2011. április 19., kedd

New Sun - Sunrise - 25. fejezet


A fejezet enyhén 16-os korhatárú, olvasása csak saját felelősségre!
25. ENNYI…


EDWARD?! – leheltem elfúló hangon, mikor a gyér fényben megpillantottam szerelmemet.

– Szia, Bells! – köszöntött a rég nem látott, de nagyon is imádott, csábos félmosolyával. Ettől a szívverésem felgyorsult, és a következő pillanatban szinte kipattanva az ágyból a karjaiba vetettem magam. Annyira hiányzott már, hogy az kimondhatatlan volt. Csak érezni akartam, belélegezni észveszejtő illatát, és mikor megtettem, legszívesebben megállítottam volna az idő kerekét.

Nem tudtam, meddig állhattunk ott mozdulatlanul – azaz csak Edward állt, mert én szó szerint a nyakába csimpaszkodva lógtam rajta –, mert már csak arra figyeltem fel, hogy óvatosan lépkedve velem közelít az ágy felé. Igaz, nem akartam elengedni többet egy percre sem, de mikor eszembe ötöltek a történtek, az, hogy miért ment el és miben egyeztünk meg a továbbiakat illetőleg, hagytam magam. Engedelmeskedve ki nem mondott kérésének elengedtem a nyakát, mialatt ő az ágyra helyezett, így azon térdelve épp szemmagasságba kerültem vele.

– Ez tényleg igaz? Tényleg te vagy az? – néztem őt hitetlenül. Attól féltem, hogy ez csak egy álom, amiből mindjárt felébredek és ő nem lesz sehol.

– Igen, én! Miért, mégis kire számítottál? – vonta fel sötét szemöldökét.

– Ez annyira… hihetetlen! El sem merem hinni, hogy tényleg itt vagy – gyűltek össze szemeimben a könnyek, melyeket képtelen voltam aztán visszatartani. Edward mindegyik könnycseppet gyöngéden törölte le hideg ujjaival, melyeket aztán ajkai váltottak fel. Miután végzett ezzel, sikeresen felitatva a nedvességet, szemhéjaimra lehelt egy-egy csókot, amit orrom hegye követett.

– Annyira hiányoztál! – suttogta bőrömbe.

– Nekem is! – leheltem, majd tartva reakciójától nagyon lassan és szelíden érintettem számat övéhez, mely azonnal elnyílt, viszonozva csókom. Igaz, csak egy percig tartott, és bár tapogatózón óvatos, mégis szenvedélyes volt. Földöntúli érzés volt őt újra érezni és csókolni.

– Minden rendben? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, miután pár percig újra csak szorosan öleltük egymást.

– Ezt meg most miért kérdezed? – értetlenkedtem aggodalmas vonásait figyelve, de vagy egy jó percig meg sem szólalt, csak gyengéden simogatta arcélemet.

– Bells, mi történt, míg nem voltam itthon? – felelt kérdésemre kérdéssel, jócskán megdöbbentve. Akaratlanul is kissé hátrébb húzódtam, mire ő úgy reagált, hogy arcom két tenyere közé fogta, hogy még csak véletlenül se tudjak másfelé nézni, mint olvadt aranyszín szemeibe. – Bells? – sürgette a választ. Nem tudtam, mit feleljek, hiszen még csak alig, hogy visszajött, nem akartam rögvest a komoly dolgokkal kezdeni.

– Miből gondolod, hogy történt bármi is? – kerteltem.

– Ez csak megérzés, és persze abból, hogy szombaton kinyomtad a telefont, nem találkoztál a családommal és Alice nem látott mostanában veled kapcsolatosan semmit.

– Oh! – szisszentem fel, majd igyekeztem minél gyorsabban felfogni a hallottakat. – Én… ez nem igaz! De ha már itt tartunk, akkor miért nem hívtál már napok óta? Tudod, mennyire aggódtam! – pirítottam rá kissé.

– Azért nem hívtalak, mert nem értettelek… a reakciódat és mert… nos, mert… mert nem akartam, hogy zaklatásnak vedd. Féltem – suttogta az utolsó szót, mintha szégyen lenne, hogy férfi és vámpír létére tart valamitől.

– A reakciómat? De mégis melyiket? És mit jelent az, hogy kinyomtam a telefont? Én ilyet nem tettem, főleg nem szombaton, mikor nem is hívtál – magyarázkodtam értetlenül állva a történtekkel szemben.

– Pedig hívtalak szombaton, méghozzá a szokásos időben, de mikor kicsörgött, kinyomtad. – Tágra nyílt szemekkel néztem rá, nem értettem semmit. Abban teljesen biztos voltam, hogy szombaton nem láttam, hogy hívott volna, így ki sem nyomhattam, viszont abban már nem mertem volna fogadni, hogy más nem tette meg. Habár arról fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az.

– Esküszöm Edward, hogy én nem tettem ilyet, viszont… – Kérdőn nézett rám, mikor félbehagytam mondatom. – Egy buliban voltunk Naomival, lehet, hogy valaki véletlenül tette és elfelejtett szólni. De ugye ezért most nem fogsz megharagudni rám, vagy ilyesmi? – néztem rá félve, könyörgőn.

– Jaj, kis butám, hát persze, hogy nem! – ölelt magához szorosan. – Nem tehetsz róla, hogy megijedtem. Egyszerűen csak elborult az agyam, mikor a dolgokból arra következtettem, hogy esetleg… szóval, hogy esetleg történt valami és már nem akarsz. Hogy elvesztettelek. – Szemei bánattól csillogtak, hangja rekedtes volt, vonásai kétségbeesettek.

– Nem vesztettél el, és nem is fogsz soha! Hacsak nem épp te akar… – hallgattatott el váratlanul egy csókkal, amibe akaratlanul is belemosolyogtam.

Először csak lágyan cirógattuk egymás ajkait, újra felfedezve a másikat, majd a csókot néma megegyezés következtében közösen mélyítettük el. Karjaimat ismételten nyakába fűztem, majd lassan hátradőltem az ágyon, magammal húzva őt is. Nem ellenkezett, karjaival kétoldalt megtámaszkodva ereszkedett rám finoman, aztán azok is épp olyan elfoglaltak lettek, mint ajkai. Kezeivel bejárva testem újra feltérképezte minden egyes porcikámat. Érintései apró kisüléseket okoztak bőrömön. Pillanatok alatt teljesen felhevültem, akárcsak vágyaim. Úgy éreztem, a hideg ujjak mindenütt ott vannak. Ám pár perccel később a fürge ujjak egyszer csak megálltak, ahogy Edward teljes testében ledermedt felettem.

– Szerelmem? – szólongattam, mire a következő pillanatban sietősen próbált meg eltolni magától. Nem értettem mi történhetett, hiszen az előbb még olyan nyugodt volt – és persze szenvedélyes. Lábaimat csípője köré fonva bilincseltem magamhoz, nem eresztvén el őt.

– Bells! – próbálkozott kiszabadulni, de akkor az ajtó felől halk kopogtatás hallatszott, majd az illető meg sem várva a választ, már be is lépett.

– Oh, bocsánat! Nem tudtam, hogy zavarok, csak zajt hallottam – állt az ajtóban Naomi, fülig vörösödve. Felsóhajtottam.

– Edward, ő itt Naomi! Naomi, ő itt Edward! Most pedig, ha kérhetném, húzz ki a szobámból! – mordultam rá unokahúgomra.

– Már megyek is! Nektek pedig… nos, további szép estét – kacsintott rám cinkosul, majd kisietett, gondosan betéve maga mögött az ajtót.

– Hüm? – nézett rám értetlenül Edward, mire felsóhajtva elmosolyodtam.

– Majd elmagyarázom, de most csókolj meg! – utasítottam, és közelebb húzva magamhoz fejét ösztökéltem arra ajkait, hogy csakis enyémekkel foglalkozzanak. Ez úgy tűnt sikerül is, de pár perccel később Edward megint csak váratlanul elhúzódott. Azt hittem, megint jött valaki, vagy csak egész egyszerűen sok volt és abba akarja hagyni, de nem így történt.

– Mit szólnál hozzá, ha ezt a fürdőben folytatnánk? – búgta vágytól csillogó szemekkel nézve rám, melyekkel majd felfalt, de nem csábító vérem miatt.

Igencsak megleptek szavai, egyáltalán nem értettem, mit akar ezzel az egésszel. Bamba tekintetem láttán elmosolyodott, majd egy gyors csókot lehelt ajkamra és meg se várva a válaszom felkelt. Először is az ajtóhoz lépett, melyet gondosan kulcsra zárt, majd a fürdőbe ment és megindította a fürdővizet – legalábbis a vízcsobogásból erre következtettem. Tágra nyílt szemekkel és visszafojtott lélegzettel vártam, mi is fog történni, miközben felültem az ágyon és kissé elrendeztem zilált kinézetem. – Várj két percet és gyere utánam! – utasított szelíden pár perccel később a fürdőajtóból, majd ismét eltűnt. Még mindig nem értettem semmit, de bíztam Edwardban. Ráadásul nagyon is tetszett, hogy visszatérése óta sokkal felszabadultabb és épp olyan merész volt, mint a főpróba előtt. Ezt nem akartam elrontani, hisz nagyon is örültem, hogy nem hű az ígéreteihez, miszerint visszaveszünk a tempóból és ehhez hasonló kínzó megszorítások.

Alig bírtam kivárni azt a bizonyos két percet, mely mintha ezer év lett volna, olyan lassan telt el. Mikor aztán végre nagy nehezen letelt, feltápászkodtam az ágyról és a fürdőbe mentem. Odabent félve pillantottam körül, majd elkerekedett szemekkel, megdöbbenve néztem Szerelmemre, aki a kádban, az egybefüggő habréteg takarásában ült és várt rám.

– Gyere! – nyújtotta ki felém kezét. Kellett vagy egy perc, hogy felfogjam, mire is kért.

Lassan indultam meg felé, majd a kád szélére lehuppanva figyeltem. Mindketten zavarban voltunk – bár Edward nem volt képes elpirulni, jól ismertem már, amolyan édesen zavarban volt. Mosoly játszott ajkainkon.

– Az elmúlt napokban sok időm volt gondolkodni – kezdte –, és persze visszanyerni az önmagamba vetett hitem, meg fejleszteni az önuralmam. Nem volt könnyű, de Tanyáék azt mondták és részben osztottam is a véleményüket, miszerint elég jól haladok. Viszont rá kellett jönnöm, hogy érezni és hinni nem elég. Hogy a gyakorlás és minden más, csak akkor nyer majd tanúbizonyságot, hogyha a közeledben leszek és az élet adta helyzetek próbára tesznek. Igaz, még várni akartam a hétvégéig, de amiket elmeséltem, a bugyuta feltételezéseim miatt végül hamarabb tértem vissza – mesélt, miközben habos ujjaival a karomon körözött.

– És én ennek, mármint a mihamarabbi visszatérésednek nagyon is örülök – mosolyogtam. Némi habot nyomott az orrom hegyére, majd kezét tarkómra simítva közelebb húzott magához és megcsókolt.

– Kívánlak Bells! Rettenetesen! Azt hittem, könnyebb lesz, de tévedtem. A történtek és a nélküled töltött másfél hét után csak még nehezebb minden. Még a saját magamnak tett ígéreteket sem tudom megtartani – fúrta tekintetét mélyen enyémbe. – Szeretlek! És bár még mindig tartok attól, hogy bánthatlak, hogy mégsem ment minden olyan jól, mint Denaliban gondoltam, mégis szeretném, hogyha tennénk egy próbát. – A lélegzetem is elállt, és ezt ő is észrevette, így hozzáfűzte. – Persze semmit sem akarok elsietni, így nem szeretkezésre gondoltam, de egy kis kényeztetés, azt hiszem, megfelelő próba lenne. Arról nem is beszélve, hogy úgy vélem, mindkettőnknek szüksége van rá – suttogta egész közel hajolva. Éreztem hűs leheletét az arcomon, mely teljesen megbolondított, így nem csodáltam, hogy nem figyeltem fel rá, amikor keze csípőmre csúszott. Már csak arra eszméltem, hogy berántott magához a habok közé, miközben ajkai egyre követelőzőbben csókolták enyémeket. Egy pillanatra meglepődtem, de aztán elöntött a kellemes, bizsergető forróság és a vágytól megrészegülten hagytam, hogy sodródjak az érzések árjával.

Először csak csókolóztunk; sóvárgón, szenvedélyesen, követelőzőn, mialatt kezeink sem tétlenkedtek. Én hol Edward hajába téptem, hol a hátát karmolásztam, ami bár nem fájt neki, mégis halk morgásokat csalt elő mellkasából. Ő eközben kezeit oldalam és csípőm közt járatta, majd a kényeztetésünk megkezdését követő ötödik perc környékén megunva, hogy hálóingem folytonos akadályt jelent számára, egész egyszerűen lecibálta rólam. Egy szempillantás alatt tette, így tiltakozni sem volt időm. Vágyakozó tekintete, mellyel végigmért, megbizsergetett.

A víz kissé forró volt, de Edward teste hűtött annyira, hogy a kettőt együtt kellemesnek érezzem. Hátat fordítva Szerelmemnek helyezkedtem el ölében, miközben arra is rájöttem, hogy nem csak rajtam maradt felesleges anyag. Edward apró csókok százaival hintette be nyakam és vállaim, mialatt a habok takarásában a puha halmokat kényeztette. Ettől a vágy csak még erőteljesebb lett testemben, összpontosulva combjaim közt, aminek sajgó, lüktető érzése az idő múlásával arányosan erősödött. Hátranyúlva és átkarolva Edward nyakát kapaszkodtam meg, de a kínzó érzés nem enyhült. Ám mikor Kedvesem egyik keze combom belső felére siklott felfedező útja során, úgy véltem, rájöttem a megoldásra, mely enyhíthetett a testemben tomboló kínzó lángokon.

– Kérlek… érints meg! – ziháltam fejemet Edward vállára hajtva.

– Úgy… Úgy érted, hogy…? – Nem tudta befejezni a mondatát, de így is biztos voltam benne, hogy érti, mire gondoltam.

– Kérlek! – nyöszörögtem. Igaz vigyáznunk kellett, hogy szüleim meg ne halljanak, de az érzések kavalkádjában erre elég nehézkes volt figyelni. Edward kínzó lassúsággal csúsztatta feljebb kezét, míg el nem érte fehérneműm szegélyét.

– Teljesen biztos vagy benne? – kért megerősítést, miután ujjait alsóneműm két oldalába akasztotta.

– Nagyon is! – suttogtam, majd miközben kissé megemelve fejem megcsókoltam, csípőm is feljebb emeltem, hogy könnyedén lecsúsztathassa rólam a zavaró ruhaneműt. A fekete, csipkés anyag a fürdő kövezetén végezte elázott hálóingem társaságában. Most már nem volt akadály, és ez mindkettőnkből mély, vágyakozó sóhajt csalt elő. Kissé szélesebbre tártam combjaim, mikor Edward egyik keze elindult lefelé oldalamon, míg másik újra birtokba vette mellemet.

Emlékeztem, hogy a főpróbán pont amiatt történtek a bajok, amire most épp én kértem. Ám most nem követhettem el ugyanazokat a hibákat, most nagyon is észnél kellett lennem, ha azt akartam – és persze hogy azt akartam! –, hogy minden újra jó és változatlan legyen köztünk. Hogy onnan folytathassuk, mintha a bajok és az egymás nélkül töltött fájdalmas napok meg sem történtek volna.

A következő percekben – fél vagy talán volt az egy óra is – többször is megjártam a mennyország és a pokol közötti utat. Kedvesem ujjai olyan gyönyöröket váltottak ki belőlem, hogy az leírhatatlan volt. Ha szája nem tapasztotta volna be olykor-olykor enyémet, szüleim biztosan felébredtek volna a nagyobb nyögéseimre – bár a kicsik így is szégyenteljesen elhagyták ajkaimat. Viszont mikor testem más pontját kényeztette és nem „kínzott” odalent, akkor úgy éreztem, alázuhantam a pokolba.

A fürdőkád széleibe kapaszkodva tűrtem összeszorított állkapoccsal, hogy Szerelmem kedve szerint játszadozzon velem, amit vágytól csillogó tekintetéből úgy véltem kiolvasni, nagyon is élvezett. Annyira vágytam a kielégülésre, mint még soha semmi másra. Nem emlékeztem sok mindenre, az agyamat a kéj köde lepte el. Az még rémlett később, hogy a csípőm önkéntelenül is apró köröket írt le, hol Szerelmemhez dörgölőzve – aki érezhetően nagyon is kívánt –, hol a legkényesebb pontom nyomva még közelebb Edward „kényeztető” kezéhez. Azonban miután a gyönyör alattomos módon hirtelen lecsapott rám filmszakadás következett, aminek a következő képkockájában már reggel volt.

A fény szűrve érkezett a szobámba a függönyöknek köszönhetően, így nem volt vakító, de azért zavart a nyugodt alvásban. Ám nem erre ébredtem. Valami hideget éreztem. Kellett pár perc, hogy rájöjjek, Edward ajkai azok, melyek a nyakam, vállam, kulcscsontom között jártak fel s alá, csókolgatva a bőrömet.

– Jó reggelt! – nyöszörögtem, mire a következő pillanatban ajkaim nagyon elfoglaltak lettek annak ellenére, hogy még jócskán félálomban voltam. Edward olyan hevesen csókolt, mintha csak most tért volna haza és nem este, amikor is szinte egy percre sem eresztettük el egymás ajkait. Még percekkel később is zihálva vettem a levegőt, ám egyáltalán nem bántam, legszívesebben minden reggel ilyen intenzív élményre keltem volna.

Edwarddal megbeszéltük, hogy reggeli után átmegyünk hozzájuk, mivel már rég nem járt otthon. Ennek részben örültem, de az apja miatt tartottam is ettől a látogatástól. Miután elkészültem, útnak indultunk, persze gyalog – pontosabban vámpírsebességgel futva keresztül az erdőn –, mivel Naominak kellett a kocsim. Ám még előtte reggeli közben megjegyezte unokahúgom, hogy hallott ezt-azt az éjjel – minthogy rossz alvó hírében áll –, így nagyon is megérti, és nem csodálkozik az arcomra kiülő, levakarhatatlan, elégedett vigyoron.

Edwardéknál nem sokan voltak otthon. Mivel nem szólt, hogy előbb tér haza – és úgy tűnt, Alice sem látta –, nem várták. Csak Esme, Rose és Emmett voltak otthon. Mindnyájuknak hiányzott már Edward, és örültek, hogy együtt látnak minket. Olyan volt minden, mintha el sem ment volna Szerelmem, mintha minden onnan folytatódott volna, mielőtt átjöttem arra a bizonyos hétvégére.

Miután Edward beszélt a jelenlévőkkel, majd arra kérte őket, hogy ne szóljanak a többieknek, legyen meglepetés itthonléte, felmentünk a szobájába, hogy kicsit kettesben lehessünk. Az ágyon elnyúlva csókolóztunk és cirógattuk egymást, ám bármennyire is elfoglalt voltam minden egyes másodpercben, agyamnak még így is volt ideje gondolkodni. Tisztában voltam vele, hogy attól, mert tegnap este nem akartam azzal nyitni neki, mit tudtam meg a múltammal kapcsolatban, az nem jelenti azt, hogy már nem is kell elmondanom neki. Magamnak és Nessie-nek is megígértem, hogy mihamarabb beszélek vele, hiszen nem halogathattam ezt a végtelenségig, és egyébként is úgy tartották, jobb minél előbb túlesni a dolgokon. Azonban nem tudtam, hogyan is kezdhetnék bele ebbe a sors iróniájának köszönhetően kissé bizarr történet mesélésébe. Azon elmélkedtem, míg Szerelmem ajkai kulcscsontomon köröztek, hogy vajon elég lenne-e, ha csak annyit mondanék, hogy én vagyok Jacob unokája, vagy többet kéne? Tartottam tőle, mit fog szólni hozzá.

Ez az egész annyira hihetetlen volt, bizarr és felfoghatatlan. Hisz az én nagyapám pont az a személy volt, akit Kedvesem ellenségeként tartott számon és gyűlölt. Úgy véltem, lehet benne valami törvényszerűség – groteszk humor az égiek részéről –, hogy mi épp egymásba szerettünk. Buta gondolat volt, de ezek után már azt is el tudtam volna képzelni, hogy a képességemet valahogyan nagyapám adta nekem. Mert tudta, hogy az én sorsom az, hogy találkozzak Edwardékkal, és meg akart védeni. De ez annyira nevetséges volt, hogy majdnem tényleg felnevettem ostoba elmeszüleményemen. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy elmesélek neki mindent, az elejétől a végéig, de még mielőtt belekezdhettem volna, váratlan esemény történt.

Bells! – kiáltották nevemet és a hang nagyon ismerős volt.

– Naomi?! – szisszentem fel. Edwarddal rögvest szétrebbentünk és értetlenül néztünk egymásra. Nem értettem, hogy kerülhetett és egyáltalán mit akarhat itt unokahúgom.

Állj már meg! – hangzott Emmett mély hangja immáron a folyosóról.

– Ne! Ne merj hozzám érni! – csattant fel Naomi, épp amikor kiléptünk Edwarddal közösen szobájának ajtaján. Unokatestvérem ott állt a folyosó közepén, arca kipirult a futástól, amit a düh egyre inkább vörösre festett. Emmett közvetlen mögötte állt, míg a lányok – Rosalie és Esme – még csak akkor értek fel a lépcsőn.

– Naomi?! – csodálkoztam, mire először csak felém kapta a fejét, majd gyors léptekkel hozzám sietett és megragadva a kezem rántott rajtam egyet.

– Bells, el kell tűnnünk innen, most azonnal! – zihálta és újabbat rántott rajtam a lépcső irányába.

– Várj! – torpantam meg egy helyben, miközben kiszabadítottam csuklómat szorításából. – Neked meg mégis mi bajod? És egyáltalán, hogy kerülsz ide? – zúdítottam rá kérdéseimet.

– Ezt majd megbeszéljük később, de most mihamarabb el kell tűnnünk innen! Gyere, ha kedves az életed! – nyúlt ismét kezemért, de elrántottam, még mielőtt megfoghatta volna.

– Te meg mégis miről beszélsz?

– Jaj, Bells! Gyere már, kérlek! Ezek… – pillantott körül – ezek itt nem mások, mint… mint vámpírok – nyelt nagyot, és a szó hallatán nem csak nekem kerekedett el a szemem. – Jaj, Bells, kérlek, gyere már, mielőtt mindkettőnkből vacsora lesz! – siránkozott, de hiába rángatott, nekem most már tényleg a földbe gyökereztek lábaim.

– Naomi, először is ereszd el Bellst, és engedd meg, hogy megmagyarázzunk mindent! – lépett közelebb Edward, mire unokatestvérem kirántott a vállán csüngő táskából egy vizes palackot, aminek sietve tekerte le a tetejét.

– Ne mozdulj! – tartotta az üveget fenyegetőn Kedvesem felé. – Ebben… ebben szenteltvíz van, amit… nem félek használni – remegett meg hangja után keze is.

– Naomi… – kezdte Edward nyugodt hangvételben, védekezőn feltartott kezekkel.

– Jééé, hűsítő! – rikkantott fel Em, és kikapva Naomi kezéből a palackot meghúzta. Ha az lehetséges volt, még jobban tágra nyíltak szemeim, majd látva a nagymedve reakcióját a félelemtől zihálni kezdtem.

Emmett miután felhörpintette az áttetsző színű löttyöt váratlanul megdermedt, majd kiejtve kezéből az üres palackot a torkához kapott. Félelmetes hörgés szakadt fel a mellkasából, mintha csak sav marta volna a torkát, krákogott és kapkodott levegő után. A falnak dőlve botladozott, és nekem már épp eleredtek volna könnyeim – hiszen szerettem a kissé lökött, de nagyon is kedvelhető nagymedvét –, mikor váratlanul vigyorogva felpattant.

– Emmett – néztem rá az értetlenségtől sűrűn pislogva.

– Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki – nevetett és biztos voltam benne, ha nem kúszik be látóterembe Naomi, a nyakának ugrottam volna, hogy kitekerjem, amiért a frászt hozta rám.

– Me… menjünk – suttogta Naomi.

– Honnan tudod, hogy kik vagyunk? – szólalt meg váratlanul Edward, de még mielőtt felé fordulhattam volna, vagy Naomi felelhetett volna, a földszint felől hangos dörömbölés hallatszott. Hirtelen mindenki megdermedt, majd a következő percben már lefelé száguldottak a lépcsőn, magunkra hagyva az ugyancsak döbbent Naomival.

– Mi…?

– Nem tudom – feleltem a ki nem mondott kérdésre. Fogalmam sem volt, mi történhetett, épp ezért indultam meg én is gyors léptekkel a földszint felé.

Hol vannak? – szűrődött fel az emeletre az ingerült kérdés, de csak akkor jöttem rá, hogy ki tette fel, mikor az első emeleti lépcsőfordulót is elhagytam.

– Ian! – rohant le mellettem Naomi egyenesen Ian ölelésébe, akinek tekintetével csak egy pillanatra találkozott enyém, nem úgy, mint Jadenével. Jade mereven bámult rám. Már-már az volt az érzésem, hogy nem számított rá, életben talál.

– Itt meg mégis mi folyik? – csattant fel Edward. Értetlenül nézett először Naomira és a farkasokra – Ianre és Jadenre –, majd végül rám. Tekintete hitetlen volt, csaknem bizalmatlankodó. Szemeimbe nyomban könnyek szöktek, gyomrom összeszűkült, görcsös, szorító érzés kerített hatalmába pillanatok alatt.

– Edward – szóltam elfúló hangon, mire izmai megfeszültek, majd vámpírsebességgel elrohanva mellettem az emeletre sietett.

– Bells! – szólt utánam Jade, de csak egy gyors pillantást vetettem rá, majd Szerelmem után mentem.

– Megengednéd, hogy megmagyarázzam a dolgokat? – kérdeztem belépve Edward szobájába. Ő a könyvespolcnak támaszkodva nyugtatta magát mély lélegzetvételekkel.

– Honnan ismered az alakváltókat? Mi köze Naominak és neked hozzájuk? – szűrte a szavakat fogai közt, felém se nézve.

– Jó lenne, hogyha ezt higgadtan tudnánk megbeszélni – próbálkoztam, de nem moccant. Felsóhajtottam. – Miután elmentél, beszélgettem Nessie-vel. Érdekes dolgokat mondott nekem, amik felkeltették az érdeklődésemet, így később amolyan nyomozásfélébe kezdtem. – Gyomrom már egész kicsi diónyira zsugorodott, hangom pedig az elfojtott sírástól rekedtesen csengett. – Rájöttem pár dologra, elég komoly dolgokra a múltammal kapcsolatban, amiket nem mondhattam el telefonon, tegnap pedig… Nos, még csak alig, hogy hazaértél, nem akartam ezzel kezdeni – mentegetőztem.

– Ha kérhetném, beszélj érthetőbben! – sziszegte összeszorított állkapoccsal. Izmai megfeszültek, ujjai a szokásosnál is fehérebbek lettek, ahogy görcsösen szorították a szekrény egyik polcát.

– Kérlek, Edward, ne csináld ezt! Én… – szipogtam, nem bírtam visszanyelni könnyeim – annyira féltem, még most is, hogy mit fogsz szólni a megtudottakhoz. Esküszöm, hogy el akartam mondani mindent, de Naomi felbukkanása közbeszólt. Féltem, félek, hiszen Nessie és Alice elmondta, hogy mennyire gyűlölöd, és én azt nem akarom, hogy engem is utálj amiatt, aki vagyok – törölgettem pulóverem ujjával arcomat.

– Mégis miről beszélsz? – dörmögte.

– Arról, hogy én… szóval, hogy én… – képtelen voltam kinyögni a tényeket. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy elmondhassam neki az igazságot. Hogy végre megszabaduljak a gyötrő kíntól, mely azóta nem hagyott nyugton, mióta megtudtam, hogy ki a nagypapám. Végül úgy, ahogy erőt vettem magamon, de hangom még így is alig volt több suttogásnál. – Hogy az én nagyapám Jacob Black! Annak a Jacob Blacknek vagyok az unokája, akit te állítólag gyűlölsz – böktem ki végül és könnyeim ismét benedvesítették arcomat.

Nem sok mindent láttam könnyeim fátylán keresztül, de annyit igen – bár azt is elmosódottan –, hogy Edward teljes testében megfeszült, majd egy félelmetes morgást követően valami felém repült. Reagálni sem volt időm, csak álltam ott az ajtóban hüppögve, és figyeltem, amint a felém hajított könyv közvetlen mellettem csapódik neki a falnak, majd hullik le a földre darabokban a fal törmelékével egyetemben. Összerezzentem.

– E… E… – nyöszörögtem akadozó lélegzettel, miközben sírásom zokogássá fajult, amitől csak még inkább nem kaptam levegőt.

Edward arca igaz elmosódott előttem, de az tisztán kivehető volt még így is, hogy dühtől borús. Nem nézett rám, mereven bámult maga elé, továbbra is a polcnak támaszkodva. Nem tudtam, mit tegyek. Egész testemben remegtem, rázott a sírás, mert biztos voltam benne, hogy elvesztettem őt. Olyan biztos, amennyire csak a halál lehet!

Sírtam és a hideg rázott. A levegőben a feszültséget vágni lehetett. Eddig olyanok voltunk Edwarddal, mint két mágnes. Ellentétesek, de épp ezen okból kifolyólag összetartoztunk, hiszen vonzottuk egymást. Azonban most minden megváltozott. Úgy éreztem magam, mint akit eltaszítanak. Már nem tartoztunk össze… többé már nem. Az voltam, aki, és ez neki úgy tűnt, sok volt. Elég ahhoz, hogy megszakítsa vonzásunk, méghozzá örökre!

Alig bírtam mozogni. Többnyire csak a falnak támaszkodva botorkáltam ki a szobából, miután még egy reménytől ittas pillantást vetettem Edwardra, de ő továbbra sem mozdult. Rideg volt. Minden porcikám reszketett a félelemtől… elvesztettem őt! Sietős léptekkel indultam meg a földszint felé vezető lépcsősoron. Szerettem volna minél előbb leérni, hogy eltűnhessek innen. Hogy elbújhassak valahol, mint az állatok, mikor érzik, közel jár már a halál. Mert jelenleg úgy éreztem, haldoklom, amiről úgy véltem, még mindig jobb, mint tovább élni Edward nélkül!

Könnyeim sűrű záporán át néztem a lépcsőfokok egyre elmosódottabb sziluettjeit. Annyira siettem lefelé, hogy kettesével vettem őket, azonban az egyik lépésnél a lábam elvétette a célt. Hirtelen kicsúszott a talpam alól a talaj. Zuhanni kezdtem. Agyam tudta, hogy ezt már nem úszhatom meg élve. Ösztönösen hunytam le a szemem, így várva a békés halált, mely minden fájdalmat elmulaszt majd.

Ahogy az utolsó gondolataim átsuhantak elmémen, hirtelen a semmiből egy hideg kar fonódott a derekam köré. Megmentett… Pont Ő, aki egy pár perccel ezelőtt „megölt”… Most mégis megmentett. Csak néztük egymást szótlanul, levegőt is alig vettünk, mígnem valaki megköszörülte a torkát.

– Gyere Bells, hazaviszlek – szólt Jaden. Nem láttam, de hallottam a lépteket a hátam mögött. Aztán a meleg ujjak a karomra fonódtak, épp mikor Edward elengedett. Kissé még instabil lábakon álltam, így Jade-nek kellett megtartania, miközben még mindig Edwardot néztem. Jaden ekkor újra megköszörülte a torkát, majd átkarolva megfordított és támogatva elindult velem lefelé.

Végig a hátamon éreztem Edward tekintetét, míg a bejárati ajtó felé mentünk. Esme, Emmett, de még Rosalie is döbbenten néztek rám. Hát persze, hiszen kifinomult hallásuk van, így minden egyes szót hallhattak, amit Edward szobájában mondtam – gondoltam. Elérve aztán az ajtót megtorpantam és még egy gyors pillantást vetettem hátra, de Edward már nem volt sehol. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból és újabb könnyek szöktek a szemembe, ahogy átlépve a küszöböt lassan kisétáltam a házból. A házból… az életéből… a szívéből… mindörökre…

18 megjegyzés:

  1. Sziaa!!!

    Most egyetlen szóóóóó ami leírja azt, hogy mit is érzek!! még pedig aszentatyaúristen!!!! Tudtam, annyira tudtam, hogy ez lesz... és meg is írtam az előző résznél... De azért az Emmettes rész az most is jóó volt :) azon nevettem... de a többi...kíváncsian várom, hogy mit gondol most Edward... remélem kapunk egy kis pillanatképet :):P és igen ezt nyugodtan veheted célzásnak :D:D
    nah puszillak
    Bee

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Te csajjj! Húúúú! Véged/m! Komolyan mondom! -na jó, élhetsz, de csak addig, amíg ki nem szedem belőled az összes titkodat! *sátán kacaj*
    Na, ezt mégis hogy képzeled? Mi? Ne máááár! Ez egyszerűen tökéletes fejezet volt!
    Bizton állíthatom, hogy sikerült megütnöd azt a bizonyos mércét! Ezért a díjad egy jóóó hosszú vélemény lesz:D
    Tehát, amikor Emm lehúzta a "szentelt vizet" hát elfogott a röhögő görcs xD Valami félelmetes. Majdnem leesetem a székről XD Tesóm meg itt kérdezgeti, hogy mi olyan vicces, de nem tudtam neki felolvasni, mert szakadtam a röhögéstől :D
    És most, hogy így olvasom az elöttem írót, én is megmondtam! Megmondtam, hogy Naomi bevésődik Ianba :d Ugye? én megmondtam! -vagyis írtam:D Azt is megmondtam, hogy amikor Edy visszajön, még csak akkor kezdődnek az izgalmak:) Na de erre nem gondoltam volna... már arra, hogy Naomi így bekavar... :@ Az a csaj! Kikészít! De vicces volt:) Vigyázz, szenteltvíz van a csajnál xD Vámpírként elröhögtem volna magam, de Emmett húzása jobb volt :)
    És az az éjszaka... Én is ilyen gyors kibékülést akarok a barátommal :P Nagy jóóó(L)
    Egyszerűen imádlak! És ahogy leírtad Bells érzéseit... komolyan azt hittem, hogy most az én szívem szorul össze vagy éppen most sétál ki a bordáim közül... Húúúú!
    Na, azt hiszem befejeztem xD
    Csak ismétlem, hogy tökéletes, de mondok én Neked valamit! Ha most egy depizős rész jön, akkor uhh... Legyen bennevidmáság, bár tudom, hogy most megint a sírógörcs lesz a barátja és Naomit fogja hibáztatni stb, stb, de azért lehetne benne olyan is, mint ez a kibékülős rész :P *sandán néz, mert rosszra gondol*
    De arra is kíváncsi lennék, amikor Naomi megtudja, hogy kik Cullenék xD Oh, hogy eltudom képzelni az arcát!
    Álljunk csak meg! én már befejeztem a komment írást :)
    De egy nagyon fontos dolog! Ebben a fejezetbe.... *bíp, a kapcsolat megszakadt... A jel kódolt, nem elérhető.... Próbálkozzon újból!* Sátánkacaj, mert fontosat akart írni xD

    Ui.: én is had legyek már gonosz!

