2011. augusztus 30., kedd

New Sun - Shine - 4. fejezet

Sziasztok! Nem szándékozom most sokat beszélni – mint szokásom –, így csak egyszerűen átadom most nektek a friss, ropogós következő fejezetet. :)
Erzsinek és Bee-nek külön köszönet, amiért ma annyit segítettek, támogattak lelkiekben. Kissé féltem ettől a fejezettől, mivel a mindennapok nem mindig érdekfeszítőek, de jelen vannak az életben, így azokról is írni kell, még ha nem is szeretek „tölteléket” írni. Remélem, azért mindenkinek tetszeni fog, a végével igyekeztem kompenzálni ezt a dolgot. ;)

A kommenteket – és voksokat – nagyon szépen köszönöm, azonban ne haragudjatok, hogy még nem válaszoltam rájuk. Alig pár perccel ezelőttig komolyan abban a hitben éltem, hogy már mindenre válaszoltam, de amikor megnéztem a 3. fejezetet, rá kellett jönnöm, hogy az kimaradt. :S Tényleg ne haragudjatok, amint tudom, pótolom a hiányosságom.

További szép hetet kívánok mindenkinek, az iskolásoknak pedig üzenem, fel a fejjel, hamar elrepül majd ez a tanév is! ;)
Jó olvasást kívánok! :)

Pusza, Krisz

ui.: Mostanában az irányítópultban egy pár óra eltéréssel, de megjelennek szerencsére a blogom frissítései, azonban mivel még mindig bizonytalan a dolog, így aki gondolja, még mindig elküldheti a mail címét, vagy épp beléphet a New Sun facebook csoportjába.



4. EGY NEM VÁRT LÁTOGATÓ


MI NEM LEHET? Mi az, ami nem történhet meg? Felelj már te korcs! – ordította Edward, mialatt engem egyre jobban rázott a hideg-meleg és vele együtt a remegés is erősebbé vált a testemben.

– Ed… Edward! – ziháltam, mire rémülten rám kapta a tekintetét. – Fáz… Fázom – dadogtam.

– Felviszlek a szobába – kapott a karjába, amit aztán Jaden váratlanul megragadott.

– Tedd le, különben ha átalakul… – hallgatott el hirtelenjében, de nem ez volt az, ami megijesztett mindannyiunkat. Szemeim tágra nyíltak, légzésem még szaporábbá vált, mint addig volt.

– Hogyan? – kérdeztük egyszerre mindhárman, bár az én hangom jelenleg nem csengett olyan élesen, mint amilyennek szántam, és amilyen Edwardé és Carlisle-é volt.

– Ezt úgy érted, hogy Bells…?

– Minden jel arra utal doki – helyeselt Jaden és közben rám emelte aggodalmas tekintetét.

– Nem, az nem lehet, az nem lehet… – ingatta fejét Szerelmem. – Ugye nagyapa? Ez… ez lehet, hogy csak egy vírusos megbetegedés… annak a tünetei, igaz? … Vagy talán a… a mérgem következménye? – halkult el a hangja és nagyot nyelt.

– Hogy mi? – csattant fel Jaden. – Mit tettél te nyomorult vérszívó? – üvöltött, és talán csak azért nem támadt rá Edwardra, mert én még mindig a karjaiban voltam. Mindkét kezemmel erősen markoltam a pólójába, hogy ne tudjon elereszteni, mialatt még mindig remegtem egész testemben.

– Higgadj le, Jaden! – kérte Carlisle, de az érintett rá sem hederített.

– Ja… Jaden! – remegtem nevét, és olyan szúrósan néztem rá, ahogyan jelenleg csak képes voltam arra. Féltem tőle, hogy most mi fog történni, még ha nem is igazán mutattam ezt ki, de ha a méreg is okozta mostani állapotom, akkor is Jaden volt az egyetlen, akire jelenleg haragudni tudtam. Az, hogy adott vért a kutatáshoz, nem tudta elfeledtetni velem, semmissé tenni azt, hogy elmondta Edwardnak a történteket. Szerelmem már az elején megmondta, hogy így lesz, de én makacs voltam, nem hallgattam rá. – Sze… Szerelmem – néztem föl végül Edwardra, akinek tekintete szomorúan fénylett, majd miután szavak nélkül is megértette, mit akarok, lerázta magáról Jaden kezét és a szobánkba sietett velem.

– Nem lesz semmi baj! – nyugtatott talán mindkettőnket, és az ágyba fektetve alaposan bebugyolált.

Reszkettem a meleg takarók alatt. Hol jobbra, hol balra fordultam, összegörnyedtem, de sehogyan se volt jó. Pár perccel később Carlisle és az idősebb Edward léptek be a szobába, majd jöttek az ágyhoz, és míg ők vizsgálgatni, találgatni kezdtek, az ajtóban végig ott toporgott Jaden.

– Apa? – nézett Szerelmem az apjára ujjait tördelve közben, miután megvizsgáltak, levettek tőlem némi vért és beadtak egy pirulát az igencsak magas lázamra.

– Te mit gondolsz Jaden? – kérdezte az idősebb Edward közelebb invitálva Jadent. A farkas-fiú arca még mindig nagyon aggodalmasan festett, de talán már nem annyira, mint addig. Jaden közelebb lépett, majd végigmért, amit Szerelmem halk morgással fogadott.

– Mint kiderült a remegés és hirtelen testhőemelkedés mellett a kontrollálhatatlan dühroham és a szélsőséges hangulatingadozás is jelentkezett már Bellsnél, mint tünet és előjelei az átalakulásnak. Azonban se szokatlan magasság, súly és erőnövekedés nem mutatkozott ez idáig – foglalta össze a dolgokat sűrűn felém pillantva, miközben én még mindig a takaró alatt vacogtam.

– És ez akkor mit jelent? – sürgette őket Kedvesem konkrét válasz reményében, amire már én is nagyon vágytam. Nem akartam farkas lenni, még ha talán úgy meg is oldódott volna jó néhány problémánk. Zavart, hogy senki sem ad egyenes választ, de a furcsa görcsös szorítástól testemben viszont mozogni alig, beszélni akadozva, zihálva tudtam csak.

– Most akkor… far… farkas leszek? – kérdeztem sírós hangon és a kibuggyanó könnycseppeket reméltem, betudják fájdalmamnak. Kérdésemre aztán mind felém kapták a tekintetüket. Szerelmem menten mellettem termett és nyugtatásképp – mivel látta, megint kezdem magam felidegesíteni – egy lágy csókot lehelt a homlokomra, majd újra Jadenre függesztette kérdő tekintetét?

– Nem, nem hinném – ingatta a fejét a kérdezett, amitől nem csak Edward fújta ki mélyen az addig bent tartott levegőt. – Bocsáss meg Bells, én nem akartalak felhergelni még ezzel is, de a tüneteid annyira összepasszoltak – nézett rám bocsánatkérően.

– Szóval…?

– Nagyon úgy tűik, hogy csak vaklárma volt az egész – felelte Jaden befejezetlen kérdésemre válaszolva.

– Én pedig mivel már tegnap is megmondtam, hogy szinte biztosra vehető, hogy nem került méreg a szervezetedbe, azt gyanítom, valamiféle vírus lappang benned. A legjobb az lesz, ha antibiotikumot rendelek el neked, és ágynyugalmat – folytatta Carlisle, ami apró, tehertől mentes sóhajokat csalt elő mellkasomból. Nagyon úgy tűnt, hogy még se leszek farkas és ez azért megnyugtatott, méghozzá olyannyira, hogy miután Edwarddal kettesben maradtunk egy órán belül sikerült is elaludnom.

Jó pár órát aludtam végül, annak ellenére, hogy nehezen ment az elalvás, mert este volt már mikor felébredtem. A remegés szerencsére teljesen megszűnt, és már csak egy kis hőemelkedésem volt, hála a pirulának és Edward hűsítő érintésének, amitől igaz csak még jobban fáztam, de levitte a lázamat. Ébredés után egyből Jaden felől érdeklődtem, mire Edward elmondta, hogy elmeséltek neki mindent és lenyugtatták, úgy engedték haza, de a tegnapról egy szót sem szólt Kedvesem, így végül én kezdtem el róla beszélni. Bevallottam neki mindent, azt is, hogy miért nem szóltam róla már tegnap. Úgy tűnt megértette és nem haragudott érte. Aztán a beszélgetésünknek a többiek vetettek véget. Aggódtak miattam, így látni akartak. Nessie csak hozzám bújt, jó szorosan ölelt magához és a fülembe súgta, hogy ő még azt sem bánta volna, ha olyan leszek, mint... mint a nagyapám. Ez kedves volt tőle, de meglepett, mivel mióta megtudta a dolgokat rólam és Jacobról, most először hívta őt a nagyapámnak. Bella egy nagy tál házias tyúkhúslevessel próbált nekem kedveskedni, hogy mihamarabb meggyógyuljak. A többiek pedig puszta jelenlétükkel igyekeztek biztosítani róla, hogy bármi is történjék velem, ők mellettem állnak, mint egy igazi családban.

– Né' már, farkas-könnyek – vihorászott Emmett, mikor meghatottságom nyomán kibuggyant pár örömkönny. – Tudjátok, azért én megnéztem volna, Bellsből milyen farkas válna, már csak amiatt is, amit Seth mondott. Hogy a bundájuk színe a személyiségüket tükrözi. Bár az már biztos, hogy hófehér semmi esetre sem lett volna, mivel Edy fiú mellett már rég nem mondható ártatlan jószágnak – nevetett a hasát fogva egész addig, míg Rosalie nyakon nem csapta férjét, akibe ezzel belefojtotta jókedvét. Hálásan mosolyogtam ezután Rose-ra, míg a többiek Emmetten nevettek és nem rajtam.

A következő egy hétben aztán majdnem minden rólam szólt, legalábbis számomra úgy tűnt. A lázam hol felszökött, hol elmúlt, más bajom nem volt. Nem igazán éreztem magam fáradtnak és erőtlennek, mégis ágynyugalomra voltam fogva. Carlisle antibiotikum kúrát rendelt el nekem, Szerelmem pedig, ha felment a lázam egész éjjel hideg mellkasán altatott. A többiek is igyekeztek mindenben a kedvemre tenni, ami kissé már sok volt, idegesített, de nem olyan mértékben, mint a tudat, hogy mindenki – Cullenék mellett beleértve a farkasokat is – azt „várja”, mikor váltok én is állatalakot. Mikor ér utol nagyapám „átka”.

Edwarddal, míg én az ágyat nyomtam, sokat beszélgettünk, nem úgy, mint anyámmal, akivel közöltem megfáztam, ezért nem tudok egy ideig hazalátogatni, majd lebeszéltem arról, hogy ők átjöjjenek. Mint kiderült tényleg csak egy csúnya megfázásról volt szó. Benyeltem egy bacit, aminek nem tett jót a La Push-i hidegvíz, és ezért történt, ami történt. Az ijesztő remegés szerencsére többet nem tért vissza, viszont a dühkitörés és hangulatingadozás megmaradt. Nem értettem igazán mi bajom, mi váltja mindezt ki nálam, Edward viszont egyre inkább kezdte úgy vélni, hogy a mostanában rám telepedő súlyok miatt van minden. Leginkább persze a kutatás ténye, eredménye volt, ami a vállaimat nyomta, de ott voltak még a szüleim, a farkasok és sok egyéb más dolog, probléma is. Meg is beszéltük Edwarddal, hogy a kutatás végeztén – eredménytől függetlenül – elmegyünk egy kicsit kikapcsolódni, pihenni. Mindent kipihenni.

Miután Jaden jóvoltából – akivel az ominózus eset óta egy szót sem váltottam – végre lett farkas-vérünk, a doktor és Szerelmem apja, ha nappalukat nem is, de estéiket, minden szabad percüket a kutatásnak szentelték. Sajnos erre szükség is volt, mivel a dolgok bonyolultabbak voltak, mint gondoltuk. Én általában nem sokat értettem abból, amit Carlisle mondott nekünk a folyamatokról, tesztekről és a többi tudományos dologról. Ezért, és talán, mert félt felzaklatni, vagy épp túlzott reménnyel kecsegtetni, pár elméleten és részleteredményen kívül nem is nagyon avatott be a kutatásba.

A DNS vizsgálat hamar elkészült, melynek eredménye kétséget kizáróan igazolta, hogy közöm van Jacob Blackhez. Legalábbis kilencvennyolc egész kilencvenkilenc százalékot mutatott a teszt, amit a tőlem és Raheltől levett vérrel végeztetett el Carlisle, így elég kicsi tévedési arány maradt. Ez persze engem és a farkasokat nem lepett meg, Cullenéket pedig nem kimondottan nyugtatta meg. Néha már-már bűntudatom támadt, amiért titkon azt reméltem, azért fohászkodtam, hogy ne legyek az, aki. Ne legyek Jacob unokája! Ráadásul féltem, szinte már rettegtem attól, hogy eme bizonyosság majd újra felszínre hozza Edwardból a Jake iránt érzett mérhetetlen ellenszenvét, de szerencsémre úgy tűnt, ezt miattam, miattunk sikerült leküzdenie, elnyomnia magában.

A kutatással töltött héten a „tudósok” hozzáláttak a kromoszómák analizálásához. Jadennek, mint azt addig is tudtuk, huszonnégy pár kromoszómája volt, azonban kiderült, hogy nekem és Rahelnek is megadatott ez a plusz egy. De szerencsére ez még nem jelentett semmit, csak, hogy a mutációra való hajlamot a génjeinkben hordozzuk, és azokat továbbörökítjük, még akkor is, ha az nem aktiválódott életünkben, ezért is lehetséges a generációs ugrás. Ez persze cseppet se volt jó hír, se nekem, se a gyermekemnek – ha egyáltalán egyszer lehet, lesz olyanom.

Mikor Carlisle-lal újra beszélni tudtam a kutatásról, éppen a génjeink összehasonlításán dolgoztak, ami nem kis munkát és odafigyelést követelt. Ugyanis, mint megtudtam egy átlagembernek huszonötezer génje van, ellenben a farkasokkal és a vámpírokkal, akiknek több mint harmincezer, így hát akadt mit összehasonlítaniuk. Újabb bűntudatom is támadt, amiért miattam, el kell hanyagolniuk a családjukat, főként Esmét és Bellát. Ráadásul hétköznaponként, ha azt az időjárás is megengedte, Carlisle-nak be kellett mennie a kórházba, így még kevesebbet lehetett itthon, foglalkozhatott a családjával, és persze a kutatással – amit bizonyos ismeretlen okok miatt az idősebb Edward egyedül nem végzett sosem.

Az első hét letelte után bár megtudtunk pár dolgot, és volt nyom is, amin elindulhattunk, még jó sok időre, vizsgálatra és szerencsére volt szükség. Hiszen még akadtak kérdések, amikre nem kaptunk választ, köztük a legfontosabbra, mégpedig, hogy származásom, génjeim ellenére lehet-e belőlem valaha is vámpír, hogy ekképpen maradhassak együtt Edwarddal.

Sajnos volt mitől tartanunk. Habár hosszú ideje voltam most már vámpírok közelében és mindennek ellenére még nem alakultam át farkassá, és ezért valószínűséggel már nem is fogok, de a génjeim még okozhatnak problémákat. Többek között azt, amire az elkövetkezendő hetekben igyekeznek majd választ találni Carlisle-ék, hogy ha a szervezetembe jutna a mérgük, ott az miféle folyamatokon mennek keresztül és miféle következményeket vonna maga után. Kockázatos volt a dolog, semmi sem garantálta, hogy vámpírrá válok, se azt, hogy aktiválódik a lappangó gén és farkas lesz belőlem. De mondhatni szerencsémre ezeknek épp annyi volt a valószínűségük, mint annak, hogy belehalok az egészbe.

Mindeközben ahogy teltek-múltak a napok, egyre inkább közeledett Szerelmem születésnapja. Anno mikor megtudtam a pontos dátumot, július huszonötödikét pirossal, vastagon kiemeltem a naptárban. Ez pedig azt jelentette, hogy már csak kicsivel több, mint két hetem maradt rá, hogy kitaláljam mit is adjak Kedvesemnek. Persze gondoltam rá, hogy megkérdem, mit szeretne, de aztán elvetettem az ötletet, mert biztos voltam benne, hogy vagy azzal jönne, ha ő nem vehet nekem soha semmit, akkor én sem neki, vagy ahogyan karácsonyra és Valentin-napra is, most is azt felelné, hogy engem kér. Így végül a családját kérdeztem meg, azonban ők is bajban voltak, mert ahogyan nekik, úgy Edwardnak is megvolt mindene. Már-már csábító lett Emmett javaslata, miszerint kössem át magamat egy nagy piros szalaggal, ami alá, ha rám hallgatsz szöveggel megsúgta, hogy ne vegyek fel semmit. De aztán egyik este váratlanul egy sokkal jobb ötletem támadt!

Már beszéltünk Edwarddal arról, hogy a kutatás lezárultával elmegyünk valahova kicsit pihenni, és ez volt az, ami ötletet adott. A legideálisabb ajándéknak egy közös hétvégét gondoltam valahol jó messze Forkstól, távol a problémáktól. Ahol kettesben lehettünk volna, és ha minden és mindenki úgy akarja, akár végre egymáséi is lehetnénk. Azonban volt pár tényező, feltétel, amit nem szabadott elfelednem. Mint például azt, hogy tudtam, Edward szeretne várni az együttlétünkkel a születésnapomig. Így arra a döntésre jutottam, hogy ha megvan a hely, akkor az időpontot úgy foglalom le, hogy az a születésnapom utánra essen – bíztam benne, így majd folytathatjuk, amit félbeszakítottak nem is olyan rég. Viszont előtte még ki kellett találnom, hol az a hely, ahol egy olyan különleges személy is, mint Edward jól, felszabadultan érezheti magát. Az egyetlen, akit beavattam a „tervembe” az én drágalátos – kissé talán perverz fantáziával megáldott – nővérkém volt, aki örömmel segített nekem bármiben. Ő volt az is, aki rávezetett végül a problémám megoldására. Mikor felajánlotta, hogy elkéri a nagymamájától a szigetét, rájöttem, hogy hova kell mennünk. Gyorsan be is mentem a városba Nessie-vel – mivel Edward egyedül sehova sem engedett el – és lefoglaltam az Isabela-szigethez tartozó, mesterségesen létrehozott kis szigeteinek egyikét, melyeket a jól megfizető turisták miatt tartottak fent és adtak bérbe.

Mikor még kisebb voltam, sokat nyaraltunk Galápagos valamelyik szigetén. Akkoriban felkapott hely volt, a turisták imádták a nyugalmat és a békét, amit magából ontott a hely, amit persze jól meg kellett fizetni, de megérte. Nagyon beleszerettem a helybe, úgy gondoltam tökéletesen megfelel a tervnek, és Nessie is elismerően helyeselt, így végül a foglalást nyélbe is ütöttem. A születésnapom utáni hétvégét adtam meg dátumként és nagy szerencsém volt, ráadásul kétszeresen is. Először is, mert volt szabad sziget, másodszor pedig mert a szezon lejártával – ami szeptember elsejével ért véget – kevesebben tartózkodtak a többi szigeten, ami kisebb lebukási esélyt vont magával, mivel ott mindig sütött a nap.

A lecsengő szezon miatt igaz, kaptam egy kis kedvezményt, de még így is elég súlyosan bele kellett nyúlnom a zsebembe. Méghozzá olyannyira, hogy az összeg negyedét a családi számláról kellett leemelnem, amiről jól tudtam, a szüleim értesítőt fognak kapni, én pedig majd magyarázkodhatom, miért nem volt elég a saját számlámon lévő összeg. De nem érdekel – vagy legalábbis ezzel igyekeztem nyugtatni magamat. Azonban a lelkiismeretem miatt végül még aznap felhívtam anyámat és elmondtam neki, hogy levettem a közös számláról egy „kisebb” összeget. Amit mikor elárultam, pontosan mennyit takar azt hittem, menten szívinfarktust kap. De mindennek ellenére nem kérdett semmit, legalábbis telefonban. Inkább megkért rá, hogy a holnapi nap folyamán ebédeljek vele Port Angelesbe, ahol előtte egy házat fog felmérni. Persze nem mondhattam neki nemet, viszont mivel Edward sehova sem enged el egyedül, vele pedig nem mehettem, így megint csak legédesebb nővérkémet kértem meg, hogy kísérjen el. Edwardnak csak annyit mondtam, hogy anyám meghívott ebédelni, és hogy azért Nessie-vel megyek, mert utána vásárolni fogunk. Utáltam neki hazudni, de, hogy meglepetés legyen az utazás, muszáj voltam, és igazából amúgy sem füllentettem, csak éppen elhallgattam dolgokat, az pedig nem ugyanaz volt.

Másnap dél körül el is indultunk Nessie-vel, aki a megbeszélt helyen kitett, majd megígérte, hogy egy óra múlva értem jön, majd elment vásárolni. Anyám az étteremben, a legfélreesőbb sarokban ült, mely előrevetítette számomra, hogy itt most komoly dolgokról fogunk beszélgetni.

– Szia, anya! – köszöntöttem bátortalanul, majd puszi és ölelés után helyet foglaltam vele szemközt.

– Szia, kicsim! Hogy vagy?

– Remekül – füllentettem, hogy mielőbb lefutva a sablonos köröket a lényegre térhessünk. De aztán eszembe jutott valami. – Apa? – érdeklődtem, ugyanis vele „hivatalos-ideiglenes elköltözésem” óta össz-vissz ha kétszer beszéltem telefonon.

– Jól van, üdvözöl, és persze nagyon hiányol téged, ahogy én is. Neked nem hiányzunk? – kérdezte csendesen, bűntudatot ébresztően.

– Hát persze, hogy hiányoztok anya, hogy is gondolhatsz mást – róttam meg finoman. – Tudod, hogy nagyon szeretlek titeket, és hiányoztok nekem, csak épp… – kezdtem, de elhalt a hangom, nem tudtam, hogyan is magyarázhatnám meg neki az érzéseimet.

– Csak épp túlzottan szeretsz Edwarddal lenni, tudom – mosolygott mindentudóan. Éreztem, fülig vörösödtem az igazságtól. – Ez persze nem baj, sőt mi több nagyon örülünk neki édesapáddal, hogy találtál egy ilyen rendes, helyes fiút mint Edward. Csak éppenséggel olyan nehéz megemésztenünk, hogy a kislányunk, többé már nem kislány – érzékenyült el én pedig követtem.

– Én mindig a ti kislányotok maradok! – ellenkeztem boldog mosolyt csalva ezzel anyám arcára. – De gondolom nem azért hívtál, hogy meggyőzz, menjek haza, igaz? – váltottam hirtelen témát, hogy rátérjünk végre a lényegre.

– Részben – felelte vonakodva. – Apád megkért rá, de ezt most hagyjuk, inkább arról mesélj, hogy mire kellett neked egy kisebb vagyon? – fonta össze ujjait az asztalon és komoly arccal meredt rám.

– Születésnapi ajándékot vettem belőle, mondjuk úgy.

– Mégis mifélét és kinek?

– A születésnapom utáni hétvégén az Isabela-szigetekhez utazunk – vallottam be szemrebbenés nélkül az igazat.

– Gondolom, ez a többes szám Edwardot akarja jelenteni – mondta, mintsem inkább kérdezte.

– Most lesz a születésnapja az enyém, pedig alig két hónap múlva. Már gondoltunk rá, hogy valahova el kéne menni kettesben. Szeretném meglepni ezzel az úttal.

– Javíts ki, ha tévednék, de úgy érzem, ez egy komoly vízválasztó lenne a kapcsolatotokban – nézett rám ismét mindentudóan.

– Ha így lenne, elleneznéd? Esetleg megpróbálnád megakadályozni? – kérdeztem félve, de közben különös mód most először éreztem úgy, hogy tudnék arról a bizonyos témáról beszélni anyámmal, és talán még bele se pirulnék.

– Nem kicsim, egyik sem – kezdte nyugodtan. – Először is, mert már felnőtt vagy, két hónap múlva pedig már a törvény szerint is. Tudom, hogy tudsz felelősségteljes döntéseket hozni, ahogyan azt is, hogy eddig semmit sem kapkodtatok el, így biztos vagyok benne, hogy ezután is minden rendben lenne. A szex pedig… nos, az a világ rendjéhez tartozik. Természetes dolog egy komoly kapcsolatban, ez még a múlt században is így volt, bárki bármit mondjon. Legfeljebb apád előtt ne nagyon hangoztasd a dolgot, hisz amiről nem tud, az nem is fájhat neki. Na meg nem idegesíti feleslegesen magát, meg engem sem – sóhajtott és megforgatta a szemét. Olyan más volt most anyám. Igaz, eddig is megértő volt, de most… Nem tudtam megmagyarázni, csak mérhetetlenül hálás voltam neki, amin a pincérfiú jót nevetett, mert mielőtt még ő odaérhetett volna hozzánk, felugrottam ültemből és anyám nyakába vetettem magam.

Ezt követően már csak pár mondatot váltottunk az utazással, na meg a szexszel kapcsolatban, majd teljesen másfelé terelődött el a téma. Legalábbis egy ideig, ugyanis még az ebéd befejezte előtt visszatért Cullenékhez és közölte, hogy ideje lenne végre megismerniük apámmal Edward családját, amolyan hivatalosan. Ettől persze a falatot majdnem félrenyeltem, a szívem pedig ideges ritmusra váltott. Végül a helyzetet az éppen akkor érkező Nessie mentette meg, legalábbis egyelőre, mivel felelőtlen ígéretet tett anyámnak, miszerint hamarosan összehozzuk ezt a találkozót.

Mikor visszatértünk a házhoz én már a veranda előtt kiszálltam, majd, míg Nessie bevitte a kocsit a garázsba, én a nappaliba siettem, hogy minél előbb Edward karjaiban lehessek. Azonban mikor beléptem a bejárati ajtón és szembetaláltam magam egy sötétbarnán csillogó szempárral a szívem majdnem kiugrott a helyéről félelmemben. Szemeim kikerekedtek, légzésem szaporává vált, és bár ledermedtem az ijedtségtől, egy halk segélykérő üvöltés még elhagyta ajkaimat.

– Edward! – hívtam Kedvesem miközben egy pillanatra sem vettem le a tekintetemet a szoba közepén álldogáló ismeretlen alakról. A férfi nem volt túl magas, bőre barna, haja fekete és hosszú, mely copfba volt fogatva. És bár nem úgy nézett ki, mint egy vámpír, sokkal inkább, mint egy ember, az ösztöneim mégis azt súgták, hogy a látszat csal. Mindenesetre furcsa, ijesztő volt idegent látni ebben a házban.

– Mi a baj Szerelmem? – ölelt magához Edward alig néhány pillanattal később, majd kissé eltolva magától aggódó tekintetét enyémbe fúrta.

– Ki… Ki ez? – kérdeztem remegő hangon, mire Edward egy pillantást vetett az említettre.

– Ő Nahuel, tudod, akiről már meséltem. Aki egykoron megmentette az egész család életét – felelte nyugodtan.

– A félvér vámpír? – kérdeztem már kevésbé ijedten.

– Igen ő! De nem kell félned tőle Szerelmem, nem fog bántani, már ő is vegetáriánus, akárcsak mi – nyugtatott és belecsókolt a tenyerembe, ami addig a mellkasán nyugodott.

– Nagyon sajnálom, nem akartalak megijeszteni – szólt váratlanul az ismeretlen vámpír, azaz Nahuel. Lassan felé fordultam, hogy jobban szemügyre vehessem, miközben azért Szerelmemet nem eresztettem el.

Nahuel nagyjából olyan magas lehetett, mint én, a bőre sima és barna volt, ami származásáról árulkodott. A szemei meleg tölgyre emlékeztettek, a haja éjfekete volt, hosszan omlott le a hátán, mely apró fonatokkal volt megtűzdelve, és amit egy sötét szalag fogott össze. A hangja tiszta, meleg volt, alig érezhető akcentussal beszélt. A valódi életkorára nem pontosan emlékeztem – pedig az is le volt írva Edward készítette könyveiben –, de a látszatnak megfelelő tizenhetedik életévét biztosan tudtam, hogy már jó pár száz éve betöltötte.

– Nem… te bocsáss meg nekem, csak tudod… ide ritkán jönnek vendégek, más vámpírokkal pedig eddig még nem találkoztam… megijedtem – vallottam be töredelmesen.

– Megértelek, főleg, mert tényleg jó illatod van – mondta egy pillantást vetve Edwardra.

– Oh.. – lepődtem meg. – Nos… köszönöm a… bókot – mosolyogtam zavaromban.

– Szívesen, bár nem annak szántam – nevetett. – Viszont azt el kell ismernem, hogy Edwardnak igaza volt, a szépséged páratlan. – Teljesen zavarba hozott.

– Én megmondtam – vigyorgott önelégülten Szerelmem, mire a vállába bokszoltam.

– Szóval ember vagy – állapította meg Nahuel a nyilvánvaló tényt. – Pedig Edward egykoron nagyon tiltakozott az emberlányok ellen.

– Csakhogy akkor még nem ismertem Bellst! – szabadkozott gyorsan Kedvesem.

– Nahuel? – csattant fel Nessie hangja váratlanul mögöttünk.

– Jó újra látni, Renesmee! – köszöntötte nővérkémet csillogó szemekkel és nekem rögvest eszembe jutottak Nessie szavai arról, miszerint Nahuel szerelmes volt belé. Ám én úgy láttam, még mindig az. Fülig szerelmes.

– Hogy kerülsz ide? Mi járatban? Csak erre jártál, vagy hozzánk jöttél? – halmozta el kérdéseivel Nessie a fiút, így Edwarddal jobbnak láttuk magukra hagyni őket. A lépcsőfordulóból még hallottam, mikor Nahuel bevallotta Nessie-nek, hogy miatta jött.

Mikor felértünk a szobánkba, Edward az anyámmal való találkozásról kérdezett, de én anya-lánya beszélgetésre hivatkozva nem mondtam neki semmit. Azaz majdnem semmit, mert arról jobbnak láttam tájékoztatni, hogy anyám elhatározta, szeretné megismerni a családját és, hogy én ettől tartok. Edward először viszont félreértette ezt, azt hitte attól tartok, ők esetleg bántanák a szüleimet, de aztán gyorsan elmagyaráztam neki, hogy csupán arról van szó, hogy anyámék valószínűleg sokat kérdezősködnének és emiatt a családja kellemetlenségekbe és még több hazugságra kényszerülne. Edward viszont ettől nem tartott, ugyanis az ő életük mindig is hazugságokkal volt átszőve, már hozzászoktak, inkább engem féltettek ettől az élettől.

Miután ezt letisztáztuk magunk között, szóba került Nahuel és Nessie kapcsolata, amiről én csak annyit tudtam, amit nővérkém sírva mesélt el, mikor Jacobról beszélt nekem. Akkor elmondta, hogy már kiskora óta érdeklődött iránta Nahuel és, hogy Jake nagyon is féltékeny volt rá. Ehhez Edward annyit tett hozzá, amit ő is ugyancsak Nessie-től tudott, hogy miután Jake elment pár évre rá Nahuel megjelent és látva, hogy Nessie „szabad” nyíltan udvarolni kezdett neki, reménykedve abban, hogy Ness ezek után végre észreveszi őt. De persze nem így történt. Nahuel viszont nem adta fel és pár évente, tízévente felkereste őket, de mindannyiszor kosarat kapott. Sajnáltam nővérkémet, hiszen nem volt elég neki, hogy Jacob elhagyta, még Nahuel is erre a fájdalmas tényre emlékeztette. Ugyanis Nessie azt mesélte, hogy egyszer Jacob annak a lehetőségét vetette fel neki, hogy esetleg Nahuel még is csak jobban hozzá illene, mint ő. Ráadásul Szerelmem néhanapján azzal „idegesítette” nővérét, hogy megkérdezte, miért nem próbál meg túllépni a múlton, és mással új életet kezdeni. De én tudtam, hogy ez lehetetlen, legalábbis eddig úgy hittem.

Nessie és Nahuel a napot együtt töltötték, míg én vacsora tájt kissé félszegen elmondtam a többieknek anyám felvetését, miszerint ideje lenne a két családnak megismernie egymást. Féltem, mit fognak az ötlethez szólni, amit igaz, tényleg nem fogadtak kitörő örömmel, de többségükben belementek, mivel ők is tisztában voltak vele, hogy ez elkerülhetetlen lesz egy idő után. Meg is egyeztünk abban, hogy miután Nahuel távozott, vendégül látjuk szüleimet. Azt hittem, most már minden rendben, hogy már csak túl kell valahogy élni azt a bizonyos napot, csakhogy Rosalie szemfülesen megjegyezte, a házban nincs vendégszoba, melyben elméletileg laknom kéne. Ezzel újabb probléma állt elő, de Esme gyorsan segítségemre sietett azzal, hogy kitalálta, a felső szinten lévő „könyvtárszobát” – miről még mindig nem tudtam, mit rejt ajtaja mögött – átalakítja nekem. Alice és Nessie persze rögtön csatlakoztak Esméhez, alig néhány perc múlva pedig már azt is eldöntötték, hogy milyen színű lesz a fal és a függöny. Hálás voltam nekik, jobb családot nem is kívánhattam volna.

Másnap aztán tényleg hozzá is láttak a lányok a feladathoz, pontosabban Esme, akinek Emmett segített, mégpedig átrendezni a szobát, míg Alice-nek Rosalie a vásárlásban. Engem a szoba közelébe sem engedtek, Nessie pedig már kora reggel lelépett Nahuel társaságában, és csak estefelé tértek haza. Látszott, hogy jó kedvük van, ám bármennyire is kíváncsi voltam mi történt, nem zargattam nővérkémet. Másnap reggel aztán ismételten csak eltűntek hazulról, ahogyan harmad és negyed nap is. Kezdett az egész egyre furcsább lenni, de mikor esténként visszatértek túl jó kedvük volt ahhoz, hogy bárki is azt feltételezze, valami baj történt, vagy legalábbis készülőben van. Egy hét eltelte után aztán, mikor már az oldalamat – és nem csak az enyémet – majd kifúrta a kíváncsiság, elcsíptem Nessie-t és leültettem, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.

Szerencsére mi mindig őszinték voltunk egymással, mindent megosztottunk, megvitattunk a másikkal, és ez most sem volt másként. Elmondta, hogy azért mennek el reggelente, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni, mivel itthon túl sok a kíváncsiskodó. Ezt meg is tudtam érteni! Hosszú percekig beszélgettünk, Nessie majdnem mindenről beszámolt. Olyan jó volt látni, hogy egy régi barát ennyire fel tudta vidítani. Nahuel sokban hasonlított rá, de főleg abban, hogy ő is félvér volt, így jobban megértette Nessie-t, talán közelebb is tudták magukat érezni a másikhoz, mint bárki máshoz. Aztán mikor szóba jött, hogy Nahuel újból udvarolni próbál neki, felvetődött bennem a kérdés, aminek aztán hangot is adtam, hogy miért nem próbálja meg lezárni a múltat és új életet kezdeni… Nahuel oldalán. Persze miután ezt kimondtam, tudtam, hogy rossz ötlet volt, de aztán mégis úgy tűnt, hogy talán mégsem annyira. Nessie-t elgondolkodtatta a kérdésem. Ő maga is érezte, hogy valami megváltozott, hogy már nem olyan minden, mint régen volt.

Nahuel egykoron sokat járt hozzá, udvarolni próbált, de Nessie mindannyiszor kikosarazta, mivel nem tudta elfeledni Jacobot. Egy idő után aztán a látogatások közti idő megnőtt. Nővérkém számítása szerint Nahuel vagy jó húsz éve járt náluk utoljára, amit hallva nem csodálkoztam, hogy ennyire megörült neki, hogy sok időt szerettek volna együtt tölteni, beszélgetni. Azonban azt is tudtam, hogy Nessie még nincs túl a nagyapámon, de látva a párosukat, hogy Nahuel milyen jó hatással van rá, úgy gondoltam és ezt nővéremmel is megosztottam, hogy egy próbát igazán megérne a dolog. Hiszen nincs vesztenivalója.

Jacob nem volt itt, elhagyta őt, több mint hetven éve, és bár Nessie még a mai napig is bízott abban, hogy egyszer visszajön hozzá, ha nem is halt meg, nem úgy nézett ki a helyzet – logikusan tekintve –, mint ami meg fog változni. Így határozottan azt tanácsoltam barátnőmnek, hogy legalább próbálja meg a dolgot Nahuellel, amit ő végül fontolóra vett.

Miután Nessie-ék elmentek tettem-vettem még egy kicsit a házban, majd úgy találtam ideje lenne megbeszélnem Carlisle-lal, mi legyen ezzel a családi összejövős – bemutatós - ismerkedős eseménnyel most, hogy nagyon úgy tűnt, Nahuel hosszabb ideig marad nálunk, mint gondoltuk. Ám még mielőtt bekopoghattam volna a dolgozószoba ajtaján, meghallottam valamit. Odabentről beszélgetésfoszlányok szűrődtek ki, köztük pedig egy bizonyos név túl gyakran hangzott el. Nahuel! Igaz, nem volt illő dolog, de én mégis maradtam, hallgatóztam.

– Jazz kérlek, a lányomról van szó! – sürgette az idősebb Edward fivérét.

– De hisz mondtam már Edward, hogy csak annyit érzek, hogy Nahuel most a szokásosnál kissé idegesebb. Nem szomjas, legalábbis nem érzem, bár az elképzelhető, hogy a szorongása Bells miatt van, hiszen mégiscsak egy ember – magyarázta Jasper.

– És a gondolatai, fiam? Azok mit mondanak neked? – csatlakozott a beszélgetéshez Carlisle is.

Ez az, hogy semmit apa. Nessie miatt jött, de ezt be is vallotta – mondta Edward jól kiérezhető apai féltékenységgel hangjában. – Az elméje mindig is túl zárt volt számomra, amit pedig ki tudtam olvasni belőle, nemes szándékra vall.

Akkor viszont nem marad más, minthogy bízunk vendégünkben. Ahogyan Jasper is mondta, valószínűleg Bells miatt feszült kissé – összegzett a doktor, ami közben megállt egy pillanat, mielőtt folytatta. – Azzal pedig eddig is tisztában voltunk, hogy Nahuel érdeklődik Nessie iránt, ezt viszont bízzuk rájuk, végtére is ez az ő életük – zárta le ezzel a témát, ám én későn kapcsoltam, így mikor az ajtó kinyílt, én még mindig ott álltam.

– Mindent jól hallottál? – mosolygott Edward, míg, én fülig vörösödtem.

– Bocsánat – szegtem le a tekintetemet.

– Kérlek, Bells, ügyelj Nessie-re – súgta oda váratlanul, majd ellépett mellettem és már ott sem volt. Nem igen értettem, hogyan is gondolta ezt, de azt biztosan tudtam, hogy Nahuel miatt mondta. Viszont ő Edward Cullen volt – az idősebbik –, aki mindenért és mindenkiért aggódott, ráadásul most a lányáról volt szó, aki körül hosszú idő után most újra komoly jelölt legyeskedett. Úgy gondoltam csak apai féltékenység az egész, és mivel nem akartam, hogy testvérkém Nahuellel is ugyan úgy járjon, mint Jacobbal, így erről a kis beszélgetésről – amit kihallgattam, és amit az apja mondott nekem –, nem szóltam neki.



– Sietünk vissza! – nyomott egy csókot Edward a számra, mikor pár nappal később sötétülő szemeit látva ráparancsoltam, hogy menjen el vadászni.

Mióta történt velem, ami történt egy percre sem hagyott egyedül, így viszont vadászni sem tudott. Végül családi „ebéd” lett a dologból. Szerelmemet a szülei, Rosalie, Emmett valamint Jasper és Esme kísérték el – mindannyiukra ráfért már egy kiadós vadászat. Korán mentek, hogy még alkonyat előtt visszaérjenek. Én a doktorral és Alice-szel maradtam otthon, ugyanis Nessie-ék ma is leléptek „beszélgetni”. Tényleg örültem, hogy megfogadta nővérkém a tanácsomat és adott némi esélyt Nahuelnek. El is határoztam, hogy mielőtt még nagyobb lyuk lesz az oldalamon a kíváncsiságtól, este beszélek vele, hogy megtudhassam, hogyan alakulnak a dolgok kettejük között. Délután felé aztán Carlisle-t egy sürgős esethez hívták, így csak ketten maradtunk a hatalmas házban. Míg Alice az álszobámon dolgozott, ahova még mindig nem engedtek be, mondván meglepetés lesz, én rendben megebédeltem, majd ledőltem egy pár órácskára, mivel nem volt kedvem semmihez.

Tényleg nem aludtam sokat, alig két órácskát, mégis kipihenten keltem fel. Gondoltam megnézem Alice-t, még ha nem is enged be a szobába, aztán arra gondoltam, ha csendben osonok oda hozzá, talán nem vesz észre és megpillanthatom a készülődő remekművet. Így is tette, tisztára olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki nem bírja kivárni a szentestét, hogy megkapja a kért ajándékot. Azonban a résnyire nyitott ajtó előtt, mikor kezem már a kilincs felett járt a váratlanul megszólaló meleg hangtól egy pillanatra ledermedtem, mert azt hittem lebuktam. De aztán tudatosult bennem, hogy a szavakat máshoz intézték, majd a kíváncsiságtól hajtva bekukkantottam a szobába, bármennyire is nem volt illő.

Odabent éppen Nessie a falat festette lágy krém sárgára, nekem háttal, majd a következő pillanatban Nahuel mellé lépett és átkarolva nővérkém derekát maga felé fordította. Kissé oldalra léptem, hogy ne vegyenek észre, de szerencsére egyikük se nézett felém. Ahhoz amúgy is túlságosan el voltak egymással foglalva. Szép párt alkottak meg kellett hagyni, gondolatban még majdnem meg is veregettem a saját vállamat, hogy mindez – na jó, csak részben – nekem köszönhető.

Még így festékesen is gyönyörű vagy – simított végig Nahuel Nessie halvány pírban játszó arcán, majd meg sem állva állán keresztül nyaka ívén is végigfuttatta ujjait.

Hazug! – nevetett Ness, majd a fiú mellkasába bokszolt volna, ha az nem kapja el előbb a kezét és fűzi egy mozdulattal a nyaka köré. Nessie akkorát nyelt, hogy azt még én is láttam emberi szemeimmel, mikor Nahuel szája vészesen közel került az övéhez.

Nahuel, kérlek! – szólt zavartan a fiúhoz, és karját a férfi nyakból a teste mellé engedte, majd tett egy lépést hátra. – Sajnálom, de ez nekem még nem megy, túl korai. Kérlek, érts meg, nem könnyű elfelednem Jacobot, túllépnem azon a szerelmen, amit több mint hetven éve érzek… éreztem iránta – javította ki magát gyorsan.

Jacob, Jacob, állandóan csak az a rühes korcs! – mordult fel váratlanul az addig nyugodt fiú, amitől még én is összerezzentem.

Nahuel, kérlek! – nézett rá Nessie is meglepetten. – Megmondtam, hogy időre van szükségem – szabadkozott.

Időre, időre, de mégis mennyire? Már több mint egy hete itt vagyok, de te, ha csak a kezedet megfogom, már rögvest húzódzkodsz. Ne játssz velem Renesmee! – figyelmeztette. Hangja igazán félelmetes volt, de jelenleg ő maga sem hasonlított ahhoz a kedves, nemes szándékú fiúhoz, aki máskor volt. – Mégis mit akarsz még attól az indiántól, hiszen elhagyott, soha többé nem tér már vissza. Lépj már végre túl rajta és próbáljuk meg együtt – erősködött Nahuel miközben megragadta Nessie karját, amitől ő felszisszent.

Ez fáj, Nahuel, eressz el! – kérte testvérkém, de a fiú, mint ha meg sem hallotta volna, megragadta a másik karját is, amiben tartott ecset nagyot koppanva kötött ki a padlón, mialatt én úgy álltam ott az ajtó előtt, mint akinek földbe gyökerezett a lába.

Mindig is makacs voltál, pedig mennyi mindentől megkímélhetted volna magadat – kezdte Nahuel, vonásai torzzá válva az undortól, megvetéstől, csalódottságtól… Csak úgy cikáztak az arcán a különbféle érzések. – Pedig még a vak is láthatja, hogy mi mennyire összeillünk – sóhajtott.

Mégis miket hordasz itt össze? – csattant fel Nessie, miközben megpróbálta kiszabadítani magát az erős szorításból, de próbálkozásával csak azt érte el, hogy „fogva tartója” még szorosabban tartotta és vonta közelebb magához. – Úgy látom, nagyon félreismertelek! Nahuel én szeretlek téged, de csak, mint barátot! Megpróbáltam másként nézni rád, máshogyan szeretni téged, de nem megy. Az érzéseimet nem tudom irányítani. A szívnek nem lehet megmondani, hogy kit szeressen és az enyém ennyi idő után is töretlenül Jacobért dobog, ezt el kell fogadnod – próbálkozott Nessie ész érvekkel hatni Nahuelre, de ő ettől csak még dühösebbé vált, majd olyat mondott, amire egyikünk sem számított.



_____________________________
*Az Isabela-sziget a Galápagos-szigetek legnagyobb szigete. A szigetcsoporthoz napjainkban csak 13 nagyobb, 6 kisebb és 107 sziklás sziget tartozik. (Megjegyzés: A történet napjainktól számított több mint 70 évvel később játszódik, így helyenként eltér a jelenlegi valós állapottól.)




7 megjegyzés:

  1. Szia :)

    Anya lánya beszélgetés,meg Isabella-sziget..ügyees:))
    Bells részéről nem volt szép dolog hallgatózni ;)bár nem hiszem el hogy nem hallották meg a dolgozószobában hogy valakinek az ajtón "kivül" dobog a szíve :P ..vagy Edward túl diplomatikus volt?

    Érdekes hogy Nahuelt szántad Renesmee-nek.Bár elég hamar kifordult önmagából("rühes korcs"+egyebek),ami talán nem baj..remélem jó kis bunyó lesz a következőben és Emmett nagybátyó végre alaposan megverhet valakit :P
    Olyan jó lenne ha éppen végszóra betoppannának a családi ebéd után a többiek,és adj neki......:D
    Más kínom nincs :D
    Puszi, szép napot :)

    VálaszTörlés
  2. Sziaa!

    Még mindig imádom ezt a fejezetet, de s vége... nos avégekakaszt :D :D Remélem senki nem fog megutálni ezért de szeretném ha valaki jól ellátná Nahuel baját :D:D mondjuk Emmett vagy Edward amiért a testvérével így bánt + mert egy tenyérbemászó féreg :D:D SORRY :D nem vagyok egy Nahuel fan...

    Már NAGYON NAGYON NAGYON kíváncsi vagyok arra a személyre tudod te kire gondolok... :P :P
    Na ne tépem tovább a szám :D :D Gyorsan hozd a kövit!
    puszi
    Bee

    VálaszTörlés
  3. Jah és azt elfelejtettem, hogy szívesen segítettem, csak szólj és máskor is megteszem :D

    VálaszTörlés
  4. Szia Krisz! :D
    Bocsánat, hogy eddig nem írtam, sajnos elég szar a netem... :S Szóval, ez a Nahuel nagyon nem tetszik nekem... Nem tudom, mi terved van vele, de nagyon nem szimpatikus. Nessie érzékeny lelkivilágához nem is való :D Mondjuk az most nagyon foglalkoztat, hogy mit mond Nessienek, bár tippem az van :D Továbbá a szülinapos rész is nagyon foglalkoztat :P Gondolom, ott már senki, és semmi nem zavarhatja meg Őket :D
    nagyon várom a frisst, meg a fejleményeket, szuper volt!!! :D
    Pussz♥
    Laura

    VálaszTörlés
  5. Azt mondta:
    Megöltem Jacobot!
    Vagy hogy Ott van az esőerdőben és bujkál, mert bezártam, hogy az enyém lehess! )
    Vagy valami ehhez hasonló marhaság xD :)

    De amúgy Szia!

    Nagyon tetszett ez a rész :) Jó kis átvezetés volt, meg kell hagyni :) Ha jól számoltam, két hét volt, ugye?
    Hú, te, ha csak úgy saját zsebből kifizet egy utazást, szívesen a nővéremmé fogadom xD :) :) Na jó, előbb nyúlnám le a pasiját xD :D De ez már mindegy :)
    Nagyon tetszett a feji és tudod mit? Nem érdekel a függővéged *dalolászik* Azért se adom meg neked azt az örömöt, hogy felhúzom magam rajta, mert tudom, hogy mi fog történni ;)
    Valahogy szert tettem Alice képességeire és minden egyes könyvnél, ficnél megtalálom a végkifejletet és az oda vezető aranyközép utat :) Amit az író is választ, noha kicsit megfűszerezi némi fantáziával :)
    Úgyhogy várom a következőt, de csak szép lassan, nem kell elkapkodni azt a gonoszkodást ;)

    HalálnyugodtOneGirl voltam... :)

    VálaszTörlés
  6. Szia
    Gina vagyok és megint csak azt kell, hogy mondjam remekeltél ismét mint ahogyan szoktál. Hozva a szokásos bosszantó függő végett, de ezen már nem is csodálkozom, inkább csak elmélkedem a lehetséges történéseken. Úgyhogy Érdeklődve és kíváncsian faltam soraidat élvezve minden sort. Mert ez a remek kis átvezető rész nagyon is szórakoztató volt miután kihevertük az első sokkot és boldogan nyugtáztuk, hogy Bells mégsem fog átalakulni.
    Hát igen ez az ajándékozás mindig egy kényes dolog, főleg egy ilyen családban ahol nincs szinte semmire szükség. Pedig milyen jó érzés örömet szerezni, látni szerelmed csillogó szemeit, amik csak úgy beszélnek neked szavak nélkül. Hatalmas mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy Bells remekül választott ez igazán szép ajándék, főleg ha még magát is becsomagolja Emmett elképzelése szerint. Itt hatalmas kacajok közepette nyugtáztam, Bells nem semmi zsebpénzt kaphat a szüleitől, ha csak így be tud fizetni egy ilyen utazást, még akkor is ha levett egy kis pénzt a szülei számlájáról, az már egyszer biztos. Nekem is jól jönne. Remélem nem Nahuel lesz az aki majd megvigasztalja Nessit, mert nekem egyáltalán nem jön be, és most is nagyon csúnyán, rámenősen viselkedik. Szerintem ez már nem is igazi szerelem Nahum részéről, hogy az utolsó záró soraidat ne is említsem.
    Bells ebben a mostani hirtelen hangulat és érzelmi változások közepette még képes arra is, hogy magáról megfeledkezve Nessi védelmére kell és kárt okoz ezzel saját magának, hogy rosszabbra ne is gondoljak, mert őszintén szólva kinézem ebből a srácból, hogy képes bántani Nessit, akárcsak Bellst.
    Várom mi lesz ebből, Puszi Gina

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Molly!

    Köszönöm *pirulós mosoly*, örülök, hogy tetszett! :)
    Eltaláltad! Persze, hogy hallották, hogy valakinek a közelben dobog a szíve, hogy Bells kihallgatja őket, ezért is akadt meg egyszer Carlisle a mondandója közben, de mind diplomatikusak voltak. A végén ezért is jegyezte meg Edward, hogy jól hallott-e mindent. :P
    Na igen, Emmettnek most már kéne valakit adni, akit jól elagyabugyálhat. :P
    Nos, majd meglátjuk, mit tehetek az ügy érdekében. ;)

    Kellemes hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Bee!

    Örülök, hogy még mindig tetszik, és köszönöm még egyszer a segítségedet. :)
    Amúgy nem hinném, hogy bárki is megutálna azért, mert szeretnéd megveretni Nahuelt. Ahm, majd kiderül, hogy én milyen Nahuel fan vagyok. :P
    Aham, tudom! Majd meglátjuk! ;)

    Kellemes hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Laura!

    Semmi baj! A netedet sajnálom, de emiatt ne legyen lelkifurdalásod vagy ilyenek. Köszönöm, hogy most írtál, elmondtad a véleményedet, nagyon örültem neki. :)
    Nos, hogy Nahuel és Nessie... együtt...? Ez majd a köviből kiderül. ;)
    A szülinapos pedig... mindig történhetnek nem várt események, de megígérhetem, hogy egyszer beteljesül majd a szerelmük. :)
    Örülök, hogy tetszett a fejezet! :)

    Kellemes hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    OneGirl!

    Oh, hogy neked mekkora fantáziád van! :D Na, de majd kiderül, hogy mit mondott és, hogy igazad lesz-e. ;)
    Örülök, hogy annak ellenére, hogy átvezetés volt, mégis tetszett a fejezet. :)
    Ha mindent számolunk, akkor 22 nap, pontosabban. :)
    Amúgy ez a zsebből kifizetés... Lenullázta a számláját, azt hozzá kell tennem. :P
    Oh, akkor már nem is élvezetes, ha nem bosszant a függővégem! XD
    A gonoszkodást igyekszem nem elkapkodni, de erre az aranyközépútra nagyon kíváncsi lettem! :)

    Kellemes hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Gina!

    Köszönöm, nagyon kedves vagy, örülök, hogy tetszett a fejezet! :)
    Nos, azt a zsebpénzhez hozzá kell tennem, hogy ezzel a kis úttal lenullázta a számláját, szóval minden vagyona volt ez Bellsnek. Na, de egy Edwardért ki ne tenné meg? XD *pirul*
    Hüm... Nos, vagy Nahuel lesz az, vagy más, aki megvigasztalja Nessie-t, de ez csak később derül ki. ;)
    Elismerésem, mert jókat mondasz, na, de olvasd el a kövi fejit és mindent megértesz. :)
    Ahogy mondod, Nahuelből sok minden kinézhető! XD

    Kellemes hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés