2012. május 8., kedd

New Sun - Shine - 22. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam hát a folytatást, remélem, mindenki kedvét leli majd benne. Igyekeztem mindent beleírni, amit csak kértetek tőlem, főként a karaktereket illetőleg. Talán zsepi is kell, igaz nekem a ruha ujja is elég volt. XD

És akkor némi segítség, érdekesség Bells terhességével kapcsolatban:
Jelenleg a történetben 2088. július 2.-át írunk. Bells emberi időben mérve 19 napos terhes, ami a baba fejlődését tekintve 25 hétnek, avagy kicsivel több, mint 6 hónapnak felel meg.
Az embereknél (valós adat!) átlagosan a 20. héttől kezd el látványosan nőni a has, ami Bells esetében az elrablása előtti napra esett. Onnantól kezdve napi 2, de akár 3 centit is nőhet (a pocakkerület), ami az ötödik hónaphoz viszonyítva legalább nyolc, legfeljebb tizenkét centi növekedést jelent nála. (Ugye, hogy ez már igencsak meglátszik, főleg úgy, hogy az ötödik hónap előtti hízás nincs is benne?)
És akkor még egyszer: Bells esetében 27 nap felel meg 9 hónapnak, amit lebontva megkapjuk, hogy 3 nap tesz ki nála 1 hónapot.

No, de nem untatlak titeket tovább! :)
A kommenteket – és voksokat –, valamint a mailben érkezett véleményeket hálásan köszönöm! Mindegyikre válaszoltam. :)
(Akinek esetleg valami miatt nem engedi a blogspot rendszere a fejezethez való kommentelést, az nyugodtan küldheti mailben, még senkinek nem haraptam le a fejét. :P)

További szép hetet, a vizsgákhoz pedig sok sikert kívánok, szorítok!
Jó olvasást a fejezethez! :)

Pusza, Krisz



22. A BÚCSÚ SOSEM KÖNNYŰ


FÁRADTAN ÉBREDTEM REGGEL. Fáradtabban, mint amilyen állapotban lefeküdtem a minap. Talán fel sem keltem volna még egy jó ideig, ha Andrew nem olyan kis türelmetlen.

– Jó reggelt! – köszöntem rá Szerelmemre, aki éppen háttal matatott nekem a polcon.

– Jó reggelt, Szerelmem! – fordult meg nyomban. Arcára meglepettség ült ki. – Észre sem vettem, hogy már ébren vagy. Még korán van. – Mindketten egyszerre pillantottunk az órára. Alig pár perccel múlt csak el nyolc. – Esetleg felébresztettelek valamivel?

– Nem, nem te voltál, hanem… Andrew.

– Ő ébresztett fel? – szaladt magasba szemöldöke. Sültbolondnak nézett.

– Ha téged rugdosna valaki belülről, azt hiszem te is felkelnél rá – magyaráztam leheletnyi durcasággal.

– Rugdosott? – keményedtek meg vonásai, mire gyorsan mentegetőzésbe fogtam.

– Igen, de nagyon finoman tette, és csakis azért, mert éhes.

– Ez, hogy érted? – meredt rám egyre értetlenebbül.

– Nem is tudom, de mintha… – gondolkodtam el egy pillanatra, csak mert nem volt könnyű megfogalmazni, amit éreztem – mintha megszomjaztam volna. Úgy értem vérre! – pontosítottam. Edward szeme kikerekedett. – Határozottan érzem a számban a fémes ízt, és bármilyen bizarr, de kívántam. Andrew félvámpír, sejthettem volna, hogy nem a csokoládépuding után fogok vágyódni – sóhajtottam. Ami tény az tény, azon nem lehet változtatni. A fiamnak vér kell, és pont!

– Biztos, hogy…? – hitetlenkedett, de végül magától belenyugodott. – Ez esetben hozok neki enni, és neked is – indult meg az ajtó felé, de megállítottam.

– Várj, Edward! Inkább lemennék.

– Ahogy gondolod – biccentett beleegyezően. Felkeltem és útban a fürdő felé hozzá léptem. A tegnap történtek után nem igen tudtam, hányadán is állunk, így nem is értem hozzá, amit persze észrevett. Óvatosan két tenyere közé fogta arcomat, és szelíd becézgetésükbe kezdett ajkaimnak. A jövő beláthatatlan történései miatt érzett súly egy töredéke most legördült a mellkasomról. Immáron könnyedebben lélegeztem. – Mondd meg neki, hogy ne rugdosson – súgta oda kissé szigorú éllel hangjában, mialatt jobbja hasamra csúszott, majd kiment a szobából.

– Ne is hallgass apádra! – leheltem.

– Hallottam! – kiáltott vissza Edward. Kinéztem, de már nem volt az emeleten.

– Vámpírhallás – forgattam meg a szemem.

Miután lefürdöttem a tükörben percekig áhítattal néztem egyre kerekedőbb hasamat. Belegondolva, hogy a terhesség jelenlegi szakaszában már naponta akár két-három centit is nőhet a kerületem deréktájék, rémképként megjelent előttem egy két lábon járó bálna. Egészen beleborzongtam. Már így is legalább két számmal nagyobb farmerra volt szükségem, ha nem többel. Szerencsémre viszont volt egy vásárlásmániás, mindenre odafigyelő és gondoskodó barátném, aki már a nászutam alatt beszerzett egy-két fontosabb darabot, hogy öltözködni tudjak. Csípőfarmerba és ejtett vállú, bő pulcsiba bújtam, a magassarkút pedig lapos talpú cipőre cseréltem, majd lementem a konyhába.

Kimondottan jól viseltem a terhességet, jobban mint arra a többiek a legjobb indulattal is számítottak. Gondoltam a vér miatt. Nessie velem ellentétben inkább az emberi ételt részesítette előnyben, főként a tegnap történtek után. Az egész reggelit átbeszéltük, ezzel „kiüldözve” a konyhából Jacobot. Ő még mindig tisztán emlékezett minderre abból a napból, amikor Nessie született. Ha csak rágondolt, a történtek újra és újra felkavarták, hiába végződött minden jól. Ennek ellenére nagyon várta már az első babájukat.

Bella felkészítette a lányát, ő pedig most engemet igyekezett, miközben Alice különféle katalógusokat dugdosott az orrunk alá. Kék vagy rózsaszín, gyapjú vagy pamut, bárány vagy oroszlán… Millió és egy döntés, amire a szülésig alig volt vissza nyolc napom. Ráadásul nem volt elég, hogy Nessie-ék babájának ember-vámpír-farkas mivoltán elmerengve újra fülemben csengtek Carlisle egykori szavai – miszerint a gyermekem örökölni fogja a bennem is lappangó, mutációra hajlamos géneket –, ma még várt rám egy nagy feladat. El kellett búcsúznom a szüleimtől. Noha reméltem, csak egy rövid időre.

Kora délután Edwarddal át is mentünk a szüleimhez, akik nagyon vártak bennünket, hiszen jó régen beszéltünk már személyesen. Egyik legnagyobb szerencsémre egy kisebb zápor vonult végig Forkson, így jelenlegi zártabb és bő szabású ruháim – melyek arra voltak hivatottak, hogy eltakarják már nem éppen lapos hasamat – a nyár kellős közepén már nem is voltak annyira kirívóak. Mind ez a takargatás, a hazugság New Yorkról – ahova úgy tudták, hogy a főiskola miatt költözünk – csak egy célt szolgált. A vámpírok titka nem tudódhatott ki! Csak úgy nem avathattunk be bárkit is, amire a Volturi az elmúlt napokban nem egyszer felhívta a figyelmünket. A törvényszegésnek súlyos ára van, épp ezért féltem annyira attól, hogy ha a szüleim nem mennek bele bizonyos játékszabályokba, melyeket állítunk majd nekik, akkor az újszülöttkort követően sem láthatom őket. Abba pedig tudtam, belebetegednénk mindannyian.

– Holnap kora reggel indul a gépünk New Yorkba. – Az elejétől fogva tudtam, hogy nem lesz könnyű szóba hozni ezt a témát, de másfél-két órányi mesélés után, kihasználva a pillanatnyi csendet váratlanul előhozakodtam vele.

– Ho… Holnap? – hebegett anyám. Edward kivette remegő kezei közül a csészét, hogy aztán átadhassa nekem, anyám pedig leülhessen. – De az… az olyan közel van. Nem… nem maradhatnátok legalább a hétvégére? – nézett rám szinte könyörgően, kezét tördelve közben. Nem csak én, de éreztem, Andrew is feszült ettől a helyzettől, mert sokkal többet mocorgott, mint szokott, anyám pedig mit sem könnyített mindezen viselkedésével.

– Sa… – nyeltem nagyot, hogy visszanyerhessem a hangomat. – Sajnálom, de már mondtam nektek, hogy még ezen a hétvégén elmegyünk. Szeptemberben kezdődik az iskola, előtte még be kell költöznünk, és persze meg kell szoknunk az új körülményeket – hazudtam nehéz szívvel.

– Megértjük kicsim – sóhajtott fel apám. – Hiszen még csak most kezdődött el az életetek egy új szakasza. Ezen felül friss házasokként evidens, hogy szeretnétek kettesben lenni, kiélvezni a még szabad perceket, mielőtt újra a tanulás foglalná le az időtök nagyobb részét.

– Köszönöm, apa! – Megkönnyebbüléssel töltött el a tudat, hogy legalább az egyikük beletörődött már, hogy elmegyek, és így lesz, aki támaszt nyújtson a másikjuknak.

– De ugye gyakran meglátogattok majd? Csak szóljatok, hogy mikor értek rá, és az első géppel megyünk hozzátok. – Két kezével legyezgette magát anyám, így próbálva visszatartani a kibuggyanni kívánkozó könnyeit. Edwardra pillantottam. Éreztem, ez az a pont ahol, ha nem leszek elég erős és kitartó, akkor magamra szabadíthatok nem egy, és nem kis veszedelmet.

– Gill… – szólalt meg Kedvesem, de nem hagytam, hogy folytassa. Ezt a „csatát” nekem kellett megvívnom. Ez semmi volt ahhoz képest, ami még rám vár, és ha erre nem vagyok képes, akkor felesleges is reménykednem, hogy a későbbi küzdelmekből győztesként térek ki.

– Sajnálom, én csak… – pityeredett el anyám, mire a szomorúság, mely addig csak körbeölelt, hirtelenjében fojtogatni kezdett. A hasamhoz kaptam.

– Bells!? – ordították, mikor összegörnyedtem a díványon a fájdalomtól.

– And… Edward! – nyögtem nehézkesen inkább az ő nevét.

– Itt vagyok! Próbálj lenyugodni, kérlek!

– Kicsim! – üvöltött fel anyám. – Bob, csinálj valamit!

– Fektessük oldalra! – hallottam meg apám utasítását, majd felpillantva láttam miként Edward megállítja.

– Inkább hazaviszem – szegült ellen farkasszemet nézve vele.

– Én hívom a mentőket – mondta mindeközben anyám.

– Ne… Ne! … Edward! – szólítottam Kedvesem, majd megkértem, hogy vigyen a szobámba. Azonnal a karjaiba kapott, és felsietett velem az emeletre. A szüleim egészen az ajtóig követtek minket, kérlelve folyamatosan Edwardot, engedje meg, hogy bevigyenek a kórházba, de Szerelmem hajthatatlan volt. A szobámban érve ránk zárta az ajtót és az ágyra helyezett.

– Nem lesz ez így jó, túl nagy az ereje, folyamatosan bánt téged – hadarta idegesen. Bronzvörös hajába túrt, miközben aggodalommal telt tekintett nézett le rám. – Meg kell értenie, hogy nem teheti ezt, különben…

– Ne mondj ilyet! … Ne is gondolj ilyenekre! – fújtattam bőszen, alig kapva levegőt.

Edward egy fél perccel később mellém húzódott, és kezét a hasamra téve olyan halkan – vagy talán olyan gyorsan – kezdett el beszélni, hogy nem értettem szavait. A fájdalom ezt követően nem sokkal enyhült testemben, míg végül teljesen meg nem szűnt.

– Hogy érzed magad? – nézett le rám aggódón.

– Mit… mit mondtál neki? – leheltem még kissé erőtlenül, elengedve a takarót, melyet addig görcsösen szorongattam.

– Igyekeztem lenyugtatni, és azt hiszem, tudom is mitől lett ennyire zaklatott. – Nem értettem, bár arra már rájöttem, hogy mivel ő maga még nem képes kontrollálni a képességét, a benne felgyülemlő érzések irányítják azt helyette, okozva ezzel olykor fájdalmat nekem. – Saját magát okolja a szüleid és a te szomorúságod miatt. Úgy érzi, miatta történik az egész.

– Mi? – nyögtem fel. – Nem! Nem, dehogyis! Hogy gondolhat ilyeneket? – Mindkét karommal átölelve magamat igyekeztem megnyugtatni őt én is, ami talán lassabban hatott, mint Edward szavai, de a testembe kúszó nyugalom jó jelnek bizonyult.

– Bells! – kért figyelmet Szerelmem. – A szüleid magyarázatot akarnak, a nappaliban várnak ránk. – Tanácstalan voltam, de nem csak én.

– Bármennyire is szeretné Andrew, nem mondhatunk nekik semmit, még nem! Neki is meg kell értenie, hogy nem nem akarjuk, egyszerűen nem tehetjük.

– Szerinted képes leszel elköszönni a szüleidtől, hogy hazamehessünk?

– Ha Andrew nyugton tud maradni, akkor… igen – feleltem nem túl magabiztosan. A torkomban gombóc nőtt, a gyomrom diónyira szűkült.

– Kicsikém, jól vagy? Mi bajod? – sietett elém anyám, ahogy meghallotta lefelé tartunk a lépcsőn.

– Voltál már orvosnál? – kérdezte apám.

– Jól vagyok, ne aggódjatok miattam! – kértem őket.

– Már hogy ne aggódnánk a történtek után, hiszen egyáltalán nem vagy jól! Bells mi bajod? Ugye nem véletlenül akartok elköltözni ilyen gyorsan? – vont kérdőre anyám.

– A… – Védekezni akartam, de nem hagyta.

– Ne is tagadd Bells, ismerlek eléggé! Bocsáss meg, hogy ezt mondom, de amióta Edwarddal vagy teljesen megváltoztál. Örülök a boldogságodnak, de egy ideje furcsa dolgaid vannak, és azt érzem, hazugságokkal etetsz minket folyamatosan, méghozzá az ő kérésére. Igazam van, kislányom? – emelte fel némileg a hangját, én pedig tátott szájjal bámultam rá. Meg sem tudtam nyikkanni olyannyira letaglózott, amit mondott.

– Félre… Félreérted. Edward a legjobb dolog az életemben! – mondtam határozottan annak ellenére, hogy zihálva kapkodtam levegő után. – Most egy ideig nem fogunk találkozni. Egy kicsit hosszú ideig – kezdtem lenyelve könnyeimet, hogy erősebbnek tűnjek, mint amilyen pillanatnyilag voltam.

– Miről beszélsz? – értetlenkedtek mindketten.

– Ne keressetek, majd jelentkezem, ígérem! És talán… magyarázatokkal is szolgálhatok majd, de csak akkor, ha elfogadjátok a játékszabályokat, különben… – Nem bírtam kimondani, fájó volt még csak gondolni is rá. – Tudnotok kell, hogy nagyon szeretlek titeket, ezt sose feledjétek! – hangsúlyoztam minden szavamat amennyire csak tőlem tellett. Ez volt minden, amit mondhattam nekik.

El akartam menni végre, úgy éreztem egy percig sem bírom itt tovább, se ezt a nyomást, mely rám nehezedett. Nagy volt a kísértés, hogy még utoljára átöleljem és megcsókoljam a szüleimet, de leküzdöttem a vágyat és megragadtam Edward kezét, hogy mielőbb kívül legyünk az ajtón. Arra azonban nem számítottam, hogy anyám utánam kap. Ujjai a pulóverembe martak, ami a lendületem hatására először megfeszült rajtam, majd kissé felcsúszott oldalt. Hirtelen pördültem meg, de már késő volt, apám árgus szemei mindent láttak.

– Tehát emiatt van az egész? – szólalt meg félelmetesen nyugodt hangon.

– Nem úgy van, ahogyan gondolod! – fogtam mentegetőzésbe. – Kérlek, ne faggass, hagyj most elmenni – esengtem.

– Márpedig addig innen nem mentek egy tapodtat sem, amíg magyarázatot nem adtok mindenre – mondta még mindig egyenletes hangszínen, miközben kemény és határozott jelleme most ütközött csak igazán ki. Úgy éreztem nem bírom tovább.

– Edward, kérlek, hívd ide Bellát. Mondd, hogy hozza magával Jacobot – utasítottam Kedvesem, aki némi habozás után a mobiljáért nyúlt. Míg ő félrevonult telefonálni, megkértem szüleimet, hogy hagyjanak kicsit magunkra. Vonakodtak aztán a konyhába vonultak, míg mi a nappaliba.

– Kértem anyámékat, hogy siessenek, hamarosan itt lesznek – mondta Szerelmem, míg én kényelembe helyeztem magam. Láttam rajta, hogy sejti mire készülök, de nem merte szóvá tenni a dolgot.

– Én ezt nem bírom! – fakadtam ki végül. – Remélem, Bella kitalál valamit, hiszen egyszer már sikerült neki – sírtam, és a körmömet kezdtem rágni idegességemben, holott tíz éves korom óta nem tettem. Annyira tehetetlennek és szerencsétlennek éreztem magam. Csak el kellett volna búcsúznom a szüleimtől, akiket jobb esetben egy év múlva újra láthatok, és addig is tarthatjuk a kapcsolatot telefonon. Ehelyett most azon aggódhattam, hogy ha bevallom nekik, terhes vagyok, ne akarjanak minden áron a közelemben lenni. És ami a legfontosabb, ne kérdezgessenek, csak fogadják el a helyzetet, nehogy még nagyobb bajba sodorjam magunkat, mint amilyenbe gyengeségem miatt készültem keverni most mindkét családomat.

– Szóval el akarod nekik mondani az igazat. – Ez inkább ténymegállapítás volt Edward részéről, mintsem kérdés. Egy év sok idő lett volna a felkészülésre. Anyám még azt sem emésztette meg igazán, hogy akit az apjának hitt, nem az. Hogy Jacob még mindig egy huszonöt éves fiúnak néz ki, aki ha úgy dönt képes felvenni egy nagyobb testű farkas alakját. El sem tudtam képzelni, hogyan reagálnának apámmal Andrew-ra mindenféle felkészítés nélkül, amit Jake magára vállalt, míg én „New Yorkban leszek”.

– Sajnálom! – Nem bírtam Edwardra nézni, szégyelltem, hogy ennyire gyenge vagyok. – Nem ilyen társat és feleséget érdemelsz. Én folyton csak a bajt hozom a fejünkre – szipogtam.

– Kis butám! – húzta félmosolyra ajkát. – Jóban és rosszban, ne feledd! – emlékeztetett fogadalmunkra. – Ezt is megoldjuk, ahogy eddig mindent. Nem akarom, hogy szomorú légy! – simított végig lágyan az arcomon, majd megemelve államat kényszerített rá, hogy a szemébe nézzek. – Gondolj arra, hogy idővel úgy is elmondtuk volna nekik Andrew-t. Persze így felkészületlenebbül éri majd őket a hír, és nehezebben is fognak elengedni, de nem történik katasztrófa – vigasztalt.

– Rossz anya vagyok – bukott ki belőlem. – Folyton veszélybe sodrom magam, téged, a családjainkat, és most már a fiunkat is.

– Ezt fejezd be! – szólt rám erélyesebben.

– De amikor ez az igazság! – hajtogattam az igazamat, mire kissé erősebben szorította meg mindkét karomat. Felszisszentem, de nem eresztett.

– Na most jól figyelj ide! – kezdte idegesen. – Kezdem unni, hogy állandóan önmagadat hibáztatod, ha valami rossz történik, főleg mostanában, és hogy ennek általában az a vége, hogy el akarsz hagyni. Jó lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit is akarsz! – emelte feljebb a hangját egy pillanatra – Nem foglak kényszeríteni, hogy velem maradj, ha nem szeretnél, de azt akkor sem hagyom, hogy tönkretedd a fiunkat, ahogyan magad sem! Most már mindketten felelősök vagyunk egy másik életért is. Te akartál minden áron gyereket, pedig tudtad mibe kerül, akkor vállald is amivel jár megfutamodás helyett! – vágta a fejemhez.

– Edward… – csuklott el hangom. A szavai durvák voltak és bántóak, de a legrosszabb, hogy igaza volt. Már csak a fiunk miatt is meg kellett legalább próbálnom leküzdeni az elém gördülő akadályokat.

– Bells! – lépett be a szobába Bella, még mielőtt rendezhettem volna a dolgot Edwarddal. Észre sem vettem, hogy csengettek. Itt voltak Szerelmem szülei, és Jake is, ahogyan kértem, majd nyomukban szüleim is visszatértek a nappaliba. – Nem lesz semmi baj, ne aggódj! Edward mindent elmondott. Te csak a picivel törődj, a többit pedig bízd ránk, kitalálunk valamit – suttogta a fülembe gyors ölelés közben.

– Úgy sajnálom! – tátogtam bocsánatkérőn.

– Most már végre megtudhatnám, hogy mi folyik itt? – csattant fel anyám türelmetlenül.

– Gillian, Bob, üljetek le – intette Jacob a szemközti fotel felé. Miután anyám leült, apám a karfán foglalt helyet. Mindketten feszültek voltak. – Gill, emlékszel mit kértem mikor megtudtátok, hogy mi vagyok valójában?

– Hogy ne beszéljünk senkinek a Quileute-ok titkáról – felelte anyám.

– És miért kértem?

– Mi ez, valami kivallatás? – dörrent fel apám. – Nem mondtunk el senkinek semmit! És egyébként is, hogy jön ez most ide? Mi csak magyarázatokat szeretnénk kapni a lányunk különös viselkedésére, mert nem hisszük el amit mondott, tudni szeretnénk végre az igazat – erősködött apám szinte már kiabálva.

– Úgy kapcsolódik ez most ide Bob, hogy mint már tudjátok, a világ nem pont olyan, mint azt az átlagember képzeli. Erről magatok is meggyőződhettetek, láthattátok mire vagyok képes. – Anyám megborzongott Jake szavaitól. Nem lehetett könnyű neki ott állnia, szemben egy kisebb ló méretű farkassal.

– Mire akarsz ezzel kilyukadni? – szólalt meg most anyám.

– Arra, hogy a világban sok olyan furcsa és megmagyarázhatatlan dolog létezik, amiről mondjuk úgy biztonságosabb, ha csak kevesen tudnak. Ezeket titkokként őrizzük, amiknek a kiderülése súlyos következményekkel járhatnak miránk nézve, akik mások vagyunk, mint az egyszerű emberek.

– Megértettük elsőre is, nem kell folyvást emlékeztetni rá. Gill nevében is hálás vagyok, amiért felfedted előtte a családjának titkát, de beszélj már világosan! – rivallt rá apám Jacobra.

– Mielőtt bármit is mondhatnék, előbb meg kell ígérnetek, hogy soha senkinek nem beszéltek azokról a dolgokról, amiket most itt, vagy a későbbiekben megtudtok. Ha bármi is kiderül, abból Bellsnek komoly baja eshet – közölte velük kegyetlenül az igazságot.

– Hogyan? – pattant fel anyám rémülten a fotelből.

– Ha nem vagytok képesek kezelni a fennálló helyzetet, Bells csúnyán megütheti a bokáját. De nem lesz semmi baj, ha hallgatni tudtok, és úgy tenni, mintha minden normális lenne, és az a másik világ nem is létezne – magyarázta Jake.

– Könyörgöm! Mindent megteszünk, de most már mondja el végre valaki, hogy mi van a lányunkkal – esedezett anyám megtörten.

– Anya! – szóltam elfúló hangon. Nem bírtam tovább nézni a szenvedését! Elengedve Edward kezét és a vékonyka kis plédet, amit hasam elé takarásként tettem most is, épp úgy, mint pár órával ezelőtt, felkeltem a díványról. Szerelmem beleegyezően bólintott, akárcsak az édesapja mikor rájuk pillantottam engedélyt kérőn.

– Sajnálom, hogy hazudtam nektek – kezdtem bűnbánón szüleim felé fordulva. – Remélem, egyszer majd megértitek, hogy miért voltam kénytelen. Most viszont elégedjetek meg annyival amennyit mondani fogunk, és ne kérdezősködjetek. Higgyétek el, sokkal könnyebb lesz úgy színlelni, ha nem tudjátok a teljes igazságot. Viszont cserébe ígérem, megismerhetitek az unokátokat – mondtam, és összefogtam hátul a ruhámat, hogy az rám simulva felfedje gömbölyödő hasamat. Mindketten szájtátva nézték rám, zavarba is hoztak.

– Kicsim! – szisszent fel anyám döbbenetében.

– Hány… hány hetes vagy? – kérdezte apám sokkosan.

– A huszonötödik hét környékén járok – feleltem kissé vonakodva. Láttam, ahogy magában gyorsan utána számol, majd guvadt szemekkel újra rám mered. Nem egész három hete még semmi sem látszott, most pedig hat hónapos terhes voltam kinézetre is. Ezt nem lehetett könnyű neki felfognia, ahogyan megemésztenie sem lesz az.

– Mi… Miért titkoltad… eddig? – dadogta anyám.

– Ez sokkal bonyolultabb, mint azt gondoljátok.

– Gill, Bob – lépett mellé Bella. – Ahogy Bells is mondta, jobb ha nem tudtok mindenről. Higgyétek el, könnyebb lesz így. Nem csak a sajátotok, de Bells helyzetét is megkönnyítitek azzal, ha nem kérdeztek, csak elfogadjátok amit mond. Így akár még Bells a közeletekben is maradhat, na és Andrew.

– Andrew? Tehát fiú lesz? – csillant fel anyám tágra nyílt szeme. Bella a szája elé kapta a kezét, amiért kikotyogta.

– Hivatalosan nem tudjuk, csak megérzés – mosolyogtam halványan.

– De akkor ugye itt maradtok, nem mentek New Yorkba? – szipogta. Nem tudtam, mit feleljek.

– Valamit még mindig nem értek – tűnődött apám hangosan, nem hagyva annyiban a dolgokat. – Az egy dolog, hogy a lányunk terhes, de nem értem, hogy mi az a súlyos titok, amiről nem tudhatunk, ami Bells életébe kerülhet!? Hiszen csak terhes!

– Dr. Sheen, itt nem csak a terhességéről van szó – csatlakozott a beszélgetéshez apósom. – Ugyanakkor jó is, hogy felhozta, ugyanis Bells terhességéről sem tudhat senki, ezt kérem, ne feledjék!

– És mégis miért nem?

– Bob, kérlek, azt kérték, hogy ne kérdezősködjünk – pirított rá anyám.

– A titkok miatt, amiket nem fedhetünk fel – vette vissza a szót Jacob. – Legyen annyi elég, hogy Bells nemsokára különlegesebb lesz mint mások, épp ahogyan én is az vagyok.

– Különleges? Úgy érted a lányom is farkas lesz? – tátotta el a száját anyám. Megmosolyogtatott minket, hogy ezt kombinálta ki az elhangzottakból.

– Nem Gillian, Bellsből nem lesz farkas, csupán ő is különleges lesz.

– Tehát akkor ő sem fog tovább öregedni, ezt akarod érzékeltetni, igaz? – vetette közbe apám. Megdöbbenéssel és egyben büszkeséggel hallgattam őt, ahogy beillesztve a kirakós titkos darabkáit kezdett összeállni előtte a valós kép.

– Így van Bob! – biccentett Jacob helyeslően.

– Gondolom akkor… – pillantott apám Edwardékra befejezetlenül hagyva megkezdett mondatát.

– Igen, ők is – válaszolta meg Jake, fel nem tett kérdését. – Mint mondtam Bells nem lesz farkas, ő Cullenékhez fog hasonlítani.

– Úgy érted, hogy Edward egész családja is… „különleges”? – rajzolt anyám macskakörmöket a levegőbe. És bár kérdést formáltak szavai mégsem várt választ, már magától is jól tudta rá a feleletet.

– És ezt te mióta tudod? – fordult felém apám.

– Amióta csak ismerem Edwardot. Mindent csakis szabad akaratomból tettem, senki sem kényszerített semmire, legfeljebb a szerelem befolyásolta döntéseimet – válaszoltam könnyedén. – Kérlek titeket, ne említsétek senkinek a terhességemet! Most nem mondhatok semmit, de amint lehet elmagyarázok mindent, rendben? Képesek vagytok elfogadni így a dolgokat, vagy esetleg… – haraptam rá az ajkamra, reményittasan nézve közben arra a két emberre, akit mindennél jobban szerettem.

– Hát persze, hogy elfogadjuk kicsim, ne aggódj! – biztosított róla anyám, és szorosan magához ölelt. – Szabad? – tekintett rám engedélykérőn. Bólintottam, engedve, hogy kezét a hasamra helyezze. Talán megérezte Andrew, ki tudja, de abban a pillanatban rúgott egyet. Anyám azonnal hívta apámat, majd gyermeki csodálattal mesélte neki az átélteket.

– És mit mondjunk az embereknek, ha érdeklődnének felőled? – kérdezte apám minden részletre ügyelve.

– Azt, hogy Bellsszel elköltöztünk New Yorkba, és a Columbiára járunk, a részletek viszont lehetőleg kerülendők – válaszolt helyettem Szerelmem.

– És a piciről? – érdeklődött anyám.

– Róla semmit! Mint már mondtuk a terhesség tényéről sem tudhatnak mások – emlékeztette szüleimet.

– És még valami! A szülés után, egy ideig nem látogathatjátok Bellst – vette át a szót Bella minden átmenet nélkül.

– Mégis miért? – csattant fel anyám.

– Kérlek anya, ne nehezítsd meg még jobban a dolgom!

– Legalább azt mondd meg, hogy miért!? – erősködött.

– Legyen elég annyi, hogy nem tehetem majd, de nagyon szeretlek titeket, és amint rendeződik minden, újra találkozunk.

– És a szülés előtt? Ugye előtte még láthatunk? – kérdezte a visszautasítás félelmétől remegő kézzel fogva enyémet. Bellára pillantottam segélykérően.

– Talán Gill, talán, de telefonon továbbra is tarthatjátok a kapcsolatot – felelt helyettem, aztán férjére nézett, aki láthatólag nagyon eltöprengett valamin.

– Most hétvégén várni fogja önöket Bells, bármikor átjöhetnek ha gondolják, de utána kérem, tartsák tiszteletbe a kérésünket – mondta az idősebb Edward engedélyezve szüleimnek a látogatást. Miután elrebegtem egy halk köszönömöt, a viszontlátás egyre biztosabb reményében már sokkal könnyedebb szívvel elbúcsúztam szüleimtől, majd hazaindultunk.

13 megjegyzés:

  1. Szia, Krisz!
    Nem is tudom mit mondjak... A fejezet elején gyülekezett valami a torkomba, amit aztán nem tudtam leküzdeni. Úrrá lett rajtam, de képtelen voltam megérteni...
    Annyira totálisan együtt éreztem Bellsszel, hogy kicsordult egy-két csepp.
    Megviselt ez a fejezet, pedig csak most, fél perccel ez előtt olvastam el az utolsó sorokat, és még mindig benne élek.
    Kicsit több dacra számítottam Gilltől, nem gondoltam, hogy ennyire könnyen el fogja fogadni a természetfeletti titkot. Azért kíváncsi lennék, hogy valami sejtése van e a vámpírokról...
    Aztán Edy... Maximálisan együtt értettem a viselkedésével, Bells egy kicsit túlzásba vitte a mártírkodást, de hülyeség nélkül nincs konfliktus, a szavaiddal élve...
    Megrázó élmény volt ez a fejezet, nem is tudok pozitív értelemben hozzáfűzni sok mindent, bár megsúgom, a megfogalmazásodért, a szófordulataidért még mindig teljesen odavagyok.
    Remélem, hogy a kövi fejezet vidámabb lesz egy kicsit :)) Puszi, Evalight!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Evalight!

      Oh, értem. Akkor valószínűleg az érzések szorították el a torkodat, amik aztán könnyekké ért. Ez egy teljesen normális dolog. :)
      Ami Gillt illeti, nos, szerintem ő nem egy olyan dacos nő, hogy így mondjam. Most felszólalt rendesen, amit eddig nem igen tett, ő inkább mindig megpróbálta elfogadni a tényeket, de most valahogy betelt nála egy pohár. Ami pedig a természetfeletti titkokat illeti, Gill és Bob nem most szembesültek vele először. Igaz, hogy nem írtam meg, de Jacob mikor színre lépett, elmondott mindent nekik, amit ebben a részben sejtetni is próbáltam. A vámpírokról viszont nem hinném, hogy lenne sejtésük a szülőknek, hiszen ki gondolna azonnal rájuk. Ők nem olvasták az Twilightot, nincs számukra összefüggés a farkasok és a vámpírok között. :P Nem tudom igazából, hogy milyen lényekre gondolhatnak a "természetfeletti" alatt, de nem hinném, hogy vámpírokra, bár ki tudja, lehet, hogy ők is megfordultak a fejükben. Majd megkérdem. :P
      Ahogy látom, Edyvel mindenki egyet ért. :)
      Megértelek nyugi, de azért remélem, tetszett valamelyest ez a fejezet, még ha szomorú is volt. Ilyen is kell, hogy aztán édes legyen a boldogság. ;)

      Kellemes hétvégét, és további jó olvasást kívánok! :)

      Pusz, Krisz

      Törlés
  2. És megint eljutottunk idáig! :D MEGLEPI (tudom, nagyobbra számítottál->de esti mesének ez is megteszi szerintem…)! :D
    FIGYELEM! Az elején rettentő sok, untató rész található, tehát, ha nem szeretne agyzsibbadást ne olvassa el!
    Köszönöm, az elején lévő számmisztikát xD Amúgy tényleg, ezt már én is kiszámoltam (mert lehet, hogy majd szükségem lesz rá), de ez sokkal jobban tetszik, úgyhogy ellopom, nehogy elfelejtsem xD (Nem használom fel máshol!)
    Igazából az első sortól kezdve nem tudtam hol járunk (este rendkívül rossz memóriámnak köszönhetően -> ezért is írom le előbb a kommentet).
    És akkor következzen a fejezet dolgai (idézetekkel megékesítve):
    „– Mondd meg neki, hogy ne rugdosson – súgta oda kissé szigorú éllel hangjában, mialatt jobbja hasamra csúszott, majd kiment a szobából.
    – Ne is hallgass apádra! – leheltem.
    – Hallottam! – kiáltott vissza Edward. Kinéztem, de már nem volt az emeleten.
    – Vámpírhallás – forgattam meg a szemem.”
    Ezek a tipikus cukiajdbelehalok részek/párbeszédek. Már csak ezért is érdemes volt várni!
    Hahaha, tipikus apás felszólalás :D Már vártam Bells önostorozását (ez valahogy mindig ott van, mindenhol. Nálam is :))!
    „Jó lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit is akarsz!” -> Ha ezt összevetjük azzal a hírrel, hogy a 3. rész más szemszögből (?; máshogy nem tudom megfogalmazni) viszi tovább a történetet, akkor valószínűleg Bells végre lenyugszik. De ehhez az idézethez még azt is akartam írni, hogy igaza van Edynek :D
    Na de Krisz! Ilyen „rövid” fejezetet toltál elém? xD Nem tudtam egy normális kommentet megírni… Akkor most jön a sablon szöveg :D
    Remélem minden rendben lesz Bells-szel (és a babával). Egy kicsit hiányzott Nessie, de megértem! Aztán a kedvencem is hiányzott -> Carlisle… (de ezt is megértem) :D
    Bells: Az önostorozós jelenet megint ott volt, de mivel ez Bells jelleméhez tartozik nemigazán lehet kiiktatni. Az anyai aggódás azért felfedezhető nála (és azzal a jelenettel egy kisebb szívrohamot kaptam). Szerintem jól tette, hogy odahívta Belláékat és Jacobot – egyedül ezt végigcsinálni, félek kisebb tragédia következett volna xD
    Edy: Az ő viselkedését teljes mértékben megértem. Bár kíváncsi lennék, hogy ebben a fejezetben egyes jeleneteknél mit érezhetett. A kifakadása egy kicsit váratlanul ért (és, ha már itt tartunk egy kicsit befejezetlennek találom ezt a vitát xD), de azért ez a momentum jó, hogy előjött.
    Jake: Jól beszélt! Komolyan nem szeretem az eredeti műben ezt a hapsit (egyáltalán nem szeretem egyik műben sem, de a Tiednél még elfogadom), de itt egy kissé pozitív személyiség, ami jó. Bár nem tudom, hogy hagyta egyedül Nessit…
    Belláék: Jöttek, láttak, győztek!
    Bells szülei: Bob jól összerakta a kirakóst :D Én bírom az öreget, mert olyan igazi apa. És az anyukáját is kedvelem, szegénykének biztos nehéz lehet feldolgozni mindezt.
    Akkor már csak egy összegzés:
    Tetszett, bár olyan késő van, hogy nem tudtam semmilyen „látható” érzelmet kimutatni. A fogalmazás tetszett – még mindig tetszik.
    1. Mikor lesznek kint a Volturi tagjai? :D (tudom untatlak már ezzel egy ideje)
    2. Mennyi fejezet van még hátra? (csak, hogy fel tudjak készülni lelkileg)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Libricica!

      Hidd el, ez jó kis meglepi volt nekem, köszönöm! :)
      Ugye sok mindent megbeszéltünk már a kommenteddel kapcsolatban, szóval most megpróbálom a maradékot tisztázni. Azért annak örülök, hogy másodszori olvasásra - kipihentebben - érthetőbb volt és még jobban tetszett. :)

      Szemszögváltás: Igen, a 3. kötet valóban más szemszögéből lesz megírva, ezt már régen is mondtam, meg azóta is hangoztattam, csak nem mindenki figyelt fel rá, vagy nem is tudom. Erről majd fogok írni nektek, de a lényeg az, hogy a lerágott csonton nincs már mit rágni. Pl. ezért sem írnak a blogosok BD folytatást, mert Bella és Edward történetén már nincs mit rágni újabb 20-30 fejezeten át. Pedig elhiheted, hogy nagyon szeretem Bellst és Edyt, de azért remélem, a folytatást is szeretni fogjátok. :)

      Ellent kell, hogy mondjak neked, bár látom, gee (lentebbi kommentelő) már megtette. Bells jelleméhez egyáltalán nem tartozik az önostorozás! Ennek, mármint amilyen mostanában van magyarázata, de ezt nem fogom elárulni, na nem mintha nem lehetne kikövetkeztetni. ;)
      Edyvel úgy látom, mindenki egyetért. :) Ami a kifakadását illeti, szerintem jogos volt, hiszen sok minden történt, és ő is fél a jövőtől. Az pedig, hogy miket gondolt Edy egyes jeleneteknél, nos, ha valóban lesz hozzá erőm, időm és érdeklődő, akkor megírom majd az első két kötetet az ő szemszögéből, amiben ez biztosan benne lesz. ;)
      Jake... Szerintem róla mindenki tudja, hogy nem rajongok érte, pontosabban az első 3 Tw kötetben nem szerettem, a BD-ben kezdtem el megkedvelni, de írni róla sokkal másabb, azóta közelebb áll hozzám! :)
      Örülök, hogy kedveled Bells szüleit. :)

      Az utolsó két kérdésedet már megválaszoltam, szóval kellemes hétvégét, és további jó olvasást kívánok! :)

      Pusz, Krisz

      Törlés
  3. Hali!

    Jó, hogy írtál egy felvezető fejezetet és nem lett bumm-bele az egész. Igazság szerint nem vártam ezt az egészet, ami ebben történt.
    Azt kell, hogy mondjam fordult a kocka...Bells-re ráférne egy igazi vámpírerejű füles, míg a szülei (főleg Bob) rendkívül szimpatikusan reagálták le a dolgot.
    Kicsit nekem olyan beütésem van most ezekkel a dolgokkal, mint anno Bella-val. Ő is rinyált a házasság miatt, meg vonakodott, holott vámpír akart lenni, ami 1000x akkora elkötelezettség úgymond (soha nem értettem ezt, mivel ha már átváltozott volna, az egy öröklétnyi elkötelezettség lett volna...míg a házasság ennek bőven egy finomított változata szerintem). Bells is kínlódik már pár fejezet óta. Tökéletesen megfogalmaztad: ha már most ennyit nyűglődik, akkor mi lesz később? Ez semmi a vámpírsághoz, újszülöttséghez, anyasághoz képest.
    Túlbonyolította Bells az egészt, szerintem okosabb lett volna, ha csak annyit mond, hogy elköltözik és kész. Felesleges aggódást és nem mellesleg közvetetten veszélyt is okozott ezzel Sheenéknek.
    Azt viszont tudom, hogy önostorozásnak szántad, de szerintem abszolút igaz, hogy mostanában tényleg csak a baj van vele :D Állandóan sír, idiótaságokat beszél, stb... Edy tökéletesen reagálta le az aktuális elmebaját ("döntsd el mit akarsz"). Kár, hogy nem vitted tovább ezt a beszélgetést. Imádtam volna ha helyrerakja Edy, de most kivételesen nem a nyálas-szerelmes módon, hanem akár kicsit bunkón is.
    Az előttem szólóval viszont nem értek egyet, eddig én nem vettem észre, hogy ez Bells jelleméhez tartozna. Sőt, sokkal határozottabb, megfontoltabb volt mint Bella. A terhességben viszont úgy néz ki, hogy pont ellentétesen viselkednek. Már ha ez a "személyiségváltozás" a terhesség miatt van.
    Most jön a szokásos duma (:D): a fejezet hibátlan volt, mint mindig. Amiket leírtam nem negatívumok!! Igazából ez talán már az előző fejezet második felétől kezdve ért bennem, de Bells mostani produkciója felrakta az "i"-re a pontot.
    Ma valahogy egyáltalán nem volt előtérben a romantikus, érző énem, így hiába a Bells szemszög Edy oldalán állok (szívesebben helyreraknám Bells agyát, mint együtt érezzek vele, bár ehhez hozzátenném, hogy én soha nem voltam anyuci kicsi gyereke, kiskorom óta rengeteget voltam külföldön, más városban, stb, stb...szóval nekem nem ilyen nagy megrázkódtatás a szülőktől az elválás. Ennek okán ilyen témákban érzéketlennek tűnhetek, de ez már csak így meg énfelém):D
    Hódolatom az új fejezet miatt, amikor beszéltünk még csak üres lapjaid voltak, erre ilyen gyorsan hoztad.
    Zseniális ürügy volt, hogy ne tanuljak! :D
    Kézcsók

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia gee!

      "Igazság szerint nem vártam ezt az egészet, ami ebben történt." Ezt akkor most jó értelemben kell vennem? Mert előtte azt írtad, hogy örülsz, hogy volt felvezető rész, és nem csaptam bele azonnal a lecsóba, aminek örülök, mármint, hogy ezt mondtad. :)
      A szívemből beszéltél! Én sem értettem soha, hogy mi a jó baja van Bellának a házassággal! Persze volt ott egy beszélgetés közte meg Charlie között erről a dologról. Renée-nek ugye nem sikerült elsőre, de másodjára meg igen. Jó, ez biztos rányomta a bélyegét Bells házassághoz való hozzáállására, de akkor is, szerette Edwardot, tudta ki ő, milyen ő, meg minden. Áh, nem is tudom igazán megmagyarázni a dolgot, bár szerintem érted. Szóval ezt nem igen értettem én sem a Tw-ban, lehet azért, mert én nem ilyen vagyok, ami esetemben meg Bellsre nyomta rá a bélyegét. :P
      Igen, igen a vámpírság komolyabb dolog mint a házasság, ezt Bells is tudja. Kínlódik, de hidd el, mindenre van magyarázat(om). ;)

      Na igen, biztosan egyszerűbb lett volna, ha csak annyit mond "Hali szülők, elköltöztem!". De emlékszel mit írtam a Prológusban? Ahm, ebben a fejezetben is benne volt, mégpedig, hogy "Úgy éreztem nem bírom tovább.". A következő fejezet nagyjából ezzel fog indítani. ;)

      Bunkó paraszt módon, mi? :P Nem, az nem Edy stílusa, de azért igyekeztem keménynek és határozottnak feltüntetni. Kifakadt a szerelmére, elég ez szerintem. Amúgy veled értek egyet, az önostorozás valóban nem tartozott eddig Bells jelleméhez. Hogy most mitől változott meg, hogy tartós lesz-e ez a változás az a folytatásból kiderül. ;)

      Köszönöm, örülök, hogy tetszett a fejezet, és nem vettem negatívumnak amiket írtál. Őszinte voltál és ez jó! :)

      Oh, mi' meglepő, hogy Edy oldalán állsz, ha nem mondod, nem is gondoltam volna! XD
      Amúgy ebben szerintem nem sok romantikus dolog volt, nem is akartam igazából, hogy sok legyen, ez a fejezet most nem erről szólt, úgyhogy nem baj, hogy nem volt előtérben.
      Aha, értem mit mondasz, viszont Bells amolyan anyuci és apuci kicsi lánya, neki nem olyan könnyű az elválás. :/

      Jaja, amikor kérdezted, hogy hogyan is állok, még egy sorom sem volt, de képzeld! Két nap alatt hoztam össze ezt a fejezetet, ami hatalmas rekord! :D Igaz, hogy hajnali háromkor feküdtem le miatta, de megérte. :P
      Ezt a lovagiasságot! *pirul* Azért remélem, sikerül tanulnod, és a zh-k is sikerültek! ;)

      Kellemes hétvégét, és további jó olvasást kívánok! :)

      Krisz

      Törlés
    2. Jó volt a felvezetés, igen úgy értettem. Azt hittem, hogy ezzel (mármint a szülés-átváltozás)is úgy lesz mint az esküvővel. Ott volt egy pici lyuk a történetben nekem. Mármint az azt megelőző fejezet nem feltétlenül vezette fel az esküvőt, de ez legyen életem legnagyobb problémája :)

      Nem hinném, vagyis remélem, hogy nem lesz tartós ez a változás...hosszútávon (esetünkben ez az öröklét) elviselhetetlen egy ilyen személy. Főleg ezekkel az elhagyós dolgaival, amiket hablatyol mostanában (ezért érdemelte volna meg a sallert, vagy legalább, egy icipici alázást Edytől, elég lett volna csak verbálisan).

      Meglehet, ha mindig ilyen gyorsan haladnál, bronz mellszobrot állítanánk neked itt páran :D

      Eddig nem is mindig voltam Edy oldalán :D (ez nem Tw, ahol végig Edward párti voltam, vagyok, leszek), de ebben a fejezetben nem értem, hogy lehet nem az ő pártját fogni. :)

      A romantikus énes dolog helyett inkább érzelmeset kellett volna írnom, mert valóban ez nem romantika, hanem érzelgősség volt. De ezennel ez is korrigálva lett :D

      A magyarázatot várom már előre is, annak meg továbbra is örülök, hogy az original történet alapjaiban egyetértünk :)

      Köszön a biztatást, eddig meglepően könnyen haladok és töretlenül (le is kopogtam).

      Törlés
  4. Szia Krisz
    Itt egy elveszettnek hit Gina véleménye. Tudod a munkám miatt a május nekem egy kicsit zűrös, de ez a rész megkíván tőlem pár szót. Na és azt is be kell, hogy valljam teljesen megleptél ezzel az új viselkedéssel amivel felruháztad mostanában Bellst.
    Ez a kedves lány eddig egy határozott egyéniség volt, aki tudta mit akar az élettől és azért, hogy céljait elérje képes volt mindenre, még a saját testi épségét is képes volt kockáztatni ezért a boldogságért és ezért az életvitelért.
    Hisz gondoljunk csak bele min ment keresztül eddig. Kétségek melyek többször gyötörték először kedvese miatt, majd a származása miatt. A fájdalom mind lelki és testi érzelmek miatt, míg egy újabb szenvedés át nem vette a helyét. Ezek az átélt és megtapasztal nem mindennapi élmények csak még jobban megerősítették Bells jelemét. Pedig ő már a történet kezdetén is egy eléggé határozott és kitartó kemény akarattal rendelkező, igencsak makacs, önfejű lány volt, aki tuja mit akar az élettől.
    Most meg csinálsz belőle egy határozatlan tedd ide-oda lányt akit még az önsanyargatással is felruháztál, miközben butaságokat fecseg. Komolyan mondom megfordult a fejemben, hogy ez tényleg Bells? Róla írtad mind ezt. Igaz az előző részhez nem írtam véleményt és most ide csöpögtetek belőle pár szót, de én úgy gondolom, hogy a kettő valahogy elválaszthatatlan egymástól. Amolyan ok okozat. Szóval egy kicsit elkalandozok a tárgytól, hogy jobban átérezd mire is célzok.
    A hajnalhasadásban imádtam, ahogy Bella harcol a babájáért, még szerelmével is szembefordul. Harcol a családjával és az egész világgal, tudja, hogy nem fogja túlélni a szülést és nembiztos, hogy vámpírrá válhat. De ő mindezek ellenére szilárdan kitart elhatározása mellet. A terhesség alatt átformálódott az egyénisége gyermeke érdekében, egy kemény anyatigrissé változott aki nem ismer lehetetlent, még a halált is legyőzte úgymond segítséggel az akarata erejével. Ugyan ez a szilárd hitt és akarat, na meg a nem mindennapi önfegyelem segítette később, hogy gyermek közelébe tudjon maradni és ne kelljen tőle távol lennie. Mer abba bele is pusztulna.
    Mind ezt úgy, hogy Bella egy gyenge akaratú, határozatlan személyiség volt. Tehát mondhatni Bells ellentettje. Mégis A terhesség a baba védelmében jó dolgokat hozott elő Bellából, Számomra fura, ha egy anya eltudja hagyni a gyermekét, még ha nem is végleg. Én inkább kiköttetném magam valamihez ha minden kötél szakad csak vele lehessek és lássam felnőni, főleg úgy hogy tudom túl rövid ez a gyermekkor, mely soha vissza nem térő élmény. Bocsi olvastam a komikat és a válaszodat is rá.
    De mégis itt cseng a fülemben Edy régi figyelmeztető, tiltakozó szavai, valamint maga a tudat a fejemben, hogy Bells tudja mit is vállat. Ott van előtte az élő példa Bella, a segítség és a tapasztalat, na és a család támogatása egy szerető férj oldalán, aki vele együtt van és támogatja vagy segíti ha kell. Ennek ellenére Bells most egy, hisztis csitri aki mindenkit megbánt, Meggondolatlanságával még gyermekének is fájdalmat okoz aki a maga sajátos módján reagál rá. Komolyan mondom már önmarcangolás terén erősen túlszárnyalja az apósát. Pedig azt hitem, hogy Edwardon már nem képes ezen a téren senki sem versenyre kelni.
    Egyszóval nem ismerek Bellsre, pontosan tudta mit vállal fel, mit miért áldoz fel. Mégis hozzá nem méltó lehetetlen viselkedésével megbántja és veszélybe sodorja szeretteit.
    Bízom benne, hogy Edward fejmosó megjegyzése nem marad függőben és attól, majd észhez térve visszakapjuk a mi megszeretett Bellsünket.
    Puszi Gina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gina!

      Először is hálás vagyok érte, hogy szántál néhány percet a véleményed megírására, boldoggá tettél vele, hiszen tudod, hogy mennyire szeretlek olvasni. :)

      Oh, nem is tudom, hogy hol kezdjem... Egyetértek veled! Ez nagyjából összefoglalja a reakciómat az általad leírtakra. Legalábbis ami Bellst illeti. :) Emellett neked is csak azt tudom mondani, amit a többieknek is, hogy mindennek van oka, Bells jellemváltozásának is, ami természetesen a folytatásból kiderül majd. ;)
      Oh, és nagyon is értettem amit megvilágításként, vagy rávilágításként Belláról és a terhességéről írtál. Valóban, Bella nagyon sokat változott, szerencsére jó irányba a BD-ben. :) De megint csak azt tudom mondani, hogy a folytatásból kiderül majd, hogy miért is változott ellenkezőjére most Bells, miközben ő az első perctől kezdve olyan anya/anyáskodó típus volt. Várd ki kérlek, és remélem, érthető lesz majd. ;)
      És naja, Edwardon nehéz túltenni önmarcangolás terén, de hehe, ezek szerint nekem, azaz Bellsnek akkor most sikerült. Ez is valamiféle dicséret, nem? XD

      Nos, majd kiderül, hogy visszatér-e a mi szeretett (jellemmel bíró) Bellsünk. ;)

      Kellemes hétvégét, és további jó olvasást kívánok! :)

      Pusz, Krisz

      Törlés
  5. Szia Krisz.
    Nagyon tetszik a fejezet.Remélem nemsokára következö is lesz.Én bevallom öszintén soha nem voltam Jacob párti de itt tetszik hogy Bellnek segit.Egyre jobban kedvelem.Azért remélem Bells szülés után egy erös és kitartó anyuka lesz aki marad a kisfiával és szerelmével.Bár szerintem amikor összejött Edyvel ő már akkor tudta hogy nem lesz egy könnyü menet és már az elején tudat alatt felkészül ő mindenre.Fel kellet hogy készüljön.Lehet hogy csak én vagyok ennyire más de én szeretném ha ez a vámpir farkas dolog igaz lenne hogy valójában is léteznének.Ez gáz?Köszönöm a fejezetet hogy olvashatok ilyen remek történetet.Pussy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Clau!

      Örülök, hogy tetszett a fejezet, és általam kezded megkedvelni Jake-et! :)
      Egyébként cseppet sem gáz, hogy szeretnéd, ha ez a szép "mese" valóság lenne. Ki tudja, talán jobb lenne, mint ez a mostani szürke világ...

      Én köszönöm, hogy olvasol és véleményezel! :)
      További jó olvasást kívánok!

      Pusz, Krisz

      Törlés
  6. Szia!
    Jöttem egy gyors kommentre az utolsó két fejezethez :)
    Tudtam én,hogy nem vagy olyan gonosz,hogy megöld Nessie babáját,csak ijesztgetsz minket:D Bellsnek meg néha olyan hülye ótletei vannak,még hogy elmenni,még jó hogy Edy meg a baba nem hagyják.Hát,ezzel a résszel kapcsolatban nagyjából ennyire emlékszem,amit akartam róla irni,a többit már elfelejtettem,bocsi:S A fejezet viszont tetszett,csak mostanában olyan az agyam,mint a szivacs :P
    Ez a fejezet is tetszett,és néha a sirás is elkapott közben.Az elején még jókat mosolyogtam,főleg ezen:

    „– Mondd meg neki, hogy ne rugdosson – súgta oda kissé szigorú éllel hangjában, mialatt jobbja hasamra csúszott, majd kiment a szobából.

    Hehe,mintha az csak úgy volna:D Úgy tőnik Edy szerint soha nincs túl korán elkezdeni a gyerek megnevelését:D De olyan cuki,hogy ilyen aggódós:) Szegény gyerek,már rugdosni is bűn xD
    Bells szülei azért elég hamar elfogadták,hogy nem láthatják Bellst,bár részben érthető a dolog.Remélem jót tett Edy kitöréswe,és Bells végre észhez tér egy kicsit,nem fogja saját magát ostorozni,úgy látszik ez valami ragályos betegség lehet náluk xD Edward,Edy,most meg már Bells is xD Neki legalább van mentsége,dolgoznak a hormonok :D
    Most azt hiszem ennyi lenne.Várom a folytatást.Szép hetet!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Erzsi!

      Először is örülök, hogy tetszettek a fejezeteket, másodszor pedig köszönöm, hogy még arra is szánsz időt, hogy leírd nekem a véleményedet. :)

      Azt hiszem ennyi, mindenben egyet értek veled. :)
      Örülök, hogy meg tudtalak mosolyogtatni. :)

      További jó olvasást kívánok, légy rossz! ;)

      Pusz, Krisz

      Törlés