New Sun - Sunrise - 25. fejezet

A fejezet enyhén 16-os korhatárú, olvasása csak saját felelősségre!

25. ENNYI…

– EDWARD?! – leheltem elfúló hangon, mikor a gyér fényben megpillantottam szerelmemet.

– Szia, Bells! – köszöntött a rég nem látott, de nagyon is imádott, csábos félmosolyával. Ettől a szívverésem felgyorsult, és a következő pillanatban szinte kipattanva az ágyból a karjaiba vetettem magam. Annyira hiányzott már, hogy az kimondhatatlan volt. Csak érezni akartam, belélegezni észveszejtő illatát, és mikor megtettem, legszívesebben megállítottam volna az idő kerekét.

Nem tudtam, meddig állhattunk ott mozdulatlanul – azaz csak Edward állt, mert én szó szerint a nyakába csimpaszkodva lógtam rajta –, mert már csak arra figyeltem fel, hogy óvatosan lépkedve velem közelít az ágy felé. Igaz, nem akartam elengedni többet egy percre sem, de mikor eszembe ötöltek a történtek, az, hogy miért ment el és miben egyeztünk meg a továbbiakat illetőleg, hagytam magam. Engedelmeskedve ki nem mondott kérésének elengedtem a nyakát, mialatt ő az ágyra helyezett, így azon térdelve épp szemmagasságba kerültem vele.

– Ez tényleg igaz? Tényleg te vagy az? – néztem őt hitetlenül. Attól féltem, hogy ez csak egy álom, amiből mindjárt felébredek és ő nem lesz sehol.

– Igen, én! Miért, mégis kire számítottál? – vonta fel sötét szemöldökét.

– Ez annyira… hihetetlen! El sem merem hinni, hogy tényleg itt vagy – gyűltek össze szemeimben a könnyek, melyeket képtelen voltam aztán visszatartani. Edward mindegyik könnycseppet gyöngéden törölte le hideg ujjaival, melyeket aztán ajkai váltottak fel. Miután végzett ezzel, sikeresen felitatva a nedvességet, szemhéjaimra lehelt egy-egy csókot, amit orrom hegye követett.

– Annyira hiányoztál! – suttogta bőrömbe.

– Nekem is! – leheltem, majd tartva reakciójától nagyon lassan és szelíden érintettem számat övéhez, mely azonnal elnyílt, viszonozva csókom. Igaz, csak egy percig tartott, és bár tapogatózón óvatos, mégis szenvedélyes volt. Földöntúli érzés volt őt újra érezni és csókolni.

– Minden rendben? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, miután pár percig újra csak szorosan öleltük egymást.

– Ezt meg most miért kérdezed? – értetlenkedtem aggodalmas vonásait figyelve, de vagy egy jó percig meg sem szólalt, csak gyengéden simogatta arcélemet.

– Bells, mi történt, míg nem voltam itthon? – felelt kérdésemre kérdéssel, jócskán megdöbbentve. Akaratlanul is kissé hátrébb húzódtam, mire ő úgy reagált, hogy arcom két tenyere közé fogta, hogy még csak véletlenül se tudjak másfelé nézni, mint olvadt aranyszín szemeibe. – Bells? – sürgette a választ. Nem tudtam, mit feleljek, hiszen még csak alig, hogy visszajött, nem akartam rögvest a komoly dolgokkal kezdeni.

– Miből gondolod, hogy történt bármi is? – kerteltem.

– Ez csak megérzés, és persze abból, hogy szombaton kinyomtad a telefont, nem találkoztál a családommal és Alice nem látott mostanában veled kapcsolatosan semmit.

– Oh! – szisszentem fel, majd igyekeztem minél gyorsabban felfogni a hallottakat. – Én… ez nem igaz! De ha már itt tartunk, akkor miért nem hívtál már napok óta? Tudod, mennyire aggódtam! – pirítottam rá kissé.

– Azért nem hívtalak, mert nem értettelek… a reakciódat és mert… nos, mert… mert nem akartam, hogy zaklatásnak vedd. Féltem – suttogta az utolsó szót, mintha szégyen lenne, hogy férfi és vámpír létére tart valamitől.

– A reakciómat? De mégis melyiket? És mit jelent az, hogy kinyomtam a telefont? Én ilyet nem tettem, főleg nem szombaton, mikor nem is hívtál – magyarázkodtam értetlenül állva a történtekkel szemben.

– Pedig hívtalak szombaton, méghozzá a szokásos időben, de mikor kicsörgött, kinyomtad. – Tágra nyílt szemekkel néztem rá, nem értettem semmit. Abban teljesen biztos voltam, hogy szombaton nem láttam, hogy hívott volna, így ki sem nyomhattam, viszont abban már nem mertem volna fogadni, hogy más nem tette meg. Habár arról fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az.

– Esküszöm Edward, hogy én nem tettem ilyet, viszont… – Kérdőn nézett rám, mikor félbehagytam mondatom. – Egy buliban voltunk Naomival, lehet, hogy valaki véletlenül tette és elfelejtett szólni. De ugye ezért most nem fogsz megharagudni rám, vagy ilyesmi? – néztem rá félve, könyörgőn.

– Jaj, kis butám, hát persze, hogy nem! – ölelt magához szorosan. – Nem tehetsz róla, hogy megijedtem. Egyszerűen csak elborult az agyam, mikor a dolgokból arra következtettem, hogy esetleg… szóval, hogy esetleg történt valami és már nem akarsz. Hogy elvesztettelek. – Szemei bánattól csillogtak, hangja rekedtes volt, vonásai kétségbeesettek.

– Nem vesztettél el, és nem is fogsz soha! Hacsak nem épp te akar… – hallgattatott el váratlanul egy csókkal, amibe akaratlanul is belemosolyogtam.

Először csak lágyan cirógattuk egymás ajkait, újra felfedezve a másikat, majd a csókot néma megegyezés következtében közösen mélyítettük el. Karjaimat ismételten nyakába fűztem, majd lassan hátradőltem az ágyon, magammal húzva őt is. Nem ellenkezett, karjaival kétoldalt megtámaszkodva ereszkedett rám finoman, aztán azok is épp olyan elfoglaltak lettek, mint ajkai. Kezeivel bejárva testem újra feltérképezte minden egyes porcikámat. Érintései apró kisüléseket okoztak bőrömön. Pillanatok alatt teljesen felhevültem, akárcsak vágyaim. Úgy éreztem, a hideg ujjak mindenütt ott vannak. Ám pár perccel később a fürge ujjak egyszer csak megálltak, ahogy Edward teljes testében ledermedt felettem.

– Szerelmem? – szólongattam, mire a következő pillanatban sietősen próbált meg eltolni magától. Nem értettem mi történhetett, hiszen az előbb még olyan nyugodt volt – és persze szenvedélyes. Lábaimat csípője köré fonva bilincseltem magamhoz, nem eresztvén el őt.

– Bells! – próbálkozott kiszabadulni, de akkor az ajtó felől halk kopogtatás hallatszott, majd az illető meg sem várva a választ, már be is lépett.

– Oh, bocsánat! Nem tudtam, hogy zavarok, csak zajt hallottam – állt az ajtóban Naomi, fülig vörösödve. Felsóhajtottam.

– Edward, ő itt Naomi! Naomi, ő itt Edward! Most pedig, ha kérhetném, húzz ki a szobámból! – mordultam rá unokahúgomra.

– Már megyek is! Nektek pedig… nos, további szép estét – kacsintott rám cinkosul, majd kisietett, gondosan betéve maga mögött az ajtót.

– Hüm? – nézett rám értetlenül Edward, mire felsóhajtva elmosolyodtam.

– Majd elmagyarázom, de most csókolj meg! – utasítottam, és közelebb húzva magamhoz fejét ösztökéltem arra ajkait, hogy csakis enyémekkel foglalkozzanak. Ez úgy tűnt sikerül is, de pár perccel később Edward megint csak váratlanul elhúzódott. Azt hittem, megint jött valaki, vagy csak egész egyszerűen sok volt és abba akarja hagyni, de nem így történt.

– Mit szólnál hozzá, ha ezt a fürdőben folytatnánk? – búgta vágytól csillogó szemekkel nézve rám, melyekkel majd felfalt, de nem csábító vérem miatt.

Igencsak megleptek szavai, egyáltalán nem értettem, mit akar ezzel az egésszel. Bamba tekintetem láttán elmosolyodott, majd egy gyors csókot lehelt ajkamra és meg se várva a válaszom felkelt. Először is az ajtóhoz lépett, melyet gondosan kulcsra zárt, majd a fürdőbe ment és megindította a fürdővizet – legalábbis a vízcsobogásból erre következtettem. Tágra nyílt szemekkel és visszafojtott lélegzettel vártam, mi is fog történni, miközben felültem az ágyon és kissé elrendeztem zilált kinézetem. – Várj két percet és gyere utánam! – utasított szelíden pár perccel később a fürdőajtóból, majd ismét eltűnt. Még mindig nem értettem semmit, de bíztam Edwardban. Ráadásul nagyon is tetszett, hogy visszatérése óta sokkal felszabadultabb és épp olyan merész volt, mint a főpróba előtt. Ezt nem akartam elrontani, hisz nagyon is örültem, hogy nem hű az ígéreteihez, miszerint visszaveszünk a tempóból és ehhez hasonló kínzó megszorítások.

Alig bírtam kivárni azt a bizonyos két percet, mely mintha ezer év lett volna, olyan lassan telt el. Mikor aztán végre nagy nehezen letelt, feltápászkodtam az ágyról és a fürdőbe mentem. Odabent félve pillantottam körül, majd elkerekedett szemekkel, megdöbbenve néztem Szerelmemre, aki a kádban, az egybefüggő habréteg takarásában ült és várt rám.

– Gyere! – nyújtotta ki felém kezét. Kellett vagy egy perc, hogy felfogjam, mire is kért.

Lassan indultam meg felé, majd a kád szélére lehuppanva figyeltem. Mindketten zavarban voltunk – bár Edward nem volt képes elpirulni, jól ismertem már, amolyan édesen zavarban volt. Mosoly játszott ajkainkon.

– Az elmúlt napokban sok időm volt gondolkodni – kezdte –, és persze visszanyerni az önmagamba vetett hitem, meg fejleszteni az önuralmam. Nem volt könnyű, de Tanyáék azt mondták és részben osztottam is a véleményüket, miszerint elég jól haladok. Viszont rá kellett jönnöm, hogy érezni és hinni nem elég. Hogy a gyakorlás és minden más, csak akkor nyer majd tanúbizonyságot, hogyha a közeledben leszek és az élet adta helyzetek próbára tesznek. Igaz, még várni akartam a hétvégéig, de amiket elmeséltem, a bugyuta feltételezéseim miatt végül hamarabb tértem vissza – mesélt, miközben habos ujjaival a karomon körözött.

– És én ennek, mármint a mihamarabbi visszatérésednek nagyon is örülök – mosolyogtam. Némi habot nyomott az orrom hegyére, majd kezét tarkómra simítva közelebb húzott magához és megcsókolt.

– Kívánlak Bells! Rettenetesen! Azt hittem, könnyebb lesz, de tévedtem. A történtek és a nélküled töltött másfél hét után csak még nehezebb minden. Még a saját magamnak tett ígéreteket sem tudom megtartani – fúrta tekintetét mélyen enyémbe. – Szeretlek! És bár még mindig tartok attól, hogy bánthatlak, hogy mégsem ment minden olyan jól, mint Denaliban gondoltam, mégis szeretném, hogyha tennénk egy próbát. – A lélegzetem is elállt, és ezt ő is észrevette, így hozzáfűzte. – Persze semmit sem akarok elsietni, így nem szeretkezésre gondoltam, de egy kis kényeztetés, azt hiszem, megfelelő próba lenne. Arról nem is beszélve, hogy úgy vélem, mindkettőnknek szüksége van rá – suttogta egész közel hajolva. Éreztem hűs leheletét az arcomon, mely teljesen megbolondított, így nem csodáltam, hogy nem figyeltem fel rá, amikor keze csípőmre csúszott. Már csak arra eszméltem, hogy berántott magához a habok közé, miközben ajkai egyre követelőzőbben csókolták enyémeket. Egy pillanatra meglepődtem, de aztán elöntött a kellemes, bizsergető forróság és a vágytól megrészegülten hagytam, hogy sodródjak az érzések árjával.

Először csak csókolóztunk; sóvárgón, szenvedélyesen, követelőzőn, mialatt kezeink sem tétlenkedtek. Én hol Edward hajába téptem, hol a hátát karmolásztam, ami bár nem fájt neki, mégis halk morgásokat csalt elő mellkasából. Ő eközben kezeit oldalam és csípőm közt járatta, majd a kényeztetésünk megkezdését követő ötödik perc környékén megunva, hogy hálóingem folytonos akadályt jelent számára, egész egyszerűen lecibálta rólam. Egy szempillantás alatt tette, így tiltakozni sem volt időm. Vágyakozó tekintete, mellyel végigmért, megbizsergetett.

A víz kissé forró volt, de Edward teste hűtött annyira, hogy a kettőt együtt kellemesnek érezzem. Hátat fordítva Szerelmemnek helyezkedtem el ölében, miközben arra is rájöttem, hogy nem csak rajtam maradt felesleges anyag. Edward apró csókok százaival hintette be nyakam és vállaim, mialatt a habok takarásában a puha halmokat kényeztette. Ettől a vágy csak még erőteljesebb lett testemben, összpontosulva combjaim közt, aminek sajgó, lüktető érzése az idő múlásával arányosan erősödött. Hátranyúlva és átkarolva Edward nyakát kapaszkodtam meg, de a kínzó érzés nem enyhült. Ám mikor Kedvesem egyik keze combom belső felére siklott felfedező útja során, úgy véltem, rájöttem a megoldásra, mely enyhíthetett a testemben tomboló kínzó lángokon.

– Kérlek… érints meg! – ziháltam fejemet Edward vállára hajtva.

– Úgy… Úgy érted, hogy…? – Nem tudta befejezni a mondatát, de így is biztos voltam benne, hogy érti, mire gondoltam.

– Kérlek! – nyöszörögtem. Igaz vigyáznunk kellett, hogy szüleim meg ne halljanak, de az érzések kavalkádjában erre elég nehézkes volt figyelni. Edward kínzó lassúsággal csúsztatta feljebb kezét, míg el nem érte fehérneműm szegélyét.

– Teljesen biztos vagy benne? – kért megerősítést, miután ujjait alsóneműm két oldalába akasztotta.

– Nagyon is! – suttogtam, majd miközben kissé megemelve fejem megcsókoltam, csípőm is feljebb emeltem, hogy könnyedén lecsúsztathassa rólam a zavaró ruhaneműt. A fekete, csipkés anyag a fürdő kövezetén végezte elázott hálóingem társaságában. Most már nem volt akadály, és ez mindkettőnkből mély, vágyakozó sóhajt csalt elő. Kissé szélesebbre tártam combjaim, mikor Edward egyik keze elindult lefelé oldalamon, míg másik újra birtokba vette mellemet.

Emlékeztem, hogy a főpróbán pont amiatt történtek a bajok, amire most épp én kértem. Ám most nem követhettem el ugyanazokat a hibákat, most nagyon is észnél kellett lennem, ha azt akartam – és persze hogy azt akartam! –, hogy minden újra jó és változatlan legyen köztünk. Hogy onnan folytathassuk, mintha a bajok és az egymás nélkül töltött fájdalmas napok meg sem történtek volna.

A következő percekben – fél vagy talán volt az egy óra is – többször is megjártam a mennyország és a pokol közötti utat. Kedvesem ujjai olyan gyönyöröket váltottak ki belőlem, hogy az leírhatatlan volt. Ha szája nem tapasztotta volna be olykor-olykor enyémet, szüleim biztosan felébredtek volna a nagyobb nyögéseimre – bár a kicsik így is szégyenteljesen elhagyták ajkaimat. Viszont mikor testem más pontját kényeztette és nem „kínzott” odalent, akkor úgy éreztem, alázuhantam a pokolba.

A fürdőkád széleibe kapaszkodva tűrtem összeszorított állkapoccsal, hogy Szerelmem kedve szerint játszadozzon velem, amit vágytól csillogó tekintetéből úgy véltem kiolvasni, nagyon is élvezett. Annyira vágytam a kielégülésre, mint még soha semmi másra. Nem emlékeztem sok mindenre, az agyamat a kéj köde lepte el. Az még rémlett később, hogy a csípőm önkéntelenül is apró köröket írt le, hol Szerelmemhez dörgölőzve – aki érezhetően nagyon is kívánt –, hol a legkényesebb pontom nyomva még közelebb Edward „kényeztető” kezéhez. Azonban miután a gyönyör alattomos módon hirtelen lecsapott rám filmszakadás következett, aminek a következő képkockájában már reggel volt.

A fény szűrve érkezett a szobámba a függönyöknek köszönhetően, így nem volt vakító, de azért zavart a nyugodt alvásban. Ám nem erre ébredtem. Valami hideget éreztem. Kellett pár perc, hogy rájöjjek, Edward ajkai azok, melyek a nyakam, vállam, kulcscsontom között jártak fel s alá, csókolgatva a bőrömet.

– Jó reggelt! – nyöszörögtem, mire a következő pillanatban ajkaim nagyon elfoglaltak lettek annak ellenére, hogy még jócskán félálomban voltam. Edward olyan hevesen csókolt, mintha csak most tért volna haza és nem este, amikor is szinte egy percre sem eresztettük el egymás ajkait. Még percekkel később is zihálva vettem a levegőt, ám egyáltalán nem bántam, legszívesebben minden reggel ilyen intenzív élményre keltem volna.

Edwarddal megbeszéltük, hogy reggeli után átmegyünk hozzájuk, mivel már rég nem járt otthon. Ennek részben örültem, de az apja miatt tartottam is ettől a látogatástól. Miután elkészültem, útnak indultunk, persze gyalog – pontosabban vámpírsebességgel futva keresztül az erdőn –, mivel Naominak kellett a kocsim. Ám még előtte reggeli közben megjegyezte unokahúgom, hogy hallott ezt-azt az éjjel – minthogy rossz alvó hírében áll –, így nagyon is megérti, és nem csodálkozik az arcomra kiülő, levakarhatatlan, elégedett vigyoron.

Edwardéknál nem sokan voltak otthon. Mivel nem szólt, hogy előbb tér haza – és úgy tűnt, Alice sem látta –, nem várták. Csak Esme, Rose és Emmett voltak otthon. Mindnyájuknak hiányzott már Edward, és örültek, hogy együtt látnak minket. Olyan volt minden, mintha el sem ment volna Szerelmem, mintha minden onnan folytatódott volna, mielőtt átjöttem arra a bizonyos hétvégére.

Miután Edward beszélt a jelenlévőkkel, majd arra kérte őket, hogy ne szóljanak a többieknek, legyen meglepetés itthonléte, felmentünk a szobájába, hogy kicsit kettesben lehessünk. Az ágyon elnyúlva csókolóztunk és cirógattuk egymást, ám bármennyire is elfoglalt voltam minden egyes másodpercben, agyamnak még így is volt ideje gondolkodni. Tisztában voltam vele, hogy attól, mert tegnap este nem akartam azzal nyitni neki, mit tudtam meg a múltammal kapcsolatban, az nem jelenti azt, hogy már nem is kell elmondanom neki. Magamnak és Nessie-nek is megígértem, hogy mihamarabb beszélek vele, hiszen nem halogathattam ezt a végtelenségig, és egyébként is úgy tartották, jobb minél előbb túlesni a dolgokon. Azonban nem tudtam, hogyan is kezdhetnék bele ebbe a sors iróniájának köszönhetően kissé bizarr történet mesélésébe. Azon elmélkedtem, míg Szerelmem ajkai kulcscsontomon köröztek, hogy vajon elég lenne-e, ha csak annyit mondanék, hogy én vagyok Jacob unokája, vagy többet kéne? Tartottam tőle, mit fog szólni hozzá.

Ez az egész annyira hihetetlen volt, bizarr és felfoghatatlan. Hisz az én nagyapám pont az a személy volt, akit Kedvesem ellenségeként tartott számon és gyűlölt. Úgy véltem, lehet benne valami törvényszerűség – groteszk humor az égiek részéről –, hogy mi épp egymásba szerettünk. Buta gondolat volt, de ezek után már azt is el tudtam volna képzelni, hogy a képességemet valahogyan nagyapám adta nekem. Mert tudta, hogy az én sorsom az, hogy találkozzak Edwardékkal, és meg akart védeni. De ez annyira nevetséges volt, hogy majdnem tényleg felnevettem ostoba elmeszüleményemen. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy elmesélek neki mindent, az elejétől a végéig, de még mielőtt belekezdhettem volna, váratlan esemény történt.

– Bells! – kiáltották nevemet és a hang nagyon ismerős volt.

– Naomi?! – szisszentem fel. Edwarddal rögvest szétrebbentünk és értetlenül néztünk egymásra. Nem értettem, hogy kerülhetett és egyáltalán mit akarhat itt unokahúgom.

– Állj már meg! – hangzott Emmett mély hangja immáron a folyosóról.

– Ne! Ne merj hozzám érni! – csattant fel Naomi, épp amikor kiléptünk Edwarddal közösen szobájának ajtaján. Unokatestvérem ott állt a folyosó közepén, arca kipirult a futástól, amit a düh egyre inkább vörösre festett. Emmett közvetlen mögötte állt, míg a lányok – Rosalie és Esme – még csak akkor értek fel a lépcsőn.

– Naomi?! – csodálkoztam, mire először csak felém kapta a fejét, majd gyors léptekkel hozzám sietett és megragadva a kezem rántott rajtam egyet.

– Bells, el kell tűnnünk innen, most azonnal! – zihálta és újabbat rántott rajtam a lépcső irányába.

– Várj! – torpantam meg egy helyben, miközben kiszabadítottam csuklómat szorításából. – Neked meg mégis mi bajod? És egyáltalán, hogy kerülsz ide? – zúdítottam rá kérdéseimet.

– Ezt majd megbeszéljük később, de most mihamarabb el kell tűnnünk innen! Gyere, ha kedves az életed! – nyúlt ismét kezemért, de elrántottam, még mielőtt megfoghatta volna.

– Te meg mégis miről beszélsz?

– Jaj, Bells! Gyere már, kérlek! Ezek… – pillantott körül – ezek itt nem mások, mint… mint vámpírok – nyelt nagyot, és a szó hallatán nem csak nekem kerekedett el a szemem. – Jaj, Bells, kérlek, gyere már, mielőtt mindkettőnkből vacsora lesz! – siránkozott, de hiába rángatott, nekem most már tényleg a földbe gyökereztek lábaim.

– Naomi, először is ereszd el Bellst, és engedd meg, hogy megmagyarázzunk mindent! – lépett közelebb Edward, mire unokatestvérem kirántott a vállán csüngő táskából egy vizes palackot, aminek sietve tekerte le a tetejét.

– Ne mozdulj! – tartotta az üveget fenyegetőn Kedvesem felé. – Ebben… ebben szenteltvíz van, amit… nem félek használni – remegett meg hangja után keze is.

– Naomi… – kezdte Edward nyugodt hangvételben, védekezőn feltartott kezekkel.

– Jééé, hűsítő! – rikkantott fel Em, és kikapva Naomi kezéből a palackot meghúzta. Ha az lehetséges volt, még jobban tágra nyíltak szemeim, majd látva a nagymedve reakcióját a félelemtől zihálni kezdtem.

Emmett miután felhörpintette az áttetsző színű löttyöt váratlanul megdermedt, majd kiejtve kezéből az üres palackot a torkához kapott. Félelmetes hörgés szakadt fel a mellkasából, mintha csak sav marta volna a torkát, krákogott és kapkodott levegő után. A falnak dőlve botladozott, és nekem már épp eleredtek volna könnyeim – hiszen szerettem a kissé lökött, de nagyon is kedvelhető nagymedvét –, mikor váratlanul vigyorogva felpattant.

– Emmett – néztem rá az értetlenségtől sűrűn pislogva.

– Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki – nevetett és biztos voltam benne, ha nem kúszik be látóterembe Naomi, a nyakának ugrottam volna, hogy kitekerjem, amiért a frászt hozta rám.

– Me… menjünk – suttogta Naomi.

– Honnan tudod, hogy kik vagyunk? – szólalt meg váratlanul Edward, de még mielőtt felé fordulhattam volna, vagy Naomi felelhetett volna, a földszint felől hangos dörömbölés hallatszott. Hirtelen mindenki megdermedt, majd a következő percben már lefelé száguldottak a lépcsőn, magunkra hagyva az ugyancsak döbbent Naomival.

– Mi…?

– Nem tudom – feleltem a ki nem mondott kérdésre. Fogalmam sem volt, mi történhetett, épp ezért indultam meg én is gyors léptekkel a földszint felé.

– Hol vannak? – szűrődött fel az emeletre az ingerült kérdés, de csak akkor jöttem rá, hogy ki tette fel, mikor az első emeleti lépcsőfordulót is elhagytam.

– Ian! – rohant le mellettem Naomi egyenesen Ian ölelésébe, akinek tekintetével csak egy pillanatra találkozott enyém, nem úgy, mint Jadenével. Jade mereven bámult rám. Már-már az volt az érzésem, hogy nem számított rá, életben talál.

– Itt meg mégis mi folyik? – csattant fel Edward. Értetlenül nézett először Naomira és a farkasokra – Ianre és Jadenre –, majd végül rám. Tekintete hitetlen volt, csaknem bizalmatlankodó. Szemeimbe nyomban könnyek szöktek, gyomrom összeszűkült, görcsös, szorító érzés kerített hatalmába pillanatok alatt.

– Edward – szóltam elfúló hangon, mire izmai megfeszültek, majd vámpírsebességgel elrohanva mellettem az emeletre sietett.

– Bells! – szólt utánam Jade, de csak egy gyors pillantást vetettem rá, majd Szerelmem után mentem.

– Megengednéd, hogy megmagyarázzam a dolgokat? – kérdeztem belépve Edward szobájába. Ő a könyvespolcnak támaszkodva nyugtatta magát mély lélegzetvételekkel.

– Honnan ismered az alakváltókat? Mi köze Naominak és neked hozzájuk? – szűrte a szavakat fogai közt, felém se nézve.

– Jó lenne, hogyha ezt higgadtan tudnánk megbeszélni – próbálkoztam, de nem moccant. Felsóhajtottam. – Miután elmentél, beszélgettem Nessie-vel. Érdekes dolgokat mondott nekem, amik felkeltették az érdeklődésemet, így később amolyan nyomozásfélébe kezdtem. – Gyomrom már egész kicsi diónyira zsugorodott, hangom pedig az elfojtott sírástól rekedtesen csengett. – Rájöttem pár dologra, elég komoly dolgokra a múltammal kapcsolatban, amiket nem mondhattam el telefonon, tegnap pedig… Nos, még csak alig, hogy hazaértél, nem akartam ezzel kezdeni – mentegetőztem.

– Ha kérhetném, beszélj érthetőbben! – sziszegte összeszorított állkapoccsal. Izmai megfeszültek, ujjai a szokásosnál is fehérebbek lettek, ahogy görcsösen szorították a szekrény egyik polcát.

– Kérlek, Edward, ne csináld ezt! Én… – szipogtam, nem bírtam visszanyelni könnyeim – annyira féltem, még most is, hogy mit fogsz szólni a megtudottakhoz. Esküszöm, hogy el akartam mondani mindent, de Naomi felbukkanása közbeszólt. Féltem, félek, hiszen Nessie és Alice elmondta, hogy mennyire gyűlölöd, és én azt nem akarom, hogy engem is utálj amiatt, aki vagyok – törölgettem pulóverem ujjával arcomat.

– Mégis miről beszélsz? – dörmögte.

– Arról, hogy én… szóval, hogy én… – képtelen voltam kinyögni a tényeket. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy elmondhassam neki az igazságot. Hogy végre megszabaduljak a gyötrő kíntól, mely azóta nem hagyott nyugton, mióta megtudtam, hogy ki a nagypapám. Végül úgy, ahogy erőt vettem magamon, de hangom még így is alig volt több suttogásnál. – Hogy az én nagyapám Jacob Black! Annak a Jacob Blacknek vagyok az unokája, akit te állítólag gyűlölsz – böktem ki végül és könnyeim ismét benedvesítették arcomat.

Nem sok mindent láttam könnyeim fátylán keresztül, de annyit igen – bár azt is elmosódottan –, hogy Edward teljes testében megfeszült, majd egy félelmetes morgást követően valami felém repült. Reagálni sem volt időm, csak álltam ott az ajtóban hüppögve, és figyeltem, amint a felém hajított könyv közvetlen mellettem csapódik neki a falnak, majd hullik le a földre darabokban a fal törmelékével egyetemben. Összerezzentem.

– E… E… – nyöszörögtem akadozó lélegzettel, miközben sírásom zokogássá fajult, amitől csak még inkább nem kaptam levegőt.

Edward arca igaz elmosódott előttem, de az tisztán kivehető volt még így is, hogy dühtől borús. Nem nézett rám, mereven bámult maga elé, továbbra is a polcnak támaszkodva. Nem tudtam, mit tegyek. Egész testemben remegtem, rázott a sírás, mert biztos voltam benne, hogy elvesztettem őt. Olyan biztos, amennyire csak a halál lehet!

Sírtam és a hideg rázott. A levegőben a feszültséget vágni lehetett. Eddig olyanok voltunk Edwarddal, mint két mágnes. Ellentétesek, de épp ezen okból kifolyólag összetartoztunk, hiszen vonzottuk egymást. Azonban most minden megváltozott. Úgy éreztem magam, mint akit eltaszítanak. Már nem tartoztunk össze… többé már nem. Az voltam, aki, és ez neki úgy tűnt, sok volt. Elég ahhoz, hogy megszakítsa vonzásunk, méghozzá örökre!

Alig bírtam mozogni. Többnyire csak a falnak támaszkodva botorkáltam ki a szobából, miután még egy reménytől ittas pillantást vetettem Edwardra, de ő továbbra sem mozdult. Rideg volt. Minden porcikám reszketett a félelemtől… elvesztettem őt! Sietős léptekkel indultam meg a földszint felé vezető lépcsősoron. Szerettem volna minél előbb leérni, hogy eltűnhessek innen. Hogy elbújhassak valahol, mint az állatok, mikor érzik, közel jár már a halál. Mert jelenleg úgy éreztem, haldoklom, amiről úgy véltem, még mindig jobb, mint tovább élni Edward nélkül!

Könnyeim sűrű záporán át néztem a lépcsőfokok egyre elmosódottabb sziluettjeit. Annyira siettem lefelé, hogy kettesével vettem őket, azonban az egyik lépésnél a lábam elvétette a célt. Hirtelen kicsúszott a talpam alól a talaj. Zuhanni kezdtem. Agyam tudta, hogy ezt már nem úszhatom meg élve. Ösztönösen hunytam le a szemem, így várva a békés halált, mely minden fájdalmat elmulaszt majd.

Ahogy az utolsó gondolataim átsuhantak elmémen, hirtelen a semmiből egy hideg kar fonódott a derekam köré. Megmentett… Pont Ő, aki egy pár perccel ezelőtt „megölt”… Most mégis megmentett. Csak néztük egymást szótlanul, levegőt is alig vettünk, mígnem valaki megköszörülte a torkát.

– Gyere Bells, hazaviszlek – szólt Jaden. Nem láttam, de hallottam a lépteket a hátam mögött. Aztán a meleg ujjak a karomra fonódtak, épp mikor Edward elengedett. Kissé még instabil lábakon álltam, így Jade-nek kellett megtartania, miközben még mindig Edwardot néztem. Jaden ekkor újra megköszörülte a torkát, majd átkarolva megfordított és támogatva elindult velem lefelé.

Végig a hátamon éreztem Edward tekintetét, míg a bejárati ajtó felé mentünk. Esme, Emmett, de még Rosalie is döbbenten néztek rám. Hát persze, hiszen kifinomult hallásuk van, így minden egyes szót hallhattak, amit Edward szobájában mondtam – gondoltam. Elérve aztán az ajtót megtorpantam és még egy gyors pillantást vetettem hátra, de Edward már nem volt sehol. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból és újabb könnyek szöktek a szemembe, ahogy átlépve a küszöböt lassan kisétáltam a házból. A házból… az életéből… a szívéből… mindörökre…