagy épp haltak meg. Most már érted? A farkasság és vele a halhatatlanság itt a megoldás kulcsa. :)
    Egyébként pedig örülök, hogy tetszett a fejezet! :)

    Szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés