2011. május 10., kedd

Pillanatképek (25.-26. fejezethez)



Ifj. Edward szemszög


Kihívás


1. kép: – hétfő este a Cullen házban…

– Edward, jó lenne, ha elmennél vadászni, már teljesen befeketedtek a szemeid! Pedig neked aztán igazán ritkán szoktak, még ha szomjas is vagy – nyaggatott Jasper a mai napon már vagy tizedjére ezzel, de nem tudott érdekelni.

Ekkor nagyapa lépett be a szobámba, mire Jazz szó nélkül távozott, mint akit megkértek rá. És valószínűleg így is történt, ami csakis egyet jelenthetett, mégpedig, hogy nagyapa négyszemközt akart beszélni velem – nem mintha ez lehetséges lenne a mi családunkban. Nem fordultam meg, továbbra is csak mereven bámultam kifelé a nyitott, kétszárnyú üvegajtó előtt állva, karba font kezekkel.

– Edward, beszélnünk kell! – lépett mellém nagyapám, kezét vállamra tette. Először nem is akartam ráfigyelni, mert szinte biztosra vettem mikor belépett, hogy ő is azért jött, hogy rávegyen, menjek el vadászni, de hangja komoly dolgokról árulkodott.

– Ha azért jöttél, hogy meggyőzz róla, menjek el vadászni, akkor kár volt fáradnod – próbálkoztam, hátha csak én képzeltem többet bele a dolgokba.

– Nem, nem erről van szó – rázta meg a fejét. Felé pillantottam. Rendezetlen, nyugtalanító arcvonásai aggodalomra adtak okot.

– Mi történt nagyapa? – fordultam felé.

– Épp a kórházból jövök. Úgy vélem jobb, ha tudod, hogy az a hír járja bent, hogy Dr. Sheen egy jobb állást kapott egy másik államban. Bellsék hamarosan elköltöznek! – tartott némi hatásszünetet, mielőtt folytatta, hogy biztosan felfoghassam szavainak értelmét és súlyát. – Sajnálom, fiam, de úgy láttam jónak, ha minél előbb tudomást szerzel a dolgok állásáról, hogy mérlegelni tudj és… nos, esetleg cselekedni – mondta és sajnálkozva veregette meg vállamat. Nem tudtam, vagyis inkább csak nem akartam felfogni, amit mondott. Úgy éreztem magam, mint akinek a mellkasából kiálló tőrt valaki ismét jó mélyre taszította és megforgatta volna. Nem, Bells nem mehet el, ezt nem teheti! Nem teheti! – skandáltam magamban. Végül pár perccel később sikerült úgy, ahogy lenyugodnom és összeszednem magam. Mélyet sóhajtva szólaltam meg.

– Mikor mennek?

– Bob hivatalosan még nem erősítette meg a hírt, de ha valóban igaz, akkor elképzelhető, hogy már jövő héten. – A tőrt ismét mélyre döfték mellkasomban. Most már ténylegesen fizikai fájdalmat éreztem, pedig ez lehetetlen volt.

– Sajnálom, Edward! Most magadra hagylak, de ha bármiben tudok segíteni, vagy csak beszélni szeretnél valakivel, csak szólnod kell, én itt leszek – veregette meg még utoljára biztatón vállamat, majd ígéretéhez híven magamra hagyott.

Fáradtan rogytam le az ágyra, annyira erőtlennek és elgyötörtnek éreztem magam. És csak arra tudtam gondolni, hogy Bells elmegy, hogy itt hagy mindent és mindenkit, beleértve engemet is. Itt hagy örökre, az én hibámból… az én akaratomtól vezérelve, miközben én még mindig ugyanolyan szerelemmel szeretem őt, mint azelőtt a sötét, átkozott csütörtöki nap előtt.

Míg magamba mélyedve ültem bánatosan az ágyam szélén, odalentről szüleim hangja szűrődött fel – a vastag falak ellenére is. Kétséget kizáróan mostanra mindenki tudott már Bellsék esetleges költözésének híréről, így a latolgatások is elkezdődtek. A szüleim a földszinten épp a jövőnkön tanakodtak. Azon, hogy vajon mi lenne a legjobb mindnyájunknak. Nem akartak költözni, ahogyan én sem! Nem akartam itt hagyni Bellst, még akkor sem, ha már nem tartozott hozzám… nem tartozhatott hozzám. Nem akartam egyedül hagyni a nagyvilágban, mely tele van nomádokkal és rühes korcsokkal – még ha utóbbiak a rokonai is. Vigyázni akartam rá, még ha csak messziről is, bár azzal, ha akartam, ha nem, tisztában voltam, hogy egyszer így vagy úgy, de örökre el kell eresztenem. Hiszen nem tarthatom magam mellett, nem tehetem. Nem kockáztathatom az életét, azt nem!

Arcomat tenyereimbe temetve vártam, hogy elmúljon a néma, könnytelen zokogás, mely rázott, és megvilágosodjak, mialatt magamban önkéntelenül is lepergettem az elmúlt, közel négy nap eseményeit.



Szerda éjjel nem épp felhőtlenül, de azért boldogan tértem haza, pontosabban haza, Bellshez. A viselkedésével kapcsolatos hírek, melyeket a családom egyes tagjai csepegtettek nekem, mikor felhívtam őket Denaliból, na meg az a fogadatlan telefonhívás szülte rémes elméleteim eléggé nyughatatlanná tettek. Aztán megláttam Szerelmemet és úgy tűnt, hogy minden aggodalmam felesleges volt. Szerettem, kívántam és nagyon hiányzott már, így sutba dobva minden fogadalmam közelebb engedtem magamhoz, mint szabadott volna. Ellenben szerencsére nem történt semmi baj, sőt! Azon túl, hogy jól éreztük magunkat, még az önbizalmamnak is jót tett a közös fürdőzés. Megerősödve toltam ki önfegyelmem határait. Aztán eljött a csütörtök reggel és vele a borzalmak ideje.

Rég láttam a családom, így egy kis látogatást terveztem aznapra, persze csakis Bellsszel, hisz tőle képtelen lettem volna akár csak egy újabb percre is elválni. Otthon, mivel nem tudták, hogy idő előtt hazatértem, így nem voltak sokan, ami lehetőséget adott arra, hogy nyugodtan félre tudjunk vonulni Kedvesemmel. Egy kis cirógatásra, nem többre vágytunk, főként, hogy éreztem, Bells kissé feszült, bár ezt láthatólag igyekezett leplezni. Azonban még mielőtt megtudhattam volna, hogy mi nyugtalanságának oka, Naomi beállított hozzánk. Pontosabban berontott, hogy kimentse unokanővérét a vámpírok, azaz az én és a családom karmai közül.

Nem értettem semmit – ami nem sűrűn fordult elő velem –, és ezen az sem segített, hogy a farkasok is megjelentek az otthonunkban. Ellenben mikor Naomi a korcsok egyikének karjaiba vetette magát, a másikjuk pedig először olyan tekintettel mérte végig, majd nézte Szerelmemet, mely nemhogy ismeretségről, de sokkal többről árulkodott – talán többről is, mint barátság –, megértettem mindent. Vagyis akkor azt hittem, hogy értem a dolgokat, melytől elárulva éreztem magam, ami aztán pillanatok alatt dühvé alakult bennem. Nem akartam arra gondolni, hinni a tényeknek, hogy Bells képes lett volna megcsalni, ráadásul épp az ellenségeink egyikével, mégsem tudtam másra asszociálni. Aztán utánam jött a szobámba és mesélni, jobban mondva habogni kezdte az igazságot. Az igazságot, mely még ingerültebbé tett.

Bells Jacob Black unokája volt. Gyűlöletem és megvetésem tárgyának vére folyt annak a nőnek az ereiben, akit mindennél és mindenkinél jobban szerettem ezen a világon. Abban a percben nem láttam mást magam előtt, csakis azt a bolhazsákot, aki már eddig is annyi gondot okozott nekünk, és aki most ismét befurakodott az életünkbe, hogy azt tönkretegye. Nem akartam elhinni, felfogni, hogy ez igaz lehet. A düh vörös köde pedig kihasználva eme pillanatnyi gyengeségem hirtelen ellepte az agyam. Nem tudtam, mit cselekszek, már csak a csikorgó hangra eszméltem, melyet a magas sarkú topán gumírozott talpa adott ki, ahogyan megcsúszott a lépcső sima felületén.

Nem gondolkodtam, ösztönösen cselekedve vetettem magam a lépcső irányába, hogy még mielőtt baja történhetne, elkaphassam Kedvesemet. Tudtam, sosem bocsátanám meg magamnak, hogy ha épp az én hibámból esne baja. Amúgy is olyan törékeny volt, mint egy porcelánbaba, vagy mint egy szál virág az erős szélben. De amikor a háta mögött megjelent az a korcs kutya, aki el akarta venni őt tőlem – aminek bizonyítéka folyamatosan ott égett a szemében –, hirtelenjében rájöttem valami nagyon fontosra és megértettem, hogy eme súlyos indok miatt Bells soha sem lehet az enyém!

Végül elment a szeretett nő. Bells távozott és én nem tehettem semmit, el kellett őt engednem. El akart menni… El messzire tőlem… Nem akart együtt maradni egy olyan szörnyeteggel, aki gyűlöli a nagyapját, és én ezért csakis magamat hibáztathattam. El kellett engednem őt, hisz úgysem volt más választásom. Bells nem maradhatott velem, a sors fintora volt ez, vagy épp a büntetésem, és ezért csakis az Istent – már ha valóban létezik – hibáztathattam. Na, meg még valakit!

Miután Bells elment, a többiek kérdezősködni kezdtek afelől, hogy mi is történt, de én inkább szobám magányába zárkóztam. Nem akartam velük beszélni, legfőképp a történtekről. Az aggodalmaikkal törődni, vigasztalni őket, azt mondani, hogy minden rendben lesz, rendben velem, mikor ez a legnagyobb hazugság lett volna abban a helyzetben. Szinte biztosra vettem, hogy Bells ezért volt feszült és, hogy este azért nem szólt, mert félt a reakciómtól, és mint látszott, nem is ok nélkül. Kedvesem jól ismert, jobban, mint én saját magamat.

Sokáig magamba roskadva ültem az ágyon és gondolkoztam a múlton, a jelenen és persze a jövőn. Mialatt végig azt vártam, hogy mikor emészt fel a pusztító tűz, mely elmulasztja mellkasom szüntelenül sajgó lüktetését, amit Bells elvesztése miatt éreztem. Végül elmélkedésemnek a kulcsra zárt ajtómon belépő apám vetett véget, aki finoman megragadva ingemet meredt rám dühtől izzó szemekkel, miközben anyám a háttérben kétségbeesetten követelte tőle, hogy eresszen el. Ám engem nem érdekelt. Kértem anyámat, hagyja, mikor szavakkal ingerülten nekitámadt apámnak, ugyanis igaza volt. Lehordtak, amit megérdemeltem, de mikor magyarázatot követeltek és én elmondtam a mellkasomat jelenleg sziklaként nyomó okomat – okomat, miért is engedtem el Bells ily „könnyedén” –, mindketten megrökönyödtek. Nem kellett gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy tudjam, mi jár a fejükben. Nem is mondtak többet, ahogyan családom többi tagja is inkább bölcsen, mélyen hallgatott a dolgokról. Kivéve egyvalakit!

Nessie és Alice csak estefelé tértek haza bevásárló túrájukról igencsak jókedvűen, hogy aztán nővérem a hírtől, miszerint Jacob Black nagy valószínűséggel elhunyt, számomra érthetetlen mód a nappali közepén összezuhanjon. Nem értettem, hogy mi történhetett, hogy ez a tény miért fáj neki ennyire. Persze mindenki rögvest vele kezdett el foglalkozni, így hiába kérdeztem, nem feleltek, ahogyan később sem. Végül a válaszra másnap délig kellett várnom, mikor is nővérem összeszedve magát képes volt a szemembe nézve elmondani legféltettebb titkát.

Zokogva mesélte el a teljes igazságot Jacobról és magáról. Annak a röpke hét évnek minden fontosabb momentumát, melyről eddig csak nagyon keveset tudtam, és aminek egy elég jelentős részét Jacob töltötte ki. A születése pillanatától, a bevésődésen át egészen addig, hogy Jake elhagyta, mindenről beszámolt. Ahogyan arról is, hogy ezt több évtizeden keresztül miért hallgatta el előlem. Azt mondta, félt, hisz olyan gyűlöletet tápláltam szerelme iránt, amit így is nehéz volt elviselnie, de legfőképp nem akart köztem és Jacob emléke közt választani, amit fogcsikorgatva, de meg kellett értenem.

Nessie szerint az egész hallgatása az én hibám volt – bár ezt akkor dühében mondta. Hisz ha anno, mikor Alice mesélt nekem Jake-ről és a családomról, nem fogadok ellene bosszút, később, mikor Nessie késznek érzi magát rá, elmondott volna nekem mindent. Végül azonban rávilágítottam a tényre, hogy ha ő nem kéri meg a családunk, hogy hallgassanak el részleteket a múltjából, akkor valószínűleg én sem így reagálok. Ám ez most már mindegy volt. Ami történt, megtörtént, változtatni egyikünk sem tudott már rajta. Ahogyan azon sem, hogy az újonnan megtudottak után csak még inkább gyűlöltem Jacobot! Csakis arra tudtam gondolni, hogy annak a kutyának nem volt elég az, hogy szüleimet majdnem szétválasztotta, még be is vésődött a nővérembe közvetlen azután, hogy meg akarta ölni. Majd miután sikerült Nessie-t magába bolondítania egyszerűen faképnél hagyta, hogy egy másik nő ágyába bújhasson, hogy aztán évtizedekkel később az én életemet is tönkretehesse. Ezt nem voltam képes neki megbocsátani. Ezt soha!

Nővéremnek persze erről mit sem szóltam, volt elég gondja, nem akartam, hogy miattam még jobban kelljen szenvednie. Bár azt akárhogy akartam, sehogyan sem tudtam megérteni, hogyan szerethet még mindig valaki olyat, aki ennyi fájdalmat okozott neki. De Nessie már csak ilyen volt. Túl jószívű és elnéző, de én helyette is bosszúra éhes szörnyként tekintettem arra az alávalóra.

A következő napok lassan teltek és maguk voltak a pokol legégetőbb bugyrai. Irigyeltem Nessie-t, hogy képes az alvásra, bár teljesen kikészült, így nem sokat sikerült pihennie, de számomra még az a kevés sem adatott meg, így a nap minden egyes pillanatát kínzó gondolataim körében kellett töltenem. Tudtam, vagyis inkább csak sejtettem, hogy Bellsnek sem lehet most könnyű, és csak remélni mertem, hogy nem követ el semmi butaságot. Nem úgy, mint akkor, amikor eljött hozzám azzal a kéréssel, hogy öljem meg, mert azt hazudtam neki, nem szeretem. Csakis Bellsre bírtam gondolni, és ettől csak még nehezebb volt megállnom, hogy a következő pillanatban ne fussak hozzá észvesztve és mondjam el, mennyire szeretem. Hogy csak félreértette a hirtelen támadt indulataimat, ugyanis nem rá haragszom. Azonban nem tehettem, nem lehettem gyenge. Tudtam, hogy mi mivel járna a későbbiekben, és minthogy számomra Bells élete volt a legfontosabb, így megingathatatlan elhatározásra kellett jutnom.

Úgy véltem, hogy a legjobb, amit tehetek, ha meghagyom Bellst abban a hitében, hogy megvetem azért, aki, hogy aztán megutáljon, és idővel el tudjon felejteni, ha már egyszer úgysem lehet velem. Ki kellett tépnem magam az életéből, hogy majd valamikor, valaki oldalán újra boldog tudjon lenni – még ha ennek puszta gondolata is maró savként fájt. És bármennyire is nem akaródzott, be kellett lássam, ennek a kapcsolatnak már az elejétől fogva nem volt jövője. Már akkor tudnom kellett volna, hogy baj lesz, amikor beleszerettem és hagytam, hogy ő is belém szeresen. Csak épp naiv voltam és azt hittem, hogy akárcsak apámnak, nekem is sikerül majd a köztünk lévő akadályokat legyőzni, hogy aztán egy örökkévalóságig boldog lehessek a szeretett nővel. De nem így alakult és utáltam, hogy míg apámnak igaza lett több dolgot illetően is, anyám tévedett, ugyanis vajmi kevés hasonlóság volt köztem és apám közt.

Mindeközben Nessie, míg én önmagam marcangoltam a történtek miatt, teljesen magába zárkózott, és ha épp ébren volt azt hajtogatta, hogy „Jacob nem halt meg!”. Hogy nem halhatott meg, hogy ezt nem tehette, nem hagyhatta itt. Borzasztó volt látnom nővéremet ebben az állapotban, a fájdalmát, mely sajátommal vegyülve még elviselhetetlenebb volt. Mindketten szenvedtünk és egyikünk sem akart táplálkozni. És annak ellenére, hogy nekem csak nagyritkán feketedett be a szemem az éhségtől – amit mivel senki sem tudott, hogy miért lett, ugyancsak a különlegességeim közé soroltunk –, most egyik napról a másikra mégis besötétedett. Emiatt persze még jobban aggodalmaskodtak és jött az újabb kérlelés, majd könyörgés, hogy menjek el vadászni, de hajthatatlan voltam. Nem hallgattam rájuk, ahhoz túl makacs és elkeseredett voltam. Hisz elvesztettem Bells, el, mindörökre!



Ahogy az események sora elérkezett a jelenhez, vége szakadt elmélkedésemnek épp úgy, ahogy néma zokogásomnak is. Odalentről még mindig szüleim hangját hallottam, akik a többiekkel együttesen sem voltak képesek dűlőre jutni a jövőnkkel kapcsolatos legjobb döntést illetőleg. Még mindig nem akartak költözni, ellenben én most már igen!

A gondolkodással töltött idő és az események ráébresztettek, hogy bármennyire is nem akarom magára hagyni Bellst, kénytelen leszek. De nem az esetleges költözésük miatt, hanem mert neki és Nessie-nek is hosszútávon így lesz a legjobb. Távol kellett magamat tartanom Kedvesemtől, hogy egyszer képes legyen túllépni a történteken és boldogan élni, ahogyan Nessie is, akit Bells mindig Jacobra emlékeztetett volna, minthogy már tudja, az Ő unokája.

Nem lehettem önző, így hát nehezen, mint akinek épp a fogát húzzák, kecmeregtem fel az ágyról, hogy a nappaliba menjek és meggyőzzem a családomat arról, nekünk is el kell költöznünk Forksból. El, messzire mind Bellstől, mind La Pushtól és a farkasoktól. Messzire Jake emlékétől.


2. kép: – néhány órával később…

Látnom kellett Bellst, legalább még egyszer, mielőtt magunk mögött hagyva csapot-papot továbbállunk, hogy képes legyek őt végleg elereszteni. Így hát fogtam magam és az éj leple alatt elmentem hozzá, ahogyan azt egykoron minden este tettem.

Bells már békésen aludt az ágyában, mikor besurrantam az ablakán, mely talán csak megszokásból, de most sem volt zárva. Az erdőben és a ház körül erélyes bűz terjengett. A farkasok ázott kutya szaga volt az, ami bántotta orromat, és melyet némi megkönnyebbülésemre nem éreztem Bellsnél.

A szoba tele volt az egymás hegyén-hátán tornyosuló kartondobozokkal, melyeknek tartalmáról a ráfirkantott feliratok árulkodtak. Többségükre ruha vagy könyv volt írva, de akadt olyan is, melyre a törékeny szót pingálta fel Szerelmem. Látva őket akaratlanul is egy reményvesztett sóhaj hagyta el a mellkasom, miközben az ágyhoz lépdeltem. Még egyszer jó alaposan be akartam vésni elmémbe Szerelmem arcát annak ellenére is, hogy tökéletesen emlékeztem minden egyes szeplőre és gödröcskére, mely azt ékesítette.

Körülnéztem. Az éjjeli szekrényen egy sárga, manila boríték hevert, rajta az én nevemmel. Nyomban felkeltette az érdeklődésemet, így közelebbről is szemügyre vettem. Bells nekem címezte – keze remegett, miközben nevemet írta –, benne pedig a tőlem születésnapjára kapott smaragd nyakék volt. Elszorult a torkom. Gondolataim ostorként csapdostak a fejemben.

Nem volt már miért maradnom. Bells emlékét kő szívembe, arcát elmémbe véstem, majd erőt véve magamon véget vetettem értelmetlen toporgásomnak ágya mellett.

Először csak lágyan, alig érve bőréhez simítottam végig orcáin, minthogy éppoly nagy kényszert éreztem arra, hogy megérinthessem őt, akárcsak azon a legelső estén, amikor is azért osontam be hozzá, hogy rájöjjek, tényleg ő maga vonz-e, vagy csak mézédes vérének illata nem hagy nyugodni. Végül látva, hogy most nem ébredt fel hideg érintésemre – amihez az együtt töltött éjszakákon szokott hozzá –, ujjaimat ajkaimmal felváltva egy utolsó csókot leheltem szájára, mintegy búcsúként. Majd végül bevetve magam az erdőbe mindörökre kisétáltam az életéből.


3. kép: – pár perccel később…

Alig néhány mérföldet futhattam csupán északkeletnek, hazafelé tartva, amikor is megláttam az egyik fa védelmező takarásából éppen kilépő alakot, aki kétséget kizáróan rám várt. Nyomban megtorpantam, kellő távolságot hagyva kettőnk közt, miközben az iszonytató bűz elöntötte az orromat, mely belőle áradt. Azonnal felismertem a fiút, már csak a szagáról is.

– Mit akarsz kutya? – szóltam oda élesen. – Csak azt ne mondd, hogy azért vártál rám, mert a múltkor nem volt időnk bemutatkozni egymásnak! – viccelődtem némileg, igyekezve így leplezni feszültségem.

– Azt képzeled magadról, hogy vicces vagy? Mert akkor ki kell, hogy ábrándítsalak – fintorgott. – Sajnos jól ismerlek, jobban, mint képzelnéd… harmad mostoha unokatestvérkém – köpte undorral a szavakat, amiktől megdöbbentem egy pillanatra.

– Mi a neved?

– Az ne érdekeljen téged! – mordult. – Téged csakis az az egy izgasson most, hogy minél messzebbre elhúzz a vérszívó családoddal együtt Bells közeléből! Világos? – meredt rám fenyegetően.

– Nem, nem világos, és jobb, ha lenyugszol, kölyök, különben megjárhatod! – Igyekeztem nem vicsorogni, ahogyan ő tette, de ez most igencsak nehezemre esett.

– Ne fenyegess, és ezt a saját érdekedben mondom!

– Jobb lenne, ha a saját tanácsodat te magad fogadnád meg és eltakarodnál a közelemből, na meg Bellséből!

– Ne szólj bele, hogy mit csináljak, ahogyan Bellsébe se! Neked már semmi közöd hozzá. Már nem tartozik hozzád, hála az isteneknek. És nem kell aggódnod miatta, jó kezekbe kerül. Én itt leszek és megadok neki mindent, amit tőled nem kaphatott meg. Egykönnyen elfelejt majd, meglásd – mondta széles, önelégült vigyorral képén, amitől menten ökölbe szorultak kezeim. Szinte már éreztem, miként ég a vágy tüze szemeimben, hogy most azonnal a torkának ugorhassak. De nem tehettem, kötött az a nyavalyás egyezmény, melynek felrúgása súlyos következményeket vont volna maga után, és nekem gondolnom kellett a családomra.

– Bármiben lefogadnám, hogy te nyomtad ki akkor este a telefonját. – Ezt inkább kijelentésnek szántam, mintsem kérdésnek.

– Nos, mi tagadás. Igen, én voltam, és tudod, hogy miért tettem? – Nem várt választ kérdésére, egyből folytatta. – Mert nem akartam felébreszteni, hisz olyan békésen aludt épp a karjaimban – bazsalygott kajánul.

– Ne merj Bells közelébe menni, te rühes korcs, különben esküszöm, hogy apró cafatokra téplek! – mordultam fel.

– Mit érdekel téged, hogy kivel van Bells, hogy mit csinál, hisz elhagytad!?

– Azt mondtam, hogy ne merj a közelébe menni! – sziszegtem fogaim közt szűrve a szavakat. Féltem, ha nem szorítom elég erősen össze az állkapcsomat, még a végén a torka köré zárom.

– Javíts ki, ha tévednék, de úgy látom, te is szívesebben intéznéd el ezt az ügyet szavak helyett tettekkel! – csillant meg tekintete, és tükör nélkül is tudtam, az enyém is így reagált. – Gondoltam! – vigyorgott halványan. – Elhiheted, hogy nekem is minden vágyam jelenleg, hogy neked eshessek és miszlikbe szaggathassalak, azért is, aki vagy, és amit Bellsszel műveltél. Aki nem mellékesen miattad akarja itt hagyni a törzsét. Mert hisz Bells közülünk való, így hozzánk tartozik, ezt jobb, hogy ha tudod. Ő Jacob unokája, egy igazi vérbeli Quileute, és én nem fogom hagyni, hogy őt is elüldözzétek tőlünk, ahogyan Jake-kel tettétek! – vicsorgott dühtől izzó szemekkel.

– Bökd ki végre, hogy mit akarsz tőlem! – mordultam rá ingerülten. Biztosra vettem, hogy nem véletlenül találkoztunk most, és húzza az agyam, amit látszólag nagyon is élvez, csak épp a miértjét nem tudtam.

– Térjünk egyből a lényegre? Ám legyen. Az ajánlatom nem más, mint egy kihívás! – húzta ki magát, mellkasát fölényesen kidüllesztve. – Csak te és én! Erő az erő ellen, aztán győzzön a jobb! Már ha van elég vér… akarom mondani bátorság benned, hogy elfogadd és kiállj ellenem! – provokált.

– Neked teljesen elment az eszed, kutya! – csattantam fel.

– Mi az, máris megfutamodsz, vérszívó? Nem is értem, hogy mit láthatott benned Bells – prüszkölte.

– Rendben, ám legyen, elfogadom a kihívást! De ha én nyerek, egyszer és mindenkorra távol tartod magad Bellsttől, megértetted? – mutattam felé fenyegetően.

– Emiatt ne aggódj, hisz ebből a csatából a végén csak egyikünk jöhet ki élve, így feleslegesek a tétek. – Szavaitól egy pillanatra megtántorodtam, de persze csakis gondolatban, kifelé semmit sem mutattam. Végül gondolkodás nélkül bólintottam, lesz, ami lesz alapon. – Tehát elfogadod a kihívást?

– Ha neked az a kívánságod, hogy meghalj, kutya, ám legyen! Örömmel fogok végezni veled! – meredtem rá, ajkaimon halvány, önelégült mosoly játszott. Persze, akár most is megtámadhattam volna, hiszen emberként könnyebb dolgom lett volna vele, mint farkasként, de nem tettem, ugyanis most már küzdeni akartam vele. Egyszerűen annyira felbőszített azzal, amit és ahogyan Bellsről beszélt, hogy most már nem csak meg akartam őt ölni, de látni akartam szenvedni. Meg akartam vele küzdeni… Megküzdeni Bells jövőéért!

– Magabiztos vagy! – vetette oda.

– Akárcsak te! – vágtam vissza.

– Holnap délben?

– Fent a tisztáson!

– Ott leszek!

– Már alig várom! – egyeztünk meg. Aztán alig néhány pillanatra összeakasztottuk gyilkos tekintetünket, melyet követően végül szinte megbeszélve egyszerre elvonultunk el az erdő két, ellentétes pontja felé, hogy felkészüljünk a másnapi életre-halálra menő küzdelem előtt.

10 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hát ez nem semmi! Kísértetiesen hasonlít a gondolkodásmódja a két Edwardnak...megvédeni a szerelmünket önmaguktól. Nagyon jó volt látni az Ő szemszögéből is a történteket, és örülök annak, hogy mégsem azért viselkedett úgy Bellsel, mert a farkasokhoz tartozik. Úgy érzem kell, hogy történjen itt még valami nagy dolognak, részben Nessie miatt is. Biztos vagyok benne, hogy Jacob nem halt meg, de, hogy Jadent milyen rokoni szál fűzi Edy-hez, az most valahogy nem világos...mert ugye Jaden tárgyalta le most a harcot?... Azért remélem senki nem hal meg. :D :D
    Nagyon várom a frisst!♥
    Puszi:
    Laura

    VálaszTörlés
  2. hali :)
    legszívesebben odamennék Edyhez és úgy kupánvágnám :@ úgylátszik ez a túlzott féltés, meg az-idő-mindent-begyógyít hülyeség öröklődik... azért én egy kicsit félek ettől a harctól, főleg h 'vééremenő' :/ épp azt akartam írni h majd Ed-apuci vagy Alice megakadályozza, de itt mind2ejük képessége kilőve. basszus, remélem nem lesz egyiküknek sem baja. Jadent már megkedveltem, igaz eléggé Jacobra hajaz -de Bella úgyis Edward-é.muhahahaaa-, és hát Ed meg... ugyanolyan hülyeségeket csinál mint az apja, de hát ezért szeretjük őket.
    Jake egyértelműen NEM halt meg, mert ilyet azért már mégse lehet tenni Nessie-vel :P ők összetartoznak és késsz!
    kíváncsi vagyok h Bob és Gil miben sántikál, mert 'Bella elmondása szerint' eléggé titokzatosak... hmm, remélem azon ügyködnek, hogyan is lehetne megint összehozni a szerelmeseket (:
    mivel ide most írok először, lenne egy kis aprócska kritikám/észrevételem: a "bazsalyog" szót eléggé sokszor, vagyis kb minden fejezetbe többször is használod, ami egy kicsit zavaró nekem... az elején meg úgy éreztem h mintha túl akarnád magyarázni és túl sok tagmondatot raktál bele egy mondatba, de ezt már szerencsére 'kinőtted' ;)
    már nagyon várom a következő fejit :) tetszik ahogy írsz, és ez a töri benne van a TOP kedvencekbe :D:D
    grat (y) puszi
    Macy

    VálaszTörlés
  3. Szia
    Gina vagyok remek lett ez a pillanatkép. Már az elején felcsigáztál a címmel
    „ KÍHIVÁS „ Te jó ég mi lesz itt még, mondtam magamban.
    Majd remek soraidat olvasva megállapítottam, hogy az alma nem esett
    messze a fájától, és Edy ép oly önmarcangoló típus akárcsak az apja.
    Ő sem lát tovább az orra hegyénél.
    Ugyan úgy elköveti azokat az ostoba hibákat akárcsak szülei egykor.
    A helyzet ismerős mégis, teljesen más a te remek tolladból megírva.
    Milyen furcsa a véletlen megint csak itt álunk egy nehéz választás
    előtt, mint ha a történelem folyton folyvást megismételné önmagát.
    Edyt elvakítja az aggódás és a féltékenység. Ami dühé torkova
    meggondolatlanná teszi, elvakultságában olyat tesz melyet később
    bánni fog majd.
    Találékonyságodat és leleményességedet most is csak dicsérni tudom,
    Sok újat fedeztem fel ebben a pillanatképben, amin megint csak el kell
    gondolkoznom ,. Jól olvastam a mi kis farkasunk harmad unoka tetvére az
    Ifj. Edwardnak? Ez megint egy érdekes csavar, és ha jól sejtem még
    nagyon fontos lesz az információ az események alakulásában.
    Csak nem Bella édesapjának, másodvirágzása, huncutsága következtében
    alakult ki ez a nem minden napi helyzet. ????
    Ilyen fejlemények után a végét már meg sem említem, mivel nem igazán
    tudom, hogy hogyan fogom kibírni épp ésszel a folytatásig.
    Egy párbaj életre, halálra mely, így vagy úgy de mindenkép a Cullenék
    vesztét fogja okozni.
    Ha Edy nem nyer, akkor a bánat fogja őket elemészteni, fiúk elvesztése
    miatt, de akkor sem nyernek ha Edy győz, hisz a szerződés miatt el kell
    menniük és soha nem térhetnek vissza anélkül, hogy a farkasok ne
    vadásznának rájuk. Még csak abban sem nagyon reménykedhetünk,
    hogy Alice majd meggátolja ezt az örült viadalt, hisz a farkasok jelenléte
    miatt nem mindig látja a jövőt . Már csak Edward gondolatolvasói
    képességében bízva várom a folytatást
    Puszi Gina

    VálaszTörlés
  4. Hűha, nem mondom...!!! :O
    Költöz"NE" itt mindenki...remélem nem lesz belőle semmi...
    Ami Eddy meg a kutyuli kapcsolatát illeti, számomra is elég homályos...:S :)
    Arra a bunyóra azért kíváncsi leszek...És ha jól értem Jaden...hát mit is mondjak...? xD
    Nem csíptem eddig se, továbbra se fogom...
    Mindenesetre mostanában túl sok a titok...xD Ami nem baj, csak már kifúrja az oldalamat...xD
    Farkas haverunkra, aki pedig megjelent...hát lesz még itt szerintem egy-két csavar!! :)))
    Pucca <3

    VálaszTörlés
  5. Te llllllllllááááááánnnnnnnnnnnyyyyyyyyyy...
    Hogy tehetted ezt??
    Most még inkább nem értek semmit!!
    Ez az Edy olyan hü..mint az apja!!
    De komolyan..és mi az hogy mindenki költözik?
    Sok herce hurcával jár,úgyhogy ne tegyék!!:)
    Wááá eddig is utáltam Jadent..és utálni is fogom!!
    És Bells miért nem harcol?Már nem azért de "anno" feláldozta volna magát a szerelemért..és most?
    Ed..meg..íjh az a pasi nem komplett...bár hangsúlyozom nem értem mit miért tesz...:(
    És ez a harc?? Nah ne már...és elhiszem hogy megteszik..de mi lesz ebből!!Oh my god...(hogy szépen fejezzem ki magam!!)
    Bár ha tehetek egy javaslatot...tudod ki haljon meg!!:P
    Viccet félretéve..Bells tud valamit..így majd biztos közéjük áll...vagyis remélem!!Mint a filmekben!!
    És akkor..beszéljenek!!Most könyörgőre fogom..légyszi légyszi ne kínlasszz!!
    Szóval fantasztikus lett a feji..és siess a kövivel,vagy itt fogok..megöregedni..19 évesen..fejezet nélkül..dúl a láw nélkül..:(
    NAh télleg szupi lett!!!
    Puszy

    UI:Múltkor elnéztem de ilyet is kell(nincs gondolatolvasás!!:D)

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nos,nem is tudom mit irjak azon kivül,hogy nagyon jó lett,tetszik a feji,mert előttem már mindent leirtak:D Hát Edy tényleg olyan,mint az apja,ami néha nem a legjobb:S
    Ám ezt a harmad unokatestvéri dolgot én sem értem:S JAden-mert ugye ő volt az?-valamiféle rokonságban áll Bellával?Esetleg Charlie unokája lehet?Mert ugye arról nem volt szó sehol,hogy mi lett az ő sorsa,és máshogy nem tudom hogy állhatnak rokonságban.Vagy nem jól következtettem?Na mindegy egyszer úgyis kiderül:D:D:D
    Még annyit,hogy remélem Edy észhez tér,és nem költözik senki sehova,na meg hogy a bunyónak nem lesz rossz vége,valaki esetleg megakadályozza ezt a bunyót,mert ebből csak a baj lesz.
    Oké,most már megyek tippelni a játékhoz:D
    További szép hetet,légy rossz!!!:)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Csajszi!!!!! Imádtam:)
    Nagyon jó volt belelátni Edy gondolataiba, de kicsit fejbe kéne kólintani hogy még időben észhez térjen:) Bár sosem késő:)
    Én már nem tudom mit gondoljak, mindig meglepsz. Annyira vártam a nevet hogy ki ez a farkas... de nem kaptam rá választ:( De én nagyon úgy érzem hogy NEM Jaden.(Bells a 26. feji végén azt mondja még sosem látta azt a farkast, Jadent pedig látta már egy párszor farkasként) Az bizti hogy Quileute, de ha nem Jaden akkor a telefonos részről hazudott. És ha harmad mostoha unoka testvér, akkor az lehet Phil testvérének (persze ha van) az unokája? Vagy nem?
    De Matt nagyon eltűnt, vagy ez csak a vihar előtti csend:DD
    Puszi Andi

    VálaszTörlés
  8. Asszem Edyt néha jól seggbe kéne rúgnia valakinek! Miért miért miért kell elengednie Bellst? Remélem nem költöznek el, és Bells előbb odaér (mert tuti azért jött a farkas h hívja Bellst h állítsa le a fiúkat) mintsem ezek megölik egymást. Ezen a rokonság dolgon gondolkodtam egy kicsit és szerintem nem vérrokonok, hanem arra gondolt, hogy amikor Sue hozzá ment Charliehoz akkor ugyebár Bella gyerekei - Nessy és Edy - rokonságba kerültek az indiánokkal, mág ha nem is vér szerint, de azért... Asszem ez, bár nem biztos :P

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Laura!

    Örülök, hogy tetszett Edy szemszögéből is a történet eme része! :)
    Nos, a gondolkodásmód bár nem teljesen hasonlít, hiszen Edy sok mindent másként lát, mint az apja, de az igaz, hogy hasonlít rá. Végtére is a fia, és ő nevelte, az ő elvei szerint, így a koszon kiül más is ragadt rá az idők során. :P
    Nos, a megérzéseid jók az már biztos. ;) Viszont, hogy mi van Jacobbal - él-e vagy sem -, valamint, hogy Jaden volt-e, aki kihívta Edyt - a rokoni szál magyarázatát is beleértve - az majd lassanként kiderül.
    És ne aggódj, nem hal meg senki, most még nem. ;)

    További szép, napsütésben gazdag hetet és hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Macy!

    Oh, szegény Edy! :P
    Nos, a harc kimenetele majd elválik, Jaden vérmérséklete úgy vélem sokkal hevesebb, vadabb mint Jacobé volt. És, hogy mi lett Jake-kel... nos, majd lassanként fény derül mindenre. ;)
    A kritikádat/észrevételedet pedig köszönöm. :) Igyekszek folyamatosan fejlődni, de ez lassú folyamat, viszont az mindig jó, hogy ha valaki kedvesen, jó szándékúan hívja fel az ember hibáira a figyelmet, nem pedig... nos, gondolom te is tudod, hogy mire gondolok. ;) Szóval köszönöm, és remélhetőleg, majd a bazsalygást is "kinövöm". Főleg, hogy most külön - miattad - figyeltem rá. :)
    Köszönöm a dicséretet is, örülök, hogy ennyire tetszik a történetem. :)

    További szép, napsütésben gazdag hetet és hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Gina!

    Örülök, hogy sikerült felcsigáznom és tetszett is ez a rész! :)
    Nos igen, talán Edy sok hibát elkövet amit az apja is, de a helyzete más, szerinte ezeket a döntéseket követeli meg tőle az élet. Nem akarja ő, hogy így legyenek a dolgok... Talán sikerül neki megváltoztatnia mindent, hogy ne ismétlődhessen meg a múlt. :)
    Nagyon kedves, aranyos vagy, de nem kell túlozni, bár jól esik, hogy ennyire szereted a történetemet. Köszönöm! :)
    Igazából minden információ - bármilyen parányinak is tűnik - fontos az események alakulását tekintve. Alaposnak mondanak, de ezt vállalom. Minden részletet többször is megrágok, így az apró utalások, talán feleslegesnek tűnő párbeszédek sem feleslegesek, csak épp később lesznek érdekesek. ;)
    Oh, és milyen szépen fogalmazott valaki! Tetszett, amit Bella apjáról mondtál! :D Amúgy meg minden ki fog derülni. ;)

    További szép, napsütésben gazdag hetet és hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Wonnie!

    Ami Edy és a "kutyuli" kapcsolatát illeti ki fog derülni hamarosan, ahogyan az is, hogy ki volt és, hogy ki/kik költöznek, vagy épp nem költöznek. ;)
    Örülök, hogy nem veszed bajnak a felgyülemlett titkokat, mindre kapsz választ, de azt nem ígérhetem, hogy nem lesznek újabbak, amik tovább fogják fúrni az oldaladat. *pirul*
    Csavar az lesz, ezt megígérhetem, nem is egy-kettő! ;)

    További szép, napsütésben gazdag hetet és hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    petrucy!

    Most mondjam, hogy így tehettem? :P
    Oh, azért remélem, hamarosan minden világossá válik előtted. :)
    Nos, Bellsnek is megvannak a maga okai, amiért most így viselkedik, ahogyan Edynek is. Bells ugye tudja, hogy Edy, hogy érez Jacob iránt, Edy indokait pedig ebben a pillanatképben olvashattad, bár a legnagyobb okát viselkedésének csak a 28.-ban fedem fel, ami egyébként a játék megfejtése. Talán akkor jobban fogod érteni, de ha mégsem, írd meg, és szívesen elmagyarázom neked. :)
    Haha, köszi a javaslatot, majd meglátom. ;)
    Nos, abban lehet valami igazság, hogy a filmek és a fanficek között van párhuzam. :)
    A könyörgésed meghallgattam, meglátom, mit tehetek, bár nem vagyok egy jó tündér. Tudod a kegyetlenségem miatt nem vettek fel a tündérrendbe. XD Bocsi, ezt nem hagyhattam ki. *pirul*
    Nyugi, nem fogsz megöregedni, te is örök 17 maradsz! :P

    További szép, napsütésben gazdag hetet és hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  10. Erzsi!

    Örülök, hogy tetszett, ez a lényeg! :)
    A rokoni szálat tisztázni fogom, nem kell aggódni, minden kiderül szokásomhoz híven. :)

    További szép, napsütésben gazdag hetet és hétvégét kívánok! Légy te is rossz! ;)

    Pusza, Krisz



    Andi!

    Örülök, hogy tetszett! :)
    Na igen, jobb később, mint soha. Reménykedjünk, hogy észhez tér Edy, míg mielőtt... :S
    Szeretek meglepetést okozni, meg rejtélyeskedni, de azt hiszem, ezt már tudod, ennyire már megismerhettél. :P
    A farkasról/farkasokról minden kiderül hamarosan, Matt pedig... oh, hogy te mikre nem gondolsz! :D :P

    További szép, napsütésben gazdag hetet és hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    viki!

    Igen, talán Edy megérdemelné, hogy valaki segbe billentse, de reménykedjünk benne, hogy észhez tér. ;)
    Ami pedig a többit illeti, figyelmedbe ajánlom majd a Játék eredményhirdetését! ;)

    További szép, napsütésben gazdag hetet és hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés