Nessie és Jacob novella - Soha többet szerelem!

Sziasztok! Nos, a novelláról nem is tudom, hogy mit mondhatnék, hiszen az magáért beszél. :)

Viszont azt azért meg kell, hogy említsem, hogy valamikor a közeljövőben lesz egy bejegyzés, amiben kivesézem Nessie – valamint Edy és Katerina – fejlődését.

A novella elolvasása csak a New Sun – Shine 5. fejezetének elolvasása után ajánlott!

A kommenteket – és voksokat – köszönöm szépen, sajnos még nem volt időm válaszolni rájuk, de a következő fejezetig bepótlom.

További szép hetet és kellemes hétvégét kívánok!

Jó olvasást a novellához! :)

Pusza, Krisz

Nessie és Jacob novella

Soha többet szerelem!

Nessie szemszög

„A szerelem először egy tekintet,

azután egy mosoly,

azután egy szó,

egy ígéret,

egy találkozás.”

– Hova-hova kisasszony? – Apám hangja állított meg a házból kifelé siettemben.

– Anya megengedte! – hadartam és már indultam is volna újra utamra.

– Nem ezt kérdeztem, hanem, hogy hova igyekszel? Hamarosan minden kész és a vendégek is nemsokára itt lesznek, hogy megünnepelhessük a születésnapodat. Ugye nem szeretnél megvárakoztatni mindenkit és ezzel csalódást okozni az édesanyádnak és a többieknek? Mind sokat dolgoztak a te kedvedért, azért mert szeretnek – próbálkozott a bűntudatkeltéssel.

– Jaj, apa, ne csináld már! Sietek vissza, ígérem, de most engedj… Kérlek! – néztem rá a legártatlanabb nézésemet bevetve, bár ez az idő előrehaladtával egyre kevésbé vált be nála.

– Ha nem vagy itt egy órán belül, tizennyolc éves korodig szobafogságban leszel!

– De apa! – csattantam fel bőszen a kegyetlen bánásmód ellen. Igaz csak félvámpír voltam, de az agyam még így is a perc tört része alatt képes volt feldolgozni a kapott információt. – Ezt nem teheted velem, hiszen én… – Mivel jobbnak láttam nem hergelni tovább apámat, nem fejeztem be a mondatot, helyette bosszúsan fújtatva elhagytam a házat és befutottam a portlandi erdőbe.

Úgy véltem apám ma a szokásosnál is csípősebb kedvében van, ami igazából nem szabadott volna, hogy meglepjen. Már megszokhattam volna, ahogy szigorát is, amik születésnapjaimmal arányosan erősödtek. Ráadásul ez az egész csak még rosszabb volt, ha… De ma akkor is túllőtt a célon! Az, hogy tizennyolc éves koromig szobafogságra akart ítélni, ha nem engedelmeskedem neki, az számomra egyenlő lett volna az életfogytiglannal. Hiszen apám mindenkinél jobban tudta azt, hogy bár emberi években mérve hat esztendős múltam, fizikailag és szellemileg épp ma vagyok tizenhat. A korommal együtt járó bánásmódot pedig ki is követeltem mindenkitől – már egész kicsi korom óta. Azonban mivel félvámpírként én fizikai fejlődésemet tekintve sosem leszek tizennyolc, ez a kegyetlennél is kegyetlenebb büntetés lett volna a részéről – még akkor is, ha ő emberi években mérve értette, mivel az is több mint tizenkét évnyi büntetés lett volna.

Annyira pipa voltam apámra, hogy az agyamat elöntő vörös ködtől észre sem vettem a bokorban ólálkodó alakot. Már csak akkor eszméltem fel a „veszélyre”, mikor a sűrű növényzet mögül elém ugró farkas rám vonyított.

– Oh, hogy az a… – kaptam a szívemhez rémületemben, miután a földet is feltúrva a lábammal lefékeztem rohanás közben. – Tudod, hogy megijesztettél, Jake?! – förmedtem rá, de dühöm csak pillanatnyi volt, végül elmosolyodtam. Soha sem voltam képes rá igazán és sokáig haragudni. Jacob nevetve vakkantott. – Beszélgetünk? – vetettem fel az ötletet. Egy percig elgondolkodott aztán biccentett hatalmas fejével és a fák takarásába rohant. Én a fűbe készültem letelepedni, ami a tegnapi esőtől még harmatos volt, hogy ott várjam meg, de „Cullen génjeim” – amikbe bele volt kódolva a móka – visszavágásra ösztönöztek az előbbiért.

Alig pár másodperc alatt felmértem a helyzetet, majd gyorsan és hangtalanul kúsztam fel az egyik közelebbi fára. Lombkoronája sűrű volt, ideális a rejtőzésre. A levelek közt megbújva vártam, míg Jacob előlépett és meglepetten, kissé ijedten keresni kezdett. Olyan édes volt, ahogy aggódott, alig bírtam visszafojtani nevethetnékem. Mikor aztán már eleget „kínoztam”, mint egy gepárd, kecsesen és csendesen ugró állást vettem fel, majd a legmegfelelőbb pillanatban nekilendülve leugrottam a magasból. Egyenesen Jake-re estem, aki ettől elvesztette az egyensúlyát, így végül mindketten a földön kötöttünk ki. Felnevettem a kialakult vicces helyzeten, míg a fölém tornyosuló Jacob – ugyanis rám esett zuhanáskor – bosszúsan nézett rám és fújtatott. Olyan mókás volt. A két kis ránc a szemöldöke között, megfeszített állkapcsa és csapzott haja, de kuncogásom végül elhalt, mikor a mozgástól szoknyám feljebb csúszott, fedetlen combjaim pedig a köztük térdelő meleg férfilábhoz értek. Furcsa bizsergés indult meg nyomban a testemben. Mindketten nagyot nyeltünk. Vonásaink kisimultak, izmaink elernyedtek, de egyikünk sem moccant. Mintha valami magasabb erő nem engedte volna, hogy messzebbre kerüljünk a másiktól.

Percekig csak némán figyeltük egymást, minden rezdülését és lélegzetét a másiknak, mintha így is képesek lennénk kommunikálni. Annyira fura, érthetetlen volt számomra most minden. Teljesen belevesztem a sötét tekintetbe, míg szívem őrült dobszólóba kezdett a bordáimon, így váratlanul ért a történés. Jacob olyan közel hajolt hozzám, hogy arca alig néhány centire volt enyémtől. Fél pillanatra megijedtem, de az arcomat lágyan simogató meleg lehelet megnyugtatott. Éreztem, nincs mitől félnem, biztonságban vagyok, valaki olyan karjaiban – pontosabban alatta – aki mindenkinél jobban szeret, akihez elrendeltetésszerűen tartozom.

Lassan emelkedtem feljebb alkarom segítségével és húzódtam közelebb annak a férfinak az ajkaihoz, aki iránt már egy ideje – fokozatosan – többet kezdtem érezni puszta barátságnál. Igaz tartottam tőle, hogy mi lesz azután, ha megtesszük az első komoly lépést, de attól jobban, hogy ha nem, és ez ösztönzött arra, hogy szám mielőbb övéhez érintsem. De még mielőtt felgyorsíthattam volna az eseményeket, Jacob tekintete kitisztult és rémülten, kapálózva húzódott el tőlem.

– Jake? – meredtem rá értetlenül és egyben csalódottan.

– Saj… sajnálom, Nessie, nem tudom mi üthetett belém. Kérlek, felejtsd el, ami történt – szabadkozott zavartan és rám sem nézett.

– Ami majdnem történt – javítottam ki. – Mégis, hogy kérhetsz erre? Hogy felejthetném el, hogy majdnem… szóval, hogy majdnem megcsókoltál… csókolóztunk? – éreztem teljesen belepirultam a gondolatba.

– Ne mondd ezt, kérlek, még a végén meghallja valaki! – pillantott körül. – Mi nem… Köztünk nem történt semmi sem, érted? Az előbbi megmozdulásom csak zavart állapotom pillanatnyi gyengeségének tudható be. – Csak pislogtam, mivel ennél nyakatekertebb és értelmetlenebb mondatot még életemben nem hallottam.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy minden irántam érzett érzésed csak pillanatnyi gyengeség hozománya? Hogy a bevésődés miatt van? – néztem rá megbántódva, nem felelt. – Mégis miért teszed ezt? Kit akarsz becsapni? Te is épp olyan jól tudod, hogy szeretsz engem, mint én. Kár tagadnod, mert tudom, de te nem tudhatod, hogy egy ideje már én is hasonlóképp érzek irántad! – Felém kapta tágra nyílt tekintetét. Megdöbbentették, de úgy tűnt meg is lágyították szavaim.

– Ness! – Behunytam a szemem és ráharaptam alsó ajkamra, ahogy végigsimított kézfeje hátával az arcomon. – Ez nem helyes, ugye tudod? – Bólintottam, jelezve, tisztába vagyok vele. – Edward és Bella is ki fog nyírni, ha megtudják, hogy megrontottam a hat… – Kezemet a szájára tapasztottam, hogy elhallgattassam, még mielőtt további sületlenségeket beszélt volna.

– Ma van a tizenhatodik születésnapom, ami nem mellesleg azt jelenti, hogy ma egész nap az én kedvemre kell tenni. – Ő is elmosolyodott és belecsókolt a tenyerembe.

– Edward elevenen fog megnyúzni, Bella pedig faliszőnyeget csinál majd a bundámból – fintorgott, miközben karjaimat a nyakába fűzve húztam őt közelebb magamhoz.

– Majd megvédelek! – suttogtam ajkainak, amik a következő pillanatban éhes vadként csaptak le enyémekre.

Édes volt csókja, zamatos, kívánatos. Olyan közel húzódtam hozzá, amennyire csak tudtam, amiben ő is segítségemre volt, miközben hajamba túrt és a hátamat simogatta. Hol finoman, hol vadul martam ajkait, és még az sem érdekelte, hogy néha a puha, pirosas húsba vájtam éles fogaimat, majd a kiserkenő vörös nedűt a nyelvemmel itattam fel. Ellenben amikor ő nyelvét ajkaim közé csúsztatta, ledermedtem. Egy pillanatra átfutott agyamon, hogy mégsem helyes, amit teszünk, de a szemeiből sugárzó végtelen szeretet és gyengédség, ami régi ismerősként köszönt vissza, segített, hogy túllépjek az új, kissé talán félelmetes ismeretlen dolgokon és élvezni tudjam vele együtt ezeket a boldog pillanatokat.

– Ideje lenne mennünk, még a végén aggódni fognak – húzódott el Jake, megszakítva ezzel ajkaink hosszú percek óta tartó édes játékát.

– Tudom, de minden porcikám tiltakozik ellene!

– Nem helyes, amit tettünk, ugye tudod? – igazított a fülem mögé egy arcomba hulló tincset.

– Ha szeretjük egymást, akkor miért számít a kor?

– Nem tudom, Nessie, nem tudom! – ingatta a fejét. – Mindenesetre jobb lesz beavatni a szüleidet és velük együtt megbeszélni a továbbiakat.

– A továbbiakat? Ezt úgy érted, hogy…? – sűrű pislogásba kezdtem a gondolattól, hogy ennek még lesz folytatása. Ajkam mosolyra húzódott.

– Szeretlek Nessie-m, de ezt már rég tudod. Ha kell – nagyot sóhajtott – belemegyek apád szabályaiba, hogy továbbra is magam mellett tudhassalak. Hogy egyszer, ha itt lesz az ideje, feltételek nélkül az enyém lehess – mondta gyöngéden két tenyere közt tartva arcomat.

– Én már most a tiéd vagyok, Jacob! – ellenkeztem. – Ha… ha elfogadsz, szeretnék már most hozzád tartozni… úgymint… mint a kedvesed – makogtam zavaromban és arcomat jelenleg nem Szerelmem meleg tenyere égette.

– Nessie! – meredt rám döbbenten. Csak nézett és nem szólt semmit, amitől kezdtem magam kínosan érezni. Elvégre is épp most kértem meg burkoltan, hogy fogadjon a barátnőjévé. Végül mikor már jó két perce meg se mukkant szóra nyitottam a számat, de mutatóujjával betapasztotta majd aprót biccentett. A boldogság meleg, bizsergető érzete menten szétáradt mellkasomban, végül egész testemben mialatt ajkamat barátom csókolta.

– Ha szépen megkérlek, megcsinálnád a tőled kapott karkötőmet, ugyanis kissé kinőttem már? – néztem rá bocsánatkérően, pedig arról aztán tényleg nem tehettem, hogy ilyen gyorsan nőttem.

– Persze, csak ne felejtsd el ideadni – mosolygott rám, de jókedve – kedvünk – csak addig tartott, míg kéz a kézben be nem sétáltunk a házunk ajtaján.

– Te! – morogta apám, dühtől izzó tekintetét Szerelmemre akasztva. Összerezzentem, mire Jake ahelyett, hogy szorosabbra fonta volna ujjainkat, elengedett és elém lépett.

– Nyugodj meg, Edward, mindent meg tudok magyarázni! – tartotta fel mindkét kezét védekezően.

– Hogy voltál képes ledugni a nyelvedet a hat éves lányom torkán? – ordította olyan erővel, amibe tisztán érezhetően még a ház is beleremegett. – Ezt soha sem leszek képes megbocsátani neked! – morogta.

– Apa, kérlek! – pillantottam el Jacob mellett. Apámat Emmett és nagyapa próbálta lecsitítani és lefogni, persze nem sok sikerrel.

– Mégis mi történt itt, Jacob? – kérdezte fiát Billy bácsi, aki kerekesszékével megpróbált minél előrébb tolakodni, hogy a többiektől jól láthasson mindent.

– Semmi komoly apa, jobb lenne, ha te most kimennél Charlie-val és Sue-val a kertbe, Esme biztosan szívesen körbevezet titeket odakint – tért ki Jake a válaszadás elől, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintetét tajtékzó apámról.

– Jacobnak igaza van – próbálkozott Esme, de Billy bácsi hárította.

– Fiam?

– Nessie és én… – nagyot nyelt Szerelmem, de még mielőtt folytathatta volna, én már be is fejeztem mondatát.

– Szeretjük egymást és járni szeretnénk! – Szavaim hallatára a döbbent szó nem volt épp megfelelő arra, amit a jelenlévő családtagjaink arcán láthattam.

– Hogy… mit… mondtál? – keresgélte anyám a hangját.

– Miért vagytok így meglepve, hisz számíthattatok volna rá. Vagy már el is felejtettétek, hogy Jacob bevésődése vagyok? Ti is tudjátok, hogy mindig is szerettem… csak épp mostanában kicsit másként – pirultam el.

– Azt hiszem, én mégiscsak megnézném azt a kertet – szólalt meg váratlanul Charlie nagypapa és Sue nénivel kimentek a házból Esme nagyit követve.

– Megnyúzlak kutya és a nyelvedet is kitépem, ki én! – förmedt rá apám ismét Jake-re, és én csak abban reménykedhettem, hogy ennél már csak jobb lesz idővel a helyzet.

– Köszönöm ezt a szép napot, nagyon jól éreztem magamat veled – hálálkodtam a fantasztikus együtt öltött napért.

Csak úgy repült az idő, mintha szárnyakon szállna. Jake-kel lassan egy éve voltunk már együtt – pontosabban pár óra híján. Hetedik – tizenhetedik – születésnapom alkalmából, ami egybeesett az egy éves évfordulónkkal, azt kértem, hagy ünnepelhessem meg azt Forksban. Persze ez a kívánságom nem volt véletlen, és bár apám is jól tudta, hogy csak Jake közelében akarok lenni, fogcsikorgatva, de beleegyezett. Ahogyan vonakodva, de az eltelt fél év alatt egyre inkább megszokta és próbálta elfogadni a kapcsolatunkat Jacobbal. Igaz, sok szabályt vezetett be, na meg gardedámkodott felettünk, mint az az ő idejében szokott volt, de legalább nem ellenezte már, és együtt lehettünk.

– Ennek örülök – mosolygott Szerelmem. – Akkor… jó éjt! – köszönt el és hiába néztem rá várakozón, nem történt semmi.

– Már egy jó éjt csókot sem adsz? – kérdeztem csalódottan.

– Ness… Te is tudod, hogy apád odabentről figyel minket és, ha a kezeden kívül meg merek mást csókolni, leszedi a fejemet – emlékeztetett fintorogva. Igaza volt és ettől ökölbe szorult a kezem, majd úgy, hogy apám biztosan láthassa az ablakból, számat Jacobéra nyomtam gyorsan. Szerelmemet tettem úgy meglepte, hogy a döbbenettől kővé dermedve állt előttem, és míg én ajkát cirógattam ő levegőt sem vett.

– Jó éjt! – köszöntem és ajkamon önelégült mosollyal léptem be a házba. Apám az ablak előtt állt, arca dühösen festett, amit az én mosolyom csak még szélesebbé lett.

– Renesmee! – hangja keményen csengett.

– Igen, apa? – feleltem nyájasan, mint aki nem tud semmiről.

– Miben állapodtunk meg? – kérdezte felém fordulva.

– Ugyan már apa, hisz szeretem Jake-et, és mint minden nő, én is érzek a párom iránt test vágyat. Na, de jó éjt! – Ezzel magára hagytam dührohamot kapni készülő apámat és a szobámba vonultam.

Az ágyamon fekve, a faház kicsiny szobájának mennyezetét bámultam és azon keseregtem, milyen kevés időt is tölthettem Jake-kel. Igaz, hogy már fél éve jártunk, de a távolság miatt – én családommal az oregoni Portlandben ő pedig továbbra is La Pushban élt –, és mert családjaink nem nézték jó szemmel a kapcsolatunkat, nem sokat találkoztunk. De legfőképp nem szerethettük úgy egymást, ahogyan szerettük volna. Jacobot, ha nem is mondta volna ki soha, de zavarta, hogy „igazából” még csak a hetedik életévemet töltöm be ma-holnap. Bár minden más értelemben már felnőtt voltam, egy tizenhét éves kész hölgy, ez mégsem feledtette el vele a valós tényeket. Noha jól tudtam, hogy ha én érzem iránta azt a másfajta vágyat, akkor neki is kell – vagy legalábbis reméltem érzi és apám ezért olyan vele amilyen –, mégsem történt soha semmi több néhány, talán nem épp ártatlan csóknál. Most viszont újra itt voltam Forksban, a közvetlen közelében, mégis alig egy fél napot tölthettem vele, kettesben.

Ahogy ezt átgondoltam, rájöttem, hogy mit kell tennem. Hogy ezt a napot még szebbé, felejthetetlenné tehessem mindkettőnk számára. Gyorsan fogtam is magam és a fürdő után a bőröndömet felforgatva előkerestem azt a ruhát és fehérneműt, amit Alice nénikémmel épp egy ilyen alkalomra vettünk – persze titokban. A mélylila kivágott felsőhöz a rövidszoknya helyett farmert vettem, mivel a távot futva szándékoztam megtenni. Alá egy nagyon szexi fekete csipke-selyem fehérnemű kombinációt öltöttem, majd miután felvettem a kabátomat az ablakon át távoztam.

Szerencsémre nem kellett félnem attól, hogy apám idő előtt rájön a szökésemre és megállít, mivel tettemmel és Jake körül forgó gondolataimmal épp eléggé felhúztam ahhoz, hogy ne akarjon az elmémben olvasni. Ráadásul, hogy lenyugtassa magát, hallottam, hogy anyával sétálni indultak, így legalább egy fél óráig még biztosan nem kellett attól tartanom, hogy rájönnek leléptem itthonról.

Este volt már, koromsötét és kihalt minden, így hamar megjártam az utat La Pushba. Szerelmem még most is abban a kissé ütött-kopott fakó pirosra festett házban élt, amit az apja hagyott rá. Billy bácsit alig két hónapja vesztettük el, csendben, álmában ment el. Paul és Rachel akkor kérték Jacobot, hogy költözzön hozzájuk, de ő inkább a szülői házban maradt – bár nővére így is gondoskodott róla.

A határt gond nélkül léptem át, hisz nekem szabad volt. Hála a bevésődésnek engem a falkából senki sem bánthatott, még ha az születésemkor ketté is szakadt. Szerencsére Jacob és Sam falkája békében tudott egymás mellett élni, még a járőrözést is felosztották maguk közt. Az északi, északkeleti határvonalnál ma Seth és Embry őrködött, csak odabiccentettem nekik és futottam is tovább Szerelmemhez. Azalatt a pár mérföld alatt, míg elértem a Black házat vagy százszor is átgondoltam mit fogok tenni, ha kinyílik az ajtó. Abban biztos voltam, hogy először is megcsókolom Szerelmemet, majd úgy gondoltam, hogy főzök neki egy finom vacsorát – bár a konyhaművészetekben nem voltam épp jártas –, megmasszírozom és, ha szeretné, vele töltöm a ma éjszakát. Felejthetetlenné akartam tenni ezt az estét, változó korom utolsó napját és az évfordulónkat, de azért nem akartam letámadni. Azonban mikor a bejárati ajtó valóban kinyílt és megláttam Szerelmemet abban a rövid kisnadrágban, elvesztettem az eszemet és egyben elvetettem a jól átgondolt tervemet is.

Számat menten Jake ajkaira nyomtam, egyik karomat a nyakába fűztem, míg a másikkal végigsimítottam fedetlen mellkasán egészen az izmos kockákig. Éreztem, ahogy megremegett tenyerem alatt a hatalmas férfitest, majd nyelve őrült kergetőzésbe hívja enyémet. Teljesen elvesztettem a józan eszemet, minden értelmes gondolat kiszállt a fejemből. Lábammal rúgtam be a ház ajtaját és egy percre sem megszakítva csókunk, tolni kezdtem Jacobot a hálója felé. Féltem, hogy ellenkezni fog, de nem tette. Mikor nekiütköztünk a falnak, amiről szobájának ajtaja nyílott, egy hirtelen, határozott mozdulattal megváltoztatta a felállást, és mialatt most ő nyomott a falnak és diktálta ajkaink ütemét, megszabadított kabátomtól. A súlyos anyag a földre hullott, mi pedig azon átgázolva estünk be a szobába. Leírhatatlan volt az érzés. Jacob karjai olyan szorosan öleltek magukhoz, hogy azt hittem sosem ereszt el ezek után, és igazából vágytam is rá, hogy így legyen.

Miután ez az ajtó is hangos puffanással csukódott be mögöttünk, Jake az ágyra taszított. Vágytól izzott mindkettőnk tekintete. Most már nem érdekelt semmi, ami eddig akadály lehetett, most csakis az számított, hogy minél előbb újra csókoljon és eggyé forrasztva a testünket enyhítsen azon a kínzó érzésen, ami pár perce még ismeretlen volt testemnek.

Pihegve feküdtem ott a puha textíliák közt, amiknek minden pólusa Jacob illatát árasztotta magából, mintha csak ezzel is gerjeszteni akarná már így is felkorbácsolt vágyaimat. Szerelmemet figyeltem, aki ugyancsak kapkodva vette a levegőt. Tekintete ködös volt, vonásai lágyak, ahogy végignézett rajtam. Én is követni akartam a példáját, de akkor váratlanul aprót rázott a fején, és mint aki most ébredt rá, hol van, megváltozott.

– Nessie!? – meredt rám hitetlenül. – Ez… – kezdte, majd ismét megrázta fejét. – Várj egy kicsit – kért, ám nekem eszem ágában sem volt.

– Mégis mire? – kérdeztem vissza, és ülő helyzetbe tornászva magamat kinyúltam érte, hogy berántsa az ágyba. Jacob meglepődött mikor a háta a matrachoz csapódott, de még mielőtt bármit is mondhatott volna, a számat ismét az övére nyomtam. Csak azt akartam, hogy csókoljon egész éjjel, miközben szerelmeskedünk, de Jake nem csókolt vissza. Felnéztem rá, miközben ülő helyzetbe húztam magam a csípőjén. Arca gondterhelt volt, de tekintetében még mindig ott csillogott a vágy. Nem értettem, mi üthetett belé, de enyhíteni, ha nem teljesen eltüntetni akartam az aggodalmát.

Miután gyengéden megcsókoltam, visszaegyenesedtem és egyetlen mozdulattal megszabadultam a felsőmtől. Jake szeme tágra nyílt én meg lányos zavaromban azt sem tudtam, mit tegyek. Ám attól, ahogyan Szerelmem végigmért és nagyot nyelt, felbátorodtam. Balommal megfogtam jobb kezét, és míg a másikkal a lepedő anyagát szorongatta, az előbbit kínzó lassúsággal végigvezettem felsőtestemen. A meleg férfikéz remegve haladt át hasamon, hogy elérje mellemet. Finoman vezettem rá a puha halmok egyikére és gyengéden ösztönöztem arra, hogy megmarkolja. Jake tekintete ismét ködössé vált úgy engedelmeskedett akaratomnak, ami egy hangosabb, reszketeg sóhajt csalt elő mellkasomból.

– Jake – pihegtem és csókért hajoltam, de ő egy váratlan mozdulattal átgördített, felcserélte ezzel testhelyzetünket. Azt hittem ő szeretné diktálni az ütemet, de tévedtem.

– Ness… menj el… kérlek – súgta a fülembe mialatt ajkával fülcimpámat cirógatta. Először nem is fogtam fel, hogy mit beszél, de mikor szavai eljutottak tudatomig és ott értelmet nyertek, kipattantak a szemeim.

– Hogyan? – néztem rá értetlenül, hitetlenül, bízva benne, hogy talán mégis rosszul értettem.

– Szeretlek, de ez nem helyes… még nem! – suttogta, de látszott rajta, mennyire erőlködik, hogy tényleg képes legyen ellenállni nekem.

– Ezt csak apám miatt mondod, igaz? – kérdeztem dühösen.

– Nem, nem csak Edward miatt. Ness, én nagyon szeretlek… és igen, immáron kívánlak is. Gyönyörű vagy, Szerelmem, és ha eljön az ideje, ígérem neked, elveszlek, ahogy az tisztességes és akkor majd apádnak sem lehet egy rossz szava sem.

– Tartasz apámtól, ezt értem, de mi a másik ok? Halljam Jacob, ki vele! – parancsoltam rá, miközben ökölbe szorultak kezeim. Sejtettem a másik okot, amiért helytelennek ítéli, amit tenni készültünk, mégis tőle, az ő szájából akartam hallani.

– Nincs másik – fordította el rólam tekintetét, mire biztos lettem benne, hazudik.

– Szóval nincs? Valóban? – kezdtem fennhangon. – Akkor gondolom az egy cseppet se zavar, eszedbe se jutott egy pillanatra sem, hogy míg úgy nézek ki, mint egy tizenhét éves lány, addig valójában csak pár óra választ el a hetedik születésnapomig? – szűrtem a szavakat a fogaim közt és féltem, összegyűlt könnyeim mindjárt eláztatják az arcomat.

– Nessie! – fogta két keze közé az arcomat, de én nem bírtam ránézni. Kiszakítottam fejemet fogásából, felpattantam az ágyról, majd felkapva a pólómat a földről, sírva kiviharzottam a házból.

Egyenesen haza vettem az irányt, zokogtam mikor beléptem az ajtón. Apám dühös arca mikor meglátott aggodalmas ráncokba futott. Nem szólt semmit, de biztos voltam benne, hogy amit tudni akart, amit tudnia kellett, már mind kiolvasta elmémből. Anyám egész este vigasztalt, én meg a karjaiba dőlve szidtam az egész életemet.

A másnap hamar eljött, Alice nénikém meg dühöngött, mivel vörösre sír szemeimmel ő se igazán tudott mit kezdeni. Szüleimmel korán átmentünk a nagyházba, ahol már az utolsó simításokat végezték a többiek. Dél felé, mielőtt még Charlie nagypapa és Sue néni, na meg Seth megérkeztek volna, váratlan vendég állított be hozzánk.

Jacob szemszög

„Könnyebb szerelembe esni,

ha még nem szeretünk,

mint megszabadulni szerelmünktől,

amikor szeretünk.”

– Alice? – szóltam bele a kagylóba miután beütöttem a Cullen ház számát a kis, ezüst készülékbe. Még mindig az ágyon feküdtem és azon gondolkodtam, hogy mit rontottam el, és azt hogyan is kéne jóvátennem. – Ha megkérhetlek, visszaszólnál, hogy Nessie épségben hazaért-e? – hadartam, mikor a vonal másik végén felcsendült a kis kobold csilingelő hangja. Kérdezősködni kezdett a történtek felől, de én meg se várva válaszát kérésemre, előre megköszöntem a majdani szívességet és egy sziát követően bontottam a vonalat.

Ezt követően fél éjszaka mást sem tettem csak gondolkodtam, de hajnaltájt a fáradtság végül elnyomott. Sokáig aludtam, így már javában elmúlt dél is, mikor kótyagosan magamhoz tértem. Ma volt Nessie szülinapja és ezt semmi pénzért sem hagytam volna ki, még ha ki is hajítanak a házból, ha látni sem kíván Szerelmem.

Gyorsan megmosakodtam, majd a fák közé menve a lábamra kötöttem egy inget meg nadrágot, és a távot Cullenékhez farkas alakban tettem meg, hogy mielőbb odaérhessek. Az út során többször is átgondoltam, hogy mit fogok neki mondani, de mikor odaértem meglepetés várt.

– Te meg? – förmedtem rá a Kedvesemet ölelgető vámpírra.

– Oh, helló, Jacob! – vigyorgott a kellemetlenkedő és kezet nyújtott, de én tiltakozón karba fontam enyémeket. Eszem ágában sem volt jópofizni vele. Négy éve sem volt, sőt hét éve sem. Nem tudtam miből gondolja, hogy most van. – Nem tudtam, hogy még mindig tartjátok a kapcsolatot – fordult Nessie felé. Na igen, azt azonnal gondoltam, hogy nem szimpla látogatást tenni jött. Reméltem, Ness majd jól pofára ejti azzal, hogy elmondja, együtt vagyunk, de nem így történt.

– Jacob a család barátja – húzta ki magát Szerelmem és egy szúrós pillantást küldött felém szeme sarkából.

– Vagy úgy, értem – vigyorgott önelégülten a vérszopó. Annyira idegesített már csak a puszta jelenléte is, hogy kedvem támadt egy jókorát behúzni neki. De tudtam, akkor nem csak a mosolyát törölném le az arcáról, de vele együtt a fejét is szilánkosra törném, így nagy nehezen, de visszafogtam magamat.

– Nessie, beszélhetnénk? – fordultam Kedvesem felé, de ő tekintetével azt a nyomorultat tüntette ki, dafke csak azért is.

– Nekünk nincs miről beszélnünk, ami volt azt este tisztáztuk, szóval, ha megbocsátasz mi most… – játszotta meg magát, de mikor megérintette az olívzöld árnyalatban játszó márványbőrt, hogy tulajdonosát arra ösztökélje, vonuljanak félre, az agyamat ellepte a vörös köd.

– Tévedsz, mert nagyon is van! – ütöttem el a kezét, ami a vérszívó karján nyugodott, majd megragadva a másikat kicitáltam a házból.

– Ezt meg mégis hogy képzelted, Jacob Black? Ezt még nagyon megkeserülöd! Nem bánhatsz velem így, nem vagyok a tulajdonod! – üvöltötte az arcomba.

– Most nagyon tévedsz, Szerelmem, te az enyém vagy! Az enyém vagy mióta megszülettél és örökre az is maradsz, ha akarod, ha nem! – vágtam rá dühből, amit miután kimondtam, azonnal meg is bántam, de már késő volt.

– Oh, igen? Szóval így gondolod? Hát tudd meg, Jacob Black, hogy én nem vagyok senki tulajdona, de legfőképpen nem a tiéd. Most pedig engedj el, ugyanis várnak rám! – rántotta ki kezét szorításomból.

– Nahuel csak hadd várjon, nekünk még beszédünk van – mordultam fel.

– Nem, nincs! Az este… a tetteid mindent elárultak és én megértettem mindent – rándult meg szája szeglete alig észrevehetőn, de míg vonásai felett volt, addig szemei tükre felett már nem volt hatalma, azok szomorúan csillogva mutatták meg nekem igazi érzéseit.

– Ness, kérlek, ne butáskodj! Az este… De hisz már elmondtam, hogy mi a helyzet.

– Na persze! Mindig azzal jössz, hogy nem helyes, hogy apám szigora és szabályai miatt nem teszel semmi olyat, amit minden más szerelmes pár nyíltan tesz. De valld be őszintén legalább egyszer az életben, hogy ha mindez igaz is, részben akkor is azért tartasz, és nem teszel meg bizonyos dolgokat a kapcsolatunkban, mert zavar a valódi életkorom. Valld be, Jacob, kérlek, csak egyszer valld be, hogy így van – könyörgött kétségbeesetten, én pedig tehetetlenül álltam és figyeltem az arcán végigpergő sós könnyeket. – Jake… kérlek… egyszer… – mondogatta elszántan. Képtelen voltam tovább nézni Szerelmem – felesleges – szenvedését. Gondolkodás nélkül léptem közelebb hozzá, és két tenyerem közé véve az arcát, számat keményen övére nyomtam. Dühösen csókoltam őt, belé fojtva a hamis vádakat. Nessie szemei hirtelen kipattantak, szája és apró öklei mellkasomon tiltakozni kezdtek. Még erősebben fogtam, magamhoz szorítva kecses, törékenynek tűnő testét.  Egyik kezemet tarkójára csúsztattam, beletúrtam hajába úgy vontam közelebb arcát enyémhez, míg a másik kezem lesiklott a hátán. Nessie még mindig ellenkezett, öklei továbbra is ütlegeltek, de ajkai már nem voltak ilyen visszautasítóak. Aprókat remegett szája csókom alatt és mikor enyémmel „szétfeszítettem” azt, hogy elmélyíthessem a csókot, végleg megadta magát. Ajkaink szenvedélyesen becézgették egymást, nyelveink vad táncba kezdtek, miközben a hátán kalandozó ujjaim kissé remegve befurakodtak felsője alá, hogy óvatos finomsággal végigsimítsanak a puha, selymes bőrön. Azonban Szerelmem érintésemtől váratlanul összerezzent, majd minden erejét beleadva – és figyelmetlenségemet kihasználva – eltaszított magától és azzal a lendülettel be is húzott egyet.

– Ezt… ezt… – nézett rám haragosan, de engem váratlanul megrohamoztak az emlékképek, amiktől aztán nevethetnékem támadt. – Te meg mégis min nevetsz? – kérdezte összezavarodva.

– A hasonlóságokon… lényegtelen. – Aprót ráztam fejemen, hogy kiűzzem onnét az emlékeket arról a napról, mikor Bella ugyanúgy húzott be nekem, mint most a lánya. – Nessie, kérlek, higgy nekem! Engem nem érdekel se az apád, se a valódi életkorod, bár az igaz, hogy egyik se elhanyagolható tényező. Egyszerűen arról van szó, hogy úgy érzem, most még nem lenne helyes, hogy ha… – megköszörültem a torkomat – szóval, ha…

– Ha a kapcsolatunkba belekeveredne a testiség? – fejezte be a mondatomat, amit én zavarom miatt képtelen voltam.

– Igen, Nessie! Ne gondolj rosszat és azt se mondd, hogy ez apád miatt van, mert nem. Egyszerűen korainak tartom, nem lenne hely… – gyorsan feltartotta mutatóujját, ezzel belém fojtva a mondandómat, és figyelmeztetett arra, hogy többet ezt a szót nem szeretné hallani.

– Bár azt mondod, hogy nem zavar a korom, mégis ez a legfőbb akadálya a dolgoknak. Én igazából még nem érzem készen magam mindenre, de miattad bármit megtennék – sunyta le fejét zavartan. Szemem elkerekedett, szám résnyire nyílt a megdöbbenésemben.

– Ness… De hisz én sosem kértem, soha sem kérnék tőled ilyet, akkor meg miért? – értetlenül meredtem rá, és ismét két kezem közé fogtam az arcát, hogy szemébe nézhessek.

– Mert férfi vagy! – sütötte le tekintetét, elpirult. – Ma-holnap betöltöd a huszonnégyet és még nem ismered a testi szerelmet, mégpedig miattam nem! A bevésődés miatt rám kell várnod, ez kiszúrás – grimaszolt.

– Te meg mégis miféle sületlenségeket hordasz itt össze? – förmedtem rá. – Azt hiszed, mert tudod, mert megtanították neked mi zajlik le egy férfiban, az azt is jelenti, hogy ismersz engem, az érzéseimet? Mert akkor tévedsz! – Tágra nyílt szemei kíváncsian csillogtak. – Igaz, férfi vagyok és igen, várnom kell rád, de boldogan teszem. Életem egyik legszebb napja… na jó, pillanata volt – helyesbítettem –, amikor bevéstelek. Az elmúlt hét év számomra felejthetetlen, és boldog vagyok, mert veled tölthettem. Igaz, az érzéseim időközben megváltoztak, de a tieid is, és mikor bevallottad, hogy szeretsz, hát az… huu! – mindketten elnevettük magunkat, Nessie szemei pedig most már a boldogságtól csillogtak. – Szeretlek megérinteni és megcsókolni, szorosan magamhoz ölelni, és bár igaz, volt már nem egy olyan gondolatom, ami miatt Edward azt hiszem, jogosan foszthatná meg a nyakamat a fejemtől, még nem érzem úgy, hogy… – kerestem a megfelelő, finom szavakat – képes lennélek az ágyamba csábítani. Gyönyörű… – futottam gyorsan végig rajta tekintetem és helyesbítettem – dögös vagy és én nagyon szeretlek, de a szexszel várni szeretnék.

– Gondolom, a szüleim ezt az ötletedet díjaznák? – fintorgott, majd nagyot sóhajtott. – Én is nagyon szeretlek és amennyiben vársz rám még egy kicsit, ígérem, amint annyi leszek, mint amennyinek kinézek, ki sem tudsz majd dobni az ágyadból – búgta a fülembe kéjesen, mire nehézkesen nagyot nyeltem és gyorsan körbepillantottam egy dühöngő szülő után kutatva. De szerencsémre egyik sem közelített felém kiélezett fogakkal, azonban a ház ajtajában ott állt Nahuel és leplezetlenül minket nézett. Legyőzöttként figyelte párosunkat és ez elégedettséggel töltött el. Gyorsan megcsókoltam Szerelmemet és magamhoz öleltem, ezzel is jelezve a vérszívónak, hogy esélye sincs Nessie-nél. Ő csakis az enyém volt és örökre az is marad, reméltem, ezt egyszer és mindenkorra bevési abba a kemény fejébe és többet nem is látjuk.

Az ezt követő napokban korán keltem, egy percet sem akartam elvesztegetni, amit Nessie-vel tölthettem. Na, meg persze nem szívesen hagytam Szerelmemet Nahuel társaságában. Már maga a tudat is majd' megölt, hogy az a vérszívó esténként a közelében volt. Legszívesebben miszlikbe cincáltam volna, de legalábbis most még jobban Nessie mellett akartam lenni. Azonban Edward minden este hazaküldött, és ahogy mindig, ha jót akartam nem ellenkezhettem. Csak az az egy hozott némi megnyugvást, hogy itt maradtak, a közelemben, még néhány napig… míg Nahuel náluk vendégeskedik – a gondolattól viszont kezeim ökölbe szorultak, fogaimról visszahúzódott ajkam, a tükörből pedig egy féltékeny, szerelmes fiú tekintett vissza rám.

Miután annak a vérszívónak a távozását követően Cullenék visszamentek jelenlegi otthonukba ismét, még korábban kellett kelnem, hogy kellő időt tölthessek Nessie-vel. Ma is épp így tettem. Gyorsan elkészültem, nővéreméknél reggeli közben meghallgattam a fiúk szokásos beszámolóját a két falka és a törzs életéről, ügyeiről, majd a fontosabb dolgokat megvitatása után, egyenesen a Cullen ház felé vettem az irányt.

Még messze jártam, talán az államhatárt sem léptem át, mikor is az orromat váratlanul megcsapta egy ismerős-ismeretlen szúrósan édeskés illat. Menten megtorpantam és körülnéztem, de nem láttam senkit. Aztán az egyik bokor levelei hirtelen megrezegtek a hátam mögött, mire vicsorítva, támadásra készen megperdültem, hogy farkasszemet nézhessek ellenségemmel.

– Szép jó reggelt, Jacob! – üdvözölt Nahuel nyájasan. Ajkam undorodva rándult meg, és azon kezdtem filózni, mit keres még itt egy hét eltelte után. – Csak nem Renesmee-hez tartasz, mert akkor felesleges úgy sietned, ilyenkor még biztosan alszik – vigyorgott, amitől fújtatva kaparászni kezdtem mancsommal a földet. – Na, de mindegy is, ez a kis idő még kapóra is jön, ugyanis beszédünk lenne. – Értetlenül vakkantottam. – Mindjárt elmondom miről is lenne szó, ne türelmetlenkedj – kacagott. Rámordultam. – Tudod, néhány napja bizakodva jöttem ide. Nem kerülgetem a forró kását, az igazság az, hogy úgy gondoltam Nessie most, hogy betölti a hetedik életévét és ezzel befejezi a fejlődést, mondjuk úgy, „szabad préda” lesz. – Felmordultam vigyorát látva. – Csak, hogy veled nem számoltam – fancsalodott el képe. – Mikor évekkel ezelőtt megmentettem mindannyiótok életét – feszített büszkén – és megismertem Renesmee-t, aki ugyanolyan, mint én magam vagyok, akivel mindenben tökéletesen passzolunk, már akkor arra gondoltam, hogy ha felnő, meghódítom. Renesmee szép és intelligens, megérdemel valaki olyat, aki méltó hozzá, egy minden szempontból hozzá illő társat. Te nem így látod? – Elfojtottam egy vicsort. Kedvem lett volna letépni a fejét a helyéről. – Néhány éve, mikor itt jártam még nem sejtettem, hogy egy hozzád hasonló korcs egyszer keresztbe tehet majd nekem. Renesmee elmondta, hogy van ez az… izéd, amivel megbabonáztad vagy mi, de tudd meg, én soha sem fogom feladni ezt a harcot – mutatott rám fenyegetően, majd lassú léptekkel körözni kezdett körülöttem, ami csak még jobban idegesített. – Ugyan már, Jacob, hisz gondolj csak bele! Renesmee egy félvámpír, soha többé nem fog már öregedni, ő halhatatlan. A családja többségében vámpírokból áll, olyanokból, akik közül nem mindenki szívlel téged, már, ha jók a meglátásaim. Ráadásul, ha jól tudom, a te fajtád is így van szíved választottjával – tépkedte a fájó sebeimet valószínűleg, hogy kikészítsen. – Renesmee nem egy ilyen mihaszna kutyát érdemel, ő valaki olyat érdemelne, mint mondjuk én – közölte fapofával, mire támadólag felé mozdultam, de elugrott előlem. – Ugyan már, Jake, lásd be, én csak az igazat mondom. Renesmee minden szempontból passzol hozzám, míg hozzád… – nézett végig rajtam megvetően. – Nos, elhiheted, én mindent megadnék neki, amire csak szüksége lenne. Elhalmoznám őt mindennel az örökkévalóság végéig, megóvnám, ha kell, és gyermekeket nemzenék neki, hogy megtapasztalhassa az anyaság érzését. – Míg befejezte, én mancsommal a földbe egész kis árkot ástam dühömben. – Jake, Jake – ingatta a fejét –, ha igazán szeretnéd őt, belátnád, hogy ti nem egymáshoz valók vagytok, hogy soha sem lehettek boldogok, hisz mindenki ellenzi és fogja is a kapcsolatotokat. Ha rám hallgatsz, ha tényleg szereted, elereszted, hogy boldog lehessen mással. – Felmordultam, mint aki azt mondja soha! – Nos, te tudod, Jacob, mindenesetre fontold meg a dolgokat, azzal még nem veszthetsz semmit – kacsintott pajkosan. – Na, viszlát… Vagyis inkább, ahogy mondani szokás, Isten veled! – intett és a következő pillanatban már csak a szagát éreztem és a porfelhőt láttam, amit maga után hagyott.

Percekig álltam ott utána bámulva, pedig biztosan tudtam, sosem hagyom el Nessie-t, legfőképp, hogy egy ilyen nyomorult kezére adjam. Mégis csendben álltam hosszú ideig, gondolkodnom kellett. Gyűlöltem Nahuelt, főleg, hogy képes volt a bogarat a fülembe ültetni. Azt be kellett ismernem, hogy a kapcsolatunkat sokan ellenzik és még többen nem nézik jó szemmel, hogy sok az akadály előttünk, hogy felhőtlenül boldogak aligha leszünk valaha is, de mindennek ellenére úgy gondoltam, sohasem bírnám elhagyni őt. Végül hosszas gondolkodást követően újra megindultam Szerelmemhez, bár lábam most, mintha lassabban vitt volna.

Az egész napot Nessie-vel töltöttem, messze a házuktól, hogy Edward előtt rejtve maradjanak gondolataim. Persze tudtam, az a vérszívó is éppen ezt akarná, de nem miatta rejtegettem elmém. Talán féltem tőle, hogy neki adnának igazat, a következményekre pedig még csak gondolni sem akartam. Ahogyan arra sem, hogy több mint valószínű, nem most találkoztunk utoljára.

– Ezt a butaságot meg mégis honnan szedted? – csattant fel Szerelmem, mikor egyik beszélgetésünk alkalmával felvetettem neki, hogy lehet, Nahuel mégiscsak jobban illene hozzá, mint én. De ő felháborodva hallgatásra intett. Kérte, ne butáskodjak, hogy ne mondjak ilyeneket, hiszen ő csakis engem szeret és bár a gondok tudtam, ezzel nem szűnnek meg, mégis megnyugodtam és megpróbáltam elfelejteni minden mást. Legfőképp amit az az alávaló mondott.

– Sssh! Szeretlek! – térdeltem le elé az ágy mellé, arcát tenyereim közé vettem, hogy csókkal vigasztaljam meg. Ám akárcsak máskor, főleg ha kettesben voltunk, néhány ártatlan csóknál nem tudtunk megállni. Belemelegedve ajkaink tüzes játékába, miközben Nessie lassan hátradőlt az ágyon, magával húzott engem is. Persze hülye lettem volna tiltakozni, ráadásul jelenleg nagyon is vágytam rá, hogy még közelebb tudhassam magamhoz Kedvesemet. Míg összegabalyodva csókoltuk egymást, egyik kezem oldalán lecsúszva gyengéd simogatásába kezdett. Óvatosan végigsimítottam farmerbe bújtatott combján, majd lassan felfelé haladva kezem utat talált magának a krémszínű pulóver alá. De még mielőtt nagyon belejöhettem volna a finom, selymes bőr cirógatásába, egy szigorú, fenyegető hang megálljt intett.

– Jacob Black! Esküszöm neked, ha nem veszed ki sürgősen a kezedet a lányom ruhája alól, ezentúl három lábon fogsz járőrözni! – fenyített meg Edward, aki Bellával minden valószínűség szerint most térhetett haza szokásos esti sétájukról.

Nem akartam gondot, így jobbnak láttam gyorsan elköszönni Szerelmemtől, majd kikerülve az „enyhén” felpaprikázott apját az ablakon át távoztam Nessie szobájából.

Másnap reggel, remélve lecsillapodtak már a kedélyek, ismét Nessie-hez siettem a szokásos reggeli teendőim után. Azonban ismételten csak, épphogy elhagytam az államhatárt, orromat megint megtöltötte az ismerős édes, émelyítő illat. Felmordultam, de Nahuel nem mutatkozott. Feltűnés nélkül tekintetemmel gyorsan végigvizslattam a zöld rengeteget, de nem láttam. Végül pár perc feszült várakozást követően ismét megindultam. Aznap nem láttam azt a vérszívót, Edward elől pedig a békesség kedvéért igyekeztem elrejteni minden vele kapcsolatos gondolatomat. Nem úgy, mint a lánya körül forgóakat, amik mostanában igencsak felpaprikázták Edward hangulatát. De nem tehettem róla és még csak vissza sem tudtam fogni fantáziámat, ami olykor-olykor igencsak elkalandozott. Hisz Nessie immáron kész nő volt szemrevaló adottságokkal megáldva, én pedig egyre inkább szerelmes. A szívem és az eszem is őt akarta mindennél jobban… na meg mi tagadás a testem is utána vágyakozott.

– Jacob, Jacob! – Amint meghallottam a kellemetlenkedő hangot Nessie-től tartva hazafelé, megtorpantam. Hűvös szél fújt, a bundám hullámzott erejétől. Annyira belemerültem gondolataimba, hogy még a szagát se észleltem ellenségemnek. Felnéztem. Nahuel az egyik fa hajladozó ágán ült. Ráförmedtem, mire leugrott, majd rájátszott kecsességgel elém libbent. Már megint mi a francot akarsz? – mordultam rá ismét.

– Gondolom, majd megöl a kíváncsiság, hogy megtudd, mit keresek itt megint. – Helyeslőn, sürgetőn bólintottam. – Akkor most jól figyelj, mert csak egyszer mondom el – tartotta fel mutatóujját, nyomatékot nyújtva szavainak. – Hagyd békén Renesmee-t, tűnj el az életéből! – ordította, míg én vicsorítva morogtam rá. Most aztán tényleg nem hiányzott sok hozzá, hogy rátámadjak és megöljem. – A minap megpróbáltam kedvesen és finoman hatni a józan eszedre, már ha van neked olyanod – sértegetett. Mérgemben ismételten csak gödröt vájtam a földbe. – De úgy tűnik nincs, nem értettél a szép szóból, így most kénytelen leszek bekeményíteni, hogy egyszer és mindenkorra megértsd, te nem vagy Renesmee-hez való! Nektek nem lehet közös jövőtök erről én kezeskedem! – Tekintete dühtől izzott akárcsak sajátom. – Te csak egy nyomorult korcs vagy, mit is nyújthatnál te neki? Semmit! Ellenben velem – húzta ki magát büszkén. Hogy harapnám át a torkodat te, féreg! – vicsorítottam. – Na most nagyon figyelj ide! Bár szeretem Renesmee-t, nem fogom átengedni őt másnak, legfőképp neked nem! Ha nem szállsz ki az életéből örökre és engeded át őt nekem, felkeresem a Volturit. – Hirtelen megrökönyödtem, ahogy elmémen keresztülfutottak az egykori találkozásunk képei. A havas táj, az összeverődött vámpírok és farkasok hada, szemben a sötét csuklyás alakokkal. Akkor mindannyiunk élete veszélyben volt, csak a szerencsének és a most előttem feszítő nyomorultnak köszönhetően úsztuk meg ép bőrrel az „összecsapást”. – Biztosra veheted, hogy nem repesnének a hírtől, miszerint veszélyben a hatalmuk. Hiszen gondolj csak bele. Az évek során a Cullen klán nem hogy nem szakította meg a kapcsolatot a vérfarkasokkal, de a szövetségüket mostanra még jobban megerősítették. Szerinted, ha már Renesmee puszta léte is akkora hangot váltott ki a körükben, mi lesz, hogy ha megtudják, összeállt veled? – kérdezte, de nem várt választ. – Elárulom neked, csak hogy ne kell feleslegesen törnöd azt a szőrös kobakod, hogy a Volturi hamar ráeszmélne mekkora fenyegetés is rejlik a ti… szerelmetekben – fintorgott. Még tartottam magam, de csak a kíváncsiságom végett. – Egy félvámpír és egy farkas nem épp biztató páros. Sőt mi több, joggal gondolhatnák, hogy kapcsolatotoknak egyszer gyümölcse lesz, egy olyan keverék korcs fatty pedig nem hogy nem kell senkinek, de nagy veszélyt is jelenthet a vámpírvilágra, főként annak uralkodóikra – nevetett ördögien. Nem bírtam tovább, nekitámadtam, de hárított, majd míg én a rám sújtott ütéstől kissé kábán feltápászkodtam a földről, ő visszaült a fa egyik magasabbik ágára. – Feleslegesen próbálkozol, remek harcos vagyok – kuncogott. – Ha még nem jöttél volna rá, a Volturi sose engedné, hogy fenyegetve legyen a hatalmuk. Ha úgy éreznék ti és a fattyatok veszélyt jelentetek rájuk nézve, és miért ne éreznék úgy – nevetett –, elhiheted, hogy egy percig sem gondolkodnának rajta, mit tegyenek. A hatalmuk megtartása érdekében bármire képesek, akár arra is, hogy különösebb indok nélkül megöljenek titeket. Hiszen ha végeznek veled és Renesmee-vel megszüntetik a veszélyforrást. Az már más kérdés, hogy talán a szeretteitekkel is végezni fognak, hogy még véletlen se tudjanak megtorlást szervezni. Na, de mindegy is, hisz ez csak egy elképzelés a jövőt illetőleg, aminek nem feltétlen kell bekövetkeznie, de ez már csak rajtad múlik – vigyorgott győzelemittasan. Te aljas, nyomorult vérszopó! – mordultam és minden erőmből nekirohantam a fának, de hiába. A fa megingott, ám az a féreg egy mozdulattal átlendült egy másikra. – Ajánlom, hogy gondold át a dolgokat. Ha ahogy mondod, tényleg szereted a te Nessie-det, gondolom, nem kívánnád a halálát a bugyuta érzelmeid miatt. Adnék pár napot, de minek – vonta meg vállát flegmán –, minél előbb elkotródsz, annál jobb. Még Renesmee-nek is, így kevesebbet szenved, én pedig majd gondoskodom róla, hogy minél előbb elfeledjen és végre igazán boldog lehessen. – Kajánul vigyorgott és én ismét morogva rohantam neki a fának, de mire felnéztem, ő már eltűnt.

A hűvös erős szél a környéken mindenüvé elvitte undorító szagát, így még csak utána sem eredhettem, hogy megöljem. Elment és biztos voltam benne, egy jó ideig nem fogom látni, mivel annyira azért ő sem volt hülye, hogy ilyen fenyegetés után teret engedjen nekem arra, hogy megöljem.

Nem tudtam, mit tegyek, kétségbe voltam esve. Egyrészt ott volt a szerelem, amit éreztem, másrészt ott volt Nessie. Nekem ő volt a legfontosabb, a biztonsága, a boldogsága. Minden egyes porcikám tiltakozott az ellen, hogy elhagyjam… el örökre, de agyam bárhogy zakatolt nem talált kiutat ebből a helyzetből. Nahuelnek nem volt vesztenivalója. Nem szerette annyira Nessie-t, hogy ne merjen az életével játszani. Persze a felkeresésére indulhattam volna, hogy ellássam a baját annak a nyomorult vérszívónak, de valahol belül sejtettem, hogy már messze jár és akár évekig is eltartana, míg a nyomára bukkannék.

Nahuelnek végtelen volt az ideje, akármeddig képes lett volna várni, hogy megkaphassa Nesst. Neki nem számított semmi, csakis a maga érdekeit tekintette szem előtt. Tudta, vagy legalábbis sejtette mennyire szeretem Nessie-t, hogy milyen fontos ő nekem, hogy érte bármit megtennék. Éppen ezért is zsarolt meg az ő biztonságával... az életével. Ami igaz, az igaz volt, remekül kitalálta a dolgokat. Ha nem hagyom el Nessie-t, meghal és velünk együtt talán a szeretteink is, hisz a Volturi már így is pikkelt ránk, most biztosan nem úsztuk volna meg egykönnyen, mint pár éve. Ha pedig elhagyom… Bele sem akartam gondolni, mi lesz akkor velünk.

Nahuel ravasz volt, hisz tudta, nem szólhatok a dolgokról Cullenéknek. Nem lett volna értelme, hisz ők sem tudnának mit tenni, az olaszokkal szemben főként nem, még ha lenne is időnk felkészülni. Mert abban biztos voltam, ha beavatom őket az egészbe és ez annak a féregnek a fülébe jut, habozás nélkül beváltja a fenyegetését, hiszen neki akkor már mindegy lenne. Cullenék szeretete és bizalma nélkül – amit évekkel ezelőtt megszerzett – Nessie nem lehetne az övé.

Annyira dühös voltam. Mindenre és mindenkire, az egész világra és az életre, mely igazságtalan volt oly sokszor, de leginkább arra az alávalóra. Legszívesebben törtem-zúztam volna, ha már nem eshettem neki Nahuel nyakának, de most még ehhez is túl fáradtnak éreztem magam. Gondolkodnom kellett, már amennyire lehet higgadtan és nyugodtan, így inkább hazamentem. Hosszú órákon át csak feküdtem az ágyamon, a mennyezetet bámultam és vártam, hogy valamiféle megoldást találjak a kialakult helyzetre, de bárhogyan is törtem a fejem mindannyiszor a nekem legrosszabb megoldásra jutottam. Végül már gondolatban listát állítottam össze a döntést elősegítve. Az egyik oldalon ott voltak azok, amik ellene szóltak távozásomnak, a másikon minden más, Nahuel és ami miatt soha sem lehettünk volna igazán boldogak Nessie-vel. Sajnos ez az oldal nyomott többet a képzeletbeli mérlegen, még ha szívem és vele együtt mérhetetlen szerelmem is a másik pilléren volt.

Noha igaz, Cullenék elfogadtak úgy ahogy – persze a szőke vámpírnő kivételével –, és próbáltak megbékélni a helyzettel, de a folytonos ellentét idővel lehet, nem javulna, csak rosszabbodna. Ahogyan a törzsem, a falkám sem tudta feltétel nélkül elfogadni szerelmünket. Most is, pedig csak alig pár napja voltak a közelünkben a vámpírok, két újabb fiún jelentkeztek a törzsből az átalakulás első jelei. Ez persze azonnal napirendre került, ami miatt Sammel volt is egy kis összeszólalkozásom. Tudtam, nem tehetem ezt a népemmel, ahogyan se Nessie, se más életét nem kockáztathatom. Mint azt Nahuel mondta, „a bugyuta érzéseim miatt”. Így végül bármennyire is fájt, már csak a gondolat is, feltápászkodtam az ágyról, hogy összeszedjem magam és elintézzem, amit szükséges, hogy minél előbb távozhassak. Nem volt értelme húzni a dolgokat és reméltem, így Nessie kevesebbet szenved majd. Nem reménykedtem benne, hogy valaha is megbocsát, de ez felesleges is lett volna. Örökre kellett kilépnem az életéből, hogy biztonságban tudhassam, így mindegy volt, hogy mit érez majd egy idő múltán irántam.

Nem volt már, ami ide kössön, Szerelmem volt az egyetlen biztos pont az életemben. Apám néhány hónapja követte anyámat a mennyekbe, és csak az jelentett némi megnyugvást számomra, hogy úgy távozott, még látta mennyire boldog vagyok Nessie oldalán. Csak remélni mertem, hogy most nem lát. Miután nővéreméknél megebédeltem és ezzel csendben, némán el is köszöntem tőlük, még elintéztem pár fontosabb dolgot. Szerencsémre napközben Samék falkája felügyelte a környéket így gondolataim megmaradtak magamnak és, hogy ez így is maradjon, késő délután emberalakban indultam elbúcsúzni Szerelmemtől. Igaz így több időbe telt az út egy része, ami leginkább azért zavart, mert túl sok időm volt gondolkodni. Még az utolsó percekben is arra gondoltam, hogy még sem megyek el, hogy mindenkivel szembeszállok, de végül józan eszem rámutatott a helyes döntésre.

Tudtam, Edwardék szokásos sétájukat teszik épp, így feltűnés nélkül közelíthettem meg a házukat, ami nem messze volt attól, amiben a családjuk többi tagja lakott. Szerelmem ablaka tárva-nyitva volt, mintha csak hívogatna. Halkan osontam be. Nessie már aludt, amit nem csodáltam, hisz elég későre járt. Nem akartam felkelteni, bármennyire is hallani akartam még utoljára hangját és látni forró, csokoládébarna szemeit, de érintésem nyomán, ami önkéntelen mozdulat volt, felébredt.

– Jake? – nézett rám álmos szemekkel, kábán. – Vártalak, de elálmosodtam – ásította. – Már kezdtem azt hinni, hogy valami baj történt. Ugye minden rendben? – kérdezte, mint aki megsejtette.

– Ne aggódj, Kedvesem! – simítottam ki arcából haját és egy halvány mosolyt is magamra erőltettem. – Nagyon szeretlek, ugye tudod? – bólintott, de meglepetten nézett rám. Talán már sejtette, hogy még sincs minden rendben. – Mi mindörökre egymás életéhez fogunk tartozni és ezen senki és semmi sem változtathat! Ahogyan az érzéseimen sem! – hangsúlyoztam.

– Ezt meg mégis miért mondod így? Jacob, kérlek, megijesztesz – ült feljebb rémülten, de én vállainál fogva lefogtam.

– Nessie, most jól figyelj! – néztem mélyen a szemébe. – Ígérd meg, hallod, ígérd meg, hogy ha velem valaha is történik valami, te tovább folytatod az életed. Nem gondolsz majd butaságokra és nem hagyod, hogy befolyásoljanak. Ígérd meg, hogy ha így lesz, megkeresed a boldogságod, ígérd meg! – követeltem tőle, hisz ez nekem fontos volt, ez volt az egyetlen, amit tehettem érte, hogy megvédjem Nahueltől.

– Jac… Rendben, ígérem! – felelte végül mikor látta szememben az elszántságot.

– Köszönöm! – néztem rá hálásan. – Már csak arra kérlek, ne szállj szembe miattam a családoddal. Nekik mindennél fontosabb vagy, nagyon szeretnek, ne haragudj rájuk soha semmiért. Megértetted? – Félszegen bólintott. – Nagyon szeretlek Szerelmem, mindenkinél és mindennél jobban és ez örökre így is marad, ebben sose kételkedj! – hadartam, mert éreztem bármennyire is elszánt vagyok és keménynek hiszem magam, nem kell sok hozzá, hogy elsírjam magam és a karjaiba borulva mégis vele maradjak. – Szeretlek Renesmee Cullen! Én kicsi Nessie-m – mosolyogtam rá, majd még egyszer, utoljára hosszasan megcsókoltam. – Mindkettőnknek így lesz a legjobb – mondtam végezetül, elcsukló hangon, majd az ablakon át, ahogy jöttem, távoztam is.

Csak futottam, be a fák közé a sötétségbe, vissza sem nézve. Előre, el messzire, minél távolabb akartam lenni Szerelmemtől, hogy ne eshessen baja. Tudtam, sohasem fogom elfelejteni, hisz az képtelenség, de mindent meg kellett tennem annak érdekében, hogy életben tarthassam, még ha többet nem is láthatom, ha a vágyaimat örökre el kell felejtenem. Hogyha így a saját életemről is kell lemondanom.