    OneGirl voltam.... :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Szóval egyetértek az elöttem hozzá szólókkal :D , főleg OneGirl-el ;) , én már nem is tudok mit hozzá szólni , mert ő mindent elmondott helyettünk is :P:D :) .
    És én is remélem kapunk pillanatképeket :) :P:D
    Várom a folyatást :)

    pussz :)

    VálaszTörlés
  4. OMG! Ilyen nincs :O Ajjj :( :'(
    :( :( :( :( :( :( :(
    soksok szomi fej :(
    Most mi lesz???
    Ajj még csak most volt happí minden :O :(
    Rem hamar jön a kövi!
    Puszííí
    Tincsu

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Ez nagyon szuper fejezet volt,az eleje tiszta idill.Annyira tudtam,hogy Edy megy haza,mert nem birja tovább:D Aztán vártam,hogy Bells végre elmondja Edynek a dolgokat,de hogy igy tudja meg,hát álmomban sem gondoltam volna.Naomira aztán végképp nem számitottam,bár arra sem,hogy ilyen hamar beavatott lesz.Azért én nem hibáztatom őt,ez inkább Ianék hibája volt:( Áá,és igazam volt,annyira tudtam,hogy bevésődöt Ianba:D Az Emmettes részen jót szórakoztam:P Megint csak hozta a formáját:D Imádom ezt a nagy macit:D*most gyorsan a háta mögé les:P*
    Viszont valahogy sejtettem,ahogy még a tör6ténet elején irtam is,hogy valószinű Edy valahogy igy fog reagálni.Bár azért reméle,hogy miután kicsit lenyugodott,és beszélt a többiekkel,talán kicsit megenyhül,bár nem valószinű,de reménykedni azért lehet:) Végülis a remény hal meg utoljára:P De hogy Jadennek minek kellett beavatkoznia,lehet még csoda történt volna:( Na,mindegy.Azért erre a fejezetre,részre én is kiváncsi lennék Edy szemszögéből is.
    Oké,mostmár lelövöm magam,és befejezem a rizsát,mert már megint nagyon beleéltem magam:D Bár gyanitom ehhez most köze van a doboz sörnek is:P
    Szóval nagyon tetszett,és nagyon várom a folytatást,és reménykedik egy pillanatképekben Edy szemszögéből*nagy boci könyörgő bociszemekkel néz*
    Jó,oké,tényleg befejezem:D
    Csak igy tovább!!!:)
    Befejeztem:D:P

    VálaszTörlés
  6. báááááááá....ezt most komolyan gondoltad???az elején minden veriheppi, erre a végére ezt nyomod be???megőrülök a függővégtől...ne hagyj cserben, siess a kövivel!!!a fejezetnek gyönyörű a nyelvezete, nagyon élvezhető volt, borsózott a bőröm, miközben olvastam, a végétől pedig szinte a könnyeim csordultak ki...fantasztikus volt...de ne tedd ezt...ne ismételje magát a történelem!!!ne szakítsd el őket egymástól!!! és ami a legfontosabb, hogy Jake kerüljön már végre elő, és oldja meg a helyzetet :)
    nagyon jó vagy, csak így tovább!!!! :)

    VálaszTörlés
  7. Szia
    Gina vagyok fergeteges lett ez a rész. Igaz már az előzetes is remek volt. De most, hogy végig olvastam az egészet egyszerűen ledöbbentem.
    Egy szó se jön ki a számom, a torkom teljesen kiszáradt és szívem is úgy kalapál még jó, hogy írok, igaz nem valami értelmesen, még mindig az események hatása alatt állok, de pár szót mindenképp meg kell említenem. Nagyon jól érezhetőek voltak Belles érzelmei mind az öröme, mind pedig a bánata, a végén. Remekül lehetett vele azonosulni. Na de ne szaladjuk rögtön a végére, volt itt jó pár dolog ami említés érdemel. Mint a váratlan késő esti látogató Edy személyében. Természetesen a nagyobb hatás kedvéért sötétben, hogy először a frászt kapja az ember lánya, hogy aztán a boldogságtól repülve karácsonyfa díszként csüngjön kedvese nyakában. Meghintve kellemes romantikával. Itt fülig érő szájjal és igencsak elkalandozó gondolatokkal( Közben irul, pirul ) nyugtáztam Naomi benyitását, majd pedig megjegyzését a konyhában. Hogy aztán a röhögéstől fuldokolva, amit az Emmettes résszel váltottál ki belőlem.
    Elgondolkozzak a kibékülős szex fogalmán.
    Igaz szex sem volt, de az biztos, hogy nálad az időrendi dolgok egy kicsit összekeveredtek, legalább is itt és most. Én balga boldogan nyugtáztam a tényt Edward itt van és minden a régi, misem bizonyítja ezt jobban mint a közös fürdés, Idáig minden stimmel, majd jön a hideg zuhany Naomi és a farkasok személyében, hogy az igazságra fény derülve elszabaduljon a pokol.
    Ez nem lehet igaz, mondogatom itt magamban, még csak most jött vissza, de Belles megint csak magára maradt.
    Nagyon gonosz függő véget csináltál már megint.
    Úgyhogy hírneved akárcsak varázsod töretlen és mint látom határozottan felfelé ível.
    Már most várom a folytatást
    Puszi Gina

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Jajjjj neeee márrrrr!!! Én nem akarom, hogy egy ilyen kis hülyeségen vesszenek össze ennyire és menjenek szét! Olyan aranyosak! Ne már, ne már, ne már légyszííí! :)
    Mért kellett így abbahagyni... Most majd nem győzöm kivárni a folytatást.. :)
    pusz Vircsi

    VálaszTörlés
  9. Na ez szerintem hujeseg volt mar megbocsas.Eddig birtam ezt a sztorit de ez a feji.komolyan szar lett csak ne igy tovabb.Egyebkent jo vagy csak maga ez a fejzet nem lett jo

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Ezt most nem mondod komolyan:(ÁÁÁÁÁÁÁ Totál ki vagyok.Az eleje: De jó minden happy Edy visszajött,aztán benyit Naomi: jót nevetem:DD
    Aztán Naomi Cullenékné: Tátva maradt a szám:D
    De Emmett hozta formáját:D az nagyon jó volt:)
    És a végén sírtam:(
    Úgyhogy most így maradtam szomorúan:P
    Én azért Edyt is megértem több évtizeden keresztül gyűlölt valakit, azt nem lehet könnyen és gyorsan elfogadni, hogy most akit a LEGJOBBAN SZERET annak a személynek az unokája. De én bízok benne hogy meg bírják beszélni:)És ez nem a vég, csak egy akadály:))Bells rosszul gondolja ez valami sokkal jobbnak a kezdete Edyvel:) Remélem:P Én érzem NEM MINDÖRÖKRE:)
    Egy szóval én imádtam:)
    Puszi Andi

    VálaszTörlés
  11. Asszem csak egy dolgot tudok hozzá fűzni:
    Naomit most megint megutáltam! Hogy a frászkarikába jutott eszébe oda menni? És Ian azt képes volt elmondani, hogy farkas, azt is h Cullenek vámpírok, de azt nem h Bells azt mind tudta? Ez kész. Most kíváncsi leszek ebből mi lesz?

    VálaszTörlés
  12. Szia
    Egyszerűen nem semmi amit csinálsz velünk te gonosz nőszemély :D Egyébként ismerlek és tudom hogy Edward nem lehet annyira hülye hogy emiatt elveszítse Bells-t :))
    Tök fura mert kezdem megkedvelni Naomit. Az elején még utáltam de szerintem ez a bevésődés jót tett neki :) Bár valszeg nekem is jót tenne XD Mert végül is bement a "vámpírtanyába" abban a szent hitben hogy itt most őt meg fogják enni de azárt bement Bells-ért. Úgyhogy sztem jó fej :D Bár igaz hogy közbe mindent bekavart...
    Nagyon tetszett az Emmettes rész :) hát igen a mi kis nagy mackónk, nem is ő volna :)
    Az Edwardos khm kibékülés nagyon jól lett megírva gratu :D Mondtam már hogy akarok egy saját különbejáratú Edwardot? Na jó egye fene Jace is megteszi :))))))))))
    Nagyon örülök hogy volt alkalmunk találkozni és ígérem most már próbálok visszaállni a rendszeres komi írásba :DDDD
    Millió puszi :)
    Timi

    VálaszTörlés
  13. Szia Krisz!

    Már korábban elolvastam a fejezetet, de eddig próbáltam magam megint összeszedni a romjaimból. :D
    Első gondolatom az volt amikor olvastam, hogy: végre! Igen, SO HOT! A második meg: Jaj, ne már, te nőszemély! :) Letörtem, mint annak a bizonyos bilinek a füle.
    Beviszel bennünket a málnásba, mint ahogy a maci is csinálja, erre csak azt felejted el közölni velünk, hogy még nincs itt a málnaérés ideje! TE, TE, TE....!!!
    Az nem lehet(olyan nincs), hogy Bells elmenjen csak úgy egy apróság miatt! Nem ilyennek ismerhettük meg, hisz a farkasok elé is milyen bátran kiállt. Edy-ért meg mindent megtenne, hisz mindennél és mindenkinél fontosabb neki, főleg most, hogy végre visszatért, és bevallotta neki Edy, hogy nem tud nélküle létezni. Szóval, nem hiszem hogy csak úgy kimenne az ajtón. Edy sem hagyhatja ezt!!!!! Először féltem, hogy képes vagy velünk ezt megtenni, ezért nem is írtam még neked. :)... de a 26. fejezet első bekezdésének elolvasása után megnyugodtam. (egy kicsit)
    Bár szerintem most jön egy kisebb-nagyobb veszekedés, magyarázat, rádöbbenés a tényekre, mivel Edy kiolvashatta Jaden fejéből a dolgokat, illetve azt is hogy szereti Bells-t. Juj, féltékenységi roham. :D (cukorfalat:)) ...és mindezek után az édes kibékülés. Hmmm...
    Már alig tudom kivárni, hogy mikor lesz vége az ünnepeknek, hogy hozd nekünk a frisset.
    Persze, hogy nem csak az édes pillanatok miatt várom az írásodat, hanem azért is hogy olvashassalak. :)
    Az elméleteimet meg még gyártom. :)... de hát eddig is mindig mellé lőttem. Imádom, hogy egyáltalán nem tudom eltalálni, és hogy ennyire kiszámíthatatlan vagy.

    Szódásszifonban gazdag Húsvéti Ünnepeket Kívánok neked!

    Ui.: A sok túl összetett és kicsavart mondatért meg ne haragudj. De megint csak miattad van. (na, jó csak vicc) :)

    Niko

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Hát most nem kicsit haragszom Edwardra... mondjuk lehet, hogy elhamarkodottan beszélek...írok, de akkor is. Csúnyán felkapta a vizet. Az ízelítőből őszintén szólva először azt hittem, hogy majd kiderül, hogy csak álmodta az egészet...:D:D:D
    De ez nagyon szépen rácáfoltál eme gondolatomra :D:D:D Pedig olyan szép volt minden, és ráadásul senki nem állította meg, hogy elmenjen Bells.:(:(
    Nagyon sajnálom. Meg rettenetesen szégyellem is magam, mert mindig olvasom a könyvet, de sosem írok komit. Ezen most kezdtem el változtatni, mert IMÁDOM EZT A TÖRIT!!!!!! És ez a minimum :D
    Siess a kövivel!
    Puszi♥

    VálaszTörlés
  15. Szia drága Krisszem :)

    Tényleg bocsi hogy elfelejtettem kicsit hosszú volt ez a hét. Na de most vagyok és megpróbállom ugyan azt írni mint amit a múltkor próbálltam. :D
    Először is áááááááááá és még egy kis ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ miért miért miért totál kikészültem szegény Bells szegény Edward szegény én na jó én nem de ugye érted. Be kell valjam hogy bár egy hangyányit megértem Edyt azért haragszok is rá. Mit tehet Bells arról hogy ki a nagyapja? Már csak abban van egy kis reményem hogy ezt majd átgondolja Edward és rájön hogy attól még ugyan az a lány az akibe beleszeretett az a kedves és bájos lány óóóóó szegénykém ugy sajnáltam őt. :(( Már nagyon kivi vagyok hogy hogyan tovább siess drága mert kikészül a jónép :) puszi legyél rossssz Andi

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok!

    Bee!

    Célzásnak vettem, mégpedig oly annyira, hogy mint már olvashattad, a következő rész, amivel jelentkezni fogok Pillanatkép lesz! :P Na jó, részben nem igaz, mert eleve el volt tervezve, hogy most Edy szemszöggel jelentkezem majd, de szoktam figyelni és hallgatni a tanácsokra. Te pedig megerősítettél abban jelenleg, hogy kell ide egy kis Edy szemszög, ezt köszönöm! :)
    Egyébként annak nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet! :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    OneGirl!

    Mit is mondtam neked a minap? Sátáni kacagóm? :D
    Oh, nem vagyok én olyan könnyű eset, nem olyan könnyű kiszedni belőlem a titkokat, bár aki kitartó, volt már, hogy ezt azt szándékosan elkotyogtam. Szóval csak hajrá! ;)
    Édes vagy, hogy így tetszett a fejezet, örülök neki, bár a tökéletestől még igazán messze áll. :)
    Amúgy nem tudom eldönteni, hogy akkor most melyik "díjnak" is örüljek jobban. Ennek a hosszú kommentnek, vagy amit kaptam tőled. *nagyon nehéz döntés... döntetlen az állás* :P
    Amúgy a tesód arcára kíváncsi lettem volna. :P
    Jó-jó, igen te is megmondtad, ügyi vagy! :)
    Oh, és azt hiszem, nem vagy egyedül vele, mármint az ilyes fajta kibékülős módszerrel. :P
    Egyébként meg rossz az, aki rosszra gondol, nemde? Ez meg nem rossz, csak perverz. XD
    NEEE! Te ne legyél gonosz, mert ha az leszel, komolyan mondom, hogy a kövi fejezet végét még kegyetlenebbre csinálom, mint szoktam. Szóval jól gondold meg. :P

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Klau!

    Látom-látom, nagy az egyetértés. *vigyázni fog, mert még a végén összeesküvést szerveznek a háta mögött* XD Na jó, csak vicc volt! :)
    Ezek szerint neked is tetszett a fejezet, ennek igazán örülök. :)
    És igen, mint már olvashattad, most egy Edy szemszöges Pillanatkép fog következni. :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Tincsu!

    Jaj, ne legyen soksok szomi fej! *buksisimi* Igaz tudom, hogy miattam vannak, de akkor se. :)
    Most mi lesz? Jó kérdés. Talán még pár szomi fej, aztán meg... *ráharap a nyelvére* ;)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Erzsi!

    Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet ez a fejezet is! :)
    Na igen, jól látod megint csak a dolgokat, most nem igazán lehet Naomit hibáztatni, ez tényleg inkább Ianék sara. :S
    Persze, reménykedni szabad, hisz tényleg a remény hal meg utoljára. ;)
    Ezt a részt pedig elég bőven kifejtem majd egy Edy szemszöges Pillanatképekben, szóval nyugi, megkapjátok. :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Amelié!

    Nos... azt hiszem, komolyan gondoltam. Tudod, ez szinte már törvényszerű, hiszen minden jó után jön valami rossz és ezt az életre értettem. :S
    Köszönöm a szép bókokat, örülök, hogy így gondolod, már csak azért is, mert ezek szerint tudtam/tudok neked kellemes perceket okozni az írásommal. És annak is örülök, hogy tetszett ez a rész. :)
    Amúgy vicces, mikor azt mondjátok, hogy ne ismételje magát a történelem, ne szakítsam el őket. Azonban azzal, hogy ha nem szakítom el őket, vagy meg is teszem, de újra összehozom őket, akkor épp azzal ismételném meg újra. Nemde? :P
    Oh Jake! Nos, majd meglátjuk, már ha él még ugye...

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Gina!

    Igazán örülök, hogy ennyire tetszett ez a rész! :)
    Oh, nagyon édes vagy, de hidd el, hogy értelmes, amit írsz, és azt meg, ha megengeded, akkor bóknak veszem, hogy ilyen hatással voltam rád. *pirul*
    Örülök, köszönöm, hogy úgy véled, hogy jól éreztettem Bells érzéseit, erre igazán nagy hangsúlyt szoktam fektetni, ezek szerint pedig megéri. :)
    Na igen, a kibékülős "szex"... Bocsi, hogy ha összekevertem - direkt - a sorrendet. :P
    Köszönöm, tényleg kedves vagy, igyekszem kegyetlen maradni. :P De hát azért ez nektek is jó, így izgalmas, nemde? :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  17. Vircsi!

    Nos, azt hiszem nem vagy egyedül ezzel, mármint, hogy vesszenek össze és menjenek szét holmi Jacob Blackes dolgon, azonban majd mit látni fogod a közelgő Edy szemszöges Pillanatképben, nem minden úgy vagy, ahogyan azt Bells szemszögéből gondolni lehet. ;)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Kedves Névtelen!

    Először is sajnálom, hogy neked nem nyerte el a tetszésedet ez a rész, de sajnos van ilyen. Emberek vagyunk, különböző ízlésekkel, így nem tetszhet mindenkinek ugyan az. Néha nekem sem tetszenek az események alakulása, azonban nem lehet a történet "rózsaszín nyál", mert annak nem, hogy értelme nem lenne, de unalmas is lenne egy idő után. :S Remélhetőleg, hogy ha eddig kedvelted a történetemet, akkor amint túlhidalódik ez a mostani állapot, ismét elnyeri majd a tetszésedet. :) Ha pedig még sem, akkor azt kívánom neked, hogy találj valami olyan történetet, ami kielégíti minden nemű olvasással és esetleg Twilighttal kapcsolatos igényedet. :)
    Másodsorban pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy elfogadom és még meg is szoktam köszönni a negatív kritikát, hiszen az is vélemény, de inkább az építő jellegűeket szeretem. Ez annyit tesz, hogy az olvasó elmondja, hogy pontosan mi nem tetszett az adott fejezetben, amiből én aztán le tudom vonni a következtetéseket és esetlegesen változtatni is tudok rajtuk a későbbiekben, már ha olyanról van szó. Azonban persze ha arról van szó, hogy valaki mondjuk, nem szeretné, hogy Bells Edyvel jöjjön össze, hanem valaki mással, azt a véleményt/tanácsot csak meghallgatni tudom, ugyanis a történet alapjának alakulásába a fejemben élő szereplőkön kívül senkinek nem lehet beleszólása. Más dolgokban viszont tényleg szívesen fogadom az ötleteket, tanácsokat, véleményeket, meglátásokat és még sorolhatnám. :)
    Ja, és még valami! Én mindig, mindenhol felvállalom a nevemet, néha még az anyakönyvemben lévőt is, szóval annyit minimum elvárhatok mástól, azt hiszem, hogy legalább egy nick nevet írjon a véleménye alá, nemde?

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Andi!

    Oh, remélem, azért már nem vagy annyira ki és szomorú sem. :)
    Igen, jól látod a dolgot, tényleg nem lehet Edynek könnyű ez a helyzet. :S
    És abban is igazad van, hogy ez nem a vég - legalábbis remélhetőleg -, csak egy akadály, amit ha legyőznek, akkor tényleg valami sokkal több következik. Ezt nagyon jól látod, ügyes! :D
    Örülök, hogy tetszett ez a rész is! :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    viki!

    Oh! Sajnálom, hogy Naomi még mindig nem egy kedvenc, de talán, majd idővel. ;)
    A következő részből - azaz a már fent lévő 26.-ból - amúgy ki fog derülni, hogy Naomi hogyan és mennyit is tudott meg Cullenékről, miért ment el hozzájuk és ilyenek, remélem, majd így kissé érthetőbb lesz a szitu. De ha esetleg mégsem, csak szólj nyugodtan. :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Timi!

    Köszi a bókot, mármint a gonosz nőszemély titulust. XD
    Naná, kinek nem tette jót egy bevésődés, mondjuk egy Edwardba?! XD
    Na igen, Naomi talán nem is annyira rossz arc, csak épp esetleg és így mindig rosszul jön ki a dolgokból. Vagy valami ilyesmi. :P
    Nos, akkor egyezkedjünk - csak más meg ne hallja ;) -, te kapsz egy Jace-t én meg egy Edwardot, nos, mit szólsz? :P
    Én is tényleg örülök, hogy volt alkalmunk találkozni és akkor majd még megbeszéljük, hogy mikor koccanunk ismét. ;)
    A komit pedig köszönöm, és sok sikert a vizsgákhoz! :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  18. Niko!

    Jaj, mindig romhalmazt csinálok belőle? Nem szeretem. *bocsánatkérő boci szemek*
    Ez a macis-málnaérős dumád pedig engem fektetett két várra. Nagyon nagy, big like! XD
    Nos, pedig nagyon úgy néz ki, hogy mégis képes vagyok ezt megtenni veletek. Vagy esetleg még sem...? ;) Hamarosan kiderül, amúgy meg azt illeti, ami Bells szemszögéből talán egy kis apróságnak tűnik, az ki fog derülni Edy szemszögéből, hogy nem is olyan kicsi és jelentéktelen. ;)
    Viszont hadd emlékeztesselek arra, hogy Edy, azaz az ifj. Edward nem gondolatolvasó, így nem tudott semmit se kiolvasni Jaden elméjéből!
    Köszönöm, nagyon kedves vagy, örülök, hogy tetszik a történetem és sikerül szebbé/még szebbé tenni a napjaidat mikor friss van. :)
    Azokra az elméletekre pedig mondom, nagyon kíváncsi vagyok! :D
    A mondataid pedig nyugi, nagyon is értelmesek voltak, köszönöm őket. :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Laura!

    Oh, sajnálom, hogy megharagudtál Edyre, de remélhetőleg, miután elolvastad a szemszögéből írt Pillanatképeket, megváltozik majd a véleményed. ;)
    Ami pedig a kommentedet illeti. Elsősorban sose kértem, legalábbis nem követeltem meg senkitől, hogy írjon nekem, hiszen az milyen már. Ha valakinek van mondanivalója, ha csak annyi is, hogy tetszett vagy sem, az gondolom úgy is ír, én pedig hálás vagyok neki, hogy megajándékoz a véleményével. :) Ha követelném, az olyan erőltetett lenne, az meg mit ér? Semmit. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon örülök, hogy olvasol és ezek szerint nagyon is tetszik a történetem. :D És nagyon szépen köszönöm a kommentedet, és ha máskor is van kedved, írj bátran, nagyon nagy örömmel venném. :)

    További szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Andi! (ynda)

    Jaj, ugyan, tudod, hogy ilyenből sose csinálok problémát. Írsz, ha tudsz, ha időd engedi és akarsz - na meg, ha a net engedi. :)
    Igen értem, mit akarsz mondani. :)
    Bells nem tehet róla, hogy kik az ősei, de majd kiderül, és remélhetőleg, Edyvel kapcsolatban is megváltozik a véleményed az ő szemszögéből írt Pillanatképek elolvasása után. ;)

    További szép hetet kívánok és te is légy rossz! ;)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés