2011. augusztus 15., hétfő

Játék 2 "eredményhirdetése"!


Sziasztok!
Nos, itt a Játék 2 vége, remélem, mindenki, aki részt vett benne élvezte. Köszönöm a részvételeket. :)
Viszont mielőtt rátérnék a kérdések megválaszolására, meg az eredményhirdetésre, el kell mondanom valami fontosat az ajándéknovellákról!
A játék kihirdetésekor azt mondtam, hogy 30 és 40 pont között teljesítők egy Naomi féle szösszenetet kapnak majd, az 50 pont felett teljesítők pedig pluszban megkapják a Nessie és Jacob novella első felét. Nos, ezen egy kicsit változtatnom kell, mégpedig két okból is. Az egyik ok, hogy nekiálltam, de nem igen sikerült megírnom a Naomi féle szösszenetet – de egyszer megírom. A másik ok részben ebből jön, valamint abból, hogy nem akadt 50 pont felett teljesítő – lehet tényleg durvák lettek a kérdések, szóval a lelkiismeretünket Tharával meg kell, hogy nyugtassam. Így arra a döntésre jutottam, hogy a másik novella beígért első felét (azaz Nessie szemszögét) fogják megkapni azok, akik 30 és 40 pont között teljesítettek. Remélem, nem haragszotok rám, és így is megfelel a nyereményetek. *pirulva szégyelli magát*

Na, de akkor jöjjenek a helyes válaszok, mégpedig magyarázattal együtt. (A legtöbb válasz a könyvekből kiszűrhető, de azért néhányhoz neten fellelhető forrást is adtam. De természetesen nem csak az általam adott linkeken található meg a válasz, hiszen a világháló hatalmas. :)) A kérdések végén pedig felsorolom mindazokat, akik 30 pont felett teljesítettek, és így jár nekik a Nessie és Jacob féle novella, Nessie szemszöge. (A nyerteseket ezúton is arra kérném, hogy valamilyen formában írják meg nekem a mail címüket, ahova a novellát küldhetem majd. A novellát a hétvége felé tudom postázni, mivel még bétázás alatt áll. Elnézéseteket és türelmeteket kérném!)



Mennyire ismered ki magadat a Twilight saga világában?


1.    A felsoroltak közül ki nem a félvér Nahuel testvére? (1 pont)
C: Isis
Joham hibrid gyermekei: Serena (1810), Maysun (1820), Nahuel (1850), Jennifer (1991)
(erről a twilight világában valamint az alábbi linken olvashattok)


2.    A felsoroltak közül ki nem tartozik a Volturi testőrsége közé? (2 pont)
D: Charles
Volturi őrség tagjai (a 10 állandó):
Chelsea
Jane
Alec
Felix
Demetri
Heidi
Afton
Santiago
Corin
Renata
(erről a twilight világában valamint az alábbi linken olvashattok)


3.    A felsoroltak közül melyik az a klán, amelyiknek egyetlen tagja sem rendelkezik különleges képességgel? (2 pont)
A: román klán (Stefan, Vladimir)
Az Amazonok közül Zafrinának van képessége, az ír klánban Maggie rendelkezik különleges adottsággal, valamint Siobhan, bár ő maga nem hiszi, hogy lenne. Az egyiptomi klánban pedig Benjaminnakvan tehetsége.
(erről a twilight világában valamint a neveken linkelt oldalakon olvashattok)


4.    Hogy hívták azt a vámpírt, aki az 1820-as években megalkotta az első újszülött hadsereget? (2 pont)
A: Benito
Benito egész hadsereg új vámpírt teremtett. Ő volt az első, akinek ez eszébe jutott…
(idézet az Eclipse 13. fejezetéből)


5.    Mi volt a neve Rosalie barátnője, Vera kisfiának? (1 pont)
D: Henry
„– Aznap este Veráéknál voltam látogatóban – folytatta halkan Rosalie. Az arca mozdulatlan és kemény volt, mint a márvány. – Az ő imádnivaló, mosolygós kis Henryje aznap ült fel először önállóan.”
(idézet az Eclipse 7. fejezetéből)

6.    Ki volt Maria két társa a hajdani mexikói klánban? (1 pont)
C: Lucy, Nettie
(erről a twilight világában valamint az alábbi linken olvashattok)


7.    Miből van az a szív, amit Edward az Eclipse-ben Bellának ajándékoz? (1 pont)
B: gyémántból
„Óvatosan megnéztem, mit kaptam. A karkötőm másik oldalán, szemközt a kis farkassal, egy ragyogó, szív alakú kristály függött.”
(idézet az Eclipse 20. fejezetéből)
Noha itt Bella azt mondja a szív kristályból van, ez nem azt jelenti, hogy igaza is van. Bella feltételezését, miszerint a szív kristályból van, Stephenie Meyer megcáfolta. Ugyanis lenyilatkozta, hogy egy valódi gyémántról van szó, ami valaha Edward édesanyjáé volt. (A nyilatkozat megtalálható a twilight világában.)


8.    Melyik fejezetet álmodta és írta meg először Stephenie Meyer? (3 pont)
C: 13. Vallomások
A Twilight 13. fejezetében szereplő rétes jelenetet álmodta és vetette először papírra az írónő. Erről Stephenie Meyer oldalán olvasható, valamint a twilight világában, a Beszélgetés Shannon Hale-lel részben.


9.    Jacob Black melyik évben és hány évesen változott át farkassá először? (1 pont)
D: 2006.-ban 16 évesen
A New Moon 9. fejezetében esik szó az esetről. Bella a könyv elején 18. születésnapját ünnepli (1987. szeptember 13.), majd Edward pár napra rá elhagyja őt és Forksot. Bella hónapokig zombiként él, majd Jacobbal (1990. január 14.) kezd el lógni, de a fiú egy hónapra rá „beteg” lesz, majd először átváltozik.
(- New Moon kezdete 2005. szeptembere,
  - Bella 3-4 hónapig éli életét bezárva,
  - Bella és Jacob 2006. januárjában kezdik el megszerelni a két motort,
  - Jacob 2006. februárjában változik át először farkassá)


10.    Milyen rokoni kapcsolat van Leah Clearwater és Emily Young között? (2 pont)
C: másod-unokatestvérek
– Nem, nem ez. Egyik hétvégén látogatóba jött a Makah-rezervátumból Emily Young, az unokatestvére.
Leesett az állam.
  – Emily Leah unokatestvére?
  – Másodunokatestvérek.
(idézet az Eclipse 5. fejezetéből)


11.    A felsoroltak közül milyen végzettsége nincs Esmének? (1 pont)
B: tanítónő
Esme nagyon kreatív személy. Szereti a művészetet, restaurál. Esme emberként szeretett volna tanítónő lenni, azonban az apja nem engedte el nyugatra, hogy ott folytassa tanulmányait, inkább hozzáadta lányát Charles Evensonhoz.
(a twilight világában olvasható Esme története)


12.    Milyen volt emberként Rosalie és Emmett szeme színe? (1 pont)
A: kék
Emberként Emmettnek a szeme színe kék volt, ahogyan Rosalie-nak is. (Rosalie-nak sötétkék volt, szinte már lila/Ibolya)
(a twilight világában, valamint a neveken linkelt oldalakon olvasható erről)


13.    A felsoroltak közül ki az, aki még nem találta meg az „énekesét”? (2 pont)
A: Jasper
Jamesnek Alice volt az énekese, Edwardnak Bella, Emmettnek pedig kettő is volt.
− Szóval Jasper úgy gondolja, hogy ő még soha nem találkozott senkivel, aki annyira... −
Habozott, a megfelelő szót kereste. − ...annyira vonzotta volna, mint te engem. Márpedig ha így véli, akkor szerintem sem élt át ilyesmit. Emmett, úgymond már régóta egy csónakban evez velünk, ő pontosan értette, miről beszélek. Azt mondta, vele ez kétszer megesett, és hát az egyik esetben erősebb volt a vonzás...
(idézet a Twilight 13. fejezetéből)
(valamint az alábbi linken is megtalálható az információ)


14.    Kinek a rokona Quil bevésődése, Claire? (1 pont)
C: Emily
– Nem. Mondtam, hogy hiába találgatsz. Emilynél épp vendégségben volt két unokahúga… és Quil találkozott Claire-rel.
(idézet az Eclipse 8. fejezetéből)


15.    Bree kivel csókolózott a Bree Tanner rövid második élete című Eclipse novellában? (1 pont)
A: Diegoval
(A Bree Tanner rövid második élete, Hatodik rész – Diego és Bree hazafelé tartanak… részben olvasható a csókról.)


16.    Mit szimbolizálnak a sakkfigurák a Breaking Dawn borítóján? (2 pont)
C: Bella ember és vámpír élete közti különbséget
„A Hajnalhasadás borítóján a paraszt és a királynő sakkfigurája is Bellát szimbolizálja: azt mutatják, hogyan lett Bella a legjelentéktelenebb figurából a  regényfolyam végére a játék legfontosabb szereplőjévé.”
(idézet a twilight világából, valamint a neten jó pár helyen ennek szabad fogalmazású változata megtalálható)


17.    Mit mondott Riley Bree-nek, mikor eldöntötte, hogy őt is átváltoztatja? (1 pont)
D: Hé, kell egy burger?
„ – Hah! – röhögtem. – Ez sokkal jobb, mint amit nekem mondott . Nekem csak azt mondta, Hé, kell egy burger?
(idézet a Bree Tanner rövid második élete, Hatodik rész – Diego és Bree hazafelé tartanak… részből)



18.    Milyen ereklyét csent el Bellától Edward a Midnight Sun-ban? (2 pont)
C: üveg kupakot
„Vártam, míg eltűnt és a kupakot a zsebembe csúsztattam – emlékként erről a jelentős beszélgetésről – és a kocsimhoz sétáltam a szakadó esőben.”
(idézet a Midnight Sun 6. fejezetéből)


19.    A felsoroltak közül ki volt az, aki elszökött Cullenéktől, még mielőtt a Volturi megérkezett volna a Breaking Dawn-ban? (2 pont)
A: Alistair
– Alistair elment – morogta Edward, amikor felrohantunk a lépcsőn.
(idézet a Breaking Dawn 34. fejezetéből)


20.    Stephenie Meyer melyik gyermekének neve egyezik meg, az egyik szereplőjével? (2 pont)
C: Seth
Legegyszerűbben onnan tudható ez meg, ha megnézitek az Eclipse könyv elejében lévő ajánlást/köszönetnyilvánítást, amit férjének és gyermekeinek, Gabe-nek, Elinek és Sethnek címzett.


21.    Mit tett Edward mikor rájött, hogy Tanya meg akarja csókolni a Midnight Sun-ban? (1 pont)
B: elhúzódott
Megpusziltam a vállát és eltoltam magamtól felém forduló arcát. Elmosolyodott a gyorsaságomon.
(idézet a Midnight Sun 2. fejezetéből)
Edward hallotta Tanya gondolatait, tudta, hogy mire készül, így gyorsan elhúzódott, hogy ne tudja megcsókolni a lány. Majd megpuszilta a vállát és eltolta magától.


22.    Hány kromoszómapárja van Nessie-nek? (3 pont)
B: 24
Az embernek 23 kromoszómapárja van a génjeiben. A vámpíroknak 25, az alakváltóknak 24. A hybrideknek azért lehet ugyancsak 24 kromoszómapárjuk, mert részben emberek.
„– Nos, figyelembe véve a köztetek levő hasonlóságokat...
– Hasonlóságokat? – mordultam fel, csöppet sem örülve a többes számnak.
– A felgyorsult növekedést és a tényt, hogy Alice egyikőtöket sem látja.”
(idézet a Breaking Dawn 15. fejezetéből)
(valamint az alábbi linken is olvasható erről)


23.    Ki a második legmagasabb (centiméterben mérve) a Cullen családban? (3 pont)
B: Jasper
Három variációt olvashattok a Cullen család tagjainak a magasságát illetően, mivel mindenki mást állít, ám a végeredményez ez persze mit sem változtat.
Név            (láb és hüvely)              (centiméter)
Bella                     5'4"                    163 / 164,5 / 162
Edward                6'2"                   188 / 188,9 / 187
Alice                    4'10"                   147,3 / 147 / 146
Emmett               6'5"                    195,6 / 198 / 194
Jasper                  6'3"                    190,5 / 192 / 189
Rosalie                 5'9"                  175,3 / 179,8 / 174
Carlisle                6'2"                   188 / 188,9 / 187
Esme                    5'6"                  167,6 / 170,6 / 167
(a centiméternél az első adat a twilight wiki és a twinform szerint van, a második a google átváltó szerint, a harmadik a twilight világa könyv szerint)



24.    Mi volt a Breaking Dawn eredeti címe, amit később Stephenie Meyer megváltoztatott. (2 pont)
A: Forever Dawn
Örök Hajnal
„A Forever Dawn volt az eredeti címe annak a könyvnek, amelyből végül megszületett a Hajnalhasadás. Stephenie Meyer eredetileg ezt szánta az Alkonyat folytatásának, de aztán úgy érezte, kár volna kihagyni Bella utolsó iskolaévének izgalmas történéseit, ráadásul a jellemfejlődésnek sem jutna elég tér, ha azonnal a Forever Dawnnal folytatódnának az események, így végül megírta az Újholdat és a Napfogyatkozást.”
(idézet a twilight világából, valamint az alábbi linken olvasható bővebben róla, a tartalmáról)


25.    Renée mikor elhagyta Charlie-t, Bellával hova ment? (2 pont)
B: a kaliforniai Riverside-ba
(erről a twilight világában, valamint az alábbi linken lehet olvasni)


26.    Mi volt eredetileg Rosalie és Jasper neve, amit később Stephenie Meyer megváltoztatott? (3 pont)
A: Carol, Ronald
(ezzel a twilight világában, az alábbi linkeken, valamint jó pár netes oldalon és kvízben lehet találkozni)


27.    Hol találta meg Rosalie Emmettet a medvetámadáskor? (2 pont)
B: az Appalache-hegységben
Két évvel később ő találta meg Emmettet. Az Appalachehegységben vadásztunk, és Rosalie ott bukkant rá, amikor egy medve éppen végezni készült vele.
(idézet a Twilight 14. fejezetéből)


28.    Kik érkeztek meg a vendégek közül másodikként a Breaking Dawnban Cullenékhez, még a harc előtt? (1 pont)
C: Peter és Charlotte
„A jelenetet, ahogy Renesmee-t bemutatjuk a Denali klánnak, vagy féltucatszor újrajátszottuk. Először Peternek és Charlotte-nak, akiket Alice és Jasper minden magyarázat nélkül küldött hozzánk, de engedelmeskedtek, mint a legtöbben, akik ismerték Alice-t.”
(idézet a Breaking Dawn 32. fejezetéből)


29.    Minek készült még emberként Edward? (1 pont)
A: katonának
„Mikor ember voltam, gondolataim csak a katonák dicsősége körül forogtak. A világháború egész fiatalságom alatt tombolt, és már csak kilenc hónapra voltam a tizennyolcadik születésnapomtól, mikor kitört a járvány…”
(idézet a Midnight Sun 7. fejezetéből)
„Tinédzserévei alatt tombolt az első világháború, és Edward alig várta, hogy maga is részt vehessen a csatákban.”
(idézet a twilight világából)


30.    Jacobnak milyen típusú autója van? (1 pont)
C: Volkswagen Rabbit 86'
(Jó pár netes oldalon, a twilight világában valamint az alábbi linken is fellelhető ez az információ.)


31.    Melyik könyvről, műről nem esett szó a Twilight sagában? (2 pont)
B: Margaret Mitchell - Elfújta a szél
George Orwell – Állatfarm (New Moon 4. fejezet)
Jane Austen - Értelem és érzelem (Twilight 7. fejezet)
William Shakespeare - A velencei kalmár (Breaking Dawn 29. fejezet)


32.    Melyik könyvről (magáról a műről, a címéről vagy a szereplőiről) nem esett egynél többször szó, a négy könyvön át zajló történet alatt? (3 pont)
C: Jane Austen - A mansfieldi kastély (Twilight 7. fejezet)
Emily Brontë - Üvöltő szelek (Twilight 2. fejezet és Eclipse 1. fejezet)
Jane Austen - Büszkeség és balítélet (Twilight 7. fejezet és Eclipse 1. fejezet)
William Shakespeare - Rómeó és Júlia (New Moon 1. fejezet és Eclipse 1. fejezet)
(A mansfieldi kastély, vagy más néven Mansfield Park – maga a mű, a címe vagy a szereplői – a négy alapkönyvben csak egyetlen egyszer fordul elő, csak a Midnight Sunban tűnik fel újra.)


33.    Ki volt Bella kedvenc irodalmi hőse? (2 pont)
A: Rómeó – Rómeó és Júlia
Kissé megsértődtem. Rómeó volt a kedvenc irodalmi hősöm. Míg Edwardot meg nem ismertem, ábrándoztam is róla.
(idézet a New Moon 1. fejezetéből)


34.    A Cullen ház és a Swan ház közti távolság nagyjából mennyi, mérföldben (mf) számítva? (3 pont)
B: több mint 4 mf, de kevesebb, mint 5 mf
Ha a twilight világában fellelhető térképet vesszük alapul – na meg a google térkép segítségét –, akkor az eredmény a következő: 4,4 mf

  


A nyertesek pedig:

Libricica (48)
OneGirl (46)
Andi/ynda (34)
Erzsi (45)
Andi (33)
Wida (33)
KisCsillag (47)


Még egyszer köszönöm mindenkinek a részvételét, és az se szomorkodjon, aki most nem nyert, mert lesz még játék, és a novella – teljes terjedelmében – blogra is fel fog kerülni idővel. Remélem, legközelebb is játszotok majd. :)
Legyetek rosszak, mert jónak lenni olyan unalmas! ;)

Pusz, Krisz

6 megjegyzés:

  1. Juj :D
    Gratulálok a nyerteseknek és azoknak is, akik részt vettek a játékon.
    A mail-címemet itt tudom megadni (remélem jó): melczner.kingaaa@gmail.com

    Köszönöm ezt a fantasztikus játékot! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia, Libricica!

    Először is én köszönöm, hogy részt vettél a játékban, és gratulálok a sok helyes válaszodhoz. :)
    A novella részlet pedig menni fog, addig is türelmedet kérném.

    Szép hetet!

    Pusz, Krisz

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Juj Én is nyertem, jaj de jó:)
    Én is köszönöm ezt a játékot, nagyon élveztem:)
    A e-mail címem: vandi96@citromail.hu
    Köszi még egyszer:)
    Pusz Andi

    VálaszTörlés
  4. Juj én is nyertem de jó köszi köszi :D
    itta e-mail címem wida3@citromail.hu
    és még egyszer köszi <3

    VálaszTörlés
  5. Wííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí! most értem haza nyaralásból és ezzel igazán feldobtál! :) Jehhh! :)
    Júj, de jó! Ez két dolgot jelent: ismerem azért a Tewilight-et és nyerteeeem :) xD Meg még rajtam kívül elég sokan, ami nekünk nagyon jóóót jelent xd :D :)

    Na, nem beszélek itt már félre, köszönöm! :) <3

    OneGirl voltam... :)

    VálaszTörlés
  6. oh, e-mailom lemaradt, de azt hiszem tudod a címem, azért szép leszek és leírom Neked :)
    onegirl10@freemail.hu

    ismét OneGirl voltam... :D

    VálaszTörlés